Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
2003-03-26 / 71. szám, szerda
6 Régió ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 26. Digitális térkép Fülekről Fülek. A város vezetése ki- lencszázezer koronáért a digitális térképet készíttet a településről. A programmal nemcsak a városban való jobb tájékozódást akarják elősegíteni, hanem az önkormányzati alkalmazottak számítógépein keresztül is használható lesz. Agócs József polgármester közölte, a közüzemi hálózatokat is berajzolják a térképre, így az esetleges meghibásodásokat könnyebben lehet majd lokalizálni. Az idei költségvetésben a város 49 millió korona bevétellel és 43 milliós kiadással számol. (TASR) Fenyegetés volt a robbantás? Nagykürtös. Kézigránát robbant tegnapelőtt éjszaka a város egyik kertészeti szaküzletében. A rendőrség információi szerint három támadó először egy kővel betörte a bolt bejáratának üvegét, s az így keletkezett lyukon dobta be a kézigránátot. Az elkövetők egy gépkocsival azonnal elhajtottak a helyszínről. A robbanás során senki sem sérült meg, a tulajdonosnak mintegy 50 ezer koronás kára keletkezett. A három támadó ellen már eljárást indítottak, tettükért akár nyolc év börtönt is kaphatnak. (TASR) Bizonyítványt hamisító fegyőrök Zselíz. Hamis érettségi bizonyítvánnyal akarta elérni hat fegyőr, hogy továbbra is megtarthassa állását. Négyen a zselízi, ketten pedig a besztercebányai büntetés-végrehajtási intézetben dolgoztak. Mindnyájuk ellen eljárás indult, s azonnal elbocsátották őket állásukból. A nyomozás eddigi eredményei szerint a hamis dokumentumokért fejenként húszezer koronát fizettek. (TASR) Elfogták a telefon betyárt Losonc. A rendőrségnek ikerült elkapnia azt a névtelen telefonálót, aki a múlt héten pénteken azzal fenyegetőzött a mentők 155-ös segélyvonalán, hogy bombát helyezett el az egyik városi bevásárlóközpontban. A14 éves általános iskolás fiú a telefonálással csak viccelt, szabadidejében így akart szórakozni. A rendőröknek ennek ellenére ki kellett vonulniuk a helyszínre, hogy átfésüljék az áruházat. (SITA) Nem várta meg, míg visszahívják Trencsén. Új helyettest kellett kineveznie a trencséni kerületi rendőrparancsnoknak. Jozef Hlinka a múlt hét pénteken ittas állapotban szolgált, a belügyminisztérium belső ellenőrei 0,94 ezrelék alkoholt találtak vérében. Felettese, Ján Jonis azonnal belső eljárást kezdeményezett ellene, mire Hlinka a felmentését kérte. (SITA) Új védelmi rendszer Bősön Pozsony. Mintegy százmillió koronát fektetnek a bősi erőmű üzemeltetői abba a két év alatt kiépítendő védelmi rendszerbe, amely a környék lakosait fogja figyelmeztetni egy esetleges katasztrófa előtt. A tízéves gátrendszer több része is javításra szorul, és az elkövetkezendő pár évben sok mindent modernizálni kell az erőművön is. (TASR,* A komáromi intézménybe április elején költözhetnek be az első lakók Új nyugdíj as otthon Komárom. Április elsején újabb, 32 fő befogadására alkalmas idősek otthona nyűik a városban. A Náruc (Ölelés) nevű intézmény a hajógyár egykori óvodájának épületében kapott helyet, létrehozója és működtetője pedig a Náruc nonprofit szervezet. V. KRASZNICA MELITTA „Bentlakásos, teljes ellátást biztosító otthonról van szó, beleértve az étkeztetést, az orvosi ellátást, a 24 órás nővéri felügyeletet - tájékoztatott Vilma Polgárová igazgatónő. - Nem csupán mobilis, önmagukat ellátni képes idősek, hanem ágyhoz kötött emberek befogadására is felkészültünk, több szobát akadálymentessé tettünk. Egyébként egy-, két-, illetve háromágyas szobáink vannak, egyedülállók és házaspárok egyaránt jelentkezhetnek.” Az épületet park veszi körül, egyik részében kisebb konyhakert kialakítását tervezik, ahol az idős emberek kertészkedhetnek. Hiszen a könnyebb fizikai munka, a mozgás nemcsak a testi, hanem a lelki erőnlét megőrzéséhez is hozzájárul. Polgárová érdekességként említette, hogy az otthon jövendő lakói közül többet unokája kísér el a tájékoztató beszélgetésekre. „Sokszor tapasztaltam, hogy az unokák jobban szót értenek a nagyszülőkkel, mint a gyerekek idős szüleikkel - mondta. - Még mindig érezhető az a negatív társadalmi hozzáállás, amely nálunk az idősek otthonait övezi, a környezet elválja a felnőtt gyerekektől, hogy saját maguk gondoskodjanak idős szüléikről. Ezt azonban nem mindig tudják megtenni, az viszont folyamatos lelkifurdalást okoz számukra, hogy bendakásos otthonban helyezzék el hozzátartozójukat. Ezért próbálunk meg minden apró részletet tisztázni a legelején, hogy valamennyi érintett tudja, mire számíthat, milyen szolgáltatást tudunk nyújtani lakóink részére. Mi valódi otthont szeretnénk kialakítani, családias légkörrel.” Megtudtuk azt is, hogy a legidősebb jelentkező egy 95 éves bácsi, de olyan érdeklődők is akadnak, akik alig lépték túl a hatvanadik életévüket, esetieg rokkant- nyugdíjasként még ennél is fiatalabbak. Sőt, egyesek csak évek múlva szeretnének beköltözni az otthonba, de már most feliratkoznak a jelentkezők listájára. Besztercebánya megye autóút-ügyben a kormányhoz fordul Állásfoglalást várnak SZÁSZI ZOLTÁN Besztercebánya. A megyei önkormányzat képviselői múlt hét pénteki ülésükön a Besztercebánya megyét érintő déli autópálya ügyével is foglalkoztak. A képviselők többsége egyetért, hogy a jelenlegi úthálózat elavult, a statisztikák szerint nagyon sok a baleset és a közúti infrastruktúra hiánya nagyban befolyásolja a régió gazdaságának fejlődési lehetőségeit. Az önkormányzat határozatot fogadott el, amely a megye elnökét, Müan Marcokot bízza meg azzal, hogy a képviselők elégedetlen- ségének a kormány és a közlekedés- ügyi minisztérium előtt is hangot adjon. „Március 29-én Rudolf Schuster államfővel kellene találkoznunk Zsamócán, ahol főleg a déli autópálya, esetieg annak változataként a déli gyorsforgalmi út építéséről tárgyalnánk. Egyeztetni kellene a különböző útirány-változatokat és minden érintett térség megelégedésére egy, a lehető legrövidebb időn belül megvalósítható elképzelésről kell tovább tárgyalni. Addig is szükséges nyomást gyakorolni a kormányra és a szakminisztériumra, hogy vizsgálja felül az északi vonal megvalósíthatósági és gazdasági szempontjait. Egész régiók gazdasági, szociális lemaradását eredményezheti, ha nem kezdünk el időben cselekedni, vagy ha a kormány által előtérbe helyezett északi vonal épül meg a déli helyett” - mondta Bán Zoltán, az MKP megyei frakciójának vezetője. A város Kassa után a második legnagyobb adós Érsekújvár új büdzséje SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. A Szlovák Hitelminősítő Ügynökség jelentéséből és a város előző polgármestere által rendelt könyvvizsgálat zárójelentéséből egyaránt nyilvánvaló, hogy Érsekújvár 180 milliós hitelteherrel és a város üzleti kapcsolataiból eredő több mint 15 millió tartozással küzd. Az adósság egy helyi lakosra eső hányada eléri a négy koronát. Ennél nagyobb tartozása Szlovákiában csak Kassának van. A városi képviselő- testület tegnap módosította az előző városvezetés által jóváhagyott költségvetést. A takarékossági intézkedésekre azért van szükség, hogy Érsekújvárt újra fizetőképessé tehessék. A szakemberek ugyanis figyelmeztették az önkormányzatot, hogy jelzáloghitellel terhelt létesítményei a végrehajtók kezébe kerülhetnek. Az Idegenforgalmi Igazgatóságot a képviselő-testület jóváhagyásával a városi lakáskezelőség igazgatása alá vonták, ami 18 milliós megtakarítást eredményez. A folyamatban lévő beruházásokat még befejezik, de idén újabbakat nem kezdenek meg a városban, ezzel 28 millió koronát takarítanak meg. Nem szavazták meg azt a tervezetet, hogy a helyi képviselők jutalmát a gyakori ülésekre tekintettel megkétszerezzék. Ehelyett a testület úgy döntött: az e célra szánt egymillió koronát a helyi tévéadás finanszírozására fordítják. Jóváhagyták az iskolák működéséhez szükséges összeget, és a város módosított költségvetésének részét képezi az egymülió koronás tartalék- alap is. A kultúra, a sport és az ifjúsági egyesületek támogatására 3 millió 200 ezer koronát hagyott jóvá az önkormányzat, ebből a Csema- dok alapszervezetének működésére 150 ezer korona jut. Annak ellenére, hogy a bölcsőde tervezett megszüntetése ellen 2300 tiltakozó aláírás gyűlt össze, a kérdés nem került napirendre. A költségvetés módosító javaslatának részeként elfogadták a bölcsőde idei évi költségvetését, 90 koronára emelték a szülők napi díját, viszont az intézményt csak a második életévüket el nem ért gyermekek látogathatják, és a város vezetése nem teszi lehetővé újabb gyerekek felvételét. A polgármester utasította a városi hivatal elöljáróját, hogy március végéig dolgozza ki a bölcsőde eddigi tevékenységét módosító koncepciót. Az adóbevallást benyújtók száma megnőtt, mert az oktatásügyben dolgozóknak tavaly két munkaadójuk volt, így maguknak is el kell számolniuk Sokan az utolsó pillanatban nyújtják be az adóbevallásukat ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS A természetes és jogi személyek többsége március 31-ig köteles benyújtani a tavalyi évre vonatkozó adóbevallását. Az érintettek egy része ezt az utolsó napokra, pillanatokra hagyja. Összeállításunkban arról adunk képet, hogy egyes délszlovákiai adóhivatalokban tegnapig körülbelül hányán tettek eleget kötelességüknek. Az adóbevallásra kötelezett magánszemélyek száma idén megnőtt, mert az oktatásügyben dolgozók tavaly a közalkalmazotti törvény értelmében az oktatási minisztérium hatásköréből a községi hivatalokhoz kerültek, tehát egy éven belül két munkaadójuk volt, ezért saját maguk kötelesek adóbevallást tenni. A növekedést a legtöbb adóhivatalban tapasztalták. SZENC így van ez Szencen is, ahol a tavalyi több mint 900-ról már március közepére 1400 fölé emelkedett az A típusú kitöltött formanyomtatványokat leadó természetes személyek száma. A körülbelül ezer jogi személyközül tegnapig jó másfélszázan jelentkeztek éves elszámolásukkal. ÉRSEKÚJVÁR Az érsekújvári adóhivatalban Zachar József igazgató tájékoztatása szerint idén körülbelül 19 ezer természetes és ötszáz jogi személy köteles benyújtani az adóbevallását. Tegnapig a magánszemélyek körülbelül egy- harmada tett így, és a jogi személyek esetében is hasonló az arány. PÁRKÁNY Párkányban, a helyi adóhivatalban 3500 természetes személynek kell saját magának elszámolnia a tavalyi bevételeivel. Ezt tegnap már több mint kétezren megtették, tehát minden harmadik ember, és hasonló volt az arány a kétszáz jogi személy esetében is. A párkányi