Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)

2003-05-03 / 101. szám, szombat

m Vplea/vbNy és háttér ÚJ SZÓ 2003. MÁJL VENDÉG KOMMENTÁR Varázslat nélkül BERECK JÓZSEF Az év legszebb hónapját nyitó ünnepnap reggelén írom ezeket a sorokat, de sokkal pontosabb leszek, ha így fogalmazok: munka­szüneti napon, a hét közepén. Már kilenc felé jár, túl vagyok az első feketén, cigin és a híradásokon, tudom, hogy hajnalban Tö­rökországban rengett a föld, sok-sok emberáldozatot követelve, hogy Bush elnök a Lincoln repülőhordozóról fogja bejelenteni né­pének a nagyobb iraki hadműveletek végét, állítólag gondosan ügyelve rá, hogy a győzelem szót ki ne ejtse a száján. Szóval, be­indult már a nap, de hiába nézek szét olykor-olykor az ötödik emeleti balkonunkról, az ünnepnek s egyáltalán annak a tény­nek, hogy ezt a napot piros betűkkel nyomták a naptárba, semmi nyoma. Színes szalagokat lobogtató májusfa se magasodik sehol a tetők fölé, csak mintha a kora reggel óta sétáltatott kutyusok szaglásznák immár sokkal felszabadultabban a környékbeli orgo­nabokrok tövét. Marad tehát az emlékezés. Én gyerekként rendszerint május elsején szoktam megejteni nagy tavaszi kóborlásomat a természetben. Reggel, az akkori szokások szerint ünneplősen, én is beutaztam közeli falumból Dunaszerda- helyre, megmutattam magam az iskolában, s ha nem bíztak rám valamilyen külön feladatot - transzparens- vagy zászlóvivést -, otthagyva a sokaságot, a Víztorony és a Malom irányában kiolda- logtam az ünneplésbe feledkezett városból. A városszéli bakterháznál letértem a mély vasútárokba, s men­tem táguló, boldog, nagy kebellel, neki-nekiiramodva. Néhány kilométer után, a kanálison átívelő vashídnál értem falum hatá­rába. S mintha felhő mögül hirtelen előtűnt volna a nap, a kaná­lis szélesedő árterületén felizzott a rét zöld parazsa. A levegőben madarak rikoltoztak, legyek, méhek és darazsak tették a dolgu­kat. A közeli nyárfák áttetsző, de már sűrűsödő lombjában sejtel­mesen feketéllettek a szarkafészkek. A távolban szélfogó erdősáv, itt-ott magányos, büszke tartású je­genye vagy ezüst nyár, a vasútárokban, a széles árterületen s a szépen megmunkált táblák végiben békésen tollászkodó éger-, bodza- és fagyalbokrok. Aztán jöttek szembe velem jellegzetes ízeikkel, illataikkal a dűlők, tagok, az ismert, de minden titkukat még ki nem adott laposok, rétek, füzesek, nádasok... S én csak mentem, mentem a tiszta, vízpárás, könnyű, langyos, jó le­vegőben. Sajátos és szent boldogságomnak akkor - mint minden nagy földi örömnek - nem volt elviselhetetlen jellege. Csak azt éreztem: milyen boldogság élni, kezet-lábat mozgatni, letépni egy fűszálat, kettétörni egy-egy ágat... S ha megéheztem, gondolatban visszaugrottam Szerdahelyre, et­tem egy kis virslit, megcsiklandoztam ínyemet a mustár fanyar ízével, s noha akkoriban a magamfajta falusi gyerkőcöknek igen szerényen csörgött a zsebében az aprópénz, gondolatban azért li­monádét is juttattam magamnak, jófajta cukorkát vagy kemény tartású fagylaltlabdacsokat egy ostyatölcsérre púpozva. Azt nemrégiben olvastam valahol, hogy egy táj nézésének gyö­nyörűsége, ha az élvezet mély és tökéletes., mindig elviselhetet­len. Ilyenkor az ember sóhajt egyet, s inkább kiragadja magát a varázslatból. Ezúttal maradjunk mi is ennyiben. JEGYZET Az iskolának, az életnek? SZABÓ GERGELY Éppen hat éve jártam először Pozsonyban, felvételizni jöttem a messzi Ung-vidékről. Máig emlékszem arra, mennyire sze­rencsétlenül éreztem magam ebben a nagy városban, úgy éreztem, mindenki ártani akar nekem, az utcán az összes szembejövő nekem akar jönni. Éppen az utcán figyeltem fel arra, hogy a mi szeretett fővá­rosunkban mennyi sok magyar él, nem győztem örvendezni, ha egy magyar szófoszlányt el­kaptam. Egyetemi éveim alatt is folyta­tódott a lelkesedésem, kimon­dottanjólesett, hogy a menza szakács nénije magyarul súgta oda nekem, miért ne vá­lasszam a káposztafőzeléket, magyarul hallgathattam meg egy jó zaftos káromkodás-ára­datot a főpályaudvaron, mennyire kegyetlenül sok a munka, sőt anyanyelvemen be­szélhettem az egyik ellenőrrel, amikor megbüntetett, mert el­felejtettem villamosbérletet venni. Hiába, a magyar világ­nyelv - gondoltam büszkén. Sajnos, nagyon hosszú ideig tartott, amíg rájöttem, hogy ez egyáltalán nem jelent nagy dicsőséget. Szakácsnőnek, ta­karítónak, ellenőrnek lenni na­gyon szép foglalkozás, de egye­temi oktatónak, menedzser­nek, értelmiséginek, szakem­bernek lenni sem rossz. Csodá­latos módon, ahol főznek, ta­karítanak, lejárt villamosbérle- | tek miatt büntetnek, ott elég I gyakran hallunk magyar szót. I Ahol a jövő nemzedékét oktat­ják, ahol igen bonyolult pénz- | ügyi kérdéseket oldanak meg, ; uhu1 a világ összefüggéseire próbálnak rávilágítani, ott nem nagyon. Ez nagyon zavar. Még diákként voltam az Egye­sült Államokban. Senkit sem érdekelt, hol van az a Szlová­kia, senkit sem érdekelt, mi történt 1920-ban a nemzetünk­kel, senkit sem érdekelt, hogy milyen egyetemre járok. Az vi­szont kimondottan jólesett, hogy reggel héttől másnap haj­nali fél háromig tartó gürizés után felvitték a fizetésemet. Újságíróként elutaztam Kop­penhágába, a külvárosban elté­vedtem, még most is a Bella- hojvej környékén bolyonganék, ha nem tudnék angolul útbai­gazítást kérni. Elrepültem Frankfurtba, összesen tíz per­cem volt, hogy elérjem a csat­lakozást, idegesen, fáradtan, egy egész estét betöltő keres­gélést nyújtó repülőtéren való­színűleg lekéstem volna a gé­pet, ha nem értek pár tucat ki­fejezést németül. Összesen talán két nyelvet bí­rok tökéletesen, a többi hármat hol gagyogom, hol selypítem, esetleg hadarom, de az épp elég, hogy el ne adjanak. Az viszont már dühít, amikor a tizennégy éves húgom felhív, hogy megkérdezze tőlem az angol grammatika alapsza­bályait. Egyelőre még bele sem me­rek gondolni, mi lesz vele, meg Jancsikával, meg Dénes- kével meg Annabellával, meg néhány ezer kis társukkal, ha néhány éven belül lehetőségük nyílik például valamelyik berli­ni vagy londoni egyetemen tanulni. Tucjorn, kétnyelvű bizonyít­ványt mutathatnak majd a felvételinél. Nyelvtudás nélkül azonban nem men­nek sokra. Kányádi Sándor is megmondta (1996-ban Nagy- kaposon), hogy nem a bizo­nyítvány a fontos, hanem a minőségi iskola. TALLÓZÓ TREND Az OECD nem hiszi el, hogy a : vák kormány képes lesz a közki sokat a GDP 5 százalékára csők teni. Azért nem hisznek a korm nak, mert még mindig kési! egészségügyi, szociális és nyugd