Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)
2003-05-28 / 121. szám, szerda
Botrány várható: holnaptól a mozikban az új Clark-film Monty egy nap múlva börtönbe vonul. Hét évre. Egy napja van, hogy mindenkitől elbúcsúzzon Ken Park (Ken Park), színes, amerikai-holland-francia filmdráma, 96 perc, Rendezte: Larry Clark, Szereplők. James Ransone, Tiffany Limos, Stephen Jasso, James Bullard, Mike Apaletegui, Adam Chubbuck, Wade Andrew Williams, Amanda Plummer Pozsony, Palace Aupark, Hviezda tinifilmmel sokkol: a Ken Parkot vi- ' lágszerte úgy reklámozzák, hogy ez az a film, amit kitiltottak az USA-ból. Ez azonban kivételesen nem az amerikaiak közismert prü- dériájának tulajdonítható, hiszen a Ken Park nemcsak súrolja, hanem át is lépi a pornó határait. „Minden vaginához mutatok egy péniszt is” - nyilatkozta Clark a bemutató után. A film egy kaliforniai kisváros gördeszkás tinédzseréiről szól, öngyilkosságba, kivégzésbe torkolló családi viszonyokról, a premier plánban elénk tárt önkielégítős, közösülős, „unalmas” hétköznapokról. „Egyetlen képkockát sem akartam kivágni. Egész életemben azt láttam, hogy a kamera szégyenlősen elfordul, peA Ken Park tinédzseréi menekülnek a szexbe, nem szeretkeznek, hanem szexeinek. Ez a film mégsem szexi, hanem brutálisan realista. És kihagyhatatlan, (jéel) Az utolsó éjjel DRÁMA inek jutott eszébe, hogy a 25-ödik óra címet Az utolsó éjjelre fordítsa? Ugyan mennyivel többen mennek be rá? A kedvező fordító a szándékolt félreérthetőségre bazírozott. Hátha akciófilmnek, esetleg horrornak gondolja az egyszeri mozilátogató, aki címre megy be, és nem történetre. Ismerjük ezt jól. Amikor a kevésbé vonzónak tűnő eredeti cím szó szerinti fordítása helyett behoznak valami blikkfangosabbat. Fölösleges példákat sorolni, nap mint nap találkozunk velük. De itt tényleg bűntényről van szó, A 25th Hour gyönyörű cím: többértelmű és sejtelmes, filozofikus és „tűkonkrét”. Annak, hogy kardkivonva állok az eredeti cím mellé sugároznia kell: nem akármilyen műről van szó. Húsból robbanó, vászonból domborodó mozit látunk egy igazi - de mennyire igazi (!) - problémáról. Hányszor is gondolunk bele úgy istenigazából, hogy milyen lenne a szereplő bőrében? Tulajdonképpen alig. Rosz- szabb filmeket látunk annál, mintsem beinduljon a fantázia. A háborús film más téma. Még jó, hogy „úristenezünk”, még jó, hogy ször- nyülködünk, ha a babakocsi felett egy pillanatra megáll a kézigránát. Még jó. Ám az nem sűrűn fordul meg a fejemben, mi lenne, ha bűnöző lennék. De nem minden hájjal megkent, gátlástalan gonosztevő. Csak az a mindennapi srác, aki eladott egy adag füvet. Aztán még egyet. Olyan fickóról beszélek, mint amilyen Monty Brogan (Edward Norton). Te is Monty vagy, ott a betűm túloldalán. Te, aki az újság fölé görnyedsz. És én is Monty vagyok, betűn innen, időben kicsit korábban. De tudod mit? Az „M” jelentse azt: Monty. Nézd ezt az „M”-betűt, ne vedd le róla a szemed! Én is az „M”-et nézem. Időn és téren át olvasó és író most összenéz. Látod? Te meg én. És ha nem, az se baj. Egy pillanat az egész. És már folyik is tovább az Ken Park DRÁMA arry Clark már aligha kászálódik ki a botrányfilmek készítője feliratú skatulyából. Az amerikai rendező a Szlovákiában is vetített Kölykök (Kids) és a Genya (Bully) után ismét dig ezek a jelenetek részei a mai pornógeneráció valóságának” - mondta a velencei fümfesztiválon a Ken Parkról a rendező. Egy tanács: ne pornóként nézzük a filmet, mert nem az. Tartok tőle, hogy a kritikák mégsem a sekélyes tiniélet megdöbbentően mély ábrázolását emelik majd ki, és már várom a szlovákiai katolikus egyház tiltakozását is. élet. Montynak sem áll meg, pedig megállítaná, ha tehetné. Egy nap múlva börtönbe vonul. Hét évre. Egy napja van, hogy mindenkitől elbúcsúzzon. Az apjától, aki egykor a példaképe volt, és aki nemrég gyógyult ki az alkoholizmusból. A szerelmétől, aki valószínűleg másé lesz szép lassan. Tanár barátjától, aki hét évet is adna az életéből, hogy lefeküdjön az őt megvető tizenhét éves diáklánnyal. A tőzsde- ügynök havertól, aki tényleg, de tényleg minden lányt megkaphat, és aki még a huszonharmadik órában is veszettül bámulja Monty kedvesének melleit. Elbúcsúzni az élettől, ami jó volt, meleg, biztonságos, és ami csendben valószerűtlen, sosemvolt álomképpé ködlik majd. Mielőtt a fiú bevonul, magához szólítja a környék drogfőnöke. Egy másodperccel azután, hogy úgy dönt, mégsem öli meg Montyt, mond valamit. Ő, a vezér, a sittek szakavatott ismerője. Szentenciája tehát a következő: „Rájöttem, hogy a börtön... nem kellemes hely!” Valószínűleg nem tévedett. Spike Lee lassan bontakozó, ör- vényszerűen magával ragadó, könnyedén fajsúlyos filmet alkotott, szó szerint istentelen jó forgatókönyvből, A rendezés itt-ott ellágyul önnön nagyszerűségétől. Ez minden kritika. Nem sok, ugye? Valóban nem az. Az utolsó éjjel (fogak csikorognak a című miatt) egyeden hosszú, felzaklató filmes Eminem-próza. Lee kikérné magának a hasonlatot. Én dicséretnek szánom, (vox) Az utolsó éjjel (25th Hour/ Posledná hodina), színes, amerikai filmdráma, 135 perc, Rendezte: Spike Lee, Szereplők: Edward Norton, Anna Paquin, Barry Pepper, Brian Cox, Philip Seymour Hoffman, Rosario Dawson Győr, Cinema City, Miskolc, Cinema City, Nyíregyháza, Hollywood Multiplex, Pozsony, Palace Aupark Kénytelen-kelletlen töltenek együtt pár órát, melyet szókimondó beszélgetésekkel próbálnak átvészelni, később a két magányos ember már nem is nagyon akar elszakadni egymástól Félix és Rose . ROMANTIKUS VÍGJÁTÉK A reptér tipikusan az a hely, ahol korunk felgyorsultsá- gát megfigyelhetjük. Az emberek kontinenseken átrepülve rohannak a dolgukra, nem érnek rá egymással foglalkozni. Félix (Jean Reno) és Rose (Juliette Binoche) egy zsúfolt váróteremben találkoznak és egy kölcsönkért mobiltelefonnak, no meg a légiirányítók sztrájkjának köszönhetően újra és újra összeakadnak. Kénytelen-kelletlen töltenek együtt pár órát, melyet szókimondó beszélgetésekkel próbálnak átvészelni. De megannyi veszekedés után, amikor végre mindketten folytathatnák saját életüket, ez a két magányos ember váratlanul azon kapja magát, hogy már nem is nagyon akar elszakadni egymástól. Talán a legnehezebb egy romantikus vígjátékot különlegessé tenni. A műfajnak megvannak a maga bevett, sőt elvárt szabályai, ilyen megszorítások közt pedig az eredetiség több mint luxusnak számít. A Félix és Rose persze nem akar hagyományos lenni, ez a törekvése viszont inkább a kárára válik, mint a hasznára. Daniéle Thompson újat és többet kíván nyújtani, ám - főleg eleinte - nem tudja, hogyan is tegye: igényes szeretne lenni és emiatt nem hagyja érvényesülni alkotása komikus oldalát. A rendező szerencsére még időben észreveszi, hogy ez így nem fog menni és az egyszerűbb utat választva a könnyed szórakoztatás mellett teszi le a voksát. Jópofa civa- kodások, megható véleüenek - Thompson hozzáértően használja ezeket a bevett eszközöket, mindezt természetesen a már jól ismert franciás bájjal megfűszerezve. A két főszereplő, Jean Reno és Juliette Binoche párosából elsősorban a férfi emelhető ki. A machó alakítások sora után a színész egy kellemesen sikerült váltással lepi meg a közönséget. Míg Binoche sokadszorra is az aranyszívű, de sebzett madárkát játssza (igaz, változatlanul jól), addig Reno a félszeg, összeomlás szélén álló Félix szerepében bizonyítja, hogy nem csak egyféle karakter megformálásában rejlik tehetsége. Az újszerű megjelenést eleinte még szokni kell, de ahogy idővel maga a film, az ő párosuk is működni kezd. Első veszekedésük után már megnyugtató kiszámíthatósággal haladunk a végkifejlet felé, amit, ha az alkotók nem nyújtanának el, akkor filmjükről egyértelműen pozitív összbenyomással távoznánk. Ám az író-rendező Thompson mentségére szolgáljon, hogy minden hibája ellenére a Félix és Rose szerethető kis mozi lett, csak hát nem a nagy ő. (mozinet) Félix és Rose (Décalage horaire / Jet Lag), színes, francia film, 91 perc, Rendezte: Daniéle Thompson, Szereplők: Jean Reno, Juliette Binoche, Sergi López Kassa, Tatra, Pozsony, Palace Aupark,
