Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)
2003-04-05 / 80. szám, szombat
22 TÉVÉ ÉS RÁDIÓ - SZOMBAT ÚJ SZÓ 2003. ÁPRILIS 5. MŰSORAJÁNLAT IQ - Az ország tesztje RTL Klub, 19.25. Kvízshow. Az IQ az ország tesztje, egy nagyszabású interaktív megmérettetés, melynek során mind a stúdióban ülő vendégek, mind pedig a tévénézők letesztelhetik saját IQ-szintjüket. Öt csapat verseng egymással, a magyar társadalom öt jellemző karaktere, akikről néha viccek is szólnak: rendőrök, szőke nők, kigyúrt pasik, tanárok és diákok. A csapatok húsz-húsz tagból állnak. Két műsorvezető irányítja a show-t, egyikük -Vágó István - a feladatokat mondja el, míg a másik a stúdióvendégekkel beszélget, a csapatokat lelkesíti. A műsorvezetők mellett foglal helyet a Magyar IQ Szövetség, a Mensa vezetője, aki magyarázattal szolgál a felmerülő kérdésekre. -A stúdióban lesznek sztárok is - hat közismert ember. közlegény megmentése ml, 21.00. Amerikai háborús filmdráma. Az egy amerikai osztag szemszögén keresztül bemutatott történet a második világháború történelmi partraszállásával, a D-Day-jel kezdődik, aztán tovább halad a partról, amint a katonák egy veszélyes küldetésre indulnak. John Miller századosnak az ellenséges vonalak mögé kell vinnie embereit, hogy megtalálják James Ryan közlegényt, akinek három bátyja elesett a háborúban. Mindentudás Egyeteme Duna Tv, 13.10. Magyar ismeretterjesztő filmsorozat: Klement Zoltán: Önvédelem a növényvilágban. Az emberekhez és az állatokhoz hasonlóan a növények is megbetegedhetnek. Vajon a növények immunreakciói is hasonlóan működnek-e a gombák, baktériumok és a vírusok támadásaival szemben? Mi az oka annak, hogy a természetben egyes fajták egészségesek maradnak? Van-e rá lehetőségünk, hogy fokozzuk a növények ellenálló képességét a szokványos nö- vénynemesítési vagy a mai molekuláris biológiai módszerekkel? Sikoly tv2,22.00. Amerikai horror. Freddy Kruger megalkotója és a thriller műfajának egyik megteremtője, Wes Craven ezúttal is a tőle megszokott eszközökkel forgatja fel a filmbéli békés kisváros életét. A főszereplő Sidney élete már önmagában sem irigylésre méltó: édesanyja egy éve gyilkosság áldozata lett, apja pedig mindig üzleti úton van. Mi sem hiányzik neki kevésbé, mint egy zseniális sorozatgyilkos, aki rémálommá változtatja a városka mindennapjait. Sidney-n áll, hogy barátaival meg tudja-e fékezni a gyilkost. Tiszta játszma MARKÍZA, 21.25. Amerikai akciófilm. Max Kirkpatrick kiváló rendőr, aki szívügyének tekinti a csinos ügyvédnő, Kate McQuean védelmezé- sét az őt üldöző, tántoríthatatlan KGB csapattól. Izgalmas hajtóvadászatnak lehetünk szemtanúi, ahol a KGB a legmodernebb eszközeit veti be Kate megtalálására, és az akciódús jelenetek során nem kevés ház, autó és hajó esik robbanás áldozatául... Főszerepben William Baldwin (Max Kilpatric) és Cindy Crawford (Kate McQuean). RÁDIÓ ______________________________PÁTRIA _____________________________ (A