Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)
2003-07-28 / 172. szám, hétfő
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 28. ■■■■■1 KOMMENTÁR (MBBi Rossz szellem éltetői SZILVÁSSY JÓZSEF Vladimír Palkó belügyminiszter gondoskodott arról, hogy idén se legyen politikai uborkaszezon. Váratlanul és - ha még hihetünk a szlovák koalíciós partnerek nyilatkozatainak - előzetes egyeztetés nélkül hozta nyüvánosságra a választási törvény módosításának tervezetét. Csaknem három esztendővel a soron következő országos voksolások előtt, vagyis lesz elég idő a szakmai és a politikai vitára. Abban szinte minden számottevő szlovákiai politikai tényező egyetért, hogy mindenképpen szükséges annak a jogszabálynak a módosítása, amelyet Vladimír Meéiarék valamivel több mint fél évtizeddel ezelőtt a HZDS győzelmi esélyeinek megerősítése érdekében hajszoltak keresztül az akkori törvényhozásban. Tegyük hozzá: nem sokkal a képviselő- házi választások időpontja előtt. Első olvasatban is egyértelmű, hogy a belügyi tárca új tervezete több pozitív elemet is tartalmaz, ezek közül a legfontosabbnak a preferenciaszavazatok jelentőségének növelését tartom. Ha a parlament elfogadja ezt a módosítást, akkor a választó- polgárok alaposan átrendezhetik a képviselőjelölteknek azt a sorrendjét, amelyet a pártközpontokban szentesítettek. Két erősen vitatható pontja is van azonban a most megismert dokumentumnak. Az első a választókerületekként fél millió koronás pénzbiztosíték, amellyel a törpepártok és a politikai kalandorok mozgásterét szeretnék felszámolni. Ám erről a természetes kiválasztódásról és lemorzsolódásról is csak a választópolgár dönthet. Elsősorban a szlovákiai magyarok szempontjából ennél is súlyosabb kérdés a javaslatban szereplő négy választókerület. Ezzel a túlontúl átlátszó elgondolással a kereszténydemokrata belügyminiszter újra csak azt igazolta, hogy pártja egyike azoknak a szlovákiai politikai tényezőknek, amelyben tovább éltetik a nyolc és fél évtizede létünkre törő rossz szellemet. Ugyanis ahányszor módosították a választási törvényt a néhai Csehszlovákiában, majd Szlovákiában, s amennyiszer közigazgatási reformot vezettek be, mindig fontos szempont volt a magyarok politikai súlyának csökkentése, területi egységének megnyirbálása. Kimondatlanul ugyan, de ez a rontó szándék most is ott munkált a belügyminiszter politikai boszorkánykonyhájában. Nyilván ezért szabták meg észak-déli irányban a tervezett választókerületek határait, s ezért iparkodnak a Nyitrai és a Nagyszombati megyéhez csatolni a Trencsénit. Amíg a tervezetből törvénymódosítás lesz, nyilván sok víz lefolyik a Dunán. Patópáloskodásra azonban így sincs idő. A Magyar Koalíció Pártjának már most hivatalosan is el kell utasítania a keresztényde- molaata tárcavezetőnek ezt az elmeszüleményét, s politikai szövetségeseket kell keresnie ahhoz, hogy állásfoglalásának a parlamenti matematika szempontjából is minél számottevőbb súlya legyen. Szélsőjobb úriszabóság TÓTH MIHÁLY Zsidó barátomtól a komáromi szoborállítás harmadnapján levelet hozott a posta. Arról számolt be, amire Cirill és Metód megérkezésekor senki se lett figyelmes. Se a Matica tisztségviselői, se a titkosszolgálat (bizonyára) kiküldött tisztje, se a politikusok, se az akció meghiúsítására (hiába) kivezényelt kordon valamelyik láncszeme. A levél arról szól, hogy a sokadalom kellős közepén a zsidó egyházközség egyik fiatal tagja odalopakodott a gárdista egyenruhában grasszá- ló csapat közelébe, és egyetlen céllal szimatolni kezdett. Vajon 2. világháborúból maradtak vissza ezek a rohamosztagos uniformisok, vagy a közelmúltban készültek? A Hlinka-gárda teljes leszereplése óta 58 év telt el; az egyenruhák környékén a naftalín szagának jelenléte vagy hiánya perdöntőnek tekinthető. Egyértelműen megállapíttatott, hogy a fess fiúk egyenruhájának szövete a közelmúltban készült. Nyoma se volt ott a naftalinszagnak. Nem éppen világrengető közlés, de alaposan felajzotta érdeklődésemet. Nagyobb mértékben, mint a sajtóhír, hogy a zsidók szlovákiai szervezete fajgyűlöletre uszítás