Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)
2003-04-16 / 89. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. ÁPRILIS 16. KOMMENTAR Béketeremtés MALINÁK ISTVÁN A legutóbbi nyilatkozatok megerősítették, hogy az amerikai-brit páros nem engedi át az ENSZ-nek- értsd: a háborúellenes hatalmaknak- az iraki rendezés és újjáépítés levezénylését. Épp ilyen egyértelmű volt ez az egy héttel ezelőtti Bush-Blair találkozó után is, ezért volt lényegében okafogyott a hét végi francia-német-orosz hármas csúcs. Hacsak nem az volt a célja, hogy még látványosabbá tegye a két tábor közötti szembenállást. Amin az a látványos ötlet sem változtat, hogy meghívták Szentpétervárra Blairt is, aki megköszönte és nem kért belőle. Mindez azért érdekes, mert a jelenlegi nemzetközi feszültségek kezelésének legalapvetőbb feltétele a két tábor közeledése, amihez nem a demonstratív csúcsok és ellencsúcsok, nem a truccpolitika visz közelebb. Ha elfogadjuk tényként, amit demonstráltak, tudniillik, hogy Párizs, Berlin és Moszkva is üdvözölte a Szaddám-rezsim bukását, s csak a módszer ellen volt kifogásuk, a másik oldalon pedig azt, hogy Washington és London a piszkos munkát végezte el nagy emberi és anyagi áldozatok árán, amiből valamit szeretne viszontlátni, akkor máris kézenfekvő a kompromisszumok lehetősége. Méginkább igaz ez, ha figyelembe vesszük, hogy pillanatnyilag melyek az iraki rendezéssel kapcsolatos legégetőbb - a még meglévő ellenállási gócok felszámolásától eltekintve - feladatok. Az első a közrend, a normális életmenet biztosítása. A béketeremtés. Ha valahol elszámította magát az amerikai-brit koalíció, akkor éppen itt: a törvénytelenségnek, káosznak erre az elemi erejű kirobbanására nem volt felkészülve. Éppen a fosztogatások miatt fordult a lakosság hangulata ott is az amerikaiak ellen, ahol az első pillanatban felszabadítókként üdvözölték őket. Magyarázat van rá, de szarvashiba volt az első napokban tétlenül szemlélni a szabad rablást. Helyes, hogy a megszálló alakulatok el akarták nyerni a lakosság szimpátiáját, de hiba volt egyenlőségjelet tenni a lumpen elemek és az egész iraki lakosság közé. És mivel a közhangulat mindenütt hajlamos arra, hogy egy idő után a felszabadítókat - főleg ha hibáznak-, megszállóknak tekintse, e feladatok ellátásában érdemes lenne kihasználni a háborúellenes hatalmak lehetőségeit és tapasztalatait is. A másik alapvető és igen sürgető feladat az izraeli-palesztin viszony rendezése, ezen állhat vagy bukhat az iraki háború politikai céljainak az elérése. Sáron a hét végén - feltehetően amerikai nyomásra is - nagyon fontos gesztust tett. A másik oldal, a palesztinok meggyőzésében nagyon fontos szerepet játszhat az EU, Párizs meg Berlin külön-külön is, de a Közel-Keleten az utóbbi évtizedben háttérbe szorult Moszkvát sem kell teljesen leírni. A Szaddám-rezsim bukásával a szélsőséges palesztin szervezetek elvesztették egyik bázisukat, s ez az egyik célja a Szíriára és Iránra gyakorolt amerikai nyomásnak is. Tehát a palesztin-izraeli megbékélés külső feltételei adottak, de a béke csak akkor lehetséges, ha igazságos lesz. Ha az iraki háború egyik nyertesének tekinthető Izrael nem akarja mindenáron kihasználni az ölébe pottyant stratégiai előnyt. JEGYZET Ünnep előtt SZASZI ZOLTÁN Csak várni, lesni a postást, jön-e, hozza-e a fehér cetlit, amin rajta van a havi járandóság. Csak várni és reménykedni, hogy a hetente való jelentkezések végeredményeként végre akadjon már valami emberhez méltó munka. Csak lesni és várni a jobb időt, hogy legalább a kertbe kiültetett növénykék gyarapodjanak már, hogy legalább azért ne kelljen pénzt adni. Csak lesni és várni, hát csak ez marad már? A hivatalos statisztika nem igazán érdekel. Az érdekel, van-e miből az egyedül élőnek gyerekét iskolába küldenie, az érdekel, az elesett kisemberért ki szól, akinek aprópénzét a buszsofőr arrogánsán visszalöki, ha a városba kíván menni. Az érdekel, milyen Európa lesz itt, milyen európaiak leszünk, ha nem is tudják az utcán járókelők, mire megy itt a játszma. Nagyhét van. Valami belső tartalék