Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)
2003-06-19 / 140. szám, csütörtök
6 Külföld ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 19. Egymásnak estek a kormánypártok és az ellenzékiek a magyar parlamentben Éles vita a módosításról A „ketyegő bombákat" továbbra is likvidálják Az izraeliek folytatják az embervadászatot Vonatbaleset Spanyolországban Madrid. Egymásba futott két helyiérdekű vonat Madrid közelében tegnap reggel, a balesetnek nyolc sérültje van. A hatóságok közlése szerint a spanyol fővárostól délnyugatra lévő Alcorcón városában egy ingázókat szállító vonat a reggeli csúcsforgalomban beleszaladt egy tilos jelzésnél várakozó másik vonatba. Idén ez á 14. vonatbaleset Spanyolországban. Két hete az ország délkeleti részén, Chinchilla de Monte Aragón városánál 19 ember vesztette életét, amikor egy személyvonat frontálisan ösz- szeütközött egy tehervonattal. A spanyol vasutak 1972 óta történt legsúlyosabb szerencsétlenségében további negyven személy sérült meg. (MTI) Kostunicáék baklövése? Belgrád. Erős a gyanú, hogy bakot lőtt Vojislav Kostunica volt jugoszláv államfő pártja azzal, hogy hitelt adott egy kétes hírű börtönfoglárnak, aki súlyos vádakkal illette a szerb kormány egyik tagját és saját merénylőivel hozta kapcsolatba Zoran Djindjic meggyilkolt szerb miniszterelnököt. Slavo- mir Bandjur, a belgrádi központi börtön fogiára kedden a Kostunica vezette Szerbiai Demokrata Párt (DSS) szervezésében tartott sajtótájékoztatón azt állította, hogy látta Djindji- cet a zimonyi klán vezetője, Dusán Spasojevic Siptar belgrádi villájában, Cedomir Jovanovic miniszterelnök-helyettes pedig rendszeresen börtönében látogatta a maffiavezért. (MTI) A MIÉP is indul az EP-választásokon Budapest. A MIÉP indul a 2004-es európai parlamenti választásokon, mert úgy ítéli meg, hogy a 17%-nyi nemet mondó állampolgárnak és az 56 százaléknyi távolmaradónak hiteles képviselettel kell rendelkeznie ebben a testületben, és ezt most csak a MIÉP testesítheti meg - mondta Csurka István tegnapi, budapesti sajtótájékoztatóján. „A kétpártrendszer szalonjának minden tagja retteg attól, hogy a MIÉP képviselői ott lesznek az Európai Parlamentben” - tette hozzá a MIÉP elnöke. (MTI) Szaddám Húszéin kézre fog kerülni Canberra. Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek nincs kétségük afelől, hogy Szaddám Húszéin volt iraki elnök továbbra is Irakban van, és előbb-utóbb kézre kerül - jelentette ki Ausztráliában Geoff Hoon brit védelmi miniszter. Hoon, aki a Canberrái nemzed sajtóklubban mondott beszédet, kijelentette azt is, hogy idővel az iraki diktátor birtokában lévő tömegpusztító fegyverekre is sikerül majd rábukkanni. Elutasította egyúttal azokat a vádakat, hogy az érintett kormányok - az Irak elleni háború igazolása érdekében - bármilyen módon meghamisították volna a bagdadi tömegpusztító arzenállal kapcsolatos hírszerzési adatokat. (MTI) Geoff Hoon elutasítja a vádakat (TASR/AP-felvétel) Budapest. Éles vita folyik a magyar parlamentben a kedvezménytörvényről különböző szinten. A részletes vita kezdetén, kedden este a parlamentben Nagy Gábor Tamás (Fidesz) azt kérdezte Bársony András külügyi államtitkártól, hogy ki és milyen felhatalmazás alapján helyettesítette a jogszabály előző napi, hajnalba nyúló általános vitájában Kovács László külügyminisztert. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Bársony elmondta, Kovács László Szabó Vilmosnak, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárának adott megbízást. A fideszes képviselő erre reagálva azt mondta, frakciója az ügyrendi bizottsághoz fordul ebben az ügyben, mert tudomása szerint a külügyminisztert nem helyettesítheti a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Potápi Árpád (Fidesz) kifogásolta, hogy a törvény preambulumából kimarad az egységes magyar nemzetre utaMTI-INFORMÁCIÓ Párizs. Az Iráni Népi Modzsahed Szervezet újabb szimpatizánsa, egy harminc év körüli fiatal nő gyújtotta fel magát a francia kémelhárító szolgálat (DST) épületének közelében tegnap dél körül. Pár órával korábban egy másik iráni asszony szenvedett súlyos égési sérüléseket, amikor a Párizs környékén élő iráni ellenzékiek előző nap történt tömeges begyűjtése ellen rendezett tüntetésen benzinnel öntötte le magát. Az iráni mollák uralmát elutasító mozgalom félszáz szimpatizánsa szerda kora reggel gyűlt össze a DST irodája közelében, hogy elítélje az előző napi példátlan razziát és a mozgalomhoz tartozó személyek előállítását. Szerdán délben az őrizetbe vett 165 iráni közül még 26 volt fogságban, köztük Miriam Radzsavi, az Iráni Népi Modzsahed Szervezet vezetőjének felesége. Tiltakozó megmozdulás színhelye volt Auvers-d’Oise villanegyed is, ahol 1981 óta élnek az iráni ellenzékiek. A fogságban lévők elengedését követelő demonstrációhoz a település más lakói is csatlakoztak. Az LCI hírtévének nyilatkozva a helyiek hangsúlyozták, hogy iráni szomszédaikat sosem tekintették terroristáknak, azért mert politikailag szemben állnak a teheráni iszlámista kormányzattal. A francia hatóságok mindeddig politikai menekültként kezelték a modzsahedeket, és szabályos tartózkodási engedélyt biztosítottak számukra. Jean-Francois Co- pé kormányszóvivő nyilatkozatában azzal indokolta az 1300 kommandós, terroristaelhárító és csendőr részvételével - a kamerák előtt 2001. január 13. KÍNA: A pekingi Tienanmen téren felgyújtotta magát a hatóságok által betiltott Falunkung szekta öt híve. Egyikük belehalt égési sebeibe, négy társa súlyos sérülésekkel került kórházba. 2001. január 29. TAJVAN: Felgyújtotta magát és súlyos sérüléseket szenvedett egy tüntető, aki egy atomerőmű megépítése ellen tiltakozott. 2001. február 16. KÍNA: Peking- ben önkéntes tűzhalált halt a betiltott Falunkung szekta egy 25 éves tagja. 2001. április 2. AUSZTRÁLIA: Canberrában, az ausztrál parlament előtt felgyújtotta magát egy pakisztáni férfi, hogy így tiltakozzon a helyi bevándorlási törvény visszásságai ellen. 2001. szeptember 3. VIETNAM: Danang városában a vallásszabadlás. Úgy vélte, ha ez megtörténik, „az egész törvény vázát veszik ki a jogszabályból”. A módosító javaslatokra válaszolva Bársony András az egységes magyar nemzetről szólva úgy fogalmazott, definíciója jogilag reménytelen vállalkozás”. Véleménye szerint ennek meghatározása nem a kedvezménytörvényre, hanem az alkotmányra tartozik. Dávid Ibolya (MDF) „kutyakomédiának” nevezte, ami kedden a parlamenti bizottsági üléseken folyt, amikor a módosító javaslatok közül egyet sem támogatott a kormányoldal. Úgy vélte, ennek az volt a célja, hogy hétfőn lefolytathassák a törvényjavaslat záróvitáját és megtarthassák á zárószavazását. Javasolta, hogy tartson egy héttel tovább az ülésszak. Németh Zsolt (Fidesz) Dávid Ibolyával egyetértve kijelentette, hogy frakciója kész néhány nappal tovább ülésezni. „Elfogadhatatlan, hogy mindent azonnal lesöpörnek az asztalról” - mondta a