Szlovák Rádió Magyar Főszerkesztőségének műsora a 927-es és a 1017 KHz-en, valamint a 94,6 Mhz-en): 7.00 Hétről hétre, publicisztikai magazin. Közben: 8.00 Hírek 9.00 Hírek 10.00 Hírek 11.00 Hírek 12.00 Hírek 12.10 Nótacsokor 13.00 Téka - irodalmi magazin 13.30 Aki tudja, írja meg! 14.00 Hírek 14.05 Slágerhullám, nemcsak fiataloknak 15.00 Jókai Mór: A kőszívű ember fiai. Rádiójáték 16.00 Hírek 16.05 Köszöntő 17.30-18.00 Napzárta _________A HÉTRŐL HÉTRE MAGAZIN TARTALMÁBÓL_________ PÁ TRIA rádió, 7.00. A műsor első órájában az április 5-ével kapcsolatos tudnivalók mellett elmondjuk, miről írtak a hazai és a külföldi lapokjés folytatjuk NATO-sorozamnkat. Nyolc óra után a hét fontosabb belpolitikai eseményeivel foglalkozunk. A következő órában kitekintünk a nagyvilágba. Az iraki háború eseményei mellett összefoglaljuk a külföld egyéb történéseit, majd gazdasági témák kerülnek terítékre. A műsor negyedik órája is érdekesnek ígérkezik. Folytatjuk az EU-tagállamok bemutatását és egy terjedelmes összeállításban azt boncolgatjuk, hogy az iraki háború mennyire osztotta, vagy oszthatja meg a világot. Megtudhatják azt is, hogyan hallatja hangját a világban és idehaza a háborút ellenzők egyre népesebb tábora. Műsorunk utolsó, ötödik órájában az állandó rovatokon kívül összeállítás hangzik el az Egészség Világnapja alkalmából a gyerekek egészséges életkömyezete megteremtésének fontosságáról. A műsor szerkesztője: Kamocsai Imre. ____________________________KOSSUTH____________________________ 8. 06 Kopogtató 8.53 Fúvóm az énekem... Budai Ilona műsora 9.05 Családi tükör 9.35 Kézjegy 10.05 Szombat délelőtt 12.02 Déli krónika 12.30 Éléskamra 13.04 Új Zenei Újság 13.40 Világstúdió 14.05 Oxigén. Ökológiai magazin 14.55 Műsorajánló 15.04 Irodalmi Újság. A Magyar Rádió irodalmi hetilapja 16.00 Tizenhat óra. Közéleti magazin 17.30 Népzenei portré 18.00 Esti krónika 18.20 Színház az egész vüág! 18.30 Szemle 19.05 Sportvilág 19.29 Az ötös lottó nyertes számai 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Ifjúsáv 20.04 Aranyemberek. Latinovits Zoltán színművész 20.35 Vüágostól Világosig. Rádiószínház, 12.21.07 Az MR hangjátékpályázata, 2002 22.00 Késő esti krónika 22.20 Világvevő 23.04 Saját hangja, vigye haza... ______________________________PETŐFI _____________________________ 7.1 7 Öszikék 8.45 Sportreggel 9.05 Komolytalan 10.00 Parti 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.15 Szív küldi... sok nyelven 13.45 Európa pont 14.00 Szív küldi... 15.10 Kávé, tea, rádió 16.30 Diákcsemege 17.05 Sportkoktél zenével 21.04 Európa kulturális sugárút 22.00 Kulissza 23.15 Az eMeRTon Big Band 1990-es koncertje 0.00-3.54 Éjfél után... Radnóti Lászlóval Neve Campbell (Sidney „Sid" Prescott) Főszerepben: Tom Hanks TV-MÜSOROK mtv tv2 RTL KLUB MARKÍZA 5.50-9.00 Nap kelte 9.00 SMS 9.05 Rosszcsont kalandjai. Auszt. filmsor. 9.30 SMS. Játék 9.35 Süsü varázs! 10.00 SMS 10.05 Bocsoda 10.25 SMS. Hírek gyerekeknek 10.30 Akarsz beszélgetni? 