Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)
2003-07-30 / 174. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 30. ■■■■i KOMMENTÁR Az ördög és cimborái MALINÁK ISTVÁN Van a világnak egy pontja, ahol nem a XXI. század nemzetközi kihívásai - terrorizmus, iraki válság, globalizáció - kötik le a figyelmet, hanem a már-már feledésbe merült „régi szép” hidegháborús korszakban kitermelt problémákkal vajúdnak a politikusok. Az 1950-1953-as koreai háborút lezáró tűzszüneti egyezmény aláírásának hétfői, ötvenedik évfordulója ismét alkalmat adott arra, hogy a szakértők elemezgessék, nukleáris konfrontáció színterévé válhat-e a Koreai-félsziget. Volt néhány reményteljes hónap - lehet, morbidul hangzik - a Nagy Vezér, Kim ír Szén halálának köszönhetően, amikor úgy tűnt, hogy az egész, személyi kultuszba ágyazott anakronisztikus rendszer az enyészeté lesz. De hamar kiderült, a Szeretett Vezér, Kim Csöng II sem esett messze apja fájától, folytatja a ma már kabarétréfákban is túlzásnak ható politikai irányvonalat annak minden külső járulékával egyetemben. A leglátványosabb példája ennek a kis Kim kéthetes oroszországi turnéja volt, amely még a sztálini hagyományokon edzett oroszok toleranciaszintjét is próbára tette. A helyzet a következő: a szinte hermetikusan lezárt Észak-Koreában tízmilliók éheznek, a KNDK lényegében minden szomszédja címére intéz fenyegető nyilatkozatokat, miközben élelmiszer- és egyéb segélyekért kuncsorog náluk. Meg persze Washingtonnál. Amikor a segélyek apadni látszanak, akkor elhúzza a világ orra előtt az országegyesítés mézesmadzagját, amitől a világ egyik leggyorsabban fejlődő gazdaságával bíró Dél-Korea általában meghatódik és megnyitja bugyellárisát. Minden költséget vállalna, annak ellenére, hogy nyilvánvaló: Szöul gazdaságilag nem viselné olyan jól a koreai egyesítést, mint anno a nyugat-németek a német egyesítést. És amikor ez az egyesítés-játék már nem eléggé hatásos, Phenjan a cinkelt lapok közül előveszi a legkockázatosabbat, az atomzsarolást. Valójában senki sem tudja, aki pedig talán tudhatná - Moszkva és Peking -, az nem fedi fel, hogy mennyire reális a fenyegetés. Nem tudni biztosan, vannak-e Phenjannak működőképes (!) rakétái, amelyekkel az atomtöltetek célba juttathatók, s még inkább nem tudni, vannak-e egyáltalán ilyen töltetei. Nyugati szakértők afelé hajlanak, hogy még nem rendelkezik velük, de az ördög sosem alszik, meg őrült is lehet a kis Kim, ezért nem zárható ki az atomfegyver előállításának lehetősége a leállított, majd nemrég állítólag újraindított jongbjoni erőműben. Sokan kérdezték, hogy a „latorállamok” közül miért Irakot és miért nem a KNDK-t rohanta le az USA. Washington sokszor megerősítette: Phenjan ellen nem tervez katonai megoldást. És ez nem véletlen. A gazdasági szempontból romhalmaznak tekinthető kommunista Korea atomlehetőségeinek veszélyét előszeretettel túlozzák el az orosz és kínai „szakértői” nyilatkozatok. Hiszen általános a vélemény, hogy a kis Kimet csak a baráti Moszkva és Peking tudja jobb belátásra bírni, és most angazsálják is magukat rendesen. Természetesen már a borsos számlát is elkészítették, amelyet benyújtanának Washingtonnak a közvetítésért. Tehát a helyzet elég kusza. Az egyik oldalon igaz, hogy az ördög nem alszik, a másik oldalon viszont tény, hogy a feszültség fenntartásában Phenjan mellett egy ideig még Moszkva és Peking is érdekelt. JEGYZET nem tartanak megbízhatónak, mert mi a fenének táncolok az esőben. Meg különben is, ha kórházba kerülnék, azóta már agyonbagóztam a tüdőm, könnyebben megfázok bármikor és még napi ágybérletet kéne fizetnem. Hát nem táncoltam tegnap, csak arra gondoltam, mennyire bátrak, szépek, bohók és bolondok voltunk egykor. Máig látlak, a lecsorgó vizes ablak mögött vizes trikó rajzolja ki vékonyka tested formáit. Máig láthatsz, amint csapzottan próbálok meg rágyújtani szakadó esőben, csakazértis. A világ azóta kinyílt, mi bezárkóztunk, tán már emlékezni sem mer néhányunk. Se te, se én. Pedig legalább azt az esős délutánt felidézhetnénk. A szép ködöket, az intő hegyeket, az elmúló idő fényes pillanatait. A nyári almák eímajszolt csutkáit, a vizes újságot a pádon, a peron hámló szürkeségét, az akkori bezárt világ rabmadárként vergődő lelkét magunkban. Hogy jobban becsülhessük a mostani óvatos, megfontolt énünket, amelyik már nem ugrál és nem táncol az esőben, amelyik már nem gyönyörködik leplezetlen mohósággal a másikra tapadó vizes trikóban feszülő szépségén. Csak van és néha még arra gondol, hogy talán nem kéne mindent elfelejteni. Ne folyjon el minden szépség a régi esők vizével a soha többé fel nem idézhető érzések elíziumi birodalmába. Csak ezt szeretném, ha lehet. Nyár van. Ömlik az eső. Bentről bámulom. Egy esős nyári délután SZÁSZI ZOLTÁN Szinte pipálták a nyári eső szülte ködöt Kassa felett a hegyek. Az állomás külső peronján vártunk egy csatlakozást, te Bodrogköz, én meg Gömör felé. Míg vártunk, sűrű szemekkel könnyezni kezdtek a felhők. Bátrak voltunk és bohók, táncoltunk az esőben és mosolygásra kényszerültek láttunkon a sokszoknyás öregasszonyok, kik fogatlan szájukkal piacon megmaradt nyári almáikat majszolgatták hátikosárkáikból. Nyár volt, régi nyár, más idők, nem féltünk megfázástól, esőtől, semmitől talán. Csatlakozás volt még mindenfelé és rabmadárnyi lelkűnknek elég volt még akkor a szerelem, gyógyírként az elzárt világ hiányára. Kölyökmacskaként bukdácsoltuk át a repedt betonú peron tócsáit mikor begurult a vonatod. Ketten két irányba, egymástól messze el, akkor s mindörökké. Csak a vizes újságok maradtak a helyünkön, csak a helyünk maradt. Azóta sem emlékszem olyan esőre. Tán a tegnapi, az volt olyan. De már nem mertem nekimenni a nyári esőnek, megölelve a vízcseppeket és végigcsorgatva arcomona múló időt. Már arra gondolok, hogy megfázhatok, orvoshoz kell majd mennem, aztán kiesek munkából, s ha kiesek, majd FIGYELŐ OROSZ LAPOK Tucatnyi politikai párt működését is betilthatja a közeljövőben az orosz igazságügyi minisztérium a decemberben esedékes parlamenti választások. Értesülések szerint az 50 bejegyzett párt közül olyan kisebb pártok kerültek feketelistára, amelyek egy állítólagos megállapodás ellenére részt kívánnak venni az állami duma választásán. Elsősorban az úgy- . nevezett proteszt szavazatokra számító baloldali vagy balközép beállítottságú pártokról van szó. TALLÓZÓ THE INDEPENDENT A britek zöme jobban hisz a BBC- nek, mint a kormánynak a feltételezett iraki tömegpusztító fegyverek kérdésében. A NOP csoport által végzett és a The Independent című baloldali-liberális lap tegnapi számában közzétett felmérés megkérdezettjeinek 54 százaléka ebben az ügyben jobban bízik a BBC álláspontjában, és csak 21 százalékuk hisz inkább Tony Blair miniszterelnökkormányának. David Kelly fegyverzetszakértő feltételezett öngyilkossága politikai válságot idézett elő