Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)
2003-06-26 / 146. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 26. KOMMENTÁR Minimális a minimum SIDÓ H. ZOLTÁN Októbertől a jelenlegi 5570 koronáról 5950 koronára emelkedhet a minimálbér Szlovákiában - jelentette be tegnap a szociális és munkaügyi minisztérium. Nem nagy előrelépés, az alig 400 koronás emelés alig segít az ekkora fizetésből tengődőkön. Az is igaz, hogy a hivatalos statisztikák szerint a munkavállalók kevesebb mint egy százaléka keres csupán ennyit. Másrészt a minimálbér igazodási pont, nem egyszer ehhez viszonyítják, alakítják a többiek bérezését. A bejelentés nyomán két ellentétes vélemény csap össze. Az egyik szerint ennél radikálisabb bérrendezést nem engedhet meg a gazdaság - ezt nyilvánvalóan a munkaadók mondják. A másik szerint az emelés messze nincs összhangban a kívánalmakkal, a tervezett helyett a 8100 korona volna a méltányos - igen, eltalálták, ez a szakszervezetek álláspontja. Szlovákia, mint a felzárkózó országok általában, csapdahelyzetben vergődik. Ha a kormány a lakosság kedvében szeretne járni, és lényegesen feljavítaná a minimálbért, akkor megtorpanhatna a gazdaság törékeny növekedési üteme, a külföldi beruházók szemében kevésbé volnánk vonzók. Ha viszont mindent a gazdaság érdekeinek rendel alá, akkor a polgárok elégedetlenségével számolhat, ennek jele az egyre gyakoribb tiltakozás, tüntetés. Ráadásul a Dzurinda-kormány olyannyira meg szeretne felelni az új követelményeknek, olyan gyors tempójú reformokat vezet be, hogy még az egyébként mindig konzervatív Világbank és a Nemzetközi Valutaalap is a tempó visszafogását javasolta. Ha szemügyre vesszük a térségünkben megállapított minimálbérek nagyságát, azt tapasztaljuk, hogy még a lengyel, a cseh és a magyar minimumtól is lényegesen elmaradtunk. A képet teljesebbé teszi a következő tény: a statisztikai hivatal adatai szerint ebben az évben a reálbérek visszaesésének néztünk elébe, ráadásul jövőre fizetéseink szintén nem fogják követni az infláció ütemét. Vagyis a polgárok szempontjából teljesen jogos a jobb fizetés iránti igény, míg a gazdaság egyelőre nem képes az érdemi javulás alapjait megteremteni. Olyan ez, mint amiről Karinthy Frigyes írt a tömött busz kapcsán: akinek sikerült felszállnia a buszra, az nyugtatta a peronon maradókat, mondván, értsék meg, nincs több hely. Aki viszont lemaradt a járműről, az lázongott, a tömegközlekedés átszervezését követelte, sőt egyenesen forradalmi tettek után kiáltott. A saját fizetési szalagját a kezébe véve mindenki eldöntheti: elfogadja-e a kialakult helyzetet vagy sem. JEGYZET Nyugodj békében! MOLNÁR NORBERT Pozsony belvárosában, az egyik legfölkapottabb kricsmi utcai teraszán ülünk, amelyet a nagy francia jövendőmondóról neveztek el, akit mi csak Gyu- lázunk. Este hat óra van. Jön a pincér, fukar kedvességgel megkérdi, mit szeretnénk. Szeretnénk tudni, mi takar az a furcsa megnevezés, amit napi menü gyanánt kínálnak, amire ugyanolyan hangnemben azt válaszolja, fogalma sincs. Rendelünk italt, de tudni szeretnénk, mi az a furcsa csirke, ezért várunk az ételrendeléssel. A pincér visszajön, érdeklődünk a furcsa csirke iránt, amire a főúr közli, ha holnap eljövünk, pontosan elmagyarázza nekünk, mit takar a megnevezés, de neki most nincs ideje ilyen hülyeségekkel foglalkozni. Gondoltuk, reménytelen eset, este hatkor sem tudja, mit kínált egész nap menüként, beletörődünk