Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)
2003-04-23 / 93. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2003. ÁPRILIS 23. Egy halott és két súlyos sebesült szárad a száguldozó ittas párkányi vállalkozó lelkén, vezetői jogosítványát azonban nem vonták be a helyszínre érkező rendőrök Késik a döntés az ámokfutó vállalkozó ügyében Smida Attila és édesapja (Somogyi Tibor felvétele)- Édesapánk 67 éves kora ellenére a párkányi sportegyesületben autószerelőként dolgozott. Amikor négy évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel a rák elvitte édesanyánkat, csak nekünk és az unokáknak élt. Szívében hordta felesége emlékét, naponta ellátogatott a temetőbe - emlékezett a történtekre Smida Attila félig megbénult édesapja kezét simogatva. PÉTERFI SZONYA- Február 20-án délután kerékpáron haladtunk egymás mögött, én az esti műszakra igyekeztem a papírgyárba, ő a temetőbe tartott, amikor egy részeg őrült a szemem láttára hajtott bele egy szemben haladó autóba. A félelmetes gyorsasággal közeledő zöld Octavia nem állt le, az út szélére sodródott és visszatért az úttest közepére, majd elütött egy 49 éves kerékpáros hölgyet. Láttam, ahogy vagy nyolcvan métert repült, az ütéstől szinte kettészakadt a szerencsétlen. A sofőr ezután nekirontott egy dupla útjelző táblának, áttért a mi oldalunkra, engem csak súrolt, de édesapámat elütötte. Végül egy kapunak ütközött, az anyósülésen ülő fiatalember súlyos sérülést szenvedett. Mindez néhány másodperc alatt zajlott le, annyi időm sem volt, hogy leszálljak a kerékpárról. A nagy robaj után vettem csak részre, hogy apu a földön fekszik. Amikor az egyik kezemet feje alá helyeztem, véres lett. Szólongat- tam, de nem lélegzett. Nyomban kiszabadítottam a beesett nyelvét és pokrócokért kiabáltam, hiszen nagyon hideg volt. Annyit láttam még, hogy pillanatokon belül ott termettek a rendőrök, majd a gyorsmentő is. Besegítettem édesapámat a rohamkocsiba, az érsekújvári kórházba a fiammal saját autónkon mentünk - meséli. DÖBBENET A KÓRHÁZBAN Smida Attila a kórház felvételi osztálya előtti pádon meglátta a gázo- lót. Csak nehezen tudta lecsillapítani a 18 éves fiát, aki neki akart rontani a nagyapjának komoly sérüléseket okozó vállalkozónak. „Nem sokkal később megérkezett a húgom is, aki valaha ápolónőként dolgozott a kórházban. Miután beszélt az egészségügyi dolgozókkal, döbbenten tapasztalta, hogy az orvosok azt hitték, apukánk ült az autó volánja mögött...” Smida József nyílt töréseket szenvedett, az éjszaka folyamán megműtötték, de másnap, a bordatörések miatt lélegeztető gépre kellett kapcsolni. Egy hét elteltével lett képes az önálló lélegzésre, de orvosai megállapították, hogy testének bal oldala megbénult. Később az agyi bevérzés miatt meg kellett nyitni a koponyáját is. A testvérek naponta látogatták édesapjukat, s bár az orvosokkal tudatták, amint lehet, hazaviszik a kórházból, nagyon csodálkoztak azon, hogy 25 nap után a magatehetetlen beteg holmiját összecsomagolták és mentőautóval haza akarták szállítani anélkül, hogy értesítették volna őket. NEM VOLTAK RÁ KÍVÁNCSIAK, HOGY Ml TÖRTÉNT- A gázolás szemtanújaként és résztvevőjeként még február 20- án az esti órákban jelentkeztem a párkányi rendőrségen, hiszen vallomást akartam tenni. Az ügyeletes rendőr közölte, fáradtak, mert aznap már vagy öt jegyzőkönyvet felvettek, és majd felkeresnek. Nem jelentkeztek. Hat napig vártam, majd újra jelentkeztem vallomástétel céljából. Azzal küldtek el, hogy a tiszt szabadságon van, majd méltatlankodásomra közölték „annyiszor ki leszek hallgatva, hogy meg is fogom unni.” Két hét elteltével sikerült elmondanom mindazt, amit láttam. És szembesültem azzal, hogy a rendőröknek a történtekről téves információik voltak. Hangsúlyozni szeretném, hogy édesapámat a mai napig nem hallgatták ki. Smidáék megtudták, hogy a fiatal vállalkozó aznap rettegésben tartotta a város lakóit. Feltehetően ittas állapotban vezette autóját, száguldozásával több járókelő testi épségét veszélyeztette. A rendőrök is azért voltak perceken belül a gázolás helyszínén, mert többen bejelentést tettek, és keresték ámokfutó barátjukat. A halálos gázolás szemtanúi szerint az ittas vezetőt a helyszínen a rendőrök nem fú- jatták meg, s nem is vették el a jogosítványát. A BETEGÁGY A magatehetetlen 67 éves Smida Józsefet felváltva a lánya és a fia családja gondozza. - Az ütéstől az agytörzse roncsolódott, nem tudja tartani a vizeletet és a székletet, pelenkázni kell. A gázoló vállalkozó is tudja mit követett el, de any- nyi tisztesség nem volt benne, hogy érdeklődjön apánk állapotáról. Mondanom sem kell, hogy nem járt a halálra gázolt K. Katalin lányainál sem - mondta Nagyné Smida Hajnalka. Elmesélte, a gondos ápolásnak köszönhetően édesapja felfekvési sebei meggyógyultak, lebénult kezének mutatóujját olykor már meg tudja mozdítani. - Én igyekszem, de nem mindig sikerül. A beszédem is nehézkes - magyarázza a bácsi, miközben szeme könnyekkel telik meg. - Ne féljen apuka, meggyógyul. Már intézzük felvételét a rehabilitációs intézetbe - nyugtatták a gyermekei. A GÁZOLÓ VÁLLALKOZÓ NEM NYILATKOZIK Kíváncsiak voltunk arra, hogyan látja a történteket maga az elkövető. Amikor megszólítottuk, S. Zoltánt egy autó volánja mögött ült, de nem volt hajlandó nyilatkozni, mert a lapokban sok „hülyeség” jelent meg. A párkányi rendőrségen a nyomozás menetére akartunk rákérdezni de nem jártunk szerencsével. Az ügyeletes szerint csak az Érsekújvári Járási Rendőrkapitányság szóvivője tájékoztathat, ezért telefonon érdeklődtünk a vizsgálat állásáról. Ján Stark őrnagy, járási rendőrkapitány-helyettes szerint a szakértői vélemények elkészítése mindig időigényes. S. Zoltán vérében alkoholt találtak, ittas vezetés és testi sértés okozása miatt március 28-án vádat emeltek ellene. Jogosítványát viszont azért nem vonták be a helyszínre érkező rendőrök, mert a gázoló fejsérülés miatt ugyancsak kórházi ellátásra szorult. A törvény értelmében a bíróságra hárul úgy a büntetés kiszabása, mint a jogosítvány esetleges bevonása. MIT LEHET ELINTÉZNI? Bár a vádemelés ténye megnyugtató, nemcsak Smidáék, hanem mások is tartanak attól, hogy a vállalkozónak - noha ittasan halálra gázolt egy 49 éves három- gyerekes anyát, súlyosan megsebesítette az autóban ülő üzleti partnerét és elütötte Smida József 67 éves nyugdíjast, aki azóta magatehetetlenül és bénán fekszik - a haja szála sem görbül. Egyrészt azért, mert a régió legjobb ügyvédjére bízta védelmét, másrészt azért, mert tájainkon így, vagy úgy sok mindent el lehet intézni... A jelenleg romos épületet elvinni nem lehet, továbbra is a község tulajdona marad, s ha megújul, előnyeit főképp a helyi lakosok élvezik majd - állítja a befektető Sikerülhet megmenteni a végső pusztulástól a bélyi kastélyt HOGYA GYÖRGY Talán bocsánatos bűn, ha valaki régi épületeknek a helyi emberekre gyakorolt hatásáról beszél, ám ha a kelet-szlovákiai Bély község kastélyával kapcsolatban enged meg magának az ember hasonló közhelyet, mindenképpen az. Annál is inkább, mert ez a kastély nem elsősorban a bélyiek büszkesége, hanem minden bodrogközi ember szeretett kirándulóhelye, amit meg kell mutatniuk az idevetődött vándornak. Ám a legnagyobb örömöt az jelentené a számukra, ha valaki végre megmentené a végső pusztulástól. A rokokó-klasszicista épületet báró Sennyey László építtette 1781- ben, végső formáját csak a XIX. században nyerte el. A magukat az Aba nemzetségtől származtató Sennyeyek sorsa szorosan összekötődik a falu történelmével és a család történelme sokban a falu története is. Hogy csak egy példát említsünk, éppen az egyik Sen- nyeynek, Sennyey Pál királyi tárnokmesternek köszönhető, hogy a Lesz munka bőven (A szerző felvétele) Kassa-Csap vasútvonalat nem az eredetileg meghatározott vonalon, tehát a Bodrog és a Latorca felett vezették, hanem délebbre, érintve a család ősi fészkét, Bélyt is. A krónikások ilyenkor nem átallják csak úgy mellékesen megjegyezni, hogy a közeli Király- helmec ostoba lakosai kapával-ka- szával tiltakoztak az ellen, hogy akár csak a város határán menjen keresztül a vasút. Sennyeyék megérttették a néppel, hogy sokkal több előnyük származik a vasúiból, mint hátrányuk azáltal, hogy esetleg a mozdony füstje megmérgezi a szőlőiket, miként azt a túlbuzgó helmeciek hangoztatták. Éppen ezért, vagy pontosabban ezért is a Sennyey család nagyon népszerű volt a faluban, s utolsó helyi leszármazottuk, Sennyey Anna, akit a köznép nagy szeretettel csak „kontesszának” nevezett, élete végéig a kastély meghatározott részében lakhatott, és ott is halt meg. Talán ezért is maradt fogalom a bélyi kastély, és ezért szerették a környékbeliek. A második világháború után a kastély állami tulajdon lett, 1948-tól iskola működött falai között. Miután az iskola kiköltözött, a kastély rohamos pusztulásnak indult. Az akkori vezetőség - egyrészt a szocialista ideológia, másrészt saját tunyasága miatt - semmit sem tett megmentése érdekében. Később megengedték, hogy a már említett „kontessza” költözzön az egyik szárnyba. A helyzetet kihasználta a roma lakosok egy része, és birtokba vett egy-két helyiséget, ami nem vált hasznára az épületnek. Az első komoly lépésre tíz évvel ezelőtt került sor, amikor Bély község 1,2 millió korona állami támogatást kapott a kastély tetőzetének megjavítására, hogy ezzel is elejét vegyék a beázásoknak. Figyelembe véve az árakat kérdéses, hogy miért csak a kupolát sikerült megjavítani, amikor az említett összegből akár az egész tetőt ki lehetett volna cserélni. Az ablaktalan falak továbbra is katasztrofális állapotban maradtak, nagyon kevés esélyt látott bárki is, hogy a kastély visszanyerje régi fényét. Az egyetlen említésre méltó esemény ezekből az évekből, hogy 1995- ben sikerült műemlékké nyilvánítani az épületet. 2000-ben a kassai székhelyű Fehér Harmónia Alapítvány megjelenésével felcsillanni látszott a remény, hogy megindul valami, hiszen a non-profit szervezet vállalta, záros határidőn belül munkához lát. Egy korona szimbolikus összegért harmincöt évre bérbe vehették volna a romos falakat azzal a feltétellel, hogy három éven belül építkezésbe kezdnek. Az ön- kormányzat szívesen vette a szerződést, hiszen akkor már mintegy 180 millió koronára lett volna szükség a felújításhoz, amit ők képtelenek lettek volna előteremteni. Nem sokkal ezután azonban jelentkezett egy másik cég, amelyik sokkal előnyösebb feltételek mellett vette volna bérbe az épületet. 2001-ben, a régi szerződés felbontása után meg is született az új, amely értelmében 2006 decemberéig felújítják a kastélyt, szállodai részt és szociális otthont létesítenek benne. A nyugat-szlovákiai cég megvásárolta a park egy részét is olyan kedvező feltételekkel, hogy az északi részt meghagyta a falu lakosainak. Az előlegként kapott másfélmillió koronából a község már meg is vette az utakon gyakran látható községi autóbuszt, és izgatottan várják miképp teljesül be a kastély sorsa. A cég képviselőjével folytatott beszélgetésből kiderült, hogy a korábbi ígéreteket komolyan gondolják, vállalásukat teljesítik. Miként találóan megjegyezte: „A kastély továbbra is a község tulajdona marad, azt innen elvinni nem lehet, s ha megújul, előnyeit főképp a helyi lakosok élvezik majd.” Úgy legyen! VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: BORULT ÉGBOLT, NÉMI ESŐ, 13-18 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 05.50-kor- nyugszik 19.52-kor A Hold kel 02.55-kor - nyugszik 11.03-kor A Duna vízállása - Pozsony: 300, apad; Medve: 120, apad; Komárom: 195, apad; Párkány: 120, apad. ORVOSMETEOROLOGIA Többnyire borult lesz az égbolt, az ország nyugati területein kevesebb lesz a felhő. Napközben az ország keleti részén komolyabb esőzés várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Északi irányú szél 2 és 5 m/s közötti sebességgel. Éjszaka a levegő hőmérséklete 6 és 2 fok közé csökken, helyenként 0 fok várható. Holnap némi felhősödés valószínű, később beborul az égbot, helyenként gyenge esőre számítsunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. A mai időjárás főként a reumatikus és mozgásszervi betegségekben szenvedőket viselheti meg. Az ízületek tájékán és a régebbi sebek helyén enyhébb fájdalmat érezhetünk. Legtöbbünk szellemi és fizikai teherbírása, összpontosító-kész- sége javul. Az alacsonyabb vémyo- másúakat migrénes eredetű fejfájás gyötörheti. A szív- és érrendszeri panaszokkal küszködőkre viszonylag kímélőleg hat az időjárás, leginkább csak a vérnyomás hirtelen ingadozása okozhat gondot. Holnap a maihoz hasonló, kedvezőtlen hatásokkal számolhatunk.