Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)
2003-07-21 / 166. szám, hétfő
2003. július 21., hétfő 7. évfolyam, 15. szám A nagy hengerűrtartalmú, közvetlen befecskendezéses Common Rail turbódízel brutálisan húz, ugyanakkor 1100-1200 kilométert is képes megtenni egyetlen tankolással Peugeot 406 2.2 HDi: Takarékos erő TESZT A Peugeot középkategóriás modellje távolról j sem nevezhető újdonságnak: még 1995 nya- Mmmm rán debütált, és 1999- ben frissítették fel. Hogy mégis besoroltuk tesztnaptárunkba, azt egyéb tartós értékein túl a kínálatban szereplő egyik kiváló motorjának is köszönhette. Talán nem meglepő, hogy „öngyul- ladósról” van szó, hiszen dízeltechnika terén a PSA konszern máig a legjobbak közé tartozik a világon. De menjünk csak szépen sorjában. ALAKTAN Klasszikus négyajtós (mellesleg tiszteletet parancsoló 4,6 méter hosszú) limuzin áll előttünk, de a markánsabb rajzolatúak közül. Legalábbis hátulról, hiszen a farrész egy csaknem szabályos téglatest. Hogy mégsem tűnik szögletesnek, arról a különlegesen szép vonalú lámpatestek gondoskodnak, az élek összesimulásánál kialakított légterelő hathatós támogatásával. Elölről egészen más a kép: az autó csupa lágy ív és harmónia. Az impozáns méretű márkaemblémát tartalmazó maszkot hosszan elnyúló fényszórók fogják közre, alul a ködlámpák mintha ezek kicsinyített másai lennének, a hatalmas motorháztetőn pedig inkább csak jelzésértékű a finom bordázat. A többin nincs mit elemezni: klasszikus négyajtós limuzin, mint már mondottuk volt. Legfeljebb annyit tehetnénk hozzá, hogy érett kora ellenére is a szebbek és elegánsabbak közül. SZERELTSÉC, TÉRKÍNÁLAT A Peugeot 406 komfortfokozatai SR, ST, ST Sport és ST Confort, amelyek közül a két utóbbi gyakorlatilag egyenértékű, és árban sem különbözik egymástól. A „miénk” ST Confort volt, ahol a sportos mutációval szemben mindkét fűthető elülső ülést elektromosan lehet állítani, kazettás és CD- táras a volánról távirányítható rádió, standard tartozék a sebességtartó automatika. A közös széreltség némely értékesebb eleme: vészfékráse- gítővel és erőelosztóval kombinált ABS, négy légzsák, automatikusan bekapcsolódó ablaktörlők és fényszórók, elülső ködlámpák, automata klí- maberendezés, elektromos ablak- és tükörmozgatók, fedélzeti számítógép, könnyűfém keréktárcsák. A gazdagon kárpitozott, hangulatos utastérben a szűkösség ismeretlen fogalom, de ez egy középkategóriás kocsinál magától értetődő. A belső pakolóhelyek száma érthetően még nem a legújabb térkihasználási irányzatokat tükrözi, de azért a legtöbb apróság számára akad hely. A lapos, de rendkívül széles csomagtartó űrtartalma 430 liter; hátránya, hogy küszöbe elég magas. A hosszabb tárgyak szállítását ún. síalagút könnyíti meg. MOTOR, MEGHAJTÁS, MENETTULAJDONSÁGOK Mint már beharangoztuk, tesztkocsink kivételesen jó motorral volt felszerelve. A kínálatban szereplő nagyobbik és erősebbik turbódízelről van szó, amely szintén négyhengeres, szintén Common Rail befecskendezőrendszerű, de hengerűrtartalma nem 1997, hanem 2179 köbcentiméter. Legnagyobb teljesítménye 98 kW (133 LE), amit 4000-es percenkénti fordulatszámon ér el; 314 Nm-es csúcsnyomatéka ennél természetesen jóval hamarabb megjelenik (2000 min1)- Ez az erőpotenciál 205 km/órás sebességre képes felgyorsítani az 1410 kg önsúlyú autót; ebből 100 km/órához 10,2 másodpercre van szüksége. Az átlagfogyasztás a gyártó adatai szerint városban 8,8, országúton 4,9, vegyes forgalomban pedig 6,4 liter 100 kilométerenként. Mi a teszt során a fedélzeti számítógép tanúsága szerint 6,7 litert teljesítettünk, ami még mindig 1000 km-nél hosszabb táv megtételét jelenti Eleganciával ötvözött egészséges konzervativizmus A hátsó rész szögletességét kellőképpen oldják a szép vonalú lámpatestek Elölről csupa lágyság, a motorháztető bordái is inkább csak hullámoknak nevezhetők (A szerző felvételei) egyetlen tankolással (a tartály ugyanis 70 literes). így fest tehát ez a motor a száraz számok tükrében, amihez szubjektíve annyit tehetünk hozzá, hogy - élmény volt vele autózni! Ebben nyilván szerepet játszott az is, hogy a tesztkocsi kilométer-számlálója már túl volt a hatvanezren; egy jól befuttatott motor ilyenkor már lazán, könnyedén, minimális belső ellenállásokkal pörög. Egyszerűen öröm volt érezni, ahogy keményebb gázadáskor brutálisan megindult až autó, főleg harmadik és negyedik sebességfokozatban. „Ötösben” tulajdonképpen csak állandósítani kellett az ily módon pillanatok alatt összeszedett sebességet, majd néha csak úgy kíváncsiságból odakandítani a pillanatnyi fogyasztás mérésére átkapcsolt számítógépre: öt liter körüli értékeket mutatott. Száznegyven km/órás egyenletes sebességnél. Egy újabb átkapcsolást követően pedig megtudtuk, hogy a félig teli tank ezzel a tempóval még 600 km megtételére lenne elegendő... ZÁRSZÓ HELYETT Nem hivalkodó, de még mindig reprezentatív „menedzserautó”, tágas és takarékos családi limuzin, kényelmes, biztonságos és gyors szolgálati kocsi. A 2,2-es turbódízel motorral felszerelt legmagasabb komfort- fokozatú Peugeot 406 mindhárom célra tökéletesen megfelel. Mivel a modellskála csúcsán áll, 1 037 800 koronás ára senkit nem lephet meg, de azt azért nem árt tudni, hogy az 1,8- as benzinmotorral felszerelt alaptípus már 696 500 koronáért hazavihető. Vas Gyula Brutálisan húz és keveset fogyaszt A barátságos utastér hátul is kellően tágas SZEMÉLYGÉPKOCSIK 500 000-550 000 KORONÁÉRT (1) Modell Ajtók száma cm3 kW/LE Ár Fiat Stilo 1.6i 16V Actual 5 1596 76/103 544 900 Citroen C3 1.6i 16VMax ■MH 1587 80/109 506900 Fiat Dobló 1.6i 16V SX 5 . 1581 76/103 503 900 Citroen C3 1.6i 16V Max SensoDrive 5 1587 80/109 528 900 Ford Fiesta Ghia 1.6i 16V 5 1596 74/100 509 000 Citroen C3 1.4 HDi Pack 5 1398 50/68 503 900 Ford Focus 1.4i Zetec Centennial 5 1391 55/75 529000 Citroen C3 1.4 HDi In Exclusive 5 1398 50/68 511 900 Ford Focus 1.4i Zetec SE Ambiente 5 1391 55/75 515 000 Citroen C3 1.4 HDi In Exclusive A/C 5 1398 50/68 538 900 Honda Jazz 1.4i 16VLS 5 1339 61/83 539 000 Citroen Berlingo 1.4i Multispace 5 1360 55/75 520 700 Honda Civie 1.4i 16V S 3 1396 66/90 509 000 Citroen Berlingo 1.6i 16V Multispace 5 1587 80/109 549 900 Hyundai Getz 1.6i 16V Sport 5 1599 77/105 524900 Citroen Berlingo 1.9D Plus 4 1868 51/69 508 800 Hyundai Accent 1.6i 16V Sport 3 1599 77/105 524 900 Citroen Berlingo 1.9D Multispace 5 1868 51/69 547 900 Hyundai Matrix 1,6i 16V 5 1599 76/103 539 900 Citroen Xsara Coupé 1.6i 16VVTR 3 1587 81/110 518 900 Mazda2 1.4 TDCi Touring 5 1399 50/68 514 900 Citroen Xsara Coupé 1.6i 16V In Exclusive 3 1587 81/110 543 900 Mazda 323 1.6i 16V Comfort S 5 1598 72/98 524 900 Citroen Xsara 1.4i In Exclusive A/C 5 1360 55/75 513 900 Mitsubishi Carisma 1.6i Classic 5 1597 76/103 534 400 Citroen Xsara 1.6i 16VSX 5 1587 81/110 539900 Nissan Miera 1.2i 16VTekna 5 1240 59/80 534400 Citroen Xsara 1.9D In Exclusive 5 1868 51/69 519 900 Nissan Miera 1.5 dCi 16V Visia 5 1461 48/65 510 000 Citroen Xsara Break 1.9D X 5 1868 51/69 548 500 Nissan Almera II 1.5i Visia 4 1497 72/98 506000 Daewoo Nubira II 1.6i 16V SX 4 1598 78/106 519 000 Opel Corsa Comfort 1.7 DTI 5 1686 55/75 503 900 Daewoo Nubira II 1.6i 16V SX 5 1598 78/106 549 000 Opel Meriva 1.6i Enjoy 5 1598 64/87 524900 Fiat Punto 1.9 JTD Active 3 1910 59/80 512 700 Opel Meriva 1.6i 16V Essentia 5 1598 74/101 504 900 Fiat Punto 1.8i 16V Emotion 5 1747 96/131 544700 Opel Meriva 1.6i 16V Enjoy 5 1598 74/101 549 900 Fiat Punto 1.9 JTD Active 5 1910 59/80 523 700 Öpel Meriva 1.8i 16V Essentia 5 1796 92/125 539 900 Fiat Palio Weekend 1.9 JTD 5 1910 59/80 536 900 Fiat Stilo 1.6i 16V Actual 3 1596 76/103 524 900 Forrás: auto motor a šport Fiat Stilo 1.2i 16V Actual 5 1242 59/80 519 900 (Az összeállítás - néhány kivétellel- akciómodelleket nem tartalmaz. Befejezés a következő számban)