sorsunkba, rizottó lesz ötször. A mellettünk levő asztalhoz leül egy kisebb olasz társaság, ha finoman akarok fogalmazni, kapatosán. Három sört rendelnek, szórakoztatják a nagyközönséget, mindenkit fényképeznek, de nem tolakodóak. Visszafogottan harsányak. Majd az egyik egy bizonytalan mozdulattal a földre teríti a söröspoharat, amely szilánkokra hull. Kedvenc pincérünk odalép az asztalhoz, és közli velük, hogy persona non graták lettek, hagyják el a kocsma területét. Az olaszok csak néznek, nem értik, mondják, tessék lefordítani. A pincérnek felcsillannak a szemei: O.K., translating, Good bye!, egy félreérthetetlen mozdulattal alátámasztja mondanivalóját. Minden vendég megrökönyödik, az olaszok eloldalognak, mi pedig kikérjük a számlát, egy percig sem maradunk tovább. A morcos főúr kihozza a számlát, amin egy sörrel több szerepel, mint amennyit ittam. Szokásunkkal ellentétben fillérre kiszámoljuk, majd amikor elmegy ráírom a számlára: Csak két sört ittam, nem hármat. Egy másik, jól bevált helyre, a Nyugodj békébenbe megyünk. Éjszakába nyúlik városi kalandozásunk, éppen a taxihoz ballagunk, amikor a sötétből fel- rejlik az ominózus pincér alakja. - Van egy söre nálam! - kiabálja. - Örülök, hogy olvas üzeneteket - mondom neki mosolyogva. Nem tudja, hogy nincs nála söröm. Soha többé nem fog ő engem kiszolgálni. FIGYELŐ SME „Nincs ostobább konfliktus a politikai univerzumban” annál, mint ami az Európai Unió két leendő tagországa, Szlovákia és Magyarország között a kedvezménytörvény körüli perlekedésben kialakult - írja tegnapi Kárpáti rapszódia című kommentárjában a szlovák napilap. Miféle területenkívüliségről beszél a szlovák kormányfő, Mikuláš Dzurinda, aki elfogadhatatlannak tartja, hogy „egy idegen ország törvényének hatálya legyen Szlovákia területén?” - kérdezi a cikkíró, Peter Schutz. Kifejti: a törvény akkor törvény, ha az általa rendelt eljárást az állami hatalom számon kérheti és annak nem teljesítését szankciókkal büntetheti. „Szlovákiában a Szlovák Köztársaság törvényei kérhetők számon, mégpedig csakis a szlovák állami hatalom által. A magyar törvénynek Szlovákiában sosem lehet érvényessége, nem lehet hatálya sem, hiszen Budapest annak teljesítését nem kényszerítheti ki. Ezért: ha a kisebbséghez tartozó személyek élni kívánnak a kedvezménytörvény kínálta kedvezményekkel, azt abból a szlovák alkotmányból eredő szabad elhatározásuk jogán teszik, amely a szlovákiai magyar polgártársaknak is megenged minden cselekvést, amit a törvény nem tilt” - fogalmaz a cikkíró.- Gyanúm szerint a mi koalíciónk nem lesz hosszú életű. (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Politikusaink nyilván abban bíztak, hogy a csatlakozás minden gondunkat megoldja Schuster példája Alig telt el huszonnégy óra a kedvezménytörvényről szóló magyarországi parlamenti szavazás óta, s Rudolf Schuster szlovák köztársasági elnök Strassbourgban máris elpanaszolta a Szlovákiát sújtó törvény diszkriminatív jellemvonásait. SOÓKY LÁSZLÓ Erről a magyarok ellen bármikor bevethető diplomáciai stílusról írt Edvard Beneš már a diplomamunkájában, ezt sugallt a T. G. Masaryk számos alattomos megnyilvánulása, így viselkedett dr. Vladimír dementis, majd Chňoupek külügyminiszter, s hasonló jellemről tesz napirenden tanúbizonyságot Eduard Kukán is. A módszer nem túlságosan elegáns, de a probléma állandó jellegű céltudatos ismételgetése általában eredményre vezet, megrázó történelmi