Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

2003-03-25 / 70. szám, kedd

Idei oscar-díjasok HIRDETÉS ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 25. Rendben lezajlott a világ legnagyobb filmünnepélye az Oscar-gála, amelyen a Chicago aratta a legnagyobb sikert: alkotói hat szobrocskát mondhatnak magukénak Kisebb pompával, meglepetésekkel, rekordokkal Mégis megtartották - bár az elmúlt napokban sokan kon­gattak felette vészharangot. Voltak olyan hangok is, hogy akár az utolsó pillanatban is lefújhatják a show-t. Mások optimistábban vélekedtek, mondván, még nem fordult elő, hogy háború miatt elma­radt vagy elhalasztották vol­na. Erre most sem került sor. Az Oscar-szobrocskák vasár­nap este a hollywoodi Kodak Színházban gazdára találtak. Bár voltak, akik nem vették át a díjat. TALLÓSI BÉLA Nem a legszerencsésebben indul a 2001 novemberében átadott, s az Oscar-gála állandó otthonául szol­gáló Kodak Színház története. Hi­szen a tavalyi Oscar-kiosztón a 2001. szeptember 11-ei események miatt ügyeltek fokozottabb figye­lemmel a hollywoodi csillagok biz­tonságára, idén pedig az iraki hábo­rú miatt. Eseüeges biológiai vagy ve­gyi támadástól, valamint háborúel­lenes tüntetők inváziójától tartva szigorították meg a biztonsági intéz­kedéseket, hogy megvédjék az ame­rikai hatalom és befolyás egyik leg­kimagaslóbb, immár hetvenöt éves jelképét, az Oscar-ünnepséget, amely a legnagyobb rendben zajlott le. Megtartásához valószínű hozzá­járultak a háttérben munkálkodó ér­dekek is: egy-egy Oscar-díjjal jó pár millió dollárral lesz gazdagabb ez vagy az a produkciós cég. Igaz, idén rövidebb volt a vörös sző­nyeg, de azért felvonultak a sztárok annak rendje és módja szerint. A há­ború árnyékában természetesen visszafogottabban, sötétebb tónu­sokban, tartózkodva az extravagan­ciától. Keanu Reeves és Cameron Di­az egyedül, Tom Cruise exneje, Ni­cole Kidman pedig édesanyjával Ja- nelle Kidmannal érkezett. Ben Aff­leck kedvesével, Jennifer Lopezzel kart karba öltve: ám a fiatal színész nem tűzte ki a békejelvényt, ahogy az előzetes bejelentések alapján mindenki várta tőle. Az iraki való­ság azonban végig jelen volt a show alatt: a díjazottak legtöbbje felemel­te hangját a békéért. A szobrocskákat lényegében a vára­kozásoknak megfelelően ítélte oda a Fümakadémia. Csalódnia talán csak Martin Scorsesenek, a New York bandái című opus rendezőjének kel­lett, mert a film tíz jelölése közül egy se jött be. Annál inkább beigazolódtak a Chi­cago (rendezője az elsőfilmes Rob Marshall) című filmmusicalhez fű­zött várakozások. A Chicago a leg­nagyobb diadalt érte el a versengés­ben: a tizenhárom jelölésből hatot díjra váltott. Producerei a legjobb filmért vehették át a 33,2 cm magas 24 karátos arannyal bevont szob­rocskát, a kigömbölyödött Catheri­ne Zeta-Jones pedig a filmben nyúj­tott alakításának köszönhetően a legjobb női mellékszereplőként lép­hetett a pódiumra Sean Connery fel­kérésére. Ám a Chicago stábjából szólítottak művészeket a színpadra a legjobb látványtervért és díszle­tért, a legjobb jelmezért kategóriák­ban is. A legjobb férfi melléksze­replő - maga mögött hagyva Ed Harrist és Paul Newmant - az Adap- tationből került ki: Chris Cooper. A gála résztvevőiben a legnagyobb meglepetést Harison Ford bejelenté­se váltotta ki, aki Roman Polanskit kérte színpadra, hogy a Zongorista című filmjéért átvegye a legjobb ren­dezőnek járó díjat. Akik meg­lepődtek, azok nem Polanski holo- kausztdrámájának kvalitásait kérdőjelezték meg. Úgy vélték, ami­att a botrány miatt, amely a rendező körül kialakult, a Filmakadémia tag­jai nem őrá fognak majd szavazni. A díjkiosztó előtt felmelegítettek egy régi esetet. Hosszan cikkeztek arról: Polanski talán nem kockáztatja meg, hogy Hollywoodba utazzon, mert huszonhat évvel ezelőtt a ren­dező állítólag kiskorú megerőszako­lásának vádjával állt a bíróság előtt, ám az ítélet kihirdetése elől az Álla­mokból Franciaországba távozott. A Zongorista sikert hozott Adrien Brodynak is, akit a legjobb férfi főszereplő kategóriában díjaztak, s