Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)

2003-05-28 / 121. szám, szerda

ÚJ SZŐ 2003. MÁJUS 28. 3 ő:i ''1,-Ri'p-QfcY Csak a belvárosi tavernák őrizték meg mediterrán nyugalmukat, Athén környékén lázasan építkeznek, javában folynak a 2004-es nyári olimpia előkészületei Athéni tájkép kóbor kutyákkal és görög salátával Az Akropolisz épületeit évek óta állványerdő csúfítja „Nem sürgős!” - kiált rám va­laki Athén belvárosában. Hátrafordulok. A középkorú férfi úgy értette, ne siessek. Angoltudása csak erős túl­zással nevezhető társalgási szintűnek, megkérdezi, hon­nanjöttem. Szlovákia említé­sére széles vigyorral folytat­ja. „Van lány, orosz is. Szép görög, ázsiai, szállodádba oda elintézem. Minőségű lá­nyok, te barát, gyere, muta­tok” - hadarja. En meg azt kérdezem tőle, hogy mond­ják görögül, köszönöm. JUHÁSZ LÁSZLÓ „Euchariszto” - mondja Zorba, és láthatóan elbizonytalanodik. A mo­soly ráfagy az arcára, meglephet­tem. Miért kérdezősködik ez a hü­lye külföldi? „Akkor hát eucharisz­to, de nem” - köszönök el diadal­masan, és faképnél hagyom. Meg- szaporázom a lépteimet, a fehérin- ges görög még követ egy darabig, lelkesen - és beszédes gesztusokkal - dicséri az általa közvetített höl­gyek előnyeit, áradozik „szakmai” tudásukról, de hiába. Aztán feladja, legyint. Ha nem lett volna ilyen rámenős, még tovább „beszélgettem” volna vele, hiszen az általam Zorbának elnevezett férfi volt az első görög, akivel szót váltottam Athénban. Ez jó jel, itt tudnak angolul. A HELLÉNEK NYELVE ugyanis nem az egyszerű halan­dóknak való, legalábbis én négy nap alatt képtelen voltam bármit is megtanulni belőle. A feliratok egy része ugyan latin betűs, de a leg­többször a középsulis matekból visszaköszönő omikronok, epszilo­nok és dzéták dzsungelében bo­lyongok. Ha véletlenül sikerül is ki­betűznöm egy szót, a görög nem olyan, hogy támpontot adna, most semmilyen általam ismert nyelv nem segít, mert mit jelenthet mondjuk az, hogy apodeikszi? Az­tán valakitől megtudom, hogy csak i betűből vagy ötfajtát használnak, úgyhogy esélyem sincs. Szerencsé­re Athénban egy kalimerosznyi gö­rög szókinccsel is elboldogul az ember, ha tud valamicskét németül vagy angolul. Már ilyenkor, május végén is rengeteg a turista, a görög főváros pedig berendezkedett a megpumpolásukra. Itt MINDEN DRÁGA, legalábbis a központban, nekem meg olyan hülye szerencsém van, hogy a szállodám éppen a parla­ment mellett, a hatalmas belvárosi botanikus kerttel szemben áll. Az ottaniak persze azt mondják, az euró bevezetése után mentek föl ennyire az árak, minden kocsmáros és szuvenírárus felfelé kerekített, állítólag már a turisták is kezdenek átszokni az olcsóbb Törökország­ba. Ha elég jó szállodát fog ki az ember, hat eurót is otthagy egy po­hár sörért, az akropoliszi belépő át­számítva ötszáz koronába kerül, körülbelül ugyanennyiért lehet megúszni egy éttermi ebédet is, en­nél csak a McDonald’s olcsóbb. Bár­mennyire szentségtörésnek tűnhet is, az egyikbe betérek. A kéteurós - és kimondottan finom - Greek Chicken utolsó falatjainál tartok, amikor az Omonia nevű tér­re érek. (Csak később tudom meg, hogy ez Athén legveszélyesebb kör­nyéke.) Éjfél előtt pár perccel van, mikor megszólít egy homályos te­kintetű, tizenéves fiú. Egy euró kér, tartja a markát. Benyúlok a zse­bembe, legalább meghallgatom még egyszer a köszönömöt görö­gül. Ezúttal azonban elmarad az euchariszto. Mindegy, az ember nem mindennap segít egy uniós koldusnak, egy euró nem vág föld­höz, több is veszett Marathónnál. Betérek egy csecsebecseboltba, a büszkén mutatja üzletét - „Helló, minden olcsó, antik nagyon szép” -, találomra kézbe veszek egy fali­tányért, aztán óvatosan visszate­szem a polcra a nyolcszáz koronás festett gipszet. Kis földrajzi-kultu­rális ferdítés - elismerem, első pil­lantásra nem feltűnő - a Dávid-szo- bor, de kapható vasparthenon, Pállasz Athéné életnagyságú gipsz­feje és még ezernyi apróság. Az ere­detire hajazó amforák