után kotor az ember. Jó szeretne lenni, hinni szeretne, bízni, tudni, érte is szól, érte is van minden, aminek ő is része. Nagyhét van, a kereszteken lila fátyol, a harangok szava Rómába költözik, az ég kárpitján a nap hasogat réseket, hogy melengesse a kései fagyok szorításában megdermedt földet. Átüt-e a felhőkön, átüt-e a magukba burkolódzott, fázós lelkű emberek félelempáncélján a megváltás dicsőségének híre? Megszabadul-e a cetlit váró, postást leső, hetente munkahivatalba járó félelmeinek démonától, megtörik-e ajég a szívek körül? Nagyhét van. Várakozás, elmélkedés, keresés és bűnbánat hete. Böjt, tisztulás, hiterősödés ideje. Mustármagnyi sem már, csak mikroszkopikus töredék a hajdan erőt és életet adó? Elkopott frázis lett? A szájakban még az áldozás íze s rá máris ömlik a szavak és gondolatok szennye. Lélektisztulást várnék! Valami örömöt. Meleget, si- mogatót és nem félelmetes démonok vonulását. Egy galambot, amint beleröppen a fénybe és árnyéka mögül megtisztult emberi arcok néznek egymásra békével, megelégedéssel, polgárként, európaiként, telve lendülettel, bizakodással és szeretettel. Bízva. Talpon. Mindörökké! FIGYELŐ Német író cikke a háború mellett Hans Magnus Enzensberger író, Németország világhírű értelmiségiéinek egyike cikkben támogatta az iraki háborút. A Frankfurter Allgemeine Zeitungban azt fejtegette, hogy az ember „diadalittas örömet“ érez Szad- dám bukása kapcsán. Enzens- bergert ugyanakkor mélységesen zavarja, hogy „sok német ragaszkodik a megbékítési politikához (diktatúrákkal szemben), mintha sohasem éltek volna totalitárius rendszerben“. Enzens- berger szerint sok a háborút ellenző képmutató is, mert miközben kiadják a jelszót, hogy „ne legyen háború az olajért”, a lehető legnagyobb gondot fordítják saját kényelmükre, autójukra, lakásuk fűtésére, vakációs utazgatásaikra. Az amerikaiaknak alantas anyagi motívumokat tulajdonítanak, ugyanakkor a sajátjaikról megfeledkeznek - írta. Arra is emlékeztet, hogy Oroszországnak és Franciaországnak is hatalmas gazdasági érdekei fűződnek Irakhoz, nem utolsósorban az olaj- és a fegyverüzlethez. Németország például évtizedeken át Irakba irányuló fegyverexportjával hívta fel magára a figyelmet. TALLÓZÓ .K9.MM?.S.^N.L PA|LY Moszkva negatívan értékeli a Szíria címére érkező amerikai fenyegetéseket. Ezt az orosz Interfax hírügynökség közölte kedden, magas rangú orosz diplomáciai forrásra hivatkozva. A hírügynökségnek nyilatkozó külügyminisztériu- mi vezető leszögezte azt is, hogy Oroszország szkeptikus Washington vádjaival szemben. Az USA vegyi fegyverek birtoklása mellett azzal gyanúsítja Szíriát, hogy menedéket nyújtott a megbuktatott iraki diktatúra vezetőinek. Colin Powell Damaszkusz elleni szankciókat is kilátásba helyezett. Viszont a Kommerszant Daily orosz napilap „Evés közben nő meg az étvágy” címet viselő elemzése értelmében Damaszkusz túl nagy biztonsági kockázatot jelent Washington számára. A lap szerint nem zárható ki, hogy Szaddám Húszéin egy, az afganisztánihoz hasonló háborúba akarja belesodorni Amerikát, a központi iraki városok feladása után gerillaháborút indítva, főként éppen Szíriái területről.- Minden este itt ácsorogsz, kislányom! Nyakunkon az érettségi, és neked még fogalmad sincs arról, hogy mi szeretnél lenni! (Léhoczki István rajza) Öröm - odaátról „A román polgárnak meg kell tudnia, hogy a régiók léte sehol nem gerjesztett etnikai konfliktusokat; éppen ellenkezőleg, az etnikai konfliktusok lehetőségét is végképp megszüntetni látszik.” BÍRÓ BÉLA Az ember legszebb álmai mindig túl későn teljesednek. Amikor már régen lemondott róluk, amikor már nincs jelentőségük, már egészen mást jelentenek. Nos, én azért érzem boldognak magam, mert minden álmom szinte már idejében teljesült. Még egyetemista sem voltam, amikor megismerkedtem a feleségemmel, még idejében megtanultam románul és németül, még idejében találkozhattam a liberalizmussal (később talán már nem is tűnt volna annyira vonzónak), még idejében láthattam bele egy rendszer működésének rejtelmeibe. Még idejében jutottam magyarországi és