Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)
2003-05-21 / 115. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. MÁJUS T KOMMENTÁR Nem megy olajozottan SIDÓ H. ZOLTÁN A Guinness-féle Rekordok könyvébe illő ideig zajló közgyűlésen magukat kisbefektetőknek beállító, cápa típusú invesztorok akarták átvenni a Slovnaft irányítását, illegális eszközöket is igénybe véve - így kommentálta a hétvégi, közel 24 órán át tartó rendes és egyben rendkívüli Slovnaft-közgyűlést Felkai György, a magyar MÓL olajtársaság kommunikációs igazgatója. Valóban szokatlanul hosszú, halladanul kemény csatát hozó volt a tanácskozás, amelyen a többségi tulajdonos MÓL és a kisrészvényeseket maga mögött tudó hazai J&T pénzügyi csoport között folyt a kötélhúzás. A helyenként a törvényesség határát súroló, puccsszerű kezdeményezéseket sem nélkülöző párharcból a magyar fél került ki győztesen: a MÓL ugyanis személycseréket hajtott végre az igazgatótanácsban és a felügyelőtanácsban, kiharcolta, hogy a döntések meghozatalához a 67 százalékos többség helyett elég legyen az egyszerű többség is, emellett azt is elérte, hogy a várakozásokkal ellentétben a 2002-es nyereség után ne fizessen osztalékot. A győztes tehát mindent visz. Lássuk, az új helyzet mit jelent a kisrészvényesek számára. Sokakat fájdalmasan érinthet az a tény, hogy a tavaly 2,5 müliárd korona adózás utáni nyereséget elkönyvelő Slovnaft kőolaj-finomító az eredeti elképzelések ellenére mégsem fizet osztalékot. Ezt a döntést a tulajdonos, a MÓL azzal magyarázta, kell a pénz a további nagyszabású tervekhez, az esedeges csehországi, horvátországi vagy lengyelországi cégvásárlásokhoz. Áldott Zoltán, a Slovnaft al- elnöke szerint inkább azon lesznek, hogy a részvények árfolyamát emeljék. Ami nem biztos, hogy sikerül, mivel a MOL a most elfogadott szabálymódosítás értelmében abszolút hatalomhoz jutott. Ebből adódóan a kisebbségi részvényesekkel szemben a kötelező ajánlattétel során már bizonyosan kevésbé lesz bőkezű. Sőt, egyes tőzsdeszakértők szerint a Slovnaft-papírok árfolyama egyenesen süllyedni fog. Szinte bizonyosra vehető, hogy az eddig főleg csak a siker ízét ismerő J&T társaság a kisemmizését nem fogja könnyen lenyelni, ezért újabb támadásokat indíthat. Ami lehangoló, az a következő: végre volna egy példaértékű, nemzetközi mércével is jelentős magyar-szlovák gazdasági együttműködés, azonban mindezt beárnyékolja a hétvégi közgyűlés botránysorozata, a március végi pozsonyi árfolyamspekuláció bizonytalansága, a hazai tőkepiaci felügyelet döntésképtelensége és a várható jogi hercehurcák sora. Ráadásul a tőkepiaci felügyelet lépésére már nemcsak az érintett felek, hanem a nemzetközi pénzpiac is vár, mivel most eldőlhet, ádátható, tiszta a honi börze szabályrendszere vagy sem. Lám, a globális világgazdaság részét alkotó magyar-szlovák cégfúzió hideg csillogására így vetül a közép-európai realitás árnya. JEGYZET Májusi eső függönye SZÁSZI ZOLTÁN Két tenyere közt morzsolgatja a földet. Az ég alján biztató felhők, néhány porelverő csepp reggel is hullott már. Az idei kemény fagyokban kifagyott repce helyére vetett kukorica kidugta a fejét. Mint igazgyöngy smaragd kehelyben, a gyengécske kukoricaszáron olyanok az esőcseppek. Látványnak szemet vidító, csak az a baj, hogy erre a hektárra már ráment több mint hétezer korona, a haszon pedig bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Földművesként tudja, nem ő, hanem az idő a gazda. De mit tehet. Gép van, ha kopott, ha kö- högős is, a javítást megtanulta, mert ha azért is fizetni kéne, akkor bizony semmi se maradna a munkája után. Föld is van, boldogult nagypapa azért kínlódott a nagy pocsolyán túl vagy hat évig. Mikor hazajött, még megtanította a fiát minden fortélyra. Még látta az unokát egyszer lovon ülni, azt, aki most a földet morzsolgatja kezében. Aztán elment egy még nagyobb határon túlra, ötök szép búzamezők súgó altatódalában gyönyörködni. Akik meg itt maradtak, néha szitkozódnak, miért kellett földet venni. Már csak a visszaigénylés fél idegrendszerbe került. Aztán ha ránéznek a nagyszobában