Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

2003-03-21 / 67. szám, péntek

DUNA-VÖLGYI SZELLEMI FIGYELŐ

2003. március 21., péntek 3. évfolyam, 6. szám

Az idősebb nemzedék tagjai továbbra is főképp érzelmi okokból kérelmezik a magyarigazolványt, amelyben a magyar nemzethez való tartozás jelképét látják

A kedvezménytörvény fogadtatása és alkalmazása a Szlovák Köztársaságban

Saxon-Szász János: Érintések, 2000

NAGY ILDIKÓ-HORVÁTH PÉTER

I CLA-Kalligram a kedvezménytörvény megszületése óta kíséri figyelemmel a törvény immár egyI éves szlovákiai fogadtatásának és alkalmazásának körülményeit. E tanulmány szorosan kapcsolódik az előző elemzéshez, amely a tavalyi magyarországi kormányváltásig (2002 augusztusáig) kísérte figyelemmel a vita kibontakozását, a tárgyalások menetét, illetve a kedvezménytörvényhez való szlovákiai viszonyulást. Az alábbi tanulmány 2003 januárjáig kíséri figyelemmel az úgynevezett státusügy kibontakozását a hazai és a nemzetközi események tükrében. Nem csupán leíró jelleggel próbál rámutatni a két ország között kialakult vita egyes aspektusaira, a tárgyalások menetére, a közhangulat alakulására, hanem inkább a vitába bekapcsolódó hazai és nemzetközi szereplők - intézmények, kormányok és személyiségek - egyes nyilatkozatokból kiolvasható szándékait és elvi álláspontjait veszi górcső alá.

A kedvezménytörvény 2002-ben nemcsak a szlovák-magyar viszonyban játszott fontos szerepet, hanem Szlovákia belpolitikai életében is. A kérdést több síkon lehet megítélni. Az első a szlovák és a magyar kormány közti kommunikációt jelenti, amely a konfrontáció több elemét hordozta magában. A magyarországi kormányváltás okán, 2002 első felében kommunikációs problémák léptek fel a két ország között, ami bonyolult viszonyokat idézett elő a visegrádi országok együttműködésében. A Magyar Koalíció Pártja ugyancsak nehéz helyzetbe került. A párt vezető képviselőinek túlnyomó többsége azonosul a kedvezménytörvény tartalmával, és fenntartással fogadja a szlovák kormány reakcióját a jogszabályra, miközben az MKP része volt és ma is tagja a kormánykoalíciónak. Ez szlovák belpolitikai viszonylatban könnyen ösztönözheti a kormánykoalíció szlovák részét az MKP-val szembeni álláspont kialakítására. A kedvezménytörvény körül kialakult vita legutóbbi fejleményei, tehát az Európai Uniótól érkezett jelzések, mintha a szlovák pozíciót erősítenék, ugyanakkor még mindig nyitott maradt a lehetősége annak, hogy a problémát európai módon, konszenzusos megoldással oldja meg a két ország.

A kedvezménytörvény körül kialakult vita alanyai a magyarigazolvány kérelmezői, vagyis a szlovákiai magyar kisebbség tagjai. A szlovákiai magyar sajtó és a Magyar Koalíció Pártja ugyancsak sajátos szerepet játszik a két ország közti vitában. A nemzetközi intézmények közül az Európa Tanács, illetve közvetlenül jelentéstevője, Eric Jürgens és az ET konzultatív testületé, a Velencei Bizottság foglalkozott a kérdéssel, de Rolf Ekéus, az EBESZ kisebbségi főbiztosa, illetve Günter Verheugen EU-bővítési biztos is szerepet játszott az úgynevezett státusügy rendezésében. A kedvezménytörvény túlnőtt Magyarország és szomszédai határain és nemzetközi kérdéssé vált.

I. A MEGEGYEZÉS HIÁNYÁNAK POLITIKAI OKAI

A kedvezménytörvény megítélésében a magyar és a szlovák fél különböző alapelvből indul ki. Ezek olyannyira szüárdnak bizonyulnak,

hogy kérdéses: csupán kétoldalú diplomáciával elérhető-e a megegyezés. A tavalyi év Szlovákiában a választások éve volt. A parlamenti választások kimenetele még két héttel a választások előtt sem volt egyértelmű, a szokásosnál nagyobb volt a bizonytalan szavazók tábora.' Nyilvánvaló volt, hogy a kampány során bevetett témák hatással lehetnek a végső pártválasztásra. Nem lehetett kizárni, hogy a kampány tematizálása során a nacionalista és populista ellenzéki csoportosulások egy esetleges gyors szlovák-magyar kormányközi megegyezést a szlovák nemzeti érdekek feladásával magyaráznák. Ez a nacionalista hangvételű kampányok/pártok malmára hajtotta volna a vizet, ami a szavazók elriasztásával, illetve a nacionalista szavazók mozgósításával járt volna.

A Medgyessy-kormány, amely megörökölte elődjétől a problémát, úgy határozott, hogy 2002 végéig úgy módosítja a kedvezménytörvényt, hogy azzal elégedettek legyenek a szomszédos államok kormányai - köztük a szlovák kormány -, a nemzetközi intézmények és nem utolsósorban a határon túli magyar kisebbségek is.2 A megoldást négy feltétel teljesítésében látta, éspedig: meg kell őrizni a törvény eredeti célját, a magyarországi és a szomszédos országokban élő magyarok érdekeit kell szolgálnia, összhangba kell hozni az európai normákkal - a Velencei Bizottság ajánlásai alapján -, valamint elfogadhatóvá kell tenni a szomszédos országok kormányai számára.

Tekintettel a 2002. évi szlovákiai választási kampányra, valószínű, hogy a magyar kormány halogatta a téma felmelegítését, nehogy ezt kihasználva esetleg felerősödjön a ma- gyarellenesség Szlovákiában. A magyar kormány óvatossága mellett a szlovák kormány a kivárást választotta. Ez azonban Pozsonynak minden bizonnyal előnyösebb volt, mint Budapestnek. A kivárás taktikáját támaszba alá Eduard Kukán szlovák külügyminiszter véleménye, amelyet 2003. január 7-én fejtett ki egy napüapnak: „Ezt a problémát nem mi okoztuk, a törvényt nem mi fogadtuk el, s így nem mondhatják nekünk, hogy egyezzünk meg. Ők - a magyar fél - fogadták el a törvényt, nekik kell úgy módosítaniuk, hogy ne okozzon több problémát. Hajlandók vagyunk tárgyalni a magyar kisebbség támogatásáról, de nem úgy, hogy eközben egy magyarországi törvényről beszélünk”.3 A szlovák álláspont üzenete nem kevesebb, mint az, hogy nem a szlovák fél kötelessége kezdeményezni a tárgyalásokat, megfogalmazni ajánlásokat a törvény módosításának mikéntjéről, elfogadtatni az európai intézményekkel és összhangba hozni az EU-s normákkal, ahogyan azt a Velencei Bizottság ajánlása kimondja. A szlovák álláspont szerint a felelősség teljes mértékben Magyarországot terheli. Sőt, úgy tűnik, a szlovák fél nem is hajlandó tárgyalni magáról a státustörvényről, legfeljebb a magyar kisebbséget érintő problémákról. „Ha a magyar kormány segíteni akar a szlovákiai magyar kisebbségnek, ezt a szlovák fél legitimnek tartja és elfogadja. Arról kell tárgyalni, hogyan lehet ezt a támogatást megoldani”, jelentette ki a szlovák külügyminiszter.4 Kovács László magyar külügyminiszterjanuár 8-án a magyar fél tárgyalási szándékáról így fogalmazott: „az előző magyar kormány Orbán Viktor vezetésével a parlamentbe egy olyan törvényt terjesztett be, amelynek egyes részei elfogadhatatlanok voltak néhány szomszédos ország számára és nem voltak összhangban az európai intézmények normáival sem. Medgyessy Péter kormányára maradt a feladat megszüntetni a fennálló feszültséget a törvény módosításával”, és olyan megoldást találni, amely „összhangban áll az európai normákkal, elfogadható a szomszédos országok kormányai számára, egyúttal a szomszédos országokban élő magyarok érdekeit szolgálja.”5 A szlovák tárgyalási pozíció 2002 második felében erősödni látszott. Ez elsősorban az európai intézmények magyar kedvezménytörvényt bíráló véleményének következménye volt. Az európai intézmények bírálata sarokba szorította a Medgyes- sy-kormányt annak ellenére, hogy az - elődjével ellentétben - a megegyezést szorgalmazza. Teszi ezt a keményen fellépő magyar ellenzékkel szemben, amely élesen bírálja a jelenlegi magyar diplomácia lépéseit. A Fidesz azzal riogatja a közvéleményt, hogy a törvény módosításával az tartalmilag kiürül, ami a várt és ígért támogatások drasztikus csökkenéséhez vezetne, és ez létében veszélyeztetné a határon túli magyar kisebbségeket. A legnagyobb ellenzéki párt azt nehezményezi leginkább, hogy törvénymódosító csomagjával a magyar kormány túlmegy az európai ajánlásokon.6