form. Az ő előrejelzésük szerin idei költségvetés hiánya a GDP 6 zaléka lesz, Ivan Miklós pénzüg niszter elismerte, hogy tavaly nisztériuma némileg túlbecsült idei állami bevételeket. Némi g van az adóval, az első negyedét is kevesebb folyt be belőle, i amennyit vártak, így Miklós m; lyan csomagon dolgozik, mely r mentené az idei költségvetést. A zárt, hogy az egységes adórend korábbi bevezetésével próbálni segíteni a gondokon. AZ OECD rint a kormány rossz helyen sp< amikor csökkenti a közbefekteti arányát. Ezt a közalkalmazotti r< szer egyszeri nagymértékű áta tásával kellene helyettesíteni, hi; a tagországok közül Szlovákia a több közalkalmazottal rendeli országok közé tartozik. HÉTVÉG(R)E A vén EU-róka, a büszke, ő Egy holland férfi menedékjo­got kért Szlovákiában. Azt állította, hazájában üldözi a rendőrség. A Legfőbb Ügyészség tisztségviselői, akikhez bekopogott, köpni- nyelni nem tudtak meglepe­tésükben, sohasem hitték ugyanis, hogy Szlovákiában ennyire jó a helyzet. A boly­gó hollandiról később kide­rült, elmeháborodott. így már érthető. JUHÁSZ LÁSZLÓ Higgyék el, én lennék a legboldo­gabb, ha csak a fentiekhez hasonló sztorikról szólt volna az elmúlt na­pok hazai közélete. Akkor nem kellene beállnom azok sorába, akik például az uniós népszavazás kampánya miatt fanyalognak. (Különben sem értem őket, hiszen ami nincs, arról minek annyit be­szélni?) A kampány amúgy sem fontos, mondta a héten Ján Figel uniós főtárgyaló, sokkal lényege­sebb, hogyan készülünk fel a tag­ságra. Például regionális konfe­renciákkal. A legutóbbi, kassai rendezvényen megnyugtató mó­don össze is jött vagy harmincöt érdeklődő (újságírók inkluzíve). Ez azért jó hír, mert ezek szerint nincs fehér folt (senkinek a becsü­letén), mindenki tud mindent az Európai Unióról. Amúgy én nem izgulok a referendum kimenetele miatt, hiszen Rudolf Schuster már régen kampányol, úgyhogy nagy baj nem lehet. Dzurinda meg hol­nap kezdi, de talán ez sem tántorít el senkit a részvételtől. Sajnálom, hogy csak egyszer, a pozsonyi Euroszoba megnyitóján hallhattam az örökké ragyogó, fé­nyes csillagról szóló dalt, a való­színűleg rendkívül népszerű és csak általam nem ismert Boris Lettrich előadásában (akit azóta csak a kis hamisként emlegetek). Hogy a zeneileg művelt Csáky Pál­nak tetszik-e a dal szlovák válto­zata, arról nem tudok nyilatkozni, ő tudott volna, de rendkívül diplo­matikus módon nem tette. Szóval soha többé nem hallhatom a szlo­vák EU-himnuszt, csak az eredeti, jogtiszta változatot. Azt meg már tizenöt éve meguntam. Jómájú haverom felvetette, majd ő betele­fonál a Pátria rádió kíván­ságműsorába, hogy Péter és Pál barátjával szeretné meghallgatni a vén Európát. Lebeszéltem. Tája­inkon csak az országhatárok van­nak eltűnőben, a humorérzéknek még van határa. Még egy gyors re­kapituláció: az elmúlt napokban megtudtuk, a vén EU-rókák közül ki nem felelős az eurosláger disszonáns záróakkordjáért: Csá­ky Pál, aki tulajdonképpen egy nagy kórusművet szeretett volna, „á la We Are The World”; Miklósi Péter, aki telefonon kérte Dusík Gábort, hogy hétfő reggelig le­gyen kész a dal, de nem ő volt a megrendelő; Boris Lettrich, aki örült, hogy egyáltalán valakinek eszébe jutott, és csurran egy kis zsozsó; Jaroslav Rezník rádió­igazgató, aki csak a miniszterel­nök-helyettes figyelmébe ajánlot­ta a dalt; Dusík Gábor, aki nem tudja, hogy ha valaki műkorcso­lya-világbajnokságra megy, kor­csolyát is kell vinnie magával - és Halló, Péter és Pál bará­tommal szeretném meg­hallgatni az Európát. így folytathatnánk. Nem felelős továbbá özv. Bódi Mari néni Sza­kállasapácáról, aki eddig mindig elment szavazni, és már csak megszokásból is részt vesz a refe­rendumon, valamint további né­hány millió ember. Szóval meg­nyugodhatunk, senki sem felelős semmiért. Tanulság? Varga Mik­lós mondjon le! „Kommunista vagyok” - válaszol­ta az egyik vörös pólós pozst fiatalember (lehetett vagy ti; hét éves), amikor a riporter m; elsején megkérdezte tőle, mit res a demonstráción. Az ifjú, meggyőződéses kommunista r lett ott állt alig fiatalabb társnője, aki a régi, szép ide emlegette. Nem sokkal távol egy elvtárs (nem az enyém, övék) felszólította Ameri azonnal vonuljon ki Irakból hagyja békén az arabokat. Gec W. Bush amerikai elnököt v színűleg megrettenthette a ve orrú boroshordószónok dörge me, mert tegnap hajnalban b lentette, véget ért az iraki konl tus, de ők még azért egy dán ott maradnak. Amerika megn; te a háborút, a békét pedig áll lag az irakiak nyerhetik meg. Azért hozott ez a hét örvendi eseményeket is, hála a szlovák kisoknak, leigáztuk Németor: got. Volt is nagy ünneplés, alább olyan, amilyen május 1£ várható. Tudják, ez az a nap, a r szavazás másnapja, a fieszta ui kijózanodás, az eurókázás id amikor elemzők elemzik az ele: zendőt, amikor Csáky Pál ígér hez híven elmondja, milyen h: kát követtek el a kampány sói amikor a hogyan helyett a hog továbbról kezdünk beszélni. HETI GAZDA(G)SÁG Pengeváltás a nyugdíjemelés körül TUBA LAJOS Az unióban az árak nyilván emel­kedni fognak, de ha nem lépünk be, akkor a növekedés ennél sokkal magasabb lesz - egyezett a vélemé­nye azoknak a csúcsmenedzserek­nek, akikkel a héten beszélgetett el nyilvánosan a kormányfő az ország kilátásairól. De azért ő sem vett tőlük mindent készpénznek. Pél­dául egyikük arról beszélt, hogy a hazai ipart az autógyártás fellendí­tésével sem kell feltétlenül mono­kultúrássá tenni, az illető konkré­tan az idegenforgalom fejlesztését javasolta következő célként. Nos, a kormány a héten ezen a téren nagy lépést tett visszafelé. Nem hagyta ugyanis jóvá a helyi idegenforgal­mi társulások támogatásáról szóló törvénytervezetet. Ennek pedig nem kisebb célja volt, mint biztosí­tani azt a fordulatot, amely annak idején Ausztriát is elindította az idegenforgalmi szuperhatalommá válás felé. A javaslathoz kötődő egyezkedés még egy érdekes fordulatot ho­zott. A településeket képviselő ZMOS lemondott volna a községi kasszába befolyó idegenforgalmi illetékekről, ha a helyi és regioná­lis társulások ugyanannyit kapnak az államtól is. Ez egy szép és ele­gáns megoldás lett volna, kár, hogy a kormány úgy gondolta, nincs itt az ideje a fordulatnak. Persze társulásokat e nélkül is lét­re lehet hozni, csak éppen a hazai operettállam modellje szerint nem: éljetek, ahogy tudtok, tő­lünk még a felfutási fázisban se számítsatok-semmire. Mennyivel emeljük a nyugdíjakat - tört ki a vita a héten a minisztéri­um és a Szociális Biztosító közt. Meglepetésre most fordított a felál­lás, eddig általában a minisztérium igyekezett többet kérni, a biztosító pedig bizonygatta, hogy a kis eme­lésre sincs pénze. Ez nyilván most sincs másképp, így a bőkezű javas­lat mögött valami mást kell keres­nünk. Például a biztosító igazgató­jának ingó székét és azt az igyeke­zetei, amikor a szociálisügyi mi­niszter tűnik fel a nyugdíjasokat megrövidítő szőrös szívű politikus­ként. A dolog várható kimenetele: a furcsa véget ért számítógépes pá­lyázaton kapott igazgató távozik, a nyugdíjakat pedig csak szerényen emelik. A Szociális Biztosító igaz­gatója pedig az alávágásra szolgáló javaslatok helyett inkább azt mondhatná el, hogy a betegbiztosí­tásra beszedett pénzt ezentúl nem fizetik ki a nyugdíjakra. Egyetlen pozitívum, hogy ez a vita a végső. A jövőre esedékes nyugdíjreform után a nyugdíjak emelését már nem ilyen viták, hanem egy, tör­vényben lefektetett képlet dönti el. Az európai uniós kampánnyal kap­csolatban már országos méretű a megdöbbenés, így ezzel ezen a he­lyen bővebben nem kell foglalkoz­nunk. Talán csak annyit, hogy a marketingben a negatív kampány is eredmény, hiszen így legalább senki sem mondhatja el, hogy nem tudott a népszavazásról. Inkább nézzünk előre. Az unióba belépve tagdíjként be kell fizetnünk egy ha­lom pénzt, de ha ügyesek vagyunk, ennél csak jövőre 13 milliárd koro­nával többet kaphatunk vissza. Vi­szont egyre több politikus számára is kezd gyanússá válni, hogy erre esetleg képtelenek leszünk. Külö­nösen akkor, amikor Brüsszelből már levelek érkeznek néhány hazai miniszterhez, hogy még a szerény előcsatlakozási alapokat sem képe­sek teljes mértékben felhasználni. Érdekes módon a legjobb helyzet­be az eddig sokat szapult ISPA- program került, ott ugyanis száz százalékos a felhasználás. A másik két alapnál viszont hihetetlenül alacsonyak az arányok. Az illetéke­seknek továbbra is csak azt tudjuk ajánlani, ha már a hazai jóindulatú kritikának nem hisznek, nézzenek körül a szomszédos országokt Szinte minden kételyükre vált kaphatnak. A mezőgazdászok: is van egy jó tanácsunk. Bár a vetkező szezontól az uniós C vagyis az egységes mezőgazda! politika részesei lesznek, a ha információs rendszerekből szi semmit sem lehet megtudni, b milyen világ is lesz az. Ezért m jenek fel a magyar földműveié gyi minisztérium (FVM) internt honlapjára, sok érdekeset találn Végezetül foglalkozzunk a hé egy elemző által forradalminak vezeti adóreformmal. A terv ránként lépeget előre, a hétéi gazdasági miniszterek tanácsa: gyalta meg és küldte tovább a 1 mány elé. Az már nyilvánv; hogy a bor literenkénti árának koronás növekedését kiváltó lux adó emelésére nem kerül sor. Ér kés, hogy amíg kutató volt, b Miklós nem csinált ilyen prim hibákat. Figyeljünk azonban a p tikai vitákra is, az ANO továbbr megmozgatná a százalékos a nyokat - kisebb egyenadót és sebb hozzáadottérték-adót (Dl követelve. így a kormányülés e! még a Koalíciós Tanács is érdé lesz: ha ott átmegy a 20 százaié rettenetes hozzáadottérték-a akkor valószínűleg nincs segíts Lujza, hagyjál, nem akarok csatlakozni! Vén vagy, mint Európa. (Lehoczki István rajza)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents