Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

2003-03-03 / 51. szám, hétfő

ESEMÉNYEK, EREDMÉNYEK, CSÚCSOK 2003. március 3., hétfő 13. oldal Nagyüzem az európai szuperbajnokságokban: az angol Liga Kupa döntőjében a Manchester húzta a rövidebbet HÍRKOSÁR A brazil csillag ismét villogott Owen ismét csillogott Fotó: Reuters Ronaldo nagy napját hozta a spanyol bajnokság 24. fordu­lója. A Fenomén végre titulu­saihoz méltó teljesítményt nyújtott, aki ezt a kilencven percet látta, nem kételkedik abban, hogy abrazil világ- klasszis kiheverte minden korábbi sérülését. PRIMO-KOMMENTÁR A Real Madrid félgőzzel is simán győzött 5-1-re a baszk Alavés ott­honában, s ebben Rónáidénak ju­tott a főszerep. A Madrid Hierro és Figo nélkül, de így is világsztárok sorával lépett pályára. A 12. percig kellett várni csak az első gólra, Ronaldo kicselezte az előtte behát­ráló védőt, s a hosszú sarokba lőtt. Raul még az első félidőben növelte az előnyt, majd a második játék­részben a brazil még két, a duplá­jával a klubtörténet negyedik leg­eredményesebbjátékosává előrelé­pő alkalmi csapatkapitány további egy gólt lőtt. Az alavés 0-3-nál szé­pített, de mielőtt nagyon belelke­sedett volna, Ronaldo megint há­romgólosra növelte a különbséget. A Fenomén már 13. bajnoki góljá­nál jár, ebből ötöt az Alavésnak szerzett - 2002. október 6-án ép­pen a vitóriai együttes ellen mutat­kozott be a Real Madrid színeiben. Akkor két, most három gólt lőtt Dutruel kapusnak. A világ egyik leggólveszélyesebb támadójának pályafutásában mérföldkő a szom­bati találkozó is, legutóbb bajnoki mérkőzésen 1998. február 15-én a Serie A-ban, a San Siróban, az Internazionale tagjaként, a Lecce ellen szerzett mesterhármast. Ide­genben még regebben, 1997. ápri­lis 13-án, az Atlético Madrid ellen talált 90 perc alatt háromszor is a kapuba. Németországban a tavaszi idény eddigi legeredményesebb két csa­pata találkozott Cottbusban. Michael Ballack két találatával szinte egymaga megnyerte a mécs­esét, a Löw Zsoltot végig a soraiban tudó Energie nem tudott komo­lyabb ellenállást kifejteni. Több iz­galmat okozott az Oliver Kahnnal kapcsolatos pletyka, több német bulvárlap is témájának választotta, hogy a világ legjobb kapusa ma­gánéletbeli válságban van, miután beleszeretett egy 21 éves bárhölgy­be. Kahn nem tagadta az esetet - nem is nagyon tagadhatta, miután nemrégiben Monte-Carlóban is le­fényképezték új kedvesével -, de megjegyezte, Simonéval, március közepére szülni kiírt feleségével megbeszélték az ügyet. Maradva a tényleges futballeseményeknél, a sorozatban másodszor nyerő bayer leverkusen simán 3-0-ra megverte a még mindig ötödik, ám tavasszal még nyeretlen Werder Brement, Lisztes Krisztián csak az első fél­időben játszott. Angliában Németh Szilárd együt­tese, a Middlesbrough hátrányból kiegyenlítve 1-1-re végzett a Baj­nokok Ligája selejtezőjében való indulásra hajtó Everton ellen. A Boro gólját szerző brazil Juninho sérüléséből felépülve most játszott először világbajnoki címnyerése óta. A nap mérkőzését a cardiffi Li­gakupa-döntő jelentette. A koráb­ban hatszoros győztes Liverpool és a mindössze egyszeres első Man­chester United csatája előtt a foga­dóirodák a „vörös ördögöket" tar­tották esélyesebbnek, alkalmasint nem számítva arra, hogy Alex Ferguson csapata nem a Juventus elleni idegenbeli, hanem az Arsenal elleni hazai formáját idézi. A találkozó első gólját