Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)
2003-07-02 / 151. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 2. KOMMENTÁR Indokolt óvatosság MALINÁK ISTVÁN Nagyon sok biztató tűzszünet volt már az izraeli-palesztin konfliktus történetében, nagyon sokszor leírtuk már, hogy elérhető közelségbe került a béke. Azt lehet mondani, hogy ez a karnyújtásnyira-optimizmus, majd a gyors kiábrándulás jellemezte az elmúlt egy évtizedet, pontosabban az 1991-es madridi konferencia óta eltelt időszakot. Ilyen volt Jasszer Arafat és az akkori izraeli kormányfő, a később meggyilkolt Jichak Rabin 1993-as washingtoni kézfogása. Vagy 1994 májusa, amikor Arafat 27 év után először lépett palesztin földre a Gázai-öve- zetben. Vagy az 1998-as Wye Plantation-i megállapodás, amelynek nyomán törölték a palesztin alkotmányból Izrael állam felszámolásának szándékát. Vagy a talán legnagyobb esély, amely Bili Clinton bábáskodása mellett adódott 2000 júniusában Camp Davidban, amikor a megegyezésre leginkább hajlamos Ehud Barak volt az izraeli kormányfő, de Arafat történelmi hibát vétve eltaktikázta az egészet, és nem született eredmény. Ellenkezőleg, az év szeptemberétől a második palesztin intifáda következett, az öngyilkos palesztin merényletek addig sosem látott, hihetetlenül kegyetlen sorozatával. Azt e pillanatban még nem lehet tudni, hogy a 2001. szeptember 11-i Amerika-ellenes terrortámadások, majd az azt követő afganisztáni és iraki háború felgyorsította-e a közel-keleti rendezést, azt viszont igen, hogy ez utóbbi nélkül a terrorizmus elleni harc sem lehet sikeres. Ezért is kellenek a jó hírek a Közel-Keletről. Vannak. A legnagyobb szélsőséges palesztin szervezetek által meghirdetett tűzszünet (még nem béke!) is jó hír, meg az is, hogy Izrael kivonul a második intifáda alatt újra megszállt területekről. A nemzetközi sajtóra mégsem az optimizmus jellemző, aminek több oka van. Egyrészt a tapasztalat. Másrészt túl sok olyan csoport, érdekeltség van játékban, amelyek létét fenyegeti a béke. Harmadrészt pedig a nemzetközi útiterv és a mostani tűzszünet nem is annyira rejtett taposóaknái magyarázzák a visszafogottságot. Izrael kivonul, hiszen a nemzetközi nyomás miatt mást aligha tehet, de kevesli a tűzszünetet, nem hisz benne. Salom külügyminiszter szerint a palesztinok által meghirdetett tűzszünet rendkívül veszélyes, mert érintetlenül hagyja a terrorszervezetek infrastruktúráját, s csak arra szolgál, hogy átcsoportosíthassák erőiket. Ezért a jeruzsálemi kormányzat nem is érzi magára nézve kötelezőnek, magyarán: folytathatja az általa terroristának tartott személyek célzott megsemmisítését. Márpedig sem a Hamász, sem az Iszlám Dzsihád nem szokta válaszcsapás nélkül hagyni, ha támadás éri. Az izraeli elvet Washington is szentesítette a múlt héten,.amikor elfogadta, hogy a Hamász- vezetők likvidálása a nemzetközi terrorizmus elleni harc része. Ugyanakkor nagy hiba lenne Abbász palesztin kormányfőt teljesen sarokba szorítani. Abbász nem Arafat, Abbásszal meg lehet egyezni. Izrael nyilvánvalóan nem mondott le eredeti feltételéről: a palesztin terrorszervezetek lefegyverzése, teljes felszámolása. De a palesztin erőviszonyok ismeretében az is nyilvánvaló, hogy a Hamász likvidálására - egyáltalán nem biztos, hogy Abbász képes lenne rá - indított akció egyenlő lenne a palesztin belháborúval, ami még inkább destabilizálná az egész térséget. Indokolt tehát az óvatosság a kinyilatkoztatásokban. Reményre talán-talán az adhat okot, hogy a korábbi évtizedekhez képest 2001. szeptember 11. után mintha nagyobb lenne a közel-keleti béke megteremtésére irányuló nemzetközi eltökéltség. JEGYZET Kisvárosi anziksz SZÁSZI ZOLTÁN Bolondos poéta barátom egy Dél Szlovákiai kisvárosban vendégeskedett. Unta a szürke, semmilyenarcú várost, valami élőt, valami bizsergőt kívánt