Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)
2003-06-13 / 135. szám, péntek
24 Panoráma ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 13. Az iráni sziámi ikrek: Ládán (balra) és Laleh kendőjüket igazgatják a szingapúri sajtótájékoztatón, melyen a szakemberek megosztották a sajtóval a két nő szétválasztásának részleteit és veszélyeit • (TASR/EPA-felvétel) Az orvosok júliusban akarják elvégezni a kockázatos, négynapos szétválasztó műtétet Felnőtt sziámi ikreket választanak szét NAPTÁR Június 13 EGY GONDOLAT „A természetről alkotott semmilyen elképzelés sem növesztett soha egy fűszálat, nem hajtott egy szál virágot.“ Fernando Pessoa NÉVNAP Antal és Anett Az Antal latin eredetű, jelentése: fejedelem, herceg. Belőle lett a szlovák Anton is, viselői szintén ma ünnepelnek. Az Anett francia név, s az Anna becézett formája. Ma Grácia és Tóbiás nevű ismerőseinket is köszöntsük! .^!..É.y.F.9.í?DIJLÓ!NK 20 éve hagyta el a Naprendszert a PIONEER 10. 2325 éve hunyt el Nagy Sándor makedón király, húszévesen lett a makedónok királya. Alighanem ő volt a világtörténelem egyik legzseniálisabb hadvezére, már trónra jutása után két évvel Isszosznál megverte a perzsa hadsereget, majd elindult meghódítani a világot. És sikerült is neki, az akkori ismert világ nagy részét az uralma alá hajtotta, egészen Indiáig eljutott. 1180 éve született Kopasz Károly, a nyugati frankok királya. Jámbor Lajos császár legifjabb fia volt. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 65 éves Avar János újságíró, külpolitikai szakíró. 55 éves Blaskó Péter színész. 30 éves Csépe Gabriella úszónő, a mellúszószámok volt országos csúcstartója, a magyar válogatott egykori tagja. NAPI VICC- Miért ilyen rongyos ruhában jársz szórakozni?- Mert a feleségem azt mondta, ha ezt veszem fel, nem jön velem. Szingapúr. Abban reménykedik egy 29 éves sziámi ikerpár, hogy sikeres szétválasztásukat követően, annyi év után végre szemtől szembe megláthatják egymást. MTI-ÖSSZEÁLLÍTÁS A fejükön összenőtt iráni nővéreknek legfőbb vágyuk, hogy tükör nélkül megnézhessék egymást. Az orvosok július első hetében akarják elvégezni a kockázatos, négynapos szétválasztó műtétet, amely a testvérpár egyike, vagy mindkét tagja életébe kerülhet. Laleh és Ládán, az ikerpár elmondta, hogy tudatában van a kockázatnak, de derűlátóak. „Boldogok vagyunk, izgatottak és egy kicsit idegesek” - mondták. A nővérek az operációig hátralévő napokat az interneten folytatott baráti csevegéssel és a kórház fitnesstermében töltik. Külön gondozónő törődik velük. „Tudni szeretné, hogyan érzünk, és miként vélekedünk a kockázatokról” - mondta Laden. „Mi azonban nem akarunk arra gondolni, hogy ki éli túl a beavatkozást, és ki hal meg” - fűzte hozzá. A két nővérnek éveken át nem sikerült az orvosokat meggyőzni, hogy végezzék el rajtuk az szétválasztáshoz szükséges műtétet. Végül a szingapúri Raffles kórház egyik orvosa, Keith Goh idegsebész vállalkozott a beavatkozásra egy nemzetközi orvoscsoport élén. A műtéten összesen 12 sebész és mintegy 100 ápolónő, valamint ápoló vesz majd részt. A beavatkozás négy napig is eltarthat és rendkívül nagy kockázattal jár. A szokatlan műtét esetében az orvosok lemondtak honoráriumukról, az egyéb költségeket, amelyek 250 ezer euróra (10 millió korona) tehetők, a magánklinika vállalta magára. A klinika adatai szerint eddig még sehol a világon nem választottak szét sebészi úton felnőtt sziámi ikreket. Goh idegsebész azonban 2001 tavaszán nagy nemzetközi figyelmet keltve már levezényelte egy ugyancsak a fejüknél összenőtt, akkor tizenegy hónapos nepáli ikerpár sikeres szétválasztását. Az összenövés ellenére eltérő személyiségű iráni nővérek - saját közlésük szerint - nem akarnak tovább együtt élni. Laleh a szétválasztás után Teheránban szeretne újságírónő lenni, ami régi álma. Laden jogi tanulmányokat forgat a fejében, és arra készül, hogy szüleivel él majd sirázi házukban. HOROSZKÓP Kos: Oroszlán: a* Jo hangulatban van, ne hagyja, hogy néhány ellenségeskedő kolléga elA szokottnál sokkal rugalmasabb, és meglepően könnyen alkalmazkodik a rontsa a kedvét. Egy befolyásos ember remek üzleti lehetőséghez juttatja. Este maradjon otthon. Bika: Ha a megfelelő helyen, megfelelő időben áll elő újszerű üzleti elképzeléseivel, könnyen szerezhet magának néhány új anyagi támogatót. Este korán térjen nyugovóra. Ikrek: gyorsan bekövetkező változásokhoz. Szeretné, ha mielőbb lezárhatná életének egy szakaszát. Szűz: Munkahelyén komolyabb nehézségek nélkül dolgozhat, így több fontos munkát is befejezhet. A mai nap kedvez a szerelmi ügyeknek, megtalálhatja jövendőbeli partnerét. Mérleg: A mai napon bármibe is kezd, azt sikerre viheti, hála elszántságának és VI Jobb, ha elfelejti mára készített napirendjét, ugyanis annyi változás kivételes akaraterejének. Egy befolyásos ember bizalmas információkkal segítheti munkáját. Rák: fog történni, hogy úgyse tudná ahhoz tartani magát. Kerülje a gyanús ügyleteket. Skorpió: ' WNc Kerülje az olyan embereket, sütik folytonos ellenségeskedésükkel hátrálRemekül tud alkalmazkodni a gyorsan változó üzleti helyzetekhez, így tátják a munkáját. Egyik barátja szeretné, ha együtt vágnának bele egy érdekes vállalkozásba. komoly sikereket érhet el. Ha fontos magánéleti döntést kell hoznia, hallgasson megérzéseire. Nyilas: Ne akarjon irányítani másokat. Ne képzelje egy pillanatra sem, hogy tudja, mi a legjobb. Maradjon nyugton, élje az életét, és hagyjon élni másokat is. Bak: Annak ellenére, hogy Ön is és a partnere is úgy érzik, megtalálták egymásban az igazit, a komoly elkötelezettségről való beszélgetés megrémíti mindkettőjüket. Vízöntő: Elhatározza, hogy leszokik káros szenvedélyéről, de ez önmagában nem elég, hisz csak nagy akaraterővel és kitartással lehet sikeresen véghez vinni a dolgot. Halak: Valaki megadja a tartozását, melyről már majdnem megfeledkezett. Tárgyalásai során törekedjen a világos, közérthető érvelésre. Hallgasson megérzéseire! Ismeretlen vatikáni források JozefTiso a felelős Róma. A Jozef Tiso vezette egykori szlovák állam történelmi felelősségét feltáró kötet bemutatása jelentős figyelmet keltett a Római Magyar Akadémia idei évadjának. A római La Sapienza Egyetem új- és legújabb kori történeti tanszékének könyvsorozatában jelent meg Eördögh István egyetemi docens és Ingrid Graziano tudományos kutató monográfiája, melynek címe: Jozef Tiso e la ques- tione ebraica in Slovacchia (Jozef Tiso és a zsidókérdés Szlovákiában). A kötet eddig ismeretien vatikáni forrásanyagok, továbbá szlovákiai levéltári dokumentumok alapján minden eddiginél részletesebben bizonyítja a náci Németország árnyékában egykor létezett, független szlovák állam vezetőjének felelősségét mintegy hetvenezer zsidó üldözött elpusztításában. Antonello Biagini és Pasquale Chessa professzorok a főleg magyar nemzetiségű és anyanyelvű áldozatok sorsáról szólva hangsúlyozták: ez az értékes kiadvány a közép-európai közös történelem alaposabb megértéséhez járul hozzá.(m) Sokan szerencsétlenséget kapcsolnak a 13-as számhoz Mihez kezdjünk, ha péntek 13-ára esik? MTI-HÍR Hamburg. Általában nem mindegy, mit tervezünk pénteki napra. A németek egyharmada számára azonban különös jelentősége van annak, ha péntek 13-ára esik - mint ma is. Az ilyen napoktól való félelem azonban nem a hagyományos babonában gyökerezik, hanem XX. századi, modem jelenség. Napjainkban sokan szerencsétlenséget és veszélyt kapcsolnak a 13-as számhoz. Számos hotelben nem találni 13-as számú szobát, és vannak légitársaságok, amelyek gépein hiába keresnénk a 13-as számú ülést. A 13-as számra azonban csak a XIX. században sütötték rá a balszerencsés bélyegzőt. A péntek és a 13-as szám összekapcsolása balszerencsét hozó napként Németországban első ízben 1957- ben merült fel a Frankfurter Allgemeine Zeitung című tekintélyes lapban. Egy glossza ugyanis azon gúnyolódott, hogy a balszerencsésnek tartott nap miatt elhalasztódott a Tina Onasszisz tartályhajó vízre bocsátása. A régi népmesékben hiába keresünk utalást a péntek és 13-a egybeesésének baljós jelentésére, egyedül a Csipkerózsikában történik utalás a 13-as számra. Vitatott az is, hogy a balszerencsés nap mennyire érvényesül jelenünkben. Az 1971 és 1997 közötti esztendők finn baleseti statisztikája például azt mutatja, hogy 61 százalékkal több nő vesztette életét közlekedési balesetekben a 13-ára eső pénteki napokon, mint más péntekeken. Szakértők viszont ezt nem annyira a balszerencsének, mint inkább annak tulajdonítják, hogy a babonás félelem okozta csekélyebb odafigyelés okozhatta a tragédiákat. Ezzel ellentétes statisztikai adatokra is lehet hivatkozni. Németországban például 1985 és 1999 között egyáltalában nem tapasztalták a közlekedési balesetek számának növekedését a 13-ára eső pénteki napokon. Mindenesetre akadnak, akik ilyen napokon nem ülnek autóba. Hagyományos magatartás ugyan nem alakult még ki, de nem rosszak az esélyei az egységes megítélés kialakulásának, ugyanis 28 éven belül a pénteki nap nem kevesebb mint 48 alkalommal esik valamelyik hónap 13. napjára. Az olasz donnák félnek a nagy sebességtől Nők a volán mögött MTI-HÍR Róma. Az olasz női autóvezetők 40 százaléka ördögi és nárcisztikus magatartást tanúsít a volán mögött - állapította meg a Corriere della Sera című lapban közzétett felmérés. Különösen vonatkozik ez a 18 és 34 év közötti nőkre, akik ráadásul nem szívesen engedik át a volánt partnerüknek. A közlekedés biztonságának fokozása érdekében indított kampány keretében elvégzett felmérés során 751 autóvezető nőt kérdeztek meg. A válaszokból kiderült, hogy téves az eddigi, főleg férfiak által alkotott vélemény a női autóvezetőkről, nevezetesen, hogy a nők a volán mögött félénkek és veszedelmesek. A felmérés tanúsága szerint az ördögi és a nárcisztikus női autóvezetők elsősorban abban különböznek, hogy melyikük milyen r”tót választ magának. /tz előbbiek előnyben részesítik az eredeti típusokat, az utóbbiak viszont azt az autót kedvelik, amely megszólítja érzelmeiket. Rajtuk kívül a többi olasz no egész egyszerűen közlekedési eszközne c teidnti az autót. Félnek a nagy sebességtől, inkább férjükre bízzák az autóvezetést, gyűlölik az autópályát és szívesebben közlekednek vidék' metiék- utakon. A jó állapotú koponyák 154 és 160 ezer évesek Megtalálták az eddigi legősibb embert ORIGO Etiópia. A modern ember, a Homo sapiens eddigi legősibb maradványai kerültek elő Etiópiában. A szakértők minden idők egyik legjelentősebb felfedezésének minősítették a 160 000 éves leletet. A jó állapotban megmaradt felnőtt koponya és a részleges megtartású gyerekkoponya kora 154 és 160 ezer év közé tehető. Az etiópjai Afar-régió Herto nevű falva mellett kiásott lelet ezzel remekül illeszkedik a legújabb genetikai vizsgálatok eredményeihez, amelyek szerint a Homo sapiens ebben az időszakban és ezen a területen jelent meg az ember evolúciója során. A lelet alapvető jelentőségű abból a szempontból, hogy betölti a korábbi, mintegy 300 ezer éve felbukkant Homo erectus-Homo sapiens átmeneti formák és a teljesen modern, mintegy 100 ezer évvel ezelőttől ismert Homo sapiens közötti rést. A koponyák ennek megfelelően nem teljesen azonosak a ma élő emberekével: kissé nagyobbak, hosszúkásabbak, és a szemöldökeresz is hangsúlyosabb. A lelettel bizonyossá vált, hogy az anatómiai szempontból modern ember jóval korábban megjelent, mint ahogy a Neander-völgyi eltűnt Eurázsiából Nyugodtan aludhatnak a hűtlen férfiak Megbocsátó németek MTI-HÍR Hamburg. A hűtlen német férfiak nyugodtan aludhatnak: félrelépésükre a Men’s Health című folyóirat felmérése szerint csak elenyészően kevés német nő reagál dühkitöréssel. Annál inkább begurul a partnerük, ha a háztartási- munka egymás közötti felosztásán (42 százalék), az autóvezetésen (31 százalék) vagy a teremtés koronájának pontatlanságán (29 százalék) különböznek össze. Ezzel szemben a megkérdezett német nőknek csupán hét százaléka állította, hogy felbosszantja őt partnerének hűtlensége. Altkor már inkább azon veszekszenek, hogy mivel töltsék el együttlétük idejét (14 százalék) vagy éppenséggel a szexről különbözik a véleményük (tíz százalék). www.ujszo.com E-mail: redakda@ujszo.com Lapigazgató: Slezáluié Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (59233421) Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán (59233425) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (59233439), Molnár Iván mb. - gazdaság (59233424), Mislay Edit - kultúra (59233430), Urbán Gabriella - panoráma, téma (59233444), Korpás Árpád - régió (59233436), J. Mészáros Károly mb. - sport (59233431) A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László Szerkesztőség: Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1. Fax: 59233469 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 0907/773835, Királyhelmec: 0905/781851, Kassa: 055/6002225,0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Kiadja a Petit Press Rt., Nám. SNP 30,811 01 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 59233119. Az igazgatótanácstagjai: Slezákné Kovács Edit-értékesítési és üzemeltetési osztály, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233278, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 59233228,59233235, 59233200, 59233240, fax: 59233295 E-mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Nemcovej 32, 055/6709548, 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava.Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PONS Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PONS Rt.-ben. Külföldi megrendelések: PONS a. s. vývoz tlače, Záhradnická 151,820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. ö- ci íLtTL