Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
2003-03-27 / 72. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 27. Riport Az utóbbi három évben mintegy 1400 külföldre menekült roma döntött úgy, hogy visszatér Szlovákiába, elhelyezkedni azonban sajnos, csak alig néhányan tudtak Hosszúra nyúlik az etnoturisták útja hazafelé Ritka pillanat (Dömötör Ede felvétele) Befellegzett az etnoturizmus- nak. Jelenleg már egyetlen nyugat-európai államban sem „éri meg” menekültstátusért folyamodni. A szlovák állampolgároknak nincs miért menekülniük innen. Belgiumban, az egykori romaparadicsomban próbálkozni duplán felesleges, 3-5 héten belül elutasítják a kérelmeket és hazazsuppolják a klienst. Itthon aztán kezdődnek a problémák. JUHÁSZ KATALIN A kassai Daniel Törnek saját bőrén tapasztalta mindezt. Négytagú családjával 2001 februárjában kelt útra, az új belga bevándorlási törvény hatályba lépését követő hónapban. Akkoriban a kassai romák már tájékozottan és magabiztosan ültek autóba vagy repülőre. Tome- kék az előző turnussal kiutazó ismerősöktől azt is megtudták, melyik utazási irodánál érdemes repülőjegyet rendelni. A szigorításokról nem hallottak, úgy értesültek, szerencsés esetben akár félmillió koronának megfelelő összeget is össze lehet gyűjteni odakint. „Minden másképpen alakult. Költőpénzt egyáltalán nem kaptunk, munkát sem vállalhattunk. A táborban csak ennivalót adtak, és három héten belül meg is érkezett az elutasítás. Fellebbeztünk, ám további két hét múlva ezt is elutasították, és mennünk kellett Belgiumból” - meséli a fiatalember. A körülmények szűkösek voltak, a személyzet azonban jól bánt velük. Dániel hatéves öccse asztmás, és a család szerint a belga tábori rendelőben emberibb bánásmódban és nagyobb gondoskodásban részesült, mint egész addigi élete során Kassán. Az utóbbi három év alatt mintegy 1400 etnoturista döntött úgy, hogy visszatér Szlovákiába. A hazatelepüléssel kapcsolatos teendőket a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) intézi helyettük, illetve velük együttműködve. Feltérképezik a családok helyzetét, lakáskörülményeiket és megélhetési lehetőségeiket. Mivel a legtöbben Kelet-Szlovákiába érkeztek vissza, a szervezet szlovákiai részlege Kassán is nyitott irodát. „Fő feladatunk a tájékoztatás. Az érkezés utáni időszakban legalább kétszer ellátogatunk a családokhoz, persze csak akkor, ha készek együttműködni velünk, és elfogadják a segítségünket. Az első és legfontosabb kérdés, hogy van-e a hazatelepülőnek munkahelye. Sajnos, alig néhányan tudnak elhelyezkedni, és bár ebben is igyekszünk segíteni, nem kereshetünk állást helyettük, nem kísérhetjük el őket mindenhova” - magyarázza Adriana Weisová, a kassai IOM iroda munkatársa, aki láthatóan kerüli a számszerűsítést. Annyit tudunk csak meg tőle, hogy a hazatérők töredékének sikerül elhelyezkednie. A szakemberek azt is vizsgálják, hogyan, milyen okból veszítették el állásukat a romák. A statisztika elszomorító: a legtöbb munkahely egyszerűen megszűnt, az üzemek, szövetkezetek tönkrementek, a romákat a legtöbb helyen a leépítés első szakaszában szélnek eresztették. „Akad olyan harminc év körüli, erős, egészséges roma férfi, aki életében összesen alig két évet dolgozott hivatalosan, és nem azért, mert nem akart volna elhelyezkedni. Sajnos, gyakran előfordul, hogy az illetőnek telefonon azt mondják, van szabad hely, majd amikor személyesen megy be érdeklődni, sajnálattal közlik vele, hogy már felvettek valakit. Romákat nem szívesen alkalmaznak a munkáltatók” - számol be tapasztalatairól Adriana Weisová. Az IOM együttműködik a kormányzati szervekkel és a migráció célországainak kormányaival is, összehangolják tevékenységüket, és igyekeznek erősíteni a szociális hálót. Az úgynevezett reintegráci- ós programokat ők dolgozzák ki, és az úgynevezett közösségi központok valósítják meg. Kelet-Szlo- vákiában hat ilyen központ működik, azokon a településeken, ahol a legtöbb hátrányos helyzetű roma él. Jogi és szociális tanácsadástól kezdve főző- és varrótanfolyamon át egészen a számítógépes oktatásig a helyi igényeket figyelembe véve sok mindennel