Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)
2003-05-06 / 103. szám, kedd
JJ SZÓ 2003. MÁJUS 6. Kitekintő hirdetés \ szövetséges csapatokkal egész állatsereglet érkezett Irakba, és a helyszínen is sokat szereztek be a katonák Állatok szerepe a háborúban ^ huszonkét esztendős Ta- (oma alig néhány napja tartózkodott a Perzsa-öbölben, -lelikopterrel érkezett a dél- raki Umm-Kaszr előtt állo- násozó amerikai-brit egységek hajójára, azzal a feladatiak hogy derítse fel az ira- d-iráni háborúból ottma- •adt vízi aknákat, illetőleg megakadályozza, hogy az ibölbe érkező utánpótlás- és segélyszállítmányokat, valamint az ott lévő harci egységeket a víz alatt bárki is megtámadja. GYÖRFFY IVÁN Első bevetése előtt gondos orvosi vizsgálatoknak vetették alá, ennivalóval bőségesen ellátták. Mégis „megszökött*’. A néhány órás felderítésről csupán két nap múlva tért vissza, bajtársai és gondozói nagy bosszúságára és aggodalmára. Ta- koma egyike volt annak a háromtucatnyi állatnak (delfineknek és oroszlánfókáknak), amely a hadi- tengerészet alakulatait segíti az öböl ellenőrzésében és biztosításában. Az iraki háborút ismét állatokkal és állatok ellen is vívták: az egyik oldalon számítani lehetett az afganisztáni konfliktusban megismert „öngyilkos”, robbanóanyaggal megrakott tevék megjelenésére, a másik oldalon négylábú, szárnyas és uszonyos segítők ezreit vetették be a győzelem érdekében. A szövetséges csapatokkal egész állatsereglet érkezett, és a helyszínen is sokat szereztek be a katonák. Az amerikai védelmi minisztérium irányítása alatt 1500 kutyát képeztek ki bombakeresésre, üzenettovábbításra, felderítési, védelmi és mentési feladatokra, közülük sokan Irakban is bizonyítottak. A mérgek és ideggázok jelzésére csirkéket vásároltak Kuvaitban; a ketrecekben járműre rakott szárnyasokra elsősorban ott számított a hadsereg, ahol a sűrű olajfüst miatt az érzékeny műszerek felmondták a szolgálatot. Az öüetet a hagyományos szénbányákban alkalmazott kanáritesztből vették az illetékesek, ám az nem váltotta be teljesen a hozzá fűzött reményeket: a baromfiak nagy része betegségben (vélhetőleg influenzában) elpusztult, helyükre galambokat hoztak a frontvonalba. A delfinekkel és az oroszlánfókákkal az volt a cél, hogy az aknamentesítésben, valamint az ellenséges búvárok ártalmatlanná tételében, az al-Kaida terrorhálózat feltételezett szabotázsakcióinak meghiúsításában jeleskedjenek. Csakhogy a több évtizedes munkával felkészített, rutinos vízi emlősök az éles helyzetben, az idegen környezetben, a hazaitól eltérő hőfokú vízben, illetve a „bennszülött” állatok közelében nem minden esetben teljesítették a kitűzött feladatot. A rendkívül intelligens, érzékeny idegrendszerű delfinek, valamint a fókák csatasorba állítása ráadásul komoly vitákat keltett. Bár a katonai szóvivők azt állítják, az állatok nem kerülnek közvetlen veszélybe, hiszen csak bójákkal jelölik meg az aknákat és más víz alatti objektumokat, hogy aztán az emberek könnyen felkutathassák és ártalmatlaníthassák azokat, az állatvédők kétségüket fejezték ki az iránt, etikailag egyáltalán megengedhető-e bevonásuk az emberek közötti brutális viszályba. Főként aktív szerepben: az oroszlánfókák (Zac és Alex) például szájukkal bilincset képesek tenni az úszók lábára, és az arra erősített kötélnél fogva kédábú feletteseik egyszerűen „kihorgászhatják” a behatolókat. Az ehhez hasonló információk nyilvánosságra kerülése, továbbá Tako- ma időleges „dezertálása” tiltakozó akciókat váltott ki Amerikában és világszerte. Az állatokkal való etikus bánásmódért küzdő, saját bevallása szerint 750 ezer tagot és támogatót összefogó PETA nyűt levélben fordult Donald Rumsfeld védelmi miniszterhez. Szimpatizánsaikat arra is felhívták, hogy bombázzák levelekkel a szenátus tagjait az állatok leszerelése érdekében. A háború állati erő nélkül évezredekig elképzelhetetlen volt. A modern típusú összecsapás elsősorban már nem az állatok erejét, hanem sajátos képességeit aknázza ki. A madarakra minikamerákat szereltek, a pókokat a második világháborúban a bombák irányzékánál hálófonásra ösztönözték. Az amerikaiak azt is tervezték, hogy Japán ellen apró gyújtószerkezetekkel felszerelt denevéreket küldenek - ám a bőregerek a gyakorlaton célt tévesztettek, és egy új-mexikói repülőteret gyújtottak fel. Számos „állati” hőstettet is feljegyeztek: egy Cher Ami nevű galamb átlőtt beggyel és sérült lábbal is eljuttatta üzenetét gazdáinak, így mentette meg az „elveszett zászlóaljat”, összesen 194 embert. A beszédes G. I. Joe elnevezésű galamb megvédett ezer katonát attól, nehogy saját bajtársai lőjék szitává. Halála után ki is tüntették. Angliában 1943 óta létezik egy vitézségi érdemrend, amelyet kifejezetten állatoknak osztanak: eddig 32 galamb, 22 kutya, három ló és egy macska részesült az elismerésben (utóbbi sérülten is tovább vadászta a hajója élelmiszerkészletét fenyegető patkányokat). A 2001. szeptember 11-i merénylet után is kitüntettek több kutyát, amely fáradhatatlanul kutatott életjelek után a Világkereskedelmi Központ romjai között. A több összecsapásban is bizonyított ebek tiszteletére nem véletlenül szorgalmazta Joe Lieberman szenátor nemzeti emlékhely felállítását. Az amerikai hadsereg kutatóintézeteiben hosszú évtizedek óta tanulmányozzák az állatok felhasználásának lehetséges módjait. A kutyák hűségük mellett kiváló szaglásuk miatt érdekesek a hadseregnek, szaglószervi agyterületük négyszerese emberének. A denevérek és delfinek páratlan tájékozódási készségeik okán mintái a hanglokátorral végzett kísérleteknek. Egyes bogaraktól, lepkéktől és tintahalaktól jobb álcázási technika, kifinomultabb mérőműszerek kifejlesztését várják. Összességében véve a katonák szeretnék ellesni a több évmilliós evolúció eredményeit, hogy azt sikerrel alkalmazhassák az új típusú, XXI. századi haditechnikában. A delfinekkel az Egyesült Államokban 1959 óta folynak a kísérletek. A hidegháború idején az amerikaiak igyekezetét megkettőzték azok a kiszivárgó (rém) hírek, amelyek szerint a szovjetek emberölésre is rá tudták venni idomított, fekete-tengeri palackorrú delfinjeiket. Torpedók és rakéták felkutatására is betanították őket, sőt állítólag öngyilkos küldetésekre is. A Szovjetunió felbomlásakor mindenesetre a kísérletek Szevasztopolban megszakadtak. Amerikában a program egyetlen tengeri emlőssel indult a kaliforniai San Diegóban, ám az 1990-es évekre már száznál is több állattal (palackorrú, kardszárnyú és fehér delfinnel, oroszlánfókával) foglalkoztak. Először a vietnami háborúban vetették be az itt kiképzett delfineket, 1970-ben egy pontonhidat védelmezett hat delfin az ellenséges búvároktól. Az iraki-iráni háborúban, 1987-88 táján további öt-hat delfin cirkált a Perzsa-öbölben, és feltehetőleg később az öbölháborúban is használták őket aknakeresésre. 1990-ben állatvédő szervezetek jogi úton akadályozták meg, hogy a hadsereg delfinekkel őriztessen egy tengeralattjáró-bázist. A hivatalos álláspont szerint az iraki háborúban azért van szükség az intelligens vízi emlősök bevetésére, mert a sekély, mindenféle szeméttel és zajjal szennyezett vízben az elektronika csődöt mond. Különösen lényeges a delfinek (közülük is elsősorban Ta- koma és Makai) precíz tárgyfelismerése a tengerfenékbe ágyazódott aknák esetében. „Nemcsak hogy képesek ezeket megtalálni, de meg tudják különböztetni a korallszirtektől, az emberi eredetű törmelékektől” - nyilatkozta egy alkalommal Tom La- Puzza, a Haditengerészet Tengeri Emlős Programjának szóvivője. A veszteség esetükben minimális: a program adatai szerint az elmúlt harminc évben csak hét állat nem tért vissza gondozójához. Az iraki háború az első olyan nemzetközi konfliktus, amelyben a jelentős technikai fölényben lévő támadók erősen támaszkodnak az állatok új típusú felhasználásának elméletére. Áz eddig napvilágra került, és most „éles helyzetben” is tesztelt eredmények azonban semmiképpen sem az „animális haditechnika” átütő sikeréről tanúskodnak. Takoma nevét néhány napra felkapta a világsajtó, aztán feledésbe merült. Nekünk viszont hamarosan újabb neveket kell megtanulnunk, újabb állatfajokat és biotechnológiai megoldásokat vehetünk lajstromba. A harmadik évezred katonai konfliktusai ilyen tekintetben is beszédesek lesznek - ha csak a nyüvános- ságtól félve némaságba nem burkolóznak a hadsereg ihletadó múzsái. Harci delfin, az ember egész jó barátja (Reuters-felvétel) Algéria legismertebb iszlám fundamentalistája Mochtár Belmochtár, aki