Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)

2003-07-19 / 165. szám, szombat

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 19. VENDÉGKOAAMENTÁR Még néhány mondat... BARAK LÁSZLÓ Meglehetősen vehemens, urambocsá! ingerült reakciót váltott ki az a két Új Szó-beli kommentár/glossza (Az imazsámoly alatt - 2003. július 11.; Ne vígy minket a kísértésbe - 2003. július 12.), amelyet i Tóth Mihály és Juhász László írt. Az ominózus reakció (Néhány mondat két cikkről - 2003. július 15.) Karaffa atya, azaz dr. Karaffa János plébános úr nevéhez fűződik. Ezen adatokból a mégoly avatatlan olvasó számára is világos, itten valami komoly sérelem érhette a katolikus egyházat, ha már egy tisztelendő atya azon melegében szükségét érezte, hogy Havelék 1989-es forradalmi Néhány mondatára rímelőn, nyilvánosan meg­védje azt. Nem is lett volna Karaffa atya néhány mondatával semmi gond, ha valóban bántás érte volna az egyházat. Ha a két inkrimi­nált írás céltáblája tényleg a klérus, az egyház, mi több, egy legitim vallás lett volna, nem pediglen néhány szemforgató politikus, akik, stílusosan szólva, lépten-nyomon pápábbak akarnak lenni a pápá­nál... Mégpedig meglehetősen átlátszó, politikai önérdekek nyo­mán. Ugyan mi másnak tekinthetnék, mint képmutató és szemtelen kampányfogásnak, hogy a kommunista párt nómenklatúrájának va­lamikori fundamentalistái most folyvást a reflektorfényben térd­epelnek. Mi más, mint nevetséges, egyszersmind veszélyes anomá­lia, hogy Isten haragjával fenyegetőzve kívánják egyesek rákénysze­ríteni akaratukat más meggyőződésű képviselőtársaikra, követke­zésképpen, egy egész társadalomra, egy olyan, egyelőre(l), vitatha­tatlanul világi intézményben, mint a parlament. (Lásd az abortusz­vitát és a Vatikánnal aláírandó együttműködési szerződés parla­menti vitáját is.) Maradjunk tehát annyiban, a Karaffa atya által ki­fogásolt cikkek egyáltalán nem a katolikus egyházról szóltak. Mégis indulatokat gerjesztettek a tanult plébánosban. Aki ahelyett, hogy higgadtan és egy lelkipásztorhoz illő nagyvonalúsággal mérlegelte volna a közép-európai közélet jellemzően groteszk és igenis vitatha­tó történéseit, a fennkölt princípium, a vallás, tulajdonképpen szin­tén Isten nevében pirított rá a „tékozló fiúkra”. Az úgymond mester­ségesen gerjesztett médiabotrányok mumusát is meglebegtetve ol­vasói előtt. Vagyis tulajdonképpen a lapot is besorolta holmi „egy­házakat ellehetetleníteni” szándékozó intézmények sorába... A kár­hoztatott újságírók tollára pedig olyan állításokat varázsolt, ame­lyeket nyilván csak saját vaskos előítéletei generálhattak. így sikere­dett reakciója érzelmi alapúra, ami persze előfordulhat, ám min­denképpen hibának tekintendő. Még nagyobb lenne a baj, ha az ef­féle hangvétel, szemlélet olyan meggondolásból látott volna napvi­lágot, mint más irányultságú sajtópolémiák a valamikori kommu­nista rezsimben. Amelyekkel az akkori állampárt bértollnokai szok­ták volt kiátkozni a másként gondolkodókat... Egy ilyen újkori bo­szorkányüldözésnek volt áldozata például Tóth Mihály, akit annak idején, több mint két évtizedre kitiltottak minden szlovákiai sajtóor­gánumból. Mert valakik valahol úgy ítélték meg, hogy publiciszti­kája sérti a kommunista párt érdekeit... (Juhász László pedig, ked­ves plébános úr, ahhoz túlságosan fiatal, semhogy megmételyezhet­te volna őt a sztálini kommunizmus...) Semmiképpen nem szabadna tehát kísértésbe esnünk itt és most, hiszen az ördög, ugye, korántsem alszik... Sokkal okosabbaknak kellene lennünk, mintsem hogy olyan kétségkívül elítélendő minták szerint cselekedjünk, mint amelyekkel valaha mások, más „fennkölt princípiumokra” hivatkozva próbálták belénk fojtani a szót. JEGYZET A focival kapcsolatban napok óta inkább az bosszant, milyen jó piaca van ma a zöldpályás bajnokoknak: horribilis összege­kért adják veszik az aranylába­kat. Igaz, a legnagyobb árfolya­mon elkelt szőke csúcsfocista esetétől már nem esem hasra, de hogy az egyik hazai klubnál gólerős focistájuk eladásától re­mélik pénzügyi problémáik megszűnését, attól már bennem is elbődült a bika - s ha igaz az a hiedelemből fakadó mondás, mely szerint, ha valakit emleget­nek, az csuklani kezd, akkor az örömlányok a minap legalább másfél órán át munkaképtele­nek voltak. Hát igen, születni tudni kell! Ha még egyszer születnék, biztos, hogy - ellenzik nem ellenzik, tiltják nem tiltják - kérném ma­gamra a génmanipulálást, mivel ragaszkodnék hozzá, hogy aranylábú futballista legyek. Mert elmebénító hakniművé­szek, playbackre tátogó énekes­kék, gólerős labdarúgók gázsijá­val összevetve az enyémet..., hát bizony, kezdem unni a banánt! Szlovákia határain belül ugyan­is kisebbségi viszonylatban az ember tevékenykedjen bármely alkotói pályán, s legyen író­ként, költőként, újságíróként, színészként, zenészként, képzőművészként a csúcsok csúcsán, legyen a legeslegjob­bak között, nem kapkodnak ér­te, nem adják-veszik, s egyálta­lán nem fizetik úgy, hogy az a szellemi munka, a művészi al­kotás méltó elismerése lehetne. Legfeljebb in memoriam meg- paskolják a fejét, s ilyen-olyan évfordulók alkalmával kiemelik visszaemlékezésekben, milyen szellemi értékkel járult hozzá közösségünk életének javításá­hoz. Miközben sajnálkozva azt gondolják, ment volna ő is in­kább focizni... Születni tudni kell! TALLÓSI BÉLA Fene jó dolguk van az aranylábú fiúknak, alkudnak, licitálnak rá­juk, adják-veszik őket nagy pén­zekért ilyen-olyan menő csapa­tok. Nem értek a focihoz, nem is követem a bajnokságokat, a szép sportokat szeretem, az at­létikát, a tornát, az úszást, a műkorcsolyát. Ezért csak hallo­másból tudom, hogy a mai már nem a régi idők focija. Semmit sem idéz annak a sokat emlege­tett dicső hat-hármas korszak­nak a szépségéből. Talán nem is azért nem, mert a jelen labdarúgói esetleg kevés­bé lennének megáldva tehet­séggel, s nem tudnának úgy futballozni, mint neves elődeik, hanem inkább azért, mert a mai játékhoz rengeteg vér és pénz tapad. Már engem is, aki nem nézek focit sem élőben, sem képernyőről, felbosszant az a brutalitás, amely egy-egy rangadó körül kialakul. Szigorú biztonsági intézkedések foga­natosításával, időnként lovas rendőrök bevetésével se lehet megakadályozni, hogy olykor­olykor a rajongói hév ne egy- egy metró- vagy vonatszerelvé­nyen csapódjon le. Nem akarom folytatni annak a taglalásával, hogy újabb időkben miért nem a játékról szól a játék, majd ennek szem­léltetésére emlegetni megvett mérkőzéseket és egyebeket, hi­szen olyan viszonyok között, amikor már a kultúra is sok esetben a pénzről szól, miért éppen a sportban ne legyenek olyan visszásságok, mint köz­pénzekből finanszírozott más területeken. TALLÓZÓ UDOVÉ NOyjNY A kiűzetések elleni európai központ létrehozása rendkívül jó gondolat, semmivel sem rosszabb, mint a was­hingtoni holokausztmúzeum létre­hozása volt - írja a prágai lap. A kommentár szerzője rámutat: a né­pek kiűzetését szülőföldjükről nem csupán a totalitárius rendszerek - elsősorban a sztálinizmus és a náciz­mus - gyakorolták, de saját bőrökön megtapasztalhatták olyan németek milliói is, akiknek el kellett hagyniuk Lengyelországot, Csehszlovákiát, Magyarországot, Szlovéniát és más, régióbeli államokat. Ennek ellenére nem a legszerencsésebb, hogy a kiűzetés elleni központ ötletével ép­pen a szudétanémetek álltak elő. Az ő kiűzetésüknek ugyanis mások vol­tak az indítékai és körülményei, mint az örményekének Törökor­szágban, vagy a sztálinista és a náci akcióknak, ezért az érintett orszá­gok lakosai ezt a központot vagy em­lékművet egyfajta közvetett szemre­hányásként foghatnák fel. Ugyanak­kor nyilvánvaló, hogy a kitelepített németek szenvedéseit sem lehet fi­gyelmen kívül hagyni, azt a szenve­dést, amelyről elsősorban a cseh po­litikusok szinte tudomást sem akar­nak venni. Ennek okai sokfélék: a lelkiismeret-furdalás, a félelem, vagy éppen a keményfejűség, az el­követett hiba elismerésének követ­kezetes elutasítása, (-kés) Üvegezünk vagy átépítünk? Cirill és Metód Štefánik háta mögött bujkál. Odatették őket a tolerancia meg a pol­gárjogok jegyében, meg a franc tudja, mire hivatkozva még. Csak a törvényre felejte­nek el hivatkozni, mert ebben az országban ez nem divat. MOLNÁR NORBERT Képzeljük el, mi történik, ha be akarjuk üvegeztetni balkonunkat. Kérvényt kell hozzá kérni, leg­alábbis bejelentési kötelezettsé­günk van, s az illetékesek majd el­döntik, hogy mi erkélyt üvegezte- tünk vagy átépítünk, s ők majd megengedik vagy nem, mert min­dig ki vagyunk szolgáltatva az ille­tékeseknek. Ha nem engedik meg, ülünk a seggünkön, és kesergünk, mert nekünk mindig keresztbe tesznek. Eddig legalábbis így volt, de jött Ján Čarnogurský (akit Juszt László csak Zsán Karnogurszkinak ejt) volt igazságügyi miniszter, és elmagyarázta a tutit. A Maticának joga volt szobrot telepíteni székhá­za homlokzatára, mert ez felsőbb érdek. Egy volt igazságügyi mi­niszternek tudnia kéne, hogy a felsőbb érdek a jogban megfogha­tatlan kifejezés, mert ki a felső, s ki határozza meg, hogy ő a felső, s mitől egyenlőbb valaki érdeke a másikénál, szóval Čarnogurský olyan szavakkal dobálózik - becso­magolva őket valamilyen polgári- jog-védelem cukormázba -, ame­lyek inkább diktatórikus közegre vallanak, mint bármi másra. Azt azért már tudjuk, hogy az exmi- niszter demokráciahányadosa is csak akkor' pozitív, ha szlovák jelzővel látjuk el. Szóval, a szobor állítása polgári jog, mondja, még ha törvényellenes is. Tehát, mit is üzent nekünk Ján Čarnogurský volt igazságügyi miniszter? Hogy ha találunk egy dögös kis ideológi­át valamely szándékunkra, akkor bármit megtehetünk, konkrétan törvényszegésre inspirál. Váltsuk tehát aprópénzre a jogtudomá­nyok doktorának ajánlásait! Épít­setek át mindent, amit lehet, ha nem kaptatok rá engedélyt, akkor is, mert a ti polgári érdeketek ezt kívánja. Kevés a pénzetek? Ne fi­zessetek adót, mert a ti érdeketek ezt kívánja. Telepítsetek illegális szoftvereket a gépeitekre, mert mi­ért ne. Homoszexuálisok, házasod­jatok, még ha tilos is, mert a ti pol­gári érdeketek ezt kívánja, s a jog szerint mindenki egyenlő! S ki merheti ezek után megkérdőjelez­ni a magyar kedvezménytörvény alapján kifizetendő oktatási-neve­lési támogatások jogszerűségét és eljuttatását?! Visszakanyarodva Komáromra: je­len volt eme törvénytelenség szen­A szobor állítása pol­gárijog, mondja, még ha törvényellenes is. tesítésén a törvény világbajnoka, Robert Fico jogdocens is, aki Szlo­vákiát képviselte a strasbourgi em­berjogi bíróságon. Mindez meg­spékelték a Hlinka-gárdával, a- mely Komárom utcáit taposta. Aki kimaradt az országalapításból, Komáromban bizonygatta, megér­demelten része a nemzetnek. Nem mellesleg, Komárom városának már régen el kellett volna rendez­nie az ügyet, hogy ne fajuljon idá­ig. Hogy a szalonképes jelzőkkel egyáltalán nem illethető Matica ne kezdhessen el toleranciáról prédikálni. Kit zavart volna Cirill és Metód szobra (mellesleg a Ba­laton környékén is van em­lékművük), gondolom, sokunkat nem, ha ez kell a nyugalomhoz. Čarnogurskýnak egy dologban van igaza: Nagykapos fölött ott a turul, pedig senki sem látott ko­rábban ott turult repülni. Minősé­gi különbség azonban, hogy Nagykaposon volt engedélyük tu­rulépítésre. Letolt bennünket az Európai Unió, mert nem bifláztuk be a leckét. Kor­mányunk szerint viszont Brüsszel úgy viselkedik, mint az a csökött ta­nár, aki ha februárban ötöst ad egy diáknak Adyból, év végén csak hár­massal osztályozhatja a gyerek iro­dalomtudományát, pedig a szegény pára már elölről hátulról fújja a Fe­kete zongorát. Nem tud tanulni ez az Unió a saját hibáiból. HETI GAZDA(G)SÁG Nyugdíj reform: szétesőbeii a nagy csapat TUBA LAJOS Korrigálni emberi dolog - mond­hatnánk arra a bejelentésre, hogy az új nyugdíjrendszer második pil­lérét a tervezettnél egy évvel később, csak 2005-től vezetik be. Jól teszik, hiszen a billiós üzlet kö­rül még mindig egy sor bizonytalan­ság van, az évtizedekre szóló nyug­díjtakarékoskodáshoz pedig ez mél­tatlan helyzet. Sokkal rosszabb hír, hogy szétesőben a reformcsapat, több tag távozása után már a főnök is kiszáll. Sejthetően azért, mert a kormány politikai döntéssel a terve­zettnél sokkal komolyabb helyzetbe hozta az első pillért, azzal nem törődve, hogy ez néhány év múlva milyen többletkiadásokat okoz. Pe­dig a kormány a másik kezével épp újabb össznemzeti takarékossági programot hirdet. A hazai illetékesek a héten is csat­lakoztak a környékbeli országok retorikájához, és újra megígérték 2008-ra az euró bevezetését. Az Európai Monetáris Unióba azon­ban csak konkrét tettekkel lehet bekerülni, az pedig nem megy úgy, hogy az egyik héten milliárdokkal megnöveljük az államkincstár ki­adásait, a másik héten pedig ötéves takarékossági programot hirde­tünk az euró bevezetése érdeké­ben. A legpikánsabb helyzet pedig 2008 után állhat elő; egy túlságo­san adakozó nyugdíjrendszer is hozzájárulhat a magas hiányhoz, ami pedig az unióban nagyon egyértelmű pénzbüntetéseket szo­kott maga után vonni. Mivel egy ideje már otthoni történésként szemléljük a brüsszeli döntéseket Újra felvetődhet a fejek porba hullásának lehetősége. is, érdemes észrevenni a kedvez­ményes hozzáadottérték-adóval kapcsolatos néhány napos meg­egyezést. Mint ismeretes, nálunk január 1-től teljesen eltörlik ezt a díjszabást. Ebben az összefüggés­ben már érthetőbb Ivan Miklós pénzügyminiszter szintén a héten elhangzott bejelentése, hogy ha valamilyen politikai lobbi nyomá­sára mégiscsak megmaradna a kedvezményes díjszabás, akkor a 19 százalékos egyenadóból sem lesz semmi. Más szóval összeomla­na az azóta külföldön egyre inkább az irigység tárgyává váló szlovák adóreform. A parlamenti képvi­selők eddig kitartottak, meglátjuk, milyen lesz a hangulatuk a nyári szabadságuk után. A héten felmelegedett az uniós ala­pokra való felkészültségünk körül folyó vita is. Az alapinformáció, amely szerint nem történt csoda, az évekig folytatott tessék-lássék készülődés eredményeként sereg­hajtók vágjunk az „új országok” között, már június elején kiváltotta az őt megillető politikai botrányt. Akkor a téma kormányfelelőse, Csáky Pál túlélte a dolgot, azzal, hogy krízismenedzsmentet vezet be. Ennek megfelelően most, hogy a brüsszeli útvesztők után hivata­losan is elért hozzánk ugyanaz a hír, kár lenne ugyanazokat a körö­ket újra járni. Inkább figyeljünk oda a részletekre. Az unió ugyanis konkrét hiányosságokat sorol fel, és késő ősszel érdemes lesz listát készíteni eltávolításukról. Ha a jegyzék akkor is nagyon rövidre si­keredik, újra felvetődhet a fejek porba hullásának lehetősége. Ivan Miklós például a héten kijelentette, hogy a társfinanszírozás kérdését is megoldották, jó lenne, ha ezzel kapcsolatban részleteket is elárul­na a potenciális pályázók számára. Ezenkívül arról is egyre nyíltabban beszélnek, hogy bizony egyre-más- ra úsznak el az uniós támogatások. Két-három éve nyílt titok volt, hogy a 2 milliós költségvetésű pro­jektumok sedrén, esetleg politikai nyomásra választódtak ki, ez alap­ján örüljünk, ha az akkor született körülbelül húsz ilyen kaliberű pá­lyázatból csak a már ismert két-há- rom omlik össze. Az pedig egyene­sen hiba lenne, ha a mai illetéke­sek közül olyanokat vonnának fe­lelősségre, akik annak idején még nem voltak döntési pozícióban, kár lenne elüldözni azokat, akik egy új genéráció tagjaként már másként állnak a kérdéshez. Per­sze hozzájuk is lenne egy-két kér­désünk, hiszen az ország még mindig nem tud szinte semmit az uniós strukturális alapokról. Még az a szerencse, hogy a helyzet annyira nem rossz, mint a politikai csatározások alapján tűnik. Jövőre ugyanis a legtöbb pénz még min­dig csak az előcsatlakozási alapok­ban lesz (magyarul, alig lesz uniós támogatási lehetőség), és a kissé nagyobb költségvetésű strukturá­lis alapok inkább csak 2005-től lépnek be az életünkbe.- Fantasztikus, hogy fejlődik a kínai ipar! Par eve meg csak hamisított Adidas cipót tudtak varrni, most meg már kapni eredetit is! (Lehoczki István karikatúrája)

Next

/
Thumbnails
Contents