Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)

2003-04-17 / 90. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2003. ÁPRILIS 17. Sport HIRDETÉS Közelednek a HIL playoff-küzdelmei. Vajon milyen csapattal áll ki a Start? (Berenhaut Róbert felvétele) Páratlan betegség-és sérüléshullám az érsekújvári Startnál, Hatalcík edző szinte tehetetlen Két széken kényszerből Három éve dolgozik a HIL- ben szereplő érsekújvári Startnál. A cseh-szlovák fér- fikézilabda-liga élcsapata az alapszakasz után a harmadik helyen végzett a nyugati cso­port táblázatán, és a playoff- elődöntőben a Presowal ta­lálkozik. Peter Hatalcík időközben elvállalta a szlo­vák férfiválogatott ve­zetőedzői posztját is. Van te­hát miről beszélgetni. J. MÉSZÁROS KÁROLY Nem is olyan régen még a Start vezette a nyugati csoport mező­nyét. Miért nem sikerült megőriz­niük elsőségüket? Nem egyszer, hanem kétszer is az élen voltunk. Ami ezután követke­zett, az edzői pályafutásom során még soha nem fordultelő: betegség vagy sérülés miatt a teljes kezdőcsa­patom harcképtelenné vált, és így az első helyért játszott vágbesztercei mérkőzésen ifiket kellett a pályára küldenem. Dávid és Góliát harca zajlott a bajnok otthonában. Sze­rény vigasz, hogy a fiúk helytálltak, elfogadható vereséggel (33:25 - a szerző megj.) távoztunk. Vagyis az alapjátékosok kiesése okozta az új nevek felbukkaná­sát a legutóbbi bajnokik jegyző­könyvében is? Pontosan így van. Szinte szétesett a csapatom. És e héten se jobb a helyzett. Már komolyan kellene ké­szülnünk a playoff-elődöntőre, s az ifikkel együtt mindössze hat egész­séges játékos áll rendelkezésemre. A sérülések elhúzódnak, a sport­forma visszaszerzése meg teljesen kérdéses. Kulcsemberünk, a kapus Melus most kezdte gyógykezelését a Magas-Tátrában - kétszeri tüdőgyulladás után. Janco - ugyancsak tüdőgyulladást kö­vetően - hétfőtől edz. Stránovsky, Moyzes és Sakár sérültek, csak az erősítőterembe járnak, oda is sán- tikálva. Nagyon szomorú vagyok, mert hiábavaló volt a korábbi időszak szorgalmas munkája. Most meg csak küszködünk, hogy vala­hogy összetákoljuk a csapatot, és legalább tisztességesen helytáll- junk a playoff-meccseken. Roppant kínos helyzet... Lassan már nem is foglalkozom ve­le, mert szinte tehetetlen vagyok.' Valóban nem túlzók, ez a meztelen valóság. Sajnos, számunkra rend­kívül aggasztó előjelek mutatkoz­nak a bajnokság hajrája előtt. Az özönvíz előtt azonban kétszer jártak a mennyekben is, vagyis a mezőny élén, így a sérülés- és be­tegséghullámig a Startnál is le­tette névjegyét. Ez miben nyilvá­nult meg? Három éve vagyok Érsekújvárott, és ezalatt megtanítottam védencei­met keményen és becsületesen dol­gozni meg győzni. A sikervágy pe­dig az előrehaladás motorja. Emellett most leül a férfiváloga­tott kispadjára is. Eredetileg nem volt a híve annak, hogy egy­ben klubedző legyen. Pavol Der- fényi, a szövetség elnöke azon­ban ezt látja jónak, s nézetét ön is magáévá tette. Miért? Megmondom őszintén: nem vagyok ettől elragadtatva. Mégis szükség- szerűség. Ha csak a válogatottnál dolgoznék, nem lenne miből eltarta­nom a családomat. Ez kényszerít ar­ra, hogy a klubban is edzősködjek. Más indokom nincs, így elfogadtam a Derfényi-féle elképzelést. Elődei közül egyiknek sem sike­rül kijuttatnia a válogatottat vala­melyik világversenyre. Ön milyen utat szemelt ki a sikerek felé? Elsősorben rendszeresen kell dol­gozni. Nem ígérem, hogy a legelső, téli selejtező meghozza a várva várt feltörést, mert a közös gyakor­lásokra valóban rettentően kevés időnk van. Legnagyobb tartalék ab­ban rejlik, hogy a játékosok hajlan­dók lesznek-e odaadóan cselekedni a válogatottért. És nemcsak szó­ban, hanem tettekkel is bizonyítani a hozzá való kötődésüket. Ugyan­akkor erkölcsileg erős, a külső hatá­soknak ellenálló és olyan kollektí­vát akarok összekovácsolni, amely tudja, hogy mit akar, és könnyeb­ben elviseli a rá nehezedő fizikai és lélektani nyomást, a közvélemény elvárásait. Ha az első időszakban a mentális rombolás nyomait sikerül némiképp eltűntetnünk, akkor már örülhetünk. Három évre lépett szövetségre a szövetséggel. Az alapoktól kezdi a csapatépítést, vagy van, amit foly­tatni kíván Stefan Katusák után? Aprócska kézilabdavilágunkban nincs nagy játékosválaszték. Újak nem bukkantak fel, s tudunk a légi­ósokról is. A céltudatos csapatépí­téshez az itthoniakra kell alapozni az együttest, mert őket látjuk, befo­lyásolhatjuk, dolgozhatunk velük. Kivételes forma esetén hazahívjuk a külföldön játszókat is, hogy tudá­sukkal erősítsék a csapatot. Ahhoz is ragaszkodik, hogy letisz­tuljon a válogatottban szereplők és a szövetség közti kapcsolat, s mindenki tudja, mit vállal magára a címeres mez viselésével. Ezért szerződést köt a szövetség a játé­kossal és a klubjával is. Valóban tiszta, világos kapcsolatok­ra vágyom, hogy senki se kiabálhas­son a médiába, amit akar, hogy ne mondhasson véleményt olyan dol­gokról, amelyek nem tartoznak a feladatkörébe. Ahogy én nem nyi- latkozhatom az elnök nevében, úgy a játékosok sem beszélhetnek he­lyettem. Ezt előre lefektetjük. A brünniek kiléptek csapatbajnokságból, mert a bírók állítólag megverették őket Vége az ökölvívó Interligának? ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Nem hivatalos hírek sze­rint idő előtt ért véget a közös, cseh-szlovák-magyar ökölvívó-csa­patbajnokság, az Interliga idei küz­delemsorozata. A brünniek ugyanis a minap bejelentették: idő előtt be­fejezik. Ladislav Gazi, a morvaorszá­gi klub tulajdonosa ezt azzal indo­kolta, hogy a szlovák és magyar pon­tozók rendre megverették védence­it, s ilyen körülmények között nincs értelme tovább bunyózni. Svatopluk Zácek, a cseh válogatott vezetőed­zője, a címvédő Ústí menedzsere az egyik prágai napilapban azt nyüat- kozta, mindenképpen be kellene fe­jezni az idei bajnokságot. A jövővel kapcsolatban azt mondta, a követ­kező idényben már egészen biztos nem indulnak az Interligában. Teg­nap újabb mérkőzés maradt el, még­pedig a Zilina-Dubnica összecsapás. Imely Károly, a zsolnaiak komáromi csapatvezetője: „A legfrissebb infor­mációk szerint szétesett a Dubnica együttese, ezért nem utaztak el Zsolnára. Nagy kár, mert négy-öt ko­máromi bokszoló is szerepel a Zilina gárdájában, így megint ellenfél nél­kül maradtak.” Az illetékesek azt szeretnék, ha a következő kiírásban csak szlovák és magyar csapatok lépnének szorítóba az Interligában. Állítólag a Vasas és a Kecskemét tá­mogatja az ödetet. De vajon hány szlovák együttes vállalná a nem ép­pen olcsó „mulatságot”? (zsi) HIHHHi röviden 'flBMHHi Overmars és Luis Enrique összetűzése Barcelona. Majdnem összeverekedett Luis Enrique és Marc Over­mars az FC Barcalona labdarúgócsapatának edzésén. Az incidens azután történt, hogy a holland csatár kétszer is keményen lépett oda a súlyos sérüléséből pár napja felépült Luis Enriquének. A spanyol támadónak ez annyira nem tetszett, hogy ököllel próbált elégtételt venni, de szerencsére csak Overmars vállát találta el. Nagyobb verekedés azért nem lett a konfliktusból, mert Xavinak és Juan Pablo Sorinnak sikerült idejében szétválasztania a dulako­dókat. A katalán sztárcsapatnál egyébként amúgy is elég zaklatott a hangulat, mert bár Radomir Antics vezetőedző együttese a Baj­nokok Ligája negyeddöntőjében l:l-es döntetlennel várja a Ju­ventus elleni otthoni visszavágót, a spanyol bajnokságban 29 for­duló után csak a felettébb szerény 12. helyen áll. (MTI) Két keréken segítik a vak futónőt Boston. Egy szervező kíséri majd kerékpáron a szinte teljesen vak Marla Runyant a hétfői Boston Marathonon. A futónő főleg hangok segítségével tájékozódik. A segítőtárs az utolsó kanyarig, de ha van esélye a győzelemre az amerikai aüétának, akkor egészen a célig vele tart majd. A 34 éves Runyan élete első maratoniját, a tavaly novemberi New York-i versenyt hasonló módon teljesítette, s ötödik lett. (MTI) Doppingoltak az amerikai világklasszis