Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)
2003-05-23 / 117. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2003. MÁJUS 23. Riport Komárom és Dél-Komárom vezetői arra törekszenek, hogy a két várost körülölelő erődrendszer a Világörökség részévé váljon, ami óriási presztízst jelentene a városoknak Patinás környezetbe költözhet a magyar egyetem Az Újvár Lipót-kapuja abból az időből, amikor ott a szovjet katonaság állomásozott Az állami tulajdonban lévő és a védelmi minisztérium által használt Öregvár és Újvár megvételéről még tavaly tavasszal döntött az akkori komáromi képviselő-testület. Az eredeti szerződésben 60 millió koronás vételár szerepelt, amelyet az új polgármesternek, Bastrnák Tibornak Ivan Simko tárcavezetővel folytatott tárgyalásainak köszönhetően sikerült 40 millióra lefaragnia. V. KRASZNICA MELITTA A szerződés tehát megköttetett, már csak a pénzügyminisztérium jóváhagyására várnak a felek. A mintegy 18,5 hektárnyi kiterjedésű terület és a rajta található ingadanok megvételével a város komoly felelősséget vállal, hiszen a várrendszer nemzeti műemléknek számít, és ennek megfelelően kell gondoskodni majd védelméről, felújításáról. Az elképzelések szerint bizonyos épületek a jövőben az új magyar egyetem céljait szolgálnák, de hogy konkrétan melyik ingatlanokról van szó, és mikortól állhatnak majd az egyetem rendelkezésére, egyelőre nem lehet biztosat tudni. De mi is képezi tulajdonképpen a város és a védelmi minisztérium közti vételi szerződés tárgyát? Milyen állapotban vannak az egyes épületek, amelyek közül számos nemzeti műemléknek számít, és mekkora beruházásra van szükség felújításukra? Az egyetemen kívül milyen célokra szeretné a város kihasználni a tulajdonába kerülő várrendszert? Ezeket a kérdéseket Gráféi Lajos műemlékvédőnek, a komáromi városi hivatal elöljárójának, a várrendszer kiváló ismerőjének tettük fel. Gráféi Lajos - aki Nec Arte, Nec Marte című, 1999- ben megjelent könyvében részletesen foglalkozik a várrendszer sorsával az ókortól kezdve napjainkig. „Komárom városa a védelmi minisztériumtól az Öregvárból, az Újvárból, valamint a szovjet csapatok által 1968 után épített, kiszolgálóépületekből álló komplexumot készül megvásárolni. A ma Öregvárként emlegetett részt 1546-ban, I. Ferdinánd császár uralkodása idején kezdték építeni, a Ferdinánd- kapu feletti emléktáblán ma is jól olvasható a császár neve és rangja. A vár építése 10 évig tartott, de építői valószínűleg nem rendelkeztek elegendő tapasztalattal, vagy nem ismerték kellőképpen a csallóközi talajviszonyokat, mert az 1570-es tavaszi árvíz a falak nagy részét ledöntötte. Néhány év múlva újjáépítették, és ezek a falak már kiállták a próbát: Szinán basa százezres seregével sem tudta bevenni. A keletnyugat irányba húzódó, a várostól vizesárkokkal elzárt erődnek öt bástyája volt, melyek közül a legnagyobb, a keleti bástya a Duna és a Vág összefolyásának védelmét szolgálta. Miután az 1663-64. évi török hadjárat során az érsekújvári erődváros az ostromlók kezére került, és ezzel a török áttörte az addig összefüggő védelmi rendszert, az erődépítés ismét fontos feladattá vált. I. Lipót császár két új erőd, a Vág védelmét szolgáló Lipótvár és az úgynevezett komáromi Újvár építését rendelte el. Az Újvár, a főkapu feletti emléktábla tanúsága szerint 1673-ban készült el. Az Űj- és Öregvárat vizesárok választotta el egymástól. Miután Magyarország felszabadult a török uralom alól, Komárom is megszűnt végvár lenni, így kevesebbet törődtek fenntartásával. Az 1763-as és 1783- as nagy földrengések végleg megpecsételték sorsát, a leomlott erődítmények helyreállítását a hadvezetés nem találta szükségesnek. Az erőd felújítása csak a napóleoni háborúk hatására, 1808-től kezdődött meg. Az erődrendszer újjáépítésével párhuzamosan hatalmas „U” alakú laktanyát és parancsnoki épületet emeltek, amelyek ma is állnak. 