Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)
2003-06-24 / 144. szám, kedd
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 24. KOMMENTÁR Mire csábít a közpénz? PÁKOZDI GERTRÚD A költségvetési pénzek felhasználásának törvényességét felügyelő számvevőszék szakemberei lehetségesnek tartják, hogy a jövőben az eddiginél nagyobb gondot okoz az önkormányzati korrupció. Az előrejelzést bizonyára arra az ismert tényre alapozzák, hogy a pénz jelenléte korrupcióra csábít. Márpedig az önkormányzatok jelenlegi pénztelensége szükségszerűen átmeneti jelenség. Sőt, nem is egészen átmeneti, hiszen a decentralizált közigazgatás már most, a szerény lehetőségek idején is a korábbiaknak többszörösével rendelkezik. Mivel a korrupció jelenlétét vizsgáló felmérések mindegyike megerősíti a fel- tételezést, hogy Szlovákiában egyelőre túl sok hivatalnok bizonyul gyengének a pénz csábításával szemben, érthető, hogy már folynak az előkészületek a területi önkormányzati rendszer ellenőrzéséről szóló törvény kidolgozására. Ha minden az elképzelések szerint halad, a parlament várhatóan már az idén jóváhagyja a számvevőszék e tevékenységre is kiterjedő jogkörének megerősítését. Vajon nem a hivatalnoki apparátus újabb terjeszkedéséről van szó? E feltételezésnek ellentmondanak a számvevőszék által a múlt héten közzétett adatok. Minisztériumokban és egyéb költségvetési szervezetekben végeztek ellenőrzést. Mivel az adófizetők által az államkasszába befizetett pénzek felhasználásáról van szó, senki számára sem lehet közömbös, gazdaságosan, a törvényekhez igazodva költik-e el a hivatalok a rendelkezésükre álló milliókat, vagy sem. Azt még az ellenőrök sem állítják, hogy saját zsebre dolgozna a hivatalnok, ha, mondjuk, az előírásoktól eltérően milliós előlegek kifizetésére adja áldását. Tény azonban, hogy ahol követhetedennek bizonyul az állami pénzek útja, ott fennáll a veszélye, hogy oda is jut belőle, ahová nem szánták. Az egyik ellenőrzött szervezetnél több mint 75 mülió korona költségvetési pénz felhasználását ellenőrizték. Könyvvitelében akkora káoszt tapasztaltak, hogy az ellenőröknek apait-anyait be kellett vetniük, hogy kiigazodjanak benne. Csaknem 6 millió koronát tett ki a szabálytalanul felhasznált ösz- szeg. Nem csoda, hogy az ellenőrzési jegyzőkönyvet a pénzügyi rendőrségre is eljuttatták... Másutt szolgálati gépkocsit vettek igénybe magáncélra, miközben a hivatal benzinköltségként mintegy 100 ezer koronát fizetett ki a kocsi használójának. Sokszor nem jogosuladan haszonélvezőről van szó, hanem egyszerűen a szakértelem hiányáról. De így is, úgy is az adófizető húzza a rövidebbet. Arról nem szól a jelentés, hogy mi lesz a költségvetési pénzt sajátként kezelő hivatalnok sorsa. A számvevőszéknek nem a büntetés a feladata. Ha bebizonyosodik a szándékosság, netán a saját zsebre dolgozás gyanúja, a bűnüldözésnek kell szóhoz jutnia. Az államnak viszont kötelessége az ellenőrzés, mert ha nem teszi, a nehezen összekapart költségvetési bevételek szinte észrevétlenül kifolynak a hivatalnoki kezekből. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az állami költségvetésben mennyi lehet az eleve megkérdőjelezhető, de „szokásból” kiutalt tétel, olyan, amelynek felhasználása az adófizető számára a legkisebb haszonnal se jár. Az iskolákat meg közben a bezárás veszélye fenyegeti... JEGYZET Se hal, se gomba SZÁSZI ZOLTÁN Minden reggel nekiindul a hegynek, már hetek óta. Délelőtt tízre felettébb csalódottan visszaér, az éppen zárni készülő kocsmában megiszik egy kis sört, aztán az üres kosárral hazaballag, konzervet melegít, eszik, és megy délután a folyóra horgászni. Nem milliomos, nem úri passzióból teszi, amit tesz, hanem csökkentett rokkantsági nyugdíjának némi javítása érdekében. így megy ez hetek óta. Néha apró házimunkáért kap egy ötvenest vagy százast egyikmásik öregtől a faluban, ideig- óráig ebből is meg lehet élni. Inkább órákig. Vagy három hete mindig üres a kosár, nincs egy szem gomba sem, pedig ebből azért lehetne valamit keresni. A szomszéd járási székhelyen százast adnak kilójáért, ha van. De nincs. Pedig a legjobb helyeket bejárta, nyoma sincs még a barna kalapú áldásnak. Az idő a pe- cabotnak se kedvez. Egész délutánok múlnak el, az úszó meg se pöccen, nincs kapás, csak lóg a zsineg unottan. Néha egy-egy szeméthal belekap a horogba, tízcentis kárászok birkóznak a hegyes kampóval, de ezzel is csak a baj van. Megsütni kicsi, megnőni úgyse fog, mert valaki más még ezt is hazaviszi, de ő azért csak visszadobálja az ezüstös csillogású halat a folyóba. A mező siralmas képet mutat hazafelé jövet. A búza alig húszcentis, ritka szép az árpa is, de inkább ritka, mintsem szép, hát, kínjában énekelhet az ember, hogy ritka búza, ritka árpa, ritka rozs... De még csak babája sincs hozzá, se csúnya, se takaros, mert ugyan kinek kell olyan ember, aki havi ezernégyszázat visz haza?! Se hal, se gomba, még az aratási segédmunka is veszélyben e miatt az idő miatt. Menjen talán koldulni? Hívták már, mondván, olyan jó becsületes képe van, ha kimenne, mondjuk, Svájcba, napi ötszázat adnának neki. Igaz, koronában, ám neki ez is nagy pénz. De nem megy. Marad a reményteljes reggeli séta, ki a hegyre, ha üres is a kosár, meg marad a délutáni horgászat, ha meg se mozdul az úszó, akkor is. Mert embernek kell maradni. Pedig de kutya nehéz mostanában! Pláne havi alig ezerötszázból... FIGYELŐ LIB É RÁT I O N A szaloniki uniós csúcsértekezlettel lezárult az európai karaván- szerájok korszaka: ezentúl valamennyi állam- és kormányfői találkozót Brüsszel lát vendégül, amely rendelkezik az ilyen eseményekhez szükséges feltételekkel - írja a francia lap. Szerinte az EU Görögországban rendezett hét végi csúcstalálkozójának körülményei kaotikus állapotokat mutattak. A küldöttségeket és a sajtó képviselőit a tanácskozás helyszínétől 80-150 küométerre fekvő szállodákban tudták csak elhelyezni. Tony Blair brit kormányfő nem tudott meleg vízben zuhanyozni, José-María Aznar spanyol miniszterelnöknek pedig még a WC-vel is meggyűlt a baja, egy szivárgó szerkezethez volt „szerencséje”. Ezek az infrastrukturális gondok a bővítéssel várhatóan növekedni fognak. A párizsi lap emlékeztet: Brüsszel már a 2000-es nizzai csúcson ajándékként kínálta fel Jacques Chirac francia elnöknek, hogy a jövőben vendégül látja az Európai Tanács valamennyi ülését - tekintet nélkül arra, hogy éppen melyik ország tölti be a soros elnökséget. A Libération utalása szerint ez volt az ára annak, hogy a franciák engedményeket tegyenek az EU intézményi reformja érdekében. Emberek, itt a tanév vége! Jó jegyekhez ajándékot, rossz bizonyítványhoz nadrágszíjat, pálcát vegyenek! (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ DIE PRESSE Az iraki háború cezúrát jelentett, amennyiben Európa saját útját járta, és ez katasztrófához vezetett, mert egyebek között megmutatta, hogy mennyire gyenge a kontinens az egységes fellépésben. A történtekből