sportolók Kitálalt a főellenőr NBA Chicago/New York. Egy nappal az észak-amerikai profi kosárlabda­bajnokság alapszakaszának vége előtt eldőlt, hogy a Keleti-főcsoport Atlanti-divíziójában a New Jersey Nets csapata végez az élen. A ta­valy döntős együttes a Philadelphia 76ers-szel volt nagy csatában, de az Allen Iverson vezette gárda U5:106-ra kikapott a Chicago Bulls otthonában, így kettővel több veresége van, mint vetélytársának. Az elsőség egyben a Keleti-főcso­port második helyét is jelenti - a Detroit Pistons mögött - a Nets szá­mára, amely így a rájátszás első és második körében is többször élvez­heti a hazai pálya előnyét riválisai­val szemben. Az alapszakasz utolsó játéknapja előtt a liga fegyelmi bizottság há­rom kosarast is eltiltással sújtott. Fegyelmi problémák miatt Rashard Lewis, a Seattle SuperSonics, Troy Murphy, a Golden State Warriors és Sean Rooks, a Los Angeles Clip­pers játékosa egy meccsen nem léphet pályára. A kényszerpihenő mindhármuk számára azt jelenti, hogy csapataik utolsó idénybeli ta­lálkozóját lesznek kénytelenek ki­hagyni. A Sonics erőcsatára a Dal­las Mavericks elleni hétfői találko­zón teljesen kikelt magából, miu­tán a harmadik negyedben meg­kapta reklamálásért a második technikai hibáját, ami a kizárását is jelentette a mérkőzésről. Az ítélet után - nemtetszése jeléül - külön­böző tárgyakat dobált a bíró felé. Murphy és Rooks is a hétfői játék­napon, csapataik egymás elleni meccsén nyújtott produkciójukkal vívta ki a liga „haragját“: a kétjáté­kos a harmadik negyedben egy le­pattanóért folytatott küzdelem után egymásnak esett, s kisebb ve­rekedést robbantott ki. EREDMÉNYEK: Toronto Raptors- Miami Heat 99:103, New York Knicks-Indiana Pacers 93:109, Chicago Bulls-Philadelphia 76ers 115:106, Houston Rockets-Memp- his Grizzlies 97:86, Portland Tra- ilBlazers-Phoenix Suns 120:102, Los Angeles Lakers-Denver Nug­gets 126:104. (m) MTI-JELENTÉS New York/Budapest. Az Egye­sült Államok Olimpiai Bizottságá­nak egykori doppingügyekben il­letékes főellenőre kijelentette: a múltban több amerikai világk­lasszis szerveztében tiltott szere­ket mutattak ki, mégsem büntet­ték meg őket. Dr. Wade Exum úgy nyilatkozott, hogy a legendás atléta, Carl Lewis és a teniszező Mary-Joe Fernandez is fennakadt a vizsgálaton, előbbi az 1988-as szöuli olimpia előtt pél­dául háromszor szedett különféle stimulánsokat. A USOC először ki­zárta a válogatottból, majd a felleb­bezés után mégis engedélyt adott neki az indulásra. Lewis távolug­rásban, majd miután kanadai rivá­lisát, Ben Jöhnsont éppen az emlé­kezetes doppingolás miatt kizárták, 100 méteren is aranyérmes lett. Fernandez 1992-ben csalt pszeu- doefedrinnel, s mivel nem tiltot­ták el, részt vehetett a barcelonai játékokon, ahol arany-és bronzér­met szerzett.-Több mint száz amerikai sportoló élt tiltott szerekkel, ők együttesen 19 dobogós helyezést értek el 1988 és 2000 között olimpiákon - han­goztatta Exum, aki 1991-től és 2000-ig volt a USOC doppingbi­zottságának vezetője. Megbízatása azután járt le, hogy az Egyesült Ál­lamok Doppingellenes Ügynöksé­gét létrehozták. Egyelőre sem az USOC, sem a meg­vádolt sportolók nem reagáltak le­leplezéseire. Az olimpiai bizottság mély morális és pénzügyi válságban van, az el­múlt hónapokban összesen öt ve­zetője mondott le. Kongresszusi központ ISTROPOLIS, Pozsony 2003. május 26-án 19— JEGYELŐVÉTEL: • DOM KULTÚRY RUZlNOV, TEL.: 02/4342 7055 • ADA II. - DOM ODIEVANIA DUNAJ, 1. POSCH., TEL: 0903 403 856 • KNÍHKUPECTVO KULTÚRA NÁM. 1. MAJA, TEL: 02/5296 2065 • 5h PASIENKY, TEL.: 02/4437 1633 • DR. HORÁK, MEDENÁ 19, 02/544 35 667 • AGENTÚRA KOVÁSOVÁ, RADLINSKÉHO 27, TEL: 02/5249 1378 • A SATUR-TRAVEL KIREDELTSÉGEIBEN • MOBILON: 0903/445 710, 0907/477 777 • WWW.TICKETPORTALSK , TEL: 02/529 63 354 F6 reklámpartner: Gyógyszerek, egészségügyi segédeszközök és gyógykozmetikumok forgalmazója Médiapartnerek: |$ ATISL GLENN ORCHESTRA .5 UP 976

Next

/
Thumbnails
Contents