Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
2003-03-21 / 67. szám, péntek
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 21. KOMMENTÁR A demokrácia exportj a TÓTH MIHÁLY Európa távolabbra látó, tehát az ordas eszmék politikai következményeit idejében felmérni képes politikusainak a 20. század első felében, egészen az USA 2. világháborús szerepvállalásáig annak lehetősége okozott fejfájást, hogy az Egyesült Államokban győzedelmeskedik az izolacionizmus. Az elszigetelődési hajlamnak meglehetősen mélyre hatoltak a gyökerei az észak-amerikai humuszban. Roosevelt politikai zsenialitásának volt köszönhető, hogy a német fasizmus és szövetségesei elleni küzdelemben a demokrácia erői nem maradtak magukra. Az 1945 óta eltelt évtizedekben nagyot változott a világ. Pillanatnyilag, az iraki háború megkezdésének óráiban még Európa legkonszolidáltabb és legbefolyásosabb demokráciáinak vezetői között sincs egyetértés abban, az USA nem távolodott-e el túlságosan is az elszigetelődés politikájától. A német és a francia álláspont közismert. A párizsi és a berlini vezetők egyfolytában a tömegek békevágyára hivatkoznak. Magatartásuk tárgyilagosságra törekvő szemlélője azonban nem biztos abban, hogy az amerikai megoldástól való távolmaradásukat nem az vezérli-e, ami a politikust az államférfitól megkülönbözteti. Mert a másik póluson ott van Nagy-Britannia, amelynek miniszterelnöke Washington mellé állva kinyilvánította: ha diplomáciai eszközökkel nem megy, háborúban kell felszámolni az iraki rezsimet. Őfelsége miniszterelnöke is hivatkozhatna a közhangulatra. Nem hivatkozik rá, hanem elődje, Churchill nyomdokába lépve foglal állást. Akárhogy nézzük is, az Európa és az USA közötti szövetség „műfajában” senki se kvalifikáltabb egy hivatalban levő brit miniszterelnöknél. Még akkor is, ha vita folyik arról, Hiüer volt-e nagyobb gazember, vagy Szaddám Huszeiné e tekintetben az elsőség. Talán az egypártrendszeri diktatúra felszámolásának közelsége is közrejátszik abban, hogy térségünk volt szocialista államainak zöme az iraki háború kérdésében inkább az amerikai megoldást támogatja, nem pedig a franciák és a németek által forszírozottat, noha ennek kedvezőtlen következményei is lehetnek. Nem kell bizonygatni, hogy miért, bennünket elsősorban Pozsony és Budapest reagálása érint és érdekel. A politikai struktúrában itt is, ott is megtalálhatók az amerikai, illetve a német-francia megoldás szorgalmazói, valamint ellenzői. Hogy melyik félnek drukkolok, azt - érdekes módon - nem Bush, Blair, Schröder, vagy a francia kormányfő érvei döntötték el, hanem magyarországi és szlovákiai politikusokéi. Aligha véleüen, hogy az iraki rezsim fegyverrel kikényszerített felszámolásának legvérmesebb ellenzői azok közül kerülnek ki, akik szívesen elnosztalgiázgatnak azoknak az éveknek a történésein, amikor Budapesten még Horthy vezette a körmenetet, Pozsonyban pedig Tiso misézett. Németország és Japán 2. világháború utáni története bizonyítja, hogy a demokráciát is lehet sikeresen exportálni. Tudjuk, e két ország esetében ki volt az exportőr... JEGYZET kor pedig előkerült, nem akárkivel találta ám szembe magát: egyenesen az ország közjogi triumvirátusának egyik tagjával, egyben névrokonával, Mikulás Dzurindával futott össze az egyik csorba-tói domboldalon. A kormányfő saját szemével látta, ahogy druszája terrorizálja a téü sportokat kedvelő turistákat. A sípályán lejátszódott incidens után Dzurinda feljelentést tett, ám