A sokat idézett Velencei Bizottság ajánlásait eleinte mind a szlovák, mind a magyar fél megpróbálta saját érveinek alátámasztására használni. Pl. Szlovákia kezdettől fogva azt kifogásolja, hogy a kedvezménytörvény etnikai alapú megkülönböztető elemeket tartalmaz, valamint, hogy a törvénynek területen kívüli hatálya van, amely az európai jogrendben megengedhetetlen. A Velencei Bizottság jogi szakvéleménye ugyanakkor legitimnek tartja az anyaország támogatását, ha az a határain túl élő nemzetrész azonosság- tudatának és kultúrájának megőrzésére irányul.7 Ehhez azonban hozzá kell járulnia az adott országnak is, amelyben az érintett kisebbség él.

II. A MEGOLDÁSKERESÉS MECHANIZMUSAI

2002 májusáig, az Orbán-kormány leváltásáig a tárgyalások főképp külügyi államtitkári szinten zajlottak. Bár Németh Zsolt és Jaroslav Chlebo néhány találkozása nem vezetett eredményre. A magyarországi kormányváltást követően a magyar diplomácia és a magyar miniszterelnök kétoldalú megbeszéléseken próbálta egyeztetni partnereivel az elvi álláspontokat. A román-magyar egyeztetés ilyen szellemben zajlott, aminek eredményeként az ősz folyamán a két miniszterelnök, majd a két külügyminiszter megegyezett a kedvezménytörvény kölcsönösen elfogadható módosításáról.8 Ezzel szemben a szlovák álláspont fokozatosan megváltozott, és a kérdés megoldását szakértői csoportokra kívánta bízni, ill. a kisebbségek ügyeit felügyelő szlovák-magyar vegyes bizottság feladatkörébe akarta átutalni. Azzal érvelve, hogy a két ország között 1995-ben aláírt alapszerződés a vegyes bizottságok létrehozásával biztosítja azt az intézményesített keretet, amely a kisebbségeket érintő vitás kérdéseket hivatott megoldani. Kérdéses, hogy ez a mechanizmus tényleg képes érdemi ajánlásokat megfogalmazni, és megoldást találni a kedvezménytörvény módosítására, illetve szlovákiai alkalmazhatóságára. A vegyes bizottság megalakulásától kezdve, 1998 novemberétől, mindössze háromszor ülésezett, és az eddig megfogalmazott 39 ajánlásából legfeljebb 12-15 teljesült maradéktalanul.9 A bizottság ajánlásai nem kötelező érvényűek, és a „felügyeletet” biztosító külügyminisztérium, illetve a „kormány dönt arról, melyik ajánlást milyen mértékben fogadja el”.10 Végső soron tehát a kedvezménytörvényre vonatkozó ajánlásoktól is a külügyminiszter döntene. Ha tehát a szlovák kormány ténylegesen le akarná zárni

ezt a vitát, először a diplomácia vezetőinek kellene megegyezniük az alapelvekben. Ezután a megoldási javaslatok kidolgozásával és a gyakorlati lépések megtételével megbízhatnák a vegyes bizottságot. És nem a testülettől kellene elvárni az alapelvek megfogalmazását.

2002 júniusától Szlovákiában sokkal visszafogottabb véleménynyüvá- nítást lehetett tapasztalni a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban, mint ezt megelőzően. A parlamentben egy-egy, szinte egyéni kezdeményezésnek számító javaslaton kívül (az SNS ellen-törvényjavaslata) nem volt napirenden a kedvezménytörvény. A kereszténydemokrata mozgalom részéről hangzott el ismételten az a vélemény, hogy ha Magyar- ország erőltetni fogja a kedvezménytörvény szlovákiai alkalmazását, akkor a szlovák parlamentnek kötelessége lesz ellenlépéseket tenni.11 Az ősszel megalakult új szlovák törvényhozás mintha kívülállóként szemlélné a kérdést, annak megoldását átruházva a külügyminisztériumra. Ezért talán a meglepetés erejével hatott, hogy Pavol Hrusovsky házelnök Budapesten Szüi Katalinnal a kedvezménytörvényről is tárgyalt.12

A szlovák pártok - ellenzékiek és a koalícióban lévők egyaránt - szintén jóval kevesebbet foglalkoznak a kedvezménytörvénnyel, mint az előző választási időszakban. A mindennapi aktuális belpolitikai témák, mint pl. az egészségügy reformja, a szociális kérdések, a közigazgatás átalakítása, a privatizáció, a NATO-csat- lakozás háttérbe szorítják a kedvezménytörvényt. Úgy tűnik, mintha a szlovák politikának és a politikai elitnek megfelelne az a kényelmes megoldás, hogy felsorakoznak a miniszterelnök és a külügyminiszter határozott álláspontja mögé. Nevezetesen, hogy a kedvezménytörvény okozta problémákat a magyar félnek kell megoldania, és hogy semmi áron nem egyeznek bele a jogszabály szlovákiai alkalmazásába. Egyedi helyzetben van az MKP. Kormányerőként köteles Szlovákia érdekeit képviselni, ugyanakkor fel kell vállalnia választói - elsősorban a szlovákiai magyarok - érdekeit is, ami ebben az esetben ellentmondásba kerülhet a szlovák pártok által aposztrofált szlovák kormányérdekekkel. Ezt az MKP úgy próbálta meg áthidalni az ősszel, hogy felvállalta a közvetítést a kedvezménytörvény vitájában a szlovák és a magyar miniszterelnök között. A sikeresnek tűnő kezdeményezés azonban nem járt eredménnyel, mert Medgyessy Péter és Mikulás Dzurinda november 26-i budapesti találkozója kudarccal zárult.13 A két miniszterelnök nem egyezett meg a kedvezménytörvény magyar fél által javasolt módosításában. Dzurinda ragaszkodott a már említett szlovák állásponthoz, vagyis elvileg nem értenek egyet a kedvezménytörvény- nyel, s hogy a nemzeti kisebbségek támogatását csak az alapszerződés keretein belül tudják elképzelni.14 Medgyessy tudomásul vette a szlovák álláspontot, s hogy a tárgyalás során nem történt előrehaladás. Egyúttal bejelentette, hogy szükségesnek tartja a MAÉRT mielőbbi összehívását.15

Az MKP elnöke, Bugár Béla nem titkolta csalódottságát a sikertelen tárgyalások okán, ugyanis az MKP készítette elő a talajt a megegyezéshez, abban bízva, hogy a két miniszterelnök megegyezik a kedvezménytörvény módosításának módjában. Az MKP ezt követően eldöntötte, hogy a továbbiakban nem hajlandó közvetíteni a kedvezménytörvény ügyében a két ország között, és a megoldást rábízza a két ország vezetőire.16 Dzurinda egyértelmű elutasító magatartása az eddigi legnagyobb feszültséget keltette közte és az MKP között. Az MKP ugyanis nem ért egyet Dzurinda álláspontjával, mert Bugár Béla, az MKP elnöke előzetesen megegyezett a kormányfővel a leendő megoldásban. Ezzel szemben Dzurinda azt állítja, hogy nem a törvényről vagy annak módosításáról egyeztek meg, csupán elvi síkon értettek egyet. Dzurinda álláspontjával a másik két koalíciós partner - az ANO és a KDH - is egyetértett, így az MKP egyedül maradt a vitában. Ezt Bugár Béla övön aluli ütésnek tekintette, és nem titkolta, hogy erősen megingott a kormányfőbe vetett bizalma, ezért ilyen viszonyok közepette az MKP a jövőben nem vállal közvetítő szerepet Pozsony és Budapest között.17

A kedvezménytörvény okozta koalíción belüli feszült helyzettel az elkövetkező napokban meglehetősen sokat foglalkoztak a tömegtájékoztató eszközök. Nemritkán vetve fel azt a kérdést, hogy az MKP nem mérlegeli-e a koalícióból való kilépését, ami az egész kormánykoalíció megingását jelenthetné. Meglátásunk szerint a szlovák tömegtájékoztató eszközök jócskán eltúlozták a téma napirenden tartását. Ha ez a feszültség az MKP és a többi koalíciós partner között tovább nőtt volna, ez hatással lehetett volna a december 6-i helyhatósági választásokra. Ugyanis ezáltal nehezebben alakulhatott volna ki helyi szinten a kormánypártok koalíciója. Ám a választások eredményéből arra lehet következtetni, hogy a pártvezetések vitája nem volt jelentős hatással a szavazók döntésére.

A választások hetében mégis szinte valamennyi párt vezetése úgy vélte, hogy a kedvezménytörvény kérdését fel lehet használni a maguk javára. A témától mindaddig tartózkodó HZDS is véleményt nyilvánított. Rudolf Ziak, a mozgalom alelnök pártja hivatalos állásfoglalását ismertet-