Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)
2003-07-12 / 159. szám, szombat
24 Panoráma ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 12. Csodatévő injekciókat kínáltak a beteg sportriporternek Rendőrkézen Knézy Jenő fiának zsarolója ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint a közelmúltban elhunyt Knézy Jenő fiát és unokáját élet- veszélyesen megfenyegette. Az eddig ismert adatok szerint a 48 éves férfi, társával együtt néhány hete azzal kereste fel ifj. Knézy Jenőt, hogy halálos beteg édesapjának hatékony gyógyszert tudna szerezni. Sajtóhírek szerint a nagybeteg neves sportriporternek a szélhámosok 10 ezer euróért kínálgattak csodatévő injekciókat. Ifj. Knézy azonban az állítólagos gyógyszer megvételét elutasította, sőt a gyanús ajánlat tényét több lapban is nyilvánosságra hozta. Ezek után a gyanúsított - e hét hétfőjén - azzal fenyegette meg Ifj. Knézy Jenőt, hogy a gyermekével együtt megöli. Egyúttal arra is rá akarta kényszeríteni, hogy a továbbiakban ne nyilatkozzék a sajtónak. Az ügyben a rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Osztálya indított eljárást. A nyomozás szálai egy 48 éves férfihoz vezettek, akit szerda este hat óra körül, III. kerületi lakásán - más források szerint egy parkolóban - sikerült elfogni. Ellene kényszerítés bűntettének alapos gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását, társa után még folyik a nyomozás. Az őrizetbe vett férfi állítólag részben beismerte tettét, azt vallotta, hogy a fenyegetést nem gondolta komolyan, csak azt akarta elérni, hogy ifj. Knézy ne nyilatkozgasson a gyógyszerügyről a sajtónak. (HavariaPress, ú) Élő orosz legenda Emlékmű egy tomszki rendőrnek Moszkva. Szobrot emelnek Nyikolaj Putyincev nyugalmazott rendőrnek, aki 43 éves szolgálata alatt egyszer sem fogadott el sáppénzt a szibériai Tomszkban - tervezi a város vezetése. „Putyincev, a megvesztegethetetlen” élő legendának számít Tomszkban. A Komszomolszkaja Pravda cikke szerint a helyi autósok számára így a jövőben is mindig ott áll majd a rendőr, aki a Tom folyó jegén hosszú évtizedeken keresztül irányította a forgalmat, a legnagyobb szibériai fagyban is! Becsületes, a korrumpálást elutasító rendőrre találni az oroszok szerint ritkább, mint arannyal teli zsákba bodani az utcán - jegyezte meg a hír kapcsán a DPA hírügynökség. (MTI) Harry Potter-rajongó Felgyújtotta a saját otthonát Madrid. Balesethez vezetett a világhírű varázslótanonc, Harry Potter története: egy spanyol lány a saját otthonát gyújtotta fel, amikor utánozni próbálta kedvenc filmhősét. A kisgyerekeknél nem lehet csodálkozni azon, hogy néha eszement ötleteik vannak, de ezúttal a tettes egy 21 éves lány. Azzal okozta a tüzet, hogy vízből, olajból, alkoholból és fogkrémből szeretett volna varázsszert főzni a konyhai tűzhelyen. A kotyvalék persze felrobbant. A Harry Potter-rajongót a tűzoltók időben kimenekítették a házból, csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A jelentések nem térnek ki arra, mit akart elvarázsolni a botcsinálta varázslólány. (ČTK) Házasságtól ódzkodó urakra ösztönző erővel bíró menyasszonyiruha-költe- mény. A párizsi Jean-Paul Gaultier műhelyéből került ki. (ČTK/AP-felvétel) Július 12 Meghalt az a két argentin kislány, akik a nyakuktól lefelé összenőve, nem egészen három hete születtek. A két fejjel, de közös szívvel, májjal, tüdővel és nemi szervvel született lányikreket az orvosok szerint lehetetlen lett volna szétválasztani. A lányoknak van még egy ikertestvérük, aki velük együtt, egészségesen született. (TASR/AP-felvétel) A tolvajok által okozott kár az idén várhatóan meghaladja a négymillió koronát Benkő Lászlót is kizsebelték Varyban EGY GONDOLAT „A vágy lenézi a nélkülözőt.” . Stefan George NÉVNAP Izabella és Dalma Az Izabella tulajdonképpen a spanyol Erzsébetből lett., A Dalma mesterséges női név, először Jókai használta. Ma Ilma és Paulina, valamint Nina nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAj..Éy.FORpU LÓINK 460 éve vette feleségül VIII. Henrik angol király hatodik feleségét, Catherine Parrt. 190 éve született Claude Bernard francia fiziológus, a modern biológia módszertanának és elméleti kutatásainak egyik megalapozója. 25 éve hunyt el Makláry Zoltán színész. A Vígszínházban, majd élete nagy részében a Nemzeti Színházban játszott, karakterszerepek mellett nem egy drámai főszerepet is. Rengeteget filmezett, így szinte nem múlik el hét, hogy a Kos- suth-díjas érdemes művészt ne látnánk a képernyőn. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 30 éves Christian Vieri olasz labdarúgó. Korábban a Juventus csapatában rúgta a bőrt, majd hatalmas összegért az Atletico Madridhoz igazolt. A válogatott tagjaként az 1998- as vébén az ő góljával jutottak tovább az olaszok a nyolcad- döntőben Norvégia ellen. 60 éves Simó Lajos kézilabdázó, a Tatabányai Bányász legendás játékosa, 170-szeres válogatott, három ízben is az Év kézilabdázója. NAPIVICC- Mi a különbség a között, ha egy nő azt mondja: ah vagy: oh?- Nyolc-tíz centi. Karlovy Vary. Nemcsak a filmeseknek, hanem a zsebtolvajoknak is ünnepet jelent a Karlovy Varyban évente megrendezésre kerülő nemzetközi filmfesztivál. Jirí Soukup nyugat-csehországi rendőrségi szóvivő szerint a tolvajok és a zsebtolvajok által okozott kár az idén várhatóan meghaladja a négymillió koronát is. KOKES JÁNOS Ez egymillióval több, mint a tavalyi filmszemle idején okozott kár. Rendőrségi források szerint az idei károsultak között található Benkő László is, aki A Rózsa éneke című magyar versenyfilm zenéjét szerezte. Benkőnek a hét elején ellopták a bankkártyáját, s nagyobb összeget is leemeltek róla. „Eddig már több mint háromszáz zsebtolvajlást, lopást és betörést jelentettek nekünk, de meggyőződésem - és ezt támasztják alá az elmúlt évek tapasztalatai -, hogy a valóságban legalább ötször-hatszor több vendéget károsítanak meg azok a bűnözők, akik kimondottan a fesztivál idejére érkeznek a fürdővárosba. A károsultak többsége azonban - főként akkor, ha nem érte túl nagy veszteség - általában nem jelenti az esetet a hatóságoknak” - állítja a rendőrségi szóvivő. Nem segít az sem, hogy a filmszemle idejére megerősítették az országos rendőrség helyi állományát, a városi rendőrség embereinek számát tízzel növelték, és gyakorlatilag mindenki túlórázik. Ugyanis a fürdővárosba érkező mintegy húszezer látogató, a rendezvények sokasága a helybelieket is lakásuk elhagyására csábítja, ami ugyancsak kitűnő alkalmat teremt a betörők és zsebesek számára. A fesztivál idején a több tucat pénztárca, női táska és bankkártya mellett eltűnt nyolc személygépkocsi is. A feltört autókból meg a felügyelet nélkül hagyott csomagokból pedig számos autórádiónak, videokamerának, fényképezőgépnek, mobiltelefonnak kelt lába. Megugrott a lakásbetörések száma, és több lopást jelentenek az üzletekből meg a bárokból. A károsultak között nemritkán a fesztivál külföldi vendégei is megtalálhatóak. Róluk azonban Soukup nem volt hajlandó részletesebb információkkal szolgálni. A tavalyi filmszemle során egyébként a rendezőket is meglopták. A Thermal szállóból, ahol a fesztivál legnagyobb és legelegánsabb vetítőterme található, ismeretlenek elemelték a több százezer koronát érő hangosító berendezést. A tetteseket a mai napig nem kapták el. A fekete özvegy haszna Nőhet a potencia Temuco. A közösülés után párját felfaló, fekete özvegyként emlegetett pók javíthat sok ember nemi életén: potencianövelő szert és fogamzásgátlót próbálnak készíteni a mérgéből chilei kutatók. A La Frontera egyetem tudósai már hét éve vizsgálják a pók mérgét, melynek egyes alkotórészeiből olyan tablettát tudnak szintetikusan előállítani, amely javíthat a merevedési zavarral küszködő férfiak állóképességén, illetve erősíti a szívet. A párja felfalásáról híres, önmagát megöz- vegyítő pókné mérge amúgy izomgörcsöt, felgyorsult szívverést okoz, ami halálos is lehet. A kutatók nemrég véletlenül fedezték fel a méreg olyan komponensét, amely nemcsak a merevedést segíti elő, hanem egyúttal terméketlenné is teszi a spermát. „A szer fogamzásgátló hatása a dózistól függően körülbelül húsz percig tart” - állítja Fernando Romero, a kutatást végző projekt igazgatója. Ők is a közkedvelt Viag- rához hasonló tablettát akarnak előállítani. (MTI) HOROSZKÓP Kos: Dobbantson egy nagyot cselszövő környezetében. Rousseau erre mintha bólintana: „a döbbenet mindig kiváltja az emberből az újfajta gondolkodást”. Bika: Néha egészen paraabnor- mális dolognak tartja, hogy bemenjen a henteshez és kérjen fél kiló darált húst. Kit daráltak le, s miért pont önnek? No ugye, hogy az ész bajjal jár! Ikrek: Oroszlán: Nincs Önnél jobb szerető, kár, hogy nincs ideje az ölelkezésre. Kár, hiszen az egész zodiákus körön Ön a legjobb, szervező. Megoldja a lehetetlent is. Szűz: Aki az Ön szerelme, az egy kicsit rács mögött van. Pontosan ilyen nézetei miatt keveredhet valakivel heves vitába, csak vigyázzon, nehogy a kedvese legyen az! Mérleg: nyekre átültetve ez azt is jelentheti, hogy rosszkor adná el régi kocsiját. Rosszat rosszért kár cserélni. Rák: Ne feledkezzen meg a részletekről, nem elég, ha csak a lényeget látja. A mellékesnek tűnő körülmények most különös jelentőséggel bírhatnak. MAz ősi asztrológia szerint most nem tanácsos eladnia a lovát, mai körűiméEreje teljeben jókedvűen intézheti ügyes-bajos dolgait, végre pontot tehét minden olyan bonyolult ügyre, ami eddig nem nagyon hagyta nyugodni. Skorpió: Tegyen félre mindent, amit fontosnak tart, elsősorban a munkahelyi kötelezettségekről feledkezzen meg. Nyugodt szívvel élvezheti a pihenést. Nyilas: Gondosan meg kell választania a célt és az eszközöket. Rendeznie kell önmagában, hogy mi az, amit akar, és ha már döntött, akkor semmit sem szabad feladni. Bak: Ne keseredjen el - valamit biztosan megtanult Önmagáról, ha jól odafigyelt. Saját sikereiből is tanulni fog, ha azt élete és fejlődése szerves részeként fogja fel. Vízöntő: Tettvágy fűti, nagy lendülettel indul harcba, de a felesleges aggodalmak hátráltatják kibontakozását. Bizonytalan hangulatának köszönhetően az egészségét sem érzi jónak. Halak: Ha állásváltoztatásra nyílik lehetősége, ne tétovázzon még akkor sem, ha tudja, hogy a kezdeti nehézségekkel szembe kell néznie. Nyugodtan lehet magabiztos, sőt harcias is. NAPTAR www.ujszo.com E-mail: redakcia@ujszo.com Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (59233421) Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán (59233425) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (59*233439), Molnár Iván mb. - gazdaság (59233424), Mislay Edit - kultúra (59233430), Urbán Gabriella - panoráma, téma (59233444), Korpás Árpád - régió (59233436), J. Mészáros Károly - sport (59233431) A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László Szerkesztőség: Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. Fax: 59233469 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 0907/773835, Királyhelmec: 0905/781851, Kassa: 055/6002225, 0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Kiadja a Petit Press Rt., Nám. SNP 30, 811 01 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233278, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 59233228, 59233235, 59233200, 59233240, fax: 59233295 E-mail: reklama@iyszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Némcovej 32, 055/6709548, 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a Pekel Print, Kft., Bratislava.Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PONS Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PONS Rt.-ben. Külföldi megrendelések: PONS a. s. vývoz tlače, Záhradnická 151,820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. 5'cíluiľt««