Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)
2003-04-04 / 79. szám, péntek
VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2003. ÁPRILIS 4. KOMMENTÁR Egy lelkes miniszter TÓTH MIHÁLY Mintha végéhez közeledne a nyugdíjreform vitája, és Kaník népjóléti miniszter optimizmusa elnyűhetetlen. Már-már azokra a réges-régi agitátorokra emlékeztet, akik annál merészebb jövendölésekre ragadtatták magukat, minél távolabbra irányították fényszórójukat. A jelent érintő reagálásaiból az gyanítható, hogy az új szisztéma működtetésénél már kezdetben nagyon résen kell lenni; tudjuk, minél több pénz van egy bizonyos területen, annál nagyobb a kísértés, hogy sokan próbálnak belőle „lecsippentem”. Kaník tisztában van azzal, hogy a társadalombiztosítás alanyainak bizalma felbecsülheteden érték, így látványosan beavatkozott Miroslav Knitlnek, a társadalombiztosító intézet igazgatójának vagyonkezelést érintő döntésébe. A biztosítottak korával párhuzamosan növekszik az új rendszer iránti bizalmatlanság. Még akkor is, ha a nyugdíjaskorhoz közeledők tisztában vannak vele, hogy jövedelmi viszonyaikat már nem érinti az új rendszer bevezetése. Minél idősebb valaki, annál többre emlékezik. A ma 70-80 évesek - ha másképp nem, szüleik visszaemlékezése alapján - tudják, hogy a 20. század folyamán hány sziklaszilárdnak ígért taka- rékoskodási rendszer omlott össze. Kisegzisztenciák százezreinek megtakarításait nyelte el az I. világháborús hadikölcsön. A két háború között a középréteghez tartozók százezrei takarékoskodtak különböző formában. A háború utáni államosítással ezek az értékek mind elvesztek. De a pénzbeváltások sejárultak hozzá az állam által szervezett „megtakarítási akciók" iránti bizalom erősítéséhez. Ne csodálkozzék hát Kaník miniszter, ha vannak, akik csak mérsékelten lelkesednek, amikor élénk színekkel ecseteli, milyenek lesznek a nyugdíjasok jövedelmi viszonyai 20, 30,40 év múlva. Az elmúlt 80 év alatt ritkán volt olyan 20,30,40 év, amelynek folyamán a kuporgató kisember életében ne következett volna be kataklizma. Néhány éve, már a piacgazdaság érájában, egy építőanyag-forgalmazó vállalat közhírré tette: 30 év garanciát vállal az általa forgalmazott tetőfedő cserépre. Alig indult be a reklámkampány, a konkurens cég azzal rukkolt elő, hogy 40 éves szavatosságot vállal a cserépre. Ott voltam, amikor házépítésbe kezdett szomszédom, tanácsot kért egy öreg ácstól, hogy melyik cégtől vegyen cserepet. A válasz kurta volt: mindkettő szélhámos. És igaza volt, ma már egyik cég se létezik. A mi viszonyaink között nem vehető komolyan, aki azt ígéri, 30 év múlva teljesít egy kötelezettséget. Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy az államnak tétlenül kellene várnia a korábban kialakult nyugdíjrendszer összeomlását. Az új rendszer kialakítása során azonban nem hagyhatók figyelmen kívül a privatizálás éveinek tapasztalatai; nagy itt a hajlam az értékek lenyú- lására. Az új nyugdíjbiztosítási rendszerben százmilliárdos értékek keletkeznek. Kincstári lelkesedés helyett résen állásra van szükség kezdettől fogva. JEGYZET Gázálarcharc SOÓKI LÁSZLÓ Mindannyiunkat megdöbbentett a hír, miszerint Csehország a baráti Kuvaitnak nyújtott önzetlen segítségnyújtás során ötezer darab elavult gázálarcot küldött az iraki háború miatt nagyon szomorú kuvaiti lakosságnak. Isteni szerencse, hogy a cseh hatóságok a had-, bel- és külügyminiszter azonnali felháborodása kapcsán vizsgálatot indított a gázálarcgyár felelőssége ügyében, a kuvaitiak pedig szóltak az irakiaknak, hogy a vizsgálat idején mellőzzék a mérges gázok átlö- völdözését, mivel az adott helyzetben egészségkárosodást szenvedhetnének. Hála a Magasságosnak, Szlovákia ilyen gondokkal nem küszködik, hiszen ötven évvel ezelőtt kellőképpen ellátta magát az akkor még működőképes, akkor még csehszlovák gyártmányú gázálarcokkal, amelyek most szükség esetén megkímélt állapotukban elóvehetők és használhatók. Apróbb problémák persze nálunk is akadhatnak, tételesen olyanok, hogy a féltve őrzött és évi leltár által hitelesített gázmaszkokat csak az értő szemek tudják