Steven Gerard a 39. percben 19 méteres lövéssel szerezte meg, labdája David Beckham lábán felpörögve hullott be Barthez kapujának bal oldalába. A második találatot Michael Owen lőtte, kihasználva, hogy a meccs hajrájában már a Man United középső védői is roha­moztak. Érdekes, hogy a mezőny két legjobbja a két kapus volt, a francia világ- és Európa-bajnoknak is akadt két pazar mutatványa, de a korábban sokszor bírált és éppen a két csapat e szezonbeli első (baj­noki) mérkőzésén elkövetett hibái miatt az első csapatból kikerült, lengyel Jerzy Dudek pedig egyene­sen fantasztikusan védett. Elsősor­ban az ő, valamint az előtte rombo­ló Henchoz érdeme, hogy a Liver­pool 2001 februárja után ismét, a Gérard Houllier-érában immár má­sodszor megnyerte a harmadik számú angol klubtrófeát. Anglia, 29. forduló. Newcastle United-Chelsea 2-1 (Hasselbaink 31. - öngól, Bemard 53., ill. Lampard 37.), Blackburn Rovers- Manchester City 1-0 (Dunn 13.), Fulham-Sunderland 1-0 (Saha 85.), Middlesbrough-Everton 1-1 (Juninho 74., ill. Watson 23.), Southampton-West Bromwich Albion 1-0 (Beattie 8.), West Ham United-Tottenham 2-0 (L. Ferdinand 31., Carrick 47.), Arsenal-Charlton 2-0 (Jeffers 26., Pires 45.) Ligakupa-döntő. Liverpool-Man­chester United 1-0 (Gerrard 39.., Owen 86.) Németország, 23. forduló. Energie Cottbus-Bayern München 0-2 (Ballack 33., 58.), Bayer Leverkusen-Werder Bremen 3-0 (Bierofka 11., Schoof 50., Juan 61.), VfL Bochum-Hannover 1-2 (Christiansen 63., ill. Vinicius 6., Bobic 37.), Borussia Dortmund- Hansa Rostock 2-0 (Dédé 42., Madouni 82.), Nürnberg- Wolfsburg 1-1 (Müller 25., 11-es- böl, ill. T. Marie 90.), Mönchengladbach-Schalke 04 2-2 (Kluge 57., Demo 69., ill. Waldoch 26., Hajtó 65.), 1860 München- Kaiserslautem 0-0, Olaszország, 23. forduló. Milan- Atalanta 3-3 (F. Inzaghi 34., 79., Tomasson 70., Ul Maldini 1. - ön­gól, Rossini 29., 30.), Brescia- Bologna 0-0, Piacenza-Como 0-1 (Amoruso 6.), Roma-Empoli 3-1 (Totti 31., Montelia 49., 68., ill. Di Natale 11.), Perugia-Lazio 2-2 (Zé Maria 13. - 11-esböl, Grosso 42., ill. Cotrradi 16., Negro 85.), Parma-Modena 1-1 (Adriano 26., ill. Scoponi 29.), Chievo-Torino 3-2 (Pellissier 27., Cossato 59., D'Anna 61., ül. Sommese 16., Donáti 38.), Reggina-Udinese 3-2 (Bonazzoli 3., Di Michéle 10., Cozza 65. - 11- esböl, ill. Pizarro 10. - 11-esböl, Iaquinta 45 ). A Juventus-Intema- zionale rangadó lapzártánk után ért véget. Spanyolország, 24. forduló. Espanyol-Mallorca 2-0 (Tamudo 31., Oscar 45.), Athletic Bilbao- Recreativo 2-3 (Del Homo 58., Esquero 76., ill. Benitez 6., Quique Romero 12., Xisco 19.), Alavés-Real Madrid 1-5 (Iván Alonso 76., ill. Ronaldo 12., 66., 77., Ratil 36., 82.) Erik Bogdanovsky: "A Slovan-védők túlzásba vitték a keménységet, és ezt a játékvezető tolerálta" Mezőnyjáték nélkül, agresszívan, de sikeresen TOMI VINCE Pozsony. Ha egy csapat megijed ellenfele rámenős, agresszív, par­dont nem ismerő, helyenként kí­méletlen futballozásától, akkor úgy jár, mint a Ruzomberok a Slovan elleni összecsapáson. Dzúrik és a cseh különítmény (Homolác, Vomácka, Vesely) már a meccs elején kemény belépések­kel tudtára adta a rózsahegyiek­nek, ne nagyon kezdeményezze­nek, mert ők testre játszanak, nem engedik meg, hogy cifrázzák a játékot. Ettől a ''figyelmeztetés­től'' a vendégek óvatossá váltak, némileg megszeppentek, s a min­denen átgázoló ellenfelük meg­nyerve a párharcokat fölénybe ke­rült, mehetett előre. Ment is. De nem ám látványos összjátékkal és kombinációkkal, hanem hosszú indításokkal, ívelgetésekkel. Köz­tudott ugyanis az égszínkékek edzőjéről, hogy nem erőlteti a me­zőnyjátékot, ehhez nincsenek megfelelő, úgynevezett pengés labdarúgói, akik fantáziát, szelle­mességet vinnének a csapatjáték­ba, képesek lennének megoldása­ikkal extázisba hozni a nézőket. Ezért hát a labda erőszakosnak mondható megszerzése után gyorsan át kell játszani a középpá­lyát, igyekezni az ellenfél 16-osa elé, mert ott mindig történhet va­lami. Történt is. Például az első gólnál. Dzúrik hosszú labdával szöktette az előrehúzódott véde­lemmel egy vonalban rajtra kész Vitteket, a 12-es meglódult, tisztá­ra játszotta magát, mindenki azt várta, hogy kapura küldi a labdát, de a még jobb helyzetben levő Onofrej elé tálalt, aki ziccer hely­zetben mattolta a megriadt védel­met és a kapust. A vendégek nem és nem tudtak mit kezdeni az ég­színkékek könyörületet nem isme­rő letámadásos játékával, az el­vesztett párharcok során gyakran tekingettek kérdően a bíróra, mi­ért tűri a szabálytalan közbelépé­seket. Hiába. Slahor, a gyors lábú "futballkamikaze" és társai az erő- futball minden mozzanatát felvo­nultatva futkostak a pályán. Kön­nyű volt. Hagyta őket a megszep­pent ellenfél. Jött is a második gól, szöglet után az erőszakos, nem éppen hórihorgas Dzúrik fe­jelt a hálóba. A "rózsa" hiába pró­bált kinyílni a 2. félidőben, Rák szép ollózásán, Helbich kapáslö­vésén, néhány ígéretes akción kí­vül nem nagyon illatozott. Sőt. Az öngólnál hervadni kezdett, majd a kihagyott 11-es után teljesen lekó­kadt. Erik Bogdanovsky edző is meglehetősen kókadt volt. Ami­kor a a meccs utáni nyüvános saj­tóértekezleten e sorok írója meg­kérdezte, hogyan tetszett neki az ellenfél agresszív játéka, lakoni­kusan csak ennyit mondott: ma­napság így futballoznak. Később (kettesben) már bővebben kifej­tette véleményét: "A Slovan-védők túlzásban vitték az agresszivitást, amit a bíró tolerált. Például Dzúrikot egyszer sem állította meg, pedig lapot érdemelt volna. A mieink közül rögtön az első esetnél villant a sárga." Dusán Radolsky dicsérte védencei hozzá­állását, egy szó erejéig azonban megjegyezte: játékosságban nem volt hibátlan a csapat. Hát ez az. A néző mezőnyjátékot, szép akció­kat és megoldásokat is akar látni. Mert a futball elsősorban játék. Pozsony. A hétvégén két páros ta­lálkozóval elrajtolt a szlovák hoki­élvonal rájátszása - szombati ered­mény: SLOVAN ZLINA 6:1 (2:1, 3:0,1:0), Gl: 2.és, 6. Kapus, 25. és 27. Kul’ha, 24. Pavlicko, 56. Javín, ill.: 1. Gálik. Vasárnapi eredmény: Slovan Bratislava - MsHK ŐKP Zilina 8:4 (2:1, 4:1, 2:2) - a négy győztes meccsre folyó küzdelem áUása: 2:0 Szombaton: ZVOLEN - POPRAD 4:0 (0:0, 3:0, 1:0), Gl.: 27. Cierny, 28. Paciga, 39. Lipták, 49. Sechny. Vasárnapi eredmény: Zvolen - ÉKP Poprad 6:1 (2:1, 3:0, 1:0), a zólyomiak vezetnek 2:0-ra A LOTTÓ legutóbbi játékhetének nyerőszámai - 1. húzás: 1,10,15,44,46,49 pótszám: 28. 2. húzás: 19,28,36,37,41,48 pót­szám: 34. JOKER: 814757 Az 5 a 35-ből játék: 5,8,24,28,30 A német Bundesliga vasárnapi eredményei: Hamburg-Herha BSC 1-0 (Hoogma, 55.), A. Bielefeld­VfB Stuttgart 0-1 (Kurányi 18.) A spanyol élvonalban tegnap: Valladolid-Real Sociedad 3-0 (Olivera 1., 6., Óscar 21.), Racing Santander-Deportivo La Coruna 1- 2 (Bodipo 46., ill. Makaay 3., Luque 80.), Villarreal-Rayo Valle- cano 2-1 (Guayre 22., De Nigris 88., ill. Luis Cembranos 66.), Celta Vigo-Valencia 1-1 (Edu 8., ill. Carew 7.), Osasuna-Barcelona 2-2 (Ivan Rosado 78., Rivero 91., ill. Saviola 61., Luis Enrique 85.) Prága. Nagy meglepetésre kikapott a listavezető Sparta Praha a cseh Gambrinus Liga 18. fordulójában. A bordó-sárgák ugyan jól kezdtek Ostraván, Zelenka révén már a hatodik percben vezetéshez jutot­tak, de a Bánik fordítani tudott. A morva gárda a 23. percben Sverkos tizenegyes góljával kiegyenlített, majd a csatár az 58. percben a csatár a vezetést is megszerezte. Bár a Sparta megpróbált kiegyen­líteni, Licka révén a Bánik szerzett újabb gólt a 71. Percben. A hajrára a gólszerző Zelenka helyére beállt Sionko ugyan faragott a hát­rányon, de az utolsó pillanatokban Michalik kiállítása miatt létszám­hátrányba is kerülő vendégek ki­egyenlíteni már nem tudtak. A Sparta ezen az egy mérkőzésen fele annyi gólt kapott, mint az egész őszi idényben összesen... LABDARÚGÓ MARS SZUPERLIGA DUBNICA - INTER BRATISLAVA __________3:0 (1:0)__________ GL : 32. Porázik, 52. Kiska, 90. P. Straka, SÍ.: Drzík, ill.: Cech, Bar­mos, Petrán, Kiállítva: 65. P. Bar­mos, második sárga lapppal. Jv.: Olsiak, 4150 néző. Dubnica: Postrk - Homér, Svestka, Sevela - Zimen, Dovicovic (78. Bátla), Greguska (90. Dolezaj), Drzík, Kiska - Golokolosov (56. P. Straka), Porá­zik. Inter: Hyll - Cisovsky (56. Petrán), Gáspár, P. Barmos, Cech - Burza (81. Horváth B.), Paulík, P. Mráz, Kocúrek - Halenár, Drobnák (72. Tomcák) 1. FC KOSICE - PETRZALKA 0:3 ____________(0^2)____________ Gl .: 16. és 24. Vácha, 51. Kinder, SÍ.: Zajcev. Jv.: Minárcik, 3420 néző. 1. FC Kosice: Kobr - Zajcev - Cifranic, Dord, Skolník - Lazúr (43. Benő), J. Kozák ml., Juhás, Kulig - Janda (49. Sapara), Mari ( 68. Gajdos). Artmedia Petrzalka: Cobej - Kusalík, Maixner (86. Hall), Hanc, Helle- brand - Suchánek, Kinder, Zvara (82. Mikulic), Borbély, Soltis - Vácha ( 66. Krejcík). SPARTAK TRNAVA - TRENCÍN ____________1:2 (0:1)____________ GL : 89. Gasparík - 6. éS 76. ill­ésből) Kopacka. Sl.:Kriss, Hrabal, ill.: Miklas, Krupník, Ivana. Jv.: P. Suniar. 4916 néző. Spartak Trnava: Cerny - E. Jezík, Hlusko, Hrabal, Poljovka - Gasparík, Ujlaky, A. Filip, M. Molnár (65. P. Hodúr) - Kriss (57. Lietava), Kozuch. Laugaricio Trencín: Kopcan - M. Skrtel’, Kopacka, M. Micenec, Spal -Hanko, P. Németh, Miklas, Duris - Ivana (90. Otocka), flftSK ZILINA - PÚCHOV 1:1 (0:0) Gl.: 50. Mintái - 90.+ Peter Vavrík, SÍ.: 15. M. Durica - 75. Holcík, 78. Zavaterník, 83. Skripec, Jv.:: Hrinák, 4556 néző. Zilina: Trabalík - Zabavník, Klago, B. Labant, Drahno - Barcík (46. Kosmel), Z. Sírba, M. Mintái (86. V. Stas), M. Durica - Fabus, S. Rusnák (67. Varadin). Púchov: Bernady - Hricko, Zavaterník, Pav. Vavrík, Holcík - Bugala (72. Muzlay), I. Kovác (88. Gegic), Jámbor, Kadlec (53. Pet. Vavrík) - Breska, Skripec 1. Slovan 19 13 3 3 39:17 42 2. Trnava 19 8 7 4 27:21 31 3. Zilina 19 9 4 6 35:19 31 4. Petrzalka 19 8 e 5 26:21 30 5. Púchov 19 8 4 7 25:24 28 6. Inter 19 7 2 10 26:35 23 7. Trencín 19 7 1 11 25:34 22 8. Dubnica 19 6 3 10 18:25 21 9. Ruzomberok 19 6 2 11 22:35 20 10. 1. FC Kosice 19 4 6 9 22:34 18 A WBA profi nehézsúlyú címmérkőzés egyik ökölcsatája: Roy Jones Jr. (balról) és John Ruiz között. Las Vegasban a 12 menetes csatát végül Roy nyerte meggyőző fölénnyel. Fotó: Reuters

Next

/
Thumbnails
Contents