Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

2003-03-25 / 70. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 25. Nagyszünet-Hirdetés Március a könyv hónapja. Ilyenkor az Ozorák Sulikávézó sem maradhat vendég nélkül A jövő az olvasásé és a játéké Vida Gergely még a gimnáziumban sem azokat a műveket olvasta, ame­lyeket kellett volna (Fogas Ferenc felvétele) Rohan az idő. Annyira ele­venek még bennem a kará­csonyi emlékek, hogy úgy érzem, csak tegnap bontot­tam ki az ajándékaimat. De sajnos a naptár nem ezt mutatja. Rá kell jönnöm, lassan már március is fele­désbe merül. Nyakunkon a tavasz. A márciust nem akármilyen jelzővel látták el, ugyanis a könyv hónap­jának kiáltották ki. VIDA BEA Valljuk be őszintén, miért olva­sunk? Nem könnyű a válasz. Igaz, nem szeretném elárulni a titkot, mert akkor már nem mozgatná meg egyesek fantáziáját. Kell egy­általán olvasni? Mi az érdekesebb: becsukni egy megemésztett mű­vet, vagy az a feszültség, ami egy számunkra ismeretlen iratot vesz körül? Egy biztos, akár életünk vé­géig is forgathatjuk a titokzatos köteteket, akkor is több lesz azok­nak a könyveknek a száma, ame­lyeket még nem olvastunk. Ám ez így van rendjén. Mint már említet­tem, márciust a könyveknek szen­telték, tehát az irodalomnak. Ilyenkor az Ozorák Sulikávézó sem maradhat vendég nélkül. Be­vallom, az utolsó felolvasó dél­után óta vártam, mikor kapom a következő meghívót, ami szeren­csére meg is érkezett. A vendég Vida Gergely, a SAMBUCUS Iro­dalmi Társaság tagja a könyvekkel nem volt mindig kibékülve, igye­kezett kibújni a kötelező olvasmá­nyok alól. Még a gimnáziumban sem azokat a műveket olvasta, amelyeket kellett volna. Az aján­lott irodalom helyett inkább Dante Poklát vette kézbe, amit ma már sznobizmusnak tart. Igaz, azóta bepótolta a lemaradását. Kedven­cei közé tartoznak Borbély Szi­lárd, egy fiatal költő kötetei, aki az angyalok világát szeretné meg­idézni. Bár saját elmondása sze­rint a kedvenc mindig az utoljára olvasott könyv, vagyis Tőzsér Ár­pád és Babits, ugyanis mostanság az ő írásaikkal foglalkozik. Vajon meg tudja valaki mondani, melyek a kedvenc könyvei? Nehéz dolog, Gergely is két részre osztotta az irodalmat ilyen téren. Először is vannak a klasszikusok, mint Ho­mérosz eposzai, a Biblia, vagy Dante, Villon és Shakespeare néha könnyfakasztó sorai, és külön jel­lemzi a 20. századi műveket. Érde­kes módon, nála itt csak magyar írók munkái találhatók, mint Mó­ricz Zsigmond, Mészöly Miklós, Mándy Iván, Esterházy Péter, Ker­tész Imre. Nem létezik egyetemes mérce, mindenki máshogy fogja fel az irodalmat. Szeretjük, ra­gaszkodunk a saját nemzeti irodal­munkhoz, arra nem tudunk na­gyon kritikusan tekiteni. Szerinte olyan, hogy szlovákiai magyar iro­dalom, nincs. Azok az írók magya­rok, tehát a magyar irodalom ré­szét képezik, ami értékes. Kevesen ismerik a kortárs műveket, pedig nem nehéz hozzájutni. Nagy a vá­laszték folyóiratok terén, csak vá­logatni kell. A tehetséghez kell az olvasás. Gergely mint tanár és mint a SAMBUCUS tagja, gyakran találkozik fiatal és tehetséges ifjú művészekkel. Említésre méltó kö­zülük a Vámbéry Gimnázium vég­zős tanulója, Angyal Sándor, aki gyakorta fordul írásaival tanácsért a szintén fiatal költőhöz. A magyar- esztétika szakon végzett Vida Gergelynek 1999-ben jelent meg első kötete Tinta - palinta cím­mel. Nehéz tematikailag