Nagy-Britanniában. Kelly volt a forrása a BBC vitatott híranyagának, amelyben az Irak által képviselt veszély eltúlzásával vádolta a londoni kormányt. A szondázás szerint a britek 44 százaléka részesíti előnyben a BBC-t a tévécsatornák közül, míg 24 százalékuk az ITV Newsra, 13 százalékuk pedig a Sky Newsra szavaz. Mindamellett a megkérdezettek 51 százaléka általában kevésbé hisz a tévéhíreknek, mint egy évvel ezelőtt. A diktátor elűzve, de Irak népe ettől még nincs lenyűgözve, és a protektorátus fenntartása sok pénzbe és vérbe kerül Csak az igazat, Bush elnök! Nem akárki és nem akárhol, hanem Soros György szólította fel a The New York Times és más neves világlapok vasárnapi hasábjain George W. Busht az igazmondásra. Fizetett hirdetésekben azt hányta elnöke szemére, hogy becsapta az amerikai népet, „csalárdul kártyázott”, amikor az Irak elleni háború elkerülhetetlenségét a különféle iraki tömegpusztító fegyverek veszélyével indokolta. GALLÓ BÉLA Szembesítette őt saját, valamint munkatársai, Dick Cheney, Donald Rumsfeld, Colin Powell korábbi magabiztos mondataival, pedig azokról mind a mai napig csupán annyi biztos, hogy finoman fogalmazva nem felelnek meg a tényeknek. Bush tehát egy olyan háborúban tette (és teszi) kockára az amerikai katonák életét, amely valójában hamisította, de legalábbis fel- tupírozta a casus bellit, noha - mondta már a hirdetés címével SoMeggyőződés és megrögzöttség Tóth Mihály úr az Új Szó 2003. július 17-ei számában felemás módon reagál két nappal azelőtt megjelent írásomra. Az általam felvetett egyházellenes támadások tényét nem is igyekszik cáfolni, sőt, büszkén hitvallást tesz az ateizmus mellett.Megrögzött ateistaként jellemzi magát, amihez joga van. Nekem meg ahhoz van jogom, hogy meggyőződéses katolikus legyek. Az én meggyőződésem nem zárja ki azt, hogy tiszteletben tartsam a nem hívők vagy a más valláshoz tartozók jogait. A keresztény vallás megbékélést és toleranciát hirdet a másként gondolkodókkal szemben is. A hívő ember tehát tiszteli embertársát, de ezt a tiszteletet joggal elvárhatja mástól is. Ezzel szemben az, aki megrögzött, fanatikus, nem képes tisztelni embertársa véleményét. Én tiszteletben tartom Tóth Mihály világnézetét, véleményét mindaddig, amíg másokat nem sért vele. Az imazsámoly alatt című cikkében azonban az egyházi szertartásokon résztvevő hívőkön gúnyolódik: „földön térdepelve ájtatoskodtak”. Tóth Mihályt mosolygásra készteti a lőcsei búcsún készített pülanatfel- vétel is. Mindamellett aggódik, hogy közjogi méltóságaink jelentős része, ahol csak teheti, hangsúlyozza hívő keresztény mivoltát. Miért fáj Tóth Mihálynak az, hogy a keresztények, köztük az államférfiak is, végre nyilvánosan gyakorolhatják hitüket Néhány évvel ezelőtt ezt még nem ros, „Amikor a nemzet hadat visel, a népet megilleti az igazság.” Ne tűnődjünk azon, vajon csak akkor illeti-e meg, és a hirdetés műfaján se csodálkozzunk. Jóval fontosabb ennél a hirdető személye és a szembesítés időzítése. Sorosnak nem csupán vagyona, de globális ki- teijedésű közéleti tevékenysége kölcsönzi a súlyt, amit mond és tesz azon lehet fintorogni, de eközben is tanácsos odafigyelni rá. Különösen akkor, ha ez a vasárnapi Soros-szólam abba az egyre keményebb hang- szerelésű zenekarba illeszkedik, amely az iraki győzőket, Busht és Blairt mind kritikusabban vonja kérdőre. Helyzetükben sok a hasonlóság, ilyen például az is, hogy pillanatnyi nehézségeik