az eset furcsa fordulatot vett: a pop- rádi járási ügyész lesöpörte az asztalról a rendőrségi vádemelési javaslatot. Az akta - amellyel a Koah'ciós Tanács is foglalkozott - átkerült Turócszentmártonba, majd bekérte a legfőbb ügyész is. De térjünk vissza az igazságügyi miniszter panaszára, amelyet még Cérnák szabadon bocsátásának napján benyújtott a Legfelsőbb Bíróságra. Lipsic arra építette beadványát, hogy Cérnák még nem töltötte le büntetésének kétharmadát, ám a kerületi bíróság figyelmen kívül hagyta ezt. Böjt van. Böjtöl majd a rács mögött Mikulás Cérnák, miután az igazságügyi miniszter kiböjtölte neki a börtönt. csisággal figyeli a Villalakók sorsának alakulását, akik közül ugyancsak királyokká váltak egyesek Rémálmaimban se lássam azonban azt a tekintetet, amelyet Nagy Királyunk akkor vethetett gyarló kis világunkra, amikor a minap sugárzott budapesti tévéadásban Szulák Andrea a magyar együgyű jópofaságá- val „Istenkirály”-ként (nem tévedés!) üdvözölte a jobb sorsra érdemes Gáspár Győzőt, a Romantik című együttes vezetőjét. Bevallom, bennem (s hitem szerint sokunkban) meghűlt a vér. Tudván, hogy a néző (tisztelet a kivételnek) - chipset rágcsálva vagy éppen sört kortyolgatva - a maga módján ezt „beveszi”. És mindennapos gondjaitól elszakadva ujjongva várja a fejleményeket, miközben lazán átsiklik a kifejezés félelmetes súlya felett. Nos, jól „beveszegetjük”. A szerző szabadfoglalkozású publicista Kiböjtölt börtön MADI GÉZA Úgy tűnik, Daniel Lipsic kerekedett felül a Cemák-féle ominózus szabadon bocsátási ügyben. Minden azzal kezdődött, hogy négy hónappal ezelőtt a Trencséni Kerületi Bíróság feltételesen szabadlábra helyezte a szlovákiai alvilág egyik erős emberének tartott Mikulás Cernákot, akit a Legfelsőbb Bíróság 2001 januárjában zsarolás miatt nyolc és fél évre ítélt. Ahhoz képest, hogy túszejtéssel és gyilkossággal is gyanúsították, a maffiavezér viszonylag kevéssel megúszta. Az utóbbi két vádpontban időközben megszületett a felmentő ítélet, de Cérnáknak ez sem volt elég: a zsarolási ügyben megállapított, feltétel nélküli szabadságvesztés-büntetés kihirdetése után alig két esztendő elteltével kérte, helyezzék feltételesen szabadlábra. Mert jól viselkedett. Ki is került a rács mögül, s néhány hétre nyoma veszett. AmiKirályolc és istenek HERNÁDY FERENC Elgondolkodtató az egyes fogalmakkal való merész (felelőtlen) - ha úgy tetszik, lezser - játszadozás” is, ami a média és „fogyasztóinak” igényességét egyaránt tükrözi. A nemzetét felemelő Szent István királyunk a túlvilágról szemlélődve bizonyára homlokát ráncolva töprengett el a világ dolgai felett, amikor rádöbbent: egyre több újkori király keresi társaságát Szent Péter kapuján kopogtatva. Bizonyára meglepődött Elvis érkezésén. Kissé talán meghökkent nemzete színészkirályának láttán. Zámbó Jimmy személyében is királyt avatott Magyarország, akitől talán pironkodva húzódott el a Nagy Magyar... Ám legyen. Feltehetően leplezetlen kíván- Hát anyukám, ezek a háborús adások még a Való Világnál és a Big Brothernél is sokkal szörnyűségesebbek... (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ NÁRODNÁ OBRODA Interjút adott a lapnak Vladimír Meciar. A HZDS elnöke csak a tren- csénteplici villa ügyét sajnálja, egyébként úgy látja, mindent helyesen tett. A HZDS szerinte nincs válságban, még mindig érős, $ bárkivel hajlandó fogadni, hogy a következő kormányt ők alakítják majd. Egyelőre azt állítja, Václav Klaus példája nem követendő számára, nem kíván indulni a jövőre esedékes köztársasági elnökválasztáson. Bár még sok mindent akart véghezvinni, már nem érez elég erőt hozzá. Sőt azt is elképzelhetőnek tartja, hogy nem őt választják meg a párt elnökévé a következő kongresszuson, bár utódjáról még nem gondolkozott. Ivan Le- xáról azt állítja, törvénytelenül tartják rács mögött, mivel nem követett el semmit, Robert Remiás meggyilkolásának kivizsgálását pedig ő maga sürgette. Robert Ficót magas támogatottsága ellenére sem tartja komoly politikusnak, szerinte a Smer elnöke csak a hatalom után áhítozik. Bush beszéde arról árulkodik, hogy egy nagy demokrácia elnöke bár diktálhat a világnak, nem viselkedhet diktátorként A kocka el van vetve „Bush nemcsak Irakot készül „átrendezni“, hanem a világ- politika egészét. Ez a Rubi- cont átlépő Caesar sem áll meg Rómáig.” AVAR JÁNOS Bush nevéhez aligha fűződik majd ilyen caesari mondás, de az vitatha- tadan, hogy a Szaddámnak adott ultimátumával ő is Rubicont lépett át. S alakuljon bárhogyan is a bagdadi csata, csütörtök hajnaltól a vüágpo- litikában is új korszak kezdődik. Amerika elnöke feljogosította magát a megelőző háborúra, s az új Bush- doktrína bizonyosan meghatározza majd az elkövetkező évtizedeket. Valójában persze már a koszovói háború is jószerivel egyoldalú volt, hiszen - az orosz vétófenyegetés okán - BT-felhatalmazás nélkül avatkoztak be, ám a NATO jóváhagyása és a partneri noszogatás folytán Amerika korántsem maradt ennyire magányos. Most még legfőbb szövetségesének is hazai közvéleménye ellenében kellett mögé felsorakoznia, s a keddi Guardianben Bush elődjének, Clintonnak kell megvédenie a brit háborgóktól barátját, Blairt. Az exel- nök pedig, híven legendás középutas lényéhez, azon sopánkodik, miért is nem támogatták a franciák és az oroszok az angol BT-javaslatot, ami egyhangúvá tette volna ismét a Bagdadnak szánt ultimátumot. Talán így elkerülhettük volna a háborút, mivel Szaddám sem hihette volna, hogy - ezúttal is kihasználva a nagyhatalmi ellentéteket - megint megúszhatja. Késő bánat. S talán egy percig sem volt igazi esély az eltérő felfogások egybehangolására. Az amerikaiak és a franciák már a - még egyhangúlag megszavazott - őszi BT-döntést is eleve másként értelmezték. Sejthetően mindketten alibiként. Bush- nak a háborús előkészületek, a csapatfelvonulás igazolásához kellett, Chiracnak éppen ellenkezőleg, a harcok vég nélküli halogatásához szükségeltettek az ellenőrök. Valószínűlég a The New York Times ama publicistájának lehet igaza, aki azt gyanítja, hogy a Bush-kormány héjái mit sem bánják a diplomáciai fiaskót, mert ők nem is akarták a BT fügefalevelét, s netán magát a világ- szervezetet is a pokolba kívánják. Hiszen a Washington Post szemleírója is úgy véli, ez az elnök legkésőbb a tragikus szeptember 11-e utáni napokban kipécézte magának Szaddámot, „ha nem előbb”. Miből következően az elmúlt fél év olykor ádáznak tűnő diplomáciai kötélhúzása, sőt maga az iraki háború is csupán alibikeresés: a történelemben páratlan katonai előnyre szert tevő Amerika - okkal sejtve és szeptember 11-e óta meg is ismerve az új század veszedelmeit - szabadulna az előző korszak intézményi kötelmeitől. Tehát Bush nemcsak Irakot készül „átrendezni”, hanem a világpolitika egészét, ezért előzte meg a Szaddámnak szólót az Amerika partnereihez intézett ultimátum. Ez a Rubicont átlépő Caesar sem áll meg Rómáig. S egy nappal az ultimátum lejárta előtt paradox módon azoknak is érdekük, hogy Bush megnyerje és méghozzá mihamarabb a bagdadi csatát, akik nem annyira a háborútól tartanak, mint a békétől, a korábban sokat emlegetett, de most valóban bekövetkező Pax Americanától. Attól, hogy sikere esetén Bush végleg „fékezhetetlenné” válik. E félelem nem alaptalan, s az elnök környezetének hangadói adtak is okot a gyanakvásra. Ám mégsem volna szabad feledni, hogy Amerika demokratikus ország, ahol a politikai inga hagyományosan visszalendül. A Bush-csapat most Clintonék „puhányságát” kívánja kiigazítani, ahogy azok meg a reagani keménységet puhították. S a hivatásos hadsereg önkorlátozás nélküli bevetésével végleg feledtetni a besorozottakkal megvívott vietnami háború traumáját. Amerikát történelmében példátlan támadás érte, s ezért szabad kezet akar kapni, akár szövetségeseitől is. Világpolitikai partnerei pedig Többen attól tartanak, hogy sikere esetén Bush „fékezhetetlenné” válik. most beláthatták, hogy együttvéve sem képesek a korábbi korszak kordájában tartani e Caesart, mert - hogy stílszerűek maradjunk - vele csakis a washingtoni szenátusban, tágabban az amerikai közéletben lehet elbánni. S ott azért számon kérték tőle legalább a látszatot, de a kedd hajnali beszéd hivatkozásai a korábbi BT-döntésekre is arról árulkodnak, hogy egy nagy demokrácia elnöke bár diktálhat a világnak, semmiképpen sem viselkedhet diktátorként, bármennyire nyűgnek érzi is a kereteket. Kár volna tehát eltúlozni az aggodalmakat e Pax Americana okán, ha élünk is a gyanúperrel, hogy Bush nagyobb ördögöt fabrikált Szaddámból, mint amilyen az valójában. Ezt jelzi az is, hogy szívesen hagynák futni, s vonultatnák be békemenetben a sereget Bagdadba. Meglehet, a Pentagon egyes tábornokai sajnálnák a hadtörténelem legnagyobb „tűzijátékának” kihagyását, ám Bush szavaiból kiderült, hogy neki most mindennél többet érne, látványos igazolást (és a szövetségesek pótlólagos felzárkózási rohamát) hozna a felszabadulásukat ünneplő irakiak látványa. El is árasztják már hetek óta elektronikus üzenetekkel a bagdadi főkatonákat: nekik még inkább biztosítanák a szabad elvonulást, mint vezérüknek. Ezért is vonták olyan szűkre a háborús bűnösök körét: az odahaza korlátlan kegyelmi jogkörű elnök kész azt kiterjeszteni a meghódítandó országra is. S hogy Bush korántsem vakon és süketen (bár talán a kockázatokat alábecsülve) vág bele a háborúba, arról izraeli-palesztin béketervének időzítése is tanúskodik. Mindössze megfordította az európaiak által ajánlott sorrendet, s előbb kiiktatja Szaddámot a közel- keleti képletből, amivel talán tényleg képes megoldani azt. S akik pontosan attól rettegnek most, hogy Bushnak semmit sem sikerül rendeznie, de mindent összekutyul (nagyhatalmi viszonyokat, arab világot), azok szurkolhatnak a leginkább az általuk nem kívánt amerikai vállalkozás diadaláért. Hogyne csak az igazi ördögöt sikerüljön kifüstölni, hanem a falra festettek se elevenedjenek meg. Mivel a kocka valóban el van vetve, a Kasszandrák mostantól kíméljenek! A szerző hírlapíró Az 1991-es Öböl-háborúban összesen 467 939 katonát vetett be az USA, a szárazföldi hadművelet két napig tartott Az Egyesült Államok jelentősebb katonai akciói MTI-HÁTTÉR Összeállításunk az USA nagyobb katonait akcióit tartalmazza a 20. század elejétől napjainkig. 1915. július 28. Amerikai csapatok elfoglalták Haitit, s csupán 1934. augusztus 6-án hagyták el a szigetet. 1917. április 6-1918. november 11. Az I. világháború idején 4.743.826 amerikai katona vett részt a hadműveletekben. 1941. július 7. Amerikai csapatok elfoglalták Izlandot. 1941. december 7-1946. december 31.16 353 659 amerikai katona szolgált a II. világháborús időszak hadműveleteiben. 1950. június 25-1953. július 27. A koreai háborúba összesen 5 764143 amerikai katona kapcsolódott be. 1958. július-október. Tízezer amerikai tengerészgyalogos érkezett Libanonba a kormány támogatására. 1961. december 10. J. F. Kennedy amerikai elnök hozzájárult 15 ezer amerikai „katonai tanácsadó” Vietnamba küldéséhez. Az amerikai katonai személyek száma 1963 végére 30 ezerre emelkedett. 1964. augusztus 4. és 1973. január 27. között 8.752.000 amerikai katona szolgált a vietnami háborúban. 1965. április 28. A katonai juntát megdöntő puccsot követően 14 ezer amerikai katona érkezett a Dominikai Köztársaságba az amerikai polgárok védelmére. A csapatokat a következő évben vonták ki. 1970. április 29. Amerikai és délvietnami erők átlépték a kambodzsai határt, hogy „megvédjék Kambodzsa semlegességét”. Az amerikai csapatokat júniusban vonták ki. 1983. október 25. Ronald Reagan elnök utasítására mintegy kétezer amerikai katona foglalta el Grena- dát az amerikai állampolgárok védelme, a demokratikus viszonyok helyreállítása és a kubai katonai jelenlét megszüntetése érdekében. 1986. április 15. 33 amerikai gép bombázta a líbiai Tripolit és Bengá- zit, ezzel bosszulva meg a terrorista akciókat, amelyek hátterében a fel- tételezések szerint Tripoli állt. 1989. december 20. George Bush elnök parancsára 20 ezer amerikai katona szállta meg Panamát, hogy megdöntsék Manuel Noriega tábornok kormányát. Noriega 1990. január 3-án adta meg magát. 1990. augusztus 2. Iraki csapatok megszállták Kuvaitot. 1991. január 17-én a nemzetközi erők megkezdték az Irak elleni légitámadásokat (Sivatagi vihar). A szárazföldi hadműveletek február 24-től indultak meg, s a totális vereséget szenvedett irald elnök február 26-án kiürítette Kuvaitot. Az Öböl-háborúban az USA 467 939 katonát vetett be. 1992-1994. Csaknem 30 ezer amerikai békefenntartó vett részt a humanitárius segélyakciónak induló Szomáliái műveletben. 1993 októberében Szomáliái fegyveresek brutálisan meggyilkoltak 18 amerikait, ezután az amerikaiak 1994 elején elhagyták az országot. 1993. június 27. Clinton amerikai elnök 27 robotrepülőgépet lövetett ki az iraki titkosszolgálat bagdadi parancsnokságára. 1994. február-1995. szeptember. Az Egyesült Államok a NATO részeként légicsapásokat hajtott végre Jugoszláviában a szerb erők ellen a boszniai háború idején. 1994. szeptember. Az Egyesült Államok által vezetett többnemzetiségű erők megszállták Haitit, hogy helyreállítsák a demokráciát. 1998. augusztus 20. 13 nappal a kenyai és a tanzániai amerikai nagy- követségek elleni pokolgépes merényletek után robotrepülőgépekkel támadták a terroristákat támogató Oszama bin Laden feltételezett támaszpontjait Afganisztán területén. 1998. december 16-19. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia légicsapásokat mért az iraki katonai és stratégiai fontosságú létesítményekre, mert Szaddám akadályozta az fegyverzetellenőrök munkáját. 1999. március 24-június 20. A koszovói konfliktus miatt az USA - a NATO-erők részeként - katonai csapásokat mért Jugoszláviára. 2001. október 7. Az amerikai célpontokat ért szeptember 11-i terror- támadások miatt a szövetségesek katonai csapásokat kezdtek Afganisztánban a tálib rendszer ellen. A hadműveletek máig folytatódnak.
