Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)

2003-05-14 / 109. szám, szerda

13 IRDETÉS ÚJ SZÓ 2003. MÁJUS 14. ) Romantic kapta a Jakab üra-dijat ÍJÁTADÓ : idén is gazdára talált a Neoton lia billentyűsének, Jakab György- iz emlékére életre hívott Jakab Lí- j. A budapesti Cotton Club szalon- i megrendezett gálán a tavalyi év ibb lírai felvételeit rangsorolták, íarország rádióállomásainak zenei cesztői által végzett előzetes zsű- után három dal maradt verseny- a kuratórium a helyszínen hozta ánosságra a végső sorrendet. 198. április 24-én még egyszer és ára színpadra állt a Neoton Famí- lakab György helyén sajnos ekkor fia, ifj. Jakab György játszott. A ért kitörölhetetlen emlékként él lazokban, akik befértek a Buda- Sportcsarnok zsúfolt nézőterére, ezt megelőzően a két szlovákiai pésen látták a legendás csapatot, ncertet követően Pásztor László és Bardóczi Gyula alapítványt hoztak lét­re Jakab György emlékének ápolására. Az alapítványhoz hozzájárult a többi Neoton-tag is, a zenészek a Hungaro­tontól járó jogdíjaik egy részét fordít­ják a célra. Az alapítvány a lírát kíván­ja támogatni, amelynek Jakab György nagymestere volt, szerzőként és éne­kesként egyaránt. A három évvel ezelőtt indult, mára már hagyománnyá vált eseményen az előadók és a szerzők is díjat kaptak. Az idei gálát a Neoton Família tagjainak gyermekeiből verbuvált Neo Tones nyi­totta meg - természetesen Jakab György egyik szerzeményével -, majd kezdetét vette az eredményhirdetés. A dobogó alsó fokán a V-Tech végzett a Ne múljon el című szerzeményével, ezüstérmes lett Király Linda a Szere­lem utolsó vérig-film azonos című be­tétdalával, a fődíjat pedig a Romantic együttes kapta a Szeretem őt című slá­geréért. Amikor Győzike átvette a tró­feát, alig talált szavakat: „Fennállá­sunk három éve alatt soha semmilyen díjat nem kaptunk még, pedig sokszor jelölve voltunk. Ezért most váratlanul ért, hogy mi nyertünk. Nagyon boldo­gok vagyunk" - nyilatkozta a Romantic-vezér. (z,p) mflGYRRORSZRG - KISLEIMZEK Múlt Hetek Előadó Lemezeim Kiadó A legjobb pozíció hét a listán 1. 7. Tankcsapda Szextárgy Sony Music 1. 2. 3. Madonna American Life Warner 2. 4. 24. Emil.RuleZ! Hello.tourist Twelvetones 1. 10. 2. ATB I Don't Wanna Stop Record Express 4. visszatérő 21. Ákos Alig hitted EMI 2. 3. 3. Martin L. Gore Stardust EMI 2. 7. 3. TNT Hova visz a hajó? Magneoton-Warner 7. 8. 6. Linkin Park Somewhere I Belong Warner 3. 9. _ 13. Eminem Lose Yourself Universal 1. új! ' 1. Zsédenyi Adrienn Mennem kell tovább Magneoton-Warner 10. Princess-uralom ötödik hete LÁGERLISTA nióta Magyarországon is levitték ■any- és platinalemezt jelentő et- i példányszámot, azóta nem rit- g, hogy egy-egy korong már a jelenés hetében bearanyozódik. z így természetes, a magyar piac l a lépéssel csak igazodott a nem- öziekhez, az utóbbi időben Euró- in Magyarországon lehetett a ehezebben aranylemezhez jutni. ' eladási lista élén nincs válto­zás, ötödik hete a Princess-lányok második albuma, a Hegedűvarázs a legkelendőbb kiadvány. Meglepetésre a legjobb újdonság a hatodik helyen debütáló Majka Papa lemeze, Az ózdi hős. Az albumot a rap sikergyáros, Dopeman vezette LaMafia Família fémjelzi, Dopeman, KicsiDop és Tyson hathatós közreműködésével. A másik meglepetés negatív, sokan azzal szá­moltak, hogy az új Ámokfutók-lemez, a Soha véget nem ér című vet véget a Princess tündöklésének, ehhez ké­pest az album csak a tizenötödik helyre érkezett meg. Kozso lemezén tizenöt vadonatúj dal hallható, amelyből tizennégyet ő maga írt, a maradék egy nótát pedig a világhírű Francis Lepont és Max Martin szerző­páros jegyzi. A magyar pop-mogul nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy olyan dalszerzők, akik többek között a Backstreet Boysnak, az 'NSyncnek, Britney Spearsnek és Celine Dionnak írtak, összehoztak egy dalt, amely a világon egyedül az Ámokfutók leme­zén jelent meg. Az albumról elsőként a Maradj velem című dalhoz készült videoklip. A kislemezek rangsorának élén sincs változás, ahogy várható volt, a Tank­csapda EP-je hetekre kibérelte a csú­csot, és valószínűleg legyőzőre a kö­vetkező hetekben sem talál. Ez a nép­szerű csapat szeptemberre várható al­bumának beharangozója. (péjé) mflGYflRORSZRG - flfiGYLEÍREZER Múlt hét Hetek a listán Előadó Lemezeim Kiadó A legjobb pozíció 1. 5. Princess Hegedűvarázs • BMG 1. 6. 6. Linkin Park Meteora Warner 2. 9. 26. MC Hawer Featuring Tekknő Mikor a vodka a fejembe száll ▲ Magneoton-Warner 1. 7. 2. Madonna American Life • Warner 4. 4. 4. Scooter The Stadium Techno Experience Record Express 4. új! 1. Majka Papa Az ózdi hős Magneoton-Warner 6. 3. 16. t.A.T.u. 200 Km/H In The Wrong Lane • Universal 1. 2. 5. Republic Törmelékek • EMI 2. 5. 8. Irigy Hónaljmirigy ValóságShokk • Universal 1. 15. 58. ■ Fiesta A tűzön át ▲ EMI 2. 8. 3. Kispal és a Borz Turisták bárhol» Universal 4. 14. 30. Márió Hol a szerelem? ▲▲ EMI 1. 16. 2. Tom Jones Greatest Hits • Universal 13. 10. 17. Soundtrack 8 Mile A Universal 1. új! 1. Ámokfutók Soha véget nem ér Samurai Songs 15. 13. 2. Rokker Zsoltti Neszójjálbe! EMI 13. 17. 24. Romantic A kelet fényei ▲ Universal 1. 21. 66. Princess A hegedű hercegnői ▲▲ BMG 1. 29. 25. Crystal Fújja el a szél» Sony Music 2. 27. 8. Baby Gabi Van-e helyem? • Nautilus 8. magyarázat: • - aranylemez; ▲ - platinalemez; ▲▲ - dupla platinalemez HÍRSZOLGÁLAT » kismocsok lemezszerződése A Való Világ második részének egyik legkedveltebb és legellentmondásosabb szereplője, Varga Andrea aláírta lemezszerződését, amely három mixalbum megjelenésére szól. Náksi Attila, a Record Express művészeti vezetője elmond­ta, hogy az első lemezt valószínűleg a Villa hűséges nézői fogják elsősorban megvásárolni, de a kiadó és Andrea közös célja hosszútávon, hogy általa egy női lemezlovast ismerjen, kedveljen meg a közönség. Mocsi a mixalbumán tizenöt hatalmas partysláger mellett, első saját felvételét is bemutatja, amelyhez ha­marosan videoklip készül. A Villa House című lemez a tervek szerint már május huszonhatodikán a boltokba kerül. (z,p) » Keith Flint szólóban (is) nyomul Mostantól szólóban is sokkolja a nagyvilágot a The Prodigy egyik tagja, Keith Flint. Június tizenegyedikén, a londoni Scala színpadán mutatkozik be új zeneka­rával, a Flint'-tel, amelyet az énekesen kívül Jim Davies, Kieran Pepper és Tony Howlett alkot. A formáció első dala, az Asteroids még ebben a hónapban a boltok­ba kerül. „Teljes erőbedobással dolgoztunk a dalokon. Minden energiánkat bele­raktuk a nótákba, de keménységük ellenére megmaradt bennük az érzelem, nem csak agyatlan zúzást produkáltunk" - nyilatkozta Keith Flint. A The Prodigy rajon­gói megnyugodhatnak, hiszen hamarosan a csapat is új nagylemezzel jelentkezik, Keith szerint a Flint' csak egy kirándulás számára. (z,p) » A Blur-album felemás fogadtatása Ahogy az várható volt, a Damon Albarn vezette csapat új lemeze, a Think Tank a héten az angol nagylemez-eladási lista élén debütált. Mindenki nagy érdeklődés­sel várta az anyagot, hiszen az angol zenekar már régen nem jelentkezett új dalok­kal. A kritikusok azonban igencsak lehúzták a nagylemezt. Elmondásuk szerint so­kadik olyan angol rockegyüttes a Blur, amely egy remek kezdés után egyre inkább kezdi elveszíteni a varázsát. „Valami teljesen újat akartak a srácok létrehozni, de annyira belevesztek az egyes dalok részleteibe, hogy már valószínűleg nem maradt idejük az egészre koncentrálni. Sokszor az ember nem is tudja, hogy most rockze­nét hallgat-e vagy sem. Mindegyik zenész tehetséges a maga módján, de nem akar­nak összeállni a dalok" - írta egy internetes magazin kritikusa. (z,p) Damon Albarn, a Blur frontembere » Újoncok, Avril Lavigne követői Napjaink egyik legnagyobb világsztárja kétségkívül a kanadai Avril Lavigne. Mint sok más esetben, ezúttal is .megjelentek a különböző kiónok, amelyek ha­sonló dalokkal próbálnak szerencsét. Csak az elmúlt napokban két olyan együt­tes adott ki nagylemezt, amely a Lavigne által kitaposott úton halad. Az egyik csapat, a Lillix frontembere tagadja, hogy a fiatal sztárt akarnák utánozni, de a hasonlóságok igencsak szembeötlők. Az még hagyján, hogy a csapat is Kanadá­ból származik, az azonban már egyértelműbb, hogy első maxiját az a Matrix ne­vű producercsapat készítette, amely Avril lemezén is közreműködött. Ennek megfelelően az It's About Time úgy hangzik, mint a Complicated átdolgozása. Avrilt azonban saját elmondása szerint nem zavarja, ha utánozzák. „Nem hi­szem, hogy az embereket át lehetne verni. Mindenki látja, hogy csak a sikerem­ből akarnak részesülni" - nyilatkozta a fiatal énekesnő. (z,p) » Loüy szólóban próbálkozik A Bubble Gum nem zenél to­vább, de a négyesből Lolly mégis a zeneéletben marad: szólólemezt készít. A bájos, barna hajú lány szomorúan vet­te tudomásul, hogy a menedzs­ment nem lát több fantáziát a táncos négyesben, de újra fel­vidult, amikor kiderült, hogy tőle mégsem akar megválni, szólókarrierbe kezdhet, amely­hez minden támogatást meg­kap. így nekilátott első szóló­lemezének elkészítéséhez, amelyről egyelőre annyit tudni, hogy Kylie Minogue-stílusú, nőies, érzelgős dalokat hallha­tunk majd. Lolly albuma várha­tóan még a nyár elején megje­lenik. (b'P)

Next

/
Thumbnails
Contents