foglalkoznak. Lényeges, hogy a foglalkozások önkéntes alapon működnek, senkit sem kényszerítenek semmire. A roma közösség 30 százaléka hajlandó együttműködni a központokkal. Roma aktivistákat is képeznek, belőlük idővel a helyi közösség véleményformáló vezetői válhatnak. „Fokozott figyelmet fordítunk a gyerekekre. A kassai Lunik IX. városrész óvodájában speciális program szerint folyik a foglalkozás, a kicsik csupa olyan dolgot sajátíthatnak el, amire otthon nincs lehetőségük. Igyekszünk a szülőket is bevonni a foglalkozásokba, az eredmény egyre kedvezőbb” - büszkélkedik az IOM munkatársa. A városban a tíz évvel ezelőtti viszonyokhoz képest sokat javult a helyzet, a gyermektánccsoportok mellett ma már roma cserkészcsapat is működik, ami országos unikumnak számít. Arra számítottunk, hogy a kassai kerület valamennyi járási hivatalán találunk „romaügyi tanácsadókat”, akiktől naprakész információkat kaphatunk a reintegrá- ciós programokról, illetve az ezzel foglalkozó egyesületekről. Nagy meglepetésünkre a tizenkét járásban csupán egyetlen fizetett szakembert találtunk, aki az iglói járási elöljárót látja el jó tanácsokkal. Peter Pollák tisztában van kivételezett helyzetével, ám egyben szégyenkezik is emiatt. „Ügy tűnik, az államigazgatás még mindig nem tudatosította ezt az igényt. A romák problémáit még mindig nélkülük igyekeznek megoldani a politikusok, akik között kevés a roma származású. Magyarországon e téren lényegesen előbbre tartanak, a roma pártok magasabb színvonalon politizálnak, mint nálunk. Sajnálatos, hogy a szlovák törvényhozásban egyetlen roma képviselő sincs. Magyarországon számos roma politikus került fel nem roma pártok választási listájára, és így jutottak be a parlamentbe. Az általam alapított Új Roma Nemzedék egyesület is valami ilyesmivel kíván próbálkozni” - árulja el Peter Pollák, aki főleg az antidiszkriminációs törvény elfogadását hiányolja. Már jelöltjei is vannak a következő választásokra. Egyikük, Martin Ziga a karriercsinálás élő példája: etnoturistából lett fizetett romaasszisztens egy kelet-szlovákiai községben, Bystranyban. „Négy hónapot töltöttem el Belgiumban, feltett szándékom volt, hogy munkát vállalok, és az így keresett pénzt hazaküldöm a szüleimnek. Ez sajnos nem sikerült, csak az ott kapott segélyt hoztam haza. Előtte.közel egy évig kerestem munkát az Iglói járásban, eredménytelenül. A járási hivatalban találkoztam Pollák úrral, aki azt ajánlotta, iratkozzak be egy számítógépes tanfolyamra, mert ezzel javulnának az esélyeim. Azelőtt azt sem tudtam, mi fán terem a számítógép, aztán annyira megtetszett, hogy a legjobb eredménnyel végeztem el a kurzust. Jelenleg főállásban vezetem a helyi roma közösségi központ számítógépes szakkörét” - meséli büszkén a huszonkét éves Martin, a szerencsés kevesek egyike. A Nemzetközi Migrációs Szervezet Közép-európai Központja Bécsben működik. Innen támogatják anyagilag az öt országban tevékenykedő IOM-irodákat, és itt nyújtanak jogi és technikai jellegű segítséget a hazatelepülök reintegrálásával foglalkozó szakembereknek. Kevesen tudják, hogy a bécsi IOM-központ az érintett országok kormányaival is együttműködik. „Főleg az egyes országok bevándorlási törvényeivel kapcsolatosan szolgáltatunk információkat, illetve segítünk elemezni ezeket a törvényeket. Szorosan együttműködünk például a szlovák kormány romaügyi biztosával, ennek köszönhetően meglehetősen alaposan ismerjük az országban élő romák gondjait”- tájékoztat Tanja Dedovic, a bécsi központ munkatársa. „Szlovákiában a helyzet eléggé szomorú. A roma családfenntartók többségének nincs rendszeres jövedelme, a segélyből pedig nem igazán lehet megélni. Ez a migráció elsődleges oka, és ha az állam képes lenne ezt orvosolni, az úgynevezett etnikai probléma megoldásához is közelebb jutna. Tény, hogy a biztos megélhetéssel rendelkező ember kevésbé agresszív, és gyorsabban beilleszkedik a társadalomba” - véli a bécsi szakember, aki a romák lakáskörülményei miatt is nyugtalankodik. Szerinte sokan azért próbáltak szerencsét külföldön, mert a menekülttáborokban az otthoninál jobb körülmények várták őket. Tanja Dedovic szerint a szlovákiai sajtó pár évvel ezelőtt sokat ferdített a tényeken, a híradásokkal ellentétben nem számított például gyakori esetnek, hogy valaki eladta a házát, és az így szerzett pénzt repülőjegyre költötte. Az IOM munkatársai csak néhány ilyen családdal találkoztak. A legtöbben bérbe adták, vagy ismerőseikre bízták ingatlanjaikat, illetve már elutazás előtt lakásgondjaik voltak. „Az IOM a világ 98 országában működik, az embercsempészet felszámolásától a politikai menekülteken át a roma migrációig sok mindennel foglalkozunk. Ebben a térségben az utóbbi képezi munkánk gerincét. Nem feladatunk a munkanélküliség felszámolása, sem a többségi társadalomra jellemző romaelle- nesség megszüntetése. Az IOM a hazatérők reintegrálását hivatott segíteni” - mondja Dedovic. A szlovákiai migrációs szervezet az előző évben 170 főnek segített reintegrálódni. Nagy sikert aratott az a kezdeményezés, melynek keretében több ízben összehívták a régió polgármestereit, és közösen igyekeztek megoldást találni a romák lakásgondjaira, és egyéb problémákra. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásával együttműködve az IOM több előadást, találkozót szervezett, a célközönség a legtöbb helyen örömmel fogadta a lehetőséget. „Nagyon fontos az is, hogy a romákkal és romákért tevékenykedő egyesületek ne egymástól elszigetelve működjenek. Enélkül ugyanis csak részeredmények születhetnek” - véli a bécsi szakember, elegánsan megkerülve a közép-európai országok romapolitikájának összehasonlítására irányuló kérdést. Szerinte ahány ország, annyi féle kulcsterület, mindenhol mást tekintenek nyomós részproblémának. A legfontosabb, hogy az információk kellő mértékben áramoljanak, mivel a kérdés olyannyira komplex, hogy csak a teljes helyzetfelmérés segíthet a megoldásban. Szlovákiában jelenleg a közösségi nevelés tűnik a legfontosabbnak, az, hogy az adott roma közösség saját kezébe vegye sorsát. A belga kormány tavaly anyagilag is támogatta a hazatelepülő etnoturisták újbóli beilleszkedését. A keletszlovákiai régióba e célra 71 018 euró érkezett, a Nemzetközi Migrációs Szervezet ebből egy kilenc hónapos reintegrációs projektet finanszírozott. Törvénymagyarázó brosúrák készültek, hat közösségi központban indultak továbbképző tanfolyamok roma vezetők számára, a tanácsadó irodákban pedig roma asszisztensek kezdtek dolgozni. Ez nyilvánvalóan csak egy csepp a tengerben, ám nagyon fontos csepp. A bősi menekülttáborban elhelyezett irakiakkal eddig nem volt semmilyen probléma - általában a műveltebb rétegből származó kérvényezők fordultak meg Bősön Ha véget ér a háború, hazatérne Irakba a menekült BEKE ZSOLT A stratégiai fontosságú bősi vízi erőmű közelében, a falu szélén található a bevándorlási hivatal menekülttábora. A régi munkásszállókból átalakított épületekben jelenleg kilencven, főleg iszlám vallású menekült él. Közülük ketten a háborúval sújtott Irak állampolgárai. A MENEKÜLTTÁBOR Már több éve rendszeresen laknak a táborban irakiak, 2001-ben például tizenöt-húsz menedékjogot kérvényező fordult meg ebben az intézményben. A tábor története során azonban közülük még egyik sem kapta meg a menekültstátust, s így fokozatosan elhagyták Szlovákia területét. „Az itt elhelyezett irakiakkal eddig nem volt semmilyen probléma. Általában a műveltebb rétegből származó kérvényezők fordultak meg nálunk” - mondta Ivan Dracka, a bősi menekülttábor igazgatója. A háború kezdete óta a Bevándorlási Hivatal igazgatójának rendelete alapján kijárási tilalom van érvényben a menekülttáborokban. „Felvilágosítottuk táborunk lakóit az igazgató úr döntéséről és annak okairól, a menekültek ezt nyugalommal vették tudomásul. Nem okoz feszültséget köztük sem a kijárási tilalom, sem a háború, melyről egyébként nagyon kévés az információjuk. Ezt az intézkedést nemcsak a környék biztonsága érdekében hoztuk, hanem az ő védelmükben is, melyet törvény ír elő számunkra. Most intézményünk területén szabadon mozoghatnak, azonban a korábbiaktól eltérően, ha távolabb mennek, vagy ha a faluba szeretnének bemenni, engedélyt kell kérniük.” A táborban egy huszonkét és