Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)

2003-07-26 / 171. szám, szombat

„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János)

„A gazda pedig mond egy szíves jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondüző pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti” (Arany János)

2003. július 26., szombat

7. évfolyam, 29. szám

Magyarországon létezik olyasmi, hogy főállású anyuka, és ez nálunk is követendő példa lehet, vallja a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesületének elnöke

Nagyszülők is tanulhattak a rendezvényen

Pásztor Csaba a peredi kultúrházban üdvözölte a rendezvény résztvevőit, köztük magyarországi és vajdasági vendégeket

A mátyusföldi nagycsaládosok a komáromi Jókai szobornál

(Képek: a Pásztor család archívuma)

GAÁL LÁSZLÓ

orváth Dénes versét választotta mottójául a Mátyusföldi Nagy- családosok Egyesülete, a MÁNCSE.

„Van-e a világon még egy ennél szebb táj, / hol bölcsőm ringatta egykor édesanyám, / hol selyemkalásztól hullámzik a róna, / hol búzavirágot kötöttünk csokorba? / Nincs ennél szebb sehol, én csak ide vágyom, / drága szülőföldem, falum és határom.” A szervezet a fenti versben megfogalmazott elvnek, a szülőföld szeretetének és a családi összetartásnak az eszméjét hivatott megtartani és terjeszteni. Általában ezzel kapcsolatos témák szerepelnek azokon a találkozókon is, amelyeken az egyesületbe tartozó, vagy csak támogatóként vele együttműködő családok szoktak összejönni, hogy megosszák gondjaikat, kicseréljék tapasztalataikat, s nem utolsó sorban, hogy közösen szórakozzanak egy jót. - Idáig a legnagyobb és a legsikeresebb akciónk volt ez a kétnapos rendezvény Komáromban és Pereden. A résztvevők közül sokan azt mondták, hogy felért egy nagy kirándulással - sommázta a legutóbbi, június 21-22- én megtartott közös akciót a peredi Pásztor Csaba, a MÁNCSE elnöke. Hogy a két helyszín miért éppen Pered és Komárom volt? Mert habár Komárom már nem a Mátyusföldön fekszik, van a MÁNCSE-nak egy komáromi csoportja, vagy 16 családdal, és a vezetőjük, Fekete Jolán komáromi hitoktató nagy részt vállal a MÁNCSE munkájában, aktívan szervezi a komáromi csoportot, és így főleg neki köszönhető, hogy a mostani találkozó egyik színhelye éppen Komárom volt. A kétnapos rendezvény első napján a perediek és a környékbeliek utaztak Komáromba, másnap a komáromiak utaztak Peredre, ahol éppen akkor zajlott a búcsú, úgyhogy a gyerekek számára is volt bőven attrakció. Komáromban a Marianumban, az ott működő egyházi gimnáziumban kezdődött a találkozó, ahol a résztvevők megbeszélték a Kárpát-medencei nagycsaládosok - a vendégek között magyarországiak és vajdaságiak is voltak -, valamint a MÁNCSE problémáit. Az iskolai és a gyermek-szülő problémákról Stubendek István, a gimnázium igazgatója beszélt. Az iskola azzal támogatta a találkozót, hogy ott ebédeltették meg a résztvevőket, innen egy Komáromhoz közeli tanyára, a nagycsaládos Vörös Csabáék otthonába látogattak el a találkozó résztvevői. Merthogy Vörösék felajánlották, ők azzal tudják támogatni a rendezvényt, hogy a tanyájukon vendégelik meg a nagycsaládosokat. Itt is volt attrakció: a Vág és a Nyitra folyó összefolyásánál egy régi vízátemelő szivattyúállomás szolgáltatta a látványosságot, de a tanyasi szalonnasütés is maradandó élményt jelentett elsősorban a gyerekeknek. E kiruccanást követően a társaság a Jókai Napok keretében előadott Padlás című darabot is megtekintette, majd istentisztelettel zárták a napot, hogy másnap Pereden találkozzanak. Itt búcsúi látványosságok, körhinta és egyebek várták a gyerekeket, de szakmai megbeszélés is volt, és az 1849-es peredi csata emlékművét is megkoszorúzták. A szakmai előadások között hangzott el egy magyarországi házaspár, a 74 éves Andrásfalvy András és 66 éves felesége, Vicenty Mária előadása, A nagy család, a NOÉ eszméje és jövője nagyszülők szemével. A házastársak mindketten aktív nyugdíjasok, a NOE-ban, a magyarországi Nagycsaládosok Országos Egyesületében tevékenykednek, és 12 unoka nagyszüleiként nagyon hasznos tanácsokkal tudnak szolgálni az unoka-nagyszülő kérdéskörben, de a gyermeknevelésben is. Előadásukban egyebek mellett foglalkoztak azzal is, hogy a „társadalmi elvárásnak milyen hatása lehet a családmodell megválasztására, boncolgatták az egykeproblémát, szóltak a két- és a többgyermekes családmodellről, a felnőttek s a testvérek feladatáról a családban, a szabadidő és az ünnepnapok kitöltéséről. És természetesen a nagyszülők szerepéről, különválasztva, hogy miben lehet előnye a nagymamának - kézimunka, kötés, horgolás, papírhajtogatás, gyöngyfűzés, sütés, főzés, befőzés, zenélés, éneklés az unokákkal - és miben „jobb” a nagyapa - akvárium és

