Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)
2003-07-31 / 175. szám, csütörtök
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 31. KOMMENTÁR Maradjunk a földön SIDÓ H. ZOLTÁN Szlovákia a befektetők paradicsoma - írja a Forbes rangos amerikai gazdasági magazin megjelenés előtt álló legfrissebb száma. Szlovákia a legvonzóbb ország Európában a befektetők számára - olvasható az osztrák Die Presse tegnapi számában. Szlovákiában példás a költségvetési fegyelem és örvendetesen nő az ország exportteljesítménye - állapítja meg az amerikai Credit Suisse First Boston befektetési bank legutóbbi közép-európai elemzésében. Öröm olvasni az ilyen dicsérő szavakat. Persze, az öröm csupán addig tart, míg nem jut az eszünkbe: ennek a minden évben meghosszabbított böjti időszak, az év eleji és a menet közbeni drágítások, az inflációt nem követő béremelés az ára. A Szlovákiát hízelgő jelzőkkel elhalmozó elemzéseket, megállapításokat végigböngészve rögvest kiderül: a befektetők a szilárd belpolitikai helyzet mellett különösen azt értékelik magasra, hogy nálunk az órabérek csupán az Európai Unió átlagának alig 15 százalékát teszik ki. Ez a számok nyelvén azt jelenti, hogy míg Németországban az egy munkaórára eső költség 1104 koronára rúg, addig nálunk csak 128-at tesz ki. Talán túl magas volna a mérce? Rendben, akkor vizsgáljuk meg a velünk együtt rajtolt szomszédos országok helyzetét. Az Eurostat kimutatása szerint Lengyelországban egy munkaóra ára 189, Csehországban 164, Magyarországon pedig 160 korona. Vagyis mi legfeljebb a bolgár vagy a román munkavállalónál keresünk jobban. Sajnos, ebből, a külföldiek számára örvendetes előnyünkből, amit mi hátrányként élünk meg, még sokáig nem szabadulunk. A fent említett méltatások, elemzések azért helyenként bírálnak is. Elsősorban az ország nem megfelelően kiépített infrastrukturális hálózatát emlegetik, amin elsősorban az autópályák rövidségét, szétszabdaltságát értik. Ezen viszonylag rövid távon, 10 éven belül lehet segíteni, feltéve, ha az elmúlt hetekben a kormány által elfogadott sztrádaépítési programot teljesítjük. Azonban úgy látszik, a beruházások becsalogatása szempontjából nagyon fontos, s egyben látszólag legkönnyebben orvosolható dolgokon, konkrétan a bürokratikus ügyintézésen, a készség hiányán, s az érthetetlen szabályozásokon nem tudunk segíteni. Legutóbb például kiderült, hogy a német energetikai óriásvállalat, az RWE azért állt el újabb szlovákiai befektetésétől, mert megelégelte a bürokratikus buktatókat, többek között azt, hogy valamennyi szerződést szlovák nyelven kell megfogalmazni. És akkor még nem beszéltünk a korrupcióról, a jogrend betartásáról és a folyamatosan változó törvényekről. Az a tény tehát, hogy mostanában dicsérik Szlovákiát, jelzi, hogy már jó, ám még nagyon hosszú úton haladunk. JEGYZET lyait is. Totem kell és tabu. Törzsi társadalomban élünk vagy mi a szösz. Sőt, előbb- utóbb hordákban fogunk. Hm, milyen jó lenne, ha egyesek olvasták volna A legyek urát... De azok is, kiknek szíve percenként kétszázat ver, ha meglátnak egy kiterjesztett szárnyú turulmadarat. Miért? Azért, mert a butaság és sötétség ellen még ő sem véd meg. Sőt, tartok tőle, az a szimbólum is olyasmit jelentett, s főleg akkor