Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)

2003-05-05 / 102. szám, hétfő

J SZÓ 2003. MÁJUS 5. i bodrogszerdahelyi műszaki építmény a második világháborúban megsérült, s azóta lényegében nem is javították h v végéig elkészülhet i vasúti híd odrogszerdahely. Várhatóan tár a közeljövőben kicserélik a te- :pülésen, a Bodrog folyón átívelő asúti hidat. A település és környé- e számára egyaránt fontos, már árom éve tervezett beruházással apcsolatos érdemi munkálatok gy évvel ezelőtt kezdődhettek íeg. Az eddigi, viszonylag rossz ál- tgú hidat az 1920-as években épí- ;tték. A második világháború ide­in megrongálódott, ám az alapo- abb javításokra csupán a közel- núltban kerülhetett sor. Gecse Fe- enctől, Bodrogszerdahely polgár- nesterétől lapunk megtudta, hogy 450 milliós költséggel elkészített ij híd várhatóan az idei év végéig a :ét új pillérre kerülhet, (hgy) Az új szerkezet hamarosan a helyére kerülhet. \ szlovákiai magyar helytörténészek országos találkozóján II. Rákóczi Ferencre és szabadságharcára emlékeztek A Petőfi Emlékmű Bizottság kapta az idei Pátria-díjat Jdvard. A pozsonyi Petőfi- szobor felújíttatásáért és néltó elhelyeztetéséért a Pe- :őfi Sándor Emlékmű Bizott­ságnak ítélte oda a tavaly ala­pított, először idén adomá­nyozott Pátria-díjat a Pro Pat­ria Honismereti Szövetség. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A díjat a pénteken és szombaton megrendezett Mérföldkövek VII - szlovákiai magyar helytörténészek országos találkozóján Roncsol Lász­ló, a Pro Patria elnöke és Végh Lász­ló vezetőségi tag adta át a bizottság megjelent képviselőinek: Duka Zó­lyomi Árpád parlamenti képviselő­nek, Miklósi Péternek, Csáky Pál miniszterelnök-helyettes szóvivőjé­nek és Cséplő Évának. Duka Zólyo­mi hangsúlyozta, hogy a díjjal járó tízezer koronát a szobor körüli park építésére fordítják. Elárulta azt is, hogy a bizottság szeretné felkutatni az összes szlovákiai Petőfi-emléket, október 6-ig pedig felújítani az 1848/49-es szabadságharc pozso­nyi mártíijainak, Rázgha Pálnak és Jeszenák Jánosnak a sírját. A helytörténészek találkozóján idén Rákóczi-hagyományok Szlo­vákiában címmel tartottak konfe­renciát, amelyen a több mint het- venfős hallgatóság előtt neves ma­gyarországi és hazai kutatók adtak elő az 1703-1711 közti szabadság- harc vezetőjéről, a „nagyságos feje­delem” II. Rákóczi Ferencről. A szlovákiai magyar helytörténé­szek országos találkozójának kísérő rendezvényeként pénteken a helyi művelődési házban bonyolították le a szlovákiai magyar középiskolások hagyományos történelmi vetélke­dőjének, a Múltidézőnek országos döntőjét. Az idei témát a Rákóczi- szabadságharc 300. évfordulója ad­ta. A Történelemtanárok Társulása A Petőfi Emlékmű Bizott­ság szeretné felkutatni a Petőfi-emlékeket és a Pro Patria Honismereti Szövet­ség szervezte versenyen 11 csapat mérte össze erejét. A harmadik he­lyezett érsekújváriakat és a második helyen végzett komáromi gimnazis­tákat megelőzve az első helyet meg­osztva a galántai Kodály Zoltán Gimnázium csapata (Szentandrási Virág, Lavu Denisza, Kilácskó Tí­mea; Olasz Zsuzsanna felkészítő ta­nár) és a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium (Hodossy Mari­anna, Iván Péter, Fekete György; Si­mon Beáta felkészítő tanár) csapa­tai szerezték meg. A szakközépisko­lások versenyében a rimaszombati Kereskedelmi Akadémia csapata vitte el a pálmát a komáromi iparisták előtt. A résztvevők a ver­seny támogatóinak (Illyés Közala­pítvány, Bibliotheca Hungarica, Szövetség a Közös Célokért, Csema- dok OV, NKÖM, kulturális miniszté­rium) köszönhetően értékes köny­vekkel és a megszerzett tudás jóleső érzésével térhettek haza. Az első he­lyen végzett csapatok a már hagyo­mányos Selmecbányái Nyári Törté­nelmi Honismereti Táborba is rész­vételt nyertek, (korp, sa) EZ ITT A KÉRDÉS Miként értékeli a