Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

2003-03-04 / 52. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 4. Sport Jégkorong ST Extraliga: a Slovan Bratislava és a HKm Zvolen két fölényes győzelem után nyugodtan várhatja a zsolnai és a poprádi visszavágókat Gólzáporokkal rajtolt a playoff yj. Karol Krizán, a Zvolen kapusa két mérkőzésen mindössze egy gólt kapott (TASR-felvétel) Pozsony. Az elmúlt hét végén két helyszínen elkezdődött a jégkorong ST Extraliga ráját­szása. Pozsonyban és Zó­lyomban is biztosan nyerte a playoff-negyeddöntő első két összecsapását a nagy es­élyes hazai csapat, s minden különösebb izgalom nélkül készülhet a zsolnai és a pop­rádi visszavágókra. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Július Supler, a körmérkőzés soro­zat legjobbjának, a Slovannak a ve­zetőedzője a hét végi találkozók előtt azt nyilatkozta, hogy ha mindkét mérkőzést megnyerik vé­dencei, elégedett lesz. Nos, ez sike­rült is. A szombati összecsapás (6:1) margójára csak annyit mon­dott: „Bemelegítésnek nem volt rossz az összecsapás...” Egy nappal később is biztosan győzött (8:4) a fővárosi gárda, azonban a meccs hajrájában feltűnően sokat köny- nyelműsködött. „Kár a bekapott gólokért, az utolsó harmadban so­kat hibáztunk. Zsolnán jobban oda kell majd figyelni az ellenfél gyors kontráira. Tulajdonképpen min­den a forgatókönyvünk szerint ala­kult, hiszen összesítésben 2:0-ra vezetünk” - értékelte a kékek telje­sítményét Július Supler. Érdekesség, hogy a zsolnaiak mindkét pozsonyi találkozón ve­zetést szereztek, szombaton már az első, vasárnap pedig az ötödik percben betaláltak. Ezután azon­ban egyik percről a másikra összeroppantak, s a továbbiakban már csak statisztáltak. Peter Mi­kula edző: „Sokkal nagyobb játé­kerőt képvisel a Slovan, nagy kár, hogy a vezető gólunk után alább­hagyott a lendületünk. Védelmi hibák miatt kaptunk olyan sok gólt. Jó lenne, ha visszatérnénk még a fővárosba, hogy ez valóra váljon, legalább egyszer le kell győznünk a favoritot...” Szombaton és vasárnap is meg­lepően sokan, egyaránt hétezren voltak kíváncsiak a pozsonyiakra az Ondrej Nepela Téli Stadionban (márciustól a hokimeccseken ST Arena a csarnok neve). Zólyomban viszont jóval keveseb­ben szurkoltak (szombaton két-, vasárnap pedig háromezren foglal­tak helyet a lelátókon) a kör- mérkőzéses sorozat hajrájában hullámvölgybe került együttesnek, amely a playoff-negyeddöntő rajt­A zsolnaiak mindkét pozsonyi találkozón ve­zetést szereztek. jáig rendezte sorait. Nem volt ne­héz dolga Ernest Bokros edző le­génységének, mert a poprádi gár­da szétesően, minden elképzelés nélkül hokizott, s csak egy harma­don át volt méltó ellenfél. A szom­bati első húsz perc (0:0) után meg­táltosodott a Zvolen, és tizenkét perc alatt „padlóra” küldte a Pop- radot. A 4:0-ás sikert követően vér­szemet kaptak a házigazdák, és va­sárnap - ugyancsak a második har­madban nyújtott remek játékuk­nak köszönhetően - 6:1-re elgázol­ták az észak-szlovákiaiakat. „Krizán kapus hibátlan teljesítményt nyújtott, s valamennyi sorunk hozta formáját. Még korai lenne a tovább­jutást ünnepelni. Mindent megte­szünk, hogy a poprádi összecsapá­sokkal véget éljen a sorozat, s az elő­döntő előtt tizenkét napot pihenhes­sünk” - mondta Ernest Bokros. Ján Sterbák, a Poprad mestere kije­lentette: fiatal csapata még nem rendelkezik kellő tapasztalatokkal, s védencei gyorsaságban is messze elmaradtak a házigazdáktól. Folytatás szerdán és csütörtökön Zsolnán, illetve Poprádon, az a csa­pat jut a legjobb négy közé, ame­lyik négyszer legyőzi ellenfelét. PLAYOFF-NEGYEDDÖNTŐ Tegnap újabb két párharccal folytatódott a jágkorong ST Extraliga negyeddöntője: Kosi- ce-Martin 4:2 (1:0, 3:1, 0:1), g.: L. Sabol (7.), Skovira (25.), Kroták (30.), Vantroba (36.), ill. Spirko (23.), Kotlárik (55.),. Az állás: 1:0. Trencín-Skalica 4:0 (2:0, 0:0, 2:0), g.: T. Melichárik (9.), Ku- kumberg (10., 55.), Zlocha (57.). Az állás 1:0. Ma ugyanebben a párosításban még egyszer találkoznak a csa­patok. (sr) Akik nem írják alá a doppingkódexet, nincs helyük az olimpián - állítja a NOB-elnök Válaszút előtt áll a sportvilág MTI-TUDÓSÍTÁS EREDAAÉNYEK - ESEMÉNYEK Koppenhága. A dán sportminiszter­nek a labdarúgókat és a kerékpáro­sokat elmarasztaló éles bírálatával kezdődött Koppenhágában a Nem­zetközi Doppingellenes Ügynökség szerdáig tartó vüágkonferenciája. Brian Mikkelsen azt kritizálta, hogy sem Joseph Blatter FIFA-elnök, sem Hein Verbruggen, a Nemzetközi Ke­A LOTO 9. játékhetének (vasárna­pi sorsolás) nyereményei - I. HÚ­ZÁS (1,10,15,44,46,49; pótszám 28), 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 5 nyertes á 48 053 korona; 4. díj: 551 nyertes á 629 korona; 5. díj: 12 242 nyertes á 87 korona. A holnapi sorsolásra átvitt, felhalmo­zott JACKPOT-nyeremény: 3 722 310 korona. II. HÚZÁS (19, 28, 36, 37, 41, 48; pótszám: 34), 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 12 nyertes á 20 022 korona; 4. díj: 559 nyertes á 620 korona; 5. díj: 12 295 nyertes á 86 korona. A holnapi sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyere­mény: 32 985 877 korona. A JOKER (894 757) 9. játékheté­nek nyereményelosztása, 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 2 nyertes á 100 000 korona; 3. díj: 6 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 77 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 657 nyertes á rékpáros Szövetség elsőszámú ve­zetője nem jelezte, miszerint szán­dékában lenne eljönni a dán fővá­rosba. Jacques Rogge NOB-elnök a WADA a megnyitón megismételte korábbi kijelentését, miszerint azok­nak a nemzetközi szövetségeknek, valamint országoknak nincs helyük az ötkarikás játékokon, amelyek nem fogadják el az egységes dop- pingkódexet. - Az olyan nemzetek 100 korona. A holnapi sorsolásra átvitt, felhalmozott JÁCKPOT-nye- remény: 803 315 korona. A LOTO 5 A 35-BŐL (5, 8, 24, 28, 30) 9. fogadóhetének nyereményei a következők, 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 78 nyertes á 1745 korona; 3. díj: 2185 nyertes á 100 korona. Az e hétre átvitt, felhalmozott JACK­POT-nyeremény: 436 895 korona. A magyar ÖTÓSLOTTÓ (13, 33, 73, 77, 78) 9. játékhetének nyere­ményei. Egy darab telitalálatos szelvény volt,- nyereménye: 129 687 255 forint. A négyesekre 870 474, a hármasokra 8198, a kette­sekre pedig 644 forintot fizetnek. A JOKER-játékban (484 740), az első nyerőosztályban nyertes szel­vényt nem találtak. A magyar HATOSLOTTÓ (5, 12, 15, 22, 26,43; pótszám 8) 9. játék­hetének nyeréményelosztása. Ezúttal sem volt telitalálatos szel­jelentkezését, amelyek kormányai nem tartják magukra nézve köte­lezőnek a kódex előírásait, egy­szerűen nem vesszük majd figye­lembe az olimpiákon - mondta. A NOB-elnök szerint a sport létéről kell dönteni Koppenhágában: - Vá­laszút előtt állunk. Ha a kódexet el­fogadjuk, bíztató jövő vár ránk. Ha nem, komoly hátrányba kerülünk a dopping elleni harcban. vény; 5 + 1 találatos szelvényre sem bukkantak, az ötösök 182 755, a négyesek 3939, a hármasok pe­dig 836 forintot érnek. A magyar TOTÓ 9. játékhetének telitalálatos szelvénye: 2,1, X, X, X, 2, 1, X, 1, X, X, 1, 1 - 1. NYEREMÉ­NYEK: telitalálatos szelvény nem volt, a tizenhárom találatos szelvé­nyekre 2 355 294, a 12-esekre 86 169, a 11-esekre 5419, a 10-esekre pedig 1135 forintot fizetnek. GÓL­TOTÓ: hattalálatos szelvény nem volt, az öttalálatos szelvényre sem bukkantak, a négytalálatos szelvé­nyekre 25 288 forintot fizetnek. A KENŐ 10 nyerőszámai - szombat: 1,5,7,19,32,42,45,47,49,56,57, 59, 62, 63, 64, 68, 72, 75, 77, 80; vasárnap: 3, 4, 5, 7, 15, 16, 18, 27, 41,46,47,56,57,62,63,64,70, 74, 75, 78; hétfő: 1, 2, 8, 11, 12, 16,17, 18, 30, 34, 53, 58, 60, 63, 64, 73, 74, 76, 77, 78. (TASR, I-T) ♦ Szmuda Áron nyerte a távolugrást az amerikai főiskolai fedett pályás atlétikai bajnokság Mountain West Főcsoportjában. A provói egyetem hallgatója 740 cm-t teljesített, szlo­vákiai sportoló idén nála jobb ered­ményt nem ért el. ♦ Még mindig nem érkezett meg Győrbe a FIFA döntése, miszerint Pinte Attila előző klubja, a görög Pa- nioniosz szerződést szegett. Csak ennek alapján válhat a válogatott labdarúgó szabad játékossá, majd a Rába ETO futballistájává. ♦ Bravúros komáromi elsőséggel fe­jeződött be a sakk Extraliga: az újonc Hoffer a záró kettős forduló­ban Rajecké Teplicében (4,5:3,5) és Eperjesen (7:1) is győzött így elő­ször végzett a legmagasabb osztályú szlovák csapatbajnokság élén. ♦ Három 2. helyet értek el a gútai teremkerékpárosok a városukban rendezett nyílt Szlovák Kupán, me­lyen a hazaiakon kívül magyar és cseh versenyzők is indultak. Ä férfi­NHL New York. Az NHL vasárnapi öt ta­lálkozója közül mindössze egy ho­zott hosszabbítást, ezen a Colorado 3:2-re verte a Chicago Blackhawks jégkorongcsapatát. Egy olyan talál­kozón, amelyet gyakorlatilag kétszer is meg kellett nyernie az együttes­nek. A vendégcsapat ugyanis l:l-es állást követően az 55. percben Sakic révén vezetést szerzett, ám az utolsó öt percet nem bírta ki kapott gól nél­kül. Ami még érdekesebb: Zsamnov újabb találata három másodperccel a rendes játékidő letelte előtt esett. A hosszabbításban aztán helyre állt a rend, s Tanguay gólja Lavina-győzel­met eredményezett. EREDMÉNYEK: Washington-Caroli­na 2:0 (1:0, 0:0, 1:0), g.: Dóig (6.), Zubrus (49.); Detroit-Phoenix 5:2 (0:0,3:1, 2:1), g.: Hull (31.), Dacjuk (34., 46.), Zetterberg (38.), Lidst- röm (47.), ill. Numminen (32.), Be- rehowsky (49.); Anaheim-Atlanta 1:4 (0:1,1:1,0:2); g.: Sáléi (36.), ill. Sz. Kozlov (5.), Kaberle (28., 60.), Bartecko (60.); Chicago-Colorado 2:3 (0:1,1:0, l:l-0:l),g.: Zsamnov (28., 60.), ill. Hejduk (17.), Sakic (56.), Tanguay (64.); Dallas-Pitts- burgh 3:1 (2:0, 0:0, 1:1), g.: Lehti- nen (13.), Amott (18., 60.), ill. M. Lemieux (59.). (origo) NBA New York. Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi já­téknapján: Milwaukeee-Atlanta 120:93, New Jersey-Utah 90:91, Cleveland-Orlando 76:102, Toron­to-Boston 104:92, Minnesota-New York 99:90, Houston-San Antonio 88:97, Miami-Washington 93:83, Denver-Philadelphia 94:100, Port­land-Detroit 103:86. (MTI) ak viadalában Kiss Szilárd, a junior fiúkéban Magyarics Ferenc, a lány párosokéban pedig a Szokol, Bezúr duó végzett a dobogó 2. fokán. ♦ Remekül helytállt a 15 éves Mé­száros Mihály a franciaországi Ca­pelle la Grandeban rendezett hatal­mas nyílt sakktornán. A Slovan Bra­tislava játékosa 147. kiemeltként 606 induló között 9 partiból 6 pon­tot szerezve a 67. helyen végzett a 80 nagymester felvonultató me­zőnyben, megelőzve többek között a torna elsőszámú kiemeltjét az orosz Tyimofejevet. ♦ Egyetlen fával győzött a nagyma- gyari női tekecsapat az I. liga 15. for­dulójában: Zlaté Klasy-Spoje Bratis­lava 2839:2838. Legeredménye­sebb hazaiak: Vlahy Éva 511, Csicsay Mária 479, Csóka Mónika 472. ♦ Mind a négy párharcát elvesztette a gútai csapat a férfi