1827-1839 között az Öregvárban is belső átépítésre került sor, amely során egy új kazamatarendszert alakítottak ki az erődfalakban.” És most ugorjunk egyet az időben: az Öregvár és Újvár területét 1968- 69-ben a szovjet hadsereg katonái foglalták el. Több mint húszéves itt- tartózkodásuk idején nagyon sokat romlott az épületek állaga. Azt nem tudni, pontosan hány katona is állomásozott Komáromban, csupán az élelmiszer-vételezésből lehet következtetni arra, hogy számuk 5-7 ezer között mozoghatott. Gráféi Lajos azon kevesek egyike, akinek a szovjetek ittléte idején is sikerült bejutnia a szigorúan őrzött területre. Erre így emlékezik: „A nyolcvanas évek elején egy nemzetközi szimpózium alkalmával volt lehetőségem bejutni a várfalak közé. Akkor láthattam, hogy a szovjet hadsereg káposzta- és uborkasavanyító kádakat alakított ki a kazamatákban. Ennek emlékét a mai napig őrzik a falakon található cirill betűs feliratok. A nyolcvanas évek derekától azonban merőben más funkciót láttak el ezek a kazamaták. A szovjetek itt alakították ki legnagyobb közép-európai lőszer- raktárukat. Amikor az 1989-es rendszerváltás után már érett a szovjet csapatok kivonulása, Prágából az ellenőrzési minisztérium illetékeseit kísértem a várba. A látvány sokkoló volt: a kazamatákban szinte a plafonig tornyosultak a lőszerekkel teli ládák, alig tudtunk mozogni közöttük. Meg is jegyeztem a mellettem álló ezredesnek: ha ez felrobbanna, nem kellene többé a komáromi vár műemlékvédelmével foglalkoznunk. Mire az ezredes csak annyit válaszolt: robbanás esetén nemhogy a várból, egész Komáromból kő kövön nem maradt volna. A lőszereket aztán elszállították innen, maradtak viszont az olajjal, üzemanyagokkal helyenként derékmagasságig átitatott falak és az a rendeget szemét, amit a hadsereg egyszerűen a kazamatákban tárolt. Ha betelt az egyik helyiség, befalazták, és a következőt kezdték megtölteni. A szovjetek kivonulása után a csehszlovák, majd a szlovák hadsereg használta a várat, és részben eltávolította ezeket a szemétlerakatokat. Az Újvárban található laktanya tetőszerkezetén is végeztek kisebb javításokat, és részben felújították a parancsnoki épületét. A legjobb állapotban a szovjetek által létesített ingatlanok vannak, konyhát, tornatermet, garázsokat, sportpályát építettek az Újvár falain kívül. Ezek felújítása és az egyetem céljaira való alkalmassá tétele lesz a legkevésbé költséges, de a többi ingatlan rekonstrukciója rendkívül pénzigényes lesz. Számításaim szerint, ha a műemlékvédelmi előírások szerint járunk el helyreállításuk során, akkor mintegy 1,5 milliárd koronára lesz szükségünk. A felújítás csak szakaszosan képzelhető el: folyamatosan kell végezni a műemlékek kutatását, a tervdokumentációk készítését és a tényleges felújítást.” Komárom vezetése Dél-Komárom vezetőivel egyetemben arra törekszik, hogy a két várost körülölelő erődrendszer a Világörökség részévé váljon. Ez a megtisztelő cím azonban nem jár közvetíen támogatással, viszont óriási presztízst jelent, hiszen Komárom neve vüágszerte bekerülne a köztudatba. Ennek folyamodványaként pedig nagyobb sikerrel pályázhatnának különböző alapítványoknál mecénások jelentkezésére, hosszú távon az idegen- forgalom fellendülésére is számítani lehetne. Az Öregvár és Újvár kihasználására vonatkozó előzetes tervek szerint helyet kaphatna itt egy szabadtéri hadtörténeti múzeum, egyes ingadanok kulturális-művészeti központként működnének, sportpályákat, játszótereket, pihenőparkot lehetne kialakítani a várfalakon belül, kollégiumi szállást, tantermeket, és további, a jövendő egyetem céljait szolgáló intézményeket lehetne létesíteni. Mindehhez persze időre és nagyon sok pénzre lesz szükség. A várrendszer megvásárlásával tehát csak elkezdődik egy folyamat, amely remélhetőleg hosszú távon a város és környékének kulturális-szellemi fellendülését eredményezi majd Az Újvárban 1810-ben épült, mára romos laktanya és az 1815-ben elkészült parancsnoki épület sarka (A felvételek Gráféi Lajos: Nec Arte, Nec Marte című könyvéből valók) Az európai uniós csatlakozásról szóló népszavazáson Perse község több mint nyolcvan százaléka voksolt, s öt szavazaton kívül mindannyian a csatlakozást támogatták Kisközség gazdag múlttal, halkabb jelennel és jövőbe vetett hittel SZÁSZI ZOLTÁN Alig száz évvel ezelőtt a Magyarország Vármegyéi és Városai című sorozat Nógrád megyét tárgyaló kötetében Perséről még az a híradás áll, hogy 503 római katolikus lélek lakja. A mai adatok szerint 195-en élnek ebben a Szuha patak melletti falucskában, amelynek gazdag múltja, kicsit halkabb jelene és töreden jövőbe vetett hite van. A töreden hitről, az élni akarásról tanúskodik az is, hogy az európai uniós csadakozásról szóló népszavazás alkalmával a falu választópolgárainak több mint nyolcvan százaléka élt választói jogával, s öt szavazaton kívül mindannyian a csatlakozásra adták le voksukat. Perse ugyan ma kicsi falu, első írásos emléke azonban már 1439-ben előfordul a korabeli oklevelekben. Múltjának még régebbi tanúi azonban azok a régészed leletek melyek a falu kataszterében található Borszeg és Bérc nevű dűlőkben kerültek elő még 1948-ban és az azután végzett feltárások alkalmával. Az eddigi adatok szerint ez a terület már időszámításunk első és második századának fordulóján lakott volt. Ennek tanúi azok a gazdag mellékletekkel ellátott sírok, amelyeknek anyaga pillanatnyüag Szlovákia szerte, különböző múzeumok tárlóiban és raktáraiban pihen. Perse környékén a Római Birodalom és népvándorlás korának népei mind-mind nyomot hagytak. Keled gótok, germánok, avarok, szlávok és a honfoglaló magyarok egyaránt. Sírok, melyekben hol nyújtott, hol zsugorított testtartásban maradtak meg fegyvereikkel, edényeikkel és lovaik koponyájával körbevéve a régen itt élt ősök, hol pedig csupán maroknyi hamuként, durva kidolgozású és kevés melléklettel kísért hamvasztásos sírokban. Töredékesen megmaradtak bizánci típusú nemesfémből készült függőik, övcsatjaik, fegyvereiknek rozsdaette darabjai, használati tárgyaiknak maradványai harcos, földművelő és állattartó múltról mesélhetnének, ha ki lenne állítva belőlük egy darab is legalább helyben. Sajnos nincs, de még lehet és lesz is, ha a helybélieken múlik. A falu híres szülöttjének, a tragikusan fiatalon elhunyt Bácskái Béla festőművésznek egykori szülőházában tervezik a perseiek, hogy a képzőművészre való emlékezés mellett a népéletet és a régészeti kutatások eredményeit is bemutató kis falumúzeumot, emlékházat alakítanak ki. Mindehhez azonban az akarat és a szándék mellett pénz kell. A jelen, mint műiden hasonló kisközségben Persén sem rózsás. A falu éves költségvetése nem éri el az egymillió koronát, túlságosan magas helyi adó és illetékbevételre sem lehet számítani a két élelmiszerboltból és egy italmérésből. Helyben munkalehetőség néhány pár embert foglalkoztató magánvállalkozáson kívül nincs. A falu népe Füleken, Losoncon vagy a falu határában és a szomszédos falvakban még kisebb-na- gyobb sikerrel működő mezőgazda- sági vállalatoknál próbál megélhetést keresni. Ezek közül egyiknek sincs a székhelye Persén. Iskola több mint másfél évtizede nincs a faluban, két éve a volt önkormányzat magánvállalkozás céljaira az