Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)
2003-07-19 / 165. szám, szombat
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 19. VENDÉGKOAAMENTÁR Még néhány mondat... BARAK LÁSZLÓ Meglehetősen vehemens, urambocsá! ingerült reakciót váltott ki az a két Új Szó-beli kommentár/glossza (Az imazsámoly alatt - 2003. július 11.; Ne vígy minket a kísértésbe - 2003. július 12.), amelyet i Tóth Mihály és Juhász László írt. Az ominózus reakció (Néhány mondat két cikkről - 2003. július 15.) Karaffa atya, azaz dr. Karaffa János plébános úr nevéhez fűződik. Ezen adatokból a mégoly avatatlan olvasó számára is világos, itten valami komoly sérelem érhette a katolikus egyházat, ha már egy tisztelendő atya azon melegében szükségét érezte, hogy Havelék 1989-es forradalmi Néhány mondatára rímelőn, nyilvánosan megvédje azt. Nem is lett volna Karaffa atya néhány mondatával semmi gond, ha valóban bántás érte volna az egyházat. Ha a két inkriminált írás céltáblája tényleg a klérus, az egyház, mi több, egy legitim vallás lett volna, nem pediglen néhány szemforgató politikus, akik, stílusosan szólva, lépten-nyomon pápábbak akarnak lenni a pápánál... Mégpedig meglehetősen átlátszó, politikai önérdekek nyomán. Ugyan mi másnak tekinthetnék, mint képmutató és szemtelen kampányfogásnak, hogy a kommunista párt nómenklatúrájának valamikori fundamentalistái most folyvást a reflektorfényben térdepelnek. Mi más, mint nevetséges, egyszersmind veszélyes anomália, hogy Isten haragjával fenyegetőzve kívánják egyesek rákényszeríteni akaratukat más meggyőződésű képviselőtársaikra, következésképpen, egy egész társadalomra, egy olyan, egyelőre(l), vitathatatlanul világi intézményben, mint a parlament. (Lásd az abortuszvitát és a Vatikánnal aláírandó együttműködési szerződés parlamenti vitáját is.) Maradjunk tehát annyiban, a Karaffa atya által kifogásolt cikkek egyáltalán nem a katolikus egyházról szóltak. Mégis indulatokat gerjesztettek a tanult plébánosban. Aki ahelyett, hogy higgadtan és egy lelkipásztorhoz illő nagyvonalúsággal mérlegelte volna a közép-európai közélet jellemzően groteszk és igenis vitatható történéseit, a fennkölt princípium, a vallás, tulajdonképpen szintén Isten nevében pirított rá a „tékozló fiúkra”. Az úgymond mesterségesen gerjesztett médiabotrányok mumusát is meglebegtetve olvasói előtt. Vagyis tulajdonképpen a lapot is besorolta holmi „egyházakat ellehetetleníteni” szándékozó intézmények sorába... A kárhoztatott újságírók tollára pedig olyan állításokat varázsolt, amelyeket nyilván csak saját vaskos előítéletei generálhattak. így sikeredett reakciója érzelmi alapúra, ami persze előfordulhat, ám mindenképpen hibának tekintendő. Még nagyobb lenne a baj, ha az efféle hangvétel, szemlélet olyan meggondolásból látott volna napvilágot, mint más irányultságú sajtópolémiák a valamikori kommunista rezsimben. Amelyekkel az akkori állampárt bértollnokai szokták volt kiátkozni a másként gondolkodókat... Egy ilyen újkori boszorkányüldözésnek volt áldozata például Tóth Mihály, akit annak idején, több mint két évtizedre kitiltottak minden szlovákiai sajtóorgánumból. Mert valakik valahol úgy ítélték meg, hogy publicisztikája sérti a kommunista párt érdekeit... (Juhász László pedig, kedves plébános úr, ahhoz túlságosan fiatal, semhogy megmételyezhette volna őt a sztálini kommunizmus...) Semmiképpen nem szabadna tehát kísértésbe esnünk itt és most, hiszen az ördög, ugye, korántsem alszik... Sokkal okosabbaknak kellene lennünk, mintsem hogy olyan kétségkívül elítélendő minták szerint cselekedjünk, mint amelyekkel valaha mások, más „fennkölt princípiumokra” hivatkozva próbálták belénk fojtani a szót. JEGYZET A focival kapcsolatban napok óta inkább az bosszant, milyen jó piaca van ma a zöldpályás bajnokoknak: horribilis összegekért adják veszik az aranylábakat. Igaz, a legnagyobb árfolyamon elkelt szőke csúcsfocista esetétől már nem esem hasra, de hogy az egyik hazai klubnál gólerős focistájuk eladásától remélik pénzügyi problémáik megszűnését, attól már bennem is elbődült a bika - s ha igaz az a hiedelemből fakadó mondás, mely szerint, ha valakit emlegetnek, az csuklani kezd, akkor az örömlányok a minap legalább másfél órán át munkaképtelenek voltak. Hát igen, születni tudni kell! Ha még egyszer születnék, biztos, hogy - ellenzik nem ellenzik, tiltják nem tiltják - kérném magamra a génmanipulálást, mivel ragaszkodnék hozzá, hogy aranylábú futballista legyek. Mert elmebénító hakniművészek, playbackre tátogó énekeskék, gólerős labdarúgók gázsijával összevetve az enyémet..., hát bizony, kezdem unni a banánt! Szlovákia határain belül ugyanis kisebbségi viszonylatban az ember tevékenykedjen bármely alkotói pályán, s legyen íróként, költőként, újságíróként, színészként, zenészként, képzőművészként a csúcsok csúcsán, legyen a legeslegjobbak között, nem kapkodnak érte, nem adják-veszik, s egyáltalán nem fizetik úgy, hogy az a szellemi munka, a művészi alkotás méltó elismerése lehetne. Legfeljebb in memoriam meg- paskolják a fejét, s ilyen-olyan évfordulók alkalmával kiemelik visszaemlékezésekben, milyen szellemi értékkel járult hozzá közösségünk életének javításához. Miközben sajnálkozva azt gondolják, ment volna ő is inkább focizni... Születni tudni kell! TALLÓSI BÉLA Fene jó dolguk van az aranylábú fiúknak, alkudnak, licitálnak rájuk, adják-veszik őket nagy pénzekért ilyen-olyan menő csapatok. Nem értek a focihoz, nem is követem a bajnokságokat, a szép sportokat szeretem, az atlétikát, a tornát, az úszást, a műkorcsolyát. Ezért csak hallomásból tudom, hogy a mai már nem a régi idők focija. Semmit sem idéz annak a sokat emlegetett dicső hat-hármas korszaknak a szépségéből. Talán nem is azért nem, mert a jelen labdarúgói esetleg kevésbé lennének megáldva tehetséggel, s nem tudnának úgy futballozni, mint neves elődeik, hanem inkább azért, mert a mai játékhoz rengeteg vér és pénz tapad. Már engem is, aki nem nézek focit sem élőben, sem képernyőről, felbosszant az a brutalitás, amely egy-egy rangadó körül kialakul. Szigorú biztonsági intézkedések foganatosításával, időnként lovas rendőrök bevetésével se lehet megakadályozni, hogy olykorolykor a rajongói hév ne egy- egy metró- vagy vonatszerelvényen csapódjon le. Nem akarom folytatni annak a taglalásával, hogy újabb időkben miért nem a játékról szól a játék, majd ennek szemléltetésére emlegetni megvett mérkőzéseket és egyebeket, hiszen olyan viszonyok között, amikor már a kultúra is sok esetben a pénzről szól, miért éppen a sportban ne legyenek olyan visszásságok, mint közpénzekből finanszírozott más területeken. TALLÓZÓ UDOVÉ NOyjNY A kiűzetések elleni európai központ létrehozása rendkívül jó gondolat, semmivel sem rosszabb, mint a washingtoni holokausztmúzeum létrehozása volt - írja a prágai lap. A kommentár szerzője rámutat: a népek kiűzetését szülőföldjükről nem csupán a totalitárius rendszerek - elsősorban a sztálinizmus és a nácizmus - gyakorolták, de saját bőrökön megtapasztalhatták olyan németek milliói is, akiknek el kellett hagyniuk Lengyelországot, Csehszlovákiát, Magyarországot, Szlovéniát és más, régióbeli államokat. Ennek ellenére nem a legszerencsésebb, hogy a kiűzetés elleni központ ötletével éppen a szudétanémetek álltak elő. Az ő kiűzetésüknek ugyanis mások voltak az indítékai és körülményei, mint az örményekének Törökországban, vagy a sztálinista és a náci akcióknak, ezért az érintett országok lakosai ezt a központot vagy emlékművet egyfajta közvetett szemrehányásként foghatnák fel. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a kitelepített németek szenvedéseit sem lehet figyelmen kívül hagyni, azt a szenvedést, amelyről elsősorban a cseh politikusok szinte tudomást sem akarnak venni. Ennek okai sokfélék: a lelkiismeret-furdalás, a félelem, vagy éppen a keményfejűség, az elkövetett hiba elismerésének következetes elutasítása, (-kés) Üvegezünk vagy átépítünk? Cirill és Metód Štefánik háta mögött bujkál. Odatették őket a tolerancia meg a polgárjogok jegyében, meg a franc tudja, mire hivatkozva még. Csak a törvényre felejtenek el hivatkozni, mert ebben az országban ez nem divat. MOLNÁR NORBERT Képzeljük el, mi történik, ha be akarjuk üvegeztetni balkonunkat. Kérvényt kell hozzá kérni, legalábbis bejelentési kötelezettségünk van, s az illetékesek majd eldöntik, hogy mi erkélyt üvegezte- tünk vagy átépítünk, s ők majd megengedik vagy nem, mert mindig ki vagyunk szolgáltatva az illetékeseknek. Ha nem engedik meg, ülünk a seggünkön, és kesergünk, mert nekünk mindig keresztbe tesznek. Eddig legalábbis így volt, de jött Ján Čarnogurský (akit Juszt László csak Zsán Karnogurszkinak ejt) volt igazságügyi miniszter, és elmagyarázta a tutit. A Maticának joga volt szobrot telepíteni székháza homlokzatára, mert ez felsőbb érdek. Egy volt igazságügyi miniszternek tudnia kéne, hogy a felsőbb érdek a jogban megfoghatatlan kifejezés, mert ki a felső, s ki határozza meg, hogy ő a felső, s mitől egyenlőbb valaki érdeke a másikénál, szóval Čarnogurský olyan szavakkal dobálózik - becsomagolva őket valamilyen polgári- jog-védelem cukormázba -, amelyek inkább diktatórikus közegre vallanak, mint bármi másra. Azt azért már tudjuk, hogy az exmi- niszter demokráciahányadosa is csak akkor' pozitív, ha szlovák jelzővel látjuk el. Szóval, a szobor állítása polgári jog, mondja, még ha törvényellenes is. Tehát, mit is üzent nekünk Ján Čarnogurský volt igazságügyi miniszter? Hogy ha találunk egy dögös kis ideológiát valamely szándékunkra, akkor bármit megtehetünk, konkrétan törvényszegésre inspirál. Váltsuk tehát aprópénzre a jogtudományok doktorának ajánlásait! Építsetek át mindent, amit lehet, ha nem kaptatok rá engedélyt, akkor is, mert a ti polgári érdeketek ezt kívánja. Kevés a pénzetek? Ne fizessetek adót, mert a ti érdeketek ezt kívánja. Telepítsetek illegális szoftvereket a gépeitekre, mert miért ne. Homoszexuálisok, házasodjatok, még ha tilos is, mert a ti polgári érdeketek ezt kívánja, s a jog szerint mindenki egyenlő! S ki merheti ezek után megkérdőjelezni a magyar kedvezménytörvény alapján kifizetendő oktatási-nevelési támogatások jogszerűségét és eljuttatását?! Visszakanyarodva Komáromra: jelen volt eme törvénytelenség szenA szobor állítása polgárijog, mondja, még ha törvényellenes is. tesítésén a törvény világbajnoka, Robert Fico jogdocens is, aki Szlovákiát képviselte a strasbourgi emberjogi bíróságon. Mindez megspékelték a Hlinka-gárdával, a- mely Komárom utcáit taposta. Aki kimaradt az országalapításból, Komáromban bizonygatta, megérdemelten része a nemzetnek. Nem mellesleg, Komárom városának már régen el kellett volna rendeznie az ügyet, hogy ne fajuljon idáig. Hogy a szalonképes jelzőkkel egyáltalán nem illethető Matica ne kezdhessen el toleranciáról prédikálni. Kit zavart volna Cirill és Metód szobra (mellesleg a Balaton környékén is van emlékművük), gondolom, sokunkat nem, ha ez kell a nyugalomhoz. Čarnogurskýnak egy dologban van igaza: Nagykapos fölött ott a turul, pedig senki sem látott korábban ott turult repülni. Minőségi különbség azonban, hogy Nagykaposon volt engedélyük turulépítésre. Letolt bennünket az Európai Unió, mert nem bifláztuk be a leckét. Kormányunk szerint viszont Brüsszel úgy viselkedik, mint az a csökött tanár, aki ha februárban ötöst ad egy diáknak Adyból, év végén csak hármassal osztályozhatja a gyerek irodalomtudományát, pedig a szegény pára már elölről hátulról fújja a Fekete zongorát. Nem tud tanulni ez az Unió a saját hibáiból. HETI GAZDA(G)SÁG Nyugdíj reform: szétesőbeii a nagy csapat TUBA LAJOS Korrigálni emberi dolog - mondhatnánk arra a bejelentésre, hogy az új nyugdíjrendszer második pillérét a tervezettnél egy évvel később, csak 2005-től vezetik be. Jól teszik, hiszen a billiós üzlet körül még mindig egy sor bizonytalanság van, az évtizedekre szóló nyugdíjtakarékoskodáshoz pedig ez méltatlan helyzet. Sokkal rosszabb hír, hogy szétesőben a reformcsapat, több tag távozása után már a főnök is kiszáll. Sejthetően azért, mert a kormány politikai döntéssel a tervezettnél sokkal komolyabb helyzetbe hozta az első pillért, azzal nem törődve, hogy ez néhány év múlva milyen többletkiadásokat okoz. Pedig a kormány a másik kezével épp újabb össznemzeti takarékossági programot hirdet. A hazai illetékesek a héten is csatlakoztak a környékbeli országok retorikájához, és újra megígérték 2008-ra az euró bevezetését. Az Európai Monetáris Unióba azonban csak konkrét tettekkel lehet bekerülni, az pedig nem megy úgy, hogy az egyik héten milliárdokkal megnöveljük az államkincstár kiadásait, a másik héten pedig ötéves takarékossági programot hirdetünk az euró bevezetése érdekében. A legpikánsabb helyzet pedig 2008 után állhat elő; egy túlságosan adakozó nyugdíjrendszer is hozzájárulhat a magas hiányhoz, ami pedig az unióban nagyon egyértelmű pénzbüntetéseket szokott maga után vonni. Mivel egy ideje már otthoni történésként szemléljük a brüsszeli döntéseket Újra felvetődhet a fejek porba hullásának lehetősége. is, érdemes észrevenni a kedvezményes hozzáadottérték-adóval kapcsolatos néhány napos megegyezést. Mint ismeretes, nálunk január 1-től teljesen eltörlik ezt a díjszabást. Ebben az összefüggésben már érthetőbb Ivan Miklós pénzügyminiszter szintén a héten elhangzott bejelentése, hogy ha valamilyen politikai lobbi nyomására mégiscsak megmaradna a kedvezményes díjszabás, akkor a 19 százalékos egyenadóból sem lesz semmi. Más szóval összeomlana az azóta külföldön egyre inkább az irigység tárgyává váló szlovák adóreform. A parlamenti képviselők eddig kitartottak, meglátjuk, milyen lesz a hangulatuk a nyári szabadságuk után. A héten felmelegedett az uniós alapokra való felkészültségünk körül folyó vita is. Az alapinformáció, amely szerint nem történt csoda, az évekig folytatott tessék-lássék készülődés eredményeként sereghajtók vágjunk az „új országok” között, már június elején kiváltotta az őt megillető politikai botrányt. Akkor a téma kormányfelelőse, Csáky Pál túlélte a dolgot, azzal, hogy krízismenedzsmentet vezet be. Ennek megfelelően most, hogy a brüsszeli útvesztők után hivatalosan is elért hozzánk ugyanaz a hír, kár lenne ugyanazokat a köröket újra járni. Inkább figyeljünk oda a részletekre. Az unió ugyanis konkrét hiányosságokat sorol fel, és késő ősszel érdemes lesz listát készíteni eltávolításukról. Ha a jegyzék akkor is nagyon rövidre sikeredik, újra felvetődhet a fejek porba hullásának lehetősége. Ivan Miklós például a héten kijelentette, hogy a társfinanszírozás kérdését is megoldották, jó lenne, ha ezzel kapcsolatban részleteket is elárulna a potenciális pályázók számára. Ezenkívül arról is egyre nyíltabban beszélnek, hogy bizony egyre-más- ra úsznak el az uniós támogatások. Két-három éve nyílt titok volt, hogy a 2 milliós költségvetésű projektumok sedrén, esetleg politikai nyomásra választódtak ki, ez alapján örüljünk, ha az akkor született körülbelül húsz ilyen kaliberű pályázatból csak a már ismert két-há- rom omlik össze. Az pedig egyenesen hiba lenne, ha a mai illetékesek közül olyanokat vonnának felelősségre, akik annak idején még nem voltak döntési pozícióban, kár lenne elüldözni azokat, akik egy új genéráció tagjaként már másként állnak a kérdéshez. Persze hozzájuk is lenne egy-két kérdésünk, hiszen az ország még mindig nem tud szinte semmit az uniós strukturális alapokról. Még az a szerencse, hogy a helyzet annyira nem rossz, mint a politikai csatározások alapján tűnik. Jövőre ugyanis a legtöbb pénz még mindig csak az előcsatlakozási alapokban lesz (magyarul, alig lesz uniós támogatási lehetőség), és a kissé nagyobb költségvetésű strukturális alapok inkább csak 2005-től lépnek be az életünkbe.- Fantasztikus, hogy fejlődik a kínai ipar! Par eve meg csak hamisított Adidas cipót tudtak varrni, most meg már kapni eredetit is! (Lehoczki István karikatúrája)
