Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)

2003-04-19 / 91. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2003. ÁPRILIS 19. Családi kör „előrelátó vagy, de mégis / nézz uram a hátad mögé is / ott is lakoznak / s örülnének a mosolyodnak" Aki megsiratta lluskát benkö Tímea ^ Jf • IKb Zoli hálás minden apróságért (A szerző felvétele) mikor legutóbb Komá­romban színházban voltam, a János vitézt játszották. Zoli mellet­tem ült a negyedik sorban. Végigénekelte az előadást, ugyanis az összes dalbe­tét szövegét fújja kívülről. Azt mond­ja, ez a darab a kedvence. Amint Ba­gó meghozta a hírt, hogy a gonosz mostoha halálra kínozta lluskát, hal­kan pityeregni kezdett. Próbáltam suttogva nyugtatni, hogy ne síijon, hiszen a szegény árva ott lesz majd Tündérországban. Mondta, tudja, de hiába, most mégiscsak meghalt. „Nyugodjon békében!” - tette hozzá szomorúan. És nem viccnek szánta. Zoli huszonegy éves. Mindössze egyetlen kromoszómában különbö­zik az egészséges emberektől: Down-kóros. „Tudom, hogy más va­gyok, mint a többiek” - mutatja te­nyerén a jellegzetes vonalat, mely ennek a genetikai betegségnek egyik ismérve. Napjait azzal tölti, hogy a baromfit gondozza. Az ő feladata a tyúkok, a kacsák, a nyulak etetése, óljaik tisz­tán tartása. Saját szobájában is kizá­rólag ő takarít. Sok könyve van, leg­inkább gyermeklexikonok és törté­nelmi tárgyú kiadványok. Leggyak­rabban a Képes Kis Bibliát szokta ol­vasgatni. Nagyon szereti a zenét, ha valamilyen dal megtetszik neki, min­dig kétszer veszi fel. Egy szalagra sa­ját magának, másikra anyukájának, hogy ő is meghallgathassa. Azzal a feltétellel mutatja meg em­lékkönyvét, ha megfogadom, hogy én is rajzolok bele. Megígérem. Lát­szik a könyvecskén, hogy sokat la­pozza. Szinte már fekete minden jobb oldal alsó sarka az ujjaitól. Szí­nes virágok, nevetős szívecskék, vi­dám állatfigurák - a tallósi bentlaká­sos kisegítő iskola diákjainak rajzai. „Sokszor buliztunk” - emlékszik vis­sza. Ez alatt a születésnapi ünnepsé­geket érti, amikor tortát ettek és min­denki táncolt. „Márti néni volt a ked­vencem” - mutat a tanító néni be­jegyzésére. A kilenc év általános iskola után el­végzett egy szlovák tanítási nyelvű hároméves szakmunkásképzőt. Ker­tésznek tanult Zsitvaújfalun. „Én ar­ra, amit Zoli elért, olyan büszke va­gyok, mint Péter fiam esedeges dip­lomájára leszek majd, ha egyszer ke­zébe kapja” - mondja az édesanyja. Zoli hálás minden apró kedvessé­gért. Kapott tőlem egy picike ajándé­kot: sikerült megszereznem neki a Kacsóh Pongrác zenéjéből Victor Máté által átdolgozott popdaljáté­kot. „Öröm van! - kiáltotta boldogan a hőn áhított János a vitéz című le­mezt markolászva. - Köszönöm, ga­lambom!” - hálálkodik, majd egy őszinte puszit is kapok. Igazi gentle- man ez a kölyök, nem? Előfordul, hogy valamiért szomorú. Ilyenkor elvonul a szobájába, s halott nagyszülei falon függő berámázott fényképével beszélget. „Emmi mama meghallgat” - közli szűkszavúan, amikor a miérteket kutatom. Mielőtt búcsúznék, egy könyvet nyom a kezembe. „Ezt kértem a ka­rácsonyfa alá” - magyarázza. Egy verses könyv. Karácsony van, száll az angyal, válogatás a magyar költészet legszebb karácsonyi verseiből. Bele akarok lapozni, kinyílik magától az 58. oldalon. Tüzes gombóc duzzad a nyelőcsövemben, amíg olvasom Kányádi Sándor versének utolsó so­rait: „előrelátó vagy, de mégis nézz uram