mellett a leg­gyakoribb szuvenír a 2004-es nyári olimpia jelével ellátott törölköző, kulcstartó, strandlabda és kávés­bögre. Mindez méregdrága, egy olimpiás sapkát 24 euróért, vagyis majdnem ezer koronáért akartak rám sózni. Café 2004 - világít a kis kávéház fö­lött a neon. Hát igen, gőzerővel ké­szülnek az olimpiára, pedig csak jö­vőre lesz, túrnak-fúrnak minde­nütt, a várost mostanra sikerült tel­jesen a feje tetejére állítani, Athén egyetlen hatalmas építkezés. Rá­adásul június végéig Görögország az Európai Uniós soros elnöke, egy­mást érik a konferenciák, minde­nütt küldöttségek, diplomataautó- konvojok - Athén bedugult. A türel­mesen várakozó kocsisorok között motorosok cikáznak félelmetes ügyességgel, nekik legalább esé­lyük van arra, hogy idejében odaér­jenek, ahová. Különben NEM SIETŐS NÉP a görög, azzal a különbséggel, hogy a mindent „holnapra” halasztó spa­nyol manyána-hangulat helyett in­kább a képedbe vigyorognak, és nyugodt mosollyal azt mondják, ha nem holnap, akkor azután. Vagy még később. Majd. „Relax, you are in Greece!” - vetik oda a türelmet­lenkedő turistának- Igen, Görögor­szágban vagyok, úgyhogy megpró­bálok lazítani. Megy is a dolog, egyre ritkábban nézem az órámat, nálam gondtalanabbul már csak a kutyák pihennek. Annyit érkezé­sem előtt is tudtam Athénról, hogy az utcákon rengeteg a macska, arra viszont senki sem készített fel, hogy úton-útfélen döglöttnek tűnő ku­tyákat kell kerülgetnem. Hihetet­len, mennyi korcs állat hever - mit hever, döglik! - a járdán. Órákat képesek egy helyben tölteni a forró aszfalton, hosszan elnyúlt testtel, látszólag élettelenül. Az egyik ép­pen a parlament előtti főúton ké­szül leheveredni egy fél napra, ami­kor egy kevésbé állatbarát taxisofőr rádudál. A taxizás külön élmény Athénban. A sárga bérautók New Yorkot idé­zik, itt is rengeteg van belőlük, itt is úgy kell leinteni őket, a különb­ség csupán annyi, hogy itt a már foglalt taxi is csikorogva lefékez, a sofőr megkérdi, hová akarsz men­ni, és ha abba az irányba viszi a kuncsaftját, te is beszállhatsz. A költséget aztán megosztjátok. Az eljárás ugyan állítólag tiltott, de nagyon praktikus és elterjedt. A belvárosi parkban, a narancsfák és óriáskaktuszok között sétálgatva gyorsan elszalad az idő, mikor ész­be kapok, már késő, menthetetle­nül elkésem a szervezett akropoli­szi kirándulásról, ha nem szállók taxiba. Meglendítem a kezem, szinte azonnal megáll egy kocsi. Egy turbános hindu már ül az anyósülésen, nekem hátul jut hely. Ők beszélgetnek, én hegyezem a fülem, de hiába. Az eucharisztót értem csak, amikor kiszáll az indi­ai. Az én önrészem három euróra rúg, de megéri, mert időben érke­zem a kiindulási pontra. Fárasztó hegymászásra számítok, meg lélegzetelállító antikvitásra - egyik sem jön be. Pár lépcsőt leszá­mítva széles, árusokkal és utcai ze­nészekkel szegélyezett betonúton sétálunk fel az Akropoliszra. Ponto­sabban egy KIÁBRÁNDÍTÓ ÁLLVÁNYERDÖ közelébe, amely a Parthenont és a másik három épületet körülveszi. „A fellegvárat időszámításunk előtt 438-ban fejezték be, építésekor csak márványt használtak” - olva­som a bédekkerben. Azt már az egyik athéni ismerősöm mondja el, hogy ugyan hosszú évek óta restau­rálják a Pállasz Athéné tiszteletére emelt szentélyt, ő azonban mun­kást dolgozni még nem látott az épület közelében, talán ezért tart olyan sokáig a felújítás. Igaza lehet, embert most sem látni a dáruk kö­zelében. A híres márványoszlopo­kat tehát - valakik, valamikor, ta­lán az éj leple alatt - új darabokkal egészítik ki, az egyik beépítésre vá­ró elem sérülten fekszik a Parthe­non mellett, a márványszínű festék és habarcs alól kilátszik a tégla. Ed­dig még voltak illúzióim a restaurá­torok munkájával kapcsolatban, most azonban rettenetes csalódást érzek. Szerencsém van, megadatik ne­kem, ami kevés athéni lakosnak: lá­tom a várost esőben. Errefelé má­justól szeptember végéig füllesztő nyár van, most is csak egy órácská­ra ered el az eső, mire visszaérek a szállóba az ernyőmértt, már el is áll. A vizes utcák szinte azonnal fel­száradnak, a nedves intermezzo után a nyár folytatódik. Erre a kis záporra is napokig készültek a me­teorológusok, égiháborúról, felhő- szakadásról beszéltek, aztán ez lett belőle. A csoportunk számára meg­szervezett hétvégi hajókirándulást is lefújták, pedig végül gyönyörű lett az idő. Szombat reggel a leg­több belvárosi vendéglő kerthelyi­ségét (vagyis az aszfaltra kirakott székeket-asztalokat) is felszámol­ták egy kis időre, de mire megéhez­tem, már visszaállították vala­mennyi GÖRÖG TAVERNA eredeti állapotát. Girosz - a szlová­kiai gyakorlattól eltérően - utcai árusnál nem kapható, csak étter­mekben. A meghitt tavernázás szo­kását a huszonegyedik század sem tudta kiirtani, legfeljebb egy kicsit elturistásodott a hagyomány. A pin­cér - akinek lassúsága nem szúr szemet, hiszen idehaza ehhez már hozzászoktunk - kis kosárban hoz­za az evőeszközt, majd a kenyeret és a vizet, felveszi a rendelést, az­tán hosszú időre eltűnik. Végül per­sze megérkezik a mesés falatokkal, és kihozza a számlát is, diszkréten az asztal sarkába állított pohárkába göngyöli, csak úgy, a miheztartás végett. És itt szeretném eloszlatni azt a rosszindulatú híresztelést, hogy a görög pincéreket jellemző­en Abrosz Tisztakosznak hívják: fe­hér papírterítő kerül az asztalra, amit minden vendég után cserél­nek. És hogy mit érdemes enni? Itt­hon görög salátaként ismerjük a darabolt zöldséget feta sajttal, itt choriátikinek hívják, és csak ráné­zésre hasonlít a „grécky salát”-hoz. Nem tudom, mi lehet a titka az uborkából, olivából, paprikából, paradicsomból és vöröshagymából rittyentett salátának, szerintem az ecet-olaj kombináció lehet a kulcs, majd megpróbálom megkeresni a receptjét az interneten. Arra rájöt­tem, hogy a feta tetejére oregánót szórnak, a többi rejtély. Újabb szentségtörést követünk el, a saláta és a fenséges girosz után nem bort, hanem kéteurós (azaz nagyon ol­csónak számító) Heineként iszunk. A pitakenyér utolsó darabjával tun­koljuk éppen a maradék szaftcsep- peket, amikor egy testes kuvaszsze­rűség heveredik ráérősen az aszta­lunk mellé, egykedvűen beleszima­tol a levegőbe, aztán mancsára ejti a fejét. Intek, hogy fizetünk, a pin­cér kikerüli a dögöt, és miközben elrakja az eurókat, a kutyára néz. Aztán ránk. Majd széles mosollyal azt mondja: „Relax, you are in Greece!” Most kutya meleg van, de az athéni ebek mindig így pihennek VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: JOBBÁRA DERÜLT ÉGBOLT, 24-28 FOK A Nap kel 05.01-kor - nyugszik 20.38-kor A Hold kel 03.51-kor - nyugszik 17.59-kor A Duna vízállása - Pozsony: 335, árad; Medve: 165, árad; Komárom: 255, árad; Párkány: 180, apad. ELŐREJELZÉS Jobbára derült lesz az égbolt, he­lyenként eső, zá­poreső, néhol jég­eső is valószínű. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 24 és 28 fok kö­zött alakul, délen 30 fok körüli me­leg várható. Északi irányú szél 3 és 7 m/s közötti sebességgel, mely a viharok során felerősödhet. Éjsza­ka a hőmérő higanyszála 17 és 13 fok közé süllyed. Holnap enyhén borús lesz az égbolt, a nap folya­mán helyenként komoly felhősö- dés várható, s több helyen esőre, jégesőre is számítsunk. A legmaga-' sabb nappali hőmérséklet 26 és 30 fok között alakul. ORVOSMETEOROLOGIA A délelőtti órák­ban viszonylag kedvező hatások­kal számolhatunk. Délutánra csök­ken a szellemi és fizikai teherbírásunk, kevésbé le­szünk képesek összpontosítani a te­endőinkre. A közlekedésben és a munkavégzéskor legyünk különö­sen elővigyázatosak! A reumatikus és mozgásszervi betegségekkel járó fájdalmaink is felerősödnek, de egyes ekcémás bőrbetegségek tüne­tei is jelentkezhetnek. Az alacso­nyabb vémyomásúak esetében gya­kori lehet a migrénes eredetű fejfá­jás. Holnap a maihoz hasonló hatá­sokkal kell számolnunk. Milliónyi méregdrága márványutánzat (A szerző felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents