Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)

2003-06-20 / 141. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 20. n Régió Teli tüdőből. A katonai fúvószenekarok pozsonyi nemzetközi seregszemléjén tegnap a brit fúvósok is felléptek. (TASR-felvétel) Az utasok remélik, hogy a Pelsőc-Murány vonal járatait megfelelően módosítják Nem jó az új menetrend A rendőrök még nem tudják, kábítószerről van-e szó Fehér por Galántán GAÁL LÁSZLÓ Kiskorúak törtek be az óvodába Negyed. Három kiskorú fiú és két kiskorú lány - mind­össze 9-11 évesek - törtek be június 7-én a negyedi óvo­dába. A tettesek játékokat, filctollakat, ceruzákat és rá­diómagnót vittek magukkal. Az okozott kár 3500 koronára tehető, (gl) Eladta mások bútorait, kályháit Vágfarkasd. A bútort, de még a gázkályhákat is eladta a pozsonyi tulajdonosok farkasdi házából egy hely­beli férfi. A 42 éves, bünte­tett előéletű T. K. titokban pótkulcsokat csináltatott a családi ház ajtajától, majd a kulcsokkal idén február­tól május végéig többször is behatolt, és fokozatosan a ház egész berendezését eladta. Ezzel mintegy 115 ezer korona kárt okozott a tulajdonosnak, aki a házat hétvégi házként használta, de már hosszabb ideje nem járt benne, (gl) Danubittal együtt örökölt házat Nyitra. Robbanószerrel együtt örökölt egy házat egy helybéli nő - tájékoztatta lapunkat Miloš Fábry nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő. Az idős szülei által örökül ha­gyott épület felújításakor 200 gramm Danubitot talál­tak annak alagsorában. A rob­banóanyagot a rendőrség le­foglalta és illegális fegyverke­zés alapos gyanúja miatt is­meretlen tettes ellen eljárást indított, (ú) Hamis dollár - Léván Léva. Hamis százdolláros bankóra bukkantak a város­ban - tudtuk meg Miloš Fáb­ry nyitrai kerületi rendőrségi szóvivőtől. Az egyik zselízi cég alkalmazottja bérét rész- » ben valutában vette fel, s ami­kor azt fia az Általnos Hitel­bank lévai fiókjában koro­nára akarta váltani, kidé-. rült, hogy hamis bankóról van szó. A zöldhasút szakértői vizsgálatnak vetették alá, s ha a hamisító nyomára bukkan­nak, az kettőtől nyolc évig ter­jedő szabadságvesztésre szá­míthat. (ú) Falunap Egyházkarcsán Egyházkarcsa. A több mint egy évtizedes hagyományok­nak megfelelően a két világ­háborúban elesett helybeliek emléktáblájának megkoszorú­zásával kezdődik szombat délben a falunap. Ezután kivilágos kivirradtig színes program következik, amely­ben zenés-verses gyermekjá­tékokat vezet Bárdos Ágnes. Lesz nótaműsor is, majd a Pa-dö-dö lép színpadra. Nem marad el a tombola és az utcabál sem. Aki a gasztro­nómiai kultúrát kedveli, an­nak hal-és vadspecialitásokat is kínálnak majd. (-y-f) Négylábú kedvenc választható Érsekújvár. E héten vasárnap délelőtt 9 órakor a városi ku- tyamenhelyre várják mind­azokat, akik szeretnék látni e központ négylábú lakóinak bemutatóját. A gyermekekből álló zsűri szakfelügyelet mel­lett választja ki a „legkedve­sebb kedvencet”. A városi hi­vatal dolgozói a rendezvényt egyrészt nevelői célzattal, másrészt az adománygyűjtés reményében ajánlja a nyilvá­nosság figyelmébe, (száz) Pelsőc. Az utazóközönség elé­gedetlen a Pelsőc és Murány közt most felújított vasúti sze­mélyszállítás menetrendjével. KOVÁCS ÁGNES A változások elsősorban a vonatok számának csökkenése miatt léptek életbe, mert az eredetileg hat pár vo­nat helyett most csak négy közleke­dik. Az utasok mellett a vasúd alkal­mazottak szerint sem előnyös a vál­toztatás. Az érintettek nem értik, miért kell egy jól bevált menetren­den változtatni. „A módosítással csak azt érték el, hogy éppen a leg­fontosabb