épületet is eladta. Az iskolapadok helyén most asztalosműhely gépei zúgnak. Óvodába a szomszédos Bozitára vagy Fülekre hordják a gyerekeket. Ivóvíz és gáz ugyan van a faluban de máig megoldatlan a szennyvíz elvezetése és tisztítása. Ahogyan a polgármesterasszony, Nagy Mária elmondta, reményei szerint a községi hivatalba és a kultúrházba is sikerül végre bevezetni a vizet még az idén. Mert valamilyen, számára eddig ismeretlen ok miatt oda eddig nem vezették be korábban. Modernizálásra is készülnek a kultúrházban, a kormány alelnökének, Csáky Pálnak támogatásával 65 ezer koronát kaptak a harminc évvel ezelőtt épült községháza és kultúrház modernizációjára. Végre lesz víz és a mai kor követelményeinek megfelelő szociális helyiségek. Talán sikerül pénzforrást találni annak a Bácskái Béla által secco technikával festett képnek is a restaurálására, amely a nagyterem falát díszíti s amelynek elég kritikus az állapota. Becslések szerint lehet, hogy többe kerül majd a kép megmentése és restaurálása, mint a vízbevezetés és a szociális helyiségek modernizációja. Az 1980-ban elhunyt festőművészt egyébként helyben nagy tisztelet övezi. Sírja a köztemetőben van, rendben tartva, s mindig van rajta virág. Mi a jövő Persén? Egy kis falu eget rengető nagy tervekkel hiába próbálkozik. Az emberi élet minőségének javítása, a múlt emlékeinek őrzése, a falu képének szebbítése mellett az ön- kormányzat mikrorégióba való belépést fontolgat. Fülekkovácsival és Kurtánnyal együtt víztisztítót és csatornát terveznek. El kell készülnie a falu középtávú fejlesztési tervének is hamarosan, hogy a mikrorégióhoz csatlakozva végre pályázatokat nyújthassanak be. Munkahelyet teremteni nincs miből. A mostani közmunkások erejéből a közterületek rendben tartásánál többre nem futja. A községi ravatalozót talán idén sikerül végre átadni. Itt is gond még a vezetékes víz és s csatorna. A házak külalakja, a gondosan művelt kertek dolgos kezekről árulkodnak. A nagy kérdésekre, hogy mennyi és milyen előnyökkel jár majd az uniós csatlakozás, talán a múltbeli nagy hagyományok, a turizmus fellendítésének lehetősége, a régészeti kutatások folytatása és munkahelyteremtő támogatások elnyerése hozhatna pozitív választ. Erő és akarat van, tervek is bőven. Egy kis segítség meg szerencse kellene még. Hogy egy majdnem színmagyar falu Nógrád közepén, amely egyértelmű igent mondott az uniós csatlakozásra ne csalatkozzék majd a jövőben. VARHATO IDŐJÁRÁS: TÖBBNYIRE DERÜLT ÉGBOLT, 19-23 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 05.06-kor - nyugszik 20.32-kor A Hold kel 02.28-kor- nyugszik 12.26-kor A Duna vízállása - Pozsony: 355, apad; Medve: 230, apad; Komárom: 305, árad; Párkány: 230, árad. Többnyire derült lesz ma az égbolt, komolyabb esőre sehol sem kell számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között alakul, északon legfeljebb 17 fok várható. Északnyugati, északi irányú szél 2 és 6 m/s közötti sebességgel. Éjszaka a hőmérő higanyszála 13 és 9 fok közé süllyed. Holnap jobbára derült lesz az égbolt, komolyabb felhősödésre csak az ország északt területein számíthatunk, itt csapadékkal is számolni kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul. A mai időjárás főként a reumatikus és mozgásszervi megbetegedésekben szenvedőket viselheti meg. Az ízületek tájékán és a régebbi sebek helyén enyhébb fájdalmat érezhetünk. Legtöbbünk szellemi és fizikai teherbírása, összpontosítókészsége javul. Az alacsonyabb vér- nyomásúakat migrénes eredetű fejfájás gyötörheti. A szív- és érrendszeri panaszokkal küszködőket viszonylag megkíméli az időjárás, leginkább csak a vérnyomás hirtelen ingadozása okozhat gondot. Holnap a maihoz hasonló hatás várható.