a hátad mögé is ott is lakoznak s örülnének a mosolyodnak” Én nem mernék előtte sírni, mint ő tette a színházban. így aztán az a gombóc még most is szorítja a torko­mat, amikor az oly nagy becsben tar­tott emlékkönyv fölött tanácsta- lankodom. Szeretnék valami igazán szépet és különlegeset írni neki em­lékbe. A rajz már ott díszeleg: Iluska térdig felhajtott szoknyában mos a patakban a pázsit felett heverésző jü- hász gyönyörűségére. Már bánom is egy kissé, hogy a pingálást elsiettem. Tündérországot kellett volna festeni, mert akkor illene mellé a következő mondat: „Zoli, ha Tündérország lé­tezik, Te biztosan el fogsz odajutni.” Én ugyanis komolyan hiszek ebben. „Emmi mama meghallgat" - háromévesen nagyszüleivel (Képarchívum) . HÚSVÉTI OLVASMÁNY A gyertyalángon innen VAJKAI MIKLÓS Alábbi írásomat - ßgyelö szere­tettel - mindazoknak ajánlom, akiket ünnepnapjaikon már meg­érintett az emberi sors árnyéka. Szóljon ez az éhezőkhöz, a fázók- hoz, a tehetetlenkedőkhöz, a be­tegekhez, a megfáradtakhoz, az elhasználódottakhoz, mindazok­hoz, kiket már meghintáztatott az élet. Egy remegő kéz: az ujjak közt égő gyufaszál: az erő közelít most. Fok­ról fokra közelít a remegő kéz fogsá­gában. Gyufaszál. Egyetíen, töré­keny pálcika. Mint maga az emberi élet is. Élet. A gyufaszál kicsi kis éle­te sem meddőbb és alávalóbb, nem méltánytalanabb az emberénél. Az ereje által majd felvüáglik a minden­kori, egy szál gyertya kanóca. Fény, forrás, élet, hő. A kéz. A kezed. Az örök egy kéz, amelynek fészkében a szeretet madara megbújik. Amely­ből az igenlés sosem veszhet ki, még ha lelki apály mutatkozik is időn­ként. Alászállás. Az az egyeden kéz. A mindenki keze. Most az égő gyufa­szállal közelít: a parányi életkét viszi közelebb, hogy tőle jóval nagyobb fényt gyújtson. A kéz most eléri a gyertyaszálat. S a kanóc kékessárga lángjában, a bekövetkezett csönd­ben, ebben a sarkalatos pillanatban szembesülhetsz azzal, aki vagy. Ebben az egyszeri fényben, a kitelje­sedő percben föllelheted önmaga­dat, ember. Látod?! Ez is a te vilá­god. Ez pedig itt te, magad vagy! Itt állsz az egyeden gyertyaszál előtt, a kékessárga színű lángfalon még in­nen, és ha elengeded magad, beta­kar a többszólamú maradandóság. Az arcodon talán most ott az ünnep patinája. így állhattál itt - csaknem érthetedenül és a sorstól érintetie- nül - egykor gyermekként is. Aztán új idők, új tájékok jöttek, új színte­rek. Zöldek, kékek, vörösek, s időn­ként hófehérek is. És volt, hogy né­ma voltál. Ki sem látszottál a lét labi­rintusából. És volt, hogy éheztél, fáztál, jó szó után, mint konc után kaptál volna. A láng. Látod? Most még innen vagy e lángfalon. És jó itt lenned. Ebben a tűfoknyi zártság­ban, s megilletődésben. Itt vagy! A lángfalon innen. Az élményeiddel: a tapasztalatokból áradó - látszati - ellentmondásokkal. A lángfalon in­nen: küzdő és megújhodó önma­gaddal, ember. Az érzéseiddel, ér­telmeiddel, lelki vívódásaiddal: a lángfalon innen. S a fény most veled van. Ez a kicsi kis, kékessárga kanóc­láng. Jó itt lenned. És embernek érezni magadat. Mert az vagy. Em­ber. Emberi tulajdonságú örömök­kel. Téveszmékkel. Emberhez méltó csalódásokkal és vágyakkal. S a sze­med most még nem szabadulhat e mozdulatíanságtól. Ám, most nem a szem, nem a tudat, nem az érzelem számít: hanem az összesség, aki vagy, akivé - fokozatosan - váltál. Ember vagy. Világok világa, mara­dandóság. Itt állsz. És a kimerevített gyertyalángon túlra figyelsz, miköz­ben eláraszt az ünnep. Az ünnep egyszerisége, visszahozhatatlansá- ga. Csönd. Méltóságos hangulat. Ünnep, amelyhez illővé kell lenned. Lelki tisztának! Könnyebbülőnek. Hogyha aztán elmúlnak ezek a per­cek, méltó lehess a köznapokhoz is. Állni a gyertyaláng innenső oldalán. Ott, a túloldalon távozott szeretteid. A túloldalon örök hó, örök jég: meg­emelő, merev nyugalom, békesség. Ott a túloldalon... De te még itt vagy ebben a másfaj­ta, ugyancsak hangsúlyos csend­ben. Itt a gyertyalángfal innenső ol­dalán. Nyújtanám feléd a kezem. Aki vagy! Nyújtanám 'feléd, hiszen szeretlek. Tudod, hogy szeretiek. Érted küszködtem tegnap is, előtte is. Feléd fordultam, reád tekintet­tem biztatóan és bizakodva, mert szeretlek. Vágyakozva gondoltam rád, és cselekvéseimet ugyancsak ez a vágy ösztönözte, hát csak sem­mi tagadás! Valamit mondanék ne­ked, aki vagy. A tartogatott igazat kellene elmondanom. A nyomorú vágyaim által kiteljesedett igazsá­got. A személyemhez fűződő, de té­gedet is érintő igazságot. Hallgass meg, kérlek! Ezzel kellene kezdeni. Legalább most, ebben a kimereví­tett pillanatban hallgass meg, hi­szen te is, én is: e gyertyalángon in­nen vagyunk még. Ebben a beállt csöndben az igazságot akarom el­mondani. A közelítéseimről, a hite­imről, a hozzád fűződő reménye­imről akarok vallani, hát hallgass meg! Az áhítatomat kellene elmon­danom, azt, hogy minden lélegze­temben, minden álmomban, min­den mozdulatomban jelen vagy. Minden hitemben. Minden célom­ban. Minden elgondolásomban. Az ünnep e pillanatában. A civódása- im, a vágyódásaim, a küzdelmeim éretlen gyümölcsökként aláhulla­nak, talán... De a gyertyalángfalon innen: meg kell vallanom: szeret­lek. Mert te: én vagyok. Ismerlek, mint ahogyan önmagamat is isme­rem, kissé bizonytalankodva, váz­latosan. Ember, én vagyok te! Ebben a súlyos és moccanatlan csendben, a láng innenső oldalán, látszati meghittség, törékeny nyuga­lom, sokarcú távlatok. Én veled va­gyok. Emelj hát magadhoz, fogadj el annak, aki vagyok, mert én rég elfo­gadtalak már, ember! IRO OLVASOK Hinni vagy nem hinni? Ez itt a kérdés! GÁL GABRIELLA Te hiszel benne? Mármint Istenben. Igen. Nem. Kicsit. Néha. Mikor hogy... Persze ateista is lehetsz. Te tudod, nem akarlak befolyásolni. Ááá, dehogy! Hiszel vagy nem hiszel, enyém a kérdés. Tiéd a döntés! Isten van. Szerintem. (Most nehogy abbahagyd az olvasást!) De ha nincs is, mit számít az neked. Büntetni (már!) nem büntetik sem azt, ha hiszed, sem azt, ha nem. Én hiszem, mert oly sokan mondják. Hiszem, mert szeretném hinni... Jó azt hinni, hogy van Valaki, aki törődik velem (!), aki segít a bajban, akinek az én sorsom is fontos. Istenben hinni nem kötelező. Ha te nem hiszel benne, akkor neked biztos úgy jó. Akinek nincs szüksége Isten­re, az irigylésre méltó. Irigyelni lehet, mert biztos boldog. Még nem ér­te olyan csapás, hogy igazán elhagyatottnak, elkeseredettnek érezte volna magát. (Vagy csak egyszerűen - túl fiatal.) Még nem kellett neki Isten segítsége... Ezek az emberiség ritka példányai, de léteznek. Te, aki hiszel, már átéltél jót is, rosszat is. Volt úgy, hogy az életben jól érezted magad. Sőt, boldog voltál. Ilyenkor hajlamos az ember elfelejt­kezni Istenről. „Persze, hogy jó az életem, hisz én alakítottam így” - mondod. De ez az elmélet azonnal