Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
2003-03-06 / 54. szám, csütörtök
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 6. KOMMENTÁR Nem elég egy Pozsony SIDÓ H. ZOLTÁN Az Európai Unió rendszeresen értékeli az egyes tagállamai és a szervezethez csatlakozni kívánó országok régióinak fejlettségét. A legutóbbi rangsor szerint London áll az élen, ahol a gazdaság teljesítőképessége az uniós áüag 241 százalékán mozog. Talán mondani sem kell, hogy a legelőkelőbb helyeken a 2004-ben és a későbbiek során belépők egyetlen régiója sem található. Az viszont már lehangoló, hogy az egy tucatnyi csatlakozni szándékozó állam 56 régiója közül 52, vagyis a döntő többség az uniós átlag 75 százaléka alatt található, ami azt jelenti, a brüsszeli szabályok szerint támogatásra jogosult. Ezek alól csupán Prága, Pozsony, Budapest vonzáskörzete és Ciprus a kivétel. Ha leszűkítjük a kört Szlovákiára, akkor kiderül, a főváros gyakorlatilag már napjainkban is az uniós átlag szintjén produkál, ami hízelgő, viszont az összes többi megye messze leszakad. Kelet-Szlovákia például az unió legfejletlenebb körzetének számító, még Pozsonytól is látványosan elmaradó görög Iperiosz alatt teljesít. Az országunkon belüli hiheteden különbség még a leghatékonyabb régiófejlesztési támogatások, uniós források intenzív bevonása dacára sem küzdhető le egyhamar. Sőt, szinte biztosan állítható, ez az egyensúlyzavar tartósnak ígérkezik. Mégis, van némi kitörési esély, amelyhez a jó tervezetek, kellő indulótőke mellett kiépített infrastruktúra is nélkülözhetetlen. Talán ezért lángolt fel az utóbbi időben ismét a vita az autópálya-program vonalvezetése körül. A jelenleg megvalósuló koncepció teljes egészében elkerüli Dél-Szlovákiát, ami tovább súlyosbítja a határ menti körzetek helyzetét. Például Pozsonytól Nagyszombatig már vezet autópálya, így részben ennek is köszönhetően ott épül meg a francia Peu- geot-Citroén autógyár, amely a későbbiek során a térségben további beruházásokat geijeszt. Napjainkban úgy tűnik, hogy Pozsony és az autópálya közelsége jelenti a sikert a felemelkedésre. A főváros kisugárzó hatása örvendetes, középtávon azt kell elérni, hogy Pozsony mellett az állam és a helyi önkormányzatok együttműködése révén még további egy-két térségfelemelő gócpont alakuljon ki. JEGYZET Dráguló miértek SZÁZ LDIKÓ „Itt a biciklim, másszon fel rá!” Ekképpen reagált egy község polgármestere, amikor kértem, hadd nézzem már meg a falu legújabb nevezetességét. Máig emlékszem, ahogy ringott, halk csengetéseket hallatva alattam a kerékpár, miközben körmeimet a vastag kőfalba vájva megpróbáltam lefotózni a lencsén keresztül ugyancsak imbolygó kopjafát. A község atyja és a telek tulajdonosa azonban nem táplált éppen baráti érzéseket egymás iránt. Más szóval, pórul is járhattam volna, ha a polgármesterre hivatkozva kopogtatok a portán. Nem sejtettem még, hogy az információszerzésnek ez a könnyebbik módja volt. „Szeretne interjút a nemrég plasztikázott művésszel?” Hívott fel egy búgó női hang, majd ugyancsak bájo- logva megmondta az összeget, amennyiért beenged a kulisszák mögé. A „most kapcsolja ki a magnót”, „nem nyüatkozom”, „nevem elhallgatását kérem” diszkrét kérései mellett a legtöbbször azzal szokták elhárítani a válaszadást, hogy nem kértem néhány héttel ezelőtt írásos beleegyezést az igazgatóságon. Hiába is kértem volna, szlovák nyelvű jóváhagyás nélkül úgysemjelenhet meg a háromsoros hír arról, betörte-e valaki a fejét verekedés közben óévbúcsúztatókor a főtéren. S hogy ne legyen a szlovákiai magyar, a nap nagy részében egyébként is szlovák nyilatkozatokat fordító újságíró dolga egyszerű, manapság a miértekért nagyobb árat is kell fizetni. Amikor megkérdezem, hogy egy helyi szervezet élén történt-e őrségváltás, azt a választ kapom: „Igen, ám a helyzet nem egyértelmű, ezért inkább derítse ki!”