reggeli vonat jár a legle- hetedenebb időpontban. Reggel hat órakor indul a vonat Nagyrőcéről Pelsőcre, de mire az odaér, a kassai gyors már negyed órával előbb el­ment. Az utasok ezért nem érnek be reggel hétre Kassára. Miért nem in­dulhat el hamarabb az a vonat Nagyrőcéről? Utána már csak a SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. A most kedden ötödik születésnapját ünneplő Dominik Ivanovot egynapos galántai kirán­dulás, az ott élő nagypapa megláto­gatása ürügyén március elején ma­gával vitte édesanyja, s azóta nem adtak életjelt magukról. Legalábbis a Dominikot tavaly év elejétől egye­dül nevelő apa, Ivan Ivanov és a férfi édesanyja semmit sem tud a gyer­mek hollétéről. Kétségbeesetten próbálnak a nyomára lelni. „Felesé­gem 1999-ben elvált tőlem, a bíró­ság a gondozásába adta kisfiúnkat. Sajnos, azelőtt és ezt követően sem sokat törődött vele, Dominikot az édesanyám és én neveltük továbbra is. Amikor a volt nejem tavaly úgy Komárom. Mennyire érződik a forgalmon, hogy közeleg a bizo­nyítványosztás ideje, magyarán: vásárolnak-e még a szülők, nagy­szülők a jó bizonyítványért köny­vet csemetéjüknek? - tettük fel a kérdést Török Ágotának, a komá­romi Madách Posonium könyves­bolt vezetőjének. „Sajnos, egyre kevesebben. Nem mondhatnám, hogy június második felében ugrásszerűen megemel­kedne a könyvvásárlási kedv. Az is­koláknak is egyre kevesebb pénzük van jutalomkönyvek vásárlására, Pelsőcről nyolc órakor induló vonat­tal mehetnek Kassára, amely küenc- re ér a városba” - méltatlankodik egy fiatalember. Egy másik, Mu- rányból érkező vonat Pelsőcön már nem éri el azt a Kassára tartó gyors­vonatot, amely negyednyolckor már elmegy, éppen egy fél órával azelőtt, hogy a murányi vonat befut. A feledi személyvonat húsz perccel előbb megy el, mint ahogy a murányi meg­érkezik - közölték lapunkkal pelsőci vasúti alkalmazottak. Főleg a Nagyrőcei járásban nem veszik sok hasznát az új menetrendnek, mert például lehetetlen Jolsvára vagy Nagyrőcére időben iskolába jutni. Ráadásul, az illetékesek a szombati napot teljesen kiiktatták a hét napjai közül, ugyanis szombaton egyetlen vonat sem közlekedik a Pelsőc- Murány vonalon, pedig azelőtt a kör­nyékbelieknek a hétvégi gyér vagy egyáltalán nem létező buszközleke­dés miatt vonatra kellet ülniük. A turistákra sem gondoltak a menet­döntött, barátaival három hónapra Spanyolországba megy, hogy saját lakásra pénzt keressen, nem az édesanyjára, hanem érthető okból ránk bízta a kisfiú gondozását” - árulta el Ivanov. Az apa közös bará­taiktól annyit megtudott, hogy Dominik anyja sztriptíztáncosként dolgozik, és nem veti meg a kábító­szert sem. „Kértem a hatóságokat, hogy ha már édesanyjaként neve­lem az unokámat, hadd vehessem gyámságomba, de ehhez az anya be­leegyezésére lett volna szükség, aki egyre ritkábban jelentkezett. Állító­lag még féijhez is ment egy svájci ál­lampolgárhoz” - vette át a szót a nagymama. Dominik anyja, Laura Ivanová idén március másodikán este megláto­jó, ha egy-egy osztályra pár száz ko­rona jut. Ismerve a mai könyvára­kat, ez nagyon kevés. Ezért inkább az olcsóbb könyveket keresik az is­kolák, és ezekből igyekszünk is a le­hető legbővebb kínálatot biztosíta­ni. Aki viszont szép kivitelezésű könyvet szeretne vásárolni, azok­nak bizony mélyebben kell a pénz­tárcájába nyúlni, háromszáz koro­nánál olcsóbbat nehezen tudunk ajánlani. Megfigyelhető az is, hogy egyre inkább az ismeretterjesztő műveket keresik a vásárlók, a szép- irodalomból kevés fogy. A számító­gép mellett felnövő gyermekek nagy részének nincs türelme az ol­rend összeállítói. Ha a hétvégi túrá­zók a festői szépségű Murány- völgyet szombaton vonattal szeret­nék felkeresni, ezt egyszerűen nem tehetik meg. Az újra közlekedő vo­natokkal az első napokban viszony­lag kevesen utaztak. Nem csoda, hi­szen a menetrendet az érintett állo­mások csak az utolsó napokban kap­ták meg. Időbe telik, míg az embe­rek visszaszoknak a vasúthoz. „Mintha éppen ez lett volna az illeté­kesek célja: leszoktatni az embere­ket a vonatról, hogy bebizonyítsák, nem is fontosak ezek a járatok“ - je­gyezte meg egy magát megnevezni nem kívánó mozdonyvezető Pelső­cön. Az utasok szeretnék, ha Nagy- szlabos irányába is megújítanák a vonatközlekedést. A vasutasok pe­dig az elégedetlenségük mellett is remélik, hogy a menetrend összeál­lítói felülvizsgálják a helyzetet, s a július közepéig tartó próbaüzemel­tetés után az igényeknek megfelelő­en módosítják a menetrendet. gáttá őket, azzal, hogy Galántára utazik, ahol elvált édesapja él. Azóta nem hallottak a nőről, és feltétele­zik, hogy a kisfiút kivitte Spanyolor­szágba, esetleg Svájcba. A nagyma­ma és fia segítéségért fordultak a fő­városi Nemzetközi Gyermek- és Ifjú­sági Jogvédelmi Központhoz, amely kérésüket továbbította mindkét em­lített ország nagykövetségére. A gyermekét „elrabló” anyának jelen­leg feltételezhetően sem vízuma, sem pedig munkahelye nincs. Az ér­sekújvári család vájja azok jelentke­zését, akik Laura Ivanova (szül. Považanová), illetve Dominik hollé­téről tudhatnak, jelentkezzenek az apa 0908/220 854-es, esedeg a nagymama 0908/157 079-es mobil­telefon-számán. vasáshoz, a minél tömörebb, tár- gyilagosabb stílust kedveli.” Áz emberek könyvvásárlási szoká­saira is rányomta bélyegét a szociá­lis helyzet, sok családban egyszerű­en nem jut pénz ilyesmire. „Kissé ” keserű szájízzel tapasztalom ugyanakkor, hogy már a 8-10 éves fiúk és lányok zsebében is gyakran ott lapul a mobiltelefon, s az nem olcsó mulatság. Úgy gondolom, a mobil mellett a jutalomkönyvnek is bele kellene férnie a családi költ­ségvetésbe. A karácsonyi ajándéko­záson kívül legalább ilyenkor, bizo­nyítványosztás idején” - jegyzi meg Török Ágota. Galánta. A galántai rendőrök egy­előre nem kapták meg annak a labo­ratóriumi vizsgálatnak az eredmé­nyét, amely egy 18 éves fiatalember­nél talált gyanús por - nyilván kábí­tószer - eredetét hivatott tisztázni. A városi rendőrök a vasútállomáson vasárnap este egy vágsellyei fiút iga­zoltattak, aki fecskendővel adott be magának ismereden eredetű kábító­szert. A körzeti rendőrség emberei ezt követően egy másik gyanús sze­Érsekújvár. Nyitra megye a régiófej­lesztési elképzeléseit egyeztette mi­nap az érsekújvári régió polgármes­tereivel, vállalkozóival és megyei képviselőivel. A tanácskozást a me­gyei hivatal régiófejlesztési osztályá­nak kihelyezett részlege szervezte. „A találkozónak elsősorban az volt a célja, hogy a helyi önkormányzatok vezetői, illetve képviselői részlete­sen tájékoztassanak bennünket a Érsekújvár. A rendőrség napja al­kalmából tegnap lélegzetelállító bemutatót szervezett a város isko­lásainak a járási rendőrparancs­nokság, a nyitrai kerületi rendőr- kapitányság, valamint a helyi tűz­oltó-egyesület. A gyerekek a sport­pályán előbb a bűnözőket villám­gyorsan felderítő és nyakon csípő, jól képzett farkaskutyákat bátorít­hatták, majd a zöld gyepen krimibe illő autós üldözésnek lehettek a szemtanúi. Hangos petárdadurra­nások közepette a füstfelhőben megjelentek a kommandósok, akik ártalmatlanná tették az előlük me­KOVÁCS ÁGNES Rozsnyó. A készülő LIDL-áruház alapjainak ásása során föld alatti ak­narendszerre bukkantak az építők. Rozsnyón nem ez az első eset. „Rozsnyó a középkortól híres bánya­város volt, ezért ez a szakemberek számára egyáltalán nem számít szenzációnak” - mondta Ján Hlobil bányamérnök. Vannak szakembe­rek, akik kétségbe vonják, hogy bá­nyászati tevékenység eredménye lenne az aknarendszer. A kételkedők pince- vagy folyosórendszerről be­szélnek, amely a középkor idején épült ki, és veszély esetén menekü­lési útvonalként szolgált. Ján Hlobil bányamérnök sokkal inkább a bá­nyászatot helyezi előtérbe, amely­nek Rozsnyón nagy múltja van. Sze­rinte a geológiai feltételek is azt tá­masztják alá, hogy itt inkább tuda­tos bányászati munkáról volt szó, hi­mélyt, egy 18 éves galántai fiatalem­bert is átkutattak, akinél egy tasak, ugyancsak ismereden eredetű szert találtak. A kihallgatás során kide­rült, a galántai fiú adta el a vág- sellyeinek a kábítószert, amit ő mindjárt be is adott magának. Amint a vizsgálat eredménye alap­ján biztos lesz, milyen anyagról van szó, a galántai fiatalember ellen ká­bítószertartás és -kereskedelem rí­mén bűnvádi eljárást indíthatnak. A másik fiú ellen, aki csak fogyasztó volt, nem indul eljárás. pályázati terveikről, beruházási el­képzeléseikről, hogy azokat a lehető legaprólékosabban be tudjuk dol­gozni majd a megye fejlesztési tervé­be. Nagy örömüríkre szolgált, hogy közel hatvan résztvevője volt a ren­dezvénynek” - tájékoztatott Bak Ár­pád, az érsekújvári régiófejlesztési osztály dolgozója, a megyei önkor­mányzat képviselője. E régió azon kevésbé aktívak egyike, ahol a helyi önkormányzatok nem igazán élnek az uniós pályázati lehetőségekkel. nekülő tetteseket. Ennél is izgal­masabb volt a székeken ágaskodó közönség számára az akrobatamu­tatvánnyal felérő zuhanás. A rend­őröktől megtudtuk, ezt eredetileg helikopterről szerették volna vég­rehajtani, de a szeles időben nem merték vállalni a kockázatot. Ezért egy tűzoltókocsi magasba emelt hídjáról ugrott egy személy a mély­be. E napon nem csak a tűzoltók, hanem a gyerekek is olthattak tü­zet, sőt a poroltót is kipróbálhat­ták. A legtöbb fiatalembert a go­lyóálló mellények és a fegyverek, gumibotok, védőpajzsok érdekel­ték. Az egyenruhások erre a napra elhozták saját csemetéiket is. szén a Drázus-patak nagy mennyisé­gű aranytartalmú hordalékot sodort a területre, s jelentős aranylelőhe­lyek keletkeztek. „Ezek viszonylag nagy kiterjedésű járatok. Főként a főtér alatt találhatóak, de részben a Kulturális Kereskedelmi Központ alatt húzódnak végig, érintve a rendőrség épületét egészen a Cset- neki utca végéig” - magyarázta Hlo­bil mérnök. Elmondása szerint két beomlást is dokumentált már a Rozsnyói Bányászati Múzeum, az ezek következtében keletkezett üre­geket azonban betemették. A szak­ember attól nem tart, hogy máshol beomlás fenyegetné a várost, mivel a föld alatti járatok és aknák nem olyan nagy kiteijedésűek, mint pél­dául Ostravám A nemrég felfedezett akna körülbelül 2,5-3 köbméteres üreg volt. A Bányászati Múzeum do­kumentálta a helyet, majd az építke­zést folytatva az üreget betöltötték. Az alapok készítésekor bukkantak az aknára (Szabó Ottó felvétele) Az apa annyit hallott, hogy Dominik anyja sztriptíztáncosként dolgozik Nyugaton Külföldre vitte ki a gyermekét? Inkább az ismeretterjesztő könyveket keresik, a gyerekek nagy része ezeket kedveli Divat-e még a könyv a jó biziért? V. KRASZNICA MELITTA Nyitra megye a régiófejlesztési elképzelésekről egyeztet Mi kerüljön a tervbe? SZÁZ ILDIKÓ A kommandósok robbantottak, valaki a mélybe zuhant Rendőrnap Érsekújvárott SZÁZ ILDIKÓ Rejtélyes üreg az épülő rozsnyói LIDL-áruház telkén Aknarendszerre leltek

Next

/
Thumbnails
Contents