lógó képre, amelyik valahol a messzi időben és térben készült, lecsitulnak, legyintenek, és összeszorított foggal, imádkozva vagy káromkodva, de kémlelik az eget, morzsolgat- ják a földet. Repedéseiben bogarak futkároznak, a mező szélén a határfának, szélfogónak ültetett nyárfák zizegnek az ebédidőben alattuk falatozóknak. Gondosan megkerülik a nagyapa által is mindig gondosan kikerült csipkebokrot a lapos végén, mert az alatt fácán szokott tanyázni. Élni kell, a mag biztos, a föld is most már. Nem lehet ezt innen elvinni sehova. Ahogy a nagyapa sírját se lehet eltolni a temetővel együtt. Maradni kell hát, dolgozni, még ha az idő is a gazda, még ha bizonytalan minden, akkor is. Olyan kemény, akácos tekintetű volt akkor is, amikor először elment visszaigényelni az ősi jus- sot. Olyan cserfaszálkás a tenyere szorítása most is. De a magot, a földet, azt simogatja. A májusi eső függönyén át pedig látni, hogy száll le a csipkebokorhoz egy fácánkakas, s hogy fordítják a gyenge szélbe levelüket a nyárfák. Igazgyöngy hullik az égből, s rá-rámordul egy-egy gyenge villám fénye után a csillogó kukoricára az ég. Teremtés napja van. LEVÉLBONTÁS Gyorsan át a határokon Szerencsémre saját magam tapasztaltam tíz évvel ezelőtt, hogy mi is az Európai Unió. Annak idején a családdal elhatároztuk, hogy rokonlátogatás céljából meg sem állunk egészen Párizsig. Ez rendjén-módján meg is történt, de ami meglepett: a szlovák-osztrák határon a fogadó ország vámtisztje megkérdezte, merre az irány, mert hogy az autó tele volt pakolva sátorozáshoz szükséges eszközökkel és más egyebekkel; olyan dolgokkal, amelyek egy ilyen hosszú útra kellenek. Ezek után a további határátkelőhelyeken kimondottan sürgettek bennünket a térség elhagyására, sőt Salzburgnál az illetékesek a kezükkel is siettettek a továbbhaladásra. Persze akkor mindez számunkra nem volt igen érthető, de átvészeltük. Leginkább nem értette ezt az akkor hatéves lányom, kinek megvolt az első útlevele, és legjobban azon méltatlankodott, hogy hat alkalommal léptük át az államhatárt, de egyetlenegy pecsét sem került az úti okmányba. Rácz László Baka- Biztosan valamilyen utcakeverék, a templomban szegődött mellém, de nem volt szívem otthagyni, mert biztosan olyan magányos, mint én... (Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ PRAVDA Bár 2004. május elsejétől az El tagországává válunk, a határál kelőket még néhány évig minder képpen el kell viselnünk. Szlovák ától az Európai Unió azt várja e hogy a schengeni előírásokna megfelelően védje saját, Ukrajn: val közös határszakaszát. A min1 egy 100 kilométer hosszú szak: szón éventí több ezer személyt é több tízmillió korona értékű ári csempésznek át. Csak ebben az ét ben 1150 ember lépte át jogtal: nul a szlovák-ukrán határt. Vlad mír Palkó belügyminiszter szerir Szlovákia csatlakozása a schengf ni szerződéshez 2007-ben várh: tó, bár néhány, belépésre váró o szág 5-6 éves átmeneti időszakri is beszél. Az ellenzék szerint mé mindig kevés pénzt juttat a ko mány a keleti határ védelmére, belügyminisztérium adatai szerii idén 381 határőr szolgál ezen szakaszon, munkájukat több tue; dzsip, motoros szán, éjjellátó b< rendezés és iratvizsgáló segíti, f elkövetkező egy-két év során t< vábbi 16 Land Rover terepjáróv. kellene kibővülnie a gépjármi parknak. Folytatódnak a viták a kelet-európai országokban az egykori kommunista állambiztonsági archívumok megnyitásáró Betekintés - más-más szemmel Kelet-és Közép-Európában, pontosabban az egykori „szocialista tábor” országaiban, 13-14 évvel a kommunista rendszerek bukása után sincs többé-kevésbé egységesen elfogadott mérce vagy elv, hogyan és milyen mértékben kellene hozzáférhetővé tenni a volt kommunista állambiztonsági hivatalok archívumait, hogyan lenne a legértelmesebb viszonyulni ezekhez a ma lényegében már történelmi dokumentumokhoz, amelyek azonban az érintett időszak közelsége miatt továbbra is kétségkívül erős érzelmi és politikai töltetet is hordoznak magukban. KOKES JÁNOS Nyilvánvaló: éppen ez utóbbiból kifolyólag ez a vita mindenütt politikai felhangokkal van teli, s a minden rendszerben vitathatatlanul kényes - olykor személyes, olykor biztonságpolitikai - kérdést egyes politikai erők még mindig megpróbálják saját maguk érdekében kihasználni, függetlenül a történelmi igazságtól és figyelmen kívül hagyva azt, hogy a téma ma már messziről sem olyan mozgósító hatású, robbanótöltetű, mint volt a kilencvenes évek elején. Tekintettel arra, hogy Csehországban - amely Németország mellett a legmesszebbre ment el az archívumok nyilvános hozzáférhetősége terén -közzétették az egykori csehszlovák kommunista állambiztonsági hivatal (StB) egykori titkos együttműködőinek a hivatalos névsorát is, érdemes szétnézni, mi is a helyzet ebben a témában a régió további volt szocialista országaiban. Ami az egykori tábor vezető hatalmának, a kilencvenes évek elején széthullott Szovjetuniónak az utódállamait illeti, a helyzet lényegében nagyon egyszerű: az egykor hírhedt KGB archívuma, múltja gyakorlatilag sehol sem hozzáférhető, nem nyilvános viták tárgya, mert a legtöbb országban az egykori helyi kommunista vezetés, illetve annak utódai vannak hatalmon, bár azt meg kell jegyezni, hogy mai érdekeik mások, mint egykoron, amikor mindnyájan a hatalmas Szovjetunión belül tevékenykedtek. Lényegében azonban csak mezcsere történt, s az érintettek a szovjet mezt nemzeti mezzel cserélték fel. Bizonyos kivételt csak a három balti ország - Észtország, Lettország és Litvánia - képez, ahol erőteljesebb volt a szovjet állambiztonsági hivataltól való elrugaszkodás. A helyzetre általánosan jellemző, hogy Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin is a KGB-ben csinált karriert, évtizedeken keresztül magas tiszti beosztásban dolgozott, s a KGB igazgatói székéből került egyenesen a Kremlbe. A legnagyobb lépést - s elsőként - a németek tették meg. Az egyesült Németországban 1992-től tekinthet be gyakorlatilag mindenki a megszűnt Német Demokratikus Köztársaság állambiztonsági hivatalának, a Stasinak a levéltárába, amelyet jelenleg a Gauck intézet gondoz. Bár eredetileg voltak félelmek, hogy a levéltárak megnyitása társadalmi, személyi konfliktusokat, egyfajta leszámolásokat vagy bosszúkat fog előidézni, az aggodalmak alaptalannak bizonyultak. Persze problémák vannak, s ott sem megy minden viták nélkül. Kiderült, hogy az archívumok megnyitása számos ismert, egykori nyugatnémet személyiséget is érint, mert bizony voltak különféle összefonódások, kapcsolatok a két német állam struktúrái, szolgálatai, emberei között, amit ma nem lehet nem természetesnek venni. A német-német probléma sem kevésbé bonyolult, mint a magyar-magyar kapcsolatok. így történhetett meg aztán, hogy például Helmut Kohl volt német kancellár, az egyesülés atyja, illetve Katarina Witt keletnémet műkorcsolyázó olimpiai bajnok is nemrégiben bírósági úton elérte, hogy aktái zárolva legyenek. Csehországban - hasonlóan a németországi helyzethez - gyakorlatilag ma már szintén igen széles körben hozzáférhetőek az egykori kommunista állambiztonság dokumentumai. E két ország valószínűleg azért is tart jóval előbbre, mint a többi korábbi szocialista állam, mert ott a rendszerváltás első időszakában azonA hírhedt KGB archívuma gyakorlatilag sehol sem hozzáférhető. nal eltávolították a hatalomból a dogmatikus, minden változást ellenző kommunista vezetőket, így az archívumok megnyitása napi politikai aktualitást is kapott, s része volt az akkori hatalmi harcoknak. Ilyen megfontolásokból született meg 1991-ben Csehszlovákiában a lusztrációs törvény, amely kizárta az új demokratikus rendszer vezető tisztségeiből egyebek között a volt állambiztonságiakat, illetve az állambiztonsággal együttműködőket is. Ma az archívumok folytatódó megnyitása már messziről sem vált ki a cseh társadalomban ilyen indulatokat. A közös szövetségi állam szétesése után önállóvá vált Szlovákiában a Vladimír Meciar vezette kormányzat lényegében figyelmen kívül hagyta a lusztrációs törvényt, s azóta hivatalosan gyakorlatilag nem alkalmazzák. A volt állambiztonsági szolgálat szlovákiai archívumainak megnyitása most került ismét napirendre, éspedig a Nemzeti Emlékezet Hivatalának megalapításával. Meg kell említeni, hogy az egykori közös StB-archívumok kezelését Prága és Pozsony között megállapodások szabályozzák. Magyarországon, ahol a rendszerváltást bizonyos értelemben az akkori állampárt reformszárnya vezényelte le, indulatos viták után csak 1997 őszén nyílt lehetőség a volt állambiztonsági hivatal dokumentumaiba való betekintésbe. El kell mondani, hogy jóval korlátozottabb mértékben, mint Németországban vagy Csehországban. Az aktákat a Történelmi Levéltár kezeli, s a hozzáférhető információk szerint mintegy 160 ezer személy iratai találhatóak meg az archívumokban. Ebből állítólag 40 ezer olyan személyé, akit az állambiztonság titkos együttműködőjének lehet minősíteni. Megszületett az átvilágítási törvény is. Ha a jogszabály által felsorolt magas tisztségeket betöltők közül valakit az illetékes bizottság érintettnek talál, akkor diszkrét módon felszólítják, hogy mondjon le. Ez azonban nem kényszeríthető ki. Nevét azonban ez esetben nyilvánosságra hozzák. Volt, aki vállalta, volt, aki nem, s a közvélemény esetleg a következő választáson eldönthet- te, újraválasztja-e az illetőt vagy sem. Lényegében a magyarországihoz hasonló szabályozás, illetve társadalmi helyzet van ma Lengyelországban is. Romániában a Securitate valóban félelmetes volt, ezért mindjárt 1989 véres karácsonya - a rendszerváltás eseményei Romániában több mint ezer emberéletet követeltek - után, napirendre került az igény az archívumok feltárására és nyilvánossá tételére. Prágától és Berlintől eltérően ez azonban nem volt érdeke a Ion Iliescu által hatalomra került neo- kommunistáknak, akik a Securita- tét saját hatalmi eszközüknek tekintették. Bár a Securitatét hivatalosan megszüntették, a gyakorlatban nem. A sebtében újjáalakított állambiztonság élére is egy volt Securitate-tiszt, Iliescu közeli barátja és munkatársa került. Az új szolgálat is megérte pénzét: nem titok, hogy minden jel szerint az ő emberei áíltak az 1990 márciusi marosvásárhelyi magyarell nes véres pogrom mögött, s a Zs: völgyi bányászok szintén vér bukaresti fellépéseit 1990-ben 1991-ben Iliescu politikai elleni leinek tábora ellen szintén i szervezték. A román páriámé csak 1997 őszén fogadott el ej felemás törvényt a Securitate irt tárának nyilvánossá tételéről, s kérdés máig sincs tisztázva. A h talomnak ma sem érdeke az arcf vumok teljes megnyitása, hiszi azt saját kénye-kedve, érdek szerint tudja használni. Nem v letlen, hogy a demokratikus éri nemrégiben Bukarestben tiltak zó akciót szerveztek a folytatói titkolódzás ellen. A még délebbre fekvő Bulgári ban először 1997-ben hoztak te vényt az archívumok megnyitás ról. Sajtóhírek szerint a koráb dokumentumok felét addigra m megsemmisítették. Ez egyébké kisebb-nagyobb mértékben m országokra is vonatkozik, mert Persze, problémák vannak, s ott sem megy minden viták nélkül. adattárak mindenütt foghíjast Sokan részben ezért is vitatje hogy ma kizárólag az akkori d kumentumok alapján hozzan ítéletet emberekről, ügyekről, exkommunista bolgár állami Georgi Parvanov azonban táv: a baloldal támogatásával elér hogy az országban újra ala vetően megnehezítették a volt lambiztonsági archívumokba \ ló bejutást. A témával foglalko parlamenti bizottságot szint megszüntették, s a volt titk ügynököket érintő informáci ma ismét államtitoknak minős nek. Bár kevesebb nyilvános figyeli irányul rá, de lényegében hasor viták és kulisszák mögötti poli kai csatározások folynak a szoc lista rendszerben működő ko munista pártok, illetve néhá más párt vagy politikai szerve: korabeli archívumairól is. N) vánvaló, hogy itt is elsősorbai politika szól közbe. Példakéni csehországi helyzet: míg a ko munista párt levéltára lényej ben kutatható és nyilvános, adi a volt Nemzeti Front más pártj nak archívumai zárva maradt; Sajtóhírek szerint ez elsősorbai mai kormánypárt, a Keresztéi demokrata Unió-Csehszlo\ Néppárt „érdeme”, amely tart tói, hogy a szocialista évtized; ben működő Csehszlovák N; pártról esetleg olyan dolgok rülhetnének napvilágra, amel} a mai utódpártot is kompron tálhatnák.
