Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)
2003-06-19 / 140. szám, csütörtök
EH Régió ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 19. Régi idők kocsija. A pozsonyi elnöki palota elől tegnap indult a veterán autók Ötszáz szlovákiai kilométer elnevezésű nemzetközi versenye. (TASR-felvétel) A tardoskeddi magyar alapiskolában repedeznek, süllyednek a falak, beázik a tető... A telefonjaikat is ki akarták kapcsolni A nyitrai váralja lakóit régóta aggasztja a talajmozgás Földcsuszamlás fenyeget VRABEC MÁRIA Kerékpártolvaj vasutas Párkány. Két svéd turista vasúti küldeményként feladott, összesen 52 ezer koronát érő kerékpárját használt hazai biciklikre cserélte el egy vasúti alkalmazott. A szállítólevelet is azokra ragasztotta át. A vasúti rendőrség azonban rájött a turpisságra, s a 34 éves tettes elismerte bűnösségét, (ú) Kiesett az ittas sofőr autójából Királyhelmec. Rosszabbul is végződhetett volna az a baleset, amelynek során egy 45 éves kassai lakos Škoda 105-ös személygépkocsiját vezetve „elvesztette” 15 éves utasát. Menet közben eddig ismeretlen okból kinyílt a kocsi bal hátsó ajtaja, melyen keresztül a lány az úttestre esett, és 14 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A sofőr vérében 0,91 ezrelék alkoholt mutattak ki. (hgy) Ravasz munkaközvetítő Érsekújvár. Az érsekújvári vasúti rendőrség eljárást indított egy 24 éves tótmegyeri lakos ellen, aki a helyi vasútállomás várótermében tizenötezer korona ellenében német- országi munkát ajánlott egy 21 éves fiatalembernek. Munkaközvetítésre nem volt engedélye, ám a fiatalembertől kicsalt pénzt elköltötte, (szí) Nem csak a kormány késik Nyitra. Nemcsak a kormány és az államigazgatás, az önkormányzatok és a bankszektor sem készült fel arra, hogy pénzt szerezzen az EU strukturális alapjaitól - állítja a Vág- Duna-Ipoly Eurorégió vezetője, Daniel Balko. Bár a kormányt lehet szidni azért, hogy még nem készült fel, ám 80 százalékban már az önkormányzatoknak is már készen kellene lenniük a pályázataikkal. (TASR) A ZMOS pénzt követel az iskolákra Modor. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) Tanácsa újfent elégedetlenségének adott hangot a közigazgatási reformmal kapcsolatban - tájékoztatta lapunkat Olga Gáfriková, az érdek- védelmi szervezet szóvivője. A testület szerint a hatáskörök átruházásával vannak a legnagyobb gondok, ugyanis csak az általános iskolák üzemeltetéséhez 800 millió korona hiányzik. Ha a kormány nem oldja meg sürgősen a problémákat, az év második felében veszélybe kerül az oktatás. A holnapi pedagógussztrájkot a ZMOS teljesen jogosnak tartja, (ú) Könyvbemutató Komáromban Komárom. A Madách - Posonium Könyvesboltban ma 17 órakor mutatják be Fehér Csaba: Dr. Tóth-Kurucz János - a leányvári kövek vallatója című munkáját. A fiatal történész könyvét dr. Trugly Sándor régész-muzeológus méltatja. (vkm) Civil szervezetek fóruma Nagykapos. Az Otthon Nonprofit Szervezet pénteken 10.00 órakor a régióban működő civil szervezeteknek nyújt lehetőséget a kölcsönös ismerkedésre, a kapcsolatteremtésre és az együttműködés kialakítására.(hgy) Tardoskedd. A jelenleg 11 osztályos, 230 gyermek oktatását biztosító helyi Szemerényi Károly Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola más tanintézményekhez hasonlóan, jelenleg csaknem nyolcvanezer koronás adósságot görget maga előtt, a legutóbb már a vezetékes telefonjaikat is ki akarták kapcsolni. SZÁZ ILDIKÓ Fujasz György, a tizennyolc tanerős iskola igazgatója, harminckilenc éves pedagógiai gyakorlattal a háta mögött fájlalja, hogy ilyen mostohán bánik velük az állam. „Új fenntartónkra nem panaszkodhatom, megtesz minden tőle telhetőt, de ezKOVÁCS ÁGNES Kassa/Rozsnyó. A kassai megyei önkormányzat legutóbbi ülésén 900 ezer koronás támogatást hagyott jóvá a rozsnyói Gömöri Könyvtárnak egy lift beszerelésére. A könyvtár ugyanis a járási hivatal melletti kétszintes épületbe költözik, ahol a törvény értelmében biztosítani kell a mozgássérültek akadálymentes közlekedését. A megyei közgyűlés a gazdasági és szociális fejlesztési programot is megvitatta. A program a megyén belül a régiókat különféle Rozsnyó. A Rovás Polgári Társulás, a Gombaszög Fejlesztéséért Alapítvány és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2003. július 713. között rendezi meg a Rajzszög II. Országos Képzőművészeti Alkotótábort. A táborba középiskolások és olyan, frissen érettségizett fiatalok jelentkezését várják, akiket a képzőművészet komolyan érdekel, s akiknek a rajz és a festészet kikapcsolódást jelent. Jelentkezhetnek azok is, akiknek az elmúlt év folyamán nem sikerült bejutniuk képző- művészeti főiskolára, egyetemre. Jelentkezési feltételek: A középiskolások (I. kategória) esetében szükséges az esztétikatanár vagy az osztályfőnök ajánlása. AII. kategóriába tartozó, középiskolát végzett diákoknak, illetve azoknak, akikzel sajnos, nem orvosolhatjuk minden bajunkat. A falaink repedeznek, süllyednek, a tető beázik, az ablakokat csak befelé lehet nyitni, különben kizuhannának! A tanulók székeit legalább ötször hegesztettük már meg. Az iskolát 1976-ban adták át, azóta nem sok változott. Előtte hét évig álltak a falak csupaszon, majd csaknem ezerhatszáz kollau- dációs hibával adták át a létesítményt” - emlékezett vissza a kezdetekre az igazgató. Számos kollégája véleményét tolmácsolja, amikor a pedagógusok péntekre tervezett sztrájkja kapcsán megjegyzi: az oktatásügyi problémáknak csupán egy részét képezi a pedagógusok bérkérdése. Legalább ennyire megalázóak azok a körülmények, amelyek közt dolgozni kénytelenek. Ennek ellenére a napokban emlékeztek a mutatók szerint kategóriákba sorolta - a Kassa-vidéki járást, Rozsnyót és Tőketerebes térségét a stagnálok közé. A továbbiakban meghatározta azokat a fejlesztési feladatokat, amelyek előnyt élveznek. Ezek közé tartozik a nyersanyagforrások kihasználása, az idegenforgalom fejlesztése, az ipari parkok ügye és külföldi befektetők keresése a fafeldolgozó ipar fejlesztéséhez. Cél a feldolgozóipar bővítése is, különös tekintettel a természeti, történelmi és kulturális örökségre, továbbá a gyümölcstermesztés, az állattartás fejnek nem sikerült képzőművészeti főiskolára, egyetemre bekerülniük, a volt iskolájukból kell ajánlást szerezniük. Jelentkezni levélben kell a pontos cím és rövid életrajz megküldésével. Csatolandó néhány saját alkotás reprodukciója (fotója vagy fénymásolata) és az ajánlás (rajztanártól, esztétikatanártól vagy osztályfőnöktől). A húsz legtehetségesebb résztvevő táboroztatásának költségeit a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Országos Szövetsége vállalja. Ezért kérjük a jelentkezési feltételek pontos betartását, mivel a válogatás ezek alapján történik. Az alkotómunka négy szekcióban folyik majd szakképzett tanárok vezetésével. Elsajátítható a kézi merítésű és teapapír készítése, az emberi alak- és portréábrázolás, helyi fiú-, illetve lányiskola létrehozójára és anyagi támogatójára, Szemerényi Károly lekipásztorra, akiről tavaly nevezték él az iskolát. Ugyancsak nemrég írták alá az együttműködési szerződést a magyarországi Környe Kisfaludy Mihály Általános Iskolájával. „Az önkormányzattal közösen a szülői szövetség helyi szervezete is támogatja az iskola működését, szeptembertől körülbelül 15 ezer koronával járulunk hozzá a szlovák és a magyar alapiskola valamennyi szakkörének működéséhez. Pályázatok útján számítógépeket biztosítottunk az iskolának, és egy másik támogatásból a kazánház felújítására is sor kerülhet” - tájékoztatott Bencze István, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége helyi szervezetének elnöke, a községi hivatal főellenőre. lesztése, a déli gyorsforgalmú út megépítése, továbbá a szoroskői útszakasz, illetve a víz- és csatornahálózat kiépítése, valamint a határon átívelő együttműködés hatékonyabbá tétele. Ezek a konkrét feladatok a vidéki turizmus és az agroturizmus fejlesztésének lehetőségével is bővültek. Vasik János megyei képviselő javaslatára a megújításra váró műemlékek listáját a rozsnyói régióban taiálhatóakkal is bővítették, például a Gótikus Út részét képező rozsnyói katedrálissal, a pelsőci és a csetneki templommal. a festés és a kép megkomponálása, valamint az üvegfestés és a batikolás különféle technikái. A napi hat óra csoportos foglalkozáson kívül kirándulások, sportjátékok, hegyi túrák, filmvetítés, előadások és más szórakozási lehetőségek állnak a táborlakók rendelkézésére. Jelentkezni 2003. péntekig lehet a következő címen: Gombaszög Fejlesztéséért Alapítvány - Nadácia pre rozvoj Gombaseku, Slavec 78,049 51, tel.: 058/788 33 10-12 vagy 0908/ 8175133, illetve a faian@slovanet. sk e-mail címen. A részvételi díj hét napra 1800 korona, amelyben benne foglaltatik az oktatás, napi háromszori étkezés és a szállás (6,7 és 8 ágyas faházakban). A munkák minősége és a jelentkezés időbeni elküldése dönt. (kov) Nyitra. A vár alatt lakókat bármikor hasonló meglepetés érheti, mint a trencsénieket - pusztán annyi különbséggel, hogy nekik nem a várfalak omlásától, hanem földcsuszamlástól kell tartaniuk. A talajmozgásra évek óta megrepedezett falak, süllyedő épületek, itt-ott ledőlő kerítések figyelmeztetnek, de a város- vezetés pénz híján egyelőre csupán annyit tett a lakók biztonsága érdekében, hogy a legveszélyesebb helyeken táblákat helyezett el „Belépés csak saját felelősségre!” felirattal. Főleg a téli fagyokat követő tavaszi felmelegedés idején látványos és nagymértékű a pusztulás. Idén márciusban a várba vezető lépcsősor baloldali korlátja teljesen kidőlt, Komárom. A szlovákiai Hyperno- va-hálózat 14. üzletközpontjaként 3400 négyzetméter alapterületű hipermarketet nyit ma Komáromban az Ahold Retail Slovakia Hypermarket társaság. Közel 16 ezer áruféleség - az élelmiszerektől kezdve a papír- és textilárun keresztül az elektromos fogyasztási cikkekig - várja ezentúl a vásárlókat a hét minden napján reggel 7-től este 21 óráig. A választék bővítése érdekében az Komárom. A Közép-európai Alapítvány szervezésében a város június 26-án, tehát a jövő héten csütörtökön nemzetközi szakember-találkozó helyszíne lesz. A tanácskozáson mutatják be az alapítvány kezdeményezésére összeállított, A dél-szlovákiai régiók és városok befektetési katasztere című kiadványt, és előadások hangzanak el a publikációhoz kötődő témakörökben. „A Középeurópai Alapítvány meghatározó célkitűzései közé tartozik a Szlovákiával szomszédos országok közti térségi és gazdasági együttműködés fellendítése - nyüatkozta Orvos Ágnes, az alapítvány munkatársa. - Ezért a rendezvényre dél-szlovákiai, észak-magyarországi és ausztriai városok polgármestereit, vezetőit hívtuk meg, akiknek alkalmuk nyílik a két- vagy háromoldalú kapcsolatteremtésre, illetve a már meglévő kapcsolatok erősítésére.” A találkozón hazai részről előadást tart többek között Gyurovszky LászHanva. Egyházuk munkáját, annak uniós csatlakozás előtti és utáni lehetőségeit és feladatait elemezték tegnap befejeződött kétnapos országos konferenciájukon a szlovákiai reformátussság lelkipásztorai. A több mint száz lelkész a hanvai Dia- kóniai Központban nemcsak a hitélet kérdéseivel foglalkozott, hanem például azzal is, milyen feladatok hárulnak a reformátusokra az ország EU-csatalkozása előtt és után. Szlovákia tagságának az egyházi vagyon most még megoldatlan visszaszolgáltatására is garanciával kell szolgálnia, s a rendezésnek még a tényleges tagság elnyerése előtt meg kellene történnie. Fontos kérdés az állam és az egyház viszonya, amely Szlovákiában egyelőre csak a katolikus egyház viszonylatában rendezett. Á tanácskozáson az elvi- lágiasodás, a szekularizáció problémáját is felvetették, amely az egyház életében a világi módszerek terjedését jelenti. Újra hangsúlyt kapott a lelkészek javadalmaztatásának kérdése is a meglévő, úgynevezett díjlevelek alapján. Mivel a lelkészi fizetéés a lépcsők is balra lejtenek. Télen életveszélyes lesz rajtuk a közlekedés, pedig a környéken lakó idős emberek csak ezen az úton tudnak feljutni a vártemplomba. A várnegyed lakói azért is dühösek, mert saját költségükön a műemlék- védelmi hivatal követelményei alapján hozták rendbe a házaikat, most pedig, amikor egyre több a falakon a repedés, s bármikor rájuk omolhat a domboldal, nem számíthatnak segítségre. A város főépítésze, Dezider Prüder szerint a támfalak megerősítése több tízmillió koronába fog kerülni és több évig is eltarthat, de a legveszélyesebb helyeken még idén betonlapokkal támasztják ki a domboldalt és kicserélik a talajt alámosó szennyvízvezetéket is. áruház épületében további, speciális üzletek is nyílnak, például játék- és virágbolt, számítógép- és mobütele- fon-szaküzlet, és lesz egy képtár is. Az új üzletközpontban 109 személy talált munkát (a Hypernova országos szinten mintegy 1800 főt alkalmaz). Az építtetők természetesen a gépkocsival érkezőkre is gondoltak, az áruház mellett 280 férőhelyes parkolót alakítottak ki. A Pozsonyi út mellett található üzletközpont biztonságos megközelítését jelzőlámpás kereszteződés biztosítja. ló építésügyi és régiófejlesztési miniszter, Pomothy László, a gazdasági minisztérium államtitkára, valamint Hodossy Károly, az OTP Banka Slovensko Részvénytársaság elnöke, magyar részről pedig Baráth Etele, a nemzeti fejlesztési tervezésért felelős államtitkár, Rakusz Lajos, az Ipari Parkok Egyesület elnöke, valamint Kábái Vilmos, a publikációt készítő Invorg Részvénytársaság elnök-vezérigazgatója. Néhány a tervezett témakörök közül: a dél-szlovákiai, valamint az északmagyarországi régiók befektetési és együttműködési lehetőségei az EU- csatlakozás első éveiben; az északmagyarországi ipari parkok építésének helyzete; a kereskedelmi bankok lehetőségei az EU-s fejlesztési tervezetek előkészítése és megvalósítása során stb. „Meggyőződésünk, hogy a bemutatott befektetési lehetőségek szakszerű projektumépítési munkával valóságos tervezetekké fejleszthetők, és kedvező üzleti feltételekkel meg is valósíthatók” - tette hozzá Orvos Ágnes. sek elég szerények, az egyházi törvényben jól bevált és működőképes javadalmaztatási rendszert kell megújítani, s a díjlevelek szerinti jövedelemkiegészítéssel segítem a javarészt fiatal lelkészek alacsony bérét. A lelkészek önsegélyezése, az új liturgia, az egységes és közös énekeskönyv tévesztésének és használatának kérdései, a református egyházi sajtó megújúlásának és fejlesztésének lehetőségei, a tervezett Hűség című folyóirat kiadásának kérdései mellett a parókiái könyvtárak újraindítása és rendszerezése is terítékre került. „Ha valóban emberséges jövőt akarunk, azt nem lehet csupán anyagiakkal biztosítani. A szlovákiai református egyház eddig is, ezután is kellő súllyal képviselte az igazi értékeket, és ennek megfelelő elismerést várunk el az államtól. Az alakuló Európában az értékteremtő és -mentő, a nagy olvasztótégelyben nemzettudatot erősítő, erkölcsös életre buzdító református egyházra komoly feladatok várnak. Ez a mostani két napos konferencia ezeket a feladatokat elemezte” - nyilatkozta lapunknak Erdélyi Géza püspök. Kassa megye gazdasági és szociális fejlesztési terve jelentős iparbővítéssel is számol Lift a Gömöri Könyvtárnak Rajzszög képzőművészeti tábor Ma nyílik a Hypernova komáromi üzletközpontja Várják a vásárlókat V. KRASZNICA MELITTA A Közép-európai Alapítvány szakértői konferenciája Befektetési lehetőségek V. KRASZNICA MELITTA Református lelkészek kétnapos országos értekezlete Rendezetlen vagyonjogok SZÁSZI ZOLTÁN