I. dzsúdóliga nagyszombati nyitótornáján: a po­zsonyi Sokoltói 7:0-ra, a beszterce­bányai Duklától 5:2-re, a bazini So­Budapest. Ma két mérkőzést ren­deznek a labdarúgó Magyar Kupá­ban, a tét a négy közé kerülés. Az MTK toronymagas esélyesként fo­gadja a télen anyagilag összeom­lott és teljes játékoskeretében ki­cserélődött Dunaferrt, ám a Fe- rencváros-ZTE találkozón bárme­lyik együttes továbbjuthat. Á bajnok zalaiak nem is titkolják, győzni mennek az Üllői útra, hiszen ez az utolsó lehetőségük a nemzet­közi kupaszereplés kivívására. Mindkét csapat háza táján óriási a készülődés, egyben sok a gond is. Garami József, a zöld-fehérek szak­mai igazgatója az elmúlt napokban feltűnően ideges, hiszen Gyepes Gá­borra egész tavasszal nem számít­hat, de az is kérdéses, mikor vetheti be a sérült Gera Zoltán, Kiss György, Kassa. A jól értesültek úgy tudják, már az I. labdarúgóliga tavaszi idé­nyének nyitófordulója után me­nesztik Ándrej Dankót, az FC Kosice vezetőedzőjét. Mint ismere­tes, a kelet-szlovákiaiak szombaton délután - hazai pályán - kritikán aluli teljesítményt követően 3:0 arányú vereséget szenvedtek a Petrzalka gárdájától, s a tabellán lecsúsztak az utolsó helyre. Varga Róbert klubelnök: „Nem ki­koltól 4:3-ra és a túrócszentmártoni ZTS-től 5:2-re kapott ki. ♦ Egy helyet lépett előre a női asz­taliteniszezők világranglistáján a magyar Tóth Krsiztína (26.), Bá- torfi Csilla a 32., vezet a kínai Csang Jin-jing. A férfiaknál a né­met Timo Boll az első. ♦ Lékó Péter másodszor is legyőzte Tejmur Radzsabovot a linaresi sakktornán. Ugyanitt a profi világ- bajnoki döntő visszavágóján dön­tetlent hozott a két orosz, Kram- nyik és Kaszparov partija. Nyolc forduló után Lékó és Kramnyik ve­zet 4,5-4,5 ponttal. ♦ Acapulcói női tenisztorna, dön­tők, páros: Lóit, Svensson (francia, svéd)-Mandula, Wartusch (magyar, osztrák) 6:3, 6:1; egyes: Coetzar (dél-afrikai)-Diaz-Oliva (argentin) 7:5,6:3. ♦ A cseh labdarúgóliga 18. forduló­jának záró találkozóján: Slavia- Príbram 3:1. Zóváth János triót. A ZTE ellen a je­lek szerint egyikük sem játszhat még, talán az Újpest elleni szombati bajnoki derbire Kiss és Gera felépül, így a hazaiak a keddi kupameccsen valószínűleg a Szűcs-Vukmir, Dra­goner, Balog-Penksa, Lipcsei, Ka- pics, Szkukalek-Sowunmi, Tököli, Leandro összetételben kezdenek. A bajnok ZTE együttesének ve­zetőedzője, Bozsik Péter mindene­kelőtt Vincze Ottó makacs húzódá­sa miatt bánatos, az őszi idény vé­gére remek formába lendült közép­pályás jó esetben is csak két hét múlva léphet pályára. A Magyar Kupa negyeddöntőinek programja-KEDD, 16.00: MTK-Du- naferr (játékvezető: Saskőy); 18.00: FTC-ZTE (Szarka, élőben közvetíti a Sportl). SZERDA, 14.00: Debre- cen-Sopron (Megyebíró), BKV Előre -Siófok (Fábián). zárt az edzőcsere...” A továbbiak­ban állítólag (meg nem erősített hí­rek szerint) Ján Kozák irányítja majd a kassaiakat. Ő ezzel kapcso­latban a következőket mondta: „Továbbra is Kassán élek, s ott va­gyok a csapat hazai mérkőzésein. Ha kellett, mindig segítettem. Azt hiszem, még túl korai lenne beszél­ni a visszatérésemről.” A kelet-szlovákiaiak szombaton a szintén kiesőjelölt Dubnica ottho­nában lépnek pályára. Vajon ki ül majd a vendégek kispadján? Scottie Pippent (Portland) Jon Barry csúszó-repülése sem zavarta meg, könnyedén elvezette mellette a labdát, és csapata is simán legyőzte a Detroitot. (Reuters-felvétel) SPORTFOGADÁS Nyerni szeretne a Zalaegerszeg a Ferencváros otthonában Garami József ideges ORIGO-ELÖZETES Több mint valószínű, menesztik a kassaiak vezetőedzőjét Ismét Ján Kozák? SITA-INFORMÁCIÓ

Next

/
Thumbnails
Contents