ellenére mind- kettejüknek elég harmatos az ellenzéke, vagyis igazából egyelőre csupán a közvélemény szorongatja őket. Nyugtalanító számukra legfeljebb az lehet, ha ez a kritikus trend közvetlen politikai ellentőkévé ko- vácsolódik - Blairnél ez már több mint esély -, s ha a kommunikációs helyzet „fokozódik”, Bushnak is főhet a feje. Márpedig ez alighanem fokozódni fog, ezt jelzi többek közt a tehették volna meg, ellentétben a megrögzött ateistákkal, akik hitetlenségük megvallásához áldást és támogatást kaptak saját „istenüktől”, a kommunista párttól. Legjobb védekezés a támadás, gondolhatta Tóth Mihály, s nyomban bocsánatkérést követelt tőlem az állítólag neki tulajdonított idézőjelek miatt. Mivel azonban reagálásomban az idézőjelet az irónia eszközeként, nem pedig az ő gondolatainak közlésére használtam, ezért nem is idézhettem őt rosszul, nem kelthettem rossz hírét. Ergo: bocsánatot sem kérhetek tőle azért, amit nem követtem el. Társai segítségére siet a klerikális reakcióval vívott ideológiai harc frontján Barak László is, aki az Új Szóban július 19-én közölt Még néhány mondat című vendégkommentárjában arról szeretné meggyőzni az Olvasót, hogy Tóth Mihály és Juhász László általambí- rált cikkei nem a katolikus egyházról szólnak. Mégis, akkor mire véljük a Vatikán, imazsámoly, oltári- szentség, búcsú, damaszkuszi út kifejezések használatát Tóth Mihály szótárából? Vagy miképp értékeljük a katolikus mise szövegének és a szentírási idézeteknek „politikai bohózat” céljára való, a katolikus hívek szemében szentségtörő felhasználását, amelyet Juhász László követett el? Ezek a kifejezések és szövegek kétségtelenül a katolikus egyház érintettségére utalnak. Barak úr egyébként kevés hitelességgel állítja kioktató hangnemben írt cikkében, hogy az egyházat nem érte megbántás társai részéről. Ő maga ugyanis így ír az egyházról a Csallóköz című hetilap 2003. július 8-ai számában, szóban forgó Soros-hirdetés. Nem valószínű persze, hogy a két győztes máris megállapítaná, hogy amit tettek, azt itt-ott talán mégiscsak másképp kellett volna csinálniuk. Pedig a költség-haszon mérleg már most eléggé sanyarú képletet mutat. A diktátor elűzve, de Irak népe ettől még nincs lenyűgözve, és a protektorátus fenntartása igencsak sok pénzbe és vérbe kerül. S ha szarvashiba is azt állítani, hogy Irakban egy új Vietnam készülődik, maguk a győztesek is kénytelenek elismerni, hogy a béke még messze van. Jó pár évbe telhet, míg az iraki belpolitika Maguk a szövetségesek is kénytelenek elismerni, hogy messze van a béke. úgy ahogy konszolidálódhat - ha egyáltalán sikerül. Bushék, úgy tűnik, túl sokat remélnek Szaddám Húszéin esetleges halálától vagy kézre kerítésétől, amit persze (egy idéig) kétségtelenül hatásosan lehetne kommunikálni. Ám ettől még az iraki társadalom súlyos probléEszed, nem eszed című cikkében: Márpedig az egyház, tudvalevő, egészen a boszorkányüldözésig hajlandó elmenni dogmái védelmében. Ennyiből talán látszik, kinek is vannak valójában vaskos előítéletei Tóth Mihály egyébként mélyen keresztényi igazságot fogalmaz meg válaszának végén: „Hazudni, embertársunknak rossz hírét kelteni” pogány szokás.Való- ban jó lenne, ha az egyháznak és a hívő keresztényeknek sem keltenék rossz hírét azok, akik megrögzötten ragaszkodnak antiklerikális előítéleteikhez, fanatikus ideológiai harcot folytatva a veszélyesnek tartott ellenséggel, az egyházzal- szemben. Az efféle csatározások