összefog­lalni a verseit, hiszen a testi szere­lemtől kezdve szinte minden meg­jelenik nála. Ám ami a legjellem­zőbb rájuk, az a játékosság. Sok­szor szójátékokból indul ki, ami­nek a végét csak a költő fantáziája szabja meg. Az írás folyamatát írja meg, érdekesek az én határainak módosulatai. Sajnos sokáig nem hallottunk a költőről, pedig verse­it hosszan lehet boncoli. Gyakorta hangulatfüggő, fel lehet rajtuk fe­dezni az olvasottság hatásait. Le sem tagadhatná, hogy sokat fog­lalkozik Babits Mihály írásaival, ugyanis a kötetben több helyen kapcsolódik az ő munkásságához. Szinte érthetetlen, miért merült olyan sokáig a feledésbe Gergely kötete, hiszen a „palintázás“ senki életéből sem hiányozhat. Kíváncsian várom a folytatást, ami a költőt ismerve nem okozhat csalódást senkinek. Ne feledd, az első benyomás nagyon fontos. Soha ne zárkózzunk el egy bemutatástól, mert az súlyos sértés! A nyertes lekötött betét száma: m#m#m a legjobb húzás 2003.02. Ezen számla tulajdonosa a legjobb húzással egy új Skoda Octaviához jutott. Ne habozzon, legjobb húzása 2003.02.17.1 A bemutatkozás illemszabályai lehet, ha ön is leköti a számláján lévő pénzt. így a kivételesen kedvező kamatokon WKMEm OCTAVI* 2003.02 24j ÖSSZEÁLLÍTÁS Udvarias embernek tartod magad? Mindig előreengeded az idősebbe­ket az ajtóban vagy átadod a helyed a buszon? Sosem bontasz ki egyet­len borítékot sem, ami nem neked van címezve és nem tunkolsz az ét­teremben? Ha sosem léped át ezeket illemhatárokat, akkor jó úton ha­ladsz afelé, hogy udvarias embernek tartsanak, de bizony nem árt, ha fi­gyelemmel követed ezt az új soroza­tot, mert biztos van néhány számod­ra is ismeretlen illemszabály. A BEMUTATKOZÁS Kezdjük az első benyomással, amit a bemutatkozásnál teszünk új ismerő­sünkre. Vegyük először a bemutat­kozást és csak aztán a bemutatást. Bemutatkoznia mindig a férfinek, a fiatalabbnak vagy a kisebb rangú­nak kell. Tehát fiúk! Nektek kell ha­tározottan és érthetően mondani a neveteket és csak utána a lányok­nak. Lányok, várjátok nyugodtan meg, amíg a fiúk elrebegik nevüket és csak utána mondjátok a tieteket. A lányok is kezdhetik a bemutatko­zást, de csak ha idősebb lányról, asz- szonyról vagy nagyon idős férfiról, esedeg magasrangú személyről van szó. Nálunk a bemutatkozásnál a kézfogás általános szokás. Ennek az udvarias menete a kövezkező: ha egy fiú/férfi odaáll egy lány/nő elé és azt mondja: mi még nem ismer­jük egymást, engedd meg/engedje meg, hogy bemutatkozzam, akkor a lánynak/nőnek illik kinyújtania a kezét és ekkor kell a fiúnak/férfinek a nevét mondania és csak utána a lánynak/nőnek. Ezután a másik fél­nek, ez alapján a példa alapján a lánynak/nőnek illik valamit monda­ni, pl. örülök/örvendek. Fiatalok kö­zött divat a puszilkózás bemutatko­zásnál. Az az igazság, hogy ezt egy­általán nem említik az illemtan­könyvek, de ha meghallgattok egy tanácsot, akkor elárulom, hogy so­kan viszolyognak ettől, mert nem szívesen adnak puszit idegen fiúk­nak, lányoknak. A felnőtteknél rá­adásul egyáltalán nem szokás ez, szóval, lehetőleg mellőzzétek. A pu­szit jobb megtartani a barátoknak, a családtagoknak. Mikor nem illik bemutatkozni? Pl. az utcán egy vadidegennek, akit szim­patikusnak találsz, mert valószínű­leg, neki ez inkább tolakodó lesz, mint megnyerő. Mikor nem kell be­mutatkozni? A villamoson, buszon, étteremben, diszkóban vagy ha az utcán összefutsz egy ismerőssel és az ő társaságában van egy ismeret­len személy, de nem elegyedtek be­szélgetésbe. Ha valakivel rövid ideig egymás mellé sodródsz és valószí­nűleg soha többet nem látod, akkor nem kell bemutatkozni. A BEMUTATÁS Nézzük a bemutatást! Ha egy új em­ber érkezik egy társaságba, akkor mindig a vezetőnek (pl. az osztály­ban a tanárnak, bulin a házigazdá­nak) kell bemutatni őt a többieknek. Nem kell egyenként mindenkihez odavinni, hanem elég ezt együtte­sen megtenni. Ha te mutatsz be két embert egymásnak, akkor mindig a fiút/férfit mutasd be a lánynak/nő­nek, a fiatalabbat az idősebbnek, az alacsonyabb rangút, a magasabb rangúnak. Nézzük a lehetséges problémákat! Új vagyok egy helyen és nincs, aki bemutasson. Ez nem egy könnyű helyzet, szóval, ilyenkor nekünk kell bemutatkozni, de próbáljuk úgy ten­ni, hogy ne tűnjünk tolakodónak. Ha nem értjük a másik nevét, akkor kedvesen kérdezzünk vissza, mert jobb az elején pontosan megjegyez­ni a nevet, mint később rosszul ejte­ni. Amit soha ne tegyünk! Soha ne zár­kózzunk el egy bemutatástól sem­miféle ürüggyel, mert az súlyos sér­tés! Ne feledd, az első benyomás na­gyon fontos és nehezen kitörölhető, szóval a bemutatkozási, bemutatási illemszabályok kötelező tananyag­részei az illemtannak, (sn) túl megnyerheti az egyik Skoda Octaviát a 2 közűi Fődijunk egy Skoda Superb! Annak esélye, hogy ön is egy új kocsi tulajdonosa lesz, a lekötött pénz összegével és a lekötés időtartamával egyenes arányban nő. Ahányszor megduplázza a betét min. összegét (20 000 Sk) és a lekötés min. időtartamét (90 nap) annyival többször vehet részt a sorsolásban. Amíg meg nem nyeri a kocsit, illetve, amíg a játék tart. OCTMI* IS*». ~oct*vi* 2003.03.03, 03J 20030310 2003.03.17. J OCTAVIA További információk jtaww T®octavm^~ a www.otpbanka.sk honlapon. A hetente kisorsolt nyertes számlaszámokat hétfőnként közzétesszük a Markira TV-ben, 2003.04.07 a Novy cas-ban VIGYORGO Az erdőben A farkas elkapja nyuszikát, aki kö­nyörögni kezd:- Mielőtt megölsz, engedd meg, hogy eljárjam a haláltáncot! A farkas beleegyezik. A nyuszi el­kezd lépegetni: egyet jobbra, kettőt balra, egyet jobbra, hármat balra, egyet jobbra, aztán elszalad. A far­kas döbbenten néz utána:- Micsoda hülye koreográfia... A tompa harmadik Három kismackó megy az erdőben. Este lesz, sötét van, félnek és fáznak. Egyszer csak megjelenik egy jótün­dér, és azt mondja:- Mivel aranyos kismackók vagytok, teljesítem egy-egy kívánságotokat. Mi a kívánságod? - kérdi a legidő­sebb kismackótól.- Éhes is vagyok, fázom is, és félek is... Hadd legyek otthon a szüleim­nél! Pik-pak, legidősebb kismackó eltű­nik.- Neked mi a kívánságod? - kérdi a középső kismackótól.- Hát, éhes is vagyok, fázom is, és fé­lek is... Hadd legyek otthon a szüle­imnél! Pik-pak, középső kismackó is eltű­nik.- Hát neked mi a kívánságod? - kér­di a legkisebb kismackótól.- Hát, éhes is vagyok, fázom is, és fé­lek is... Hadd legyenek itt a testvér­kéim. Molyos A kis molylepke először repül ki a szekrényből. Amikor hazaér, meg­kérdi tőle az anyukája:- Na, müyen odakint?- Nagyon örültek nekem, mert min­denki tapsolt. Kérdés Ha a fekete doboz olyan anyagból van, ami mindent kibír, miért nem csinálják abból az egész repülőgépet? A csel (Internetgrafika) és az Új Szó-ban. \ 2003.04.14. U P 869

Next

/
Thumbnails
Contents