Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)
2003-07-23 / 168. szám, szerda
6 Külföld ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 23. Erős földrengés Kínában Peking. Erős földrengés rázta meg hétfőn éjszaka a Kína déli részén elterülő Jünnan tartományt. Tegnap délutánig kilenc halálos áldozatról, mintegy kétszáz sérültről és több mint nyolcszáz ház összeomlásáról érkezett jelentés. A Richter-skála szerint 6,2-es erősségű földmozgás epicentruma a vietnami határ mellett lévő Tanhua városában volt. (MTI) Az ETA ismét robbantott Madrid. Nyolc személy köny- nyebben megsérült tegnap Spanyolországban, két tengerparti szállodánál történt robbantásban. A hatóságok a merényletek elkövetésével a Baszk Haza és Szabadság (ETA) sza- kadár fegyveres szervezetet vádolják. A robbantások néhány percnyi eltéréssel történtek a Földközi-tenger partján fekvő Alicantéban és Benidormban. A rendőrség kiürítette a helyszíneket, miután egy, az ETA nevében telefonáló figyelmeztette a Gara című baszk napilapot a készülő merényletekről. A sebesültek között négy rendőr is van. (MTI) Horvátországi választások Zágráb. Horvátországban várhatóan november második felében tartják a következő parlamenti választásokat - jelentette be Ivica Rácán miniszterelnök, miután konzultált Stjepan Mesic államfővel és Zlatko Tomcic parlamenti elnökkel. Rácán és Tomcic egyetértett abban, hogy november második fele lenne a legalkalmasabb időpont a szavazásra, Mesic elnök viszont célszerűbbnek látná jövő tavaszra halasztani a választásokat, mivel - mint mondta - a kormány jelenlegi tevékenysége leginkább majd csak a jövő évben érezteti jótékony hatását. Rácán és Tomcic elutasította a választások esetleges nyári kiírását, mert szerintük előbb el kell végezni annak a munkának a zömét, amely az EU-csadakozási tárgyalásokra való felkészüléshez szükséges. Úgy ítélték meg, hogy jelenleg jó a helyzet Horvátországban. A szociáldemokrata Ivica Rácán vezette zágrábi kormány 2000januárjában alakult meg. Az addigi ellenzék akkor az 1990 óta kormányzó, a néhai Tudjman-féle Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ) győzte le. (MTI) Václav Klaus kórházban Prága. Mandulagyulladás miatt kórházba szállították Václav Klaus cseh államfőt. Állapota javult ugyan, de tekintettel arja, hogy ízületi fájdalmai is kiújultak, hallgatott orvosaira, akik azt tanácsolták, hogy vesse alá magát egy komplex kivizsgálásnak, ami néhány napig eltarthat. Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor hagyhatja el a kórházat. (TASR) Klaus eddig általában csak a sportolás közben szerzett sérülései miatt szorult orvosi kezelésre (Képarchívum) Szoros történelmi szálak kötik az USA-t az országhoz: 1847-ben felszabadított amerikai rabszolgák alapították Szaddám rejtekhelye? Vérengzés Libériában Monrovia. Több mint 600 halálos áldozatot követeltek a kormánycsapatok és lázadók között Monro- viában dúló fegyveres összecsapások az elmúlt napokban - jelentette be tegnap Dániel Chea libériái védelmi miniszter. A harcok a fővárosban hétfőn újultak ki teljes egészében. Segélyszervezetek becslése szerint mintegy százan vesztették életüket a főváros több pontját érő tüzérségi tűzben. A halottak többsége azon tízezrek közül került ki, akik Monrovia belvárosába és a diplomatanegyedbe húzódtak a nagyobb biztonság reményében. A Charles Taylor államfőhöz hű kormánycsapatoktól a felkelők elfoglalták a kikötőt és a milliós főváros egy körzetét. A Nyugat-afrikai országok vezérkari főnökei kedden Szomáliában tartottak megbeszéléseket a libériái helyzetről és a nemzetközi erők helyi bevetéséről. Az USA azt szeremé, ha a Nyugat-afrikai Gazdasági Közösség (ECOWAS) katonai alakulatai vezetnék a beavatkozást a polgárháborús helyzet felszámolása érdekében. Az ECOWAS