példákat sorolhatnánk bizonyítására. A szlovákiai magyar politikai és társadalmi élet meghatározó szereplői a napokban éppen öt éve nem szólaltak meg a Felvidék magyarságának érdekeit védendő, (hacsak nem tekintjük annak Duka Zólyomi Árpád június 25-i strassbourgi hozzászólását), sem Strassbourgban, sem Brüsszelben, pedig lett volna miről beszélni. így történhetett, hogy az Európai Bizottság, mely előkészítő és javasló testületé az Európa Parlamentnek, nem szerzett tudomást azokról a Szlovákiában hatályos törvényekről, amelyek hátrányosan megkülönböztetik a magyarokat az államalkotó szlovák nemzettől, mint ahogy azokról a kormányrendeletekről vagy alacsonyabb szintű intézkedésekről sem, amelyek ellehetetlenítették egyes intézményeinket. Ezek után senki sem csodálkozhat afölött, hogy öt éve a Szlovákiáról szóló országjelentések említést sem tesznek a felvidéki magyarság helyzetéről, vagy ha mégis, akkor egy-egy pozitív töltetű gondolat erejéig. Amit elhallgattunk, a teljesség igénye nélkül az alábbi meghatározó tételeket tartalmazza: a munka- nélküliség a magyar többségű településeken meghaladja a 35%-ot, ami több mint a kétszerese az országos átlagnak; a magyarok által többségben lakott déli területeken nem történt gazdasági fejlesztés, ami hosszútávon a magyarok életterének elsorvadásához vezet, a kárpótlásokból való általános kirekesztés; a gyalázatos transzformációs törvény, amelyet a most az MKP-hoz dörgölőző Mečiar-kormány a magyarokon próbált ki, s 35 milliárd korona értékű vagyonvesztést jelentett; a diszkriminatív nyelv- és köz- igazgatási reformtörvény; a magyar alapiskolákban használatos történelemkönyveknek a magyar nemzetre nézve dehonesztáló tartalma. A felsorolás itt véget érhet, ám számos terület sérelmeit nem tartalmazza. Ilyen például a felsőoktatás, ezen belül a kormányprogramnak azon része, amely egy magyar egyetem létrehozására kötelezi a koalíciós partnereket, ugyanakkor a SzlovákiA kedvezménytörvény és a szlovák reakció kicsinyes és szánalmas. áról készült 2002-es országértékelés érdekes módon egy, a nyitrai egyetemen létrejövő kart emleget, pedig az országjelentést jóval a kormány- program elfogadása után hozták nyilvánosságra. Lett volna tehát miről beszélni az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében, felelős politikusaink viszont nyilván abban bíztak, hogy az EU-csadakozás megoldja minden gondunkat. Az üyen elképzelés lehet egy jóhiszemű, végtelenül optimista taktika része, de nem lehet egy hosszú távon gondolkodó nemzetstratégia alapja, főként akkor nem, ha egy bizonyos ponton túl nem létezik alternatíva. A kérdést persze megközelíthetjük azon szempont figyelembevételével is, hogy egyenleg vonható-e a határon túli magyarságnak a magyarországi parlament által 2003. június 23-án elfogadott ún. kedvezménytörvény által való megalázása és a művileg hergelt nemzetközi közvélemény reakciói között. Igen, mert e silány törvénynek ugyanúgy nincs köze a határon túli magyarság status quojához, mint a szlovák politikai elitnek az itt élő nemzeti közösségek irányába gyakorolható nagyvonalúsághoz és nagylelkűséghez. Viszont mind a kedvezménytörvény, mind pedig a szlovák reakció kicsinyes és szánalmas. Rudolf Schuster pillanatok alatt elfelejtette, hogy a magyarok emelték őt a köztársasági elnöki székbe, Dzurinda holdudvara viszont immáron elhanyagolhatónak tekinti azt a csekélységet, hogy a felvidéki magyarpolitikai