Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

2003-03-25 / 70. szám, kedd

EJ Külföld ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 25. Irak több mint 15 milliárd tonnás készlete nagyságra a második a világon, csak Szaúd-Arábia előzi meg A bűvös szó: kőolajexport Két újabb halálos áldozat Hongkong. Két újabb halálos áldozata van Hongkongban az egyre terjedő atípusos tüdő- gyulladásnak, ezzel tízre nőtt a veszedelmes kór áldozatainak száma az egykori brit korona- gyarmaton. A jelek szerint a hongkongi kórházakat felügye­lő hatóság főnöke is elkapta a betegséget. A hongkongi egész­ségügyi miniszter tegnapi saj­tóértekezletén arról számolt be, hogy mindkét új áldozat máját és érrendszerét is megtá­madta a súlyos akut légúti szindrómaként (SARS) is emle­getett betegség. Azt is mondta, hogy akik eddig meghaltak eb­ben a kórban, azokat előzőleg vagy már másik betegség is súj­totta, vagy túl későn szállítot­ták őket kórházba. (MTI) Bin Laden Pakisztánban Iszlámábád. Lehetséges, hogy Oszama bin Laden arab terro­ristavezér Pakisztán területén rejtőzködik - ismerte el Pervez Musarraf pakisztáni elnök egy tegnap közölt nyüatkozatában. Musarraf korábban mindig képtelenségnek nevezte azo­kat az információkat, amelyek szerint az al-Kaida vezetője a Pakisztán északnyugati részén fekvő törzsi területekre mene­kült, ahol elenyésző a központi kormány befolyása. A pakisz­táni hatóságoknak sikerült az utóbbi hetekben több al-Kaida- vezetőt elfogniuk, köztük Hálid Sejk Mohamedet, a szer­vezet külföldi műveleteinek vezetőjét. (MTI) Chirac levele a pápához Párizs. A francia elnök levél­ben fejezte ki köszönetét II. János Pál pápának az iraki béke megőrzése érdekében tett fáradhatatlan erőfeszíté­seiért. A La Croix katolikus lapban ismertetett üzeneté­ben Jacques Chirac azt a re­ményét hangsúlyozza, hogy a Vatikán és Párizs a jövőben is közösen fognak fellépni a jog­uralom, az igazságosság és a népek közötti párbeszéd ér­vényesítéséért. A francia ál­lamfő óva int attól, hogy az iraki háborúval összefüggő kihívások a különböző civili­zációk és vallások közötti el­lentétek további szításához vezessenek. (MTI) Chirac üzenete kiemeli, hogy az érintett kérdésekben a Szentszék és Franciaország né­zetei nagymértékben egybe­csengenek (Képarchívum) Ismét lezuhant egy helikopter Washington. Lezuhant egy amerikai katonai helikopter vasárnap az afganisztáni Gaznitól harminc kilométer­nyire északra, a rajta lévő hat személy életét vesztette. Mint a washingtoni védelmi minisz­térium közölte, az amerikai lé­gierő HH-60-as Blackhawk he­likoptere nem került ellensé­ges tűzbe, hanem orvosi men­tőküldetésen volt. Gazni mint­egy 150 küométernyire dél­nyugatra van az afgán fővá­rostól, Kabultól. (MTI) Kuvaitváros. Amint a brit és amerikai csapatok vasárnap szorították az ostromgyűrűt a dél-iraki térség körül, szak­értők egyre többet foglalkoz­nak azzal, hogyan élesszék újjá az exportot az ország olajkészletei több mint felét őrző déli olajmezőkről. MTI-ÖSSZEFOGtALÓ Amerikai katonai jelentések sze­rint a déli olajmezők kitermelésé­nek mintegy 85 százalékát adó lé­tesítmények biztonságban vannak. A kezdeti értékelések szerint a né­hány olajkút tüzei, amelyet az ira­kiak maguk gyújtottak fel, 30-45 nap alatt megszüntethetek, attól függően, hogy az égő kutak köze­lében milyen a vízellátottság. Kato­nai jelentések szerint a rumáliai- olajmezőn felgyújtott kilenc kúton kívül nem égnek olajlétesítmények Irakban, ami nagy megnyugvást okozhat a világ olajpiacain. Szak­értők szerint bár a tüzek eloltása viszonylag könnyű feladat lesz, az iraki olaj visszavezetése a piacra ennél némileg nehezebb, és erre vonatkozóan még becslések sincse­nek. Tudósok szerint Irak több mint 15 milliárd tonnás nyersolajkészlete nagyságra a második a világon, csak Szaúd-Arábia előzi meg 35-36 milliárd tonnás olajkészle­teivel. Irak az 1991-es Öböl-hábo­rú nyomán, az ENSZ-szankciók kö­rébe tartozó „olajért-élelmiszert” program keretében a nyersolajex­port bevételeinek egy részét élel­miszer- és gyógyszervásárlásra for­díthatja ENSZ-ellenőrzéssel, de az ENSZ-számlára kerülő olajbevéte­lekből az iraki invázió kuvaiti áldo­zatait is kártalanították, és az ENSZ-ellenőrzés költségeit is on­nan fedezik. 