jött divatba az alatta zokogás, amikor régi dicsőségünk már jócskán késett az éji homályban..., s feledtük, hogy ezt magunknak is köszönhetjük. De ezt inkább történészek derítsék ki, s ne politikai sarlatánok, csetnikek, veteránok. Persze, nem olyan történészek, akik Horthyt kizárólag fasisztaként állítják be - megint az érzelmekre alapozott történelem ne olyanok, akik a kosúti sortűz kapcsán szlovákgyilkoló magyarokról hazudoznak, ne olyanok, akik történelmi magyar családok neveit kizárólag szlovákul hajlandóak leírni, ne olyanok, akik Tiso rendszerét viszont mennyországként festik le, és ne olyanok, akik a nagymorva-elméletbe hülyülve egyenesen azt állítják: az Árpád-kori Magyarország tulajdonképpen ezt a fejlett államberendezkedést plagizálta, sőt, a már készen kapott akkori civilizációs hálózatra telepedett rá... A kútmérgezőkből elég volt, mindkét oldalon. Cirill és Metód szerintem holtukban is utálkoznak azon, hogy mire használják fel őket. Mert itt az volt a lényeg: megint valakik ellen határozták meg önmagukat, a történelmi tények pedig le vannak sajnálva. Vicc: megkérdik Štefánikot, hogy mit szól Cirillhez és Metódhoz? - Akkor lássam őket, amikor a hátam közepét - mormogja a tábornok. Merthogy a hátába telepítették a két szentet. Mondjuk, ez is jellemző, még ha átmeneti is... Majd Ďurica vagy Pius megírja, hogy miért jogos, s megint lehet kacagni. Totemek és tabuk BUCHLOVICS PÉTER Hogy kinek, mit és hogyan kéne bizonyítani nemzeti jelképekről, azok jelentéstartalmainak módosulásáról, hogy ki kit büntessen hetedíziglen, ki, kin és mit toroljon meg, hogy mi az enyém, mi csak a tiéd, hogy miért a nagy sunyítás, mellébeszélés, kínkeserv-kinyilatkozta- tás, vagy netán csak a kollektív szívatás, nos,, azt hittem, ebből már mindnyájan kinőttünk. Mint ahogy abból is: vitába szállni hiedelmekkel, szándékosan eltorzított tényekkel és az azokban rögeszmésen hívő fanatikusokkal, régi-új fasisztákkal, ájtatos egyházi manókkal, akik a nagynemzeti oltáron együtt égetik a tömjént a söpredékkel, vagy a mindenkori történelemhamisítókkal, akik pozíciójukat kihasználva a manipuláció legaljasabb módszereit gyakorolják. Szép a két hittérítő szobra - mondta a volt nejem őszintén, de keserűen még a múlt héten. Valóban az, bár engem a néhai Moszfilm stúdiójának emblémájára emlékeztet, meg a régi zöld, szoci százkoronásra - mert azon a markáns kohász- hegesztőf?), meg a búzacsokrot tartó fejőnőf?) bámul diadalittasan a szép holnap elé, ezt lehetne talapzaton elfordítani, fény-árnyékkal eljátszadozni, netán a megfelelő pózban, kart előre nyújtva, sarlókalapácsot, keresztet, jogart, vagy akár egy almát tenyérbe markolva előre mutatni - nos, pont ezért nem érdekes az egész. Azért, mert egyesek történelmet hamisítva utcán akarnak igazságot tenni, szándékos féligazságokkal indulatokat szítanak, s az már csak hab a tortán, hogy személyiségi, emberi jogokra stb. hivatkoznak, miközben állandóan megsértik a törvényt, de még a tisztességes együttélés legelemibb szabáGéza, taposs a gázra, alighanem megérkeztünk Spanyolországba! (Ľubomír Kotrha rajza) TALLÓZÓ NOVOSZTYI Vlagyimir Putyin elnök nem parlamentivé, csak úgymond parlamentibbé kívánja tenni az elnöki köztársaságot - derült ki egy