elit lojalitása nyitotta ki az EU-ra nyíló ajtót. A számon kérhetőt viszont számon kell kérni mind a Koalíciós Tanácsban, mind a nemzetközi politika színterén. Visszatérve az elméletileg ránk, határon túli magyarokra vonatkozó kedvezménytörvény-torzóra, annyit érdemes megjegyezni, hogy bizonyára jelentős bátorságra, elszántságra és gátlástalanságra van szükség ahhoz, hogy valaki egy ilyen minősíthetetlen törvényt velünk hozzon összefüggésbe, miközben nem restelkedik amiatt, hogy a törvény kishitűsége által nemzeti öntudatunkban sért bennünket, ha olvasmányélményeikből rémlik még, hogy mit jelent a nemzettudat fogalma. Ebben az esetben nem helytálló Kovács László magyar külügyminiszternek azon érvelése sem, miszerint a Magyar Állandó Értekezleten a felvidéki magyarság képviselői egyetértettek a törvénytervezet módosításával. Túl szűk volt a mozgásterük ahhoz, hogy érdemben érvelhessenek, mivel, ha az egyik síkon a felvidéki magyarság érdekeit képviselték is, mint választott és köztisztviselők esküt tettek a Szlovák Köztársaság Alkotmányára. Ez a tudathasadásos állapot (vagy folyamat?) számtalan furcsa helyzetet teremtett már ez idáig is, amelyek következményei nem csupán beláthatat- lanok, de hosszú távon végzetesek is lehetnek. Mikael Mayol EP-képvi- selő úgy vélekedik, hogy a nemzeti közösségek, ha a saját törvényhozásukban nem harcolják ki a jogaikat, az EU-ban az esélytelenek jelentős csoportját gyarapíthatják csupán. Idehaza érdemes lenne elgondolkodni Mayol úr véleménye fölött, a magyar törvényhozás többségét alkotó kormánypártoknak viszont afölött, hogy 13 évvel a kommunizmus bukása után miért éppen a proletár internacionalizmus egy politikailag és diplomáciai szempontból dilettáns változatát kívánják a határon túl élő magyar nemzetrészre zúdítani. TALLÓZÓ LENGYEL LAPOK Andrzej Niewiadowski, a Rzeczpos- polita pozsonyi tudósítója megállapítja, hogy a törvény alapelveinek liberalizálása ellenére a jogszabály továbbra is „óriási emóciókat gerjeszti’ Szlovákiában. Idézi Mikuláš Dzurinda szlovák miniszterelnök hétfői nyilatkozatát, mely szerint a szlovák kormány a belügyekbe való beavatkozásnak fog tekinteni minden olyan kísérletet, ha egy másik állam rá akarná kényszeríteni saját törvényeit az országra. A tudósító szerint Medgyessy Péter magyar miniszterelnök Dzurinda bírálatára válaszul maradt távol a visegrádi négyek miniszterelnöki csúcstalálkozójától, amely tegnap este nyűt meg az alacsony-tátrai Táléban. Megemlíti továbbá, hogy a kedvezménytörvény módosítása kiélezte a szlovák kormánykoalíción belüli feszültséget, amelyet amúgy is súlyos válság fenyeget az abortusztörvény kapcsán. Tornász Grabinski, a Gazeta Wyborcza munkatársa szerint Szlovákiában a gyermekeiket magyar tannyelvű iskolákba járató szülőknek adott iskoláztatási támogatás váltotta ki a legnagyobb felzúdulást, és ezen nem segített az sem, hogy a módosított törvény ezt a támogatást kiterjesztette a nem magyar anyanyelvű szülőkre is. Szlovákia nem zárja ki, hogy 100 százalékos adót vessen ki erre a támogatásra - mutat rá. NEUE ZÜRCHER A svájci lap „Huzavona Magyarország státustörvénye körül” és „Bírálat külföldön és Brüsszelben az enyhítés ellenére” címmel közölte tegnap tudósítója cikkét. A cikkíró megállapítja: a magyar parlament enyhítette az úgynevezett státustörvényt, amelynek segítségével a környező országokban élő magyarokat kívánják támogatni. Szlovákiában és Romániában azonban