10.55 SMS 11.05 Bravo TV 12.00 Déli harangszó 12.01 Hírek, időjárás-jelentés 12.10 Heti mozaik 13.05 Útrava- ló 13.20 Népzenei magazin 13.50 Fogadóóra 14.25 Gaia 14.55 Poli- Tour 15.25 Századunk, 167. 16.00 6.00 Gyökereink 6.15 tv2-matiné 8.15 Fox Kids: Hogyisvanez család, Gógyi felügyelő, Rossz kutya, Kullancs, Diabolik 10.05 A magyar szupersztárok 10.35 Bébilesen. Am. vígjátéksor., 35.11.05 Vad világ. Angol természetfilm 12.05 Totalcar 12.35 Xena. Am. fantasy filmsor., 92.13.35 Játszd újra az életed. Am. filmsor., 17.14.30 Lucky Luke. Olasz kalandfilmvígjáték-sor., 8. 15.30 Dawson és a haverok. Am. sor., 31. 6.00 Ünnepnaptár 6.30 Disney-rajz- film 7.00 Kölyökklub 9.35 Disney- rajzfilmek 10.30 Ámor nyila. Am. vígjátéksor., 3. 11.20 Csak egy szavadba kerül! 11.30 Ötletház 2003. Szórakoztató magazin 11.55 Csak egy szavadba kerül! 12.00 Híradó 12.15 XXI. század 12.40 Mr. Bean. Angol-magyar rajzfilmsor. 12.55 AutóMánia 13.30 Extralarge. 01. ak- cióvígjáték-sor. 15.10 Egyik kopó, másik zsaru. Am. akcióvígjáték-sor. 16.00 Androméda. Amerikai sci- fi tévéfilmsorozat, 12. 16.50 Nyaraló gyilkosok. Angol bűnügyi tévéfilm 18.00 16.30 Csillagkapu. Amerikai sci- fi-akciósorozat, 27. 17.30 Rex felügyelő. Német-osztrák krimisorozat, 87. 16.05 Limonádé. Magyar vígjátéksorozat, 41-42. 16.40 Tigrisszív. Amerikai kalandfilm 18.35 Luxor-show Magyarország legújabb szerencsejátéka 19.30 Híradó este 19.50 Sporthírek 20.00 18.30 Tények 19.00 Magellán. Tudományos utazás a Föld körül 19.30 Big Brother - A döntés 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.55 Való Világ. A magyar valóságshow 19.25 IQ - Az ország tesztje Kvízshow 7.00 Kakaó. Rajzfilmsorozatok gyerekeknek 9.30 Az X rejtekhely. Amerikai film 11.10 HITBOX. Slágerlista 11.40 Kardok királynője. Kanadai-spanyol-brit kalanfilmso- rozat, 22/3. 12.40 Föld. Külföldi érdekességek 13.00 Sportmagazin 14.00 Videoklipverseny 15.00 Azok a vad hetvenes évek... IV. Amerikai sorozat, 27/11. 15.30 Az elveszett világ. Amerikai-kanadai kalandfilm 17.05 A kis árulkodó Szórakoztató műsor 17.30 Utazási magazin 18.00 Melrose Place V. Amerikai filmsorozat, 34/18. 18.55 Időjárás-jelentés 19.00 Híradó, sport 19.30 Jozo Procko műsora 20.05 Dili buli 21.00 Ryan közlegény megmentése Amerikai háborús kalandfilm 23.45 Híradó este, időjárásjelentés 23.55 Tűsarok. Sp.-francia film ____________STV 1____________ 7.1 5 CT-híradó 7.40 Élő körkép 8.10 Flipper és Lopaka. Anim. sor., 25. 8.35 Csillagocska 8.55 Égből pottyant. Szí. sorozat, 13/1. 9.20 Szórakoztató sportvetélkedő gyerekeknek 10.10 Marcelino. Anim. sor., 26/25. 10.35 A kis póni. Kan. ifj. sor., 44/38. 11.00 Megabyte. Számítógépes játék 11.30 Vad angyal. Arg. sor., 270/1349. 12.15 A betolakodó. Mex. sor., 135/118. 13.00 Ötletmagazin 13.30 Horgászmagazin 14.00 Európa természeti csodái. Amerikai természetfilm-sorozat 15.00 18 évesen 15.30 Kis delfinek. Görög film 17.05 Igaz történetek 17.30 Televikend. 'Iürisztikai magazin 18.00 A kikötő fényei. Brit filmsor., 15. 18.50 Esti mese 19.00 Gasztronómiai magazin 19.15 Kenő 10 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Promülle. Szórakoztató műsor 20.45 Zenés szórakoztató műsor 22.00 Szex és a város. Am. sorozat, 51. 22.30 Éjszakai koktél 22.35 Felügyelők. Amerikai film, 2/2. ______________STV 2______________ 9. 05 Élő körkép 9.30 Hétvégi műsorajánlat 9.35 Üdvözöljük Spanyolországban Spanyolnyelv-lecke 9.50 Crossroads Café Angolnyelv-lecke 9.40 Németország története. Bamberg Dokumentumsorozat 10.15 Tesztmagazin 10.30 Fonendoszkóp 11.20 Európai szívében 11.30 Gospelzenei magazin 12.00 Gombocska. Gyermekműsor 12.30 Extrémsportok 13.00 N-mester felfedezései 13.50 Talk-show gyerekeknek 14.00 Slágerparádé 14.30 Orkán. Szórakoztató műsor 15.15 Rejtett kamera 15.40 Számítógépes magazin 15.55 Galéria - dizájn 16.00 Tv-ingatlanok 16.45 Emlékezés Elena Galanovára 17.30 A böjt 18.00 A vallon örökség 18.55 Bruce Springsteen. Zenés dokumentumfilm 19.30 Híradó, időjárás-jelentés 20.00 Clavijo. Szí. tévéjáték 21.10 A horizonton túl 21.40 Sportmagazin 22.10 Art spectrum - Az orosz mozi 23.00 Híradó 23.15 CT-híradó ___________m2___________ 6. 00-9.00 Nap-kelte 9.05 Roma Magazin 9.30 Nemzetiségi magazinok 11.45 Nekem ne lenne hazám? Szabados Tamás honismereti sorozata Római fürdő 12.00 Déli harangszó 12.00 Rondó. Kisebbségi magazin 12.30 Együtt. Velünk élő kisebbségek 13.00 ÉVA. Női magazin 13.30 Avadóc. Kanadai tévéfilmsor., 11. 14.25 Gyerekeknek 15.25 Nap nyugta 17.55 Telesport: FTC-Videoton Borsodi Liga labdarúgó-mérkőzés 22.00 Sikoly. Am. horrorfilm 0.15 Tea. Magyar vígjátéksorozat, 22. 1.45 Túszfészek. Francia-svájci- spanyol film 3.25 Amerikai gladiátorok. Amerikai sorozat 4.30 Vers éjfél Után 20.05 Híradó este 20.25 Sporthírek, időjárás-jelentés 20.35 Telesport-Asztalitenisz EB Ösz- szefoglaló 21.10 Ez történt. 1993 hónapról hónapra. Március 22.00 Dvoíák est a Zeneakadémián 23.40 Tüdósklub ÉJSZAKAIVÁLASZTÉK DUNA TELEVÍZIÓ 5.30 Indul a nap 6.55 Hírek 7.00 Mizújs, Cimbora? 7.30 Bárányfelhő 7.40 Tücsök és a hangya-La Fontaine Magyar rajzfilm 7.50 Barika és Vadmalac másodszor 7.55 kiCSODA a miCSODA 8.25 Zénó: Zénó locsol 8.30 Rosszcsont Ralph 8.45 Pili és Poli: A mezei pocok 8.50 Pumukli kalandjai. Magyar-német animációs filmsorozat 9.15 Északi madarak. Finn filmetűd 9.20 Barika és Vadmalac máma utolszor (bábanimádó) 3’ 9.25 Hej, hej, helyes beszéd! 9.35 klub.dunatv.hu. Magazinműsor az infbrmádós társadalomról 10.05 A földönkívüli lány. Ausztrál kalandfilm 10.30 Oggy és a bogarak: Forró délután 10.40 Diákcsemege 11.10 Könnyűzenei műsor 11.40 Hungarorama 11.50 Híradó 12.00 Déli harangszó, műsorismertetés 12.10 Isten kezében. Vallási magazin 12.40 Apáról fiúra 13.10 Mindentudás Egyeteme 14.20 Lyukasóra 15.00 Navigátor 15.30 Magyar gyárak a millennium korában. Magyar sorozat 15.55 Magyarország kmcsei-Várak: Sümeg 16.00 Madárportrék. Ausztrál ismeret- terjesztő film 16.30 Equator Klub. Világjárók és kalandvágyók magazinja 17.00 Csengetett Mylord? Angol tévéfilmsorozat 17.55 Műsorismertetés 18.00 Híradó, sport 18.30 Az én Európám 18.40 Az erdélyi szász kultúra nyomában. Magyar ismeretterjesztő sor. 19.10 Mese 19.20 A vüágörökség kincsei. Német is- meretteijesztő filmsorozat 19.35 Magyar Éurópa 20.05 Mi kell a jó martinibe? Olasz játékfilm 21.45 Híradó, sport 22.10 Édes szabadság. Am. vígjáték 0.30 Himnusz, műsorismertetés _____________JOJ_____________ 7.0 0 Körzeti magazinok 7.30 Az élet csillaga. Mesefilm 8.25 Mi, iskolakötelesek. Cseh sor., 10. 9.35 A csúnya Betty. Kol. sor., 61. 10.20 Do-re-mi. Szórakoztató műsor 11.15 Fiorella. Perui filmsorozat, 131. 12.05 Bajnokok Ligája-magazin 13.00 Morse felügyelő I. Brit krimisor., 31. 14.50 T. J. Hooker. Am. sorozat, 90/42. 15.45 Aki túléli II. Am. vetélkedősor., 9. 16.35 4x Agatha Christievel: Halál a Níluson. Brit krimi 19.00 Raymondot mindenki szereti IV. Amerikai vígjátéksorozat, 19. 19.30 Híradó 22.45 Forma-1: Brazil Nagydíj Az időmérő edzés közvetítése Interlagosból 0.15 Híradó - késő esti kiadás 0.25 Sportklub 0.30 Antenna 0.55 A dicsőséges XX. Század Am. dokumentumfilm-sor. 20.00 Danielle Steel: Váratlan szerelem Amerikai romantikus film 21.40 Bumm! Rendkívüli emberek magánélete 22.15 Madonna: Az elveszített ártatlanság. Amerikai önéletrajzi dráma 23.50 Pihécske. Erotikus magazin 0.35 A vágy tárgya. Am. erotikus film _______________CT_1 _______________ 7.20 Szez ám, tárulj! 7.50 Lolka és Bolka. Anim. sor., 58/14. 8.00 Mézga család. Magy. sor., 13/1. 8.35 Tsatsiki, a mama és a rendőr Svéd film 10.10 A szellemek urai. Francia dokumentumsorozat, 13/13. 10.40 Egy hét a régiókban 11.05 A vidék 11.25 Zenés szórakoztató műsor 12.05 Az uszodában MUos Horanskyval 12.30 Az elmúlt hét eseményei 13.15 Az utolsó édenkertek, 10/10. 14.10 Film a filmről: Pupendo 14.55 Tökéletes csemete. Amerikai film 16.10 Bűvölet III. Olasz filmsor., 52/35. 17.15 Mit tehetek önmagamért, avagy hogyan éljünk 17.25 Bor-korzó, 15/11. 17.55 Időjárás-jelentés 18.00 Hírek 18.05 A cseh humor antológiája 18.45 Az öreg bohóc bölcsessége 19.00 Esti mese 19.15 Híradó 19.40 Időjárás-jelentés 19.45 Sporthírek 20.00 Az igazság órája. Szórakoztató műsor 21.05 Fejjel a falnak. Am. filmvígjáték 23.20 Hűek, sporthírek 23.35 Megőrülök érted VI. Am. sor., 13. _______________tTJ_______________ 7.55 Panoráma 9.00 Spanyolnyelv-lecke, 65/29. 9.10 Frandanyelv-lecke, 9/3. 9.25 Angolnyelv-lecke, 13/2. 10.00 Halláskárosodottak tévéklubja 10.30 Szalon 11.05 A tanító. Francia sorozat, 9/5. 12.45 Sirály. Cseh tévéfilm, ff. 14.45 Ray Barretto, a dobos 15.45 A vüág sportolói 16.45 Jégkorong Extraliga-mérkőzés 19.30 Euronews 20.00 Ünnepi koncert Csehország EU- csatlakozása alkalmából 22.00 Pilzeni buborékok 22.05 Ludvík Vaculík illusztrált tárcái: Szavak 22.15 Filmopolis 23.15 Éjszaka az Angyallal 0.45 Nagy éji zene __________HALLMARK__________ 6. 