nyugati lapokhoz és folyóiratokhoz, még idejében szerezhettem külföldi barátokat, még idejében szabadulhattam meg a kommunizmustól, s lám még idejében lehetek tanúja a kelet-közép-európai térség európai integrációjának is. Már fiatalon ez volt minden álmaim netovábbja. Coudenhove-Kalergi idevágó művei áldott emlékű némettanárom révén már diákkoromban kezembe kerültek. Szamizdati- rodalom volt a javából. A szótárazás kínjai sem szeghették kedvemet. Már akkor felmértem, hogy a gróf Egyesült Európájának határai valóságosan is átjárhatók lesznek, s hogy ez nekünk magyaroknak valóban az „újraegyesülést” jelenthetné. Nem véletlen hát, hogy másfél évtizeddel később német és francia lapokban izgatottan követtem az integráció híreit. Leginkább a regionalizmus gondolata bűvölt el, hiszen nyilvánvaló volt, a regionaliz- mus olyan demokrácia lehetőségeit rejti magában, amely a nemzetek közti gyűlölködést az egymást is segítő nemzeti szolidaritások össz- játékává alakíthatja át. A Székelyföldön születtem és élek jó öt és fél évtizede. Ez a régió csaknem fél évszázadon át kedvenc vadászterülete volt azoknak az úgymond ,jó románok”-nak, akik a lehető legrövidebb idő alatt a legfényesebb karriert szerették volna befutni, anélkül hogy komoly román konkurenciával vagy lobbival kellett volna szembesülniük. (A magyar konkurencia már régen nem számított.) Természetesnek tűnt számomra, hogy - ha egyszer majd az Európai Unióhoz tartozhatnánk - a Székelyföld szinte magától értetődően régióként definiálhatná önmagát, hiszen természetes egység. Olyan etnikai tömb, amelyet a történelmi hagyományok, lakóinak közös nyelvjárási sajátosságai, szokásai, társadalmi szervezetének sajátosságai, gazdasági adottságai stb. is egyesítenek. Lakói túlnyomó többségének akaratáról nem is szólva. Következésképpen a „kialakítására” tett kísérletek egészen bizonyosan a nyugati politikusok szemében is természetes törekvésnek fognak bizonyulni - ha megismertetjük őket a tényekkel. S 1989 után egyre világosabbá vált, hogy elképzeléseim nem voltak alaptalanok, főként amikor a térség euroatlanti integrációjának kérdése komolyan napirendre került. Ekkor már a legkisebb kételyem sem lehetett az iránt, hogy a törekvést előbb vagy utóbb a román kormányzatnak is el kell fogadnia. Arról azonban korábban is meg voltam és most is meg vagyok győződve, hogy a törekvést az RMDSZ-nek és (belső) ellenzékének az európai csatlakozást megelőző időszakban együtt, következetesen, türelmesen és inkább világos, a román nyilvánosság számára is érthető és elfogadható magyarázatok, semmint a magyar közösségnek címzett, nagyhangú és félreérthető nyilatkozatok révén kell képviselnie. A dolog persze jó ideig akadozni fog, hiszen ha a székelyföldi régió kialakul, nem csak a „vadászterület” vész el, de sok vonatkozásban az itt élő románok is olyan helyzetbejuthatnak, mint amilyenben ma a kolozsvári vagy a nagyváradi magyarok vannak. Azaz a helyi magyar többség a román igényeket ugyanolyan antidemokratikus megvetéssel kezelhetné, mint az említett városok mai vezetői a magyarokat. A mi székelyföldi maSzékelyföld régióként definiálhatná magát, hiszen természetes egység. gyár vezéreink jó néhányszor maguk is bebizonyították már, hogy ők is hajlamosak legalább olyan „többségi”-vé válni, mint amilyenek Kolozsvár mai urai. Nem maradna más megoldás, mint tényleg kiegyezni egymással. S ebben az esetben a székelyföldieket éppen a kolozsvári, a váradi és a brassói magyarok lennének kénytelenek rábeszélni a megegyezésre. Ahogyan a marosvásárhelyi és a sepsiszentgyörgyi románok is arra kényszerülnének, hogy - önnön érdekükben - a kolozsvári magyarokért lobbizzanak. így aztán a nemzeti szolidaritás egyszerre nem az etnikumközi gyűlölködésre, hanem a kölcsönös megértésre és megegyezésre kényszerítene mindannyiunkat. Ebben a pillanatban minderről szó sem lehet. Hiszen egy román a saját hazájában nem válhat úgymond „hátrányos helyzetűvé”. Nem véletlen hát, hogy Marosvásárhely „liberálisai” például az „etnikai alapú gazdasági társulás” ellen szónokolnak. Mintha e három