terrárium berendezése, kertészkedés, állattenyésztés, barkácsolás, fényképezés, fotolaboratórium, fűzfasípkészítés stb. Arra is figyelmeztetnek az előadók, hogy a gyermekeket nagyon érdekli a múlt, ha azt személyes élményként adja elő a nagyszülő. A nagy- családos nagyszülők két idősebb lánya is nagycsaládos, öt-öt unokával ajándékozták meg őket. A nagycsalád előnyeit igazolják az előadásban elhangzott következő

mondatok is: „Ahol kevés a gyerek, gyakrabban előfordul, hogy féltékenyen őrzik, »belebújnak«, nem merik kiadni még a nagyszülőknek sem, míg ahol sok, boldogan megosztják az őrzés, szórakoztatás, tanulás gondját a készségesen ajánlkozó nagyszülőkkel. Persze, jó, ha az ember tréningben van, feleleveníti szülői tapasztalatait, és újra fiatalnak érzi magát. Nos, ehhez maguk az unokák csinálnak kedvet: ecsetet, távcsövet, faragókést ragadunk a talán már beporosodott kamrából, könyvet a könyvespolcról: előkerülnek azok az eszközök, amelyekkel 20-30 évvel korábban unokáink szüleit traktáltuk, amire ők is szívesen emlékeznek visz- sza. így éled fel a múlt, és ez lesz a hagyomány.”

A vajdasági vendégek a vajdasági nagycsaládosok szövetségének, a VANCSESZ-nek a képviselői. Számukra nem is volt olyan egyszerű az ideutazás, hiszen vízumot kellett kérniük, ami sok utánajárást és kiadást jelentett. Ok a MÁNCSE rendezvényéről, Peredről Kolonyba, majd Pozsonyba utaztak tovább, ahol egy másik szlovákiai nagycsaládos egyesület, a Fecske szervezett számukra programot.

Á nagycsaládosok nemcsak az előbbiekben leírt szervezett formában találkoznak, hanem több család között baráti-családi kapcsolat is alakult, a különböző rendezvényeken kívül is látogatják egymást. Ilyen „kistalálkozó” volt az is, amikor a dunakalászi Makk András és családja látogatott el egy hétvégére Peredre, a Pásztor családhoz. Méghozzá nem is akárhogyan, hanem kerékpáron, ami egy ötgyermekes család esetében tiszteletreméltó teljesítmény. A legkisebb gyereket úgy hozták, de a következő, a tízéves András a többiekkel együtt már saját biciklijén tette meg a 140 kilométeres utat. Útba ejtették Esztergomot, Érsekújvárt, és külön élményt jelentett számukra, hogy a Vág folyón a vágfarkasdi komppal keltek át. Pénteken késő este

