Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)

2003-05-22 / 116. szám, csütörtök

6 Külföld ÚJ SZÓ 2003. MÁJUS 22. Bush közel-keleti látogatást fontolgat - egyedül ő mentheti meg a békefolyamatot az összeomlástól Tervek Arafat likvidálására Mindennapos kép Izraelből. Az erőszak kis palesztin Dávidok ezreit ter­melte ki. (Reuters-felvétel) Bush üzenete Castrónak Washington. Az USA tovább­ra is támogatja azokat kubai ellenzékieket, akik Fidel Castro kubai vezető rezsimjé- nek a megdöntésére töreksze­nek - szögezte le kedden Ge­orge Bush amerikai elnök a szigetország függetlenségé­nek a napján. Bush ebből al­kalomból kubai személyisége­ket, köztük több egykori poli­tikai foglyot fogadott a Fehér Házban, és a Washington tá­mogatását élvező Marti rádió­adón keresztül spanyolul bá­torította a kubai népet. (MTI) Marokkóiak a merénylők Rabat. Mindannyian marok­kói állampolgárok voltak a pénteken Casablancában el­követett robbantások tettesei - közölte Drisz Dzsettu ma­rokkói kormányfő. Utalt arra, hogy 12 merénylő életét vesz­tette, kettő életben maradt, és ők előzetes letartóztatásban vannak. A marokkói hatósá­gok a tizennégy támadó közül eddig csak nyolcról állították, hogy marokkóiak. Dzsettu is­mételten hangoztatta, hogy a casablancai merényletek hát­terében a nemzetközi terro­rizmus húzódik meg. (MTI) Balkenende alakít kormányt Hága. Beatrix holland király­nő Jan Peter Balkenende ed­dig miniszterelnököt bízta meg kedd este az új kormány megalakításával. Balkenende Kereszténydemokrata Tömö­rülése (CDA) két liberális párttal alakít koalíciót, amely­nek csekély többsége, 78 mandátuma lesz a 150 tagú alsóházban. Napra pontosan négy hónapig tartottak a kor­mányalakítási tárgyalások az előrehozott választások után Hágában, de a két nagyobb Benelux-országban, Hollandi­ában és Belgiumban úgyszól­ván hagyomány ez a nehézkes kormányalakítás. (MTI) Balkenende nem akarta a nagykoalíciót a baloldali Mun­kapárttal, a jobbközép kabine­tet homogénebbnek tartja (Képarchívum) Pokolgép ukrán autóbuszon Kijev.’ Pokolgép robbant kedden egy autóbuszon a délnyugat-ukrajnai Vinyica városban. A jármű 22 utasa közül 14 súlyos égési sérülé­sekkel került kórházba, közü­lük öt állapota válságos. Az ukrán belügyminisztérium és a vinyicai rendőrség azt gyanítja, hogy ugyanazok a terroristák a tettesek, akik már két előző alkalommal ugyanilyen módszerrel ugyanezen az útvonalon köz­lekedő autóbuszon követtek el merényletet. Az első robban­tást tavaly szeptember 11-én, a másodikat idén május 6-án követték el az egyelőre isme­retlen merénylők a 35-ös au­tóbuszon. Az első alkalommal egy nő meghalt, a második esetben hat utas szenvedett sérüléseket. (MTI) New York/Washington/ Jeruzsálem. George Bush amerikai elnök néhány héten belül elnöksége első közel- keleti útjára indulhat, hogy elősegítse az útitervnek ne­vezett nemzetközi kezdemé­nyezésű béketerv elfogadá­sát. Az amerikai elnök ked­den este telefonbeszélgetést folytatott Mahmud Abbász palesztin és Ariel Sáron izra­eli kormányfővel. MTI-ÖSSZEFOGIALÓ Bush közel-keleti útját a The New York Times internetes kiadása adta hírül. Bush izraeli és palesztin veze­tőkkel találkozna Kuvaitban vagy Katarban, útját pedig a hónap végén a francia Alpokba tervezett utazásá­nak alkalmával ejtené meg. Értesü­lések szerint a kormányzat szakértői élénk vitát folytatnak arról, milyen mértékben kellene az elnöknek be­leavatkoznia a közel-keleti konflik­tusba. Bush kedden este sürgette Ariel Sáron izraeli miniszterelnököt, hogy az öngyilkos merényletek elle­nére tartson ki a békefolyamat mel­lett. Ari Fleischer szóvivő elmondta, hogy Bush elkötelezett reformernek nevezte Abbász palesztin miniszter- elnököt, akivel korábban folytatott beszélgetést. Az Abbásszal folytatott beszélgetés során pedig az amerikai elnök „abszolút szükségesnek” ne­vezte, hogy mind a palesztin, mind az izraeli fél harcoljon a terrorizmus ellen. Ez volt Bush és a palesztin kor­mányfő első telefonbeszélgetése. Szombat óta Izraelben palesztin szélsőségesek öt öngyilkos merény­letet követtek el, amelynek a tettese­ken kívül 12 halálos áldozata volt. Sáron izraeli kormányfő a terrorcse­lekmények miatt lemondta wa­shingtoni látogatását. Bush megerő­sítette elkötelezettségét a palesztin állam megteremtése és Izrael állam MTI-HÍREK Dubaj/Washington/Rabat. Ajman al-Zavahiri, az Oszama bin Laden vezette al-Kaida terrorszervezet má­sodik számú vezetője az amerikaiak elleni támadások fokozására, ameri­kai és nyugati célpontok elleni újabb öngyilkos merényletekre szólította fel a muzulmánokat. Felhívása teg­nap hangzott el a katari székhelyű al-Dzsazíra televízióban. „Kövessé­tek 19 testvéretek példáját, akik Washingtonban és New Yorkban in­téztek támadást repülőgépeikkel Amerika ellen” - volt hallható a be­játszott hangfelvételen. A terrorista vezető kijelentette: az irakiak nin­csenek egyedül a megszállók elleni harcukban. Az al-Dzsazírában be­játszott kazettáról az AP azt írta, hogy a rajta hallható hang hasonlít Ajman al-Zavahiri hangjához, ame­lyet korábban a hírtelevízió bin MTI-JELENTÉS Bécs. Wolfgang Schüssel osztrák kancellár felmentésének lehetősé­gét vetette fel Thomas Klestil állam­fő a Neue Zürcher Zeitung svájci lapban megjelent inteijújában. Klestil tegnap délelőtt sietett leszö­gezni: nem hozta közvetlenül ösz- szefüggésbe az ehhez való joga em­lítését az aktuális osztrák belpoliti­kai helyzettel. A bécsi elnöki hivatal közleménye szerint Klestil a Neue Zürcher Zeitung tudósítójával hát­térbeszélgetést folytatott, s ennek során próbálta megvilágítani a sváj­ci és az osztrák államfői tisztség kö­zötti különbséget. így került szóba Schüssel leváltásának lehetősége. Az újságíró viszont, amint ezt meg is írta, úgy értelmezte, hogy a 71 éves biztonsága mellett. Abbász közölte, hogy véget akar vetni a terrorcselek­ményeknek. A The Washington Post szerkesztő­ségi kommentárja szerint az elnök, az izraeliek és a palesztinok is sokat veszíthetnek a békefolyamat kudar­cával. Az iraki háború előtt és alatt Bush többször is személyes elkötele­Laden nyilatkozatával együtt su­gárzott. Amerikában kedden ismét emelték a terrorellenes riadókészültség szintjét, hírszerzési források szerint ugyanis az al-Kaida hamarosan akci­ókat kezd szerte a vüágon. A riadó­szintet narancssárgára, azaz magas­ra emelték, amely a második legma­gasabb készültséget jelenti. A hír­szerzők terroristagyanús személyek beszélgetéseit hallgatták le, így érte­sültek az al-Kaida tervezett akciói­ról. Tom Ridge amerikai belbizton­sági miniszter elmondta: az egyik el­fogott beszélgetésben arról beszél­tek, hogy hamarosan összetett tá­madásokat indít az al-Kaida. Ridge szerint a célpontokról egyelőre sem­mit nem lehet tudni. A hírszerzők­nek mindössze annyit sikerült kide­ríteni, hogy a támadásokat várható­an kis fegyveres szabadcsapatok hajthatják végre. A hírszerzők ön­Klestil, aki több mint 11 éve Ausztria államfője és mandátumának utolsó évében jár, mélyen aggódik, amiért a nyugdíjreform ügyében a kancel­lár magatartása miatt veszélybe ke­rült a konszenzuson alapuló eddigi osztrák politikai kultúra, s ezért mu­tatott rá, hogy elvben jogában áll le­váltani a kormányfőt. Az alkotmány ezzel kapcsolatban azt mondja ki, hogy az államfő elsősorban a kül­föld felé képviseli az országot, nem­zetközi szerződéseket ír alá, cím- és rangadományozásokat, valamint ki­nevezéseket eszközöl, túlnyomó- részt a kancellár vagy a kormányta­gok javaslatára. Ő nevezi ki a kan­cellárt és annak javaslatára a kor­mány tagjait, s kinevezései csakis a kancellár vagy más javaslattevő el­lenjegyzésével érvényesek. Kivételt zettségét hangoztatta az izraeli­palesztin rendezés mellett. Az ame­rikai kormány számára ez azért is fontos, hogy összetarthassa az Irak ellen összekovácsolt szűkebb, és a nemzetközi terrorizmus elleni széle­sebb koalíciót. A muzulmán szélső­ségességet és a terrorizmust tápláló egyik sérelem addig nem szűnik gyilkos merényletektől és más rob­bantásos akcióktól is tartanak. Nem zárható ki az sem, hogy tömegpusz­tító fegyvereket vetnek be - mondta a miniszter. Ridge szerint ráadásul nem csak az al-Kaida jelent veszélyt, más Amerika-ellenes terrorszerve­zetek és amerikai szélsőséges cso­portok is kezdhetnek akciókat. Az amerikai hírszerzők szerint a múlt hét végén végrehajtott közel-keleti és marokkói merényletek az Ameri­ka elleni támadások előkészületei lehetnek. A szaúd-arábiai biztonsági szervek a héten őrizetbe vettek három marok­kói férfit, akik azt tervezték, hogy el­térítenek egy polgári repülőgépet. A géppel öngyilkos merényletben sza­úd-arábiai célpontokat akartak megsemmisíteni. A Reuters jelenté­se szerint az al-Kaida terrorszerve­zet feltételezett tagjait Dzsedda re­pülőterén fogták el. képez azonban az egész kormány és a kancellár esetleges menesztése, amihez az elnöknek nincs szüksége javaslatra. A Neue Zürcher Zeitung szerint Klestil úgy ítéli meg, hogy jú­nius 4-én, amikor a kormány tervei szerint a parlamentben szavaznak a hevesen vitatott nyugdíjreformról, a vadászbombázók beszerzéséről és más ellenmondásos kérdésekről, az ország vészesen közel kerül egy kor­mányválsághoz. Klestil a svájci lap szerint kijelentette, hogy az osztrák szavazópolgárok több mint kéthar­mada választotta meg, ezért jogosult e többség érdekeinek képviseletére, s ha e demokratikus érdekeket a kan­cellár eljárása veszélyezteti, „az ál­lamfőnek elvben, az alkotmány be­tűje szerint lehetősége van a kancel­lár indoklás nélküli leváltására”. meg, amíg meg nem valósul Bush el­képzelése az Izrael állam mellett lé­tező palesztin államról. Az elnök ugyan egyedül nem tudja megolda­ni a konfliktust, de ő az egyedüli em­ber, aki megmentheti a folyamatot az összeomlástól. Jasszer Arafat palesztin vezető megölésének és kiutasításának le­hetősége is felmerül az izraeli kor­mány tisztségviselőiben, amint a meg-megújuló palesztin terrorhul­lám elleni védekezés hatékonyabb eszközeit keresik. Ezt az izraeli had­sereg rádiója jelentette. A zsidó ál­lam már felhasználta a lehetséges katonai eszközök nagy részét a ter­rorizmus elleni harcban. A kevés to­vábbi lehetőség között szerepel Arafat megölésén vagy kiutasításán kívül a palesztin elnök bizalmasai­nak kiutasítása, valamint az Izrael- ellenes merényletek nagy részét szervező Hamász szétverése, eset­leg vezetőinek megölése. Megoldás lehetne még, ha a Gázai övezetet tartósan, nagy erőkkel megszállná az izraeli hadsereg, ugyanúgy, mint 2002-ben a Jordán folyó nyugati partját a Védőpajzs hadművelet ke­retében - összegezte a rádió a vá­lasztható megoldásokat, névtelenül nyilatkozó izraeli állami tisztségvi­selőkre hivatkozva. A közszolgálati rádió és néhány izraeli lap több mi­nisztert is megszólaltatott az ügy­ben. Eliezer Sandberg tudomány- és technológiaügyi miniszter hang­súlyozta, hogy valamilyen módon csapást kell mérni Arafatra, vagy legalább el kell szigetelni a külvilág­tól, mert a palesztin elnök szítja rámalláhi hivatalából kiadott nyi­latkozataival, üzeneteivel a terror­tevékenységet. Ehud Óimért ipari és kereskedelmi miniszter szigorú házi őrizetet javasolt. Cahi Hanegbi közbiztonsági miniszter, Sáron kor­mányfő bizalmas munkatársa a ki­utasítást részesítené előnyben, sze­rinte Arafatnak előbb-utóbb el kell tűnnie az országból. Brüsszel/Bagdad/Bécs/Washing- ton. A NATO-tanács tegnap egyhan­gúlag jóváhagyta, hogy a szövetség kezdje meg az iraki békefenntartás­ra vállalkozó Lengyelországnak nyújtandó technikai segítség terve­zését -jelentette be George Robert­son főtitkár. A lengyel kérés alapján elfogadott döntés segíthet abban, hogy a 19 tagú szövetségben leküzd­jék az iraki háború miatt kipattant nézeteltéréseket, illetve megnyithat­ja az utat a NATO nagyobb arányú szerepvállalása előtt Irakban. A Nemzetközi Atomenergia-ügy­nökség (IAEA) szakértői visszatér­hetnek Irakba, hogy ellenőrizzenek egy kifosztott atomlétesítményt. Ezt az USA ajánlotta fel az IAEA illetéke­seinek két hónappal azután, hogy a szervezet szakértői a háború előest­éjén elhagyták az arab országot. Egy IAEA-illetékes szerint a hivatalos írásos felkérés még nem érkezett meg a szervezethez. Aligha rendezik meg július közepe előtt Irakban azt a nemzeti konfe­renciát, amely kiválasztja majd az ország ideiglenes kormányának tag­jait. Paul Bremer, Irak amerikai pol­gári kormányzója tegnap Bagdad­MTI-HÍREK Washington/Honolulu. Moszkva bizonyos feltételekkel kész tárgyalni az USA-val a rakétavédelmi prog­ramban való együttműködésről. Ezt Honoluluban mondta Szergej Iva­nov orosz védelmi miniszter. George Bush amerikai elnök kedden este közzétette politikai irányelveit a ra­kétavédelmi rendszer létrehozásáról és a programhoz való csatlakozásra buzdította Amerika szövetségeseit. A rakétavédelmi rendszer célját ab­Kínos amerikai incidens Tévedésből lelőtt afgánok Kabul. Négy afgán katonát agyon­lőttek, másik négyet pedig megsebe­sítettek tegnap az USA kabuli nagy- követségét védő amerikai katonák, mivel támadónak nézték az utca túl­oldalán fegyvereket pakoló katoná­kat. A Réuters afgán rendőrségi for­rásokra hivatkozó jelentése szerint egy amerikai katona is megsebesül­hetett, mert az egyik afgán sebesült önvédelemből visszalőtt támadóira. Afgán titkosszolgálati tisztségvise­lők elmondták: az amerikaiak azu­tán nyitottak tüzet, hogy látták, amint afgán katonák fegyvereket pa­kolnak az utca túloldalán fekvő ka­tonai (más források szerint titkos- szolgálati) létesítményből egy autó­ba. „Az amerikai katonák azt hitték, hogy az afgánok rájuk fogják fegyve­reiket. Pánikba estek, és tüzet nyitot­tak” - ecsetelte a részleteket az egyik tisztségviselő. Az incidens kínosan érinti Washingtont, amely Hamid Karzai afgán elnök gyenge lábakon álló kormányának egyik fő támoga­tója. Ráadásul éppen tegnapra vár­ták Kabulba KhalÜzad Zalmay afga­nisztáni ügyekben illetékes amerikai elnöki különmegbízottat. Az afgán fővárosban hónapok óta fe­szült a hangulat. Áprilisban robba­nás történt az amerikai nagykövet­ség közelében, március végén pedig rakéta csapódott be az Afganisztán­ba vezényelt nemzetközi biztonsági erő kabuli főhadiszállása közelében. Egyik incidensben sem sérült meg senki. Az USA külképviseletein meg­szigorították a biztonsági intézkedé­seket, miután az amerikai kormány a terrorista támadások megújult kockázata miatt megemelte a ké­szültséget az Egyesült Államokban. Az afganisztáni helyzet bizonytalan­ságát mutatja az is, hogy az ENSZ tegnap bejelentette: több afgán tar­tományban is felfüggesztette az ak­namentesítést, miután munkatársai­kat több támadás érte a közelmúlt­ban. Afganisztán a világ egyik legin­kább elaknásított országa. (MTI) ban hangsúlyozta: a megszálló ható­ságok folyamatos, mindennapos kapcsolatban állnak ugyan iraki po­litikusokkal, tekintélyes személyisé­gekkel, mégis valószínűtlennek tű­nik, hogy a korábbi amerikai elkép­zeléseknek megfelelően, már júni­usban összehívhatják a nemzeti ér­tekezletet. Bremér azt mondta, az amerikaiak olyan ideiglenes iraki kormányt akarnak, amely magába foglalja az ország minden etnikai és vallási csoportjának a képviselőit. Mintegy 300 iraki tiszt és közkatona fenyegetőzött tegnap a bagdadi el­nöki palota előtt azzal, hogy fegy­vert fognak az Irakot megszálló amerikai-brit erők ellen, mert nem kapták meg zsoldjukat. Egy tiszthe­lyettes az AFP-nek elmondta, az Íra­tó rádió szerdára ígérte a zsoldtófi- zetést, de ez nem teljesült. „Az ame­rikaiak csak az erő nyelvét értik. Nem várunk örök időkig, hogy kifi­zessenek bennünket” - mondta a tiszthelyettes, aki már 1966 óta szol­gál a hadseregben. Hozzátette: ha Szaddám méltányosan bánt volna az egész hadsereggel, és nem privi­legizálta volna az olyan elitalakula­tokat, mint a köztársasági gárda, ak­kor „az amerikaiak sohasem lépték volna át Irak határát”. ban jelöli meg, hogy a hidegháború utáni új kihívásoknak megfelelőer védelmet nyújtson olyan az orszá­gok ellen, amelyek hosszú hatótá volságú rakétákat és a tömegpusztí tó fegyvereket a zsarolás és az ag resszió eszközeként próbálják alkal­mazni. A direktíva közzétételét rész­ben Koidzumi Junicsiro japán kor mányfő érkezéséhez időzítették. Ja pán részt vesz a kutatásokban, de az észak-koreai válság éles politikai vi tát váltott tó arról, hogy csatlakoz­zon-e a rakétavédelmi programhoz Narancssárgára emelték a riadószintet az USA-ban a terrorfenyegetés miatt Támadásokat sürget az al-Kaida Az osztrák államfő egy svájci lapon keresztül üzent félreérthetetlenül a kancellárnak Klestil felmenthetné Schüsselt Leküzdik az iraki háború miatt kipattant nézeteltéréseket? NATO-segítség Varsónak MTI-HÍREK A rakétavédelmi rendszer létrehozásának irányelvei Feltételes orosz igen

Next

/
Thumbnails
Contents