képviselő. Németh Zsolt állítása szerint az ellenzék által benyújtott módosító indítványokkal egyetértenek a határon túli magyarok is. Nagy Gábor Tamás ismertette és elvégrehajtott látványos nagy rendőrségi rajtaütést, hogy a teheráni redszerrel szembenálló mozgalom tagjai „illegális és veszélyes tevékenységed’ folytattak Franciaországban. Hivatkozott arra is, hogy a szervezet 2002-ben felkerült az Éu- rópai Unió terrorista szervezeteket felsoroló listájára, és hogy az Egyesült Államok is ilyen szervezetként kezeli őket. (Washingtonban Szaddám Húszéin iraki diktátor híveinek könyvelték el a mozgalmat, amely az iráni üldöztetés elől Irakba telepedett át, és támogatást kapott az Irán esküdt ellenségének számító bagdadi rezsimtől.) A francia média keddi közlése szerint a DST a szervezet kétes eredetű pénzügyi viszonyait is vizsgálta az előző években, a szervezett gazdasági bűnözés visz- szaszorításán munkálkodó központi ság megsértése elleni tiltakozásként elégette magát egy ellenzéki buddhista. 2001. november 6. TÖRÖKORSZÁG: Isztambul Kucuk Armatlu negyedében a börtönreformok ellen éhségsztrájkkal tiltakozók felgyújtották magukat, amikor a rendőrök behatoltak lakásukba. Az akció során többen megsérültek. 2001. november 30. CHILE: San- tiagóban, az elnöki palota előtt az azbeszt alkalmazása és a magas munkanélküliség elleni tiltakozásul felgyújtotta magát és életveszélyes sérüléseket szenvedett egy 51 éves férfi. 2002. szeptember 29. KAMBODZSA: A Prej Veng tartománybeli Vat Tmar Szár pagodában két nő és egy férfi, egy szélsőséges buddhista szekta tagjai felgyújtották magukat, hogy ezzel a rituális önfogadásra ajánlotta Dávid Ibolya (MDF) javaslatát, amely szerint „nyelvében, kultúrájában és hagyományaiban egységes magyar nemzet” szerepelne a preambulumban. Bársony szerint a Fidesz módosító javaslatai nem a törvény hatékonyságát célozzák, hanem azt, hogy „egy párt emléke fennmaradjon a köztudatban”. Szabó Vilmos meggyőződését fejezte ki, hogy a határon túli magyarság kérdéseiben a lehetőség szerint minél nagyobb egyetértésre kell törekedni. Hangsúlyozta, hogy a törvénynek meg kell felelnie az uniós normáknak, és ebben a Máért legutóbbi ülésén is megegyeztek. Leszögezte: a tanácskozáson részt vevő határon túli magyar szervezetek képviselői kérték, hogy a módosítást minél hamarabb fogadják el, nem az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, illetve a Jürgens-jelentés miatt kell mielőbb elfogadni a jogszabályt. „A lényeg, hogy a törvény minél hamarabb és az EU-csatlakozás után is alkalmazható legyen” - fűzte hozzá a politikus, s kérte az ellenzéket, fontolja meg a törvényjavaslat elfogadását. hivatal is foglalkozott a mozgalom finanszírozásának kérdésével. A június 17-i házkutatások során állítólag nyolcmillió dollár készpénz került elő. Az LCI hírtelevízió politikai elemzője szerint nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy Párizs egy csapással két legyet akart ütni: a modzsahedek ellen végrehajtott - demonstratív - rendőrségi fellépés ugyanúgy gesztusértékű az iráni nukleáris program miatt Washingtonnal konfliktusba keveredett teheráni vezetés, mint a terrorizmus ellen világméretű harcot folytató amerikai kormányzat szemében. Párizs nyilván arra számít, hogy a látványos fegyvertény révén közvetítői szerephez juthat a Teherán és Washington közötti nukleáris vitában, sőt a közel-keleti konfliktus rendezését célzó tárgyalásokban is. gyilkossággal a mennybejussanak. 2002. december 10. INDIA: Szrinagarban felgyújtotta magát a Kasmíri Emberi Jogi Front egy aktivistája, tiltakozva a Kasmírban tapasztalható állítólagos rendőrségi túlkapások ellen. A muzulmán férfi kisebb sérüléseket szenvedett. 2003. március 6. CSEHORSZÁG: Prága központjában a Vencel téren benzinnel leöntötte ruháját, majd felgyújtotta magát egy 19 éves ifjú, aki a cseh köztársaságbeli politikai viszonyok ellen kívánt ily módon tütakozni. A fiatalember belehalt sérüléseibe. 2003. április 2. CSEHORSZÁG: Plzenben és aznap Prágában is felgyújtotta magát egy-egy fiatal. A prágai esetnél a férfi súlyos égési sérülésekkel életveszélyes állapotban került kórházba. (MTI-Sajtóadatbank) MTI-INFORMÁCIÓ Jeruzsálem. Izrael megígérte az Egyesült Államoknak, hogy korlátozza a terroristagyanús palesztin aktivisták célzott likvidálását, de a „ketyegő bombákra” továbbra is vadászik. „Vállaltuk, hogy azokra a terroristákra korlátozzuk üldöző-likvi- dáló akcióinkat, akik vitán felül ketyegő bombák. Olyan határesetekben viszont, mint a parancsnoki pozícióban lévő Abdelaziz ar-Rantiszi, visszafogjuk magunkat, amennyire csak lehet” - mondta egy nevének elhallgatását kérő biztonsági illetékes Jeruzsálemben. A lépés egy amerikai tisztségviselőkkel kötött egyezség része. Izrael segíteni akar Bagdad/Washington. Újabb merényletekről és összecsapásokról érkeztek jelentések Irakból. Három amerikai katona és két (egy jelentés szerint három) iraki tüntető meghalt az újabb erőszakcselekmények áldozataként. Ismeretlenek támadásokat intéztek Bagdadban egy gázcseretelep, illetve egy benzinkút amerikai őrei ellen. Az egyik esetben elrobogó autóból tüzeltek amerikai katonákra Bagdad központi részén, egy katona halálát és egy másik sebesülését okozva. Egy másik esetben ismeretlen tettesek kézigránátot hajítottak egy benzinkút amerikai őreire az iraki főváros déli részén. A második támadásban két katona vesztette életét. Összecsapás volt amerikai katonák és az iraid hadseregből elbocsátott mintegy 2000 volt katona között Bagdadban, a volt elnöki palota előtt, amely most az Irakban állomásozó koalíciós erők főpaMTI-INFORMÁCIÓ Rijád. Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tagja, illetve volt tagja az a 17 feltételezett terrorista, akit a szaúdi hatóságok vasárnap Mekka muzulmán szent városában tűzharcban elfogtak, illetve megöltek - jelentette az al-Jum című szaúdi napilap tegnap a belügyminiszterre hivatkozva. Najef bin Abdel-Aziz herceg elmondta, hogy a vasárnapi rajtaütésekben öt feltételezett terroristát öltek meg, másik tizenkettőt pedig - hét szaúdit, három csá- dit, egy egyiptomit és egy eddig nem azonosítottat - őrizetbe vettek. Az őrizetbe vettek közül négy megsebesült a rendőrökkel vívott Peking/Hongkong. A kontinentális Kínából nem jelentettek újabb, atípusos tüdőgyulladás okozta megbetegedést, de a fővárosban, Pekingben meghalt egy korábban regisztrált beteg - közölte az egészségügyi minisztérium. Az akut légzési nehézséget okozó tünetegyüttes (SARS) halálos áldozatainak száma ezzel 347-re emelkedett Kínában (Pekingben 191-re), összesen 5326 megbetegedésből. Tegnap volt a tizenegyedik egymást követő nap, hogy a járvány által leginkább sújtott Kínából nem jelentettek újabb beigazolódott megbetegedést. A Kínához tartozó Hongkongban (Xianggang) szerdán szintén nem vettek lajstromba újabb atípusos tüdőgyulladásos megbetegedést vagy halálos áldozatot - jelentették a hírügynökségek. így ez a hetedik ezeknek a tisztségviselőknek megmenteni az új béketervet, amelyet az erőszak megtépázott - jegyezte meg a Háárec című lap. Condoleezza Rice amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadónő előző nap Washingtonban kérte Dov Vejszglaszt, az izraeli miniszterelnöki hivatal vezetőjét: Izrael legyen „megfontoltabb és érzékenyebb” a vezető terroristák megölésére tett kísérleteiben és a palesztin területeken végrehajtott más katonai akcióiban, amíg a tűzszüneti tárgyalások folynak. Rantiszi túlélte az izraeli helikopteres támadást. Az elvetélt kísérlet azonban palesztin öngyilkos merényletet váltott ki, újabb erőszak- hullámot verve. rancsnokságának és az amerikai vezetésű központi polgári közigazgatási szerveknek az otthona. Az amerikai katonák tüzet nyitottak az iraki hadsereg múlt hónapban történt feloszlatása, illetve állásuk elvesztése miatt tiltakozó felháborodott tüntetők tömegére. A jelentések többsége szerint két iraki tüntető életét vesztette, és számos megsebesült. Az al- Dzsazíra katari hírtelevízió három halálos áldozatról értesült. Egy amerikai katona szóvivő kijelentette, hogy az amerikai katonák önvédelemből használták fegyverüket, mert az Egyesült Államokat „Allah ellenségeként” megbélyegző dühös tüntetők kőzáport zúdítottak egy katonai konvojra, amely megpróbált átjutni a tömegen. Az amerikai védelmi minisztérium szerdai közlése szerint az amerikai fegyveres erők már mintegy 11 ezer iraki hadifoglyot engedtek szabadon, s így jelenleg 2050 személyt tartanak még fogva. tűzharcban. A megöltek közül az egyik szaúdi, egy másik csádi volt, három nemzetiségét még nem tudják. Az összecsapásokban meghalt két rendőr, öt pedig megsebesült - tette hozzá. A rendőrség a feltételezett terroristák rejtekhelyén 72 különböző nagyságú, házi készítésű robbanószerkezetet talált, továbbá 12 géppisztolyt, hat revolvert, lőszereket, távközlési berendezéseket, robbanószerkezetek készítéséhez használatos vegyi anyagokat, álarcokat, több olyan Koránt, amelybe robbanószerkezetet rejtettek, valamint savakat. A miniszter szerint a terroristák röviddel azután készültek terrorcselekmény elkövetésére, hogy rajtuk ütöttek. egymást követő nap, hogy nem találtak ott újabb igazolt SARS- esetet, s a negyedik nap, hogy a járványos betegség nem követelt újabb halálos áldozatot. A Kínához hat éve visszacsatolt volt brit koronagyarmat mérlege így továbbra is 295 halott összesen 1755 megbetegedésből. Bár a SARS járványát a jelek szerint egyelőre sikerült megfékezni, szakértők szerdán Kuala Lumpurban arra figyelmeztettek, hogy a jövőben az atípusos tüdő- gyulladás újabb hullámára, illetve más járványos betegségek feltűnésére lehet számítani, s a mostani tapasztalatok alapján fel kell készülni azok korai előrejelzésére. A malajziai fővárosban mintegy ezer orvoskutató részvételével zajló konferencián a WHO főigazgatója, Gro Harlem Brundtland kijelentette: nincs garancia arra, hogy a SARS-járvány nem üti fel újra a fejét. Feltételezhető, két legyet akartak ütni egy csapásra, megkérdőjelezhető eredménnyel Feketelistán az iráni menekültek Tizenegyezer foglyot engednek haza az amerikaiak Zavargás tört ki Irakban MTI-HÍR Az al-Kaida tagjai a Mekkában elfogott terroristák Savak a Koránban Kínából nem jelentettek újabb SARS-fertőzést Nincs megbetegedés, de garancia sem MTI-INFORMÁCIÓ Lángol az elveiért. A londoni francia nagykövetség előtt is meggyújtotta magát egy iráni. (TASR/AFP)