. Másutt azt szeretném tudni, miért nem hagyták jóvá az egyik iskola magyar tagozatának a különválását, de ismét ezt hallom: „Járjon utána!” Nem az eset hallgatag elszenvedői kérik ezt, hanem azok, akik látták, olvasták és tapintották, sőt mi több, időben tovább kellett volna hogy adják a szükséges dokumentációt. Audiatur et altera pars, hallgattassák meg a másik fél is - vallja magáénak az újságírói etikát tisztelő kollégák erényesebb- je. Tényfeltáró anyagok esetében az érintett felek nagyon meg tudják ezt követelni! Ámde hovatovább, annál nehezebb egyenes és tisztességes választ kapni kérdéseinkre. Ügy tűnik, minél kevesebb lesz a válasz, annál nagyobb árat kell érte fizetnünk. Itt az ideje, hogy toliforgatás helyett Petrocellitől, esetleg Co- lumbótól vagy Kojaktól vegyünk magánórákat. FIGYELŐ TIME Az al-Kaida harmadik emberének, Hálid Sejk Mohamednek, a terrorhálózat műveleti tervezőjének múlt szombati letartóztatásával amerikai és pakisztáni tisztségviselők szerint Oszama bin Laden elfogása sem várat már soká magára, miután lefoglalt, kézzel írott levelei utalnak tartózkodási helyére - értesült az amerikai hetilap. A titkosszolgálatokjoggal reménykednek abban, hogy Hálid Sejk Mohamed elfogása kiugraszthatja Oszama bin Laden terroristavezért eddigi rejtekhelyéről. Azóta, hogy 2001 decemberében megmenekült a Tora Bo- ra-i hegyi erődítmény amerikai támogatással indított ostromából, most először nyert megerősítést, hogy még mindig él és feltehetően „valahol Pakisztán északi részén” bujkál - amit Iszlámábád régóta ódzkodik bevallani. Egy pakisztáni hírszerző tiszt Pesavar- ban az amerikai hetilapnak ezt nyilatkozta: „Véleményünk szerint Oszama bin Laden meg fogja változtatni rejtekhelyét Mohamed elfogása után, és ha ezt megteszi, jó esélyünk lesz arra, hogy elkapjuk.” A gyanú, hogy bin Laden Pakisztánban rejtőzik, azóta szilárdult meg, hogy a pakisztáni titkosszolgálatok a napokban elfogták az al-Kaida vezérének több kézzel írott levelét, és tartalmukat megosztották a Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA). A Time hírforrásai szerint bin Laden Pakisztán északi törzsi területén tűnhetett el, átkelve az Afganisztánnal határos hegyvidéken, esetleg a pakisztáni fővárosban, Iszlámábádban vagy a 20 mérföldre fekvő Ravalpindiben - Mohamed letartóztatásának helyén - bujkál, a pakisztáni fegyveres erők és a kormány orra előtt. A Time pakisztáni hírszerzési forrásból úgy értesült, hogy bin Laden négy feleségének és több mint egy tucat gyerekének alighanem Iránban adtak menedéket a megszállottan Amerika-ellenes forradalmi gárdisták. mm TALLÓZÓ HOSPODÁRSKE NOVINY Az államnak 140 millió koronájába kerül a vegyvédelmi egység Kuvait- ba szállítása, s nem biztos, hogy az összeget az USA kifizeti. A Volga- Dnyeper nevű orosz magánvállalat AN-124-esei nem csupán a szlovákiai katonák szállítása folyamán okoztak gondot. A