Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)

2003-05-03 / 101. szám, szombat

Egészségünkre MIT TANÁCSOL AZ ORVOS? Dr. Bordás Sándor klinikai pszichológus Mi lesz a gyerekkel válás után? Jelige: Válás. „22 éves fiú vagyok, Azt szeretném tudni, hogyan élik meg a ■ gyerekek a válást. Nem merek megnősülni, mert nem vagyok biztos a kapcsolatomban. Mi lesz a gyerekkel, ha elválunk? ( Kedves Fiatal Úr, nemré­gen egy levél kapcsán már foglalkoztam a válás gyer- • mekre gyakorolt hatásai­val. Ezekre a hatásokra nem térnék ki ismét, de Kertész Ákosnak egy kitűnő tanulmá­nyából idéznék, amely azzal foglalkozik, hogy mit lát a gyermek maga körül, a mai összekuszált felnőtti kapcsola­tokból. így ír: „Azt, hogy And­rea a féltestvérem, mert anyu első házasságából való, mamá­ja a Mari, de az Erika és Gábor is a tesóm, de másképp, mert ők nem is a féltestvéreim, mert ők Mari első házasságából va­lók. És az apu nem velünk la­kik, hanem Marival, velünk az Elemér lakik, az Elemér nem az anyu férje, hanem a család ba­rátja, de van egy klassz Zsiguli­ja és egy faháza Gárdonyban, oda megyünk nyaralni. Meg hogy anyu és apu örökké vesze­kednek, de még ha apu elmegy kiszállásra aJúliával, aki a titkárnője, nagyon kedves spi­né, egyszer kaptam tőle egy szirénázó mentőautót, de anyu szerint egy büdös ká, és akkor is mindig színházba megy Laci bácsival, és a nagymama vi­gyáz ránk, rám meg Dettire, aki a féltestvérem, mert az apu­kája nem az apu, hanem Robi bácsi, és olyankor a nagyi min­dig szomorú, de mi örülünk, mert apu is, anyu is mindig jó­kedvűen jön haza, és nem is ve­szekednek egy darabig. És azt, hogy más gyereknek van ren­des apukája, de nekem nincs, mert az én apukám a Jutka né­ninél lakik, és az anyu is meg a nagyapa is azt mondja róla, hogy egy gazember, és én nem is mehetek hozzá, és nem is szabad szeretnem őt, csak az anyut, a nagyapát, a nagyit és a Géza bácsit, mert lehet, hogy Géza bácsi feleségül veszi majd anyut, és akkor nekem is lesz apukám, mint más rendes gyereknek.“ Nagyjából ilyen káosz uralkodik a gyermek fe­jében a felnőttek kapcsolatai-, tói, az érzelmei pedig érzelmi zűrzavarokról árulkodnak a szülők válása után. Dr. Basternák Anna nőgyógyász Nincs oka az aggodalomra Jelige: „Mit csináljak". „14 éves vagyok, először januárban, másodszor ■ február elején menstruál­tam. Azóta nem jött meg a havi vérzésem. Van okom az aggoda­lomra? Mit egyek?" I Az első menstruáció ná­lunk 10-15 éves korban je­lentkezik. Ez a genetikai • hatástól, az éghajlattól, a testsúlytól és az anyagcserétől is függ. Az első menstruáció kezdetétől körülbelül két évig a fiatal lányoknál nem mindig rendszeres a havi vérzés. Tehát nincs ok az aggodalomra. Két év után lassan rendszeressé vá­lik. A serdülőkorban a menst­ruációs ciklus érzékenyebben reagál a külső hatásokra. Úgy­szintén a lelki megterhelés, az életmódváltozás, a gyors és nagy testsúlycsökkenés, a mentális anorexia, a fizikai megterhelés. Ha a havi vérzés két év után sem jelentkezik, ajánlatos a nőgyógyászt felke­resni. Már az a tény, hogy volt menstruációja, pozitív jel, és azt jelenti, hogy a méh és a pe­tefészkek kifejlődtek. Dr. Nagy Géza természetgyógyász Gyógyítható-e az asztma? Jelige: Asztma. „13 éves fiam már több éve légcső­asztmában szenved, és ■ nagyon el vagyok miatta keseredve, mert mostanában egyre rosszabbul érzi magát. Rengeteg gyógyszert szed, és mégsem látok javulást. Azt sem tudom, hogy nincs-e ezeknek a szintetikus gyógyszereknek ká­ros mellékhatásuk, mivel a fiam gyakran gyengeségre, fáradé­konyságra és fejfájásra panasz­kodik. Meg