miatt feljelentést tett, vagy hogy politikusaink közül ugyanebben az ügyben senki nem tett feljelentést, az sem, aki a jelenést saját szemével látta. A naftalín szagának hiánya azt bizonyítja, hogy a dél-szlovákiai metropolisban Hlinka-gárdista egyenruhában díszelgők nem öregapjuk uniformisát húzták elő az almáriumból, és nem felmenőjük csizmáját su- vickolták fényesre. E gondolatmenet - ha akarom, ha nem - annak megállapításáig vezet, hogy nálunk valahol működnie kell egy úriszabóságnak, amelynek szabászai szélsőjobbira vették a figurát. Akár átvitt értelemben, akár szó szoros értelmében vesszük, mindenképpen elgondolkoztató. Nézegetem a sajtóban közölt fényképeket a komáromi szoborállításon megjelent gárdista unokákról. Hol is láttam már hasonló figurákat? Aztán leesett a tantusz. Nemrég a Budai várban is az övékéhez hasonló öltözékben díszelegtek az ifjú szélsőjobboldaliak. Szintén nem naftáimban megőrzött formaruhában. Egy közepes rátermettségű fiatal történész három nap alatt dokumentálva be tudná bizonyítani, hogy mind a szlovák, mind a magyarországi szélsőjobb úriszabói Hitler ro- hamosztagosainak egyenruha-szabászánál tanulták a mesterséget. Csodálkozunk, hogy ilyen hirtelen megjelentek ezek az egyenruhák. Persze, Pozsony lakossága már 1939 tavaszán is csodálkozott, honnan került elő egyik óráról a másikra az a sok stramm gárdista egyenruha. Miként Budapest lakossága is csodálkozott 1944*ben, amikor a Horthy Miklós által nem igazán kedvelt nyilasok a szlovák gárdistákéhoz megszólalásig hasonló egyenruhában végigvonultak a városon. Fekete zubbony, sonkanadrág, fekete csizma. Nem egy világra szóló nyomozási bravúr, hogy az a zsidó fiatalember felderítette, családi holmi-e a gárdista egyenruha, vagy újonnan gyártott. Felderítette, hogy más a helyzet, mint 12-13 éve volt, amikor még naftáimból elővett öregemberek asszisztáltak egy-egy tisoista emlékmű leleplezésénél. Viszont mindenképpen el kell ismernünk, hogy a 2. világháború óta a zsidók orra fölöttébb érzékenyen reagál némely egyenruhák szagára. FIGYELŐ Nem lesz Vegeta? Híresztelések szerint az üzleti gondokkal küzdő Podravka hor- vát élelmiszeripari vállalat komolyan fontolgatja, hogy becsuk ja lengyelországi Vegeta-gyárát és hasonló sorsra juthat a mohácsi Vegeta-gyár is - írta a Vecernji list című zágrábi újság. A két gyár akkor épült, amikor a gazdaságilag elszigetelt Horvátországnak nem volt szabadkereskedelmi megállapodása szomszédjaival. A lengyel piacon tavaly 13%-kal csökkent a Vegeta- eladás és csökkenőben van a cseh és a szlovák piacon is.- És bizonyítani is tudom! Nekem a szomszédom mesélte, és ő aztán valóban egy szavahihető ember! (Lehoczki István karikatúrája) TALLÓZÓ ASZAH j SIM BUN Észak-Korea állítólag atomfegyverkísérlet végrehajtását is kilátásba helyezte arra az esetre, ha az Egyesült Államok nem tesz Észak-Korea által pozitívnak tekintett lépéseket Phen- jan atomprogramjáról folyó vitában. Erről az Aszahi Simbun japán újság írt szombaton, meg nem nevezett japán és észak-koreai forrásokra hivatkozva. A lap úgy tudja, hogy Phenjan figyelmeztetését egy észak-koreai diplomata tolmácsolta Jack Pritchard amerikai diplomatának, amikor a hónap elején New Yorkban megbeszélést folytattak egymással. Azt hangoztatta: Észak-Korea ellenlépésekre kényszerül, ha az Egyesült Államok folytatja a kommunista ország elszigetelésére irányuló politikáját. Az Aszahi Simbun információját hivatalos japán források egyelőre nem erősítették meg. Kofi Ánnan ENSZ-főtitkár a koreai fegyverszünet aláírásának 50. évfordulója alkalmából közzétett nyilatkozatában kulcsfontosságúnak nevezte, hogy az észak-koreai atomprogrammal összefüggő kérdéseket valamennyi érintett bevonásával, békésen oldják meg. A világszervezet vezető tisztségviselője nyilatkozatában arra is felhívta a figyelmet, hogy a biztonsági, a politikai, az emberi jogi és gazdasági kérdéseket csak átfogóan lehet megoldani, mert csak ezzel kerülhető el az újabb válság. A szlovákiai magyar politikusoknak is hallatniuk kéne hangjukat a Kiűzetések Elleni Európa Központtal kapcsolatban