Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)

2003-05-06 / 103. szám, kedd

JJ SZÓ 2003. MÁJUS 6. Gazdaság és fogyasztók yp ivente 23 milliárdos befektetésre lenne szükség Nincs pénzünk autópályákra A Szlovák Nemzeti Bank gyengítette a fizetőeszközt Túlzottan erős a korona Júniusra megszűnhet a távközlési monopólium Szabad telefonpiac ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Kíméletlen rablógazdálkodás folyt az állami erdészetnél Menesztik a vezetőket adott el. A beavatkozás hatására a központi bank nagy örömére a kur­zus 41,200-ra változott. A beavat­kozás becslések szerint 150-200 millió eurót emésztett fel. A jegy­bankjelezte: amennyiben a korona erősödését célzó nyomás ismét nő, további intervenció várható. A jegy­bank utolsó devizapiaci beavatko­zására januárban került sor, amikor mintegy 200 millió eurót vásárolt kereskedelmi bankoktól, (t, m) güknek akkorra sikerül megegyezni­ük a hazai távközlési piacot uraló nagyvállalattal. Már csak technikai részletekről tárgyalnak, hiszen a Di- alTelecom elfogadta a Szlovák Táv­közlési Vállalat vonalainak bérletére szóló árajánlatot. (TASR) 3ozsony. Az államnak nincs innyi pénze, hogy az autó- lálya-programot belátható dón belül önerőből befejez­ne, ezért az elkövetkező dőszakban magánbefek- etőket is bevonnak az út­építésbe - állítja Pavol Pro- copovic közlekedési minisz- :er. Ez azonban elkerülhe- etlenné teszi az autópálya- iíjak emelését. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Szlovákiában a keleti és nyugati or- izágrészek közúti összekötetésének jgyeden módja létezik, a sokak által kritizált úgynevezett északi autópá- ya - állítja Pavol Prokopovic, aki izerint ennek az útszakasznak nincs ilternatívája. Az összes többi útsza- <asz csak gyorsforgalmi út lenne. Je- enleg a keleti és nyugati országrészt összekötő legkiépítettebb gyorsfor­galmi útnak a Nagyszombat-Nyitra- Besztercebánya szakasz számít. Ezen ugyan még rengeteg építésre záró szakasz van, ám a munkálatok :öbb szakaszon folynak, más szaka­szokat pedig már terveznek. Jelen­leg Garamszentkereszt és Újbánya környékén folyik az építkezés. Jelenleg az autópálya-építésre éven­te mintegy 10-13 milliárd koronát fordít az állam. A miniszter szerint a közlekedési tárca 2010-2011 kör­nyékére szeretné kiépíteni teljes hosszában a Pozsonyt Kassával összekötő autópályát, ehhez azon­ban évente 23 milliárd koronás be­fektetésre lenne szükség. Ezt állami forrásokból képtelenek vagyunk előteremteni, ezért a minisztérium külföldi befektetők után néz. Egyelőre csak vizsgálják a pályázat kiírásának módját. Prokopovié sze­rint ehhez a magyarországi és cseh­országi tapasztalatokat is felhasz­nálják. Ha minden a tervek szerint halad, akkor a pályázatot a jövő év első heteiben írhatják ki. A szlováki­ai autópálya-építés iránt eddig fran­cia, olasz és német befektetők ér­deklődtek, az érdeklődők között azonban ott van az az izraeli cég is, amely a csehországi pályázaton nem járt sikerrel. Ha a hazai autópályá­kat külföldi befektetők építik fel, az természetesen hatással lesz az autó­pályadíjakra is. Egyelőre azonban a közlekedési miniszter sem tudja, hogy milyen módszerrel szedik majd be a pénzt a gépkocsive­zetőktől. Egy azonban már most biz­tos, a tavalyi 600 millió korona körü­li autópályadíjhoz képest a jövőben mindenképp többet szeretnének be­szedni. A befektetők által javasolt fi­zetési módszert várhatóan a koráb­ban megépült pályaszakaszokon is bevezetik. A közlekedési tárca ezen­kívül a jövőben olyan Autópálya Tár­saság létrehozását tervezi, amely a sztrádák és a gyorsforgalmi utak fej­lesztését, karbantartását, valamint az autópályadíjak beszedését fel­ügyelné. Az erről szóló törvényt a minisztérium már tárcaközi egyez­tetésre bocsátotta. Az Autópálya Társaságot a jelenlegi Szlovák Útfelügyelet utódvállalata­ként hozzák létre 2005-ben vagy 2006-ban, 100 százalékos állami tu­lajdonú részvénytársaságként. Ezzel párhuzamosan a II. és III. kategóriá­jú utakat a jövő év júliusától a kerü­leti önkormányzatok hatáskörébe utalják. A Szlovák Útfelügyelet ha­táskörében csak az autópályák (302 km), gyorsforgalmi utak (130 km) és az I. osztályú utak (2 912 km) ma­radnak. (mi) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Túlzottnak találta a nem­zeti fizetőeszköz erősödését a Szlo­vák Nemzeti Bank, ezért tegnap in­terveniált a korona gyengítése ér­dekében. Az elmúlt időszakban tör­tént többszöri figyelmeztetés után - miszerint a fizetőeszköz erősödé­se a külkermérleg javulásával sem indokolható - interveniált, azaz 40,77-es euróárfolyamon koronát Pozsony. A Szlovák Távközlési Vál­lalat (ST) monopolhelyzete várható­an már júniusban megszűnik - állít­ja David Becvas, a DialTelecom Rt. vezérigazgatója. Becvas szerint cé­ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Menesztik az állami erdé­szet mind a 28 alvállalatának igaz­gatóját és a megüresedett posztok­ra versenypályázatokat írnak ki. Er­re a következtetésre jutott Simon Zsolt, a földművelésügyi tárca ve­zetője a fakitermelésre és -exportra irányuló rajtaütésszerű ellenőrzés eredményei alapján. A miniszter még február derekán 120 va- gonnyi, exportra szánt fát vizsgál­tatott át, melyet 11 erdészeti válla­lat szállíttatott Ausztriába és Ma­gyarországra. 55 vagon esetében az eílenőrök olyan hiányosságokat fe­deztek fel - rossz minőségi besoro­lás, hiányos dokumentáció, nyil­vántartásban nem szereplő bé­lyegző stb. -, hogy darabonkénti hatósági vizsgálathoz kellett folya­modni. A becsült kár 1 millió koro­nára rúg. „Csak ezen az egy napon éves kiviteli keretünk 14 százaléká­nak megfelelő 1. osztályú bükkfát akartak 2. és 3. osztályúnak dekla­rálva kivinni az országból” - mond­ta Simon Zsolt. A miniszter feljelen­tése alapján a rendőrség máris csa­lás gyanújával büntető eljárást kez­dett. Lapunk úgy tudja, hogy az el­lenőrök figyelmét felkeltő szerelvé­nyek címzettje 10-12 osztrák, illet­ve magyar cég volt. Az átfogó vizs­gálat óta a hazai faipari cégeknek nincs alapanyag-beszerzési gond­juk, a tárca adatai szerint két hónap alatt csaknem ezer új munkahelyet létesítettek, (gyor) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Nyereség a szlovák OTP Banknál Pozsony. Az OTP Banka Slo­vensko az idei első negyedévet 6,3 millió koronás nyereséggel zárta, a pénzintézet mér­legfőösszege az említett időszak végére 20,867 milliárd koronát tett ki. Március végén a bankok 4,15 milliárd, az ügyfelek 12,03 milliárd koronával tartoztak az OTP-nek. Ugyanekkor a bank­ban elhelyezett betétek és a bank által felvett hitelek összege elérte a 17,112 milliárd koronát. Alaptőkéje az első negyedév vé­gére 2,26 milliárd koronát tett ki. A bank elődje, a Befektetési és Fejlesztési Bank (IRB), a tava­lyi év azonos időszakában 26,45 millió koronás nyereséget ért el, mérlegfőösszege pedig 19,9 mil­liárd koronát tett ki. (TASR) Közép-Ázsiára figyel az EBRD Taskent. A londoni székhelyű Eu­rópai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) hétvégi taskenti éves közgyűlésének legfontosabb célja a gazdasági és pénzügyi tá­mogatás tervezése és folyósítása volt az egész közép-ázsiai régió­nak. A kazah, a tadzsik és a grúz elnök elsősorban Üzbegisztán vé­delmére hagyatkozott, csupán a régió liberális országának számí­tó Kirgizisztán tette le névjegyét az elmaradhatatlan politikai és gazdasági reformok mellett. Az EBRD segítségének ugyanis felté­telei vannak: a bank gazdasági és politikai reformcsomagot vár el Üzbegisztántól és a régió többi országától a támogatások fejé­ben. Ebbe a csomagba kerültek be emberjogi követelések is. (JB) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális jegybanki középárfolyamok Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 40,810 Lengyel zloty 9,595 Angol font 58,398 Magyar forint (100) 16,650 Cseh korona 1,305 Svéd korona 4,490 Dán korona 5,497 Szlovén tollár (100) 17,532 Japán ien (100) 30,581 Svájci frank 26,983 Kanadai dollár 25,648 USA-dollár 36,374 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 39,73-42,03 35,24-37,64 1,27-1,33 15,68-17,68 OTP Bank 39,78-41,86 35,39-37,35 1,27-1,33 16,05-17,28 Postabank 39,76-42,06 35,06-37,80 1,27-1,33 14,84-18,44 Szí. Takarékpénztár 39,88-41,82 36,23-38,08 1,26-1,33 15,91-17,41 Tatra Bank 39,78-41,90 35,46-37,36 1,28-1,34 15,95-17,27 UniBanka 39,79-41,83 35,45-37,26 1,27-1,33 14,96-18,24 Általános Hitelbank 39,77-41,89 35,43-37,32 1,27-1,34 15,70-17,52 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) FELKÍNÁLOM • MUNKALEHETŐSÉG • VÁLLALKOZÁS • ÜZLET • INNOVÁCÓ • FELKÍNÁLOM Lehetőségek vállalkozóknak Vállalkozók figyelmébe Szlovákia egyes városaiból egy-egy helyi, nemzetközi marketingiroda, önálló működtetéséhez keres part­nereket a Felkínálom Marketing Menedzser Center (FMMC). Olyan cégek, vállalkozások jelentkezését várjuk, amelyek szívesen foglal­koznának - akár jelenlegi tevé­kenységük mellett is - a helyi, bél­és külföldi ajánlatokból az üzleti kapcsolatok létrehozásával, termé­kek, szolgáltatások, találmányok menedzselésével. Gyártó, forgalmazó, szolgáltató vállalkozások, cégek jelentkezését is várjuk, amelyeknek konkrét áru, termék-, terményértékesítési vagy vételi szándékai, a fémforgácsoló, lakatos, bútor, nyomdaipari, műanyag, fafeldolgozó és egyéb szabad kapacitás, lekötés, befek­tető, kooperációs, közös vállalati partneri igényei vannak. Lehetősé­get kíván biztosítani az FMMC te­vékenységük menedzselésére, az európai uniós, ill. kelet-európai üzleti partnerkapcsolatok kiépíté­séhez, továbbá a mintegy 20 or­szágból folyamatosan érkező ke­reslet-kínálati ajánlatok megisme­réséhez. Várjuk azon cégek jelent­kezését is, amelyek helyet tudná­nak biztosítani egy helyi, belföldi és nemzetközi kereskedelemfej­lesztéssel foglalkozó üzleti infor­mációs és innovációs klub műkö­déséhez. Üzleti kooperációs ajánlatok 10760 Osztrák cég keres elektro­motor alkatrészek, hajtóművek és alkatrészeik gyártóját (csú­szógyűrű, szénkefe, szénkefetartó, fogaskerék, hajtóműház, acél és öntöttvas munkadarabok precíziós megmunkálása). 10759 Török cég bútorok és matra­cok importőreivel keres kapcsola­tot. 10758 Festék alapanyagot (barite) gyártó török cég terméke értékesí­téséhez viszonteladókat, képvi­selőket keres. 10757 Svéd cég forgalmazót keres az általa gyártott termékekre (mozgássérültek számára szolgáló segédeszközök), együttműködést szeretne kialakítani gyártókkal. 10756 Görög cég partnereket keres alkoholmentes italok, gyümölcsle­vek gyártásához, bérmunkában, ill. görög gyümölcslevet exportálna. 10755 Angol cég mobiltelefon gyártókkal keres kapcsolatot. 10754 Török cég lakástextilt (kü­lönféle ágyneműt) kínál eladásra. 10753 Török cég márványt kínál eladásra. 10752 Török cég acél ajtókat kínál eladásra. 10751 Francia cég tejport kínál csecsemők részére. 10750 Amerikai cég 5 ezer darab halogén, üvegburájú lámpát vásá­rolna kozmetikusoknak. 10749 Olasz cég száraz, portalan, faforgácsot (wood chips) vásárol­na nyár, bükk, lucfenyőből vagy más fából, kémia-bakteológiai iga­zolás szükséges. Keresnek még ke­ményfából nem felaprított tűzifát (hosszúság 1 m-től). 10748 Holland cég vegyipari alap­anyagokat (polimerek, pigmen­tek) keres. 10747 Holland cég poliészter ha­bot vásárolna. 10746 Görög cég akácfa magot venne. 10745 Angol cég földigilisztát ven­ne horgászathoz. 10744 Angol cég présmunka, présszerszám iránt érdeklődik (presswork and mouldings), raj­zok lekérhetők. 10743 Angol cég háztartási tisztí­tószereket, mosodai cikkeket, pi­perecikkeket keres. 10742 Angol cég műanyag csoma­golóeszközöket vásárolna (műa­nyag zacskó, szemetes zsák, fol- pack, pp-szalag, stb.). 10741 Francia cég formatervezett halogén lámpákat vásárolna. 10740 Francia cég a következő sportcikkeket keresi: asztalitenisz asztal, hátizsák, izomfejlesztő, evezőpad, öntött korong, hulla­hopp karika, nyílvessző, nyíl, tegez, bordásfal, ugrókötél, kosárlabda háló és állvány, fürdősapka, bicikli­re rögzíthető palack, balettcipő, habszivacs labda, golflabda tartó. Gyártókkal keres kapcsolatot. 10739 Német cég sárga és/vagy barna mustármagot vásárolna, mely megfelel az európai előírá­soknak. 10738 Német cég fogorvosi fúrófej tartozékokat vásárolna, valamint gyártókat keres bérmunkára. 10737 Német cég a következő ter­mékeket keresi: acél, nemesacél, rugóacél. 10736 Osztrák cég kerékpár tarto­zékot, PVC ivóvizes palackot keres. 10735 Osztrák cég textilnyomó cé­gekkel keres kapcsolatot (zászló­ra). 10734 Német kereskedelmi cég im­portőrt, forgalmazót keres túlter­melésből, csődeljárás alatt álló cé­gek raktárkészletének felvásárlásá­ból származó áruk számára, rendkí­vül kedvező áron többek közt: már­kás sportruházat és cipő, táskák, farmerek és egyéb ruházati termé­kek, parfüm, férfi-női kozmetikai termékek, porszívó, konyhagépek, DVD-lejátszó, TV-készülékek, nyomtatók, számítógépek, monito­rok, zseblámpás rádiók, NET rádi­ók, hangszórók, kandallók, tartós- és ceruzaelemek, lámpák, úszógu­mik, felfújható matracok, játékok. Szlovákia: Görgős vésők gyártásá­val foglalkozó szlovák partner fel­használókat, vevőket, viszontela­dókat keres termékeire, valamint eszterga, maró, csiszoló, fúró, fröccsöntő, mélyhúzó szabad ka­pacitását ajánljuk. Fa-brikett gyártásával és forgalma­zásával foglalkozó szlovák partne­rünk bel- és külföldi vevőket, vi­szonteladókat keres. Szlovák partnerünk befektetőpart­nert keres különféle ipari termé­kek gyártására, a technika és tech­nológia átvételével, akár közös vál­lalati együttműködésben is a ma­gyar határtól körülbelül 30 km-re lévő telephellyel, raktár- és gyártó­helyiséggel, komplett irodai inf­rastruktúrával, cégképviseletet is vállal. Poliamidból készült, üvegszállal megerősített kábel blokkok és be­fogók, melyek egy- és több eres kö­zép- és magasfeszültségű kábelek befogására alkalmasak. ISO 9002 tanúsítvánnyal rendelkező cég fel­használókat, vevőket, viszontela­dókat keres. Műanyag termékeket, csomagoló eszközöket gyártó cég (PE, ABS, PS,PC, PPO; 500 gr-4800 gr.) ISO minősítéssel, gyárt műanyag pa­lackokat, sör, ásványvíz, üdítőita­los, tejipari és gyümölcsös rekesze­ket, nagy forgalmazók beszállítója viszonteladókat vevőket keres és bérmunkát vállalna. Internet szolgáltatással, honlap ké­szítéssel, szoftverfejlesztéssel fog­lalkozunk - megbízásokat válla­lunk. Munkalehetőségek belföldön Munkaadók, cégek, vállalkozások figyelmébe: Szolgáltatást aján­lunk. A céljaiknak megfelelő ve­zető, speciális, kvalifikált, szak- és egyéb szakképesítés nélküli, beta­nított, segéd munkaerő, munka­társak ajánlása és keresése költség­kímélő módon. Munkanélküliek, pályakezdők ré­szére: Ajánlunk 18-50 éves korig mindenféle szak- és egyéb képesí­téshez nem kötött munkalehetősé­get, vállaljuk a végzettségnek és gyakorlatnak megfelelő munka ke­resését, ajánlását. Keressük azon személyeket az egyes városokból, akik szívesen látnának el területi képviseletet a bel- és külföldi mun­kaerő-közvetítésben. Elvárások: minimum érettségi, jó kommuni­kációs készség, eddigi biztosítási és banki képviselői tevékenység, ill. idegennyelv-tudás előny, de nem feltétel. Munkatársakat keresünk! Cégrefe­rensi, témamenedzseri, üzleti, munkaügyi tanácsadói, ingatlan­forgalmazási területi képviselői munkakörbe, konkurenciamentes, új, jövőorientált, fokozatosan fejlődő üzleti tevékenységhez (nem termékértékesítési és nem MLM) várjuk jó fellépésű és kommuniká­ciós készséggel rendelkező, dina­mikus, közép- és felsőfokú végzett­séggel rendelkező urak és hölgyek jelentkezését az ország egyes váro­saiból. A jelentkezők lehetnek akt­ív, bel- és külföldi kapcsolatokkal rendelkező nyugdíjasok is. A ma­gyar nyelven kívül más idegen nyelvtudás vagy biztosítási, banki, kereskedelmi üzletkötői gyakorlat további lehetőséget jelenthet, de nem feltétel. Belföldi és nemzetközi hálózati fel­adatokhoz, különféle nyelveken beszélő közép- és felsőfokú vég­zettségűek részére; angol és/vagy német, olasz, francia, spanyol nyelven szóban és számítógépen írásban is kommunikáció képes pá­lyakezdőknek és az üzleti életben gyakorlattal rendelkezőknek egya­ránt (távmunka is lehetséges); ide­gen nyelveket nem beszélők részé­re találmányok, új termékek mene­dzselése, szabad kapacitások lekö­tésének bonyolítása; magyar nyel­ven is jól beszélő kezdő és gyakor­lott közgazdászoknak kínálunk munkalehetőséget. Munkalehetőségek külföldön Magyarország: Többféle munka­helyre kiajánlás és munkaadó ke­resés megbízás szerint. Azonnal betölthető állásajánlatok: Buda­pesti sörözőbe 2 női pultos, felszol­gáló; pék 5 fő, gépész, villamos- mérnök 4 fő, informatikus 2 fő, lo­gisztikai szakember 2 fő, hagyo­mányos marós, esztergályos 4 fő, CNC marós 6 fő, asztalos 20 fő, pa­lástköszörűs 2 fő, Lakatos, he­gesztő 4 fő, szerkezeti lakatos, he­gesztő 4 fő, melegüzemi kovács 4 fő, ápolónő 10 fő, ápoló-gondozó 4 fő, betanított munkás (nő) 50 fő Német nyelvterület: csak bejelent­kezés, munkaadó keresés, kiaján­lás, szezonmunkák. Angol nyelvterület: Spanyolország, Írország, Svédország, Anglia, Dánia és Hollandia az EU-s csatlakozásun­kat követően munkaerőpiacát teljes mértékben megnyitja a munkavál­lalók előtt. Ezen európai országok­ba bejelentkezés, munkaadó kere­sés, kiajánlás. Aktuális ajánlatok: Bahreinbe hotelbe és szabadidő klubba keresünk sürgősen, szakmai gyakorlattal, angol nyelvtudással 2 pincémőt, 2 pultost, 2 főszakácsot, 2 segédszakácsot, 2 konyhai kise­gítőt, 1 titkárnőt. Önéletrajz fotó­val, érvényes útlevél, munkavállalá­si engedély, a vízum intézését a munkaadó vállalja. Üzleti lehetőségek, tanácsadás Hivatkozással a lapra ingyenes üz­leti, munkaerőpiaci, iparjogvédel­mi tanácsadást és kedvezményes szolgáltatást kaphatnak a lap olva­sói, a konkrét termékeik értékesí­tésében, szabad kapacitásuk lekö­tésében, bérmunka lehetőségeik menedzselésében, befektető, kö­zös vállalati és EU-s partnerkap­csolatok kiépítésében. Szerkesztőségünk a kereskedel­mi ajánlatok tartalmáért nem vállal felelősséget és nem áll módjában a bővebb felvilágosí­tás szolgáltatása, a kapcsolatok létrehozása. Kapcsolatfelvétel: Szlovákia: FMMC 35/6461090 vagy 091, Fax:35/6461092; 0904325503, munkanapokon 8- 17óra között. Magyarország: FMMC F 0036/ 96/411879; 0036/96/523910,523911, e-mail: fmmc@mail.datanet.hu ; www.fmmc.gyor.hu .

Next

/
Thumbnails
Contents