kiütötte az előrejelzések által erősen esélyesnek tartott Dániel Day-Le- wist, akit az említett Scorsese-film- ben nyújtott alakításáért jelöltek a legjobb férfiszínész kategóriában. Brody - aki a gettót és a második vi­lágháborút csodálatosképpen túlélt Wladyslaw Szpilman zeneszerzőt kelti életre - díjszerzésével rekordot írt be az Oscar-történetébe: huszon- küenc évével ő a legifjabb színész, aki ebben a kategóriában megkapta az Amerikai Filmakadémia díját. Pedro Almodovar is rekorddal dicse­kedhet. Huszonhét év óta az idei az első eset, hogy a legjobb eredeti for­gatókönyv kategóriában két nem amerikai forgatókönyv is jelölést ka­pott, és a spanyol rendező ezt Be­szélj hozzá! című filmjének forgató- könyvével díjra is váltotta. Az ausztrál szépség, Nicole Kidman arra vágyott, hogy az édesanyja büszke legyen rá. Ä Kidman mama ezúttal a legnagyobb büszkeséggel hagyhatta el lányával a Kodak Szín­házat, hiszen Nicole Az órák című életrajzi műben bizonyította, olyan nagy színésznővé érett, hogy az Amerikai Filmakadémia tagjai is rá szavaztak a legjobb női főszereplő kategória öt jelöltje közül. Kidman Az órákban a híres írónő, Virginia Wolf megbomlott elméje elleni küz­delmét ábrázolja árnyalt színészi eszközökkel. Nagy meglepetésnek számít, hogy a detroiti rapper, Eminem kiütötte a U2-t. A legjobb betétdal kategóriá­ban az utóbbi együttest tartották esélyesnek a New York bandáiban hallható dalukkal. Ugyanakkor a Filmakadémia tagjai úgy döntöttek a szobrocskát Eminemnek juttatják a 8 mérföldben elhangzó Lose Your­self című nótájáért. A szabadszájú botrányhős, Eminem azonban nem jelent meg a gálán, következéskép­pen nem vette át a díjat, és nem szó­laltatta meg a Kodak színpadán az említett, kritikusai szerint nem telje­sen szalonképes szövegű dalt. Nem tudni mi az oka távolmaradásának, talán, hogy jó előre figyelmeztették, az Oscar-gála családi műsor, s az est folyamán lehetőleg kerülje a botrá­nyos jeleneteket. Nem fulladt botrányba az életműdíj körül kialakult kisebb bonyodalom. A jelölt Peter O’ Toole ugyanis, akit 1962 és 82 között hét alkalommal jelöltek Oscarra, ám egyszer sem kapta meg a legjobb színésznek járó szobrocskát, levélben fordult az Akadémiához, hogy váljanak még tíz évet az életműdíj átadásával. Az idős színész időközben meggondol­ta magát, és vasárnap este mégis át­vette az elismerést. A Gyűrűk ura - A két torony elsősor­ban a technikai kategóriákban ver­sengett, nem is sikertelenül: győzött a legjobb hangeffektus-vágás és a vi­zuális effektus kategóriákban. A külföldi, vagyis a nem angol nyel­vű filmek kategóriában az idén re­kordmennyiségű opust válogattak be. A magyar versenyfilm, a Hukkle alulmaradt az ötvennégy külföldi produkció versengésében. A leg­jobbnak a Filmakadémia a Honta­lanul Afrikában című német pro­dukciót találta. Münchenben élő rendezője, Caroline Link azonban nem vett részt a vasárnap esti díjki­osztó gálán. Meglepetésekkel, örömökkel és csalódásokkal folyt és ért véget az Oscar-gála. Ám azoknak a jelöltek­nek sem kellett üres kézzel távoz­niuk, akik nem vehettek át szobrot. Ók vigaszdíjként ajándékcsomagot kaptak. Ebbe sok egyéb között fog- fehérítési kezelésekre szóló na­gyobb összegű utalványt is be­csúsztattak. Az Oscar-pakkal vi­gasztalódó sztárok így aztán jövőre csillogó fogakkal mosolyoghatnak majd a vörös szőnyegen a kame­rákba és objektívekbe, remél­hetőleg nagyobb pompa, villogás és fények között. Es semmi se vet majd árnyékot a filmszakma világ­raszóló ünnepére. 4/ltfJßS0 Örömmel nézünk a jövőbe. Újabb és újabb dolgok vesznek majd körül bennün­ket, amelyek ma még meg sem születtek az emberek képzele­tében. 5 közülük bizonyára többet vásárolunk majd lízingre. S ha így lesz, mi is állunk az Önök rendelkezésére átvállaljuk i költségeit g*( OI F LEASING i UP 998 Az Oscar-szoborral: (balról) Adrien Brody, a legjobb férfi főszereplő, Nicole Kidman, a legjobb női főszereplő, Catherine Zeta-Jones, a legjobb női mellékszereplő és Chris Cooper, a legjobb férfi mellékszereplő (TASR/EPA)

Next

/
Thumbnails
Contents