szeretném kérdezni, lehet-e ezt a betegséget termé­szetgyógyászati úton gyógyítani. Gyógyítható-e egyáltalán az asztma?" ( Kedves asszonyom, fia be­tegségéből van kiút, csak a gyógyulás nem egyik nap- • ról a másikra várható. Az asztmát a vastagbélen és a má­jon keresztül kell gyógyítani. Meglepő bizonyára ez a megál­lapítás, de tapasztalatból tu­dom, hogy ez így van. A másik megállapítás az, hogy a gyógykúra több részből kell, hogy álljon, ha azt akarja, hogy a fia és mindenki, aki asztmában szenved, meg­gyógyuljon. A rovat terjedelme nem engedi meg, hogy részletesen szóljak erről a kérdésről. Most a leg­fontosabbakat említem. Fogyasszon kevesebb húst, al­koholt és általános méregtelenítő-tisztító kúrával állítsa helyre a szervezet ön- gyógyító-öntisztító működését, azaz az immunrendszerét. Ez­után következzen a májtisztí­tás, hogy tökéletesen működ­jön, mert a vastagbélben kelet­kezett káros anyagok, pl. feno­lok és az alkoholok következté­ben a szervezet allergiás reak­ciókészsége emelkedik. Ezért kell a májon keresztül gyógyíta­ni az allergiát és mivel az aszt­ma is allergiás jellegű betegség, ezért nehéz gyógyítani. A bete­get rá kell vezetnünk a pozitív gondolkodásra. Van úgy, hogy a beteg fél fulladástól. Az ilyen beteg nehezen gyógyul, mert amit az orvos és a természet ki­alakít benne, negatív hozzáállá­sával lerombolja. Minden be­tegség gyógyulási alapja a béke, a nyugalom és a hit a gyógy­ulásban. Amikor már a szerve­zet megtisztult és normálisan kezd működni az immunrend­szere, jönnek a speciális gyógy­növények és természetes anya­gok, amelyek segítenek az aszt- ma gyógyításában. ÚJ SZÓ 2003. MÁJI Szexet ajánlanak a kutatók, ha fájdalmat érzünk, ha feszültek vagyunk, ha rossz a kedélyállapotunk Szépít és fiatalít a szerelerr KEDVCSINÁLÓ ájus van, az év talán legszebb hónapja. A szerelem, legyen testi vagy lelki, eb­ben a hónapban na­gyobb szerepet kap. Nem tudjuk, a gyógyszerészek mi­lyen szert ajánlanak fájdalomcsilla­pítónak. Azt viszont tudjuk, hogy mit ajánlanak a kutatók: szexet. S ami a legjobb: nem kell tanácsért or­voshoz fordulni. Egy Amerikában végzett hosszú ideig tartó vizsgálat szerint a szexuálisan aktív emberek ritkábban betegszenek meg, barát­ságosabbak és több örömet találnak az életben. Ez azt jelenti tehát, hogy a szex révén meg lehet spórolni a pa­tikai költségeket. Hogy miért? Az alábbiakban megtudhatják. TÉNYLEG KELL? Vajon a nemi vágy, az erotika éle­tünk szerves része kell, hogy le­gyen? Van, aki fizikai adottsága, szervezeti felépítése, esetleg hor­monrendszere miatt nem kívánja a házaséletet, vagy megelégszik rit­kább együttléttel, mások rendsze­resen igénylik. A szexualitásnak nincs szervekre kimutatható hatá­sa, s a nemi élet hiánya, vagy rend­szertelensége nem okoz semmi­lyen szervi elváltozást. Nem elha­nyagolható ugyanakkor kérdés pszichés oldala. Az elfojtott vágyak következében ugyanis neurózis alakulhat ki, amelyek magatartás- zavarokat válthatnak ki. A házas­élet változatossá tétele minden­képpen kitartást és türelmet igé­nyel. Hiába értik meg egymást fél szavakból a házastársak, mindket­tőjüknek mások az igényei, kíván­ságai, követelési. Nem az a lényeg, ki kezdeményez, csakis a végered­mény a fontos. FOKOZZA A KREATIVITÁST Azoknál az embereknél, akik gyak­rabban élnek nemi életet, a többiek­hez képest magasabb a vérükben a doppingoló kortizol és adrenalin. A nemi szervekben létrehozott ener­gia stimulálja az agyalapi mirigyet és a tobozmirigyet, s ez javítja az agy vérellátását. Egyértelműen fokozza az összpontosító készséget és a fi­gyelmet, a kreativitást és az ötlet- gazdagságot, állítják a szakértők. CSÖKKENTI A FÁJDALMAT Állítják egy amerikai kutatók. Ennek oka, hogy az orgazmus felfüggeszti a fájdalomérzetet. A felszabaduló endorfin úgy hat, mint a morfium, csak rövidebb ideig. A migrén vagy fejfájás ideiglenesen megszűnhet, a menstruáció előtti hasgörcsök rend­szerint enyhülnek. SZÉPÍT Erről a fokozott ösztrogénkivá- lasztás gondoskodik, mert javítja a sejtek regenerációs képessé elősegíti a kollagénképzőt Ennek révén a bőr tovább m: feszes, rugalmas és ráncmei Az Egyesült Államok egész ügyi hatóságainak vizsgál szerint az olyan nők vérében, legalább hetente egyszer szt keznek, sokkal több az ösztro; mint a mérsékletesebben é nek. A narancsbőr és a visszé gúlát is késleltetve lép fel, mit magasabb ösztrogénszint ser] ti a nyirokáramlást. FIATALÍT Mégpedig 10-15 évvel. Ezt mt ta ki az a vizsgálat, ame Edinbourghban végeztek 3 emberre kiterjedően, neuropszichológus így fogl össze az eredményeket: „Aki xuálisan kielégített párkapcsc ban él, az vonzóbb.“ JAVÍTJA A KEDÉLYÁLLAPOT Az orgazmus során jó érzést k anyagok kerülnek a vérárán Ez egy olyan pszichokol amely boldoggá tesz. Az akté kielégülést nyújtó szexuális él élő emberek tűrőképessége gyobb, kevesebb köztük a pressziós és a szorongó. Ezei vül a szex zseniális módsze stressz oldására. Klasszikusok a szerelemről O Akire gyermekkorában nem nevetetett eleget az anyja, az felnőtt korában nem lesz méltó az istenek asztalára, sem az istennők ágyá­ra. (Terentius) O Lecsapott rám a kovács Erósz tüzes vasával, azután téli jeges pa­tak vizébe mártott. (Anakreón) Az amerikaiaknak csaknem 60 százaléka túlsúlyos. A kövérség nehezíti a rosszindulatú daganatok felfedezését. A kövérek gyakrabban halnak meg rákban PANORAMA elhízottak gyakrabban halnak meg rákban. A fölös­leges kilók le­adása egy­hatoddal csökkenthetné a rák szin­te bármilyen fajtájában elhunytak számát, állítják amerikai tudósok. Az orvostársadalom már koráb­ban is vallotta, hogy a túlsúlyos, illetve az elhízott emberek köré­ben bizonyos rákfajták, így a mellrák, a vastagbél-, illetve a méhrák, gyakrabban fordul elő, az azonban csak most bizonyoso­dott be drámai egyértel­műséggel, hogy az elhí zás a rákbetegség sok­kal több fajtájára haj­lamosít - áll az Ame­rikai Rákkutatók Szö­vetsége által számos rákkutató,- belgyó­gyász, táplálkozási szak­ember, illetve gyakorló orvos és rokonágazat ban dolgozó tu­dományos mun­katárs által ké­szített tanul­mányban. Az 1982 óta, mintegy 900 ezer ember bevonásá­val folytatott kuta­tási program ered­ményeként megálla­pították, hogy a nőket tekintve a rákos halál­eseteknek mintegy 20 százaléka, a férfiak­nál pedig 14 száza­léka lett volna ki­védhető a normá­lis testsúly fenn­tartásával. Mivel az amerikaiaknak csaknem 60 száza­léka túlsúlyos vagy elhízott, a kutatók szerint a sülycsök- kentő diéta és a meg­felelő mozgás :o mennyiség évente mintegy 90 ezer emberéletet menthetne meg. Mint Eugenia Calle, a program vezetője elmondta, a méhtestrák előfordulása csaknem hatszor gyakoribb a túlsúlyos nők eseté­ben, mint a normális súlyúaknál. A veserák ötször, a méhnyak-rák háromszor olyan gyakran támad­ja meg a kövér asszonyokat, míg a mell- az epehólyag-, a hasnyálmi­rigy- és a nyelőcsőrák kétszer olyan gyakori a normálisnál sú­lyosabb nőknél. A férfiak közül a kövérek 75 szá­zalékkal gyakrabban betegednek meg gyomor, vastag- és végbél-, illetve epehólyagrákban, a máj­rák esetükben négyszer olyan gyakoribb, de kétszerié több a hasnyálmirigyrák is, mint a normális testsúlyúaknál. Az