kormány EU-népszavazás előtti kampányát? Szunyogh Lászlóné, 38 éves szociális referens, Ki- rályhelmec A szlovákiai kampány a köz­ember számára nem eléggé lát­ványos. Hiányoznak a konkrét kérdések és a konkrét válaszok. Itt olyan műsorokra gondolok, mint amilyeneket a magyar tévé közvetített a referendum előtti időszakban. Az, aki nem néz gyakran televíziót, csak mi­nimális információkkal rendel­kezhet a népszavazással kapcso­latban. Németh István, 59 éves újság­író, Komárom A szerencsétlen kezdet után ne­héz bízni ab­ban, hogy a to­vábbiakban majd hatékony lesz a kampány. Úgy érzem, „szegény ember vízzel főz” ala­pon folyt a kampány előkészíté­se. Elég, ha csak a szomszédos magyarországi kampánnyal ha­sonlítjuk össze, ahol az itteni pénz többszörösét fordították erre a célra. Helyi szinten nem nagyon találkoztam az EU-t népszerűsítő rendezvényekkel, bár - tudomásom szerint - a di­ákok részére tartottak már felvi­lágosító beszélgetéseket. A ne­gatív előjelek ellenére bízom benne, hogy az első sikeres szlo­vákiai népszavazásnak lehetünk majd tanúi. Kocsis Irén, 55 éves közgaz­dász-előadó, Vágsellye Az úgynevezett eurohimnusz kö­rüli szerzői jogi vitát csak ürügy­nek tartom, bár a plágium min­den fajtáját mélységesen el­ítélem. Leg­alább annyira, mint azt a mű- veletlenséget, hogy itt még mindig sokan nem ismerik Ko­dály Zoltán megállapítását: a ze­ne nem ismer határokat. A kam­pányt nem minősítem, mert min­den kampányolást szükséges rossznak tartok. Ettől függetlenül feltett szándékom igennel szavaz­ni. (hgy, vkm, gl) Az adás a város 25 kilométeres körzetében fogható Érsekújvárott az ország első regionális tévéje SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. Májustól különféle re­gionális jellegű hírműsorokkal gazdagítva bővítette sugárzását az érsekújvári televízió. Horváth Kár­oly, az érsekújvári Novocentrum részvénytársaság igazgatója sze­rint a televízió adása eddig közel tízezer érsekújvári lakásban volt fogható, felméréseik szerint a lako­sok hetven százaléka kísérte figye­lemmel a műsorokat, ám sokak számára költséges volt a kábeltele­víziózás. Tavaly november 15-én átvették a sugárzásra és felújított műsorszórásra vonatkozó határo­zatot, és ennek köszönhetően je­lenleg területi sugárzást tudnak biztosítani az UHF sáv 52. csator­náján. A város 25 kilométeres kör­zetében található települések lako­sai az év eleji kísérleti sugárzást kö­vetően ezentúl zavartalanul nézhe­tik az adást. A televízió új adóvevő­jét az érsekújvári Mihály-bástyán található víztorony épületén he­lyezték el. Annak, aki jó minőség­ben szeretné fogni az adást, ebbe az irányba kell beállítania az an­tennáját. „Az ország első regionális televíziójában élőben közvetítjük az érsekújvári képviselő-testületi üléseket, a régióban zajló jelentős eseményeket. Egyelőre még nem áll módunkban felmérni a nézett­séget, de rendkívül jó visszhangja van a régió problémáival foglalko­zó vitaműsorainknak. A stúdió szerdai vendége például Oravec János párkányi polgármester, a Szlovákiai Városok és Falvak Tár­sulásának regionális elnöke volt, aki rámutatott az önkormányzati hatáskörök bővítésével járó, az egész régiót érintő nehézségekre” - tájékoztatott Olga Prekopová, a televízió vezető szerkesztője. A park, az önkormányzat és a szövetkezet szerződött Közös természetvédelem KOVÁCS ÁGNES Ájfalucska/Torna. Ájfalucska egyik magaslati pontján most már szabadon nőhetnek a kökörcsinek és más értékes növényfajok. A csaknem egyhektáros területet ugyanis az ájfalucskai önkormány­zat és a Szlovák Karszt Nemzeti Park együttműködésével sikerült kitisztítani, és eltávolítani a védett virágok élőhelyét elfoglaló és egy­re terjeszkedő gazt. „Egy projek­tum révén sikerült ezt megvalósíta­ni, együttműködve a nemzeti park­kal. A dolog lényege az, hogy a vé­dett területek és növények érdeké­ben