most levonták a tanulságot, és Európa a megfelelő úton indult el, de még nem jutott el a cselekvőképességig - írta a konzervatív osztrák lap. Összességében a cikk szerint az Európai Unió utóbbi hónapokban elvégzett reformmunkája rokonszenves képet mutat. Befelé demokratikusabb és végső soron hatékonyabb struktúrát teremt, és kifelé új öntudatot épít. Kimutatja a nemzetközi elkötelezettségre vonatkozó akaratát, és ezzel levonja az iraki válságból az egyik fontos tanulságot. Ugyanis a nemzetközi válságkezelés csak akkor nem marad egyedül az Egyesült Államokra, ha Európa kész politikai, diplomáciai és végső soron katonai beavatkozásra. Ismét pengeváltás Prága és Berlin között: a fejlemények a szlovákiai magyarság számára is tanulságosak lehetnek Újra napirenden a dekrétumok Egyelőre nehéz pontos magyarázatot találni, mi is volt a háttere, mozgatórugója a múlt héten váratlanul lezajlott cseh-német pengeváltásnak a Beneš-dekrétu- mok ügyében. Ezért lássuk előbb a tényeket. KOKES JÁNOS Prága szerdán késő este a sikeres uniós népszavazás kapcsán nyilatkozatot adott ki, amelyben leszögezte: a cseh kormány az Európai Unió közelgő kibővítését döntő lépésnek tekinti afelé, hogy a történelemben első ízben az egész európai kontinens békés úton egyesüljön. Nyilatkozatában a cseh kabinet nagyra értékelte azt, hogy az európai közösség képes volt túlten- ni magát a II. világháború borzalmas következményein, s azokat a kölcsönös megbékéléssel és együttműködéssel helyettesíteni. „A II. vüágháború, valamint az azt közvetlenül követő időszak mai szempontból sem elfogadható eseményeit és tetteit, amelyek szintén számos emberi tragédiát, szenvedést és áldozatot jelentettek, már nem lehet meg nem történtté tenni. A Cseh Köztársaság azonban meg van győződve arról, hogy Európa történelmének e sötét fejezetei már nem fogják terhelni az európai nemzetek együttélését, s belépésünk az Európai Unióba egyben kiteljesedése lesz a kölcsönös megbékélésnek szomszédainkkal az 1997-ben aláírt cseh-német megbékélési nyilatkozat szellemében, amelyet a kormány ezen az úton továbbra is a legfontosabb mérföldkőnek tan” - szögezte le a dokumentum, amelyben Prága tehát hivatalosan elismerte: a II. világháború utáni események mai szempontból számára is elfogadha- tadanok. Ez nyüvánvalóan az akkori csehszlovákiai német és magyar (bár a magyarokkal a csehek a szövetségi Csehszlovákia szétválása után nem foglalkoznak azzal az indoklással, hogy ez most már csak Pozsonyt érinti, ami szerintem nem indokolt, s nem elfogadható) kisebbséget érinti, amelyet Prága akkoriban kollektív módon háborús bűnösnek nyilvánított, tagjait megfosztotta állampolgári jogaitól és vagyonától, majd mintegy hárommillió németet kitelepített az országból. A magyarok kitelepítését a potsdami nagyhatalmi konferencia 1945 augusztusában - a németektől eltérően - semmiféle módon nem hagyta jóvá. A szudétanémet kérdés azóta súlyosan terheli Prága viszonyát Berlinnel és Béccsel. A Vladimír Špidla vezette kabinet állásfoglalása így bizonyos hangsúlyeltolódást, előrelépést jelent a háború utáni helyzet értékelésében. Az 1997-es cseh-német nyilatkozatban a csehek csak azt ismerték el, hogy a kitelepítés úgynevezett szervezeden szakaszában - tehát a nagyhatalmi konferencia előtt - történtek túlkapások, s ezt sajnálják. Az új megfogalmazás, amelyet egyébként Václav Klaus államfő alkalmazott először röviddel a márciusi hivatalba való beiktatása után kiadott nyilatkozatában, közelebb vitte a cseh álláspontot afelé, hogy a II. világháború után a német (és a magyar) kisebbséggel szemben jogtalanság történt, amiből az is következik, hogy van mit jóvátenni. A másik oldalon a németek is léptek, illetve tettek egy gesztust, ami egyáltalán nem elhanyagolható. Gerhard Schröder német szociáldemokrata kancellár a Passauer Neue Presse című német lap csütörtöki kiadásában megjelent interjújában kijelentette, hogy a Beneš-dekrétu- mokkal Prága Csehszlovákia náci megszállására reagált. Megjegyezte: bár a német kormány a szudéta- németek háború utáni kitelepítését Csehszlovákiából továbbra is jogsértésnek tekinti, úgy véli, hogy Csehországnak az Európai Unióba való belépése után a múlt kérdései egyre inkább a háttérbe szorulnak. Bár nem hivatalos dokumentumról, hanem csak egy kancellári interjúról van szó, az abban elhangzott sommás, de lényeges értékelés - Csehszlovákia német megszállása közvetlen kapcsolatban van a Be- neš-dekrétumokkal, ületve konkrétan a szudétanémeteket sújtó intézkedésekkel, s a kettőt nem lehet kü- lön-külön értékelni - viszont Berlin részéről tett komoly lépés a cseh hivatalos álláspont felé. Mindkét fél tett tehát egy gesztust, amelyet a német konzervatív CDU/CSU vezette ellenzék által pénteken a német szövetségi felsőházban elfogadtatott nyilatkozata semmiképpen sem torpedóz meg, csupán mintegy kiegészíti a képet, hogy a valóság igenis nagyon bonyolult, s - gesztus ide, gesztus oda - a probléma megoldása a továbbiakban sem lesz könnyű. Špidla sietett is azonnal kijelenteni, hogy a szövetségi parlament felsőházának nyilatkozata, amely a Beneš-dekrétumok hatályon kívül helyezését követelte Prágától, nem lesz hatással a hivatalos cseh álláspontra. „Ez egy olyan vélemény, amelyet ők (CDU/CSU) már régóta A másik oldalon a németek is léptek, illetve tettek egy gesztust. hangoztatnak, ezért számomra ebben nincs semmi meglepő” - mondta Špidla, aki részletesebben nem is kívánt foglalkozni az állás- foglalással. Ugyanakkor a cseh külügyminisztérium, valamint az államfői iroda nyüatkozatot adott ki, s mindkét intézmény meglepetését és csodálkozását fejezte ki a felsőházi dokumentum kapcsán. Egyúttal Prága szempontjából elfogadhatatlannak minősítették. Cseh-német viszonylatban a II. világháború utáni „csehszlovákiai események” kapcsán láthatóan nincs mozdulatlanság, állóvíz, s hol a háttérben, hol a nyilvánosság előtt folyik a párbeszéd, a vita arról, hogy a máig fájó probléma végre valamiképpen megnyugtató módon lekerüljön a politika napirendjéről. A szlovákiai magyarság számára különösen Petr Mareš miniszterelnök-helyettes kezdeményezése méltó a figyelemre. Mareš - s általa a cseh kabinet, hiszen aligha képzelhető el, hogy ilyen fajsúlyú dolgok országos szinten csak úgy, magánkezdeményezésből, mások tudta nélkül történjenek - ugyanis tervezetet dolgozott ki annak érdekében, hogy a cseh állam orvosolja a hazai németeket (akiket a háború után nem telepítettek ki) ért konkrét jogsérelmeket. Már nem politikai-ideológiai jellegű vitáról van szó, mint amikor általános és jelképes szinten a Beneš-dekrétumokról beszélünk, hanem a német kisebbség tagjait személyesen, konkrétan, megfoghatóan érintő dolgokról, mint például a nyugdíjak terén meglevő diszkrimináció, az egykori diplomák elismerése és hasonlóak. Ezt a kezdeményezést érdemes lenne figyelmesen áttanulmányozniuk a szlovák és a szlovákiai magyar politikusoknak is, mert Szlovákiában a problémát jelenleg hatalmas és elfogadhatatlan csend övezi. Szükséges lenne végre azt is egyértelműen tudatosítani, hogy bár a háború utáni beneši rendelkezések egyaránt vonatkoztak a németekre és a magyarokra, a két kisebbség kérdését mégis alapvetően szét kell választani, mégpedig több okból is. Egyrészt, mert a II. világháborút nem Magyarország, hanem Németország robbantotta ki, másrészt pedig azért, hogy a németek kitelepítését a potsdami konferencia jóváhagyta, viszont a magyarokét nem. A tényekről kell szüntelenül beszélni, mert azok könyörtelenek. Előbb-utóbb ezekkel a hivatalos szlovák politikának is szembe kell néznie, ahogy már szembenézett velük néhány szlovák történész és publicista. Pavol Hrušovskýnak, a parlament elnökének újévi beszéde sem volt mindeddig méltóképpen elemezve. A hallgatás sosem lehet tartós megoldás. Nincs ugyan szükség radikalizmusra, de a tények könyörtelenségének érvényesítésére, kimondására, ismétlésére igen. S nem magyar-magyar vonalon kell hadakozni, hanem másokkal kell megértetnünk igazunkat. Hazai viszonyaink közepette is ideje lenne már a konkrét és kézzelfogható, a mindennapok emberét érintő dolgok megoldására összpontosítani a jogfosztottság idejéből is. Ebből bizonyára több haszna származna a szlovákiai magyarságnak, mint a mai hallgatásból és a Beneš-dekré- tumokkal kapcsolatos klisék állandó ismétléséből. LEVÉLBONTÁS Kedves Huszár Laci Bácsi! Szerencsésen hazaérkeztünk tündérvárosodból, a csodák városából. Mosolyogva mesélünk a Nálad eltöltött hétről, amelyet a felnőttek Duna Menti Tavasznak neveznek. Évente megtörténik a csoda, és részesei mi vagyunk: a gyerekek, akiket Szászi Zoli bácsi tündérjelölteknek nevezett. Ha tükörbe nézünk vagy egymásra, semmilyen változást nem látunk magunkon. De ott, Dunaszerdahe- lyen tényleg szárnyaltunk. A mese magával ragadja a gyereket és felnőttet egyaránt. A fellegekbe, álomvilágba röpítette őket. Minden előadást megnéztünk, és vörösre tapsoltuk tenyerünket a színvonalas műsorok láttán. A meséket délután játék követte: papírból pillangót, méhecskét készítettünk, rongybabát varrtunk, majd a sarat gyúrtuk, azaz agyagoztunk, és szebbnél szebb szobrokat készítettünk. Felültünk a körhintára, de csak a falovacskásra, mert a kosárba nem fértünk bele. A sajtos útvesztőben kipróbáltuk ügyességünket, majd csirkét pofoztunk. (A szömyülködőknek megsúgjuk, hogy a csirke gumiból volt.) Megcsodáltuk a bohóc kézügyességét, aki úgy hajtogatta a hosszú lufikat, mint nagymamáink a leveles tésztát, csak neki a keze közül virágok, kutyák, hosszú nyakú zsiráfok kerültek ki. Délutánonként az arcfestők ördöggé, macskává, nyuszivá, pillangóvá, katicabogárrá varázsolták a gyerekeket. Délelőtt nekünk, bábosoknak, színjátszóknak tapsolt a közönség, délután pedig minket szórakoztattak a neves bábosok: a Ládafia Bábszínház Magyarországról, a szlovén Pupilla Színház és a szlovák Babadlo Színház. Köszönet érte. Voltunk táncházban, diszkóban, egy este pedig együtt táncolhattunk a színpadon Bárdos Ágnessel. A kollégiumban barátságok és titkos szerelmek szövődtek. Szombaton, a díjkiosztó ünnepség után visszaadtuk a város kulcsát a polgármester bácsinak, s a tündérváros visszaváltozott Dunaszerda- hellyé. Laci bácsi! Köszönjük a sok szépet és jót, amit ott, Nálatok megélhettünk. Kívánjuk, hogy egészséged és erőd sose apadjon, és jövőre találkozhassunk Nálad. Minden színjátszó és bábos tündér nevében üdvözöl a harkácsi Pimpó bábcsoport