megkülönböztetni a rárakodott penésztől, s hogy a használat előtti első kézbevételkor a khaki tarisznyák szétmál- lanak a bűztől fuldoklók kezében. Megnyugtatóan hatnak ránk, hogy ezeket a gázálarcokat nem közéletileg és politikailag fontos embereknek, hanem csupán egyszerű hétköznapi gyerekeknek kell használniuk a mostanában divatos polgárvédelmi gyakorlatozások során, amikor a nebulók a matek óra borzalmaitól megszabadulva ujjongva, mégis nagyon fegyelmezetten, országos átlagban egy perc ötvennyolc másodperc alatt kivonulnak valahova, ahol az ellenségek gázai nem érhetik utol őket. Napvilágra érve aztán a napnál is világosabbá válik, hogy a gázálarc gumiból készült része öntudatosan ellenállt ugyan az idő vasfogának, de végül mégiscsak megrevesedett, így aztán sem fejre, sem másra nem húzható. Az önvédelmi gyakorlatok pozitív hozadéka az, hogy a gázálarcként leltározott szemetet a gyerekek szelekció útján leadhatják a hulladékgyűjtésbe, az árán pedig vásárolhatnak egy darab papírzsebkendőt. Nagyjából annyi védelmet nyújt a mérges gázok ellen, mint a gázálarcok, előnye, hogy nem kell a fejünkre húzni, ezáltal minimálisra csökken a megfulladás veszélye is. A raktáron maradt maszkokat ezúton felajánljuk az illetékeseknek. Húzzák fel ők. FIGYELŐ Orosz lap Magyarországról Az Izvesztyija című orosz napilap úgy értékelte a taszári kiképzés befejeződését, hogy Magyarország küépett az Egyesült Államok Irak-ellenes koalíciójából. A lap emlékeztetett: Budapest azzal a feltétellel járult hozzá az arab önkéntesek kiképzéséhez, hogy nem vetik be őket az iraki harcok során. A lap tudósítója szerint a taszári művelet idő előtti befejeződésének két oka lehet: egyrészt elképzelhető, hogy az amerikaiak nem találtak elegendő iraki önkéntest, így csak 82, a hivatalos közlések szerint humanitárius akciókban részt vevő, majd az új Irak közigazgatásában szerepet kapó személyt készítettek fel a bázison. De nem zárja ki, hogy a magyar kormány kérte a kiképzés leállítását, mivel az USA nem tartotta magát a megállapodáshoz. Felidézte a februári amerikai légtérsértés körüli budapesti parlamenti viharokat, és azt a következtetést vonta le, hogy a magyar vezetés az utóbbi időben csökkenő lojalitást tanúsít az Irak-ellenes koalíció iránt. TALLÓZÓ .N.ÁRPDNÁOBRODA Erősen csökkent az év eleje óta a bűnüldözők teljesítménye a tren- cséni kerületben. Ján Jonis, kerületi rendőrparancsnok sorban hívja vissza a korrupcióval vádolt munkatársait, nemrég közvetlen helyettesétől is meg kellett válnia. A legutolsó botrány a partizánskei újonnan kinevezett járási rendőrparancsnokkal, Peter Sendlay- val kapcsolatban robbant ki, akiről kiderült, hogy 1997-ben csoport ellen elkövetett erőszak miatt indult ellene eljárás, ugyanis egy aranyosmaróti kocsmában azzal fenyegetőzött kezében a pisztolyával, hogy minden jelenlévőt agyonlő. Az ügyet végül eltussolták, annak ellenére, hogy később több hasonló eset is történt. Kinevezése után 26 beosztottja nyílt levélben tiltakozott Sendlay ellen, a kerületi parancsnok mégis azt állítja, beosztottja teljesen mértékben élvezi bizalmát. Korábban a trencséni kerület vezette a felgöngyölített bűncselekmények listáját a maga 65 százalékával, most viszont teljesen hátul kullog 35 százalékkal. A sivatagi futás taktikája Az iraki hadműveletek második hetében érdemes megfigyelni az amerikai stratégia változásait, illetve értékelni az erről szóló kommentárokat. Először is foglalkozzunk az amerikaiak és a britek stratégiájával, illetve céljaival. ONDREJCSÁK RÓBERT A háború fő célja Szaddám Húszéin rendszerének megbuktatása volt és ma is az. Ebből indult ki a stratégia megformálása is: arra irányult, hogy a lehető leggyorsabban elfoglalják az iraki fővárost és megdöntsék a rendszert. Ennek tudható be, hogy az amerikaiak és a britek a legelejétől fogva kerülték a nagyobb összecsapásokat és a városok elfoglalása sem volt elsőszámú cél. Ezeket egyszerűen megkerülték, hogy minél hamarább eljussanak Bagdadig. Néhány nappal a harcok megkezdése után már elhangzottak az első bírálatok, mondván, elhibázott az USA stratégiája. Nos, minden nehézség és probléma ellenére, szigorúan szakmai és stratégiai szempontból vizsgálva, kijelenthető, hogy a szövetségesek stratégiájával alapvetően nincs probléma. Ismétlem: a stratégia és annak megtervezése mindig a háború fő céljából kell, hogy kiinduljon és annak eléréséhez kell irányt mutatnia. Ilyen szempontból nézve az Irakban eddig alkalmazott stratégia és a célok között nincs ellentmondás. Amivel viszont kisebb gondok vannak, az azoknak a körülményeknek és tényezőknek az értékelése, amelyek között ezt a stratégiát alkalmazni kell. Itt elsősorban két tényezőről van szó: az egyik az iraki lakosság viselkedése, a másik pedig az iraki hadsereg hadereje. Tény, hogy Irak hadseregének ereje sokkal kisebb, mint az amerikai vagy a brit fegyveres erőké, azonban annyira nem rossz a harci moráljuk, hogy tömegesen dezertálnának, mint azt az optimista előrejelzések jósolták. A másik, hogy nem került sor tömeges iraki népi fegyveres felkelésre Szaddám Húszéin rendszere ellen. Sokan azt feltételezték, hogy a szövetségesek előrenyomulása Bagdadig mentes lesz minden problémától, épp az előbb említett tényezők miatt. De amikor a megjósolt felkelésre és dezertálásokra mégsem került sor, néhány nap után sokan elkezdték hangoztatni az amerikai stratégia bukását - annak ellenére, hogy a stratégia más szinten mozog, mint az említett tényezők. Arra azonban komolyan senki nem számíthatott, hogy az USA és Nagy-Britannia három vagy négy nap alatt legyőzi Irakot. Ez már pusztán csak a földrajzi realitások miatt is lehetetlen: Bagdad kb. 600 kilométerre van a kuvaiti-iraki határtól, nem beszélve arról, hogy a harcok hátráltatják az előrehaladást. A háború második hetének végére egyre nagyobb nyomás nehezedik az amerikai vezetésre, hogy változtasson eddigi stratégiáján, éppen a felsoroltak miatt. Már a hadműveletek megkezdése előtt érezhető volt bizonyos fokú ellentmondás a Pentagon politikai vezetése és a hadszíntéri, régióban állomásozó katonai parancsnokok között. Az amerikai hadügyminisztérium Donald Rumsfeld nevével fémjelzett legfelsőbb politikai vezetése a megkezdett stratégiával szorgalmazta az iraki hadműveletek megvalósítását - tehát a lehető leggyorsabban elérni Bagdadot, egyszerűen megkerülve az „útközben” előforduló ellenállási gócokat. Ezzel szemben a konzervatívabb katonai vezetés egy hagyományosabb hadműveletben gondolkodott, amelynek szabályai és stratégiája a hagyományos módon megvívott háborúkhoz hasonlítottak volna. Aszerint az amerikaiak és britek fokozatosan foglalták volna el Irak területét, városról városra haladva, harcba bocsátkozva minden iraki egységgel, és megsemmisítésük után továbbhaladtak volna Bagdad felé. Természetesen ez utóbbi sokkal időigényesebb, és alapvetően a háborúk hagyományos céljából indul ki, tehát az ellenfél haderejének teljes megsemmisítéséből és területének teljes ellenőrzéséből. A két vélemény ütköztetéséből végül a Pentagon politikai vezetésének elképzelése került ki győzteHa mindenütt csatába bocsátkoznának, hónapokig tartana a háború. sen, amely sokkal jobban megfelelt a politikai céloknak - ez Szaddám rendszerének minél gyorsabb megbuktatása a lehető legkevesebb áldozat árán. Ennek eredménye aztán az lett, hogy megindult a Közel-Kelet első nagyobb „poszt- modern” katonai konfliktusa. (Természetesen, mint mindenre, az alkalmazott stratégiára is van történelmi precedens, mégpedig a második világháború idejéből, amikor az USA rendkívül eredeti stratégiát alkalmazva a csendes-óceáni hadszíntéren szinte „átugrotta” a japán erősségeket, szigeteket, és egyenesen a fő cél, Japán felé haladt). Csakhogy az első nehézségeket látva ismét megerősödtek azok a hangok, amelyek azt szorgalmazzák, hogy a hadműveletek közben változtassanak a stratégián és Bagdad helyett először koncentráljanak az összes iraki ellenállási góc Bászra, Nászirija, Kerbela, Nadzsáf - kiiktatására és az ország területének teljes ellenőrzésére. Ha ezt a hadszíntéri parancsnokoknak Sikerülne kibokszolniuk, ez lenne a legrosszabb, ami az amerikai háborús stratégiával történhet. Ebben az esetben ugyanis, ahelyett, hogy minimális erők bevetésével felszámolják azokat az iraki állásokat, amelyek elzárják az utat Bagdad felé és gyorsan tovább haladnának az iraki főváros bekerítésére, hosszú, sőt lehet, hogy elhúzódó harcok következhetnek a hátországban. Természetesen nem szabad lebecsülni az utánpótlási, logisztikai útvonalak biztosítását. Ezek stabilitása nélkül felelőtlenség lenne megindítani a Bagdad elfoglalását célzó végső hadműveletet. Az is tény, hogy az eddig érvényes stratégia némi kockázattal járt, elsősorban az utánpótlási vonalak gyors megnyúlása miatt, ezeket a kockázatokat azonban mérsékelni lehet az abszolút amerikai és brit légi fölénnyel. Csakhogy mindezek - továbbá a vártnál erősebb iraki ellenállás - még mindig nem elég ok arra, hogy a szövetségesek áthelyezzék a hadjárat súlypontját, amely így Bagdad helyett abszolút területellenőrzésre koncentrálna. Ha a politikai vezetés nem enged a nyomásnak, akkor még mindig komoly esély van az eredeti cél megvalósítására, még ha két vagy három hét helyett akár egy hónapig is tartana. Ennek megfelelően az utánpótlási vonalak rendezésével párhuzamosan az eddigi szellemben tovább kellene folytatni az előrenyomulást Bagdad felé, és a lehető leggyorsabban bekerítem az iraki fővárost. Ezután következhetne a sorok rendezése, a logisztika biztosítása, ami gyakorlatilag néhány nap pihenőt jelentene, majd a végső hadművelet Bagdad elfoglalására. Ne hagyja a szülő, hogy gyereke egyedül nézzen híreket a tévében és beszélje meg vele az erőszakot sugárzó képeket A háború hatása a gyerekekre MTI-HÍR Az iraki háború igen rossz lélektani hatással van a gyerekekre az egész világon, a fejlett nyugati országokban pedig egyenesen fordulatot jelent a számukra, amennyiben megkérdőjelezi a szülők és nevelők által közvetített értékek hitelét - vélik a gyermekpszichiáterek. Minderről annak kapcsán jelentek meg cikkek és interjúk az osztrák sajtóban csütörtökön, hogy megkezdődött Bécsben a német, az osztrák és a svájci gyermekpszichiáterek kongresszusa. A tanácskozást megelőző sajtóértekezleten a szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a háború a világ minden táján összezavarja a gyerekeket, s szélsőséges esetben komoly pszichikai problémákat is okozhat. Abból kell kiindulni, hogy az erő alkalmazása a háborús helyszíneken, de másutt is egészen drámai fejlődési zavarokhoz vezet majd, s hatással lehet a gyermekek későbbi demokráciaértelmezésére - jelentette ki Franz Resch, a németországi Heidelberg egyetemi klinikájának gyermekpszichiátere, a német társaság elnöke. Hozzátette: meglehetősen jó amerikai tanulmányok azt támasztják alá, hogy a rombolásnak a televízió által a lakásokba vitt képe és a regisztrált pszichikai zavarok között összefüggés van. Ezt ugyan már régebben megállapították, de a 2001. szeptember 11-i amerikai terrorcselekmények nyomán különösen egyértelműen kimutatható. Dr. Max H. Friedrich, a bécsi ifjúsági neuröpszichiátriai klinika vezetője arról számolt be, hogy Bécsben is rémületet és sokkot váltottak ki a gyerekeknél a szeptember 11-i események. Most azonban felháborodás, düh és undor tapasztalható. Resch a Der Standard című bécsi lapban csütörtökön közölt interjújában arra mutatott rá: a háború megkérdőjelezi a gyerekek szemében a felnőttek által közvetített értékeket, például azt, hogy az erőszak nem megoldás, vagy hogy az alapvető jogoknak mindenhol érvényesülniük kell. A felnőttek tekintélyével szembeni fokozódó kétkedés új társadalmi jelenségben jut kifejezésre azzal, hogy a gyerekek soha nem látott létszámban vesznek részt a háború elleni tüntetéseken. A szakértők egyébként azt tanácsolják, hogy a szülők a háború kapcsán próbálják gyermekeiktől távol tartani a közvetlen fenyegetettség érzését: ne hagyják, hogy egyedül nézzenek híreket a tévében, és beszéljenek a gyerekekkel az erőszakot sugárzó és sugalmazó képekről.- Végre sikerült kicserélnem az öreg jogsimat. Most már csak téged kell lecserélnem! (Peter Gossányi rajza) Elmaradt az iraki népfelkelés és a tömeges dezertálás, ezért haladnak lassan az amerikaiak