találni magának. Mivel már hetek óta az élet sűrű útjain bóklászott, s borotvakészletét éppen otthon hagyta, ugyancsak tekintélyes arcszőrzettel, s mint egy kicsapott papnövendék, fekete kalapban, fekete felöltőben téblábolt utazótáskájával, kalandot keresve, s próbálgatva a helybéliek humorérzékét és türelmét. Szerencséje végül a kisváros leglenyűgözőbb műemlékéhez, a hajdani zsinagóga épületéhez sodorta, ott pedig a tőszomszédságban egy, a helyi népnyelven csak Izrael- nak nevezett italkimérés hívogató pohárkoccanásai csalogatták a nemes italok kóstolgatására. De csak úgy egyszerűen bemenni egy kocsmába, amit népnyelven Izraelnak hívnak, nincs értelme és talán nem is érdemes. Erre bárki képes. Valamilyen kísérletet illett végrehajtani a helybéli néppel. Összeszedte hát minden hébertudását, ami mondjuk vagy két szó, megigazgatta a rakoncátlan hajat a nagy fekete kalap alatt, kicsit rápödört a három hét alatt megbozótosodott sza- kállra, ami egészen a pajeszig szép dúsan díszítette amúgy is karakteres arcát, aztán benyitott az ivóba. Hangos „békét az érkezőnek” köszönésére még a mosogatóban is elállt a víz. A féldecik megtorpantak a torkokban, a villany egy pillanatra kiesett, de ez csak annak volt köszönhető, hogy éppen a szomszéd utcában szereltek, a pohárszedó kisnyugdíjas pedig hetekig e látomásszerű események után nem tudott csak szódát inni. Huncut poétánk erre tört szlováksággal bemutatkozott, hogy ő bizony az új kihelyezett rabbi és hogy szeretné megnézni a zsinagógát. Mondta ezt olyan városban, ahol 50 éve nincs hitközség, a zsinagógát meg éppen két hónapja egy magánvállalkozó vette meg egy koronáért, hogy diszkót csináljon belőle, meg kiállítási csarnokot. Mivel senki nem tudott választ adni, hogyan is lehet bejutni a zsinagógába, poétánk tört szlováksággal rendelt egy korsó kóser sört és kóser borovicskát, hogy végre rájöjjenek már szegény helybéliek, hogy vicc az egész. De nem! A kósert itt úgy értette a kocsmárös, hogy gyorsan elmosta a poharakat, amelyek kvázi elmosva pihentek a pulton és abba töltötte a kért italokat. Hetek múlva tértem be cigarettát venni az említett intézménybe. Véletlenszerűen rákérdeztem, nem járt- e mostanában errefelé valami ismeretlen. Egy perc alatt hárman hatféleképpen mondták el a fenti történetet. Egyikük tudni vélte azt is, hogy talán maga Illés próféta járt erre álruhában. Azóta a pszichiáterek gyó- gyítgatják. Poéta barátom meg máig nevetve emlegeti, hogy hogyan volt rabbi tíz percig, meg mit jelent ebben a városban a kóser az Izrael nevű kocsmában. TALLÓZÓ SME Jorge Sampaióval, Portugália államfőjével készített interjút a lap, melyben Portugália EU-tagsággal szerzett előnyeiről és hátrányairól kérdezték az államfőt. Az ország egyértelműen nyert a csatlakozással, hiszen megerősödött a demokrácia, a jogállam, s az EU kohéziós és strukturális alapjainak segítségével sikerült annyira talpra állítani a gazdaságot, hogy most már sokkal kisebb a különbség Portugália és az EU legfejlettebb gazdasággal rendelkező államai között. Elismeri, hogy a délnyugati államoknak némileg köny- nyebb volt a dolguk a csadakozás során, hiszen a 80-as években még kevésbé voltak szigorúak a feltételek, s nem is tíz államot vettek fel egyszerre, de Szlovákia így is mindenképpen nyerni fog a tagsággal. Bár Portugália gazdasági értelemben valószínűleg a legkevesebbet nyeri majd az új tagok felvételével, hiszen biztosan kevesebb pénz jut majd neki, az ország egyértelműen támogatja az új tagok tagságát, hiszen emlékszik a saját felvételére is. A legújabb nemzetközi felmérések szerint Portugália lakosainak 57 százaléka támogatja az EU-bővítést, s 68 százalékuk gondolja úgy, hogy a bővítéssel nőni fog az EU politikai ereje is. A Silvio Berlusconi kormányfő szemére vetett bűnök némelyikét más európai vezetők is elkövették Olasz keresztapa Európa élén Még egy Berlusconi lovag is kevés ahhoz, hogy tönkretegye mindazt, amit Európa képvisel. Az EU jövő májusi bővítését megelőző félév mégis hosszú távú hatással lehet a közösség szellemiségére, hiszen tíz új ország vezetői immár a brüsszeli kerek asztalnál figyelik, miként is születik meg egy-egy döntés. ROCKENBAUER NÓRA Az európai sajtó nagy egyetértésben, az uniós politikusok pedig valamivel csöndesebben vetik fel a kérdést: alkalmas-e Silvio Berlusconi arra, hogy az unió soros elnökeként képviselje a közösséget a világban? A lapok „keresztapaként” és korrupt diktátorként is emlegetik Berlusconit, aki szerintük most az olasz belpolitikában elhíresült módszereit és stílusát fogja átültetni a brüsszeli politikába is. Fél év azonban erre édeskevés egy olyan sokat megért és szilárd alapokon nyugvó szervezet esetében, mint az Európai Unió. Ráadásul a Berlusconi szemére vetett bűnök némelyikét más európai vezetők is elkövették. Jacques Chirac például párizsi főpolgármesterként szintén korrupciós botrány gyanújába keveredett, és az ügyben most kezdett el kutatni az egyik vizsgálóbíró. Chirac abban is jó tanítványnak látszik, hogy hivatali idejére miként lehet alkotmánymódosítással a törvényhozástól mentességet szerezni a bűnvádi eljárás alól. A másokat sértő megjegyzésekben pedig egyenesen tőle tanulhatnának a többiek. Hiszen ki ne emlékezne még arra, ahogyan az iraki válság idején az amerikai álláspontot támogató levelek aláírása miatt infantilisnak nevezte egyes tagjelölt országok döntését. Helmut Kohlról is kiderült, hogy nem volt minden rendben pártja finanszírozása körül, és Tony Blair sem volt rest a Forma-1 számára törvényben szabályozott kedvezményeket biztosítani, cserébe a Munkáspártnak nyújtott egymillió font támogatásért. Mindezek azonban múló epizódok, vagy nem érintették az uniós politikát, és az egybetartó értékek végül is mindig átsegítették a közösséget a válságokon. Berlusconi viselkedésében az időzítés az igazán riasztó. Jövőre ugyanis nyolc olyan közép- és kelet-európai országgal bővül az EU, amelyekben a demokráciát még csak bő évtizede gyakorolják, és amelyeknek a politikai elitje részben a szocializmus alatt nőtt föl, részben a második világháborút megelőző időkből merítette elveit, politikai eszményeit. A modern euOlyan ember is képviselheti az uniót, aki szembemegy a közösség elveivel. rópai gondolkodás korábban csak keveseket érintett meg. Többük eddig is ki nem mondott csodálattal tekintett például a Berlusconi által fölépített médiabirodalomra és -befolyásra, amelynek a határai nem állnak meg a kereskedelmi tévéknél, hanem elérnek a közszolgálati csatornákig is. Ha azonban azt látják, hogy olyan ember is képviselheti az uniót, aki következetesen szembemegy a közösség elveivel, az őket is az eddig szigorúan számon kért eszmék megkérdőjelezésére késztetheti. Hiszen melyik korrupcióval vádolt politikusban nem merült még fel a vágy, hogy hivatali idejére biankó mentességet biztosíthasson magának? Sőt, Berlusconitól azt is megtanulhatják, miként lehet egyéni érdekeik védelmében hosszú ideig megakadályozni fontos uniós jogszabályok elfogadását, mint történt az például a szervezett bűnözés és a terrorizmus ellen vívott harcot segítő európai elfogatási parancs esetében. De azt is meg- szokhatják, hogy vélt vagy valós nemzeti érdekekre hivatkozva megzsarolják a közösséget, mint ahogyan Berlusconi tette, védve az uniós tejkvótákat rendszeresen túllépő olasz parasztokat. Az igazi tragédiát tehát az jelentheti, ha az újak szemében valóban a „nagy olasz” válik példaképpé, mert az tényleg kompromisszum- és működésképtelenné tenné az Európai Uniót. Graham Watson szerint, ha Olaszország is a jövőre belépő új tagországok között lenne, nem kerülne be a szervezetbe Offenzíva indult az EU soros elnöke ellen MTI-HÁTTÉR Silvio Berlusconi már eddig is Olaszország leggazdagabb embere, milliárdos médiafejedelem és egyben olasz miniszterelnök volt - most tegnaptól pedig féléves időtartamra az Európai Unió legfőbb képviselőjévé válik, hiszen Olaszország tölti be július 1-jétől az EU soros elnöki tisztségét. Ez a „karrier” azonban egy ideje számos aggodalom forrása. Az olasz miniszterelnök ellen valóságos médiaoffenzíva folyik külföldön, melynek legújabb felvonása májusban kezdődött a The Economist című brit hetilap cikkével: eszerint, habár Olaszország július 1-jével átveszi az Európai Unió soros elnöki posztját, de Silvio Berlusconi olasz kormányfő alkalmatlan a jelenlegi helyzetben szükséges vezetői szerepre, s ezért a lap lemondásra szólította fel a politikust. A The Independent című brit lap hétfői számában már úgy fogalmazott, hogy „Európát az undor egyesíti, most, hogy Berlusconi kerül az EU trónjára”, de még a tekintélyes német Der Spiegel is azt írta címlapján, Berlusconi képe fölött, hogy „Immár egész Európában játsszák a Keresztapát”. Hogy mivel vádolják az olasz kormányfőt? Azzal, hogy miközben a mostani, bonyolult körülmények között (a következő egy évben dönteni kell majd az EU alapokmányáról, végigvinni a szervezet kibővítését, s rendezni az iraki háború miatt szétzilálódott sorokat az EU-tagállamok között) a soros elnöki tisztséghez - mint a The Economist fogalmaz - „tisztánlátásra, kifinomult diplomáciai érzékre és kikezdhetetlen megbecsültségre alapuló erkölcsi magasságra van szükség”, Berlusconi nem felel meg ennek a követelménynek. Az olasz miniszterelnök ellen az elmúlt években büntetőügyek folytak (a legutolsóban a kormánykoalíció által ellenőrzött parlament éppen a napokban „mentette meg őt”, mentelmi jogot adva neki és négy más olasz közjogi méltóságnak), s jócskán vannak erkölcsi aggályok is. A Der Spiegel szerint Berlusconi „hazájában lerombolja az igazságszolgáltatást, aláveti a televíziót, s olyan törvényeket hozat a parlamenttel, amilyenekre épp szüksége van”. Az AP hírügynökség beszámolója szerint az EU-köröket Berlusconi jogi gondjai és hazai médiabefolyása mellett az olasz kormányfő közelmúltban tett külpolitikai kezdeményezései is aggasztják. Nemrégiben például - eltérve az EU hivatalos álláspontjától - felvetette, hogy Oroszország és Izrael is a szervezet tagjává válhatna, s minapi közel-keleti útja során - a nyugat-európai helyett az amerikai irányvonalat követve - nem volt hajlandó találkozni Jasszer Arafat palesztin vezetővel. Ráadásul köztudottan rossz a viszonya Romano Prodival, az EU-bizottság vezetőjével: ők ketten az olasz belpolitikában egymás riválisai voltak. Mindenesetre Berlusconi egy francia rádióadónak adott hétfői nyilatkozatában magabiztosan nyilatkozott: mint hangoztatta, az olasz EU-elnökség egyik legfőbb feladata az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok újraépítése lesz, s a Nyugatnak egységesnek kell lennie. A kormányfő az olaszországi baloldali sajtót tette felelőssé a személyével kapcsolatos külföldi bírálatokért: mint mondta, ez a sajtó háborút hirdetett ellene, amióta csak feltűnt a politikai színpadon. Berlusconi az EU soros elnökeként ma esik majd át a tűzkeresztségen: az Európai Parlamentben (EP), Strasbourgban ismerteti majd az EU soros olasz elnökségének programját. Már most tudni, hogy a zöldek tüntetést szerveznek ellene, a liberális képviselők vezetője, Graham Watson pedig egyenesen úgy nyilatkozott, hogy ha Olaszország is a jövőre belépő új tagországok között lenne, nem kerülne be a szervezetbe, mert „ennél magasabbak a követelményeink”. Ugyanakkor Pat Cox, az EP elnöke úgy vélte, Európának bizalmat kell adnia Berlusconinak és Olaszországnak. Silvio Berlusconi (Képarchívum)- Csak akkor győzhetünk, ha úgy vágtatunk, mint a szlovákiai árak! (Peter Gossányi rajza)