összeomlik, amint gubanc kerül boldog életed fonalára. Azt még ugyanis senkitől sem hallottam (gon­dolom, te sem), hogy boldogtalan vagyok, mert rosszul irányítom az életem. Ilyen nincs. Szóval az emberek többsége csak akkor hisz, ami­kor sarokba szorítják. Amikor maga már nem tud megbirkózni a fel­adattal, amikor már reménytelennek látja az életét... És ekkor jön Is­ten. Ő a segítségre szoruló ember leghatásosabb orvossága. Ha már min­den módszer csődöt mondott, O az utolsó szalmaszál. A beteget, a ta­nácstalant, a mélyre süllyedtet már csak ő vezetheti ki a kátyúból. Persze most mondhatnád azt, hogy: „Dehogy segít, hisz akkor nem lennék ekkora pácban!” Vagy: „Ha Isten létezne, nem engedné, hogy ez történjék velem!” Ugye, megfordult már ilyesmi a fejedben? Szóval előfordulhat néha, hogy úgy érzed, Isten hanyagol, he adj Isten, élfe­lejtkezett rólad. Persze, tévedsz. Inkább arról lehet szó, hogy van vala­ki, aki jobban rászorul a segítségére, mint te. Meg aztán bízik benne, hogy egyedül is boldogulsz. Ami többnyire igaz is. Ugye? Ha bajban vagy, örök igazság: segíts magadon, Isten is megsegít! Ma­gyarán: Ne ülj a babérjaidon csodára várva, hanem cselekedj! Keresd a megoldást, a kiutat. Az életben mindenki akadályok elé van állítva. Kereszteződések százain bolyongunk, míg célunk eléjjük ^fst^n fcud: ja”, melyik a helyes út, merrpkellene kat, célzásokat, ám nekünk kissé homályos a logikája. Ahány ember, annyi életút. Nem létezik, hogy egy recept mindenkinél beválna. Mert hát, ugye, a boldogság mindenkinél mást jelent. A hozzá vezető utat neked kell megtalálnod. Isten csak erőt ad, hogy könnyebben elviseld ezen az úton a megpróbáltatásokat. Hinni nem muszáj, de lehet. Lehetőség arra, hogy sose veszítsd el a re­ményt. Isten kapaszkodó az úton. Aki hisz benne, az mindig képes re­mélni a szebbet, a jobbat, a boldogabbat. így lelke fiatal marad. Az ilyen embert megtörni nem lehet, legyőzni nem lehet, mert bízik és hisz! így érdemes élni! • i - j i u- -. ctifü«! >-• jte"-ivox rasnosobsfi Mégiscsak erdemes volna hinni?! CSALÁDI KVÍZ a) egy b) kettő c) három 3. Melyik állomásig váltotta meg a fe­rences atya a fiú menetjegyét? a) Nyíregyházáig b) Kisvárdáig c) Záhonyig Kedves Olvasó! Nem kell mást tennie, csak figyelmesen elolvasni hétvé­gi magazinunk írásait, s ak­kor gond nélkül meg tudja jelölni a helyes válaszokat kvízünk kérdéseire. A meg­fejtést levelezőlapon küldje be a Családi Kör címére, de ne feledje el feltüntetni a sa­játját sem. Mert ha velünk játszik, nemcsak hogy jól szórakozik, kis szerencsével a Lilium Aurum ajándékát is megnyerheti. Bekül­dési határidő: április 24. 1. Mit jelent a pravoszlávoknál a vaszkreszényie (vasárnap) szó? a) a vásár napja b) föltámadás c) húsvét 2. Hány föltámadásról ír János a Jelenések könyvében? 4. Melyik szó német megfelelő­jével hozható összefüggésbe a húsvéti nyúl? a) kacsa b) gyöngytyúk c) tojás 5. Minek tanult ki Zoli, aki megsiratta lluskát? a) masszőrnek b) kertésznek c) festőnek Április 12-ei Családi kvízünk helyes megfejtése: lb, 2a, 3b, 4a, 5c. A Lilium Aurum ajándékát Ács Gabriella, éberhardi kedves olvasónk nyerte. CSALÁD rS' r \ Szerkeszti: Cs. Liszka Györgyi i\ ( )\‘ Levélcím: Családi Kör, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1- - T-L.77- tel.: 02/59 233 446. fax: 02/59 233 469

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents