Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)
2003-07-19 / 165. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 19. Kópé 13 KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM Kedves Gyerekek! Milyen kedves levelet kaptam nemrégiben! Előtte jött egy gyönyörű képeslap Földes Friderikától, aki a névnapom hoz gratulál: „... maradj meg nekünk, hogy továbbra is lendülettel, türelemmel szórakoztass minket, kik bíznak benned és szeretnek téged.” Bevallom, akkor már sejtettem, hogy valamikor nyárra lett kitűzve a Kópé-nap, igazából Szabó Ildikó levele elevenítette fel bennem a szép emlékeket. De félre ne értsetek, nem azért közlöm, mert elvárom köszöntésemet, hiszen én magam feledkeztem meg elsőként arról, hogy nekem névnapom is van. Azért közlöm, mert úgy gondolom, rengeteget lehet tanulni az ilyen levelekből, jókívánságokból is. Például azt, mit jelent a szeretet. A szeretet a szüntelen figyelmet jelenti, a számontartást, az örömszerzést, a közös szép emlékek megjegyzését. No meg azt is meg lehet tanulni, hogyan kell szeretettel megfogalmazni egy levelet vagy akár egy rövidebb jókívánságot. Akinek a lelke szép, ezeket utánozza, s szerezzen örömet barátainak, szüleinek hasonlóval, mert én mondom, páraüan élmény ilyet kapni. S még amiért úgy döntöttem, a héten ezt a témát nyújtom Nektek, az a szép gondolat, melyet Földes Friderika választott mottóul: „Az élet ünnepek nélkül: hosz- szú út pihenő nélkül.” S mivel az én ünnepeimen valóban az volt a szokás, hogy az ünnepelt ajándékozott, tartva magam ehhez továbbra is, küldök egy-egy szép könyvet annak a két kislánynak, akik tartalmas pihenőt nyújtottak nekem hosszú utamon. És névnapom alkalmából Isten éltessen minden vas, vagy csak lelkesedéssel dolgozik: A dióspatonyi Szabó Ildikó keresztrejtvénye Ha megfejted a keresztrejtvényt, két aranyos szót kapsz. Ezt írd meg Kópénak! A T N r* H — ö G M — — — 1. játékszer, 2. nyílászáró, 3. ..., retek, mogyoró, 4. Alszunk rajta, 5. Állóvíz, 6. Házőrző, 7. Óéligyümölcs, 8. Falon lóg, 9. Csók is van ilyen, 10. Evőeszköz, 11. A fejünk alá tesszük, 12. A leveshez jár, 13. Gyümölcs, 14. Kenyeret süt, 15. Szilárd víz, 16. Végtag, 17. Virág, 18. Nem minden ..., ami fénylik. Az alsólánci Szaszák Dóra az ovisoktól kérdezi: Melyik színű golyóból van a legtöbb? A június 28-ai megfejtések: 82 (az előző számhoz mindig 19-et kell hozzáadni) -1. Csipkerózsika, 2. Jancsi és Juliska, 3. Hófehérke és a hét törpe, 4. A három pillangó - a P és a T betűnek i nincspárja. A Lilium Aurum Lés aOQajándékát nyerte: Kartos Klaudia, l Nagykeszi, Saláta Adrián, Torna, Bógyi Csilla, Vágfarkasd. Drága Barátom! Ismét eltelt egy év, újra elérkezett július 2-a. Még a Vasárnapban alapította meg a névnapodat az alsólánci Szaszák Dóra és Levente. Akkor a két gyerek választás elé állított, s te november 22-e és július 2-a közül ez utóbbit választottad. Ezt csak azért írom, hogy azok is tudjanak róla, akik a Vasárnapban még nem leveleztek veled. Én ezt a dátumot az emlékezetemben tartom, sőt a biztonság kedvéért még fel is jegyeztem. Amint látod, ismét készültem egy kis csekélységgel. Szeretnék örömet szerezni az én drága, kedves, aranyos és jószívű barátomnak, akit két éve, így nyár körül ismertem meg. Ezért aztán ki más juthatna az eszembe ezen az ünnepélyes alkalmon, mint te, és az együtt eltöltött idő. Kirajzolódik előttem egy kép, pontosabban egy piros sapkás, szőke, rövidnadrágos fiúcska. Kedves, mosolygós arcod segít felidézni az emlékeket, a boldog pillanatokat. A kedden megjelenő Vasárnapban láttalak először. Mindenki csak a 44-45. oldalt emlegette, mert azt a kettőt te hétről hétre színessé tetted. Megtöltötted rejtvénnyel, rajzzal, fogalmazásokkal, a szorgalmas gyerekeket pedig könyvvel jutalmaztad meg. Ahogy előttem már oly sokan leírták, mindig volt a köpés rovatban valami plusz: versenyek, mikor rajzokat vagy fogalmazásokat vártál, máskor meg lexikonokban kellett kutakodni. Emlékszem, volt még A magyarok története is, hasonló formában, mint a Kópéfalvi kópéságok, azaz a mostani képregény. A sarokban mindig ott mászott a kópés csiga, s a házára írt szöveg jelezte: a történet folytatódik. Aztán egy szép napon megalakult a Kópé-klub. A jelképe egy szőlőfürt volt, melynek szemeibe a legjobbak nevei kerültek. Épp egy olyan verseny volt, hogy a szőlőt kellett a klubtagokkal lerajzolni, mikor váratlanul bejelentetted, hogy búcsúznod kell, mert ezentúl az Uj Szóban lesz a helyed. Kedves Új Szó-olvasó gyerekek! A mi barátunk, Kópé nem hagyott ám cserben bennünket. Közel 100 ajándékot osztott szét, és szeretettel meghívott magával, megadta az Új Szó címét. Már jó ideje a szombati újságot „színezgetí”, és itt is megjutalmaz mindenkit, akit csak lehet. Én nagyon tudom értékelni ezt a szorgalmas munkát, és úgy gondolom, ő egy igazi barát, akinél hűségesebb és jószívűbb nemigen akad. Ezért aztán remélem, ez a rovat már sosem szűnik meg! Szeretnék Kópénak minden olvasója nevében gratulálni ahhoz, amit létrehozott, s kifejezni elismerésemet szorgos munkájáért. Nagyon sok boldogságot, erőt, egészséget, sok-sok szerencsét, kitartást s legalább a vakáció idején némi pihenést az én aranyszívű, hűséges Kópé barátomnak! Köszönettel: Szabó Ildikó, 14 éves, Dióspatony Csanda Máté rajzai Szabó Ildikó, 14 éves, Dióspatony Királyhelmec Havran Edi, 6 éves AHOL ÉLEK Szavazzatok! Szavazzatok! Szavazzatok! Szavazzatok! Száméi Alexandra, 5 éves, Ekecs Ollári Gabriella, 9 éves, Balóny Kulcsár Klaudia, 8 éves, Zsarnó Szabó Ingrid, 11 éves, Felsővámos Szavazzatok! Szavazzatok! Szavazzatok! Szavazzatok!