Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)
2003-06-30 / 149. szám, hétfő
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 30 KOMMENTÁR — Dzurinda sütkérezik SZILVÁSSY JÓZSEF Egy éwel ezelőtt tudósítóként voltam hivatalos arra az ünnepségre, amelyet a bősi vízmű üzembe helyezésének évfordulója alkalmából rendeztek. Vége-hossza nem volt a létesítményt nemzeti hőstettként jellemző és a magyarokat ostorozó felszólalásoknak. Számomra a legemlékezetesebb Ivan Čamogurskýnak, a műtárgyat építő egyik vállalat volt vezérigazgatójának felszólalása volt, aki minden köntörfalazás nélkül kimondta, hogy ők nagy titokban már akkor megteremették a Duna elterelésének feltételeit, amikor még javában folytak a tárgyalások a csehszlovákiai és a magyarországi szakértők között. A szónok hangját jól megemelve jelentette be, hogy egyetlenegy áruló sem akadt közöttük, aki kikotyogta volna a magyaroknak és a helyszínen vizsgálódó más külföldieknek, hogy Binderék valójában mire készülnek. Ugyanez a helyzet ismédódik most a kedvezménytörvény kapcsán. Nyilvánvaló - és már az igazságügy-miniszter sem nagyon tagadja -, hogy három pozsonyi tárca boszorkánykonyhájában már megkotyvasztották az ellentervezetet. S eddig majdnem ugyanolyan hithű hazafiként viselkedtek a beavatottak, akárcsak egy évtizeddel ezelőtt a szlovák vízmű- és betonlobbi, hiszen a készülő jogi normáról most sem szivárgott ki semmiféle érdemleges információ. Mindössze az egyik szlovák hírügynökség szellőztetett meg néhány nem hivatalos értesülést. Mégis nagy a különbség a két eset között. Jelenleg ugyanis azok a magyarok, akik előtt titkolóznak, éppenséggel az MKP vezetői. Vagyis annak a pártnak a tagjai, amely a szlovákiai kormánykoalíció második legerősebb szubjektuma. Mindez a kormányfőt láthatóan nem érdekli, hiszen egyértelmű, hogy legmegbízhatóbb politikai szövetségesének a háta mögött utasítást adott vagy beleegyezett olyan tervezet elkészítésébe, amelyet jogállamban aligha lehet elfogadni, alkalmazni pedig végképp lehetetlen. Ó azonban politikai Napóleonként egyre jobban belelovalja magát a rendíthetetlen, legszlovákabb szlovák szerepébe. S hovatovább már több kárt okoz, mint Ján Slota. A nemzeti párti vezér ugyanis csak hőbörög, Dzurinda viszont kioktató és fenyegető megnyilvánulásaival ismét nacionalista indulatokat szít. Mindeközben keresztény értékrendet hirdető politikushoz méltatlan farizeusi magatartással bírálja a magyar kormányt, hogy a kedvezménytörvény parlamenti módosítása előtt nem tárgyalt szlovák partnereivel. S aztán szemrebbenés nélkül hozzáteszi: Pozsony nem hajlandó Budapesttel egyezkedni a megváltoztatott jogszabályról sem, holott még az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének dokumentuma is szorgalmazza a kétoldalú tárgyalások folytatását, illetve - egyértelműen a szlovák-magyar patthelyzetre utalva - megkezdését. Dzurinda nagyon erősnek akar látszani. Pedig rövidesen kiderül, hogy nem az. Idehaza olyan megszorító intézkedések miatt kerül nemsokára nehéz helyzetbe, amelyekről már a külföldi szakértőknek is az a véleményük, hogy meghaladják a lakosság jelentős részének teherbíró képességét. Külföldön pedig fenntartással fogadják azt a politikust, aki bármilyen ügyben haragban van a szomszédjával, és meg sem kísérli értelmes kompromisszumkereséssel helyreállítani a beszélő viszonyt. A miniszterelnök mindezekre rá sem ránt. Önelégülten élvezi, hogy a kedvezménytörvény ügyében sem Fico, sem Mečiar, de még Slota sem tud rajta fogást találni. Diadalittasan sütkérezik a nacionalista égbolt alatt, pedig a viharfelhők már vészesen gyülekeznek. Ez lenne a jogállam? TÓTH MIHÁLY Messziről jött ember, akár még jogtudós is, a Majský-sztori legújabb fejleményei láttán lelkendező véleményt mondhatna a szlovákiai jogszolgáltatásról. A vállalkozó bebörtönzése, majd néhány hónappal későbbi szabadlábra helyezése és egy héttel később újbóli letartóztatása, meg minden más, ami Majskýval e három esemény időpontja között történt, hatályos paragrafus alapján valósult meg. Emlékezzünk csak vissza, úgy 12-13 éve mekkora örömünket leltük ebben a rövid, de velős meghatározásban: jogállamban egyetlen diktatúra, a törvények diktatúrája érvényesül. Robert Fico, a legnagyobb ellenzéki párt elnöke úgyszólván naponta kijelenti: Szlovákia nem jogállam. Sokért nem adnám, ha Robert Fico lesújtó véleménye és a messziről jött ember lelkesedése közötti szakadékot azzal lehetne áthidalni, amit a hivatalban levő kormány állít a jogszolgáltatásról. Ez se lenne ugyan eszményi állapot, hiszen alaptörvényünk értelmében a bíróságok rendszere önálló és a politikai hatalomtól független hatalmi ágazat, de ne legyünk maximalisták, engedjünk a negyvennyolcból, akarom mondani a nyolcvankilencből, és ne berzenkedjünk amiatt, hogy - önkozmetikázási céllal - a kormány állít ki bizonyítványt a jogszolgáltatásról, a törvényhozó hatalom pedig tétlenül szemléli, hogyan válik semmivé a bíróságok befolyásolha- tatlanságába vetett hit. Formailag teljesen rendben van, hogy Majský védi magát. Ez - alkotmányból következő jog. Azonban az alaptörvény írott betűjéből és szelleméből az is következik, hogy az állam egyik fő kötelessége az állampolgárok jogos érdekeinek megvédelmezése. Több tízezer embernek, ha ezt a nevet hallja, hogy Majský, az az elsőszámú gondolattársítása, hogy: B. M. G. Invest és a Horizont. Márpedig ez a két cég, amelyben Majský az egyik főszereplő, a fehérgalléros rablás szinonimája. Úgy tűnik, hogy a szlovákiai jogszolgáltatásban minden paragrafus legalább kétféleképpen értelmezhető. A vizsgálati fogságból való szabadlábra helyezés engedélyezésénél abból indultak ki, hogy a gyanúsított majd nem tudja és nem akarja befolyásolni a tanúkat és cinkosait. Kiderült, hogy Majský már a tömlöcben is megtalálta a befolyásolás lehetőségét. Nem nehéz elképzelni, mi minden történt volna e téren, ha a gyanúsított szabadlábon marad. Tehát közbeléptek, akik másként értelmezik a vizsgálati fogságról szóló törvényt. Csakhogy ha ez a helyzet, akkor lassan odajutunk, hogy népszavazással döntik el, nem pedig törvényből kiindulva, hogy milliók el- sikkasztásáért felelősségre vonjanak-e valakit vagy sem. Számszerűsíthető, hogy a B. M. G. és a Horizont hány kisember összekuporgatott pénzét csalta ki. Sőt az is megállapítható, hány állampolgár igazságérzetét sérti, hogy az állami vagyon magánosítása során oly sok törvénysértés maradt felderítetlenül. Majský az alkotmány biztosította jogokkal élve és a vagyonában rejlő lehetőségek kiaknázásával védi magát. A B. M. G. Invest és a Horizont által kiraboltak tízezrei nem megalapozatlanul teszik fel a kérdést: ez lenne a jogállam? Pusztába kiáltott szó a hatalomgyakorlók szava, akik állítják, hogy Szlovákia jogállam. Sok emberrel ezt egyelőre nem tudják elhitetni. Társadalmunkra nézve ez talán még a B. M. G.-esetnél és Majskýnál is nagyobb veszély. Kíméletlen kormányunk miatt januártól nemcsak pénzért, hanem gyógyszerekért is koldulni fogunk... (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG Donor lett, azaz halála után máso kon segített a rablótámadásbar meghalt veszprémi postás. A férfi kedden egy veszprémi lakóteleper lőtték fejbe, támadója magával vitte a nála levő pénzt. Az újság úgy tud ja: a kórház engedélyt kért a rend őrségtől arra, hogy donorként je lenthesse a férfit. A postás szerveivé állítólag két vesebeteg ember életéi mentették meg az orvosok. NÉPSZAVA A tavaly július 4-i tüntetés évfordulóján ismét utcai demonstrációt szervez a radikálisan jobboldali Szabad Magyarországért Mozgalom. A tüntetők pénteken újra az Erzsébet hídnál gyülekeznek. A választási szavazatok újraszámlálását követelő tavalyi megmozduláskor többen megsérültek, a rendőrök 57 embert állítottak elő. Az SZMM felhívása szerint azért gyűlnek össze, hogy ki- álljanak a demokratikus és állampolgári jogok mellett. A Szabad Magyarországért Mozgalom korábban az uniós csatlakozás ellen kampányolt, a mozgalom plakátját betiltották, mert horogkereszt szerepelt rajta. Prágai bírósági döntés a nyolcvanas évek végén megbukott rezsim egykori két hatalmasságának ügyében: Jakes és Lenárt nem hazaáruló Miloš Jakeš és Jozef Lenárt, a nyolcvanas évek végén megbukott csehszlovák szocialista rendszer egykori két hatalmassága most már nyugodtan alhat. KOKES JÁNOS A prágai fellebbviteli bíróság ugyanis a napokban felmentő ítéletet hirdetett ügyükben, illetve megerősítette az alsóbb instancia döntését, mely szerint a két volt politikus 1968 augusztusában, amikor egykori közös hazánkat megszállták a baráti és szövetséges Varsói Szerződés hadseregei, hogy véget vessenek az Alexander Dubček nevével fémjelzett, Prágai Tavaszként közismertté vált reform- és demokratizálódási folyamatnak, nem követett el hazaárulást. A Prágai Városi Bíróság még 2002 szeptemberében mindkét egykori politikust felmentette, mert úgy találta, hogy a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és Dokumentáló Hivatal által felhozott vádat nem sikerült bebizonyítani. Az államügyész azonban akkor megfellebbezte a döntést, de a fellebbviteli bíróság a múlt csütörtökön megerősítette az alsóbb szintű taláros testület döntését. Bár az ügyészségnek még lehetősége van a Legfelsőbb Bíróság elé vinni a pert, szakértői vélemények szerint már gyakorlatilag szinte nincs remény a mostani döntés megváltoztatására. Vlastimil Kraus államügyész is óvatosan nyilatkozott; kijelentette, hogy csak a döntés írásos anyagának áttanulmányozása után határoz arról, hogy a legfelsőbb bírósághoz fordul-e vagy sem. A két egykori politikai vezető a fellebbviteli bíróság döntését szemmel láthatóan megkönnyebbüléssel fogadta. Mindketten úgy nyilatkoztak, hogy reményeik szerint a kilencvenes évek közepétől húzódó ügy ezzel gyakorlatilag lezárult. Jakeš és Lenárt is igazságosnak minősítette a bíróság ítéletét. Újságíróknak nyilatkozva ismételten hangsúlyozták: nem érzik magukat bűnösnek, s a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és Dokumentáló Hivatal által kezdeményezett eljárást politikai pernek tekintik, amely egyszerű bosszú volt a szocialista rendszerben játszott politikai szerepükért. Miloš Jakeš a nyolcvanas évek második felében Csehszlovákia Kommunista Pártjának főtitkára, Jozef Lenárt pedig a hetvenes és a nyolcvanas években Szlovákia Kommunista Pártjának első titkára volt. A vád szerint 1968 augusztusában azzal követtek el hazaárulást, hogy a Varsói Szerződés hadseregeinek csehszlovákiai bevonulása után segítettek Moszkvának törvényesíteni a megszállást. A két funkcionárius a csehszlovákiai szocialista reformkísérlet, a Prágai Tavasz idején is tagja volt a legfelsőbb vezetésnek. Jakeš Csehszlovákia Kommunista Pártja központi ellenőrző bizottságának az elnöke, Lenárt pedig a párt központi bizottságának a titkára volt. A reformkísérletnek, amelynek annak idején hatalmas támogatása volt a lakosság körében, a Varsói Szerződés hadseregeinek augusztusi bevonulása vetett véget. Jakeš és Lenárt annak idején a prágai szovjet nagykövetségen többedmagával részt vett azon a tanácskozáson, amelyen egy „munkás-paraszt kormány” felállításáról volt szó. Ez lett volna hivatva a megszállást támogatni és „törvényesíteni”. Mindketten állítólag hajlandók voltak tisztséget vállalni ebben a kormányban, márpedig ez a korabeli hatályos törvények szerint hazaárulásnak és a fennálló társadalmi rend felforgatására irányuló kísérletnek minősült, mivel Csehszlovákiának az adott időben volt alkotmányos kormánya. A Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és Dokumentáló Hivatal a kilencvenes évek közepétől foglalkozott ezzel a nagy társadalmi érdeklődésre számot tartó üggyel, de végül is a hazaárulást nem sikerült a vádlottakra rábizonyítania. Az ügyben érdekelt többi személy időközben már elhunyt, kivéve Vasil Biľakot, aki akkoriban a szlovákiai kommunisták élén állt. Biľakot a prágai vizsgálóbírák szintén kihallgatták, de nem indíthatnak eljárást ellene, mert külfölBosszú volt a szocialista rendszerben játszott politikai szerepükért. di állampolgár. A „munkás-paraszt kormány” felállítása akkor egyebek között azért sem sikerült, mert Ludvík Svoboda, Csehszlovákia államfője nem volt hajlandó elismerni ezt a tervezett szovjetbarát kabinetet. Az események aktív szereplőinek a tanúsága, valamint más fennmaradt közvetett vallomások szerint a „megbeszélésen” részt vevő csehszlovák kommunista politikusok sem támogatták mindnyájan és egyértelműen az ügyet, sőt ellenezték. A szovjet javaslatnak állítólag Vasil Biľak, Alois Indra és Drahomír Kolder volt a legfőbb támogatója. A Prágai Tavasz kapcsán így tehát eddig csak egy volt magas rangú politikust ítéltek el, de az sem volt meggyőző. Karel Hoffmann, aki a hetvenes és a nyolcvanas években a csehszlovák szakszervezeteket vezette, s tagja volt a párt szűkebb vezetésének, szintén hazaárulás vádjával került bíróság elé. Hoffmann 1968-ban mint a Csehszlovák Távközlési Hivatal elnöke augusztus 21-éré virradó éjszaka kikapcsoltatta a központi rádió műsorait továbbító rendszert, hogy megakadályozza a megszállásról szóló objektív hírek sugárzását. A hazaárulást azzal követte volna el, ha ezt az intézkedést a megszállókkal együttműködve tette volna meg. Ezt azonban nem sikerült bebizonyítani. Hoffmann azzal védekezett, hogy akkoriban minden éjszaka kikapcsolták a berendezéseket, ezért utasítása - hogy függetlenül a rendkívüli helyzettől, szintén elhallgassanak a rádiók - természetes volt. Ezen a ponton azonban a bíróság más véleményen volt, s négyévi szabadságvesztésre ítélte a volt politikust, mert „visszaélt hatalmával”. Függetlenül attól, hogy ki mit gondol erről, az azonban biztos, hogy ez azért mégiscsak más, mint egy hazaárulás. Ráadásul még így sem biztos, hogy a ma 78 éves Hoffmann börtönbe kerül, mert fellebbezett, illetve nem kizárt, hogy ügye egy korábbi államfői amnesztia alá esik. Prágában a rendszerváltás óta már több volt magas rangú kommunista politikus ellen folyt bírósági eljárás (néhány esetben még most is folyik). Ľubomír Štrougal volt kormányfő ellen például több pert is indítottak, de a taláros testületek egyikben sem találták bűnösnek. Börtönbüntetést a volt kommunista politikusok közül eddig csak Miroslav Štépán egykori prágai első párttitkár kapott, mégpedig a bársonyos forradalom előtti tüntetések kemény szétveréséért. Štépán mintegy másfél évet töltött börtönben, majd büntetésének további részét jó magaviseletére való tekintettel elengedték. LEVÉLBONTÁS Bravó, bravó, pedagógusok! Na végre, hogy meg merték tenni, amit már rég meg kellett volna! Nem vonultak az utcára, nem volt ugyan látványos és hangos a sztrájk, de remélem, lesz egy pici foganatja! Nem a fizetések emeléséért folyt elsősorban - mint ahogy ezt sokan képzelik -, hanem azért, hogy a 21. század embereit ne 18. századi körülmények között oktassuk tovább. Ne csak szajkózzunk a tanítás modernizálásáról, hanem teremtsen elő rá az állam pénzt is! Ha már mégis szó esett az anyagiakról, annyit mégis megjegyeznék, hogy a mi pedagógusaink fizetését a szomszédos államokbeli tanítók béréhez sem hasonlíthatjuk, pedig ott sem milliomosok az oktatók. Ebből a fizetésből a fiatal pedagógusok hogyan alapítanak családot, hogyan nevelnek gyermeket és hogyan képezik magukat tovább, miből vásárolnak könyvet, szakfolyóiratot? Nagyon csodálkoztam viszont azon, hogy mégis sokan nem sztrájkoltak. Vagy éppen ez az egy napi munkabér hiányzik ahhoz, hogy megnősüljenek, férjhez menjenek? Elgondolkoztató: hogyan tudnak majd kollégáik szemébe nézni, egy célért, a gyermekek javáért, közösen dolgozni? Nem tudom, az egyes iskolák vezetősége mennyit tett a sztrájk sikeres lebonyolításáért, de a június 20-án megszólított igazgatók nyilatkozataiból ez egyértelműen nem derült ki. Nem tudni, hogy ők végül is a barikád melyik oldalán állnak, és sokan közülük a szakszervezetek háta mögé rejtőzve várják a minisztérium „bölcs” döntését. Martin Frone miniszter szerint nem volt jogos a pedagógusok egynapos munkabeszüntetése. Sőt František Tóth államtitkár cinikusan azt is kijelentette a tévében, hogy egyes szülők fele pénzért dolgoznak, mint a pedagógusok, mégsem sztrájkolnak. Azt viszont elfelejtette mondani, hogy iskolába is csak feleannyit jártak. No meg az ő fizetése mellett más se sztrájkolna. Még valami: ő is jobban tenné, ha azon ügyködne, hogy iskolaügyünk helyzete a béka hátsó részénél végre feljebb kerüljön! Elsőként mindenesetre dicséretes, hogy léptek végre a pedagógusok. Gratulálok, de ne hagyják magukat befolyásolni a sztrájktörők által, nehogy a továbbiakban megtörjék elhatározásaikat! Doró György Tornaija
