Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)
2003-07-30 / 174. szám, szerda
Nézőtér ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 30. Ünneplő tömeg fogadta a díszbemutatóra érkező sztárokat The Old Mistress című filmmel próbálkozik, amelyben egy kiöregedett örömlányt játszana A Terminátor anyanyelve FILMHÍR K évésén múlt, hogy először életében a Terminátor is csatát vesszen. A Termi- nátor 3. -A gépek lázadása (hazai bemutató: augusztus 21.) európai bemutatkozására, a berlini díszbemutatóra érkező sztárokat akkora ünneplő tömeg fogadta a Sony Center előtt, hogy nyolc luxuskocsiból álló karavánjuk először alig tudott eljutni a vörös szőnyegig, majd Arnold Schwarze-negger és Kristanna Lókén a bejáratig sem ért el könnyen. Az újságírók és rajongók egyaránt ostrom alá vették őket. De a berlini vetítés nem csak a Terminátor-rajongók számára volt különleges ünnep: maga Schwarzenegger is nagyon várta a bemutatót, nagyon érdekelte ugyanis, hogyan sikerült a német szinkron. A mozikban szokatlan, de itt gyakran kitörő nyíltszíni taps azonban valószínűleg eloszlatta korábbi félelmeit. (IC) Valószínűleg leforgatják az akciómozi második részét Lesz még egy meló? FILMHÍR amerikai top listákon meglepően jól szereplő Az olasz meló rendezője a BBC-nek tett interjújában arról beszélt, hogy egyáltalán nem kizárt, hogy leforgatják az akciómozi második részét. A Mark Wahlberg és Charlize Theron főszereplésével készült alkotást a szlovákiai közönség kissé megkésve, szeptember 11-től, míg a magyar október 9-től láthatja. Az olasz melóban, melyet egy régi Michael Caine-film alapján forgattak, az újrafeldolgozásokban szívesen szereplő Mark Wahlberg egy rablót játszik, akit partnere (Edward Norton) átver miután megcsinálták a nagy fogást, sőt még mentorát is megöli. A bosszúra éhes férfi amint elkészíti a megfelelő tervet összeverbuválja a régi bandát (többek közt: Charlize Theron és a Blöffből ismerős Jason Statham), hogy az időközben igazi nagypályás bűnözővé előlépett egykori társat kifosszák. A pletykák szerint a folytatás címe A brazil meló lesz, a rendező F. Gary Gray (Nincs alku) pedig nagyon szeretné, ha visszatérnének az eredeti szereplők: „Imádtam Mark Wahlberggel, Charlize Theronnal és Seth Greennel forgatni! Ha lehetőséget adnak rá, feltétlenül újra együtt dolgoznék velük!” (Mozinet) Prostituált lesz Madonna? FILMHÍR Hullámhegy című film megalázó kudarca után sokan remélték, hogy Madonna végre nem erőlteti tovább a színészetet, az énekesnőt azonban az Aranymálna-díjak sem tudják eltántorítani: a pletykák szerint ő lesz a főszereplője a The Old Mistress című filmnek, amelyben a címszereplő idős prostituáltat játszaná. A Kétségbeesve keresem Susanttől kezdve a Hullámhegyig eddig az összes Madonna-film kisebb vagy nagyobb vagy éppen hatalmas bukásnak bizonyult (még az Evita is), sőt a Hullámheggyel az énekesnőnek az Aranymálnát osztók szerint még Britney Spearst is sikerült alulmúlnia, ő mégsem adja fel. A PeopleNews website szerint most a The Old Mistress című filmmel próbálkozik, amelyben egy kiöregedett örömlányt játszana. Az inkább pletykákban, mint megalapozott információkban utazó PeopleNews többet nem árul el (vagy nem tud) a filmről, viszont valóban megbízható információk - meg nem nevezett forrásuk a Hollywood Reporter - alapján beszámol róla, hogy Madge az Agent Cody Banks (OcsiKém) után a She Rocks című könnyed romantikus vígjátékban is executive produceri teendőket lát majd el. A történet főhőse egy zenei újságírónő (Amanda Peet), aki - hogy-hogy nem - beleszeret egy rockzenészbe, (cm) Az Azonosság végső csattanóját még a főszereplőknek sem árulták el - négy befejezést vettek szalagra A vége nem azonos FILMHÍR _ filmkészítők egyre A jobban félnek a kalóZJk zoktól és az újság■ íróktól. Egyre többen igyekeznek teljes titokban tartani készülő filmjük sztoriját: a sztárok és a stábtagok sokoldalas titoktartási szerződéseket írnak alá, a forgatási helyszínek körül többméteres falakat emelnek. De úgy tűnik, James Mangold rendező az óvatossági verseny világbajnoka. Igaz, új filmje, az Azonosság (Identity) egyik fő erőssége a ravasz, sok csavart rejtő történetben van. A végső csattanót tehát olyan titokban tartották, hogy még a főszereplőknek sem árulták el. Biztonsági okokból összesen négy befejezést vettek filmszalagra, de úgy, hogy senki - sem a stáb, sem a színészek - nem tudták, hogy a vágószobában melyik kerül majd a hátborzongató történet végére. Egyedül John Cusack és Amanda Peet ismerte a teljes valóságot - de a rendező elmondása szerint ők is csak azért, mert kitalálták, hogy mi lesz a film igazi csattanója, és Mangold bevallotta nekik, hogy jól tippeltek. (IC Press) A hétvége specialitása volt, hogy az első öt helyen álló film mindegyike 20 millió dollár fölötti eredményt ért el A színésznő bejelentette: őszig nem játszik több filmben A Kémkölykök lenyomták Lara Croftot Kidman szünetet tart SZTÁRVILÁG FILMHÍR A Kémkölykök harmadik része, a Spy Kids 3D: Game Over győzött a hétvégén az amerikai ^M mozikban: Robert Rodriguez rendezése péntektől vasárnapig 32,5 mülió dollárt hozott, míg a szintén most nyitó Lara Croft: Tomb Raider - Az éiet bölcsőjének be kellett érnie 21,7 millió dollárral. A hétvége specialitása volt, hogy az első öt helyen álló film mindegyike 20 millió dollár fölötti eredményt ért el. Érdekesen alakult a hétvége az amerikai mozikban: a Lara Croft: Tomb Raider - Az élet bölcsője 2001-es elődje 47 mülió dolláros debütálásával szemben mindössze 21,7 mülió dollárt hozott, így az Angelina Jolié főszereplésével készült filmnek be kellett érnie a negyedik heüyel. A gyengének mondható szereplését a Paramount Pictures forgalmazási elnöke, Wayne Lewellen a kiélezett versennyel és a mozgókép alapjául szolgáló videojáték népszerűségének csökkenésével magyarázza. A kiélezett versenyt illetően Lewellennek mindenképpen igaza van: Lara Croftnak ezúttal olyan vetélytársai akadtak, mint a jóí ismert Cortez família, amelynek ifjú kémei legújabb akciójukkal, amelyet egy háromdimenziós videojátékon belül hajtanak végre, 32,5 dollárt hoztak össze az első három napban, és ezzel a bevételi lista első helyezését szerezték meg maguknak. A Kémkölykök-trilógia eddig összesen 230 millió dollárt hozott, és a filmeket forgalmazó Miramax társelnöke, Bob Weinstein szerint az új epizód erős nyitása az előző két rész nagyszerűségének köszönhető a nyári folytatásdömpingben. A Karib-tenger kalózaiból szintén készül majd folytatás, a Johnny Depp főszereplésével készült film egyelőre azonban saját jogon diadalmaskodik: a harmadik hétvégéjén is a második helyen áll, és még mindig 22,4 millió dollár értékben váltottak rá jegyet. A múlt hétvégéhez képest ez csak 34,7 százalékos visszaesés, és a Gore Verbinski rendezte mozi összbevételei már elérték a 176 millió dollárt. A múlt hét végi első helyezett, a Bad Boys II. - Már megint a rosszfiúk a legújabb tendenciának megfelelően az előző hétvégéhez viszonyítva 52,7%-kal kevesebbet, mindössze 22 mülió doflárt termelt, ám ezzel a summával így is megelőzte a már említett Lara Croft: Tomb Raider - Az élet bölcsőjét. Az ötödik film, amely 20 millió dollár feletti bevételt produkált, a Tobey Maguire főszereplésével forgatott Seabiscuit. A film ilyen sikeres - 21,5 millió dolláros - nyitása három okból is figyelemre méltó: egyrészt valóban erős a konkurencia, másrészt míg az első négy helyezett mindegyikét több mint 3 000 moziban vetítik, addig a Seabiscuit csak 2 000 moziban látható. Harmadrészt pedig színvonalasnak (és Oscar-esélyesnek) mondott alkotásról van szó, amely annak igaz története, hogyan lett a 30-as években egy esélytelennek ítélt lóból a versenyek sztárja, akiről a film rendezője, Gary Ross azt mondja, hogy népszerűbb volt, mint a maga idejében Joe Di- Maggio baseballisten. A Top 10 második fele teljesen elválik az első öt helyzettől: még a hatodik helyezett Terminator 3. - A gépek lázadása is csak 5,04 millió dollárt hozott. A film amerikai bevételei 137,4 millió dollárnál tartanak, világszerte pedig 85,2 milliónál, és a T3 csak a most következő hétvégén nyit olyan fontos piacokon, mint Nagy-Britannia, Németország és Spanyolország (illetve 14 másik ország). Az amerikai Top 10-re visszatérve: a hetedik a Szövetség (The League of Extraordinary Genfiemen) 4,8 mülió dollárral, a nyolcadik a Johnny English 4,27 millióval, küencedik 3,95 millióval a Némó nyomában és tizedik a Doktor Szöszi 2.2,65 millióval. Az első 12 fűmre a nézők egyébként 145,6 mülió dollárt adtak ki, és ez 10%-os javulás az előző hétvégéhez képest, (cm) A munkamániás színésznő újabb apropót adott rá, hogy beszéljünk róla, ezúttal a Variety arról adott hírt, hogy kiszállt Lars von Trier U.S.A. trilógiájából. Úgy tűnik Nicole Kidman maga is észrevette, hogy túl sokat akart vállalni, ezért bejelentette, őszig nem játszik több filmben. A filmfesztiválokon nem a várt sikerrel szereplő Dogville folytatásában tehát nem ő fogja játszani a központi figurát, Grace-t. Lars von Trier a hírek szerint nem lett szívbajos Kidman távozásától, sőt máris egyéni lehetőséget kovácsolt a hirtelen jött „válsághelyzetből”. Legutóbbi interjújában az újságírók érdeklődésére elárulta, hogy Grace-t a trilógia középső és záró darabjában két különböző színésznő fogja alakítani. A Manderlay júliusra tervezett forgatását tehát a váratlan esemény látszólag nem befolyásolja, feltéve persze, hogy időben megtalálják a megfelelő főszereplőt. (Mozinet)