névtelenséget kérő orosz kormányilletékes véleményéből, ismertette a RIA Novosztyi. Tehát nem arról van szó - sokan ugyanis így értelmezték egy májusi kijelentését hogy a parlamentben többséget szerző párt alakíthatna kormányt. Putyin „mindössze” arra törekszik, hogy a kormányt, illetve tevékenységét támogassa az alsóház, az állami duma. (Az orosz alaptörvény szerint a kormány tagjait a kormányfő javaslatára az elnök erősíti meg, a duma részvétele nélkül, a kormányfőt pedig az elnök jelöli ki a duma jóváhagyásával.) Putyin egyfajta aktív parlamenti részvételt kíván meghonosítani a kormányalakítás kérdésében. Ezt úgy képzeli el, hogy ha valamely politikai erő biztos parlamenti többséget szerez, akkor az újonnan megválasztott elnök előzetes konzultációkat folytat majd ezzel a többséggel a kormányfő személyéről. Oroszországban idén decemberben tartanak parlamenti választásokat, az elnök megválasztása pedig 2004 márciusában lesz esedékes. Kínos és helyenként balkáni primitivizmusba hajló belviszály dúlt a Szerbiai Nemzeti Bank ellenőrzése miatt Amerika dajkálja Szerbiát Hónapok óta mindenki számára világos volt, hogy a Zsivkovics-kormányzat meg akarja kaparintani a belgrádi pénzverde kulcsát, lévén ez az utolsó intézmény, amelyet még nem a hatalmat gyakorló Szerbiai Demokratikus Ellenzék (SZDE) felügyelt. SINKOVITS PÉTER A kínos, gyakran balkáni primitivizmusba hajló belviszály ismét megosztotta a társadalmat és új rangsort állított fel a pártok között. A szerb szkupstina tagjai a minap megkezdték nyári szabadságolásukat, ennek ellenére a következő hetek is zajosnak ígérkeznek. Korábban Bozsidar Djelics és Mlad- jan Dinkics kebelbarátok voltak. Az egyik Szerbia pénzügyminisztere (az SZDE eminense), a másik a Szerbiai Nemzeti Bank kormányzója (a párttá alakult G17 Plusz alel- nöke). Az idill két-három hónapja romlott meg, Dinkics ugyanis váltig kitartott a stabil dinár mellett, elrendelte többek között, hogy a kereskedelmi bankok a polgárok devizabetétjeinek felét kötelesek a nemzeti bankban letétbe helyezni. Egyéb intézkedések folytán is a dinárnak az euróhoz kötött árfolyama változatlan maradt, nem történt pénzhígulás, a kormányzó pedig elismert szakemberként mind belföldön, mind külföldön egyre népszerűbbé vált. Az általa vezetett pénzpolitika egyben stratégiai célkitűzés is volt, a szilárd dinár amolyan bátorító csalogatóként szolgált volna a külföldi befektetőknek. A más országokból érkező tőkebeáramlás azonban messze elmaradt a várakozásoktól, közben viszont sehogyan sem sikerült csökkenteni a riasztó arányú munkanélküliséggel is összefüggő és fokozódó szociális feszültségeket. A meggyilkolt Zoran Djindjics örökébe lépő Zsivkovics-kabinet így lassacskán arra az elhatározásra jutott, hogy be kell indítani a pénzverdét. Ehhez pedig szükségszerű Dinkics eltávolítása. Adalékként érdemes idézni több neves közgazdász véleményét, akik szerint az eddigi szerbiai privatizációban a kis és közepes cégeket többnyire hazai újgazdagok vásárolták fel, sokan azzal a céllal, hogy idővel majd a busás haszon reményében külföldi befektetőknek adják tovább. Ám az eltelt időszakban nem sikerült megnyugtatóan rendezni Szerbia és Montenegró államszövetségének további sorsát, a koszovói rendezés egy tapodtat sem haladt előre, a külföldi tőke így kivár, ä hazai új cégtulajdonosokat viszont immár szorítja a kölcsönök visszafizetése, valamint a munkahelyteremtő beruházások kötelezettsége. Hosszas küszködések és kölcsönös vádaskodások sorozata nyomán Dinkicset végül leváltották, e posztot Kori Udovicski, volt köztársasági energiaügyi miniszter vette át, aki máris kilátásba helyezte „bizonyos kölcsönök” folyósítását a szerb kormány megrendelése alapján. A torzsalkodást mindenekelőtt az SZDE, valamint a továbbra is a néhai Djindjics nevével fémjelzett Demokrata Párt (DP) sínylette meg, az egyelőre parlamenten kívüli pártként szereplő G17 Plusznak valamelyest javult az ázsiója, az ügyből azonban nevető harmadikként legtöbbet a kényelmes szélárnyékban meghúzódó Szerbiai Demokrata Párt (volt államfőként Kostunica pártja) profitált. Hosszú idő után így ismét az SZDP került a népszerűségi lista élére, a Miroljub Labusz által irányított G17 már második, míg a DP a harmadik helyre szorult. Nyilvánvaló, hogy - a szocialisták és a radikálisok élénkülő mozgolódása ellenére - e három párt lesz majd a döntő tényező a leendő szerb parlamentben. Ma még korai kombinálni, ki kivel léphet koalícióra, ezt az akkor adott erőviszonyok döntik el. Lényegében mindhárom párt demokratikus szemléletű, s az uniós tagság híve, a vázolt megoldások is közeliek, a küzdelem egyelőre a szavazópolgárokért folyik. Ilyen vonatkozásban szimpatikus, hogy a DP vezetői máris igyekeznének békejobbot nyújtani a G17 Plusznak. Jellemző továbbá, hogy az SZDP és a G17 az előrehoFelmerül a kényes kérdés, az EU vagy az USA élvez-e elsőbbséget. zott parlamenti választásokat tartaná célszerűnek, míg a hatalmat ténylegesen gyakorló, ám kissé szétzilált DP (avagy: a jelenlegi kormány) ettől érthető módon óvakodik. Közben ne feledjük, hogy a minap menesztett Dinkics bankkormányzó a meghatározó amerikai körök teljes támogatását és szimpátiáját is élvezte, így nem véletlen, hogy Szerbia miniszterelnökeként Zoran Zsivkovics, Szvilanovics külügyminiszter társaságában sebtében Washingtonba utazott, nyilván megnyugtatni a partnereket. Már korábban is pontosan kivehető volt, Belgrád igyekszik minél szorpsabb- ra fűzni kapcsolatait Amerikával, a most érkező tengerentúli hírek ezt még inkább alátámasztják. Zoran Zsivkovics az újvidéki Magyar Szó c. napilapnak adott interjúban világosan Idfejtette: a Békepartnerség, a NATO és az Európai Unió vonatkozásában Szerbia számára fontos egy erős szövetséges, „s mi azt akarjuk, hogy az USA legyen ez a szövetséges”. Belgrád ezzel mintegy megválaszolta az időnként felmerülő kényes kérdést, miszerint az egyes témák eldöntésében az EU vagy az Amerikai Egyesült Államok élvez-e elsőbbséget. Beruházások, valamint katonai együttműködés szempontjából az USA már huzamosabb ideje növeli befolyását e balkáni térségben, számos jelből ítélve dominanciája ugrásszerűen növekvőben. Akadály alig maradt. Az egyik Ratko Mladics kiadatása a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak. Amennyiben a boszniai szerb csapatok volt vezérkari főnöke Szerbia területére vetődne, elfo- gatása - Zsivkovics szerint - pusztán technikai feladat. A másik kérdés már kényesebb, és a szerb diplomata ez ügyben haladékot is kért: a NATO-bombázások és Hága miatt még némi idő szükségeltetik meggyőzni az itteni közvéleményt annak a kétoldalú szerződésnek az aláírásáról, melynek értelmében Belgrád nem ad ki amerikai polgárokat a nemzetközi bíróságnak. Nem kétséges, hogy előbb-utóbb erre szintén sor kerül, hiszen a szerb kormány vitális érdeke a mielőbbi nyitás a Nyugat felé, beleértve a lehető leggyorsabb EU- csatlakozást is. Ez szavatolná ugyanis véglegesen a külföldi tőke- beáramlás biztonságát, azaz megoldódna Szerbia és Montenegró jelenlegi legfőbb dilemmája, amely, mint vázoltuk, komoly belpolitikai rengésekhez vezetett. Mindehhez a receptet viszont nyilván Washingtonban fogalmazzák meg. Érthetetlen, miért volt a csak ügyeletet adó nagykövetségen hatalmas összeg, s miért volt az ügyeletesnél a széf kulcsa A diplomaták rabolták ki az iraki nagykövetséget MTI-HÁTTÉR Feltételezhető, hogy Irak moszkvai nagykövetségét nem betörők, hanem a diplomáciai képviselet munkatársai rabolták ki - szerepel több orosz országos napilap szerdai tudósításában. Egyes újságok megkockáztatják, hogy az értékeket a szó szerint bőröndjeiken ülő iraki diplomaták tulajdonították el hazatérésük előtt (az új iraki rezsim minden bizonnyal hamarosan új diplomatákat küld Moszkvába), s a pénz eltűnését a betörésről szóló történettel akarják „legalizálni”. Mint az iraki nagykövetség képviselői kedden beszámoltak róla, előző éjjel banditák hatoltak be a követség épületébe. Állítólag a három betörő - aki harisnyát húzott fejére - megverte a képviselet ügyeletesét, és arra kényszerítette, hogy kinyissa a követségi páncél- szekrényt. A nagykövetség közlése szerint a rablók 3 millió dollárt és 100 ezer eurót emeltek ki a széfből, ezenkívül több értéktárgyat is magukkal vittek. A Rosszijszkaja Gazeta Bagdadi tolvajok? című írásában több szempontból is meglehetősen talányosnak nevezi a rablást. A lap rendőrségi nyomozók nem hivatalos közlése alapján furcsának találja, hogy az épületet őrző rendőr semmit sem vett észre, és a környéken lakók sem figyeltek fel semmiféle szokatlan jelenségre. Miért nem jelzett a nagykövetség biztonsági rendszere? Nem igazán érthető az sem, hogy miért volt a már csak ügyeletet adó nagykövetségen ilyen hatalmas összeg. S miért volt az éjszakai ügyeletesnél a széf kulcsa, ha ennyi pénzt tartottak benne? Az is nehezen képzelhető el továbbá, hogy az életjeleket alig adó nagy- követséget nagy zsákmány reményében valaki ki akarta rabolni. Emellett kérdés az is, hogy miért csak reggel értesítették a rendőrséget, órákkal az állítólag éjjel 2 és 3 óra között történt rablás után - olvasható a Kommerszantban. Az Izvesztyija szintén Bagdadi tolvajok címmel számolt be a lopásról. A rendőrség szakértőinek az a véleményük - amelyet nem hivatalos beszélgetéseken fejtettek ki -, hogy a nagykövetség alkalmazottai már korábban magukhoz vették a pénzt, elosztották egymás között, majd kitalálták a rablást, hogy fedve legyenek. A Kommerszant érdeklődését Abdullah Dzsamad, az iraki képviselet első titkára ezekkel a szavakkal utasította el: „Maguk túl sok kérdést tesznek fel, és én nagyon elfoglalt vagyok”. Az iraki nagykövet a képviselet munkatársainak többségével együtt még július 5-én elhagyta Moszkvát.