1998 végén az iraki Belgrád. A Zoran Djindjics meggyil­kolása ügyében indított nyomozás­ról kiadott hivatalos szerb belügyi közlemény szerint egyértelműen bebizonyosodott, hogy a Dusán Szpaszojevics „Siptar”, Mileta Lukovics „Kum” és Milorad Lukovics „Legija” által vezetett zimonyi bűn­banda szervezte meg és követte el a Djindjic elleni merényletet. Külföldi rendőrségek és titkosszolgálatok is megerősítették, hogy a zimonyi klán a térség egyik legnagyobb ko­kain- és heroinkereskedő hálózata volt, amely tonnaszámra mérte a drogot. A dél-szerbiai Medvedjából szár­mazó „iskolázatlan iparosok” alig hat év alatt az ország leghatalma- sabbjai, Európa leggazdagabbjai lettek. A klán tagjai járták a világot, MTI-JELENTÉS Moszkva. Az orosz központi vá­lasztási bizottság tegnap közölte: a szavazatok közel 70 százalékának összeszámlálása után megállapít­ható, a csecsenföldi választók mint­egy 95 százaléka mondott igent a köztársaság új alkotmányára, vala­mint a Csecsenföld elnökének és parlamentjének megválasztásáról szóló törvénytervezetre. A szava­zók döntése értelmében Csecsen­föld az Oroszországi Föderáció tag- köztársasága, és a fegyveres szaka- dár mozgalom tágjai nem indulhat­nak a választásokon. A referendum kiírásáról a tavaly októberi moszk­vai túszdráma után döntött a Kreml, Moszkva ezzel gyakorlatilag kizárta a megegyezést a lázadók­kal. A vasárnapi referendumon a több mint 540 ezer jogosult mint­egy 80 százaléka vett részt, és ha­sonló volt az arány az ingusföldi és olajexport felső értékhatárát meg­szüntették, korábban ez a határ félévenként 5,26 milliárd dollár volt. Az exportált mennyiség közel 60 százaléka a déli olaj mezőkről származott. Egy Esso-tanulmány szerint Irak 2001-ben közel 98 millió tonna olajat termelt ki, körülbelül Fran­ciaország éves olajszükségletét. Saját felhasználása ebből jó 20 mil­lió tonna volt. A kitermelt mennyi­ség egy részét csempészúton is ex­portálták. A legfontosabb olajme­méregdrága ingatlanokat és sport­kocsikat vásároltak külföldön, ta­lálkozóikat Párizsban, Monte Carlóban, Athénban, Szingapúr­ban, Hongkongban, Kolumbiában és Dominikán tartották. Az elfogott klántagok tanúvallomásaiból és a külföldi kábítószer-ellenes szolgá­latok információiból kiderült, hogy a zimonyi klán fizetett bérgyilkosok és drogkereskedők szervezett bűn­csoportja volt. Borisz Tadics szerbia-montenegrói védelmi miniszter a Djindjics- gyilkosság kapcsán tegnap felrótta a nemzetközi közösségnek, hogy ál­landóan nyomást gyakorolt az or­szágra a hágai törvényszékkel való együttműködés végett. „Úgy látom, a nemzetközi közösség komoly hi­bát követett el azzal, hogy a problé­mához nem állt hozzá kiegyensú­lyozottan. Nem volt szükség arra, dagesztáni menekülttáborokban is. A kiemelt biztonsági intézkedések mellett lezajlott voksolás során nem érkeztek hírek atrocitásokról: a Groznij melletti hankalai katonai bázison történt állítólagos merény­letről felröppent híreket azonnal cáfolta az orosz hadsereg. Orosz megfigyelők szerint a kézzel fogható nyomás és az erős propa­ganda mellett nyilvánvaló, hogy a csecsének nagy része belefáradt az évtizedes háborúba, és békét, sta­bilitást akar. Kérdéses viszont, hogy ez mennyire válik realitássá: az Aszlan Maszhadov vezette fegy­veres szakadárok nem ismerik el a népszavazás eredményét, és hír- ügynökségük, a Csecsenpressz „a csecsen állam alkotmányos rendje, biztonsága elleni politikai provo­kációnak” nevezte a referendumot, a fegyveres harc folytatására szólí­tott fel. Vlagyimir Putyin orosz el­nök a kormány hétfői ülésén úgy zők Moszul és Kirkuk körzetében, Bagdadtól keletre az iráni határ mentén, valamint Bászra környé­kén és az ország déli részén talál­hatók. A finomítók és a szállító be­rendezések nyugati források sze­rint rossz állapotban vannak. Szaddám Húszéin elődjének 1972- es államosítási intézkedései előtt az iraki olajkitermelés a nyugati cégek ellenőrizte Iraq Petroleum Company (IPC) kezében volt. Tegnap reggeli jelentések szerint ismét bizonytalanná vált Rumália hogy a nyomás ennyire kemény le­gyen, mindenütt és minden egyes pillanatban. Az elmúlt két és fél év­ben nem volt időnk arra sem, hogy levegőt vegyünk, s különösen érvé­nyes ez a hágai bírósággal való együttműködésre” - mondta. Tadics szerint a Hágával kapcsola­tos kormányzati döntések javarészt nem élvezték a polgárok többségé­nek támogatását. Djindjics meggyilkolása kapcsán már több belgrádi kormánypoliti­kus is felhánytorgatta a nemzetközi közösségnek, hogy siettette a Hágá­val való együttműködést. Zoran Zsivkovics kormányfő úgy nyilatko­zott: a nép és a kormány tisztában van azzal, hogy a feltételezett há­borús bűnösök mit tettek a nevé­ben, de ez még nem ok arra, hogy „azok bűnhődjenek, akik ebben nem vétkesek”. fogalmazott, hogy a sikeres refe­rendummal Oroszország lezárta a területi egységével kapcsolatos utolsó komoly problémát. Az ál­lamfő szerint a népszavazás ered­ménye a legoptimistább várakozá­sát is felülmúlta: a csecsen nép de­mokratikus úton döntött, hogy együtt kíván fejlődni Oroszország­gal. Putyin érvelése szerint „azok, akik még nem tették le a fegyvert, most már nem csak hazug vezetőik érdekeiért, hanem a csecsen nép és annak békevágya ellen is harcol­nak”. Csecsenföld elnökének meg­választására a decemberi orosz törvényhozási választásokkal egy időben kerülhet sor, a csecsenföldi parlamentről pedig legkésőbb 2004. elején dönthetnek a válasz­tók. A népszavazás után Moszkva szerződésben kívánja tisztázni a központ és a köztársaság viszo­nyát, a Kreml széles körű autonó­miát ígér a csecseneknek. olajmezőinek sorsa. Egy amerikai katonai szóvivő lemondta az újság­írók részére tegnapra tervezett ki­rándulást, arra hivatkozva, hogy látogatók számára a térség „nem biztonságos”. További részleteket Danny Chung százados nem kö­zölt. Kuvaitvárosban tegnap dél­után bejelentették, hogy kuvaiti tűzoltóknak délutánra sikerült az egyik égő kutat eloltaniuk. A tűzol­tócsoport vezetője szerint valószí­nű, hogy az irakiak további 10-15 kutat is aláaknáztak. Brüsszel. A NATO folytatja a Török­ország védelméhez nyújtott katonai támogatást, miután a török kormány biztosította a többi tagországot arról, hogy csapatai nem vesznek részt a szomszédos Irak elleni háborúban. MTEHÍR Ljubljana. Szlovéniában a vasárnap tartott ügydöntő népszavazáson a lakosság túlnyomó többsége támo­gatta, hogy az ország 2004-ben csatlakozzon az Európai Unióhoz és a NATO-hoz. A tegnap kiadott elő­zetes végeredmény szerint a NATO- csatlakozásra a szavazók 66,02 szá­zaléka mondott igent, míg az euró­pai uniós tagság elsöprő, 89,61 szá­zalékos támogatottságot kapott. A NATO ellen szavazók aránya 33,98, míg az EU-tagságot elvetők tábora Névtelen fenyegetések Nem volt merénylet Prága. Bár ismételten többször fe­nyegetőzött, de egyetlen robbantást sem hajtott végre tegnap az az isme­retlen férfi, aki tíz napja tartja láz­ban az észak-morvaországi Olmütz városát és környékét. A városban szi­gorított biztonsági intézkedések vol­tak életben vasárnap este óta, ami­kor lejárt az ismeretlen által adott határidő. A zsaroló két hete közölte: ha az állam nem fizet, akkor közületi objektumokat robbant fel. A rendőr­ség akkor talált is egy működőképes bombát az egyik vasúti hídon. A ha­tóságok komolyan vették a dolgot, s a múlt csütörtökön a zsaroló útmu­tatása szerint 25 csomagban össze­sen tízmillió koronát dobtak le a megjelölt helyeken, vízálló zacskók­ban. A helyszíneket figyelték, de va­sárnap estig senki sem vitt el egyet­len pénzcsomagot sem. Mivel lejárt a megadott határidő, az olmütz me­gyei elöljáró figyelmeztette a lakos­ságot, hogy hétfőn legyen nagyon óvatos. Tegnap néhány iskolában szünetelt a tanítás, rendőrök és ka­tonák őrizték a kórházakat és a köz­épületeket. (kokes) Vízágyúk Hamburgban Összetűzés Irak miatt Hamburg. Összetűzésekre került sor tegnap a rendőrség és az iraki háború ellen demonstráló, főleg diá­kokból álló tömeg között. A tömeg kövekkel dobálta meg a rendőröket, akik vízágyúkat vetettek be. A rend­bontók közül többet őrizetbe vettek - közölte egy rendőrségi szóvivő. Mindkét oldalon vannak sérültek. Az incidens előtt a húszezer fősre be­csült tömeg le akart térni a megjelölt útvonalról, s az amerikai főkonzulá­tus felé vette volna az irányt. (MTI) Erről tegnap döntött a NATO állandó tanácsa. Lord Robertson NATO-főtit- kár közölte: Abdullah Gül török kül­ügyminisztertől kérdésére azt a meg­nyugtató választ kapta, miszerint Törökország csak határai védelmé­vel van elfoglalva és az esetleges me­nekültáradatra készül fel. mindössze 10,39 százalékos volt. A választási részvétel közel 60 száza­lékos volt. A hivatalos végeredmé­nyeket április 1-jén teszi közzé a központi választási bizottság. Anton Rop miniszterelnök első nyilatkoza­tában kijelentette: a döntés új feje­zetet nyit Szlovénia történelmében, és azt jelenti, hogy az ország na­gyobb biztonságot és stabilitást, gyorsabb gazdasági fejlődést fog él­vezni. Az EU-tagjelöltek közül leg­közelebb - április 12-én - Magyar- országon lesz ügydöntő népszava­zás az uniós csatlakozásról. MEGKÉRDEZTÜK Berényi József külügyi államtitkárt A hétvégén tartott népsza­vazáson Szlovénia lakossága rá bólintott az ország EU- és NATO-tagságára. Milyen üzenete van ennek a referen­dumnak? Két szempontból is van jelentő­sége. Az egyik a jó hír, hogy mind az európai uniós, mind pe­dig a NATO-csatlakozást a részt­vevők döntő többsége megsza­vazta. Figyelmeztető hír azon­ban, hogy a részvétel alacso­nyabb volt a közvélemény-kuta­tók előrejelzésénél. Az EÜ-s csatlakozás támogatottsága megfelelt az előrejelzéseknek, a NATO-tagság támogatottsága azonban nagyobb lett a vártnál. Ez különösen azért fontos, mert sokan nálunk is - tévesen - ösz- szekötik a NATO-tagságot az Irakban zajló háborúval. A NATO-ra mondott igennek min­den bizonnyal egyik oka a Szer­bia miniszterelnöke, Zoran Djindjics ellen elkövetett me­rénylet, amely ráébreszthette a szlovén választópolgárokat arra, hogy a NATO-tagság biztonsá­got jelenthet nemcsak katona- politikai szempontból, hanem a régión belüli erős maffiával és alvilággal szemben is. (jéel) Hivatalosan is megerősítették, a zimonyi klán gyilkoltatta meg Zoran Djindjicset Hágát is okolják a szerbiai vezetők MTI-HÍREK Moszkva lezártnak tekinti a területi egységével kapcsolatos utolsó komoly problémát Belefáradtak a háborúba a csecsének? Törökország cáfolta csapatainak benyomulását Irakba Támogatás Ankarának MTHHÍR Legközelebb Magyarországon lesz ügydöntő népszavazás Határozott szlovén igen Rumália körzetében összesen 500 olajkút van, ebből az irakiak kilencet, más források szerint hetet gyújtottak fel (Reuters-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents