Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)
2003-04-28 / 97. szám, hétfő
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. ÁPRILIS 28. KOMMENTÁR Áprilisi mikuláskodás TÓTH MIHÁLY Az alpári politikai hangulatteremtés bevált eszköze a ,jó útra tért kocsmatöltelék” néven közismert trükk. A még naiv menyecske a jó- zanodási hajlam megnyilvánulásaként teszi közhírré, hogy hites ura a korábban megszokott éjfél után kettő helyett háromnegyed tizenkettőkor érkezett haza. A tegnapelőtti újságok kiugratott elsőoldalas hírként adták tudtunkra, hogy az adóreform keretében mégsem kerül sor a 7008 koronánál nagyobb összegű nyugdíjak megadóztatására. Koalíciónk és kormányunk így gyakorolja a nyári télapóságot. Felhergeli az egyébként is magas vérnyomású öregeket, akik a hír hallatán mindenre megesküsznek, ami szent, hogy soha többé egy fél voksot se annak, aki megdézsmálja a védekezésre képtelenek járandóságát. Majd következik a politikai ripacskodás második felvonása, azzal a csattanóval, hogy kis hazánkban vannak még szegényekkel együtt érző politikusok, akik megakadályozzák a reformok vadhajtásainak szárba szökkenését. Úgy általánosságban ha eltekintünk a konkrét tényéktől (az átlagnyugdíj és a maximális nyugdíj összege közti kis különbség, a nyugdíjasok fogyasztói kosarának árustruktúrája, az EU-csatlakozásról szóló népszavazás közvetlen közelsége stb.), még lehetne is némi ráció abban, hogy van Dzurinda miniszterelnök kormányának egy tagja, akinek az a mániája, hogy a lakosság „alsó” harmada, újabban pedig a középréteg rovására teszi dinamikussá Szlovákia gazdaságát, de a kormányfő szociálisan érzékeny lelke ez ellen berzenkedik. Rációról e vonatkozásban csak akkor beszélhetnénk, ha két órával elképzelésének közzététele után Ivan Miklóst már csak mint volt minisztert lenne szerencsénk emlegetni. Kormánya jó hírén Dzurinda ezzel még kozmetikázhatna valamicskét. Pénzügyminisztere funkcióban hagyásával csak azt üzeni a lakosság többségének, hogy ebben az országban már minden megtörténhet. Már az is a jobboldali fékevesztettség megnyilvánulása, hogy ilyen miniszteri javaslat néhány héttel a népszavazás előtt napvilágra kerülhetett. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen gátlástalanság még az alaptervezés stádiumában levő nyugdíjreform hitelét is megtépázhatja. Ha korábban szerzett joghoz (márpedig a nyugdíj nem is akárhogy, hanem munkával szerzett jog) politikai döntéssel hozzá lehet nyúlni, akkor ezzel precedens teremtődik, aminek a leendő nyugdíjrendszerhez fűződő viszony alakulásában messzemenő negatív következményei lehetnek. A nyugdíj nem könyöradomány, hanem a magántulajdon egyik sajátos formája. Volt már olyan, hogy egy miniszterelnök úgy látta, nemcsak saját népszerűségének használ, hanem az ország javát is szolgálja, ha me- neszti egy-egy (vagy több) miniszterét. Ivan Miklós politikailag any- nyi embert képvisel, hogy az matematikailag szinte ki se fejezhető. Koah'ciós Dzurinda olyan helyzetben van, hogy (kissé túlozva) koalíciós egyeztetés nélkül a minisztériumi iktatóból se távolíthat el senkit. Olyan javaslatot vontak vissza, amelyet, ha a kormányban működik a létfenntartási ösztön, célszerű lett volna száz évre titkosítani. JEGYZET Honoldal és közröhej SZILVÁSSY JÓZSEF Nincs szándékomban beállni azok közé, akik a Csáky Pál vezette vagy felügyelte kampánystáb balfogásai miatt kárörvendeznek. Ám újságíróként, de még hazai magyar választópolgárként is alapvető kötelességem hangot adni annak a felháborodásomnak, amelyet a - szöveghű idézetek következnek, eredeti helyesírással - „20 kérdés és 20 válasz Szlovák Köztársaság Európai Unióba való csadakozásáról” című kiadvány váltott ki bennem. Pavol Rybár és munkatársainak a dolgozata látszólag magyar fordításban jelent meg. A valóságban azonban zagyvául. Preklad: SIMULTA, spol.s.r.o. Ing Ondrej Hoffman, Ing. Aurélja Némethová. így tüntették fel a magyar információs szöveg között. Valóságos csoda ez a füzet, mert az Előszó szerint még „mielőtt belelapoznak a kézikönyvbe, megtalálják benne a leggyakrabban vitázott kérdéseket...” Néhány sorral lejjebb pedig: „teljes jogú tagként aktívan részt veszünk a döntési folyamatokban, bent az Európai Unió keretében...” Hasonló bárgyúságok hemzsegnek szinte minden oldalon. Például a tagság az Uniónak is előnyt jelent, hiszen: „Megszilárdul a közép-európai régió stabilitása és tömörsége.” Megdöbbenve értesülünk arról, hogy az Európai Bizottság egyik feladata a „pártnélküliség előterjesztése” és Szlovákiának „kápviselői” is lesznek az Európai Unió Tanácsában. Mi több: „a Nice-i Szerződés alapján 1 biztosi helyet is szereztünk”. Ha nem olvastam volna az eredeti szlovák szöveget, akkor hetekig törném a fejem, vajon mit jelenthet az, hogy „a tagállamok közösen megállapodtak a jogkörök elhatárolásán vagy szűk meghatározásában”. Az sem vigasztal túlságosan, hogy az „Európai Unió nem fogja diktálni a termelőknek sem az uborka formáját, sem a nagyságát”. Felfogni nem tudom, miért hátrány a határok légiesülése, ugyanis a füzetben ez áll: „A személyek szabad mozgása az EU keretében egyike az EU csatlakozás szemmellátható következményeinek.” Miként nem nyugtat meg az a fordítói elmeszülemény sem, miszerint „Szlovákia lakosai hosszabb időn keresztül nem lesznek szegényebbek, mint a többi EU tagállam polgárai”. Mit mondjak erre: rövidebb időn keresztül sem, mondjuk, életünk során sem szeretnénk szegény rokonok lenni... Idegnyugtatóként szánhatták a következő fejezetet, ám csak tovább nőtt a dühöm és a vérnyomásom, amikor azt olvastam, hogy „ügyes embereink és szakembereink nem mennek tömegesen külföldre dolgozni, mert (...) a szakmailag felkészült emberek Szlovákiában is fognak akarni dolgozni”. Zagyvaság- ból ennyi dosztig elég. Már csak annyit említek, hogy a Styl nyomda sem volt tekintettel közérzetünkre, mert az ugyancsak blődségekkel teletűzdelt kilencedik és a negyvenhetedik oldalt egyaránt háromszor fűzte be. Akinek ez sem elég, az a szerzők utasítása szerint lapozza fel az euroreferendum.sk „honoldalt”. Ami már - a negyvennyolcas szabadságharcunk előtt megjelent divatlapra gondolva - igazán honderűt kelthetne, ha ez a kiadvány nem lenne közröhej. Sőt: közbotrány. Még szerencse, hogy „semilyen formában nem teijeszthető”. Attól meg már végképp elszomorodom, hogy az előszót valaki Csáky Pál álnéven írta. Azért gondolom ezt, mert a kormányalelnöknek ennél a minősíthetetlen szövegnél azért több az „intellektuel tőkéje”. A legfőbb ideje hát önmagába és hivatalának a körmére néznie. S akkor kiderülne, ki a felelős a kampányt beárnyékoló döbbenetes dilettantizmusokért. Nekünk, választóknak az ismert viccre gondolva marad egy vigaszunk. Magyarságunk már három dúlást túlélt. Éspedig a tatár-, a török- és a felszaba-dúlást. Nem fog ki rajtunk ez a kampánydú- lás sem, mert a sok süledenség sem képes megmásítani azt a bölcs elhatározásunkat, hogy elmegyünk voksolni. TALLÓZÓ DAGBLADET Amerikai katonák meztelenül menetelésre kényszerítettek négy, fegyverlopással gyanúsított irakit Bagdadban, s a tolvaj szót írták arabul a mellkasukra. A négy iraki, akit négy amerikai katona meztelenül kituszkolt az utcára, futott, ahogy csak bírt egy rájuk váró autó felé, miközben a katonák Ali Babának titulálták őket - mondta Lina Fransson, az oslói Dagbladet tudósítója. Az újságírók szerint Eric Canaday amerikai hadnagy elismerte, hogy katonái levetkőztették az irakiakat, és elégették ruhájukat. „Ez a vesszőfutás apró megaláztatás csupán, de elég kelle- metien ahhoz, hogy elrettentse a fegyverlopásra készülőket” - véli Canaday. Az amerikai katonák az új iraki biztonsági erőknek szánt köny- nyű fegyvereket őrzik, amelyekből már száznál több iraki próbált zsákmányolni. „Az elrettentő módszert a bagdadi negyed egy lakosa sugalmazta” - mondta a hadnagy. Mindamellett az egyik megbüntetett iraki, mihelyt kerítettek neki egy sortot, közölte Fransonnal: bosszúra szomjazik, és egyeüen vágya, hogy gránátot vessen az őt megalázó amerikai katonákra vagy társaikra. Ötven esztendővel ezelőtt találtak rá a természet egyik legzseniálisabb alkotására, a DNS kettős spirálra Duplacsavar a tudományban 1953. április 25-én a Nature című brit tudományos hetilapban egy alig egyoldalas cikkecske jelent meg. Szerzői - két akkor még ismeretlen természettudós - azonban az írással történelmet csináltak. PALUGYAI ISTVÁN A történelemben 1953 sok szempontból jelentős évnek számít. Ekkor halt meg Sztálin s fojtották vérbe a keleti blokk kommunizmus elleni első felkelését az NDK-ban, ebben az évben lépett Nagy-Britan- nia trónjára Erzsébet királynő, s a Föld legmagasabb pontjára, a Mount Everestre az első ember, Edmund Hillary. És ekkor történt az az esemény is, amely akkoriban elkerülte a világ figyelmét, ám amely, ma már tudjuk, sorsdöntő hatást gyakorolt a tudomány és - voltaképpen - az emberiség történetére. Április 25-én a Nature című brit tudományos hetilapban egy alig egyoldalas cikkecske jelent meg, melyben James Watson és Francis Crick nyilvánosságra hozta az örökítőanyag, a DNS, korunk legfontosabb molekulája kettős spirálú szerkezetét. A felfedezés hírét először februárban, a cambridge-i Sas (Eagle) kocsma közönsége hallhatta. Crick ugyanis itt jelentette ki: „Felfedeztük az élet titkát!” A magabiztos brit fizikustól ismerősei már megszokták az efféle nyilatkozatokat, ám hogy ezúttal mennyire igaza volt, nem sejthették. A ma már Einstein és Darwin nevével együtt emlegetett különös páros csupán két évvel korábban került össze, amikor Watson, az ornitológusként induló, de már korán a genetika felé forduló fiatal amerikai biológus Koppenhágából megérkezett az angol egyetemi városba, hogy bebizonyítsa, a DNS, nem pedig, ahogy akkoriban hitték, valamely fehérje az öröklődés kulcsa. A 16 évvel idősebb, még a doktorátusán dolgozó Crick a tudományos karriert tekintve jókora lemaradásban volt Watson mögött, akit 15 évesen vettek fel a chicagói egyetemre, és 22 évesen már megvolt a doktorátusa. Mégis kiváló párost alkottak, s egyformán lelkesedtek a nagy cél iránt. Avery ugyan már 1944-ben kísérleti bizonyítékokat szolgáltatott arra, hogy a DNS az örökítőanyag, sokan nem tudták elképzelni, hogy a mindössze négyféle alapelemből, nukleotid- ból álló DNS hogyan képes erre a csodára. Már korábban kiderült, hogy a nukleotidokat foszfát, cukor és egy nitrogéntartalmú bázis alkotja, s ismerték a négyféle bázist, a citozint, a timint, az adenint és a guanint. Sőt, Chargaff felfedezése nyomán azt is, hogy a timin és a citozin összmennyisége mindig egyenlő az adenin és a guanin mennyiségével. Ehhez járultak a DNS röntgendiffrakciós képeivel kísérletező londoni Maurice Wilkins eredményei, amelyekből a molekula spirális alakjára lehetett következtetni. Watsonék azt is tudták, hogy sietniük kell, mert ugyanezen a problémán dolgozik a világhírű amerikai vegyész, Linus Pauling is, akinek ismerték hármas spirál alakú molekulatervét is. Sokáig ők is a nagy versenytárs tévútján haladtak, ám egy alkalommal Wilkins megmutatta nekik beosztottja, Rosalind Franklin egyik, DNS-ről készített és az övéinél sokkal jobb röntgendiffrakciós felvételét, amely Watsonékat rádöbbentette a helyes megoldásra. Hozzá kell tenni, Wilkins rossz viszonyban volt kolléganőjével, s megkérdezése nélkül hozta el a felvételt. Sőt a tudománytörténet nagy tragédiája, hogy a 37 évesen elhunyt Franklin soha nem tudta meg, milyen óriási módon járult hozzá a század nagy felfedezéséhez, s négy évvel halálát követően 1962-ben Watson és Crick mellett az adatokat voltaképpen elcsent Wilkins kapta meg a Nobel-díjat. Utólagos elégtétel, hogy az ő nevére csak kevesen emlékeznek. A kész modell a kutatók telitalálaA molekula két szála ugyanazon tengely körül csavarodik. ta: ráleltek a természet egyik legzseniálisabb alkotására. A molekula két szála ugyanazon tengely körül csavarodik, de egymással ellentétes irányban. Az egymással szemben haladó szálak egymás kiegészítői. A spirál szálaiban a cukor-foszfát gerinc kívül, a bázisok belül helyezkednek el, ez utóbbiakat pedig meghatározott rend szerint (adeninhez timin, citozinhoz guanin kapcsolódhat) hidrogénkötések kapcsolják össze. Ha tehát a bázisok sorrendje az egyik szálban adva van, akkor ebből a másik fél bázisainak sorrendje már automatikusan következik. Amikor a kettős spirál két szála egymástól szétválik, akkor - ha a közegben (mondjuk, a sejtmagban) az ehhez szükséges alkotórészek jelen vannak - a szabadon maradt bázishoz az őt kiegészítő bázis fog kapcsolódni. A felfedezés azonban automatikusan még nem adott választ arra a kérdésre, hogy a bázisok lánca milyen módon tartalmazza azt a genetikai kódot, amelynek segítségével végső soron a négy DNS-bázis- ból a fehérjéket felépítő húszféle aminosav válik. Ezt 1961-ben válaszolták meg. Ma már tudjuk, hogy amikor a DNS kettős szála szétválik, a megfelelő kódrendszer segítségével a fél DNS szálon a DNS bázissorendjének megfelelő egy- szálú ribonukleinsav (RNS) szinte- tizálódik, amely a sejtmagból a sejt fehérjekészítő részébe jut, ott keletkeznek az aminosavak, és belőlük mintázza le az RNS a fehérjéket, az élet alapelemeit. A DNS RNS-t készít, az RNS-ből ered a fe- héije, és a fehérje készíti a többi élő anyagot. Ez az öröklődés alapmechanizmusa. A tizenkilencedik század vége óta a sejtosztódáskor megfigyelt és az öröklődés alapképleteinek gondolt kromoszómákról már a huszadik század elején tudták, hogy gének alkotják őket. A kettős spirál felfedezése nyomán végre bebizonyosodott, hogy a gén valójában a hosszú DNS-molekula egy szakasza, amelyről később kiderült, hogy nagyjából ezer-ezer bázispárt tartalmaz. (Az emberi sejtmag DNS-e kiterítve mintegy két méter hosszú volna és ennek minden milliméterében 5000 bázispár van.) E csodálatos molekula múltunk, jelenünk és jövendőnk hordozója. Ötven évvel ezelőtti megismerésével az emberiség a felnőttkorba lépett. GLOSSZA Fegyvert s díszvitézt nem szívesen éneklek RÁCZ VINCE Sértődés ne essék, az én puhány, humanista eszméktől vezérelt, antimilitáns lelkem megborzong, ha katonákat látok. Sosem értettem, hogy az emberek többségéből miért vált ki - számomra teljességgel megmagyarázhatatlan - rokon- szenvet a feszes uniformisba bújtatott, kopaszra nyírt férfiak látványa. Bizonyára bennem keresendő a hiba, de fegyvert s vitézt nem szívesen éneklek. Nem így van ezzel az ország első embere, aki, amint elfoglalta a nép akaratából őt megillető helyet a hatalom legfelső polcán - talán még emlékeznek rá -, egyik első elnöki megnyilvánulásaként parancsot adott egy, az ő védelmére és szolgálatára hivatott, alaposan megválogatott ifjakból álló díszőrség felállítására. Az adófizetők türelme végtelen kell hogy legyen, ha milliókat hajlandók áldozni egy bárhogy is nézem, az elmúlt kommunista időket idéző, megalomán elképzelés megvalósítására. Mielőtt eretnek nézeteimért megrónának, tudom, a világ más tájain is létezik díszőrség, mégis, úgy gondolom, elsősorban nem e téren kellene követnünk a fejlett nyugateurópai államokat. Miközben a sorkatonák kosztjára, a haderő reformjára alig jut pénz, a haza védelmében helytállni köteles bakák lerobbant laktanyákban kénytelenek letölteni katonaidejüket, az elnöki díszőrség fenntartása több tízmilliót emészt fel évente. Mindezek a gondolatok az új elnöki díszőrség pénteki eskütételén merültek fel bennem, amint az elnöki palota kertjének rácsánál, a rokonok, családtagok, barátok és bámészkodók gyűrűjében elvegyülve szemléltem az ünnepélyes ceremóniát. Az aranyozott gombokkal díszített kékeszöld egyenruhában és csillogó fegyverzetben, a tűző napfényben felvont lobogók alatt felsorakozott tányérsapkás katonák az erő felesleges fitogtatásá- nak eszközeiként tűntek fel előttem, a díszőrség látványa rossz beidegződésemnek köszönhetően a hatalmi önkény vízióját festette elém. Kétségtelen, egy saját díszőrség alaposan megnöveli az ember hatalomérzetét, mint ahogy egy nagy fekete limuzin is... Nem szeretnék azonban ünneprontó lenni, hiszen az elnöki díszőrség tagjainak eskütétele mind a katonák, mind a feszülten figyelő családtagjaik számára felemelő érzést jelentett. Főleg, mikor az elnök az ünnepség részeként a kordonnal elválasztott szülők és családtagok sorfalához lépve köszönetét mondott a büszke szülőknek. Elvégre ritkán adatik meg valakinek, hogy személyesen a köztársasági elnök köszönje meg neki, amiért olyan szolgálatkész, elhivatott katonaembert adott az országnak, aki magának az elnöknek a díszőrségében kíván szolgálni.- Minek rohangálsz, miért töröd magad, haver? Úgyis mi győzünk, hiszen lefizettük a bírót! (Peter Gossányi rajza)
