Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)
2003-05-10 / 106. szám, szombat
jt SZÓ 2003. MÁJUS 10. Arcél pj sokszor a mobiltelefon fényénél tanult, ha nem akart felkészületlenül iskolába menni, a kollégiumi nevelők pedig nincsenek tekintettel a sportgimnazisták eltérő életrendjére Egy ígéretes bajnokpalánta Nem könnyű az élete, mégsem kesereg (Szabó Ottó felvétele) \ 14 éves Szoják Alexandra kisportolt alakját sok tini megirigyelhetné. Az előnyös külső mögött azonban kemény munka rejlik. Sandra a kassai nyolcéves sportgimnázium tanulója. Mint oda iárónak azonban nem csak az edzéseken és a versenyeken kell jól bizonyítania, hanem emellett helyt kell állnia az iskolában is. Egy-egy fárasztó edzés után sem mehet felkészületlenül suliba. KOVÁCS ÁGNES Szoják Alexandra Krasznahorkvá- ralján lakik. Első látásra olyan, mint a többi tini. Mégis, amitől más, az éppen a sport iránt való komoly vonzalma. A kassai nyolcéves sportgimnáziumban a második évet járja. „Érdekelt a sport. Már kisiskolás koromban is sportoltam. Hosszútávfutásban versenyeztem az iskolai versenyeken, súlyzózásra is jártam. Terep futásban hatodikos koromban a harmadik helyezést értem el járási szinten. De jó eredményeket értem el úszásban is. Már ötödikes koromban elhatároztam, hogy komolyabban fogok foglalkozni a sporttal. Az atlétika, ezen belül a futás állt hozzám a legközelebb. REGGEL HÉTTŐL KÉSŐ ESTIG Sandra számára az iskola már reggel hétkor elkezdődik. Az első három óra után ebédig kemény edzés következik, majd ismét tanulás háromig. A délutáni program pedig kötelezően egy kiadós edzés. Ezen kívül minden kedden és csütörtökön kötelezően úszás, szauna és masz- százs. Ez utóbbi három „kiváltság” vonzó lehet mindenki számára. Csakhogy Sandra tovább meséli a napot és a hetet. „Egy kemény edzés, amely kora este érvéget, sokszor a vacsorára szánt időbe kerül. Merthogy inkább nem vacsorázok, hiszen másnapra fel kell készülni. Nem nagyon akaródzik már tanulni a fárasztó edzések után. Vacsoraidőben sokszor a pihenést választom. Még ha csak egy fél órára is, de inkább egy kicsit lefekszem. De nem egyszer megtörtént már, hogy éjfél körül ébredtem fel. Akkor pedig már nem lehet tanulni, mert tízkor szigorúan villanyoltás van, és a nevelők nem engednék meg. Az a baj, hogy egyáltalán nincsenek tekintettel arra, hogy nekünk sportgimnazistáknak egészen más az időbeosztásunk, mint a többieknek.” Sandra elmondta, már az is megesett, hogy a mobiltelefon fényénél tanult, ha nem akart felkészületlenül iskolába menni. De van, amikor annyira kimerült, hogy egyszerűen nem képes tanulni. „Ha ez megtörténik, akkor többet ér egy kiadós alvás, hogy aztán másnap az iskolába és az edzésre kipihenten menjek. Persze, sokkal egyszerűbb annak, aki odahaza lakik és nem kollégiumban, mert az addig tanulhat, ameddig csak akar. Persze, csak ha akar.” Sandrának az iskolai szünidők is másként telnek, mint a többieknek. Az edző minden napra összeállítja neki azokat a sporttevékenységeket, amelyeket végezni kell. Nem engedheti meg magának, hogy a szünidő miatt leromoljon a teljesítménye ádaga. „Mivel sokat vagyok versenyeken és összpontosításon, ezért sokszor elmaradok a tananyaggal. Gyakran kell külön órákat vennem, főleg matematikából. Legtöbbször az ilyesmi hétvégére marad” - magyarázza Sandra. PSZICHIKAI LAG IS MEGERŐLTETŐ A tréningek során mindenki másmás sportot űz. Leginkább futásra, magasugrásra, távolugrásra járnak. Vannak könnyebb és nehezebb edzések. Könnyűnek számít az erősítő teremben történő edzés. Nehéz a versenyekre való felkészülés. A versenyek előtt egy-két héttel nagyon erősek az edzések. A verseny előtti egy-két nap viszont a pihenésé. „Legközelebb áprilisban lesz időmérő edzésünk, majd egész májusban, júniusban versenyekre fogok járni.” Sandrának az edzéseken a gátfutáshoz a lábait kell erősíteni. Megtudtam, hogy a gátfutás pszichikaiig is nehéz sportág. „A gátfutásnál nagyon kell összpontosítanom a lépésekre, hogy azok kijöjjenek. Például a 60 méteres gátfutásnál minden akadály között három lépést kell venni. Természetesen már történt olyasmi, hogy nem jöttek ki a lépések. Amikor tavaly a ke- let-szlováldai bajnokságon voltam, akkor bizony beleakadt a lábam az egyik akadályba. A térdemet össze is törtem.” A gátakat eleinte a gátfutók magasságához idomítják. Körülbelül derékig kell éljen a növendékeknek. Amint a sportoló eléri a 16-ik életévét, a gátak magassága nem változik többet. Függetlenül attól, hogy a futó milyen magasra nőtt időközben. NEM OLCSÓ MULATSÁG Sandrának a legközelebbi idei versenye ebben a hónapban lesz. Addig keményen edzenie kell. Nemrég tért haza Spanyolországból, ahol kéthetes összpontosításon vett részt az iskolai atlétikai csapattal. „A családom igyekszik, a versenyeimen mindig jelen lenni. Bár sokszor jobban szeretem, ha nincsenek ott, mert akkor még jobban izgulok. Jobb, ha nem tudok a jelenlétükről a verseny alatt, s csak később derül ki, hogy ott voltak. Vagy ha már ott vannak, akkor jobb nem hallani a hangjukat, mert zavar az összpontosításban. Már megesett, hogy az egyik versenyen ott volt a bátyám, tudtam is róla, de csendben ülte végig a versenyt. Ez annyira doppingolt, hogy második helyezett lettem gátfutásban a kelet-szlovákiai atlétikai versenyen.” A sportban sok pénz van, azt mondják. De a sport, ha minőségi színvonalon űzik, sok pénzt is visz el. Nincs ez másként a Szoják-családnál sem. „Idáig még nem szponzorálta őt senki. A lehetőség adott, hiszen egy sportoló, aki egy cég nevét és emblémáját viseli a dresszén, az sok mindenről árulkodik. Például arról, hogy jó a sportoló, akit az a cég támogat. Ugyanakkor a jó sportoló mesz- szebb is eljut, mint szűkebb otthona, s ha egy bizonyos céget képvisel, akkor arról a cégről tudni lehet, hogy képes a szponzorálásra. Sajnos, itt a környéken ez még nem bevett szokás” - sajnálkozik Szojákné. Megtudtam, hogy azért, hogy ő versenyezhessen, egy bizonyos összeget be kell fizetnie az edzőnek, hogy ő versenypályára juthasson. Több fútócipőre van szükség, amelyek egytől egyik jó minőségűek. A táplálkozás is másként néz ki, mint a tinik többségénél. Aki kamasz, és a tanulás mellett aktívan sportol is, annak nyüván sokkal nagyobb az étvágya. A sportgimnazisták ötször étkezhetnek naponta, több folyadékot is kell inniuk. A kóláról viszont le kell mondaniuk. Kötelező vitaminokat szedniük, sokkal többet és több félét mint másoknak. A fő táplálkozási összetevő a fehérje. Vege- tariánizmusról szó sem lehet. Az edzőtáborokat, amelyek évente vannak, szintén fedezni kell a szülőknek. Ezek ugyan nem kötelezőek, azonban pontosan ezek készítik fel őt a nagy versenyekre. Ha ez kimarad, ő is lemarad arról, ami miatt tulajdonképpen ezt az iskolát és a majdani pályát választotta. Ezen kívül évente elviszik őket Spanyolországba, összpontosításra. Ahhoz, hogy valaki oda eljuthasson, alaposan a pénztárca mélyére kell néznie a szülőnek. „A sportgimnázium jóval nagyobb anyagi megterhelést jelent nekünk, mint a hagyományos gimnáziumok más szülőnek. Minden pénzünk rámegy.” Szojákné azonban nem kételkedik abban, hogy érdemes. Azért vállalják, mint mondta, hogy a lányának jobb legyen. A jövőjéért. Ha ez tetszik neki, ha ezt szereti, akkor ők támogatják ebben. „Biztos jobban örülnék annak, hogy ha a lányom jogásznak vagy ügyvédnek tanulna. De ha ő ezt választotta, ha ezt szereti, akkor úgyis hiába a szülői akarat. A pakliban benne van azonban az is, hogy bármikor történhet vele baleset az edzések vagy a versenyek során. S utána már nem sportolhat.” SPORT ÉS RENDÖRAKADÉMIA? Sandra negyvenéves koráig sportolhat aktívan. Azután valami más után kell néznie. Bár perspektíváról még korai lenne beszélni, ennek ellenére Sandrának már van elképzelése arról, hogy a sport helyébe majd mit helyez, ha eljön az idő. „Volt már szó a családban arról, hogy ha befejezem a gimnáziumot, akkor a testnevelési főiskolára jelentkeznék. Ha az nem sikerülne, akkor másik alternatívaként szóba jön a rendőrakadémia.” Szoják anyuka sem engedi, hogy a lánya csak a sportnak éljen. Folyton ösztönzi őt egy „polgári” képesítés megszerzésére. „Most már nem is mondanám neki, hogy álljon le a sporttal, mert nagyon sok pénzébe került a családnak. Most már végig kell küzdenie. Három hónap esélyt adott neki a család, amikor elkezdett a gimnáziumba járni. Úgy indítottuk el, hogy vagy megszokik vagy megszökik.” Mint megtudtam, aki egy ilyen sportgimnáziumba jelentkezik, körülbelül három-négy évbe telik, amíg kialakul, hogy milyen sportra alkalmas. Sandránál az első évben nyilvánvaló volt, hogy könnyűatlétikára kell járnia, ezen belül pedig gátfutónak és gyorsfutónak lenne kiváló. „Ez a mozgásomból, a lépéseimből, a testtartásomból adódott. Nem is akartam én mást, csak könnyű atlétikát, ezen belül pedig lényegében mindegy volt. A gátfutáson kívül még a rövid távfutás áll hozzám közel. Bár abból is jócskán részem van, hiszen a gátfutásoknál az edzés szerves része a sprintelés is. Hiszen a csapatversenyeken ebben a sportágban is bizonyítani kell.” A csapatversenyekhez három vagy négy sportágban kell versenyezniük. Az elért eredményekből pontokat gyűjt a csapat, s így történt meg az, hogy tavaly a kassai keletszlovákiai bajnokságot megnyerte az atlétikai csapat. Sandra rendkívül korán jött egyéni eredménye pedig szintén tavaly történt, amikor a gátfutásban a második helyezést érte el. Ez éven nehezebb lesz a verseny, mert a szlovákiai bajnokságra készül. Csak akkor válunk teljes emberré, ha ápoljuk és megőrizzük mindazt, ami kultúránkban egyedi és sajátos: a tájnyelvet, a népdalt, a népmesét, a táncainkat és a hagyományainkat A hattyú szólítása - akihez Nagy László verseket írt „Szólítlak, hattyúi hó-eke, / sátánpalástot széthasító, / te vagy a jó sugarasító, / jó hitem nyerge, rosz- szatirtó,/hogyjobb-magamhoz is jussak el-/emelj föl engem, hadd siessek, / vágj utat árva földieknek / szárnyaddal s torkod élivei! ” - írja Nagy László a Szólítlak, Haty- tyú c. versében. A cím alatt az ajánlás: Énekes Budai Ilonának. BUCHLOVICS PÉTER Mesemondó, énekművész, tanár. A magyar népdalkincs, a népmesék, anekdoták gyűjtője és avatott előadója. Bár önmagát csak népdalénekesnek tartja, neve évtizedek óta fogalom a szakmában. Életéről és munkájáról zselízi fellépésekor mesélt lapunknak.- Hajói tudom, Ön először az 1968- as Ki Mit Tudón mutatkozott be, ekkor vált ismert előadóvá... -Valóban, a televíziós középdöntőig jutottam abban a legendás műsorban. Az a vetélkedő számos olyan tehetséget indított el a pályán, akik mára komoly művésszé értek, elég ha csak Gálvölgyi Jánost, Szegvári Menyhért rendezőt, Kincses Veronikát, Galkó Balázst vagy a Neoton és a Hungária együttest említem. Akkor ott szinte csodabogárnak számítottam, hiszen egyedül, zenekíséret nélkül adtam elő eredeti népdalokat. Ám a szakmai pályafutásomat igazából az 1970-es országos Röpülj, páva!-versenyen kezdtem el, itt a nagydíjat és a Népművészet ifjú mestere címet kaptam meg. Na és a legkedvesebbet: a Kodály Zoltán- különdíjat.- Térjünk vissza a kezdetekhez. Honnan, milyen környezetből indult útnak ilyen gazdag tarisznyával?- Egy szigetközi, Győr melletti kis faluban születtem, egy hat házból álló tanyaközpontban. Hároméves koromban költöztünk be Gyömörére, az én földi, megtartó emlékeim gyakorlatilag ehhez a településhez kötnek. Ez a falu a mai napig megőrizte a hitvüágát és a szokásait. Mélyen hívő katolikus közösségben nőttem fel, a húsvéti körmenet, a pünkösdi virágszőnyeg-készítés, a karácsonyi mendikálás hozzátartozott az életünkhöz, s máig élő hagyomány. De említhetem a hangulatos tollfosztá- sokat, a viharlámpa melletti kukori- cafosztásokat, s mindazokat a csodálatos meséket, dalokat, történeteket, amelyeket közben a felnőttek szinte észrevédenül továbbörökítettek. Amíg az ember kisgyerek, természetesnek veszi, hogy ebben él. Csak felnőttként értékeli igazán ezt a meghatározó élményt, szellemi út- ravalót, s döbben rá, hogy lélekformáló, megtartó ereje volt és van a szülőföldnek. Édesanyám, édesapám is szeretett és tudott énekelni. Édesapám úgy tudott egy pohár bor mellett mulatni, hogy az egész falu köréje gyűlt. Édesanyám ösztönösen is remek pedagógus volt, végtelen türelemmel, odafigyeléssel bánt a gyerekekkel, az öcsémet és engem például minden este az ölébe vett, énekszóval ringatott álomba, reggel dallal ébresztett, sokat mesélt és játszott velünk. Ménfőcsanakra jártam gimnáziumba, itt nagyszerű magyartanárnőm volt, Asbóth Márta néni, ő terelte komolyan a figyelmem a népdalokra.- A Röpülj, páva! után hogy alakult a sorsa?- Mivel a verseny után már országszerte ismergették a nevem, egyre többször hívtak el művelődési házakba, zenei könyvtárakba, s jöttek a rádiós, televíziós szereplések. Édesanyám viszont mindenképp szerette volna, hogy diplomát szerezzek, ezért közben a soproni óvónőképzőt is elvégeztem, ez tehát az eredeti foglalkozásom. Aztán Budapesten a zeneművészeti szakiskolát is elkezdtem, s döntenem kellett, hogy mit válasszak hivatásul, mert mindkettő egész embert kíván. Maradt a népdaléneklés, s ezzel a profi pálya. 1976-ban, az Egyetemi Színpadon tartottam az első önálló estemet, ahol Nagy László mondott előszót, s akkor kaptam tőle ezt a verset- a legnagyobb ajándék, amit halandó kaphat. Hetvennyolcban jelent meg az első nagylemezem.- A hetvenes évek Kádár-korszakában eredeti népmeséket, népdalokat előadni és népszerűsíteni egy kicsit ellenzékinek is számított.- Volt üyen íze a dolognak, igen, de ellenzékinek számított szinte minden, ami elütött a hivatalos kultúrpolitika sulykolta vonaltól. Bár én mindig is öntörvényű ember voltam, nem törődtem azzal, tetszik-e „fönt”, amit csinálok. Egyszer, egy műsorom után odajött hozzám valaki és megkérdezte: Ki ellenőrizte az anyagot, hogy maga ilyeneket mond, énekel? Azt válaszoltam, magamnál jobb ellenőr szerintem nem kell. Jártam tehát a saját utam, s mivel magasra tettem a mércét, csak a szakmára és a közönségre figyeltem. Persze, talán ha megalkuszom, többet is elérhettem volna, de ezt végképp nem bánom, nem is érdekel. A lélek gazdagodjon, ez a lényeg.- Több, mint harminc éve gyűj- tőutakra jár, magyar népmese- és népdalkincsben feltérképezte szinte az egész Kárpát-medencét.- 1971-ben jártam először Erdélyben, a Mezőségben, s attól fogva minden évben tízszer-tizenötször is kilátogattam, még a legkeményebb időkben is. A hetvenes-nyolcvanas években jött a Felvidék, a kilencvenes években pedig, pont a délszláv háború, a bombázások idején Tóth- faluban, Szabadkától körülbelül harminc kilométerre vezettem öt esztendeig népdal-népzenei tábort. De a csángóknál és Kárpátalján is gyűjtöttem anyagot. Erre építem a szombat reggelenként a Kossuth Rádióban hallható Fúvóm az énekem című műsoromat is, na és persze az élményekre, találkozásokra. Ritkaságszámba menő felvételek is találhatók a hangtáramban, például mezőségi menyaszonybúcsúztató és halottsirató. A halottsirató nagyon személyes műfaj, szinte baráti viszonyban kell lenni az adatközlővel ahhoz, hogy megnyíljon, s képes legyen mindenfajta szereplési görcs, póz nélkül kitárni a szívét, magnóra énekelni a lélek sebeit. Hála Istennek, csodálatos emberekkel hozott össze a sors, említhetem itt a mezőségi Mári nénit, a gyimesieket, de a csíkszenterzsébeti Szász Anna néni és félje, Mihály bácsi is felejthetetlen emberek. Áz ének erejéről meséltek példázatot - a saját életükből. A házasságuk kezdetén, az első gyermekük születése után történt. Anna néni a kútra menet a keresztanyjától tudta meg, hogy a férje más asszonyhoz is jár. A fiatal asz- szonyt szinte letaglózta a hír, azt sem tudta, hogy ért haza, éjjel-nappal zokogott, az édesanyja vigasztalta, de ő tovább emésztette magát. Mígnem egyszer naplementekor, kapálásból jövet Anna néni dalra fakadt, ahogy ő mondta: Úgy elfacsarintotta a szívemet a bánat, hogy hasadott meg kettőbe... Mihály éppen akkor ballagott lefelé a dombról, megállt előtte, s kérdezte csendesen: - Hát te, Anna, kinek fújod ezt az éneket? - Hát kinek fújnám, kendnek. Erre a férje megölelte, s hazatértek. - Azóta se kellett, hogy féltsem a menyecskéktől - mesélte a csíkszenterzsébeti asszony. így tör- tént-e vagy sem, nem tudni. De amikor én megismertem őket, már negyven éve éltek boldog házasságban és négy gyereket fölneveltek, tehát abban az énekben mégiscsak lehetett varázslat.- Hozzánk, a Felvidékhez milyen emlékek fűzik?- Ág Tibor az a zseniális ember, akinek a kísérője lehettem, például Kolonban. Tibor bácsi rendkívül nyitott, készséges ember, s óriási tudása ellenére nincs benne egy szemernyi szakmai irigység, féltékenység sem. Ez ma ritka erény. De sokat köszönhetek a lédeci Marikának, s Urbán Aladár barátomnak is, aki ipolyvarbói, ipolybalogi gyűjtésemben segített.- Kedvenc tájegysége, népdala?- Természetesen a saját szigetközi, rábaközi népdalainkat éneklem a legszívesebben, mégha ezek nem oly díszítettek is, mint például a mezőségi, moldvai dalok egyike- másika, bár a lészpedi, pusztinai nápdalokat is gyakran énekelem, a moldvai csángók dallamkincséből. Egyébként nincs kedvenc tájegységem, nekem egyformán kedves minden eredeti magyar népdal, ballada, népmese. Rendkívül gazdag szőtes ez, nem lehet csak egy-két szálat kifejteni, mindegyik pótolhatadanul színes, egyéni.- Járt már Amerikában, Németországban, népzenei táborok állandó szakelőadója, s évek óta tanít az Óbudai Népzeneistolában is, ahol több híres tanítvány fordult meg a keze alatt...- Igen, tizenhét éve tanítok Óbudán, ez egy speciális iskola, Magyarországon kívül csak Bulgáriában van még egy ilyen hely, ahol népzenét, népi hangszereket tanulnak a fiatalok. Ide azok jönnek, akiknek a magyar népzene és népdal a szívügyük, komoly felvételi és tehetségvizsga után. A nevesebb tanítványaim közül Szvorák Katalint említeném meg, akit három évig tanítottam, s ma már kollégák vagyunk, de a Téka együttes szólistája, Tárnoki Bea is idejárt. Az egész magyar nyelvterületről szívesen várjuk a nebulókat, meggyőződésem ugyanis, hogy csak akkor válunk teljes emberré, ha ápoljuk és megőrizzük mindazt, ami kultúránkban egyedi és sajátos: a tájnyelvet, a népdalt, a népmesét, a táncainkat és a hagyományainkat - ezek a gyökereink, s ezek tartanak meg bennünket a jövőben is. Örök értékek, melyekhez mindenkor bizton fordulhatunk.- A tájnyelvet említve, műsorában feltűnt, hogy a székely népmesét eredeti kiejtéssel, de még a csak ott jellemző hangsúlyt, hanglejtést is pontosan visszatükrözve adta elő, magától értetődő természetességgel.- Ha az ember sokat és sokszor jár gyűjtőutakra, szinte beléivódik a helyiek beszédmódja, kifejezőképessége, szókincse, nem beszélve arról, hogy ezt a szakmát csak így érdemes és szabad művelni. A palóc nyelvjárásnak is megvan a maga bája, egyedisége, hogy felvidéki példát mondjak. Minderre joggal büszkék lehetünk.
