Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)

2003-07-02 / 151. szám, szerda

RfiflDeUÚ » Bemutató - Kimnowak: Szürreality Show Novák Péter az elmúlt időszakban kizárólag televíziós műsorvezetőként volt jelen a közéletben. Kis pihenő, feltöltődés után most ismét aktív a zenekara is, amely a szakemberek szerint évek óta az egyik legértékesebb csapat a magyar könnyűzenében. Sajnos azonban a trió mind a mai napig nem találta meg az utat a szélesebb közönség felé, de lehet, nem is akaija... így aztán kijelenthetjük: a Kimnowak rétegzenekar. A június elején megjelent A Ház című albuma nem is fog változtatni a helyzeten, annyi biztos. A srácok ismét kitűnő munkát végeztek, ám a tizennégy felvételt felvonultató anyagon ezúttal sincs olyan dal, amelyből sláger születhetne, amely azután eladná az egész lemezt. A zenekar tehát stílust nem, csak kiadót váltott. Négy stúdióalbum, számos maxi, egy koncerttemez, egy színházi zenét tartalmazó és egy válogatáskorong után szerződése lejártával új albuma már a Tom-Tom Records égisze afattjelent meg. A Kimnowak saját korábbi koncepciózus lemezkészítési módját követte, a felvételek laza tematikai egységet alkotnak. Egy elképzelt ház helyiségeit, tereit járhatja be a hallgató a lemezt hallgatva. Érdekesség, hogy a borítóból egy ház hajtogatható ki. Az album első klipdala a Szürreality Show, amely talán a legjobb, de nem a leghúzósabb szám. Az újdonság bemutatója a Pop-mixben lesz, vasárnap féf tizenkettőtől. Ezenkívül lejátsszuk a Mániájává című felvételt is, és a következő hetekben újabb dalokat mutatunk be az albumról, amelyről bátran elmondhatjuk, hogy az utóbbi hónapok legjobb magyar kiadványa, (pj) Randevú - Pátria Rádió, július 6.10:05 - 14:00 Zen f50 Cent a legjobb Tavaly ilyenkor még senki sem is­merte, manapság meg sorra gyűjti be a legértékesebb zenei díjakat, lemeze már hónapok óta az eladási listák élvonalában tanyázik világ­szerte. 50 Cent a zene, a film és a sport afro-amerikai csillagait jutal­mazó BET Awards gálán is begyűj­tötte a legjelentősebb elismerése­ket. Szinte biztos, hogy a 2004-es Grammy legnagyobb sztáija is a rapper lesz. »DÍJKIOSZTÓ A gengsztermúltjáról híres 50 Cent lett az év felfedezettje, illetve ő vihette haza a legjobb férfi hip-hop előadónak járó trófeát. Kitüntetésben részesült a soul keresztapjaként emlegetett James Brown is, aki életműdíjat vehetett át Michael Jacksontól a Los Angelesben megrendezett ünnepségen. Jackson óri­ási meglepetést okozott azzal, hogy el­fogadta a szervezők meghívását, mivel az utóbbi időben minden nyilvános sze­replésre vonatkozó felkérést visszautasí­tott. A rögtönzött táncprodukciója hihe­tetlen ovációt váltott ki, a klasszikus Jackson lépésekkel tette színesebbé Brown előadását. „Soha senki nem volt rám akkora hatással, mint ez az ember, aki most itt áll mellettem" - méltatta a műsor után azélő legendát a pop egyko­ri királya. A gálán James Brown az It's A Man's World és a Sex Machine című dala­ival örvendeztette meg a nagyérdeműt. Díjat kapott a B2K nevű kvartett is, amely a legjobb együttesnek járó elisme­rést vehette át. Missy Elliott akárcsak ta­valy, az idén is megkapta a legjobb női hip-hop előadónak járó díjat. Nem ma­radt trófea nélkül R. Kelly, Jaheim, Erykah Badu és Snoop Dogg sem. A leg­jobb színésznő Queen Latifah, míg a leg­jobb sportoló Serena Williams lett. (d,p) 50 Cent »TURNE Sokan panaszkodnak, amiért tájain­kat elkerülik a legnagyobb sztárok. Vagy olyanok jönnek, akiknek csillaga már egy ideje leszállóágban van, vagy olyanok, akik csak ezután vál(hat)nak világszerte ismertté. De most nincs okunk a panaszra, legalábbis Robbie Williams rajongóinak nincs. A Take That egykori fenegyereke, Anglia ma­napság legnagyobb szupersztárja no­vember harmadikán lép fel.a Budapest Sportarénában. A koncertre a jegyáru­sítás már hétfőn megkezdődött. A szervezők információi szerint 130 fős stábbal érkezik, a koncert pontos technikai részletei azonban csak az ok­tóberben induló turné kezdetekor vál­nak ismertté. A sztár rendkívül látvá­nyos koncerteket ad, fellépése valósá­gos cirkusz, színpadának felépítése napokat vesz igénybe. Robbie 1995 júliusában hagyta ott a fiúcsapatot, amely után elég nehezen Robbie Williams indult be szólókarrierje, kislemezdala, a Freedom volt, Ge( Michael slágerének átdolgozása, ar feltornászta magát a listák élvonaü de a következő dallal nerh volt sze cséje, az Old Before I Die hatalmas ni tív visszhangot váltott ki, a kritiki teljesen leírták őt. Azután 1997 végé Angelsszel beindult az énekes szék azóta bármihez nyúl, az arannyá vä zik. Egyedül tengerentúli karrieije akar összejönni. Szintén az idei ősz sztárfellépő fennállásának hamarosan tizedik ünneplő brit Placebo. Az együttes, a lyet gyakran a glam-Nirvanaként ei getnek szeptember negyedikén a Pf Csarnok szabadtéri színpadán lép fe ős-rockereknek is tartogat meglept az ősz. November tizennyolcadikál angol Deep Purple immár ötödik bi pesti koncertjét adja, a helyszín a Bi pest Sportaréna lesz. A hírek szerint gyalások folynak Peter Gabriel mag országi szerepléséről is. (o,p) M mum šgi % §§§ Iff m j$%. «hh» ag Mana»*, aa && J? ™ s® 1|§ 4] »VISSZATÉRÉS Nem kizárt, hogy az év végéig tartó alkotói szabadság után 2004-ben kvar­tettként tér vissza Amerika egyik leg­népszerűbb lánycsapata, a Destiny's Child. A Beyoncé Knowles és Kelly Rowland szólókarrietje miatt jelenleg parkoló pályán lévő együtteshez ugyan­is a hírek szerint csatlakozhat Beyoncé húga is. A menedzsment egyelőre nem nyilatkozott ez ügyben. A fiatal lány 2000 őszén néhány alkalommal már fel­lépett a Destiny's Child tagjaival, he­lyettesítette Kellyt, aki két törött lábuj­ja miatt nem tudott színpadra lépni. Azt egyelőre nem tudni, hogy Solange vé­gül valóban csatlakozik-e a lányokhoz, ám az biztos, hogy semmiképp sem ma­rad munka nélkül, amennyiben mégsem következne be a bővítés. Az énekesnő ugyanis már a második szólóalbumát készíti, amely várhatóan jövő év elején lát napvilágot. A Destiny's Child egyébként kvartett­ként kezdte pályafutását. A kilencvenes évek közepén Beyoncé Knowles, Kelly Rowland, LaToya Luckett és LaTavia Roberson énekelt az együttesben. 2000-ben LaToya és LaTavia búcsút in­tettek társaiknak, a menedzsment me­nesztette őket, helyükre Michelle Williams és Farrah Franklin lépett. Az utóbbi hölgy mindössze öt hónapig énekelt a csapatban, azóta a Destiny's Child trió. Mathew Knowles, az együttes mene­dzsere szerint a lányok 2004 elejétől is­mét nekilátnak a közös munkához, ez­zel ellentétben lánya, Beyoncé azt állít­ja, hogy csak jövő év szeptemberében folytatódik a csapat pályafutása. Ha eb­ben a kérdésben nem is értenek egyet, annyi bizonyos, hogy a Destiny's Child semmiképp sem oszlik fel. (z,p) Július 30. • Augusztus B. Budapest, Óbudai-sziget info és jegyelővétel: www.sziget.hu,www.kultura.sme.sk, www.ticketportal.sk Massive Attack, Morcheeba, Shaggy, Patti Smith, Slovo, Lamb, Asian Dub Foundation, Slayer, Moloko, H-blockx, Dreadzone, De phazz, Ibrahim Ferrer, Värttinä, My Dying Bride, Clawfinger, Apocalyptica, Annihilator, Circle II Circle, Ojos de Brujo, Laibach, Dusminguet, Improvisators Dub, Boo, Zion Train, Seeed, Armand van Helden, Dave Angel, The Advent, DJ Rush, Goldie, Dilinja UP 1177 Őszi budapesti koncertnfienü

Next

/
Thumbnails
Contents