agydaganat, a húgyhólyag­rák, illetve a bőrrák - az eddig rendelkezésre álló adatok sze­rint - nincs összefüggésben a testsúllyal. A normálisnál nagyobb testsúly ugyanakkor több módon is befolyásolja a daganatok ki­fejlődésének kockázatát, és a beteg- ' ség végki­menetelét. Fokozza a vérben az ösztrogén hormon szint­jét, ami magá­ban hordozza a női nemi szervek rákos megbete­gedéseinek koc­kázatát. Az elhí- zottság tovább rontja az igen gyakori refluxbetegséget (a nyelőcső és a gyomor közötti záróizom nem megfelelő műkö­dését), amely a nyelőcsőrák koc­kázatát fokozza. Á túlsúly ugyan­csak növeli az inzulinszintet, ami a szervezetben sejtszaporodást fokozó hormon termelését ösz­tönzi. A kövérség ugyanakkor nehezíti a rákos daganatok felfedezését is, hiszen a nagymennyiségű zsírszö­vet miatt nehezebben lehet még korai, jól gyógyítható stádiumban „véletlenül“ felfedezni a testen megjelent csomókat, duzzanato­kat. Ráadásul ezek a túlsúllyal küszködök a tapasztalatok szerint ritkábban mennek orvoshoz, fel­tehetően azért, mert szégyellik ormótlan testüket. A nagyon kövér egyének esetében problémát jelenthet az is, h< nem férnek be a kompu tomográf (CT) készülék alá, ille a későbbiekben, a sugárkezeié: során, nehezen tudják beállít számukra a sugárkezeléseid használt készüléket úgy, hogy a zelést a legmegfelelőbb helyre - optimális mennyiségben - kapj A túlsúlyos embereket operáin: nehezebb, és a kemoterápiás ke lés, a megfelelő gyógyszerac megtervezése is bonyolultabb s: mukra, a testükben meglévő m mennyiségű zsírszövet ugyanis zonyos esetekben felszívja, s ez mintegy semlegesíti az orvosok tál előírt daganatellenes gyógys: rek hatóanyagait. Növekszik az esély a gyógyulásra Egyre több nemzetközi konferencián állapítják meg, hogy az új prepa­rátumok és gyógymódok nagymértékben javítják a rákbetegek kilátá­sai. Különösen a nőket sújtó daganatok kezelésében értek el jelentős sikereket. MELL A mellrák leggyakrabban a 40. és 75. életév között jelentkezik. A mel­lekben vagy a hónaljban kemény, fájdalommentes csomó keletkezik. Betegségre utalhat, ha a mellbimbó váladékozik, vagy körülötte ekcé­ma képződik. A betegség előrehaladott stádiumában a mellbimbó na­gyon kiemelkedik vagy behúzódik. A daganat áttéteket képezhet a csontokban, májban, tüdőben, agyban vagy petefészkekben. A kezelés a betegség mértékétől függ. Vagy csak a daganatot vagy az egész mel­let eltávolítják, utána besugárzás vagy kemoterápia következik. MÉHSZÁJ A 35. életév körül a leggyakoribb, s a nyálkahártyát sújtja. Nemi érint­kezés és székletürítés után véres váladék jelzi, hogy baj van. Később vi­zelési nehézségek, hólyagproblémák, vastagbélpanaszok és fertőzések lépnek fel. A tüdőben, csontokban, májban és az agyban képez áttéte­ket. Műtéttel, majd besugárzással kezelik. MÉH Leggyakrabban a változókor után fordul elő. Fiatalabb korban méh- rákra utal, ha menstruációs cikluson kívül vérzés jelentkezik. Csaknem mindig rosszat jelent, ha ugyanez a változókor után bármikor előfor­dul. A kezelés méh- és petefészek-eltávolítással jár. PETEFÉSZEK Az igazi daganat ritka, valamennyi petefészek-betegségnek csupán 5 százaléka. Elsősorban különféle ciszták formájában jelentkezik. A 21. életév előtt rosszindulatú daganat csak az esetek 5 százalékát teszi ki, 20 és 50 év között 10 százalék, 50 év után 30 százalék. A nagy dagana­tok teltségérzetet okoznak, a has megpuffad. A kezelést a páciens ko­rától függően határozzák meg. Általában mindkét petefészket és a mé- het is eltávolítják, majd kemoterápia következik.

Next

/
Thumbnails
Contents