megye népességének jelentős része nem volna román. Es mintha az RMDSZ akarná úgymond etnikai alapon és mesterséges eszközökkel, mintegy máról holnapra létrehozni. Magyarország integrációja ebben hozhat radikális fordulatot. Romániának ugyanis az uniós tagság következő várományosaként a nyugati állapotokkal elkerülhetetlenül meg kell ismerkednie. A román polgárnak meg kell tudnia, hogy a régiók léte sem Anglia, sem Spanyolország, sem Németország, de még Franciaország egységét sem sodorta veszélybe. Sehol nem etnikai természetű konfliktusokat gerjesztett, éppen ellenkezőleg az etnikai konfliktusok lehetőségét is végképp megszüntetni látszik. Hogy minálunk egyelőre akadni fognak még olyanok, akik - saját személyes érdekeik védelmében - az etnikumközi ellentétek felszításával próbálkoznak, szintén borítékolható. Ha a nagyváradi magyar és a marosvásárhelyi román közösség arra kényszerül, hogy önnön helyzetének rendezését csak a másik féllel való méltányos egyezkedéssel érhesse el, az etnikumközi gyűlölködés értelmét veszti. Az igazságosságot érvényesítő jogszerűség elsődleges célja éppen az, hogy az egyént megszabadítsa a gyűlölettől. Ha a kisebbségi és többségi közösségek gondjai világos és mindenki által elfogadott jogelvek alapján rendezhetők, senki sem kényszerül gyűlölködni. Magyarország felvétele Románia felvételének ígéretét is magában rejti. Nekünk, ha minden jól megy, előbb-utóbb másodszor is okunk lesz az örömre. A szerző bukaresti egyetemi tanár LEVELBONTAS Miből fizetik majd az orvost? Nem okozott meglepetést, hogy az államfő által visszautalt egészségügyi ellátásról szóló törvényt újra megszavazta az összes koalíciós honatya. Az egészség- ügyi miniszter elégedett a döntéssel, amely tovább terheli a szociálisan gyengébb rétegeket. A meglepetést inkább Rudolf Za- jac azon kijelentése okozhatja, miszerint az egészségügy reformja végre összhangban lesz a németországi vagy EU-s normákkal, amely követendő példa Szlovákia számára is. Csakhogy arról Zajac úr és a többi honatya nem akar tudomást venni, hogy az EU-tagállamokbaji az átlagfizetések és a nyugdíjak összege többszöröse az itteninek. Talán a jólétben dúskálóknak halvány fogalmuk sincs arról, hogy a megszorító intézkedések sorozata milyen sanyarú sorsba taszítja az idős, beteg polgárokat, akik kis nyugdíjukat élelemre vagy gyógyszerre fordítják, a ruházkodásról nem is beszélve. Úgy tűnik, csak a szavazataikra volt szükség, pedig a képviselők azért kaptak bizalmat, hogy valamennyi polgár javát, jobb megélhetését szolgálják. A június elsejével életbe lépő jogszabályt nem sokban módosították. A törvény szűkre vonja azok körét, akik mentesülnek a megszabott díjak fizetése alól. Ráadásul a módosított változat nem fogalmaz eléggé világosan, közérthetően, különböző értelmezésekre, elbírálásokra adhat okot. Nem fizet a receptért a szükséghelyzetben és a súlyos egészségkárosodást szenvedett személy. Kérdés viszont az, kik is kerülhetnek az utóbbi két kategóriába, mert ezt a beteg aligha tudja kellőképpen meghatározni és az orvosok is eltérően dönthetnek a fizetéssel kapcsolatban. Félő, lesznek olyan helyek, ahol visszaélnek majd a jogszabály homályos megfogalmazásával, vagy rossz értelmezéssel azt nem megfelelően alkalmazzák. Lecsúszhatnak a népszerűségi listán a koalíciós pártok és vezetőik, mert az általuk megszavazott jogszabály nyomorba, további elszegényedésbe döntheti a vékony pénztárcával rendelkező polgárok ezreit. Nekik nincs EU-s, vagy parlamenti fizetésük, hogy az életszínvonal fenntartása mellett a fejlett államok polgáraihoz hasonlóan kiegyenlítsék az egészségügyi számlát. A jövőben növekedhet a Smer népszerűsége, amely elutasítja a törvényt, s jogorvoslást vár az alkotmánybíróságtól. A betegek és a létminimumon tengődök ezrei utasítják el azon képviselők állításait, akik úgy vélik, a jogszabály nem ró túl nagy terhet a betegekre és nem jelent túl nagy anyagi megterhelést. Ennek az ellenkezője igaz. Krascsenics Géza Nyárasd Magyarország európai uniós felvétele Románia majdani felvételének ígéretét is magában rejti