00 Braxton. Francia kalandfilm 7.45 Barátok - Haverok. Am. komédia 9.30 Kémek, fejesek.... Am. paródia 11.15 Tütott szerelem. Am. dráma 12.30 Braxton. Francia kalandfilm 13.45 McLeod lányai. Auszt. filmsorozat 14.45 Kémek, fejesek.... Am. paródia 16.30 Tütott szerelem. Am. dráma 18.00 Despota. Kanadai dráma 20.00 Nero Wolfe nyomozó. Am. krimi 22.00 Jog és rend. Am. krimisorozat 23.45 Despota. Kanadai dráma 1.45 Nero Wolfe nyomozó. Amerikai krimi, 2/1-2. _______________NOVA_______________ 7.1 5 Taz-mania III. Am. anim. sor., 26. 7.45 Action Man. Am. anim. sorozat, 4. 20.00 Névnap. Jozef Läufer szórakoztató műsora 21.25 Tiszta játszma. Amerikai akciófilm 23.20 Sikoly 3. Amerikai horror 1.25 Becézés. Erotikus magazin 1.55 Erotikus történetek L, 33/2. 8.10 A Gilmore lányok II. Am. sor., 16. 9.05 Ász. Slágerlista 10.10 Stefanie VII Német sor., 49/47. 11.05 Matlock IX. Amerikai sorozat, 6. 12.00 Hívják az igazgatót 12.30 Az utánzat. Cseh krimi, ff. 13.55 Szórakoztató műsör 14.15 Chmel Blsany-Sparta Praha Gambrinus liga futball-mérkőzés 16.30 Hihetetlen történetek. Amerikai sci-fi-sorozat 17.00 Sinan Toprak. Ném. krimisor., 15. 17.50 Időjárás-jelentés 18.00 Mindenki legyen pizsamában! Cseh vígjáték 19.30 Híradó, sporthírek, időjárás 20.00 A hazafi. Amerikai-német történelmi fűm 23.05 Pihécske. Erotikus show 23.45 Intersection-Vágyak vonzásában. Amerikai romantikus dráma _______________HBO_______________ 6. 00 Bagger Vance legendája. Am. film 8.10 102 kiskutya. Amerikai film 9.55 A csodabogár. Amerikai dráma 12.00 Mozi! Mozi! Mozi! 12.30 Bikini buli. Amerikai vígjáték 14.05 Kis mocsok. Amerikai vígjáték 15.40 Fedezd fel Forrestert! Am. film 17.55 Bagger Vance legendája. Am. film 20.00 A leskelődő. Amerikai film 21.35 Kamera előtt 65. Dók. film 22.00 Bokszkirály. Amerikai film 23.40 Nyugodj békében II. Am. film 0.40 Falcone. Amerikai film 2.30 Tesók. Amerikai vígjáték • 4.15 Gyilkos társ. Ausztrál krimi _____________ORF 1______________ 12.10 Drew Carey-show 12.35 Felicity 13.20 Az új Áddams Famüy 13.40 Az ikrek Malibuból 14.05 Spinédzserek 14.30 Aréna 16.05 Smalvüle 16.50 Játék az utcán 17.20 Tenisz Davis kupa 18.00 Labdarúgás 18.45 Forma-1 20.15 A küencedik kapu. Am. film 22.25 Feltámadás. Am. thriller 0.10 Halálos barátság. Am. thriller ______________PRO 7 _____________ 12 .50 Spinédzserek 13.20 Kerge város 13.50 DharmaésGreg 14.20 Jó barátok 14.50 WU1 és Grace 15.20 Dawson és a haverok 16.05 Bűbájos boszorkák 17.05 Malcolm 17.30 A Simpson család 18.00 Családi élet 18.30 Tévéparódiák 20.15 Nászok ásza. Am. thriller 22.15 Peacemaker. Am. akciófilm 0.35 Határon. Am. thriUer __________EUROSPORT _________ 9. 00 Labdarúgás 10.30 Szuper racing-hétvége 12.30 Asztalitenisz-Eb 15.00 Műugró Ek 17.45 Sporthírek 18.00 Asztalitenisz-Eb 18.30 Szuper racing-hétvége 19.00 Asztalitenisz-Eb 20.30 Sporthíradó 21.00 Extrémsportok 22.00 Csúszókorong-vb 23.45 Sporthírek