egy negyvenöt éves iraki férfi lakik, akik nem tudják pontosan mi történik hazájukban, ugyanis legalább 4-5 hónapra tehető az az időszak, amelyet már Irakon kívül töltöttek el, ezalatt igen kevés információt kaphattak az otthoni történésekről. Nem voltak már otthon, amikor elkezdődött a felkészülés a háborúra, keveset tudnak a mostani harcokról is. Dracka szerint nem lehet megállapítani, hogy pontosan mikor jöttek el otthonról, mert általában hamis adatokat közölnek útjuk idejéről és útvonalukról. Annyi biztos, hogy ők ketten már tavaly beadták kérvényüket a szlovák hatóságoknak. A menekülttáborban a háború következményeként a menekültek számának emelkedését váiják, főleg az Irak északi részén élő kurdokét, akiket a törökök és a bagdadiak egyaránt ellenségüknek tekintenek. „Az afganisztáni eseményeknek is mintegy két-három hónappal később éreztük a hatását” - tette hozza Dracka. AZ IRAKIAK A bősi menekülttáborban élő két iraki menekült közül az egyik Irak kurdok által lakott területéről származik. A fiatal férfi elmondta, már egy éve és három hónapja elhagyta hazáját. Ez idő alatt nem hallott semmit sem otthonmaradt családjáról, sem anyjáról, sem bátyjáról, sem nővéréről. Jól érzi magát a táborban, s örül, hogy egyelőre Szlovákiában töltheti idejét. A mindössze huszonkét éves férfi azért döntött a menekülés mellett, mert - mint mondta - otthon problémái voltak a hatóságokkal. Elvándorlásának másik oka pedig az volt, hogy már nem bírta az ottani feszültséget, s nem szeretett volna bekapcsolódni a helyi kurdisztáni harcokba. Mivel a táborban nem jut el hozzá elég információ a háborúról, nincs tisztában az aktuális harci helyzettel. Úgy gondolja, három-négy napon belül befejeződik a háború. „Amerika harcol Szaddámmal, Törökország a kurdokkal, az arabok a kurdokkal, nem jó a háború, én nem akarok háborút” - mondja. Szerinte, ha megdöntik Szaddám hatalmát, Irakban majd rendben mennek a dolgok, s hazája újra szép lesz. Szavai szerint ezután ő is visszatér Kurdisztánba. Végül a tört szlováksággal többször is elmondott mondattal búcsúzik: „Saddam néni dobre, nechcem vojna.” A FALU MEGOSZTOTT A falubeliek már a balkáni háborúk idején idegenkedve fogadták a menekülttábor alapítását. Viszonyulásuk a folyamatosan cserélődő menekültekhez azóta is eléggé megosztott, némelyek attól tartanak, hogy a tábor miatt megnő a terrorista támadások veszélye, ám a többség nem tart tragikus eseményektől. Egy, a menekülttábor közelében dolgozó férfi elmondta, nincs a menekültekkel s köztük az irakiakkal sem rossz tapasztala. „Tartani viszont lehet tőlük, mert nem tudjuk, hogy valójában kik is ők. A kolléganőim mondták, hogy az egyik iraki például Szaddám képét csókolgatta, méghozzá az, aki az egyik szlovák TV-ben éppen ellenkezőleg nyila- tozott. Hátulról mutatták ugyan, de én megismertem őt.” Egy másik férfi szerint nem kell félni semmilyen támadástól. „Úgy gono- lom, nem Szlovákia a terroristák elsődleges célpontja. A táborban elszálásolt menekültek ugyanolyan egyszerű emberek, mint mi vagyunk. Nem hiszem, hogy az itt lakó irakiak bármilyen gaztettet is elkövetnének. Sőt, ők az évek folyamán még in- teligenciájukkal is kitűntek. Meg lehet ismerni őket, ahogyan belépnek az ajtón, mert sokkal műveltebbek és illemtudóbbak, mint a többi menekült.”- Ebben az évben még nem merült fel semmilyen probléma a menekülttábor lakóival kapcsolatban, nincs olyan nagy mozgás, mint tavaly év vége felé, amikor a tábor ideális létszámát, a százötvenet jóval meghaladó tömeg, körülbelül ezer menekült lakott itt Bősön - mondta Heizer Ferenc, alpolgármester. Még a mozgásterük is nagyobb volt, s ennyit a falu már nem bírt el. „Akkor a rendőrséggel együtt panaszt tettünk, s november vége óta a minisztérium fokozatosan csökkentette a számukat. Sajnos hivatalosan elég laza kapcsolat van a bevándorlási hivatal és az önkormányzat között, nem cserélődnek az információk közöttünk. így nem tájékoztattak minket a kijárási tilalom bevezetéséről sem. Annyit vettünk csupán észre, hogy mióta kitört a háború, azóta nem látjuk a menekülteket a faluban” - mondja az alpolgármester.