cseh kontingensnek is tizenhat órát kellett várakoznia felszállás előtt, valószínűleg a gép hibája miatt. Ha azt hisszük, hogy csak a régió országai küzdenek ilyen gondokkal, tévedünk, hiszen a nyugateurópai államoknak sincs elegendő légi szállítóeszközük, így nagyobb akciók során ők is orosz, illetve ukrán teherszállítók szolgáltatásait veszik igénybe. Megfelelő mennyiségű géppel csak az amerikaiak, a britek és a kanadaiak rendelkeznek, de ez sem elég mindig, hiszen az amerikaiak a közelmúltban saját kereskedelmi cégeiktől béreltek gépeket. Komolyan elgondolkodtató az a tény, hogy krízishelyzet esetén nem biztos, hogy akad olyan vállalat, amely kimenekítené a kisebb országok csapatait a háborúval sújtott országból. Nem kétséges, hogy az Egyesült Államok megnyeri az Irak elleni háborút, azonban utána meg kell nyernie a békét is Háromlépcsős washingtoni terv Noha még viszonylag intenzív diplomáciai birkózás folyik a nagyhatalmak és a térségbeli országok részvételével, az Irak elleni katonai akció már gyakorlatilag biztosra vehető. A legjobb bizonyíték erre a térségbe vezényelt amerikai haderők létszáma, amely még jelenleg is növekszik. ONDREJCSÁK RÓBERT Ezzel kapcsolatban Henry Kissinger válaszolt nagyon találóan egy kérdésre, amely a háború valószínűségét firtatta, mégpedig, hogy az Egyesült Államok nem azért vezényelt át már 200 ezer embert a térségbe, hogy aztán akció nélkül visszavezényelje őket. Ha figyelembe vesszük az ekkora erőátcsoportosítás költségeit, valamint a pszichológiai és politikai tényezőket, nagyon valószínű az Irak elleni támadás. A hadműveletek, amelyek nagyon intenzív légicsapás-sorozat- tal kezdődnek majd, valószínűleg néhány hétig fognak tartani. Fő céljuk nem az iraki hadsereg megsemmisítése lesz, hanem a jelenlegi iraki rendszer megdöntése. Ezért az amerikaiak számára a legfontosabb a főváros, Bagdad bevétele lesz. Valószínűleg az USA külön figyelmet fog fordítani a nyugat-iraki területekre, amelyekről rakétákkal csapás mérhető Izraelre, mint az már az első Irak elleni háborúban megtörtént. Ezért az esetleg odatelepített iraki rakéták kilövőállásait majd megpróbálják különleges egységek hadműveleteivel kiiktatni. A műveletek sikeres befejezését követően azonban korántsem lesz megoldva Irak problémája. Felmerül a kérdés: mi is legyen az országgal Szaddám Húszéin rendszerének megdöntése után? Az Egyesült Államok valószínűleg egy háromlépcsős terv segítségével próbálja majd kezelni a problémát. A legelső időszakban egy USA vezette katonai kormányzás felállítása valószínű, majd azt követően valamiféle átmeneti kabinet létrehozása, amely az amerikai katonai és egy polgári autoritás körül összpontosulna. Ezeket követné a harmadik szakasz, amely lényegében a hatalom átadása lenne egy Nyugat-barát kormánynak. A terv első szakaszát, tehát az amerikai katonai kormányzást minden valószínűség szerint a második világháború utáni amerikai tapasztalatok inspirálták. Akkor az amerikaiak hasonló rendszert vezettek be MacArthur tábornok vezetésével Japánban, sőt a tábornok mint a katonai kormányzás vezetője szinte szó szerint ráerőltette a demokráciát a felkelő nap országára, és hasonlóképpen csaknem lediktálta a demokratikus elveken nyugvó japán alkotmányt. Egy ennyire radikális beavatkozás azonban minden bizonnyal ellenszenvet váltana ki az egész arab világban, de ettől függetlenül nagyon fontos lesz a második világháború utáni Németországban végbement „denacifikáció- hoz” hasonló folyamat. Ennek a szakasznak a legfontosabb célja a stabilitás megteremtése és a fellelt tömegpusztító fegyverek megsemmisítése. Nagyon fontos eleme lesz az erős katonai jelenlét, amely ebben a szakaszban még fontos szerepet játszik a kormányzás támogatásában. A második szakasz 6-18 hónap elteltével következhet. Az amerikai katonai jelenlét lényegesen -csökkenni fog és fokozatosan nyer teret a (valószínűleg) nemzetközi polgári kormányzás. Irak ebben a szakaszban válhat hasonló nemzetközi protektorátussá, mint jelenleg Koszovó, ahol ugyan elég jelentős a nemzetközi katonai jelenlét is, azonban fokozatosan csökken, és a tartomány irányítása gyakorlatilag az ENSZ által megszervezett nemzetközi polgári „kormányzat” kezében van. Ezzel kapcsolatban újabb feszültséget okozhat, hogy ki legyen a nemzetközi polgári kormányzat vezetője. Az USA természetesen amerikait preferál, de az ENSZ-ben sokan egy Európai Unió •által jelölendő személyiséget támogatnának az amerikai befolyás bizonyos fokú kiegyensúlyozása érdekében. Ezenkívül a világszervezetben elhangzottak olyan hangok, amelyek egy iszlám országból származó egyéniséget támogatnának. A terv harmadik fázisa, tehát a hatalom átadása egy Nyugat-barát iraki kormánynak, egyelőre még a legkevésbé kidolgozott. Az egyik legnagyobb problémát az Irakon belüli A síitákat eléggé intenzíven támogatja a szomszédos Irán. belső egyensúly megteremtése okozza a főbb vallási és etnikai csoportok között. Mint ismeretes, jelenleg az országban az iszlám szunnita ágához tartozók tartják kezükben a hatalmat, noha kevesebben vannak, mint az Irak déli részén élő síiták. Rajtuk kívül még komoly hatalmi tényezőt alkotnak az északon és északkeleten élő kurdok, akik az elmúlt tíz évben gyakorlatilag majdnem függetlenek voltak a központi bagdadi kormányzattól (természetesen formálisan semmiképpen). Feltétlenül figyelembe kell még venni azt a tényt, hogy a síitákat eléggé intenzíven támogatja a szomszédos Irán (segítséget nyújt a síita hadsereg kiképzéséhez, hogy az képes legyen magához ragadni a hatalmat az ország déli részén). A kulcs tehát végső soron az ország területi egységének biztosítása lesz. Ezenkívül Iraknak szinte minden szomszédjával vannak kisebb-na- gyobb problémái. Ezek fényében tehát nagyon fontos, hogy az Egyesült Államok politikája sikeres legyen a háborút követően is. Az, hogy az USA megnyeri a háborút, nem igazán kétséges. Azonban, hogy közhellyel éljünk, meg kell nyernie a békét is. Most foglaljuk össze a háború utáni Irak legnagyobb feladatait. Nagyon fontos a stabilitás körülményeinek és a jog presztízsének megteremtése. A katonai egységeknek is flexibilisen kell váltaniuk, a harci feladatok végrehajtásáról át kell orientálódniuk békefenntartásra. Ezenkívül jelentős kérdés az iraki hadsereg és más fegyveres erők demobilizálása, különösen ami a köztársasági hadsereget és a titkosszolgálatokat illeti. A következő fontos feladat a tömegpusztító fegyverek likvidásása, csakúgy, mint a célba juttató rendszerek és egyéb rakéták megsemmisítése. Ezen a ponton problémát okozhat a tömegpusztító fegyverek helyzetének meghatározása, különös tekintettel álcázásukra, elrejtésükre. A nemzetközi kormányzás és az Egyesült Államok tekintélyének szempontjából kulcsfontosságú a háborús bűnösök és az emberiség elleni bűnöket elkövetők bíróság elé állítása és jogszerű megbüntetése. Továbbá Irak területi épségének megőrzése érdekében szükség lehet katonai egységek telepítésére a potenciális feszültséggócokba, így Moszulba, Kirkukba és Kerbelá- ba. Végül pedig nem kevésbé fontos, hogy biztosítsák a lakosság élelmiszer-ellátását és az alapvető szolgáltatásokat. Ezeknek a feladatoknak a sikeres végrehajtása szavatolhatja, hogy valóra válnak azok a remények, amelyek szerint Irak stabil, mérsékelt, Nyugat-barát, a térség stabilitását nem aláásó, hanem megszilárdító tényező lesz a Közel-Keleten. LEVÉLBONTÁS Mégis, kinek az embere? A magas munkanélküliséggel sújtott térségben a tavalyi helyhatósági választásokon közel kétszáz, pártoktól függő és független jelölt szállt ringbe a polgármesteri székért. Köztük jócskán olyanok is, akik az esély csekély jele nélkül, amolyan „próba - szerencse” alapon indultak. Végül is az aspiránsok kétharmada óhatatlanul a „kiszavazás” sorsára jutott. így járt annak a kis falunak a megméretésen alulmaradt polgár- mestere is, aki néhány nappal az önkormányzati választások után felkereste a járási hivatalban a választások koordinálásával megbízott szakelőadót, s elpanaszolta, hogy a falu népe elégedetlen az új polgármesterrel, meg kellene ismételni a választásokat. A hivatalnok, akitől hallottam annak idején ezt a kis történetet, elképedve hallgatta a leszerepelt polgármester gyermeteg ötletét, és azt gondolta magában, megokosodtak az emberek az illető falujában, ha nem őt választották újra a község élére. Bizonyára minden településen akadtak emberek, akik csalódással, míg mások leplezetlen örömmel vették tudomásul a helyhatósági voksolás végeredményét. A minap módomban állt egy faluban olyan atyafiak táraságába kerülni, akik agyba-főbe dicsérték a velük po- harazgató polgármesterüket, többször is elismételve, hogy a polgármester úr az ő emberük. Mármint egy bizonyos csoporté, legalábbis a hangsúlyozásból erre következtettem. Némileg meglepődtem, hogy az egekig magasztalt faluvezető egy szóval sem tiltakozott a hízelgő megállapítás ellen, holott, tudomásom szerint, független jelöltként kapott újból bizalmat. Annyit azért lehűtésükre elmondhatott volna, hogy ő azoknak is a polgármestere, akik történetesen nem voksoltak rá. Meg aztán, ismerve a társaság egyik-másik tagját, el tudom képzelni, nem minden érdek nélkül vonták feje fölé a képzeletbeli dicsfényt. Nehogy egyszer azon kapja majd magát a polgármester, hogy már nem is annyira független, mint azt gondolja. Természetesen nem arról van szó, hogy egy polgármesternek ne legyenek bizalmas emberei, akik segítségére vannak hasznos ötletekkel, tanácsokkal, hogy lehetőleg mindenki megelégedésére végezhesse munkáját. Ehhez viszont érdemes lenne megfontolni annak az erdélyi polgármesternek a kijelentését, aki egy rádiónyilatkozatban azt mondta, hogy ő a település első számú szolgájának tartja magát. S választóitól nem uralkodásra, hanem szolgálatra kapott felhatalmazást. Hogy legjobb tudása és képességei szerint szolgálja a település, a lakosság érdekeit. Úgy vélem, egy polgármesternek az a legnagyobb elismerés, ha a település minden lakosa elmondhatja róla, hogy ő a mi emberünk. Bodzsár Gyula Nagykürtös- Benő, ne sértegess! Ő nem a szeretőm, hanem a koalíciós partnerünk! (Lubomír Kotrha rajza)