a változtatásokat mint elégtelent már elutasították, s európai intézmények is bírálják a törvényt. A törvényen a környező országok ötiős nyomására enyhítettek. „A változtatások ellenére a jelek szerint nem született valami jó csillagzat alatt a szocialistaszabaddemokrata budapesti kormány kísérlete, hogy támogassa a külföldön élő magyarokat kulturális identitásuk őrzésében. Romániából és Szlovákiából nyomban békíthe- tetlen hangok hallatszottak” - írta a cikk szerzője, ismertette a román és szlovák állásfoglalásokat, és felidézte, hogy Magyarország a trianoni békeszerződéssel elvesztette területe két- és lakossága mintegy egyhar- madát. A tudósító hozzátette: Szlovákiában időközben a magyar nemzetiség státusq körüli viszály a kabinet számára valóságos próbatétellé nőtte ki magát, mivel a kormánykoalíció része a Magyar Koalíció Pártja is - s belépését a kormányba Euró- pa-szerte a népek élő megértésének példájaként ünnepelték -, s a Magyar Koalíció Pártja képviselője, Csáky Pál uniós integrációval foglalkozó miniszterelnök-helyettes jelezte, hogy pártja élesen fel fog lépni, ha a négy koalíciós partner közül akár csak egy is intézkedéseket javasol a törvény ellen. Pozsonyban ugyanis hosszabb ideje szó van egy antitörvényről, amelynek célja a státustörvény potenciális befolyásának közömbösítése lenne. Az erről folyó vita sokat rontott a Szlovákiában élő 560 ezer magyart képviselő Magyar Koalíció Pártja és koalíciós partnerei közötti viszonyon - írta a svájci lap tudósítója. Szerbia - a múlt hagyatékaként - továbbra is egy „titkos állam logikája szerint működik" Inkább kérdőjel van a Jovanovics-ügy végén PETKY JÓZSEF A szerb kormány pontot tett a Ce- domir Jovanovics miniszterelnökhelyettest érintő „bizarr ügyre”, amely nem ingatja meg az országot - jelentette ki Zoran Zsivkovics szerb kormányfő. Jovanovics hétfőn, válaszolva az őt ért vádakra, a parlament igazságügyi és nemzetbiztonsági bizottsága előtt beismerte, hogy találkozott a Zoran Djindjics szerb miniszterelnök meggyilkolásával vádolt zimonyi klán két vezetőjével, de - mint mondta - csak azért lépett velük kapcsolatba, hogy fény derüljön különféle múltbeli bűncselekményekre, és megnyugtatóan rendeződjenek az állam biztonságát is veszélyeztető ügyek. Zsivkovics a Főnét belgrádi magánhírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy a Jovanovics elleni vádak „indokolatlanok”, s ezek valójában a kormány elleni „legprimitívebb támadások”. Emlékeztetett arra, hogy Jovanovics meghallgatása után a parlamenti bizottságok azt a következtetést vonták le, hogy a politikus nem vett részt a zimonyi klán összeesküvésében, s ugyanúgy célpontja volt a maffiának, mint Djindjics. A bizottsági meghallgatás után a kormány és a Demokrata Párt pontot tett az egész „bizarr ügyre” - szögezte le a kormányfő. A Glas Javnosti című belgrádi lapnak nyilatkozó politológusok és jogi szakértők szerint Jovanovics vallomása után világos: Szerbiában nem létezik demokratikus intézményrendszer, s a múlt hagyatékaként az ország továbbra is egy „titkos állam logikája szerint működik”. Múltbeli ténykedéseiből ítélve Jovanovics több volt, mint a kormányzó koalíció frakcióvezetője, s mintha a titkosszolgálatoknak dolgozott volna. Egy demokratikusan működő államban nem lehet politikus az, aki együttműködik a titkosszolgálatokkal vagy akár munkaköréből adódóan kapcsolatot tart fenn bűnözőkkel - vélekednek belgrádi szakértők.