ugyanis nem használnak sem az újság megítélésének, főleg keresztény olvasóinak részéről, sem pedig ajavarészt szintén hívőkből álló felvidéki magyar közösségnek. Dr. Karaffa János, plébános VITAZÁRÓ HELYETT A viszontválasz közlésével szerkesztőségünk lezártnak tekinti azt a vitát, amely egyre inkább személyeskedő lett. Olvasóinkjoga eldönteni, kinek, mennyiben van igaza. Néhány tényt azonban mindenképpen szükségesnek tartok hangsúlyozni. Tóth Mihály nem a hívőket gúnyolta a pengeváltást indító kommentárjában, hanem arról a magatartásról rántotta le a leplet, amelyet az államfőnk és több más politikus tanúsít. Amikor az első sorban tülekednek, sokakban azt az érzést váltják ki, hogy nem is a szertartás, vagyis az Istennel való lelki találkozás a lényeg számukra, hanem az önmumái nem oldódnának meg, mindössze a feltételei javulnának. Valamicskét. Mert az igaz, hogy a hajdan az USA által is menedzselt diktátor véreskezű gazember, de korántsem akkora, hogy porhüvelyének eltüntetése valamiféle egyetemlegesen csudás gyógyír lenne. Ennek a tévhitnek no meg az igazmondás új keletű kényszerének tudható be az a példátlan eset is, hogy a XXI. század modern, nyugati kultúrkörének politikusai közszemlére teszik ki az ellenség tetemét. Egykor elrettentésként valóban szokás volt egyben vagy darabban hosszabb-rö- videbb időre felmutatni a hullát, hadd lássa ország-világ, így jár az, aki ellenünk szegül. Szaddám - életükben sajnálatra cseppet sem méltó - fiait azonban nem ez a barbár szokás terítette ki véresen, golyóktól szaggatottan. Őket Bushék szavahihetőségének érdekében mutatták meg az irakiaknak, hogy bebizonyítsák, ez most nem blöff, nem kell félni, a kegyetlen diktátorfiókák valóban halottak. Elképzelem azt a hálás irakit, aki ezektől a fotóktól mély, nyugtató álomba szenderül. togatás. Ami elsősorban a köztársasági elnökünk és minden más, egykori magas rangú káder esetében különösen zsenánt. A bűneit őszintén megbánó ember - még ha politikus is - nem tolakodik minden áron legelőre. A plébános úr ugyanakkor érdemben nem válaszolt a szerző felszólítására. Magyarázata szerintem azért nem helytálló, mert idézni és az irónia eszközével élni nem lehet ugyanazzal a módszerrel, jelen esetben az idézőjelek használatával, mert ez minimum félreértésre ad okot. Emiatt a pontatlan idézet miatt Tóth Mihály akár peres úton is elégtételt kérhet. Azt sem tartom szerencsés megoldásnak, ha valaki a szövegkörnyezetből kiragadott szavakkal igyekszik bizonygatni a saját igazát. Kollégám, Juhász László ugyancsak nem akart gúnyolódni sem a hívőkkel, sem pedig a római katolikus liturgiával. Mindössze azt az álszent viselkedést kívánta így ostorozni, amely sok szlovák kereszténydemokrata és más párthoz tartozó politikust sajnos, mostanságjellemez. Nyilván a szerző is elgondolkozik azon, hogy a hívők közül viszont többen úgy vélekedtek: a választott eszköz talán mégsem volt a legszerencsésebb. Nem érdemli meg a kioktatást Barak László sem, aki előítéletek nélkül, higgadtan hangsúlyozta a lényeget: valamirevaló publicista akkor sem hallgathat, ha a politikusok vagy más közéleti személyiségek saját gyarló elgondolásaikat úgy akarják másokra kényszeríteni, hogy farizeusi módon fennkölt princípiumokat emlegetnek. Szilvás sy József VISSZHANG Ad: Két pogány jelző (Új Szó 2003. július 17.) Adakozzon, uram! Segítsen túlélni a péntektől ránk zúduló áremeléseket! (Peter Gossányi rajza)