két hete már jelezte szándékát, hogy 5000 katonát - először egy 1000-1500 fős előőrsöt - küld a libériái fővárosba, de az előőrsnek még jele sincs - írta a Reuters. (MTI) Sikertelen rajtaütés Isaki. Amerikai katonák még hétfőn megrohamozták egy gazdag iraki autókereskedő házát Irak középső részén, miután egy magát Szaddám Húszéin autószerelőjének kiadó férfi azt állította, hogy az épületben rejtőzködik a bukott iraki elnök. A Bagdadtól mintegy 60 kilométerre északra, a Tigris folyó mentén fekvő Isaki településről van szó, itt támadták meg a nagy kiterjedésű, mintegy 50 szobából álló épületegyüttest. Négy Bradley típusú harcjármű áttörte az épület homlokzatát és katonák tucatjai lepték el az épületet, hogy kézre kerítsék a hatalmától áprilisban megfosztott iraki elnököt. Szaddámot azonban nem találták meg a házban, és olyan titkos föld alatti kijáratra sem leltek, amelyen a bukott diktátor esetleg elmenekülhetett volna. A katonák a sikertelen ostrom után őrizetbe vették a ház tulajdonosát, illetve a Szaddám hollétéről szóló értesülést közlő férfit. Bár Irakban időről időre lábra kaptak olyan híresztelések, hogy látták a bukott diktátort, pontos tartózkodási helyéről ritkán látnak napvilágot értesülések. Az amerikai katonák nagyon gyorsan reagálnak az ilyen hírekre - tette hozzá az AP hír- ügynökség. (MTI) Tagadja a brit kormányfő, hogy ő adott volna utasítást David Kelly professzor nevének kiszivárogtatására Megvádolták Tony Blairt London. Az Independent szerint a brit miniszterelnöki hivatal nyomására hozta nyilvánosságra David Kelly nevét a brit védelmi minisztérium. A tárca eredetileg biztosítani kívánta a munkatársának járó védelmet. Tony Blair azonnal cáfolta az értesülést. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ David Kelly vezető brit mikrobiológus professzor, a védelmi minisztérium tanácsadója a múlt hét végén lett öngyilkos, miután'a hírszerzési anyagok kezelésének kérdésében vizsgálódó külügyi bizottság a nyilvánosság előtt meghallgatta. Értesülések szerint azonban ezt megelőzőleg a védelmi tárca biztosította Kellyt arról, hogy kilétét nem hozzák nyilvánosságra, és együttműködése esetén nem indítanak ellene eljárást hivatali titkok felfedése címén. Kelly minisztériumi elöljárói felé elismerte, hogy ő volt Andrew Gilligan, a BBC újságírójának informátora, s részben az ő információi alapján született az a belpolitikai botrányt okozó tudósítás, amely azt állította: Alastair Campbell, Blair vezető szóvivője ragaszkodott ahhoz, hogy a tavaly ősszel közzétett hírszerzési dossziét feltupírozzák. Kelly nevét a védelmi minisztérium nem sokkal később nyilvánosságra hozta, mint a tudósítás vélhető fő forrását, és a szakértőt beidézte a külügyi bizottság. Az Independent tegnap egy névtelenségbe burkolózó kormányzati forrásra hivatkozva azt írta, hogy Kelly anonimitásának felfedésére Tony Blair hivatalának nyomására kényszerült a tárca. Az idézett tisztségviselő szerint a védelmi minisztériumon belül magas szinten is arra törekedtek, hogy megőrizzék Kelly névtelenségét, de a miniszter- elnöki hivatalban úgy gondolták, hogy a média képes utánajárni az informátor kilétének, ezért annak felfedésével megelőzhetik a nagyobb bajt. A Kelly megnevezését sürgetők között volt Campbell is. A védelmi minisztériumi tisztségviselőket úgy nyugtatták meg, hogy csak abban akkor kell megerősíteniük az informátor kilétét, ha a média konkrétan rákérdez. Ugyanakkor a Downing Street 10.-hez közelálló újságírókhoz kiszivárogtatták Kelly nevét, így a rákérdezés, majd a védelmi tárca megerősítése csak idő kérdése volt - úja az Independent. Újságírók is megerősítették tegnap, hogy a minisztérium valóban igennel és nemmel felelt nekik a névtalálgatásokra, s így nem volt nehéz feltárni az informátor személyét. Ezekre az állításokra a Downing Street 10. szóvivője így reagált: a minisztériummal folytak ugyan megbeszélések, de a tárca vitte az ügyet. Tony Blair kormányfő tegnap cáfolta, hogy ő adott utasítást David Kelly iraki fegyverzetügyi tanácsadó nevének nyilvánosságra hozására. „Nem engedélyeztem David Kelly nevének kiszivárogtatását. Az, hogy a név ismertté vált, már egy másik ügy” - nyilatkozott Blair a kínai Sanghajból Hongkongba tartó repülőgépén a Reutersnak. A brit kormányfő úgy vélekedett, hogy kormánya helyesen kezelte a belpolitikai vihart okozó ügyet. Blair ellenfelei azonban azzal vádolják a kormányzatot, hogy a kínos ügy ügyetlen tálalásával öngyilkosságba kergette a védelmi tárca tanácsadóját. Európai alkotmány Aláírás május 9-én Brüsszel. 2004. május 9-én, Európa napján írják alá 25 ország vezetői az első európai alkotmányt - jelentette be tegnap az EU soros olasz elnöksége Brüsszelben. Az EU-ban egyre inkább teret hódít május 9-e mint Európa napjának ünnepe. Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én nagy beszédben vetette fel a nyugat-európai országok összefogásának gondolatát, onnan származik az ünnepnap. Európa első közös alkotmányos szerződésének tervezetét 16 hónapos munkával már kidolgozta az európai konvent. Ennek alapján a 25 ország kormányképviselői idén október 4-től újabb magas szintű értekezleten dolgozzák ki a szerződés végleges szövegét. Közülük már többen jelezték, hogy ennek során lényeges javításokat szeremének eszközölni a konvent tervezetén. (MTI) Csak arra vártak, hogy létfontosságú intézmények ellen vessék be őket Az al-Kaida tagjait vették őrizetbe MTI-HlR Dzsidda. Az Oszama bin Laden által szervezett al-Kaida terrorcsoport tagjai azok a személyek, akiket a napokban tartóztattak le Sza- úd-Arábiában. Ezt tegnap erősítette meg a szaúdi belügyminiszter. Najef bin Abdel-Aziz herceg szerint megtalálták az összekötő szálat a három helyszínen elfogott terroristák között. Arról nem nyilatkozott, honnan származnak a náluk talált fegyverek, de közölte, hogy teherautókat is lefoglaltak, amelyek csak arra vártak, hogy robbanóanyaggal rakják meg, és létfontosságú intézmények ellen vessék be őket. Hangsúlyozta, hogy további gyanúsítottak után nyomoznak. A belügyminiszter az as-Sark al- Avszat című arab lapnak nyilatkozva felszólította honfitársait, hogy ne adakozzanak gyanús csoportoknak, mert azzal akaratlanul is gyilkosságokhoz járulhatnak hozzá. Szaúd-Arábiában a májusi rijádi merényletek óta legalább 125 terroristát fogtak el, és tűzharcban is sokat lelőttek. Május 12-én öngyilkos merénylők a fővárosban megrohantak egy külföldiek által lakott épületcsoportot, és 25 embert megöltek, miközben a támadók közül is kilencen meghaltak. A mostani leszámolás nem utolsósorban amerikai nyomásra folyik, mivel a 2001. szeptember 11-i merényletek végrehajtóinak többsége - a 19 terroristából 15 - szaúd-ará- biai volt, akárcsak maga Oszama bin Laden. Elérhető közelségben a sokoldalú tárgyalások Észak-Korea atomprogramjáról Diplomáciai megoldást keresnek MTI-HÍREK Szöul/Peking/Washington. Elérhető közelségbe kerültek a tárgyalások Észak-Koreával. Phenjan atomprogramjáról - közölte tegnap Dzsong Szí Hjun, Dél-Korea országegyesítési minisztere. Szerinte Kína legutóbbi diplomáciai erőfeszítései döntő jelentőségűek, ezeknek köszönhető a párbeszéd újraindításának, a többoldalú tárgyalások megkezdésének lehetősége. A miniszter egyetértett Tony Blair brit miniszterelnökkel, aki tegnap, a pekingi Csinghua egyetem mondott beszédében úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a tárgyalások néhány héten belül megindulhatnak. Észak-Korea, az USA és Kína áprilisban Pekingben már tartott előzetes háromoldalú megbeszéléseket, de nem történt áttörés az észak-koreai atomprogrammal kapcsolatban. Blair tegnap a kínai fővárosban hangsúlyozta: nem engedhető meg Észak-Koreának, hogy folytassa atomfegyverprogramját. Ugyanakkor kizárta, hogy fegyveres támadással akadályozzák meg Phenjant nukleáris fegyverkezésében. Az USA kész hivatalosan garantálni, hogy nem indít támadást Észak- Korea ellen. Cserébe mindenekelőtt azt vátja el, hogy Phenjan ellenőrizhető módon bizonyítsa nukleáris létesítményeinek leszerelését. Erről a diplomáciai játszmáról amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva a tekintélyes The Washington Post számolt be tegnap, rámutatva: ez lenne a válasz Eszak- Korea kétoldalú megnemtámadási szerződést sürgető javaslatára. A Fehér Ház hivatalosan ugyan nem erősítette meg az értesülést, a lap azonban már arról is beszámolt: az elmúlt héten Washingtonban közvetítő kínai külügyminiszter-helyettest tájékoztatták minderről, továbbá arról is, hogy Washington kész az áprilisban Pekingben kezdett háromoldalú tárgyalások folytatására. Ugyanakkor a Bush-kor- mány azt szeretné, hogy ezeket a tárgyalásokat Dél-Korea, Japán és esetleg Oroszország bevonásával haladéktalanul többoldalú konzultációk kövessék. Terroristának néztek és lelőttek egy izraeli arabot Vita a zsidó telepekről MTI-HÍREK Jeruzsálem/Kairó. Izraeli határőrök terroristának néztek és agyonlőttek egy izraeli arabot tegnap a Ciszjordániát Izraeltől elválasztó vonal közelében. Az incidens idején éppen riadókészültség volt érvényben a térségben, mert az izraeli határőrök olyan jelzést kaptak, hogy terroristák lépték át az Izrael 1967 előtti határán húzódó zöld vonalat. A palesztin miniszterelnök a közel-keleti béke alapfeltételei közé sorolta a fogva tartott palesztinok szabadon bocsátását, az izraeli hadsereg palesztin területekről való kivonulásának folytatását és a nemzetközi jogot sértő módon létesített zsidó telepek felszámolását. „Ha ezekben a kérdésekben nem könyvelhetünk el előrelépéseket, akkor nehéz lesz tartós stabilitást elérni” - mondta Mahmúd Ab- bász a Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel folytatott tárgyalásokon. Ariel Sáron izraeli kormányfő előzőleg azt ígérte, hogy folytatódik az engedély nélkül épült zsidó telepek lebontása, de óvott attól, hogy egy kalap alá vegyék azokat a kormányengedéllyel épült telepekkel. Ugyanakkor kijelentette: a zsidó telepek jövője csak a tárgyalások végső szakaszában kerül majd terítékre. Minden alap nélkül tudósokat tartóztatnak le kémkedésért Tiltakozó akadémikusok MTI-HÍR Moszkva. Orosz akadémikusok és emberi jogi aktivisták tiltakoznak az ellen, hogy az orosz titkosszolgálatok szerintük minden alap nélkül tudósokat tartóztatnak le kémkedésért. Ljudmila Alekszejeva, a moszkvai Helsinki csoport elnöke sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy Oroszországban divatba jött tudósokat állami titkok kiszivárogtatásáért lefogni. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) gyakori célpontjai a külföldiekkel sűrű kapcsolatot tartó tudósok. Oroszországban csaknem tízezer tudóst foglalkoztatnak külföldi vállalatok; a szakértők többnyire az állami támogatás hiányában fordulnak pénzügyi segítségért nyugat-európai és ázsiai cégekhez. Alekszejeva tájékoztatása szerint van olyan tudós, aki már négy éve börtönben sínylődik - őt egy kínai cégnek végzett katonai kémkedésért tartóztatták le -, és ügyében máig nem hoztak döntést. Ügyanakkor az FSZB nem tudja bizonyítani, hogy a tudósok államtitkokat adtak át külföldieknek. S mivel valódi kémeket nem tud leleplezni - így Alekszejeva -, a könnyű prédának bizonyuló tudósokat veszi őrizetbe. Kormánykatonák „játszadoznak” egy lázadó levágott fejével Monroviában. A tizennégy éve dúló polgárháború egyik jellemzője az elképesztő brutalitás, kegyetlenség. (TASR/AFP-felvétel)