A szlovákiai magyarok üldözését is be kellene mutatni a világnak Támogatásra méltó - magyar, s szlovákiai magyar részről pedig különösen - a németországi Kiűzőitek Szövetsége által mintegy három éve felvetett javaslat, hogy hozzák létre a Kiűzetések Elleni Európai Központot. A javaslatról folyó vita Németországban igen széleskörű, s az utóbbi időben túllépte a határokat, és viharokat kavar úgy Lengyelországban, mint Csehországban. KOKES JÁNOS Bizonyos értelemben ezért is meglepő, hogy a máskülönben a „Beneš-dekrétumok” címszó alatt összegyűjthető problémákra oly érzékeny magyar politika és sajtó eddig gyakorlatilag alig foglalkozott a számunkra rendkívül fontos témával, amely kezd nemzetközi dimenziókat kapni, s amelynek megvalósítása esetleg segíthetne a nemzetközi színtérre is kivinni a csehszlovákiai magyarok II. világháború utáni jogsértéseit és üldözését. A Kiűzetések Elleni Európai Központ gondolata az elmúlt három év alatt megkapta a konzervatív kereszténydemokrata CDU/CSU, majd fokozatosan a baloldali szociáldemokrata SPD, valamint a Zöldek támogatását is. Tavaly nyáron a szövetségi parlament, a Bundestag határozatban állt ki az elképzelés megvalósítása mellett. Gerhard Schröder kancellár - bár eleinte szkeptikus volt - most már többé-kevésbé szintén támogatja az ügyet, belügyminisztere, Otto Schilly pedig nyíltan mellé állt. Ugyanakkor éles bírálatokat kapott az az elképzelés, hogy a központ Berlinben legyen létrehozva, és német szervezet vezesse, ahogy azt a kitelepítettek szervezeteit tömörítő Kiűzöttek Szövetsége eredetilegjavasolta. „Nem szabad megengedni, hogy a német kitelepítettek szervezetei váljanak a tervezett központ vezető erejévé. Ha az elképzelés megvalósul, akkor mindenképpen el kell érni, hogy abba beleszólásuk legyen a cseheknek, lengyeleknek és más nemzeteknek is, amelyek országaiban a szudétanémetek korábban éltek. Amennyiben ez nem így lesz, nem szűnik meg, hanem tovább erősödik a bizalmatlanság a felek között” - nyilatkozta június közepén Berlinben Günter Grass, a Nobel-díjas német író, aki a ma lengyel Gdanskban született. Bár az író ismert fenntartásairól a kitelepítettek szervezeteinek tevékenysége iránt, egyértelműen ő is azt állítja, hogy „a kiűzetés bűncselekmény”. A szudétanémet szociáldemokraták szintén a közös európai kiűzetés elleni koncepció mellett foglaltak állást. Grass azt is elutasítja, hogy a központ Berlinben legyen. Ó a cseh és a lengyel határhoz közeli Görlitzet javasolja a központ székhelyének. Berlin ellen szólt Gerhard Schröder német kancellár is. „Berlin, mint székhely azt a veszélyt rejti magában, hogy a kiűzetést német problémaként fogják értelmezni” - nyilatkozta. Bár nagyon valószínű, hogy a szudétanémet szervezetek valóban elsősorban saját problémáikat kívánták volna a központban bemutatni - s erről a jelek szerint továbbra sem tettek le -, a viták során az elképzelés szélesebb összefüggéseket kapott, s összeurópai problémává alakult, mint ahogy valóban az is. Ugyanis nemcsak a németek voltak elűzve, s nem is a németek elűzésével született meg ez a probléma. Emlékezzünk visz- sza a 20. század húszas éveire, amikor létrejött a török-görög lakosságcsere, melynek következményeként az egykori kisázsiai tengerpart virágzó görög települései (például Efezosz, Szmirna) mára már teljesen törökké váltak. A 20. században 50-70 millió európait űztek el nemzetisége miatt. Vagy a másik, a sokkal durvább, s az előbbinél egy évtizeddel korábban történt esemény, amikor a törökök kitelepítették, s szinte megsemmisítették az örményeket, s ezt a mai napig sem akarják beismerni. Franz Werfel A Musza Dagh negyven napja című világszerte nagy visszhangot keltett regénye bizony fájdalmas olvasmány. Éppen ezért érdemel nagyobb figyelmet az a tény, hogy néhány tucat közép-európai értelmiségi, ahelyett, hogy elutasították vagy bírálták volna a szudétanémet kezdeményezést, csatlakoztak hozzá, támogatásukról biztosították, s egyben megpróbálták az összeurópai irányba elmozdítani. „A 20. század folyamán az etnikai származás, a nemzeti érzés vagy a vallási hovatartozás alapján mintegy 50-70 millió európai volt kiűzve, áttelepítve vagy áttelepülés- re felszólítva, deportálva vagy kényszermunkára ítélve. A kulturális sokszínűség visszavonhatatlanul meg lett semmisítve. Az európai kiűzetés, áttelepítés és deportáció történelmi összefüggései ugyan nagyon eltérőek, de az érintettek szenvedései mégis nagyon hasonlóak és összemérhe- tőek” - olvasható a Közös emlék, lépés a jövőbe című július közeA mi sérelmeink máig sem lettek orvosolva, jelképes szinten sem. pén kiadott felhívásban, amely alatt olyan személyiségek aláírása található, mint Hans-Dietrich Genscher (volt német külügyminiszter), Bronislaw Geremek (volt lengyel külügyminiszter), Petr Pithart (a cseh szenátus elnöke), Petr Mareš (a cseh kormány alel- nöke), Günter Grass (Nobel-díjas író), Kertész Imre (Nobel-díjas író). A felhívás aláírói a lengyel Sziléziában fekvő Wroclaw (németül Breclau, magyarul egykoron Boroszló) városát tartanák megfelelő helynek, ahol az európai kiűzetésekkel foglalkozó dokumentációs, kutató és múzeumi központ létrejöhetne. Néhány nappal a felhívás nyilvánosságra hozatala után Pithart azt is felvetette, hogy a központ esetleg Csehországban, valahol az egykori szudétanémetek lakta vidéken is létrejöhetne. A témáról folyó vita természetesen semmiképpen sincs még lezárva. Sőt! Számunkra, szlovákiai magyarok számára most kezd válóban érdekessé válni. Nyilvánvaló, hogyha a központ megvalósul, akkor nem csupán a szudétanémetek kitelepítésével fog foglalkozni. Az sem valószínű, hogy az egész európai kiűzetési problémát fel tudná karolni, hiszen a korábban említettekhez hozzá kellene adni a mához még nagyon közeli délszláv háborúk szörnyűségeit is. Az látszik tehát reálisnak, hogy mindezeket a területeket a központban - mondjuk valamiféle kiállításon, könyvtári dokumentáció keretén belül - jelezni lehet, s kell is, de részletesebben és behatóbban a központ a közép-európai, a második világháborúhoz kapcsolódó kitelepítésekkel, erőszakos népmozgatásokkal foglalkozna. Ide tartozik a szlovákiai magyarságot ért, második világháború utáni erőszak bemutatása is. El kellene érni - persze mindez csak akkor érvényes, ha a terv megvalósul -, hogyha valóban létrejön egy ilyen központ, akkor abban az oda látogató emberek, illetve kutatók megtalálhassák a szlovákiai magyarok csehországi kényszermunkára való elhurcolásának, a magyar-szlovák lakosság- cserének, a reszlovakizációnak a bemutatását és dokumentumait, információs bázisát is. Ez politikusaink feladata lenne. Ebbéli, máig sem orvosolt - még Csak jelképes szinten sem - gondjainkat, bajainkat ily módon is a nagyvilág elé vihetnénk, hogy az is megismerhesse a történelmi tényeket, az igazságot, még ha az a mai szlovák és cseh politikai körök, valamint a közvélemény számára nem igen kedves. Nem véletlen, hogy a Kiűzetések Elleni Európai Központ gondolata éles elutasításra talált a cseh nacionalista és kommunista berkekben, amelyek egyenesen provokációnak tartják. Magam részéről meg vagyok győződve arról, hogy semmiképpen sem provokáció, de egy támogatásra méltó elgondolás, amelyet magyar részről is a lehető legnagyobb erővel támogatni kellene. Ne feledjük: gyakorlatilag alig van olyan nemzetközi fórum, amely a szlovákiai magyarok problémáival is foglalkozna. Az európai integrációs szervezetek számára nem nagyon vagyunk érdekesek, s figyelemre méltók, túlontúl kicsik vagyunk, s gondjaink a nagyoknak nem fájnak, nem is ismerik őket. Számunkra ezért minden olyan lehetőség, ahol - akárcsak jelzés értékűen is - valahogy bemutatkozhatnánk, sőt problémáinkat is kiteregethetnénk, rendkívül fontos, s minden ilyen lehetőséget ki kell használni. Természetesen nem reális azt hinni, hogyha létrejön a központ, s abban a szlovákiai magyarok második világháború utáni kálváriája is bemutatásra kerülhetne, akkor az egycsapásra gondjainkat is megoldaná. Bizonyára nem. Azt azonban mindenképpen elősegítené, hogy ez a kérdés kikerüljön a nemzetközi közvélemény elé, s az objektív, hiteles információkat kapjon róla. S ez egyáltalán nem kevés.