kapcsolatban állt Oszama bin Ladennel Szaharai turisták: a láthatatlan légió PÉNZES TÍMEA Nem ajánlatos kiruccanni Algériába, döntöttem el a napokban, amikor a tudomásomra jutott, hogy az algériai Szaharában nyoma veszett harmincegy európai turistának. Pedig a mai Algéria területén alapították a föníciaiak első településeiket és a rómaiak pompás városaikat. Akadna látnivaló, nevezetesség bőven. Azonban az iszlám kegyetlenkedések és pusztító természeti katasztrófák korántsem olyan csábítóak, mint a történeti nevezetességek. Éppen akkor ütött be a baj, amikor az algériai elnök, Abdelaziz Bou- teflik azon törte a fejét, miképp változtassa át Dél-Szaharát algír Kaliforniává. Ám jutott a döbbenetes hír miatt tervezett lépéseit el kellett halasztania. Algériából egy ideig biztosan nem lesz turistaparadicsom. Az eltűnt csoportok technikailag felszereltek voltak, tagjaik közül tizenöt német, tíz osztrák és négy svájci volt, valamint egy holland és egy svéd turistának is nyoma veszett. A hat különböző csoportba tömörült kalandvágyót a sivatag mohó homokja Illizi város közelében, február végén, március elején nyelte el. Bizonyára tisztában voltak a radikális muszlim fegyveresek hírhedtségével, azonban kalandvágyuk, hogy a Szahara leggyönyörűbb részét felfedezzék, jóval nagyobb lehetett. A német és az osztrák hivatalok felderítő seregeket küldtek a térségbe, azonban nem jártak sikerrel. Vajon sivatagi viharba keveredtek a merész turisták? Esetleg iszlám fundamentalisták rabságába estek? Élnek vagy kivégezték őket? Csupán találgathatunk. Ha iszlám aktivisták állnak az ügy hátterében, akkor talán politikai céljaik elérését sürgetik így, ha bűnözők vagy csempészek karmai közé kerültek, akkor már jelt adtak volna magukról, hogy váltságdíjat követeljenek. Mindeddig azonban sem a felderítő alakulatok, sem az eltűntek családjai nem találkoztak váltságdíjkérelemmel. Algéria legismertebb iszlám fundamentalistája Mochtár Belmochtár, aki kapcsolatban állt a világhírű terroristával, Oszama bin Ladennel. Mochtár Belmochtár már egyszer megfenyegette a Párizs-Dakar verseny rendezőit, hogy országa területén hagyjanak fel a motorzúgással. A turisták a Djanet-Tamanra- set-Bordj Omar Driss háromszöget alkotó térségben tűntek el, mintegy 1500 km-re délre a fővárostól. Helikopterek, autók, felpakolt tevék indultak a keresésükre. Több mint ezer katona és rendőr, terroristaellenes alakulatok kutatják nyomukat, azonban mindhiába. Néhány személyes dolgot azonban megtaláltak: cipőket, pléhdobozokat és egy döglött kutya. Ennyi maradt az utazók után. Az eltűnt világjárók családjai bíznak benne, hogy szeretteiket élve láthatják, ám a legrosszabbra is gondolnak: a hivataloknak az elveszett családtagok fogkeféit küldik, hogy a DNS alapján azonosítani tudják őket. Az osztrák külügyminisztérium különleges felderítő osztagának főnöke, Thomas Buchmann az algériai El Watan című lapból megtudta, hogy az eltűnt európaiak már nincsenek Algériában, ő maga azonban cáfolja ezt az állítást. A turisták célja a dél-algériai négy- százötven kilométeres porút, a sírhalmok és sírkövek pistéje volt. A piste neve a francia telepesek és a bennszülött tuareg törzsek közti harcokat tükrözi. Algéria legszebb helyére, az európai turisták pokollá lett paradicsomába homokdűnéken, kiszáradt folyómedrekben, pálmaligetek közt vezet az út. De nem értek oda. EU-IRÁNY-JELZŐ ÁZ EU - ESÉLY A FIATALOKNAK EPP-ED MINDEN SZAVAZAT FONTOS! SZAVAZZUNK 2003. MÁJUS 16-17. Az uniós tagsás esély, amellyel élni kell! Mindannyian tudjuk, hogy az EU-csatlakozás legtöbb előnye hosszabb távon jelentkezik majd. Gyermekeinknek, a fiataloknak lesz esélyük a csatlakozás előnyeit kiaknázni. Diákjaink már most is számos, az EU által finanszírozott programban vehetnek részt, s később ugyanolyan feltételekkel tanulhatnak, képezhetik magukat tovább a többi tagállamban, mint a helyiek. Jobban képzett, nyelveket tudó szakemberként több álláslehetőségük lesz, mint a mostani idősebb és középgenerációhoz tartozóknak. A hetvenes-nyolcvanas években irigykedve néztük a világot járó nyugat-európai fiatalokat, EU- polgárként, EU-útlevéllel a mi gyermekeink is így utazhatnak majd. Adjuk meg a fiataloknak, gyermekeinknek ezt az esélyt!