értek Peredre, a hétvégén a vendéglátókkal közösen megtekintették a környék nevezetességeit, köztük a deáki templomot és a termálfürdőt, a Feketeér nevű patakot és Pered látnivalóit. Vasárnap délután Komáromot útba ejtve indultak haza. A Pásztor és a Makk szülők már régebbről, mintegy nyolc éve ismerik egymást, mivel Makkék a NOE-ban is aktívan tevékenykednek, és Pász- torékkal egy budapesti nemzetközi nagycsaládos találkozón ismerkedtek meg. Azóta tartják a kapcsolatot. A gyerekek azonban most találkoztak először, de amint az a sok testvér közt nevelkedők esetében lenni szokott, az ismerkedés és összebarátkozás simán ment. Közösen jártak pecáz- ni, tábortűz mellett szórakoztak, és nagyon jól megértették egymást. A szülők a szórakozás mellett a nagycsaládokkal kapcsolatos szakmai dolgokról is beszélgettek. Például arról, hogy Magyarországon létezik főállású anyuka. A főiskolát végzett Makk Andrásné ötgyermekes anyaként nyolc évig otthon lehetett a családjával, de a nyugdíj kiszámításakor majd ezeket az éveket úgy veszik, mintha állásban lett volna, azaz ledolgozott évekként számítódik be a nyugdíjába. - Ezért van értelme az ilyen találkozóknak, mert az ember itt jobban megtudja beszélni családokra lebontva az egyes dolgokat, hogy milyen törvény hogyan, mire hat ki. Például az adóleírás is egy olyan dolog, ami Magyarországon sokkal jobban működik, ott jobb a szociális háló. Az ilyen tapasztalatokat nálunk is fel lehetne használni, és ez az egyik feladata a nagycsaládos szervezeteknek. Hogy megpróbáljuk elérni, nálunk is hozzanak hasonló jogszabályokat - érvel Pásztor' Csaba.

Jövőre Debrecenben lesz a kétévenként rendszeresen megtartott találkozó, amelyre Magyarországról és a környező országokból mintegy háromezer nagycsaládra számítanak.

Külön szépsége a nyárnak, hogy az ember szabadságra mehet, bár nem tudom, mi a jó abban, hogy az év során összekuporgatott pénzét nem is olcsó napszúrásra és idegbajra költi

Kis nyári szösszenet, avagy szabadságol a család

EŐRY ANDRÁS

nyár az év legszebb időszaka - legalábbis ezt állítja a szomszédom, aki tanult és szavahihető ember, ezt harsogja a tévé és a rádió, úgyhogy illenék elhinnem. Hogy az emberek légy módjára potyognak a hőgutától, a mezőgazdászok a hajukat tépik, mert a termés fele kiégett, hogy Európa-szerte vízhiány van, a kinti munkák pedig több helyen szünetelnek, arról inkább ne is beszéljünk. Fő, hogy nyár van, tessék tehát örülni.

Külön szépsége a nyárnak, hogy az ember szabadságra mehet. Bár nem tudom megérteni, mi a jó abban, hogy az ember az év során összekuporgatott pénzét nem is olcsó napszúrásra és idegbajra költi. De így kell ennek lennie, ez néphagyomány, tessék hát tisztelni.

Ott van például az oldalbordácska, az asszony, aki egész évben példás anya, nő, háziasszony meg amit a szükség megkíván; mihelyst azonban eljön a július, nem lehet bírni vele. Mert a szomszédék tavaly Horvátországban voltak, idén meg Rómába utaznak. Vagy a kolléganőék,

akik hol a Balatonon töltenek egy hetet, hol meg a Fekete-tenger partján. Nem beszélve az ... és így tovább. Az ember egy ideig hallgatja (kábé május közepétől július elejéig), olykor rendre intve, hogy minek az a nagy flanc, jó nekünk a Csallóköz, ahol éjjelenként pecázni lehet, más értelmes dolog úgysem jöhet szóba ebben a nagy hőségben. Vagy a közeli kavicsbányató, melynek az egyik partja a horgászoké, a másikon meg ki-ki annyit strandolhat, amennyit bír. Mellesleg a büfé is közel van, ami - tekintettel a kánikulára - nem egy elhanyagolandó szempont. De hiába minden logikus érv- az asszony nem tágít, így hát az ember elslattyog egy utazási irodába, keservesen megtakarított és eldug- dosott pénzét a „laszt minitba” öli, és megadja magát a sorsnak.

Panzió, egy szoba, reggeli, közös fürdőszoba Magyarország egyik felkapott üdülőhelyén. Hosszabb útra tessék külön sofőrt fogadni, áll az asszony számára kiadott sajtóközleményben. Már az előkészület felér egy rémálommal; egyetlen módja a menekvésnek, hogy az ember - sürgős munkahelyi teendőire hivatkozva - a lehető legtöbb időt házon kívül tölti. Ilyenkor egyszerre mindén

fontossá és halaszthatatlanná válik, még az egész évben halogatott hivatali ügyintézések is. De aztán mégis felvirrad a nagy nap, az ember előhúzza a garázsból a Tigrist, bepakolja a családot, és útnak ered. Legalább nyolcvan fok az autóban; a nap süti, mint szódás a lovát, a kilométeres kocsisor pedig csak nem mozdul előbbre. A gyerekek nyűgösek, felváltva isznak, esznek és pisilnek, az ember fia pedig arra gondol, mikor dobhat be végre egy jó hideg sört. Érkezéskor mindenki félholt, a nő próbálja tartani a hitet a gyerekekben - egyre kevesebb sikerrel. Másnap strand. Az ember elégedetten veszi észre, hogy a legénykori, tehát néhány számmal kisebb fürdőnadrágját csomagolta be. A legkisebb poronty századszor is kiesik az úszógumiból, a középső végigeszi a büfék menüjét, bár az ember figyelmezteti előre, hogy hőség, szalmonellózis meg egyebek, a leg- nagyobbik nagyot húz a medence vizéből, miközben úszni tanul, az asszonyt meg, úgy tűnik, átverték az áruházban, mert háta - bár a napteje „fokozott védelmet nyújt a káros napsugárzás ellen” - kezd a lacipecsenyéhez hasonlítani. Este már senkinek nem kell á Vacsora, a

legkeresettebb cikk a szódabikarbóna és a lázcsillapító, éjszaka pedig az illemhely többszöri felkeresése a program - persze apa kíséretében, aki olykor hümmög ugyan, de tűr.

A következő napok is vidáman telnek, miközben a család valameny- nyi tagja kórt cserél, nehogy már valakinek egy kicsit is jobb legyen. Időközben a panzióban elzárják a folyó vizet, ami kis piros kiütéseket eredményez.

Amikor pedig ismét eljön a nagy nap, és a csomagok már az autóban vannak, a család egy emberként fogadja meg, hogy na, ide sem jövünk többé. Hazafelé további szenvedések, úgy is, mint: ne éljetek a hátamhoz, aludni akarok, éhes vagyok, apa, állj meg..., késő. A legnagyob- bik nemes egyszerűséggel beleteszi a reggelijét a kesztyűtartóba. „Otthon, édes otthon” - sóhajt fel az ember fia, amikor átlépi a százszor elátkozott panellakás küszöbét. Miközben pedig ki-ki megkeresi jól megszokott helyét, a család feje fogja a pecát, néhány üveg hűtött fácánlevest vesz magához, és a naplemente már a vízparton találja.

Mert - ugye - mindenütt jó, de vannak helyek, ahol mégiscsak jobb...

(Somogyi Tibor illusztrációs felvétele)