Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)
2003-06-23 / 143. szám, hétfő
Sport régiófoci ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 23. František Urvay, bajnoki diadala Felsőpatony. A dunaszerdahe- lyi járási bajnokságban győztes csapatot illusztris személyiség irányította a bajnoki címhez. Nevezetesen František Urvay- ról van szó, aki egykor Duna- szerdahelyről került a trencséni csapathoz. Az első osztályú edzői képesítéssel rendelkező futballstratéga rendkívül elfoglalt ember, nem csupán a csallóköziek vezetőedzője. Válogatott szinten is érdekelt, hiszen Szlovákia női labdarúgó csapatánál is az ő kezében van a karmesteri pálca. A rutinos szakvezető egyébként tavaly ősszel, Szaban Tibor eltiltása idején, a DAC-nál is kisegített. Információink alapján a folytatásban is ott ül majd az V. labdarúgóliga D csoportjába feljutott „benke- patonyiak” kispadján. (gh) Balláék pécsi próbajátéka Bacsfa. A második helyen zárta az idényt a III. liga nyugati csoportjának csallóközi újonca, melynek azonban még mindig vannak elméleti esélyei a felsőbb osztályba való jutásra. Úgy hírlik ugyanis, hogy a Pet- rochema Dubová anyagi nehézségek miatt nem jelentkezik be a II. ligába. Ebben az esetben a négy harmadik liga 2. helyezettje osztályozót játszana a megüresedett helyért. Egyébként a bacsfai kollektíva június 26-ig szabadságol, a keret tagjai ezt követően találkoznak majd az új edzővel, miután Ladislav Hudec távozott a klubtól. - Négy ismert, első osztályú képesítássel rendelkező szakvezetővel tárgyalunk, kedden választjuk ki közülük a legrátermettebbet - nyilatkozta tegnap lapunknak Albert Gyula, a csallóköziek vezető tisztségviselője. Tőle azt is megtudtuk, a csapat három meghatározó labdarúgója, Balia, Števi- ca és Szíjjártó a Borsodi Liga pécsi újoncához készül próbajátékra. Lopú pedig Ausztriában folytatja pályafutását, (ái) Rosinský a Duslo új vezetőedzője Vágsellye. AIII. liga nyugati csoportjában bajnoki elsőséget szerzett vágsellyei Duslo csapatánál már lezárult az edzőkeringő. AII. ligába került Vág- partiak nyári felkészülésének közelgő nyitányán a klubvezetők vezetőedzőként Ján Rosinský, első osztályú képesítéssel rendelkező szakvezetőt mutatják majd be a kollektívának. Az új tréner segítőtársa elődje, Takács András lesz. (gh) III. LIGA KÖZÉP, 30. forduló: Žiar nad Hronom-Ružomberok B, Raky- tovce-Kremnička, Tomášov- ce-Žilina B, Túrčianske Tepli- ce-Bytča 1:0, Čadca-Liptovský Mikuláš 1:2, Kysucký Liesko- vec-Dolný Hričov 2:0, Kysucké Nové Mesto-Selce 4:2. A Žiar nad Hronom-Ružomberok B, Rakytovce-Kremnička és a To- mášovce-Žilina B találkozók eredményeiről lapzártáig nem érkezett jelentés. A Podbrezová B-Valaská-Lučenec (4:1) mérkőzést már szerdán lejátszották. 1. Turč. Teplice 30 21 6 3 62:19 69 2. Žiar n/Hr. 29 20 7 2 8718 67 3. Kremnička 29 16 8 5 53:24 56 4. Tomášovce 29 14 8 7 52:35 50 5. K, Lieskovec 30 13 6 11 43:47 45 6. Podbrezová B 30 11 9 10 42:28 42 7. Žilina B 29 12 4 13 48:52 40 8. Lučenec 29 ■10 7 12 40:48 37 9. D. Hričov 30 11 4 15 44:67 37 10. Bytča 30 10 6 14 37:44 36 11. L Mikuláš 30 10 6 14 42:59 36 12. Ružomberok E l 29 9 6 14 33:42 33 13. Rakytovce 29 9 4 16 41:59 31 14. Čadca 30 8 7 15 35:58 31 15. K. N. Mesto 30 8 6 15 35:59 30 16. Selce 30 6 4 20 42:74 22 A dióspatonyi futballgála egyik illusztris vendége volt Ján Hodúr (a labdával), akinek manővereit ifj. Belkovics László (8-as számmal) figyeli (Örzsik Ödön felvétele) A DSC jubileumi focigáláján egy kis időre visszaköszöntött a dicső múlt Diňáék Dióspatonyban Dióspatony. A hetvenéves dióspatonyi sportszervezet, a DSC jubileumi rendezvény- sorozatát labdarúgótorna és nosztalgiafoci tette emlékezetessé. Ez utóbbin a DAC egykori kiválóságai mutatkoztak be szombat délután a csallóközi község futballpá- lyáján. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A sárga-kékek egykori kiválóságai közül néhány kivételtől (Kapko, Jančula, Mentei) eltekintve minden meghívott eleget tett a szervezők felkérésének. Homonnáról a Százgólosok Klubjának illusztris képviselője, Paľo Diňa látogatott el a jubileumi rendezvényre. Ismét sárga-kék szerelésbe öltözött Fieber Péter, Miloš Tomáš, Marek Mikuš, Igor Súkenník, Vladimír Siago, akik a fővárosból, valamint távolabbi városokból érkeztek a helyszínre. A csallóközi vonal képviseletében már jóval több sok ismerős arcot láttunk akcióban. Köztük volt Simon Gyula, Radvá- nyi Miklós, Zsákovics Tibor, Gogh Árpád, Szaban Tibor, Rostislav Prokop, Petr Kašpar, Ján Hodúr, Ján Blahušiak, Stanislav Lieskovský, Rudolf Pavlík, Klempa Szilárd, Cséfai Tibor és a jelenleg kérőre váró szlovák válogatott Pinte Attila is. A nosztalgiacsapat taktikáját, összeállítását egyébként a DAC fénykorának egyik kiváló ismerője, Reisz Árpád egykori csapatvezető fundálta ki, s meccs közben dr. Miroslav Gašpar, a volt csapatorvos is elfoglalta helyét a vendégek kispadján. - A mérkőzésről természetesen nem hiányzott Sánta Imre, a DAC-klubelnök sem, aki a klub legsikeresebb fejezetének prominens alakjait figyelve megjegyezte: „Diňáék alighanem még mindig sikeresebbek lennének a II. ligában, mint amilyenek a sárgakék színek jelenlegi viselői voltak a minap véget ért idényben.” Ami azt illeti, a tapasztalt sportvezető közeljárt az igazsághoz. A hazai öregfiúk csapatát a XX. század legtehetségesebb helyi sportolója, Angyal Imre, a kassai VSS és a trencséniek egykori élvonalbeli csatára irányította. Sárgapiros szerelésben a következő játékosok léptek pályára: Póda Ferenc, Koczó Vince, Mészáros Zoltán, ifj. Belkovics László, Kun Tibor, Kun Béla, Kalmár György, Varga Tihamér, Horváth Lajos, Koczó Péter, Fodor Tivadar, Hervay Péter, Méry Ferenc, Tóth János és Kovács Mihály. A mérkőzést játékvezetőként az a Kohút István irányította, aki hajdanán a dióspatonyi- ak védelmében tüsténkedett. A futballkedvelők jól szórakoztak, hiszen szépségdíjas gólokban, parádés alakításokban bővelkedő találkozó szemtanúi voltak a csallóközi futballpályán, ahová egy kis időre visszaköszöntött a dicső múlt. Sokan bizony csak azt sajnálták, hogy a mérkőző felek rövidített, kétszer félórás játékidőbe sűrítették gálamérkőzésüket. A sors iróniája, hogy fordulás után a vendéglátókat éppen egy „hazai”, a Dióspatonyban gyökeret eresztett Stano Lieskovský küldte padlóra két találatával, melyre az Angyal-legénység már nem tudott válaszolni. Ä futballmérkőzést követő baráti találkozón a régi csaták hősei a legnagyobb sikereikre és csínytevéseikre emlékeztek. Az örökös csapatkapitánynak megválasztott Paľo Diňa a helybeli szervezőket dicsérve megjegyezte: „nekünk már találkoznunk kellett, illet.” S közben többször is elhangzott, jövőre a DAC is jubilál..., ez pedig egy újabb alkalom egy ilyen összejövetelre, emlékidézésre. A végére maradt a gálamérkőzés végeredménye: DCS-öregfiúk-DAC- öregfiúk 2:5 (2:3). G.: Hervay, Fodor, ill. Lieskovský 2, Gogh, Pavlík, Radványi. (ái) A futballkiválóságok jelenlétükkel tették emlékezetessé a jubileumi rendezvényt Fehér Pelé a kezdőkörben ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Tardoskedd. Szombaton délután a helyi önkormányzat és a sport- szervezet közönségvonzó rendezvénnyel tette emlékezetessé a Tardoskeddi Sportklub fennállásának nyolcvanadik évfordulóját a község sportpályáján. Az ünnepélyen adták át a külön erre az alkalomra kiadott jubileumi emléklapot mindazoknak, akik munkájukkal, teljesítményükkel hozzájárultak a klub felvirágoztatásához, népszerűsítéséhez. Köztük néhány egykori futballkiválóság- nak, Szikora Györgynek, Móder Lászlónak, Móder Józsefnek és Gyurek Istvánnak, akik élvonalbeli csapatok mezében öregbítették a dél-szlovákiai település hírnevét odahaza és a határokon túl egyaránt. A sportdélután fénypontjának bizonyult a helyi és a szímői öregfiúk párharca, melynek kezdőrúgását Szikora György végezte el. A sérüléssel bajlódó tardoskeddi élő futball-legendák ezúttal ugyan nem léptek pályára, ám ennek ellenére színvonalas focibemutatóban volt része a közönségnek. Mindenképpen külön elismerést érdemel a hazaiak kapuját védő, hatvankét esztendős veterán, Szabó János teljesítménye. A mérkőzés egyébként 2:2-es döntetlennel fejeződött be. A hazaiak mindkét találatát Szabó Jaroslav szerezte. A mérkőzés szünetében tizenegyes-rúgóverseny zajlott a játéktéren, melyet Bencze Attila tardoskeddi fiatalember nyert meg. Jutalma egy üveg pezsgő, kétszáz koronás vásárlási utalvány és a Szikora, a fehér Pelé című publi- kácó volt, melyet a névadó a helyszínen dedikált, (ái) Laco Petrái csapata képviseli Pozsonyt a II. ligában Ružinov pótolja az űrt ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Annak ellenére, hogy a II. labdarúgóligából mindkét fővárosi együttes, az ŠKP Devín és a Slovan B is elbúcsúzott a 2002/03- as idény végén, Pozsonynak mégis lesz képviselője a második vonal július közepén induló pontvadászatában. Erről a III. liga pozsonyi csoportjában elsőséget szerzett Rapid Ružinov kollektívája gondoskodott, mely utcahosszal, pontosabban nyolc ponttal előzte meg a második helyezett récseieket. Az egykori sokszoros csehszlovák válogatott labdarúgó, Ladislav Petráš vezette csapat teljesítményét fémjelzi, hogy veretlenül végzett az élen! A főrévi városkerületben székelő klub képviselői 30 bajnoki összacsapásából 22-őt megnyert, nyolc alkalommal pedig remizett. A remekbe szabott sorozatokról ismertté vált Petráš- legénység mondhatni párját ritkító teljesítménnyel büszkélkedik, hiszen a 8-22. bajnoki forduló közötti időszakban, tehát tizenöt találkozón még gólt sem kapott. - Az említett szakaszban 13 meccset megnyertünk, kétszer pedig döntetlenre végeztünk, harminchárom gólt szereztünk - elemezte a sorozatot a sikerkovács Ladislav Petráš, aki szakvezetőként ez idáig Ausztriában és a pozsonyi Internéi tevékenykedett. - Az idénynyitót megelőzően nem voltak konkrét céljaink, mondhatni evés közben jött meg a fiúk étvágya, önbizalma. Nagyban motiválta őket a veretlenségi széria megtartása, mely természetesen bajnoki diadalhoz vezetett. Az én feladatom csupán az volt, hogy a végcél felé vezessem őket. A szezon hajrájában ugyan a megszaporodó sérülések miatt kényszer- pihenőre szorulók, illetve a főiskolai tanulmányaikat végzők vizsgák miatti kihagyásai okoztak gondot, hiányukat azonban hatnyolc tehetséges ifista bevetésével- szerencsére - sikerült pótolnunk- foglalta össze a feljutás legfontosabb ismérveit a szakvezető, akinek munkáját asszisztensként Jozef Kováč segítette. A Rapid-mezben egyébként a következő labdarúgók léptek pályára: Juraj, Lip- taj, Richard Veselý, Róbert Kováč, Stanislav Valko, Štefan Tomčák (10 találattal a csapat legeredményesebb góllövője), Tomáš Stolá- rik, Ivan Ferko, Marek Matkobiš, Tomáš Kolony, Andrej Kosto- lanský, Ján Beňadik, Ján Bician, Ján Pozor, František Brezničan, Ján Najman, Martin Šmalko, Őszi Zoltán, Tomáš Chovanec, Peter Škrabák, Miloš Gibala, Juraj Líška és Jozef Čertík. Ahhoz, hogy a felsőbb osztály követelményeinek is megfeleljenek, erősítésekre lesz szükség. - Három-négy poszton mindenképpen javulnunk kell, nehogy elődeinkhez hasonlóan csupán átszállójegyet váltsunk a második ligára. Kitippelt játékosaim ugyan vannak, a tárgyalások is javában zajlanak, ám átigazolásukhoz pénzre van szükségünk. Az anyagiak bebiztosítása azonban már a klubvezetés feladata - vázolta fel elképzeléseit Ladislav Petráš. A Rapid tisztségviselői sem tétlenkednek: - Szeretnénk mielőbb műfüves edzőpályát kialakítani. A fedett lelátó padsorait ülőkékkel helyettesítjük, a vendégek és a sajtó képviselői számára elkülönített szektort létesítünk. Kicseréljük a cserepadokat is - számolt be a legsürgősebb teendőkről Štefan Lackovič klubelnök, (ks, ái) Több nagyobb horderejű változásra kerül sor a Zemplínnél Ezentúl focimatinék Nagymihályban ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Nagymihály. Annak ellenére, hogy a kelet-szlovákiai regionális bajnokságokban immár egy hete szünetel a pontvadászat, s a játékosok szabadságukat töltik, a klubok tisztségviselői gőzerővel dolgoznak az új idény előkészítésén. így van ez a III. ligában játszó nagymi- hályi Zemplínnél is, ahol a közeljövőt illetően több újdonság is várja majd a helybeli futballrajongókat. Nagy horderejű döntésnek számít a hazai bajnoki találkozók kezdési időpontjában eszközölt változás, hiszen a nagymihályiak ezentúl vasárnap fogadják majd soros ellenfelüket. A délelőtti focimatiné kezdési időpontját egyébként 10.30-ban állapították meg. - Arra számítunk, hogy jóval több néző látogat majd el stadionunkba, hiszen szombaton a focikedvelők kedvükre válogathattak a gazdag kínálatból. A környező városokban - Vranov, Homonna, Szobránc - ugyanis hozzánk hasonlóan ekkor játszották a második, illetve harmadik ligás meccseket. Ezen kívül tervezzük, hogy ingyenjegyeket osztunk szét a város alap- és középiskoláiban, hogy ezzel is a lelátóra csalogassuk az ifjúságot, növeljük a nézőszámot. Egyébként is harcba szállunk a szurkolók kegyeiért - tájékoztatott a Zemplín új, közönségcsalogató filozófiájáról Jaroslav Bovan klubelnök. Információink szerint ő az új idényben vezetői szerepkörben szólistaként tevékenykedik majd, mivel eddigi jobbkeze, Fridrich Bliščák menedzser-sportigazgató június 30-ával befejezi nagymihályi ténykedését. A klubvezetés még mindig nem döntött arról, ki vezeti majd főedzőként az új idényben a III. ligában legutóbb harmadik helyezést szerzett kollektívát. Mint az köztudott, az idény hajrájában a tapasztalt Jozef Štafu- ra kezében volt a karmesteri pálca. Négy mérkőzésen kilenc pontot szerzett újdonsült védenceivel, s a látottak alapján éppen az ő irányításával játszott a legjobban a csapat. Ennek tulajdonítható, hogy éppen Štafura a legesélyesebb a vezetőedzői poszt betöltésére. - Valóban Jozef Štafura a legnagyobb favorit, rajta kívül azonban még további kiszemeltekkel is tárgyalunk. Napok kérdése, hogy meghozzuk döntésünket - fogalmazott a Zemplín csúcsvezetője. A csapat húzóemberei iránt élénk érdeklődést tanúsítanak a II. ligás klubok játékosügynökei. Ján Marcint a licsérdiek, Milan Capíkot pedig a homonnaiak tesztelték. Mindketten visszatértek állomáshelyükre, alighanem továbbra is a Zemplínnél maradnak. A HFC Hu- menné azonban mindenárom a nagymihályiak gólzsákját, Tomáš Kozárt szeretné leszerződtetni. - Mi ugyan ellene vagyunk Kozár átlépésének, a végső szót azonban a futballista mondja majd ki - zárta az új idénnyel kapcsolatos legfontosabb tudnivalók felsorolását Jaroslav Bovan. (kk, ái) Az öngólosok listáját az eperjesi Slanina-Ďurkáč duó vezeti Hét csapat nyolc öngólosa Kassa. A kelet-szlovákiai III. liga 2002/2003-as bajnoki idényében hét együttes játékosa is saját hálójába talált, „ballépésének” köszönhetően került a góllistára. Az öngólosok mezőnyében egyébként a Lipany, Poprad, Bardejov, Vranov, Prešov B, Stará Ľubovňa, Ďurkov játékosának neve olvasható: Andraščík, Šimšaj, Kukulský, Oslovič, Slanina, Ďurkáč, P. Kupec, Siksa. Az öngólosok listáján az eperjesiek bizonyultak a legtermékenyebbnek, hiszen Slanina és Ďurkáč is a Tatran B csapatának mezében szerepelt. Andraščík (Lipany) javított bizonyítványán, hiszen az ellenfelek hálójába is két alkalommal betalált, (ái) Szikora György Tardoskedden ezúttal a kezdőrúgást végezte el, s a róla készült publikációt dedikálta (Somogyi Tibor felvétele)