hivatal a hatáskörébe tartozó települések közül Szőgyén, Szalka és Köbölkút községi hivatalában formanyomtatványokat is biztosított. ZSELÍZ Ján Remen, a zselízi adóhivatal igazgatója elmondta, A típusú adóbevallást a régióban már tegnapig is többen adtak le, mint tavaly, míg például tavaly 900 A típusú adóbevallás érkezett, addig ebben a kategóriában idén eddig már 1200 személy nyújtotta be adóbevallást. Az átalányadó kategóriájában tavaly az egész adózási időszakban a zselízi adóhivatalban 73 benyújtott adóbevallást regisztráltak, idén már eddig több mint 60-an adták le ebben a kategóriában az adóbevallásukat. Ajo- gi személyek esetében tavaly összesen 193 adóbevallás érkezett a hivatalba, idén a legfrissebb adatok szerint eddig több mint 35-en nyújtot- .ták be a kitöltött nyomtatványokat. ROZSNYÓ Az adóbevallást leadok számát a rozsnyói adóhivatalban sem tudják pontosan meghatározni, de várhatóan megnövekszik azoknak a száma, akik az A típusú nyomtatványt töltik ki, mert tavaly két munkahelyük volt - ha sokszor csak adminisztratív szempontból is. Valéria Lorková elmondta, tavaly csak körülbelül hat- százan adtak le A típusú adóbevallást, míg idén négyezer nyomtatványt osztottak szét. (Az adó felajánlható egy százalékáról bővebben lapunk 13. oldalán olvashatnak.) Néhány dél-szlovákiai adóhivatal elérhetősége és nyitvatartása március 31-ig Adóhivatal cím és irányítószám félfogadási órák március 31-ig információs telefonszám (zárójelben a körzetszám) Szene Kysucká 14,903 01 8-17 (31-én 18 óráig) (02)45924959,132-es mellék Somorja Obilná 2,931 01 8-18 (031)56 24 161 Dunaszerdahely Biskupa Kondého 2,929 01 8-18 (031)552 21 11 Nagymegyer Nám. Mládeze 1,932 01 8-18 (031)555 25 93 Diószeg Vel'kóúl’anská 1207,925 21 8-17{28-án és 31-én 18 óráig) (031)784 16 84 Oalánta Hodská 390/4,92400 8-16 (26-án 17 óráig, 28-án és 31-én 18-ig) (031)780 3505 Vágsellye Pázmánya 51/19,927 01 8-12 és 13-16 (26-án 17 óráig, 31-én 18-ig) (031)7702908 Érsekújvár Kukucínova 1,940 01 7,30-17 (28-án és 31-én 18 óráig) (035)64 00 408 Ógyalla Komárnanská 147,947 01 8-12 és 13-17(31-én 18 óráig) (035)7602882 Guta Dlhá 2,946 03 8-12 és 13-16 (26-án és 31-én 17 óráig) (035) 7772 281 Komárom Dunajské nábr. 11/A, 945 01 , 8-12 és 13-18 (27-én 17 óráig) (035)77 31 057 Párkány Svátého Stefana 79,943 01 7,30-17 (036) 75 11 132 Zselíz Komenského 8,937 01 8-12 és 13-17 (31-én 18 óráig) (036)77 11 324 Léva Vajanského 5,934 01 8-12 és 13-17 (28-án és 31-én 18 óráig) (036)631 25 56 Ipolyság Rákocziho 11/7,93601 8-17 (31-én 18 óráig) (036)741 10 62 Nagykürtös SNP 2/A, 990 01 8-17 (27-én és 28-án 16 óráig, 31-én 18-ig) 047/48 31 412 Fülek Záhradnícka 2a 8-17 (27-én, 28-án és 31-én 18 óráig) (047)43819 16 Losonc Novohradská 3035/9 8-17 (27-én, 28-án és 31-én 18 óráig) (047)43 27 161 Rimaszombat Francisciho 9 8-18 (047)56 21 147 Tornaija Skultétyho 12,982 01 7,30-18 (047) 5522 316 Rozsnyó Zeleného stromu 1822/10,048 17 7,30-17 (28-án és 31-én 18 óráig) (058)7864 207 Szepsi Hlavná 112, 045 01 7,30-18 (055)4602 928 Kassa II Garbiarska 1,040 85 8-16 (26-an 17 óráig, 28-án 18-ig) (055)68 15 114 Kassa V (Kassa-vidék) Garbiarska 1,040 85 8-16 (31-én 18 óráig) (055)68 15 250 Királyhelmec Mierova 2,077.01 8-18 (056)63 22 707 Nagykapos P.O. Hviezdoslava 75/133,079 01 8-17 (28-án és 31-én 18 óráig) (056)63 82 314 Gyerekek gázálarcban. Kassa önkormányzata tegnap a város iskoláiban is elrendelte a gázmaszkok és más védőeszközök próbáját. (TASR-felvétel)