megtaláljuk a párbeszéd for­máit a nemzeti park, az ájfalucskai önkormányzat és a helyi szövetke­zet között”- nyilatkozta lapunknak Ján Kilík, a nemzeti park igazgató­ja. Elmondta, a nemzeti park a he­lyi önkormányzattal és a szövetke­zettel szerződést kötött annak ér­dekében, hogy évente kitisztítják az említett területet. A tervezetet az IUCN nemzetközi természetvé­delmi unió és a holland kormány támogatta. Losoncapátfalván új régészeti eljárást alkalmaztak SZÁSZI ZOLTÁN Losoncapátfalva. Nyolcméteres mélységig vizsgálták át a losonc- apátfalvai temető területe alatt talál­ható, még a XV. század közepén hu­szita erődítménnyé átalakított, egy­kor Szent Istvánnak szentelt apátsá­gi templom és monostor maradvá­nyait. A pozsonyi Komensky Egye­tem alkalmazott és környezetvédel­mi fizikával foglalkozó tanszékének szakemberei Kamii Rozimant veze­tésével különleges eszközökkel, úgynevezett multielektródos mérés- technikával vizsgálták át a temető területét, amely a kegyeleti szem­pontok figyelembevétele miatt a ha­gyományos régészeti módszerekkel nem kutatható. A közigazgatásilag ma már Losonc részének számító, stratégiai ponton épült Losoncapát­falván zajlott le 1450. szeptember 7- én az az ütközet, amelyben a huszita Jiskra és Hunyadi János csapatai harcoltak egymás ellen, és a csata Hunyadi visszavonulásával végző­dött. A most bemért romok annak az épületegyüttesnek az alapfalai le­hetnek, amely korábban apátság­ként, a husziták térhódítása és meg­szállása idején pedig erődítmény­ként szolgált. A Szentkirálydomb régészetileg fe­lettébb érdekes terület. Az új ered­mények azt mutatják, hogy a föld alatt máig három nagyobb lelőhely található,és igen tekintélyes nagysá­gú maradványok mutathatók ki. Az 1450-ben lezajlott csata évforduló­ján a helyi hagyományőrzők Loson­con egy korhű jelmezes felvonulás­sal és a középkori harcművészet be­mutatójával, valamint különböző, főként a gyermekek számára rende­zett vetélkedőkkel emlékeznek az ütközetre. Az új geofizikai eljárás al­kalmazhatóságának bizonyításával pedig a régészet új mérési gyakorla­tot vezethet be olyan különleges ese­tekben, amikor a hagyományos ré­gészeti feltárás valamilyen okok mi­att - Losoncapátfalván a máig hasz­nált temető - nem alkalmazható. VARHATÓ IDŐJÁRÁS: DERŰS ÉGBOLT, 23-27 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 05.29-kor - nyugszik 20.09-kor A Hold kel 07.30-kor - nyugszik ­Ózonhír: Szlovákia felett tegnap 360 Dobson-egységet mértek, ami 5 szá­zalékkal alacsonyabb érték, mint a sokéves átlag. Az ultribolya sugárzás gyenge, az évszaknak megfelelő volt. ORVOSMETEOROLOGIA Országszerte de rűs lesz az égbolt kisebb záporok zivatarok csak he­lyenként, elsősor­ban északon for­dulhatnak elő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok körül alakul, míg éjszakára 3 és 7 fok közé hűl le a levegő. Holnap is marad a derűs, verőfényes időjá­rás, csapadék csak elszórtan for­dulhat elő, főként az ország észa- kabbi részein. Napközben 26-30 fokra számíthatunk, és éjjelre is 12-16 fok körül maradnak a hő- mérsékleti értékek. Lényeges vál­tozás szerdán sem várható. Nappal 20-24 fok lesz. A mai időjárás alapvetően kedve­zően hathat a szer­vezetünkre. Javul a szellemi és fizi­kai teherbírásunk, jobb az összpontosító-készségünk. Ha tehetjük, pihenjünk sokat, mert a hosszú és mély álom most különö­sen frissítő lehet. A szív- és érrend­szeri betegségekben küszködök le­hetőleg kerüljék a túlzott erőfeszí­tést, s ajánlott betartani az orvosi előírásokat is. A változékonyabb idő­járású területeken fejfájás, fáradé­konyság jelentkezhet, könnyebben ingerültekké válhatunk. Az alacso­nyabb vérnyomásúakat migrénes eredetű fejfájás gyötörheti. Holnap / AZ ÚJ SZÓ MELLEKirTC ♦ Keresztrejtvények ♦ Fejtörők ♦ Gyerkőcöknek (Hogya György felvétele) Feltárták az apátságot

Next

/
Thumbnails
Contents