Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)
2003-07-31 / 175. szám, csütörtök
Kitekintő hirdetés ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 31. Főként hétvégén szállnak rengetegen vízre a Mosoni-Dunán: kenusok, kajakosok csodálják a tájat, a part menti erdők élővilágát, ám sok a kezdő vízi túrázó is A Szigetközben szinte népszokás az orvhalászat A Szigetközben szinte népszokás az orvhalászat, a rap- sicolás - mondják a helybeli rendőrök. Senkinek sincs bűntudata azért, hogy villannyal elkábít, majd kiemel pár mázsa halat a Duna mellékágaiból. HAJBA FERENC Az Öreg-Dunában kevés a víz, kisebb helyre szorulnak össze a halak, könnyebb kifogni őket. Ám a Mosoni-Dunát sem kímélik a rap- sicok. Mosonmagyaróváron és környékén a fehér hal - a keszeg, a kárász vagy a domolykó - kilóját kétszázötven, a pontyét négy- százötven forintért adják az orvhalászok a vendéglőknek. A harcsának és a süllőnek ezer forint az ára. Az éttermek egy része csak azért vesz pár kiló halat a hivatalos kereskedőktől is, hogy számlát tudjon fölmutatni, ha ellenőrzést kap. ÓVATOSABB ORVHALÁSZOK Az orvhalászok óvatosabbak lettek azóta, hogy új, gyors motorcsónakot kaptak a rendőrök a Mosonmagyaróvári Közbiztonsági Alapítványtól. A korszerűsítés persze nem csak a rapsicok elrettentésére, elfogására szolgál: a rendőrök vigyáznak a túrázók, a fúrdőzők biztonságára és ellenőrzik a motorcsónakosokat, van-e náluk mentőmellény, csáklya, s a vízi- jármű-vezetők rendelkeznek-e a szükséges engedélyekkel. HÉTVÉGI DÖMPING Főként hétvégén szállnak rengetegen vízre ezen a vidéken. A Mosoni-Dunán kenusok, kajakosok csodálják a tájat, a part menti erdők élővilágát, ha szerencséjük részlepkék lepték el a vidéket, amelyek kirajzanak, lerakják a tojásaikat, majd néhány óra múlva elpusztulnak. Nem azonosak a tiszavirággal, csupán hasonlatosak hozzájuk. ÁLNOK VILLANYOZÁS Halászi térségéből Mosonmagyaróvár felé tartunk a rendőrmotorossal: Heitler Károly és Nérer Miklós az orvhalászok módszereibe avat be.- A villanyozás azt jelenti, hogy a csónakban működő aggregátor vagy akkumulátor segítségével áramot vezetnek egy, a merítőháló keretéhez hasonlatos fémszerkezetbe - magyarázza Nérer Miklós. - Azt bedugják a vízbe, ettől öt-tíz méteres körzetben pár percen belül megbénulnak és a felszínre kerülnek a halak. Ezeket emelik ki. Erre a módszerre horgászemberként azért is haragszom, mert a háló elől megmenekülő villanyozott halak is terméketlenek lesznek, s elsorvad a belső részük. HELYBELI RAPSICOK- Éjszakánként pedig állított hálót engednek le a rapsicok - toldja meg Heitler Károly. - A nyaklóháló réseibe beszorul a nagyobb halak feje, az úgynevezett tükörháló pedig a kisebbeket is megfogja. Az úsztatott hálót napközben is használják.- Helybeliek vagy idegenek? - kérdezem.- Szinte kizárólag helybeliek - vágja rá a zászlós. - Rapsickodni csak az tud, aki ismeri a vizet. Egy pecázáshoz készülő öregúr - kopasz fejére a folyóba mártott zsebkendőjéből csavarja a vizet - úgy véli:- Amíg hal lesz a Szigetközben, addig lesz rapsic is. sodrásában nem elegendő az az úszni tudás, amelyet a strandok medencéjében szerez meg az ember. Végül mi mentettük ki a két lányt. OSZTOGATÓ RENDŐRÖK Rendszeresen járőröznek van, láthatnak folyón átúszó szarvasokat is. Sok a kezdő vízi túrázó. Ez onnan is látszik, hogy ha elmegy mellettük egy motorcsónak, nem fordítják a hullámok irányába ladikjuk orrát, ezért aztán alaposan megbillennek, kisodródnak. Az ellenőrzést végző rendőrök gyakorta megállítják a motorcsónakosokat. Heitler Károly törzs- zászlós és Nérer Miklós zászlós ellenőrzi a felszerelést. A motorcsónakosok általában ismerik és betartják a szabályokat. Tudják például, hogy nem elég annyi mentőmellényt magukkal vinni, ahányan a csónakban ülnek. Az (A szerző felvétele) számít, hány személyre van levizsgáztatva a jármű.- Két héttel ezelőtt a szigetközi Feketeerdőnél felborult egy kenu- meséli az egyik helybeli csónakos házaspár. - Két joghallgató lány esett a vízbe, volt rajtuk mentőmellény, de egyikük sem tudott a partra evickélni. A folyó A rendőrök letöltötték az internetről a vízi közlekedésre vonatkozójogszabályokat, paramétereket és az ennek alapján készült ismertetőket osztogatják a motorcsónakosoknak. A kenukhoz, kajakokhoz nem kell külön engedély, pedig gyakran több veszély fenyegeti őket, mint a motorcsónakokat. Az egyik nádas előtt pecázó férfi éppen ottjártunkkor emel ki egy halat a folyóból. Sarkadi László - amikor nem hobbijának hódol, akkor határőr alezredesként emigránsokkal, embercsempészekkel foglalkozik a győri igazgatóságon - mutatja a fogást: bodorka, vagy ahogy erre mondják, búzaszemű keszeg.- Most van víz, van hal, amióta itt köröz a rendőrség, kevesebb a rapsic és a rendbontó - nyugtázza az alezredes, s rögtön megosztja pár nappal ezelőtti élményét.- Éjszaka ültem itt a ladikban, túrázó diákok jöttek a vízen csónakokkal, égő fáklyákkal, énekszóval, lehettek vagy nyolcvanan. Egyszer csak valami sárga köd ereszkedett a szemem elé, az orromig sem láttam. A diákok is megrémültek. Fölkapcsoltam a lámpát: kérészlepkék százezrei lepték el a tájat. A víz szintjétől legalább négy méter magasságban lebegett átláthatatlanul az élő ködfüggöny. Hajnalban, amikor hazamentem, ölszámra kellett kiszednem a lepkéket a csónakomból. A tömeges rajzás még Mosonmagyaróváron is riadalmat okozott. Kutatók derítették ki: olyan kéAPRÓHIRDETÉS KOSZONTO ♦ Vennék telket Dunaszerdahelyen és környékén. Tel: 0907/864 579. UJ-1101 VEGYES ♦ Kíméletes fogászati kezelés csúcstechnikával felszerelt rendelőben. Fogpótlások, fogbeépítések rövid határidő alatt. Dr. Hencz, Nagymegyer, a Butik-Centrum épülete. Rendelés: hétfő-szombat, tel.: 031/555 3951. Fájdalom esetén rendelési időn kívül, tel.: 0905/642 801. UJ-870 ♦ Kovácsolt vaskerítések, bútorok gyártása. Tel.: 0908/728 302. KNU-330 Édesanyám, drága kincsem. A világon kedvesebb nálad nincsen. Életet adtál, felneveltél, S közben volt, hogy nélkülöztél. Meghálálni hogyan tudnám, Hisz egy élet kevés hozzá. Óvnálak és kímélnélek, Féltő kézzel védenélek. BŐGI MARGITNAK Albárra, 55. születésnapja alkalmából sok erőt, egészséget kíván szerető férje, Jenő, fia, Attila, lánya, Éva, unokái, Attila és Krisztina NZ-33 ADÁSVÉTEL ♦ Akció! HÚSCSIRKE frissen tisztítva! Tel.: 0905/944 149. DS-881 ♦ Szárított, csiszolt és csomagolt bel- és kültéri lambéria eladó 140 koronától, továbbá elemekből, készre gyártott faházak megrendelés szerint. Tel.: 0905/513 569, 035/770 4478. KNU-316 Ajtók, ablakok, EURO és hagyományos kivitelben. SCHWEIGER Kft., Trstice. Tel.: 0905/497 019. UJ-996 ♦ Akció! Csiszolt lambéria (tatranský profil) 1. osztályú 199 Sk, 2-3. osztályú 150 Sk, hajópadló 330 Sk. Tel: 0905/345 052. DS-962 ♦ Eladó használt (nagy hullámú), 125x90 cm-es hullámpala és kúppala nagyobb mennyiségben Csilizradványon. Darabja 80 Sk. Tel.: 031/554 1218. DS-972 ♦ Baset kiskutyák eladók. Tel.: 0905/403 541. DS-973 ♦ Eladó Felicia pick-up, gyártási év 1996. Tel.: 0903/670 185. DS-982 ♦ Eladók három hónapos vemhes anyadisznók ár 6000 Sk/db, valamint hármasekék. Tel: 0905/955 288. DS-976 ♦ Eladók palánták: amazing fajta holland karfiol, 4 fajta karalábé, őszi kel, brokkoli, kínai káposzta, piros káposzta. Utánvéttel is küldök. Tel.: 031/559 8397. DS-992 ♦ Eladó intarziás tölgyfa parketta bármekkora mennyiségben (500 Sk/m2). Tel.: 0908/715 836. DS-995 ♦ Eladó kiváló minőségű, válogatott őszibarack befőzéshez és frissen fogyasztásra Dunaszerdahelyen. Tel: 0905/857 068. DS-997 ♦ Eladó Unimo bódé. Tel.: 0905/690 693. DS-1000 • ♦ Eladó sárgadinnye. Tel.: 0907/608 923, 0908/357 944. GA-166 INGATLAN ♦ Családi ház eladó Csallóköz- nádasdon. Tel.: 0905/403 541. DS-974 ♦ Fürdőkádak zománcozását vállalom. Tel.: 0905/599 663. DS-983 ♦ Családfa elkészítését vállalom. Tel.: 0904/644 950. DS-996 Dunaszerdahelyi vállalat azonnali belépéssel felvesz asztalosokat és ácsokat. A munkavégzés színhelye: Bős. Tel.: 0905/430 369, 20 óráig. DSk-999 ♦ Kiadók üzlethelységek Bősön. Tel.: 0903/237 951. DS-1001 ♦ Kiadók nem lakás célokra szolgáló helyiségek és irodák Pozsonyban (Vajnorská u.) és Somorján. Tel.: 0907/864 579. UJ-1100 Hirdessen Ön is nálunk! Munkát keres? Figyelje az ÁLLÁSLESt Az egyes hirdetések nyelvtani és tartalmi helyesséséért nem vállalunk felelősséset! A Panta Rhei könyvterjesztő vállalat szívélyesen meghív minden kedves érdeklődőt Szlovákia legnagyobb könyvesboltjának megnyitójára a Pozsonyi m IBI síp ........... ............. p “ ä"I ÔŇÍX bevásárlóközpont épületébe 2003. augusztus 1»én, 18 órai kezdettel Koncertet ad a Ghymes együttes. A világ legnagyobb és legkisebb könyvének bemutatása. író-olvasó találkozók dedikálással egybekötve. Irodalmi vetélkedők 5000 Sk-s vásárlási utalványokért. A megnyitó napján 15%-os vásárlási kedvezmény. Egész héten 10%-os vásárlási kedvezmény. UP 1206 HIRDETÉS ÚJ SZÓ FELÜLETI HIRDETÉSEK ÁRJEGYZÉKE FORMÁTUM MÉRET ÁR egész oldal 280x 380 66 OOO,fél oldal 280 x 188 33 OOO,harmad oldal 280 x 124 22 OOO,negyed oldal 137x184 1 6 500,nyolcad oldal 1 39 x 93 8500,-